Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-27 / 175. szám

1961. JÚLIUS 27, CSÜTÖRTÖK nmr HEGYEI kJCMttn 3 Elveszett, de mégis megtérül négymillió forint Ennyit fizet az Állami Biztositó a vihar okozta károkért A július 13-i rendkívüli vi­har megyénket sem kímélte. Amerre elvonult, pusztítás, kár maradt a nyomában. Az Ál­lami Biztosító Pest megyei Igazgatósága még aznap álta­lános jellegű tájékoztatást adott arról, hogy a biztosí­tási feltételek szerint mi után fizethetnek térítést. Ács Károly, az igazgatóság helyettes vezetője, a beérke­zett adatok alapján részletesen ismertette, hogy a termelő- szövetkezetek, az állami gaz­daságok és a háztáji földek az általános vagyonbiztosítás ke­retében milyen összegű kár­térítést kapnak a vihar okozta dúlás nyomán. — Hány kárjelentés érkezett a biztosítóhoz a megye terü­letéről? — A szentendrei és a szo­bi járás kivételével, amelyet a vihar többé-kevésbé megkí­mélt, több mint kétszáz vi- har-tűz- és jégkár-bejelentés érkezett a termelőszövetke­zetektől és a lakosságtól. Eb­ben a számban nem szerepel­nek a háztáji területek, mert azoknak számbavétele csak a tsz-ék földterületét ért jégká­rok felmérésével egyidejűleg történhet meg. Mindezt ilyen rövid idő alatt nem végez­hettük el, noha vklamennyi szakértőnket ide irányítottuk. — Honnan jelentették a leg­jelentősebb pusztítást? — A monori, a gödöllői, a dabasi, az aszódi és a ceglédi járásból. Cegléden és Cse- mőn hat termelőszövetkezet szántóföldjét, szőlőjét és gyü­mölcsösét érte jégverés. De jelentős kárt szenvedett az aszódi, a dabasi és a ráckevei terület is. Ezekre vonatko­zóan még csak előbecsléseket végeztünk. A végleges kár­megállapításra csak később, a termés beérésekor kerülhet sor. — A termelőszövetkezetek általános vagyonbiztosítása és a tsz-tagok háztáji biztosítása alapján megtérítjük mindazo­kat a kétszáz forinton felüli károkat, amelyeket a vihar az épületekben, berendezési és felszerelési tárgyakban, állat- állományban vagy például a szárítópajtákban tárolt do­hányban okozott, — Több helyütt vitára adott okot az a kérdés, hogy vajon fizet-e a biztosító a terméská­rokért? — A biztosítási feltételek értelmében azokat a károkat nem téríthetjük meg, ame­lyek a lábon álló (leszedetlen) vagy a learatott (leszedett) termésben keletkeztek. — Van-e már valamiféle összesítés arról, milyen ösz- szegű kárt okozott a vihar, amelyet a biztosító megtérít? — A szám, amit mondok, nem végleges, de előrelátha­tóan több mint négymillió forintot fogunk kifizetni. A napokban kap például száz­nyolcvanötezer forint jégkár­térítést a halásztelki Szabad Május 1 Tsz, százhétezer fo­rintot a ceglédi Kossuth Tsz, kilencvenötezernyolcszáz fo­rintot a vecsési Ezüstkalász Tsz. Szomorú példaként említ­hetem a hernádi Május 15-e Termelőszövetkezetet, ahol kilencvenhat tag teljés háztáji területét verte el a jég. Saj­nálatos módon csak huszonhat tagnak nyújthatunk kártérí­tést, mert a többieknek nem volt háztáji biztosításuk. — A jégverés és a nagy eső­zés után több helyen árvíz ke­letkezett. Itt mi a helyzet? — Az árvízkárokat az ál­talános vagyonbiztosítás fel­tételei szerint ötven száza­lékban térítjük meg. A még nem végleges számítások sze­rint