Pest Megyei Hirlap, 1961. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-18 / 167. szám

PEST MEGYEI v. Évfolyam, m. szäm. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK f FÉLÉVI VIZSGA A mérlegkészítés mindig időbe telik. Hiába, még kevés a modem számológép. Pedig az idén sürgettük a számok embereit, mert kíváncsiak vol­tunk, hogyan sikerült az öt­éves terv első hat hónapjának tervteljesítése, eleget tettek-e termelőüzemeink a hetedik pártkongresszus célkitűzései­nek? Tudták ezt a Statisztikai Hivatalban is, s fél hónappal a terv befejezése után — ha előzetes adatok alapján is — tájékoztatták az ország köz­véleményét a munka eredmé­nyeiről. Jó volt olvasni a nyilvános­ságra hozott számokat, mert arról beszélnek, hogy az első nekirugaszkodás jól sikerült, s ez biztató a jövőt illetően. Aki figyelemmel kísérte a statisztika jelentéseit, láthat­ta, hogy sohasem az első fél­év,- hanem az év második fe­lének eredményei voltak a magasabbak. Az elmúlt évek­ben általában 12—12 száza­lékkal nőtt a termelés, 6 most, az idei első félévben „az ál­lami ipari vállalatok napi át­lagos teljes termelése mint­egy 13 százalékkal volt több, mint I960 első felében”, S ami még inkább érdekelt bennünket — „a létszám nö­vekedésénél jóval nagyobb mértékben emelkedett a termelélcenység. Az egy fog­lalkoztatottra jutó termelés az állami iparban 1961 első felé­ben mintegy nyolc százalék­kal; volt több, mint tavaly ugyanazon időszakban. 1961 első félévében — az előírások­nak megfelelően — o termelés növekedésének hétharmad ré­sze származott a termelékeny­ség és egyharmad része lét­számnövekedésből.’’ Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a párt reálisan mérlegelte a népgazdaság helyzetét, helyesen szabta meg a tennivalókat. Ha az indulás után nyomban meg tudtuk valósítani a kéthar­mad—egyharmados arányt, a továbbiakban ez még inkább sikerül. A megye iparának ered­ményei külön még nem áll­nak rendelkezésre, de is­merve gyáraink felkészülését az ötéves terv első évére, bíz­hatunk benne, hogy nem ma­radunk _el az országos átlag­tól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már „nyugal­masabb napok” következhet­nek. Gondoljuk csak meg, az első negyedév általában a termelékenység növelési lehe­tőrégeinek felmérésével telt el. A felmérés tanulságainak hasznosításával még a kez­detnél tartunk. Nem szabály tehát, hogy a kétharmad— egyharmados eredménynél meg kell állni, sőt, az a fel­adat, hogy ahol ennek meg­vannak a reális lehetőségei, előbbre kell jutni. Az első félév számaiban az is benne van, hogy tervsze­rűbbé, tehát egyenletesebbé vált a munka és a fegyelem is javult. Mindenütt meggyő­ződhettek róla, hogy így jobb dolgozni, nemcsak az ország, mindenki személy szerint is hasznát látja ennek. Egészében tehát jó utat já­runk. Az első eredmények bátorítóak, magabiztosabbá tesznek. A sikeres félévi vizsga után még alaposabban készüljünk a következőre, amely semmivel sem lesz könnyebb a jelenleginél. Az elmúlt hetek kedvező időjárása megkönnyítette az év legnagyobb, legfontosabb munkájának, az aratásnak idejében való elvégzését. Jel­lemző az aratás ütemére, hogy például július első heté­ben, egyetlen hét alatt mint­egy 70 ezer katasztrális hold- nyi területről aratták le a gabonát megyénkben. Az ed­digi jelek szerint — bár ko­rábban is értek kasza alá a kalászosok — néhány nappal hamarább fejeződik be a gabonák levágása, mint az elmúlt esztendőben. A gyorsabb aratáshoz első­sorban az járult hozzá, hogy az idén a tavalyinál jóval kedvezőbb arányban vettek részt a gépek is a munkában. Számos újabb gépet, elsősor­ban kombájnt állítottak be a gépállomások is, de a terme­lőszövetkezetek közül is igen sokan vásároltak a tavasz fo­lyamán kévekötő-aratógépet. Mintegy 58 ilyen új gép könnyítette az elmúlt he­tekben a közös gazdasá­gok aratását. A termelőszövetkezetekben a tavalyi 30 százalékkal szem­ben az idén 51,4 százalékos gépi aratást terveztek, de a jelek szerint ez az arány még jobb