Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-27 / 175. szám

Vendégek Ráckevén és Cegléden Csendes eső szitált vasár­nap délelőtt Ráckevén. — Nem baj, nem rossz idő ez a versenyzőknek, oxigén­dússá teszi a levegőt — je­gyezte meg az egyik rendező. Lehet, hogy a Marina ne­vű hatszemélyes kenu három utasának kevés volt az égi áldás. A csónak ugyanis felborult és Bálintfi József, az Építők versenyzője nem is nagyon igyekezett a part felé. Talán ízlett neki a hi­deg fürdő. Indítás gigafonnal Aztán elérkezett az első Tájt. Igen érdekes „hangosan beszélővel”, a gigafonnal in­dították a férfikajak egyes előfutamát. Ez a kis, elemmel működő készülék, már két éve hallható a versenyeken. Nem kell hozzá vezeték, be­vihető a víz közepére is. — Hálás dolog meghívni az ifiket a magyar bajnokságra, mert mindig több meglepe­tést szolgáltatnak — mon­dotta Cseh Lajos, a kajak— kenu szövetség főtitkára. — Ezek leözé tartozik a Máté— Fájsz MHS-pár kenu kettős­ben kivívott győzelme, vala­mint Balogh Anikó sikere, aki az ötszáz méteres kajak egyes­ben Bánfalvi Klárát utasí­totta maga mögé. Hiányoltuk a Pest megyei versenyzőket — Szomorú, hogy Ráckevén nem fejlődik megfelelően a kajaksport — folytatta. — Pedig három hónapja húsz­ezer forint értékű felszerelés­sel segítettük a gimnázium szakosztályát, amelynek már korábban is nyújtottunk tá­mogatást. A váciak is hason­ló értékű felszerelést kap­tak. Remélhetőleg jövőre már m Pest megyeiek sem hiá­nyoznak, a Pest megyében sorra kerülő országos kajak —*kenu bajnokság mezőnyé­ből, teljesítik a részvételhez szükséges szintet. Hát igen, a szép számú ráckevei közönség, nemcsak vendégeket, hanem helyieket is szeretne látni a vizen. Sátortábor itt-ott A háromnapos bajnokság során a 38 válogatott ver­senyzőt és. hét vezetőt a gim­náziumban szállásolták el. A többi részvevő elhelyezésére PEST MEG VEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budanest. vni.. Blaha Lulza tér 3 Telefon: S43—100. 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra ll forint az iskola szomszédságában egész kis sátortábor nőtt ki, itt — valamint az utánpótlás keret tagjai az úttörőtábor­ban — ütöttek a verseny ide­jére tanyát. Egyébként a válogatott ka­jakozok—kenusok nem let­tek hűtlenek Ráckevéhez. Bár vasárnap este eltávoztak innen, de csak rövid időre. Szerdától itt folytatják az előkészületeket a poznani Európa-bajnokságra. Augusz­tus 14-én jön értük a busz, s viszi a legjobbakat a repü­lőtérre. Ráckevére nem kellett nagy utat megtenniük a vendé­geknek. Sokkal messzebbről jöttek Ceglédre szovjet sport­barátaink, Moszkván át öt óra tíz percig tartott Buda­pestig a repülőút. A fővá­rosból vonattal utaztak Ceg­lédre. Csapatcsere — Milyen csapat ez a Za- porozsjei Metallurg7 — kér­deztük és erre kérdő tekin­tet volt a válasz. Aztán meg­tudtuk, hogy miért. A tájé­koztatás szerint, ugyanis za- porozsjei együttes jött vol­na, méghozzá kohászok. Az utóbbi így is volt, de nem a zaporozsjei, hanem a Rúsz­ta vi Metallurg érkezett. — Emiatt a szerepcsere miatt csalódást okozunk a kö­zönségnek? — kérdezték kis­sé ijedten snortbarátaink. Mi igyekeztünk megnyugtatni őket. hogy ettől ne féljenek. Mint 4:2-es győzelmük iga­zolja. a grúz labdarúgók is igen jó erőt képviselnek, el­nyerték a 3500 főnyi közönség tetszését. Akárcsak- a beharangozott csapat, ők is