háromszázhuszonnégyezer forintot fizetünk ilyen címen a termelőszövetkezeteknek. — S végül még egy kérdés: a nem termelőszövetkezeti ta­gok általános háztartási biz­tosítása keretében milyen ösz- szegű kárt térítenek meg? — A nem tsz-tag biztosítot­tak tulajdonában levő csalá­di házaknál, az épület- és ház­tartási általános biztosítás alapján azokat a száz forinton felüli károkat térítjük meg, amelyeket a vihar épületek­ben, berendezési és felszerelési tárgyakban, továbbá a ház körüli állatállományban oko­zott. Kivétel ez alól a vihar által keletkezett üvegtörés. A lakóházak tűzbiztosítása kere­tében azokat a kétszáz forin­ton felüli károkat térítjük meg, amelyek a fő- és mellék- épületekben keletkeztek — fe­jezte be tájékoztatóját Acs Károly igazgatóhelyettes. Augusztus közepéig befejezik a járási szántóversenyeket Számos külföldi országban nagy hagyománya van a szán­tóversenyeknek, sőt évente vi­lágversenyeken mérik össze tudásukat a legjobb traktoro­sok. A minőségi munkát szol­gáló szántóversenyek és a Földművelésügyi Miniszté­rium által kiírt járási szántó­versenyek már javában foly­nak. Eddig 18 helyen rendez­ték meg a versenyt nagy si­kerrel. Az Agrártudományi Egyesülettől nyert értesülések szerint a járási versenyeket augusztus közepéig lebonyo­lítják, s az .alkotmány ünne­pén már megyei szinten mé­rik össze tudásukat a legjobb traktorosok. Az országos ver­senyt augusztus végén tart­ják meg Martonvásárhelyen. (MTI) HH M R E jg-> mai nap 1961. július 27, csütörtök, Olga napja. A nap kél 4.15, nyugszik 19.26 órakor. A hold kél 19.05, nyugszik 3.37 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: kevés felhő, eső nél­kül. Gyenge szél. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. — NAGYSZABÁSÚ ró­zsakiállítást rendez Békás­megyeren a Fővárosi Tanács Virágtermelő és Értékesítő Vállalata. Több mint száz­ezer rózsatövet, 211 fajtát mutatnak be július 26 és augusztus 3 között. — ORSZÁGSZERTE meg­kezdődött a mezőgazdasági tanulók szerződtetése. A Pest megyei állami gazdaságok és termelőszövetkezetek is kötnek szerződést a mező- gazdasági szakot választott tanulókkal. Jelentkezni le­het bármelyik mezőgazda- sági tanintézetnél, vagy a járási tanácsok mezőgazda- sági osztályain. A végső je­lentkezési határidő augusz­tus 15. — ELKÉSZÜLT az első harminchat lakás a Dunai Cement- és Mészmű deák­vári lakótelepén. Az itt fo­lyó nagyarányú lakásépítési program keretében az idén összesen 280 új, összkomfor­tos lakásba költözhetnek be az üzem dolgozói. — TÖBB TÍZEZER napos­csirkét és egyéb naposba­romfit hoztak Pest megyébe a szomszédos megyékből. A Kecskeméti Baromfifeldolgo­zó Vállalat akciója során ed­dig összesen hetvenezer ka-, csát. huszonhétezer puly­kát, valamint több ezer gyöngyöst és libát kaptak a megye termelőszövetkeze­tei. — BEFEJEZŐDTEK az államvizsgák a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, Az idén végzett hallgatók­nak pénteken délelőtt fél tízkor kezdődő ünnepély keretében nyújtják át az ér­dem szerinti diplomákat. — KÜLPOLITIKAI anké­tet tartanak Gödöllőn. A va­sárnap délelőtt tartandó an­kétem Dieter Zibelius elv­társ, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövetségé­nek sajtóattaséja tart elő­adást, a „Német békeszer­ződés fontossága és a berli­ni kérdés” címmel. — ANNABÁLT rendeznek szombaton a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem kert- helyiségében. melyen az egyetem valamennyi kül­földi hallgatója is megjele­nik. A rendőrség felhívása Több rendbeli csalás miatt a rendőrség őrizetbe vette Bíró István 31 éves, Pilis­szántó, Petőfi Sándor utca 17. szám alatti lakost. Bíró István — 180 centiméter ma­gas, erős testalkatú, szé­les vállú, kerek arcú, kék szemű, halk beszédű, meg­nyerő modorú, változatosan öltöző — számos, főleg öz­vegy, elvált nőnek tett há­zassági ígéretet, akiktől ki- sebb-nagyobb pénzösszegeket csalt ki. Áldozatai bizalmá­nak még jobb megnyerésére állami vagy társadalmi szer­vezetek munkatársának mon­dotta magát. Lakáscímét esetenként Budapest más-más kerületeiben adta meg. A rendőrség felhívja mindazo­kat a károsultakat, akiktől Bíró’Tstváii’a fenti módón pénzt csalt ki;'jelemfkezaeBeks a XIV. kerületi Rendőrka­pitányság. Budapest, XIV. kerület. Voro&ilov út 83, föld­szint 6. (Panaszfelvételi iro­da) személyesein, vagy a 287- 370 telefonszámon. (MTI) — ÜJ TANYAKÖZPON­tot épít a ráckevei Rákóczi Termelőszövetkezet. A nem­régen felépített húsz férőhe­lyes sertséfiaztató és a 120 férőhelyes sertéshizlalda után, rövidesen egy újabb, százhúsz férőhelyes sertés- hizlalda, egy ötven férőhe­lyes növendékmarhaistálló és egy húsz vagonos kukon- cagóré építésére kerül sor. — ZÖLDTRÄGYÄZÄSSAL javítják a talajszerkezetet a ceglédi Táncsics Termelő- szövetkezetben. A termelő- szövetkezet kalászos terü­letének 90 százalékát vetet­te be soankóróval ebből a célból. — TÖBB MINT EZER Pest megyei nyereménybe­tétkönyvet sorsoltak ki a Veszprémben megtartott má­sodik. negyedévi sorsolás al­kalmával. Cegléden egy hat és félezer forintos, Pécelen egy négyezer forintos nyere­mény talált gazdára, — HUSZONHÉT újítót tar­tanak nyilván a Ceglédi Gép­állomáson. Az utóbbi hóna­pokban összesen 16 újítást fogadtak el az újítóktól, s több ezer forint újítási dí­jat fizettek ki. — MEGKEZDTÉK a do­hánylevelek törését a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövet­kezetben. A jó minőségű, szabolcsi fajtájú dohányból több mint, tíz mázsás holdan­ként! átlagtermésre számí­tanak a termelőszövetkeze­tek vezetői. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 18.30: Készülődés télre. Közvetítés a Kecskeméti Konzervgyárból. 19.00: Falu­si.. e.mb#rek, _ ,Ass?mvQk _.« tsz-bén." 19;.W:' ~A jövő hét műsora. Műsorismertetés. 19.35: TV-híradó. 20.00: Az ítélet. Francia film. (10 éven aluliaknak nem ajánljuk!) Körülbelül 21.25: A Manto- vani-zenekar játszik. Kis­film. 21.45: Hírek. adó. — 15.30: A VIT dalaiból. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi ... — 16.40: A Világifjúsági Fórumról jelent­jük. — 17.15- Tánczene. — 17.40: Szóljon hozzá? — 18.00: Gyurko- vics Mária és Székely Mihály énekel. — 18.30: Ordasok között. Folytatásos rádiójáték. VI. rész. — 19.00. Könnyűzene. — 20.25: Útközben. Nyikolajeva és Gera- s/Imov színmüvének rádióváltoza- ta. — 22.30: Népi zene. — 23.15: Mozart: Esz-dur divertimento. — 0.10: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.15: Fúvószene. — 14.30: Moha bácsi, a törpe. — 14.50: A hiba nem az ön készülé­kében van Irodalmi esztrád-mü- sor. — 16.05: Külpolitikai kalauz. — 16.15: A Magyar Rádió énekka­ra énekel. — 16.30. Napfényes utak. Versek. — 16.40 Könnyűze­ne. -- 17.15: Riportmüsor. — 17.25: Lalo: Spanyol szimfónia — 18.05: Bora és a húga. Veres Pé­ter elbeszélése. — 18.25: Népi ze­ne. — 19.05: Régi magyar mester­ségek. Az ötvösökről. — 19.25: Sopronyi Mária hangversenye a stúdióból. — 19.45: Édes anya­nyelvűnk. — 19.50: Operettrészle­tek. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Tánczene. — 22.00: Zenekari hangverseny. KEDD. AUGUSZTUS I. Kossuth-rádió; 8.10: Könnyüze ne. — 9.00 Az égasván csata. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Filmzene. - 10.10: Operett­részletek. — 11.00: Tavasszal a mezők Elbeszélés. — 11.20: Beethoven: II. szimfónia. — 12.15 Népi zene. — 13.00 Gyurkovics Mária és Székely Mihály énekel. — 13.30. A Gyermekrádió műsora. — 13.50.* Tánczene. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. -- 14.35: Fiataiok Zenei Újságja. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.30: Élőszóv?! — muzsikával. — 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.00 Báthy Anna énekel, zongo­rán kisér: Hajdú István. — 18.15 Van új a Nap alatt. — 18.30 Tánczene. — 19.05 Gyári sziréna — 18.25 Népi muzsika. — 20.25 Gózon Gyula előadóestje. — 21.25: Caruso emlékhangverseny. — — 20.00: Könnyüzen — 21.10: Lukács István cimbalmo- zik. — 21.45: Versek. — 22.00: Tánczene. SZERDA. AUGUSZTUS 2. Kossuth-rádió: 8.10: Népi muzsi­ka. — 9.00: Az ágasvári csata. Regény folytatásokban. — 9.20: Operarészletek. — 10.10: Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 10.30: Az ünneprontó. Rádiójáték. — 11.35: Napirenden. — 11.40: Dalok Leninről. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Nagy találkozások. Anye­gin. — 13.20: Könnyű fúvósmuzsi­ka. — 13.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 14.00: Zenekari mu­zsika. — 15.10: Irodalmi délután Mándy Ivánnal. — 15.55: Szív küldi ___ — 16.30: A barátság h ullámhosszán ... — 16.40: Kó­rusok hangszerszólók. — 17.15: Zenés ajandékmüsor a mikrohul­lámú lánc építőinek. — 17.55: Gondolat. — 18.35: A Magyar Rá­dió esztrádzenekara játszik. — 19.05: Kerekasztal. — 19.20: Bala­ton. — 19.45: Vers és dal. — 20.25: San Remói Táncdalfeszti­vál, 1961. — 22.25- Schumann mü­veiből. — 0.15: A Val d'Akragas szicíliai népi együttes műsorából. Petöfi-rádió: 14.15: Népek zené­jéből. — 14.40: A sárkánytól az ősemberig. — 15.00: Operettrész­ietek. — 15.30: Zenekari muzsi- ka. — 16.05: Dudásné Jobbágyai. — 16,25: Könnyűzene. — 17.15: Vörös repülők 1919-ben. Előadás. — 17.30 Sik Olga és Molnár Ág­nes hangversenye a stúdióban. — 18.05: Mezei csokor. — 18.35 Rá­dióegyetem. — 19.05: Operarész. letek. — 20.00: Könnyűzene a XVIII. században. — 20.35: Or­vosi tanácsok. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Tánczene. ~ 21.45: Gyermeknevelés. — 22.00: János vitéz. CSÜTÖRTÖK. AUGUSZTUS 3. Kossuth-rádió: 8.10: Tánczene. ■— 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Huncut a biró. Rádiójáték. — 9.52: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Könnyűzene. — 12.15: Operarészletek. — 13.00: Könnyű­zene. — 13.30: A csodálatos kis­malac. — 14.00: Kodály-kórusok. — 14.15: Haldokló bilincsek. Ver­^\V>.