a szovjet NB Il-ben szerepelnek, a csoport­juk közepén tanyáznak. Náluk a területi alapokra épülő NB II több csoportos, mint ha­zánkban. Szocialista város — fejlett sporttal — Fiatal 13 éves, 80 ezer lakosú szocialista városunk a kohászati kombinát mellett létesült. — beszélte Mgalob- lisvili a küldöttség vezetője. — Rusztavi vegyipara is egyre fejlődik, a műtrágya és a ce­mentgyártás. E város helyén történelmi nevezetességű grúz település volt, amelyet a XII. századtól kezdve háromszor eovmás után felgyújtottak a törökök, irániak. Stratégiailag ugyanis igen fontos helyen fe­küdt. a arúz főváros. Tbiliszi felé vezető úton. A régi tele­pülés az úgynevezett kertvá­ros igen fejlett szőlőkultúrá­val rendelkezett. A város eevben a sport­élet fejlődését mi sem tükrö­zi jobban mint az, hogy tíz­ezer ülőhellyel rendelkező sta­dionjuk van. nem beszélve az állóhely részről. A létesít­Az Állatforgalmi Vállalattal ismét kedvező feltételekkel köthet BIKA, TINI) HIZLALÁS! SZERZŐDÉST! Szerződés köthető minden 18 hónaposnál fiatalabb, 70— 300 kg. közötti súlyú bika- és tinóborjúra. Tsz-tagok és egyéni termelők 120 kg-nál kisebb súlyban történt kötésnél 800,— Ft 120 kg feletti súlyban történt kötésnél 300,— Ft kamatmentes előleget kapnak. AZ ÁTVÉTEL VÁLTOZATLANUL MAGAS 10—17 Ft. közötti — Arakon történik. Az állat átadáskor 30 hónaposnál korosabb nem lehet, és legalább 430 kg súlyúnak és II. o. minőségűnek kell lennie. Részletes felvilágosítást felvásárlóink és járási kiren­deltségeink adnak. Pest—Nógrád megyei Állatforgalmi V. meny jó meccseken meg is telik A labdarúgáson kívül még sok más sportágnak hó­dolhatnak a dolgozók. Edzési, versenyzési lehetőséget a gyár sportoalotájában találhatnak többek- között. Már hallottak a ceglédiekről — Hallottak-e már a ceglédi versenyzőkről? — tettük fel az újabb kérdést. — Bár most bárunk először a városban, nem ismeretlen előttünk sportélete — mon­dotta Minajev Mihail az egyik edző. — Állandóan figyelem­mel kísérjük a baráti orszá­gok sporteseményeit, s több­ször találkoztunk már a ceg­lédi Gál József és Reznák ne­vével. Ezután még többet fognak tudni Cegléd sportjáról, épp úgy. mint a ceglédiek a grúz labdarúgókról — akik máso­dik mérkőzésükön Szegeden is nyertek 2:l-re a SZVSE el­len. — Kölcsönösen gyarapod­tak kellemes élményeik. — reitter —­^\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ I ELJEGYZÉSRŐL KUPADÖNTŐRE \ j A ráchevei járási labda- % <5 rúgó Nyári Kupa döntő- $ "j iének első fordulójára £ $ Tökölön került sor. A tö- £ $ köli csapatból négy labda- f $ rúgó eljegyzésről jött a ^ ^ mérkőzésre, s ezeknek a ^ ^ játékosoknak gyenge tel- £ $ jesítménye az egész tököli | í csapatra rányomta bélye- 6 ÍQét. I Az első 45 percben köl- f fcsönösen hagytak ki hely. $ fzetelcet a csatárok. A má- % £ sadik félidőben, két tököli 'j £ kapufa után, a 69. percben ^ ^ a peregi Pusztai a kapu- ^ ^ tói négy méterre kapta a ^ í labdát, s nem hibázott. ^ $Nem sokkal később csak %11-esből tudott egyenlíteni J í a helyi gárda, Rozgics I ré- ‘j vén. A 86. percben a tököli £ ászint feleselésért kiállí- $ $ tóttá Szórádi játékvezető. í, Alacsony színvonalú % $ mérkőzésen mindkét fél $ $ durván, túl keményen ját- ^ £ szott. Igazságos eredmény | $ született. A vendégeknél í ^ a kapus és Pusztai, a ha- '/ fyzaiaknál Rozgics II tűnt í $ki a háromszáz néző előtt ^ ^lezajlott találkozón. J í Bundies Péter á v 2 ^XXXXXXXXXXXXXXXXXX\X\WXXXXXXXXXX\XXXXX­A nemzetközi műsorról, s a magyar labdarúgás egyéb kérdéseiről tartottak sajtótájékoztatót Honti György, az MLSZ fő­titkára, az 1961—62. évi lab­darúgó-bajnokság „előestéjén’1 a rajttal kapcsolatos helyzetet ismertette. Elmondta, hogy az NB I-ben az őszi és tavaszi forduló küzdelmeit május 15- ig befejezik. Hangsúlyozta, mivel az őszi forduló mérkő­zéssorozata novemberben vé­get ér, ezért a tavaszi fordu­lóból hármat előrehoznak. Megemlítette, hogy a bajnoki rendszerben a következő években sem várható változás, s az MLSZ mindent elkövet, hogy az egyik legnépszerűbb sportág, a labdarúgás, baj­noki mérkőzéssorozata zök­kenőimentesen folyjon. A tsz-ek fejlődésével egyre több csapat alakul, s mivel a községek sportja is fokozato­san fejlődik, ezeknek az újonc együtteseknek is megfelelő szereplési lehe­tőséget kell biztosítani, lehetőleg a járások területé­nél kisebb övezetet magukba foglaló körzeti bajnokságok révén. Bejelentette, hogv a középiskolás, s ipari tanuló bajnokság is az MLSZ fenn­hatósága alá kerül. Az NB I. mellett bevezetett ifjúság, bajnokság, bár sok eredménnyel járt, sok nehéz­séget is jelentett, s ezért visszaállították az NB I- es csapatok tartalékbaj­nokságát. Az NB I;. NB II.. és NB III­as együttesek kötelesek ifjú­sági csapatot is szerepeltetni a területileg illetékes bajnok­ságban. ősszel három nemzetközi mérkőzést vív válogatot­tunk. Az NDK és Hollandia elleni VB-selejtezőn, valamint Bécs- ben Ausztria ellen lép pályá­ra. Az NDK és Ausztria csa­pataival négy fronton veszik fel fiaink a küzdelmet. Au­gusztus 30-án lesz a Buda­pest—Zágráb válogatott ta­lálkozó, visszavágója pedig szeptember 20-án. Mint már ismeretes, a tervek szerint -ez év végén Chilében szerepel a magyar csapat, is­merkedik a jövő évi VB szín­helyével. A jövő év első felében Ír­ország, Törökország s Ausztria lesz legjobbjaink ellenfele, ősszel a jugosz- lávokkal, lengyelekkel és franciákkal mérkőznek. Szó van még az angolok elle­ni találkozóról is, de ez még nem végleges, sót. az osztrá­kokkal sem fejeződtek be a tárgyalások; Ezután a bajnoki rajtot megelőző igazolásokról szó­lott. Ez nem volt rossz, meg­felelő vérkeringést jelentett a csapatok állományában. Az NB II-esek igazolását ma tár­gyalják az MTST elnökségi üléséin. A nemzetközi klubmérkő­zések sem hiányoznak a mű­sorból; Jövő évben a magyar együttesek ismét részt vesznek a Középeurópai Kupában, hiszen a bajnokság korai be­fejezése módot ad erre. öt or­szág 3—3 csapata vesz részt a VB-rendszerű küzdelmek­ben, valamint az idei Közép­európai Kupa-győztes. Murray Haiberg új világcsúcsot futott A stockholmi stadionban rendezett kedd esti nemzet­közi atlétikai versenyen Mur­ray Halberg, az újzélandi olimpiai bajnok 13:10 perccel új világcsúcs-eredményt ért el a 3 mérföides távon. fi&BÖBBS&BE’iäSSK Női munkásokat felveszünk szerző­déssel. _ Vidékiek tanácsi igazolást hozzanak. Munkásszállás nincs. Belépés azonnal. Jelentkezés: Duna Konzervgyár, Bp. X., Gém u. 4. Fiúkat konzervipari . tanulónak FELVESZÜNK. „Általános négyes 71” jeligére Felsza­badulás téri hird. Budapest. Monori Kossuth Tsz megvételre keres 2 és fél, 3 colos belméretű vascsövet 120 méter hosszúságban, kerté­szeti öntözéshez. Ar- aiánlattal kérjük Eladó azonnal