\\\\\\\\\\\\'X\\\\\\\\V\\\\\VV\\\\\\\\V«N\\\\\^^^ sek. — 14.35: Operettrészletek. — 15.10: Szólómüvek. — 15.35: ..Ver­sek az ügyész előtt“. — 16.00: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Négv kis nyitány. — 17.45: Lá­nyok asszonyok. — 18.00: TánCze- ne. — 18.35: A Világifjúsági Fó­rumról jelentjük. — 18.55: Faust, ötíelvonásos opera. — 21.10: Ta­nítóknak, tanároknak. — 23,05: Verbunkosok, népdalok, csárdások. 23.40: Tavasszal történt. Elbeszé­lés. — 0.10: Könnyűzene. Petöfi-rádió: 14.15: Zenekari muzsika. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Tánczene. — 16.05: Emlékezés Chován Kálmán­ra. — 16.30: Egy hintaló elindul. Elbeszélés. 16.55: Zara Doluha- nova és Mark Reizen énekel. 17.30: A Nap és földi hatásai. Előadás. — 17.45: Fúvósindulók. — 18.05: Udvardy Tibor énekel. — 18.20: Emberek sorsáról döntenek. Riportmüsor. — 18.30: Könnyű­zene. — 19.05: Színes népi muzsi­ka. — 19.45: Népszámlálás repülő­gépekről. Előadás. — 19.55: Zene­kari muzsika. — 20.20: Élőszóval. — muzsikával. PÉNTEK. AUGUSZTUS 4. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00; Az ágasvári csata. — 9.20: Könnyűzene. — 10.10: Napirenden. — 10.15: Ka­marazene. — 11.00: Vidám per­cek. — 11.15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 12.15: Ope­rettrészletek. — 13.00: A kokas. Elbeszélés. — 13.20. Tánczene. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.00: Jean Hammond Puccini-áriákat énekel. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. —• 14.35: Népi muzsika. — 15.10. Népek dalai. — 15.30: Fiatalok filmklubja. — 15.50: Szív küldi ,.. — 16.30: Jobbágy Károly és Re­ményi Béla versei. — 16.40: Nyíri Pál énekel. — 17.15: ötórai tea. 17.45: Délutáni beszélgetés. — 18.00: A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekara játszik. — 18.20: Moszkvai tudósítónk jegyzetei. — 18.30: Pénteken este... — 22.20: Könnyűzene. — 23.15: Operarész­letek. Petöfi-rádió: 14.15: Kamaraze­ne. — 14.40: Hullámfutó. — 15.00: Könnyűzene. — 16.05: Balettzene. — 16.50: Tábori hangoskép. —­17.00: Fúvószene. — 17.25: A vá­sárhelyi népművészeti házban. — 17.45: Virágénekek. — 18.05: A bútor. Elbeszélés. — 18.20 Ope- ra-operetthangverseny. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Tánczene. — 22.00: Kamarazene. SZOMBAT, AUGUSZTUS 5. Kossuth-rádió: 8.10: Opera-ope- retthangverseny. — 8.50: Lányok, asszonyok ... — 9.50: Madrigá­lok. — 10.10: Az óvodások műso­ra. — 10.30: A Román Rádió népi zenekara játszik. — 11.00 Króni­kások és költölt Attila király­ról. — 11.16: Franck, d-moi) szimfónia. — 12.15: Könnyűzene — 13.00' Mit olvassunk? — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Táncdalok. — 14.15: A magyar irodalom külföldi vissz hangja. — 14.30: Bartók-zongora­perce. — 15.00: Operakalauz. 16.05: A medve bőre. Rádiójáték. 17.06: Hanglemezgyüjtők húszper­ce. — 18.05: Ismeretterjesztő elő­adás. — 18.20: Kamarazene. — 19.05: Könnyűzene. — 19.35: Or­vosi tanácsok. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Csárdások. — 20.12: Közvetítés Luganóból. — 21.52: Kulturális jegyzet. — 22.02: Hege­dülnek, szépen muzsikálnak . . . Magyar nóták. — 22.30: Ady Endre két verse. — 22.35: Opera­kórusok. VASÁRNAP, AUGUSZTUS 6. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyű­zene. — 9.00: Zenei fejtörő. — 9.55: Édes anyanyelvűnk. — 10.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 10.50: Tánczene. — 11.30: Mikro­fonnal a'Föld körül. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta.*. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi ... — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Könnyűzene. — 15.00: Kin­cses Kalendárium. — 16.00: Hang­szerparádé. — 16.30: Uj Zenei Új­ság. — 17.10: Nemzetközi Kalei­doszkóp. — 17.30: II. félidő. — 18.20: A Magyar Rádió tánczene­kara játszik. — 19.00: Emberek között ... — 19.10: Beethoven: E- dur szonáta. ■— 19.28: Arany Já­nos dalai. — 20.10: Johann Strauss: A cigánybáró. — 22.43: Könnyűzene. — 23.10- Reger zene­szerzői arcképe. —- 0.10: Katona­dalok. Petöfi-rádió: 8.00: A római ka­tolikus egyház félórája. — 8.30: Bach-orgonamüvek. — 9.00: Kis­dobosok félórája. — 9.30: Mit hal­lunk a jövő héten? — 9.50: Szív küldi... — 10.50: Láttuk, hal­lottuk ... — 11.05: Bécsi ünnepi hetek — 1961. — n.45: A tihanyi echóhoz. — 12.20: A Szabó csa­lád. — 12,50. Müvészlemezek. — 14.15: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. —14.30: Gríeg; Sigurd Jorsalfar — hódolati in­duló. — 14.40: Az öreg Dankó bácsi. Elbeszélés. — 15.00. Ope­rettrészletek. — 16.00: Magyar tá­jak. — 16.30; Kedvelt melódiák. — 17.25: Haydn Philemon és Beaucis. — 18.30: Bájital. Rádió­játék. — 19.00 Magyar nóták, csárdások. — 19.28: Vezényel: Telesport. — 20.05: Sorsok állo­mása. Magyarul beszélő szovjet film. — Kb. 21.35: Kétlábú tár­saslények. Gábor Andor karcola- tai. — 21.50: Hírek. SZERDA, AUGUSZTUS 2. 19.00: Valutagyár. Közvetítés a Kőbányai Gyógyszergyárból. — 19.30: A kisfilmek kedvelőinek; Nagy esőzések előtt. Csehszlovák film. — 20.00: Szegedi ünnepi já­tékok, 1961. Kövirág, A moszkvai Nagyszínház balett-együttesének vendégjátéka. — Kedvezőtlen idő­járás esetén: Lilea. Szovjet ba­lettfilm. — Kb. 23.00: Hírek. CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 3. 18.00: Kicsinyek műsora: Mur­ren Morcogi Mico. Rajzos mesék állatokról. — A békakirályfi. An­gol árnyfilm. — 18.45: A jövő hét műsora. — 18.50; Lányok, asszo­nyok. — 19.30: TV-hiradó. — 19.45: Külpolitikai összefoglaló. — 20.10: Egy csirkefogó ügyében. TV-játék. — 21.10: Hírek. SZOMBAT, AUGUSZTUS 5. 16.55: Magyarország—NDK vá­logatott úszóverseny. — 18.25: Új falu. — 18.55: Több tisztelet az élet iránt! — 19.15: TV-híradó. 19.30: Katit keressük. A TV nyári rejtvény verseny ének ül. fordulója. — 20.00: Szegedi ünne­pi játékok, 1961. Kacsóh—Pong- rácz: János vitéz. Daljáték három felvonásban. — Kb. 23.00: Hírek. VASÁRNAP, AUGUSZTUS 6. 10.00: Ifjúsági filmmatiné. He­gyek és emberek. Francia kis- film. — A Mount Everest meghó­dítása. Angol film. — 16.30: 31. sz. Magyar Híradó. — 16.40: A Magyar Hirdető műsora. — 16.55: Dózsa—Vasas labdarúgó-mérkő­zés. — 19.15; Mártó Octobre. Ma­gyarul beszélő francia film. — Kb. 20.45: Város a falu helyén ... — 22<00: A vasárnap sportja. — 22.10: Hírek. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntart­ja.) ' '''''WVNVVVVVVWWXVV.

Next

/
Oldalképek
Tartalom