beköl­tözhető 2 szoba, kony­ha, mellékhelyiségek Gyömrő, Csillag Kál­mán U. 15« Nagymaroson beköl­tözhető kisebb ház el­adó. _ Megtekinthető (csak vasárnapokon): Ady Endre u. 76. Gépállomási gyakor­lattal rendelkező bri­gádvezető agronómu- sokat és brigádszere­lőket keres a Gödöllői Gépállomás. Jelentke­zés naponta 7—9 óra között személyesen. Útiköltséget csak fel­vétel esetén térítünk. Szadaj Termelőszövet­kezet azonnali belé­pésre tehenészt keres Fizetés készpénzben megegyezés szerint Lakás biztosítva. Cím- Termelőszövetkezet, Szada, Pest megye. Ma PTST-elnökségi ülés versenynaptár A Pest megyei TST ma 14 órakor elnökségi ülést tart, amelyen a következő napiren­di pontok szerepelnek: 1. Be­számoló a falusi dolgozók spartakiádjáíól. Előadó: Ba­konyi Károly, a megyei ISB elnöke. 2. Az alkotmányünne­pi sportműsor ismertetése. Elő­adó: Varga István, a PTST munkatársa. 3. A megyei lab­darúgó-szövetség jelentése az 1961—62-es bajnoki év előké­születeiről. Élőadó: Komjáti Zoltán dr., a megyei szövet­ség főtitkára. Ezenkívül még egyéb kérdé­seket vitatnak meg. Megkezdődött Torinóban a A párbajtőrvívás után — amelyben a francia Guittet lett az első a svéd Lagerwall és a magyar Gábor előtt szerda reggel megkezdődött a kard egyéni verseny. Ebben a számban 76-an léptek pást­ra, s az első fordulót nyolc hatos és négy hetes csoport­ban bonyolították le. A magyarok jól kezdtek, s valamennyien továbbjutot­tak. Egyedül csak Meszéna okozott némi izgalmat, aki csoportjában eleinte elég- pénteken a jövő évi összeállítása Pénteken reggel 9 órai kez­dettel egésznapos értekezletet tartanak Alsógödön a sportkör helyiségében, a megyei TST munkatársai, a megyei ifjúsági sportbizottság, az SZMT sport- bizottság és az MHS Pest megyei elnökségének bevoná­sával. Az összejövetelen a já­rási TST-elnökök, valamint a megyei szövetségek vezetői is köteleseit: megjelenni. Meg­hívták a nagyobb sportkörök vezetőit is. Az értekezlet tárgya: az 1962. évi versenynaptár és költségvetés összeállitósa. kard egyéni világbajnokság rosszul állt, de azután a dön­tő találkozón az amerikai Cohen ellen vívott, s bár el­lenfele 4:2-re vezetett, sike­rült összeszednie magát, s biztosította a legjobb 36 közé jutását Általában az első fordulót az jellemezte, hogy egyetlen váratlan eredmény sem szü­letett, s az esélyesek biztosí­tották maguknak a második fordulóban való részvételt, amelyet hat 6-os csoportban rendeznek meg. Két első hely Szombathelyen Vasárnap; immár hetedszer ke­rült sorra Szombathelyen a ha­gyományos Reumann Piroska if­júsági aüétikal emlékverseny. Az utóbbi években a Pest me­gyeiek közül a Ceglédi Vasutas és az Albertirsai Vasutas rend­szeresen képviseltette magát. Most hiányoztak az Írsalak, viszont ott voltak a Dunakeszi Vasutas spor­tolói. Kellemetlen.- hűvös, esős Idő­ben zajlottak a küzdelmek, és ez károsan befolyásolta az eredmé­nyeket. A Pest megyeiek jól meg­álltak helyüket, két győzelmet szereztek. Távolugrásban a ceglédi Dóka kitünően ugrott, de négyszer több mint fél méterrel a léc elé. s így egy biztos győzelemtől esett el. Egy ilyen ugrást lemértek, s az 680 cm volt. Súlylökésben Magyar esett el az elsőségtől, azzal, hogy az utolsó sorozatban a győzelmet jelentő dobásnál keze a földhöz ért. Férfiak. 100 m: ... 9: Kundlya (Dunakeszi Vasutas) 11.4. ... 5: Dóka (Ceglédi VSE) 11.7. 3000 ni: ... 2. Papp (Ceglédi VSE). Távol: L Kundlya 663. 2. Dóka 650. Súly: , .. 2. Magyar (Ceglé­di VSE) 11.73, Diszkosz 1, Ma­gyar 39,33. Nők. 400 m: ... 5. Kő (Ceglédi VSE) 68.3. Résztvevőcsúcs a motoros Grand Prix-n Augusztus 6-án a népligeti nagykörben rendezik a mo­toros Grand Prix-t, s egyben a, magyar ba jnokság negyedik fordulóját speciál gépek ré­szére. Javában folyik a nagyszabású esemény elő­készítése. Több száz szal­mabálát, több ezer méter kö­telet helyeznek él kordon gyanánt, százötven hangszó­ró tájékoztatja majd a kö­zönséget a küzdelmek állásá­ról. Eddig tizenhárom ország versenyzői — angol, NDK, csehszlovák, francia, lengyel, NSZK, svéd, svájci, oszt­rák, finn, jugoszláv, dán és magyar — jelezték részvé­telüket, s ezenkívül szó van kanadai, rhodesiai, újzélandi és olasz motorosok rajthoz- állásáróL A különböző géposztályok­ban hetvenhat külföldi és harminchat hazai motor raj­tol. A 125 kem-esek mező­nye ígérkezik a legnépesebb­nek, huszonkét külföldi és hat magyar motoros vetélke­dik majd, s ebben még nem szerepel a csehszlovákok ne­vezése. A 350-es kategóriá­ban Kurucz e héten érke­zett Norton-gépen veszi fel a küzdelmet a legjobb külföldi és hazai versenyzőkkel. A részvevők sorában a világ- bajnokság élmezőnyéhez tar­tozók is ott lesznek. Nemcsak új versenyzőket, hanem új motorokat is megismerhet a közönség. Így a 250-es kate­góriában egy japán Honda- motort láthatnak dán spor­tolóval a nyergében. Egyébként egy kör 3200 méter, a kisebb géposztá­lyokban 20—30, a többi kate­góriában negyven kört tesz­nek meg a versenyzők. MOZIMŰSOR CEGLÉD Szabadság: JúL 27—30. Nem nő­sülök. (Román filmvígjáték.) Július 31—aug. 2. Megmérgez a családom. (Francia filmvíg játék.) DUNAKESZI Vörös Csillag: Júl. 28 _30. Gól­l övő zenész. (Csehszlovák filmvig- játélc.) Július 31—aug. 2. Csinos férj. (Olasz fllmvlgjáték.) Rákóczi: Júl. 29_30. Orvos a vá­l aszúton. (Csehszlovák film.) Aug. 2—3. Az ötödik ügyosztály. (Csehszlovák film.) GÖDÖLLŐ Petőfi: Júl. 27—30. Feltámadás. (Szélesvásznú nyugatnémet film.) Júl. 31—aug. 2. A repülő 9-kor indul. (Szélesvásznú szovjet film.) NAGYKÖRÖS Arany János: Júl. 27—30. Meg­mérgez a családom. (Francia film­vígjáték.) Július 31_aug 2. Nem nősülök. (Román filmvlgjáték.) SZENTENDRE Felszabadulás: Júl. 27—30. Bambi. (Színes amerikai film.) Július 31—aug. 2. Feltámadás. (Nyugatnémet film.) NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK 125 kem-es Danuvia és egy férfikerékpár el­adó. Nagykőrös, Petőfi 25. Eladó szép sötét diófa háiószobabútor, igé­nyesnek. X., Sziget u. 2, ref. templom mö­gött. _________________ E ladó jó állapotban levő rolós üzletajtó. mázsa, 2 lóerős motor, nagy teknő, káposztás­hordó. Érdeklődni le­het: Ceglédi 13* Mindenféle villanysze­relési munkát, új be­rendezést, villamoské­szülékek javítását vál­lalom. Asztalos Ká­roly villanyszerelő- mester, Nagykőrös. VI., Kálvin tér 1. __ (Piactér.) F'aesztergályos tanulót felvesz Villám László esztergályos. Nagykő­rös, Búvár u. 3. Eladó márkás rövid zongora, ebédlő és hálószobabútor, gyer­mekágy, összecsukha­tó sodronyágy, fűrész­poros kályha, gyer­mekasztal, székkel, konyhaszekrény, • füg­gőlámpa, falióra, zsí- rosbödön, vaslábas és több háztartási eszköz, Arany János u. 4. sz. alatt. Eladó épületanyag, egy ablak. III., Kinizsi u. 18. Nagykőrös.

Next

/
Oldalképek
Tartalom