lesz. Végleges eredményt ugyan csak az aratás teljes befejezése után lehet mon­dani, de az már az eddigiek­ből is látszik, hogy a meg­levő gépkapacitást a gépállo­mások jól használták ki, ha szükség mutatkozott, átcso­portosításra is sor került, hogy a gépek minden napja eredményes munkával teljék el. Az aratást megelőző gép- állomási szemlék is meghoz­ták eredményüket, nem volt sok gépállás, műszaki hiba. A tegnapi megyei jelenté­sek szerint erre a hétre ke­vesebb mint 20 ezer hold gabona vár aratásra, a zabon kívül. Megkezdődött külön­ben a zab aratása is, de a nagyobb ütemű munka az el­következő napokban várható. A tavalyi eredményeknél, az adott időpontot te­kintve, lényegesen előbb­re vagyunk a hordással és a csépléssel is, ami többek között szintén a kombájnok nagyobb arányú munkájával magyarázható. Eddig mintegy 67 ezer hol­don végezték el a hordást megyénk szövetkezeti gazdái. Az aratással és a hordással egyidőben megkezdődött a cséplés is. Eddig több mint ötvenkétezer hold termése ke­rült elcséplésre. Ez az ered­mény is elsősorban a kombáj­nok munkájának köszönhető. Az aratás befejezése után sem mennek különben pihe­nőbe a kombájnok, hanem Három év alatt 282 új tanteremmel bővült Pest megye iskolahálózata laépület, az új érdi gimnázi­Még alig fejeződött be a tan­év, már minden vonalon gőz­erővel folynak az előkészüle­tek a következőre. Az elnép­telenedett iskolákban megkez­dődött a tatarozás, a takarí­tás, hogy szeptember elsején tiszta tantermek fogadják a vakációról megtérő tanulókat. A nyári hónapokban számos új iskola építését is befejezik Pest megye területén. Vörös Gyulával, a Pest me­gyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetőjével arról beszélgetünk, hogy lépést tart-e az iskolai tantermek számá­nak emelkedése a növekvő igényekkel? um. valamint a nagykatai kö­zépiskolai diákotthon. Ezeknek az építését jövőre kezdik meg, és előreláthatólag két éven be­lül be is fejezik. Ebben a pillanatban is több helyen épül új iskola, így Nagybörzsönyben és Kaku- cson egy-egy négytantermes, Budaörsön egy nyolctanter­mes, Mogyoródon hattanter­mes általános iskola. Az aszó­di gimnáziumot két új tante­remmel bővítik, a monori gimnáziumhoz pedig tornater­met, műhelyeket és étkező- helyiséget építenek. a tervek szerint megkez­dik a keresztből való cséplést, ezzel gyorsítják ezt a munkát is, segítik a cséplőgépek munkáját. Komoly elmaradás mutat­kozik azonban a kombájnok utáni szalmalehúzásbah, s ez érezteti hatását a tarlóhántás­ban, másodvetésben és a nyári mélyszántásban is. Az idő rendkívül kedvező ezek­hez a munkákhoz is, szüksé­gesnek látszik a gépek kapa­citását a kettős műszak széle­sebb körű bevezetésével nö­velni, mert ezzel egyrészt újabb értékek megtermelése válik lehetővé, másrészt ke­vesebb szántás marad őszre. A kettős műszak növelésére megvannak a lehetőségek s a gépállomásoknak és a terme­lőszövetkezeteknek élniük is kell ezzel a lehetőséggel. (m. 1.) <tm) Már most gondoskodjunk a téli tüzelőről Még javában „dühöng” a ká- igyekszünk pótolni — gyak­— A hároméves terv idősza­kában — mondja Vörös Gyula —. állami beruházásból me­gyénk területén 172 új tante­rem épült, az első évben öt­venöt, a másodikban ötven­három, és a harmadikban, ta­valy, hetvennégy. Ezeken kí­vül társadalmi úton, állami tá­mogatássá ötvennyolc, tár­sadalmi úton, állami támoga­tás nélkül ötvenkettő. Ez év január elsején tehát Pest me­gyében kétszáznyolcvankettő- vel több volt a tantermek szá­ma, mint három esztendővel ezelőtt. Hasonló arányú a ja­vulás az óvodáknál is. A há­rom tervév alatt állami beru­házásból száz, társadalmi úton, állami támogatással hetven, társadalmi úton, állami támo­gatás nélkül ezeregyszázhet- venöt. összesen tehát ezerhá­romszáznegyvenöt óvodás szá­mára biztosítottunk új helyet. Állami támogatásból építettük fel a három terVév alatt a nyolctantermes nagykátai, az ugyancsak nyolctantermes szentendrei és a tíztantermes monori gimnáziumot. Megtudjuk még azt is, hogy folyik Sárin, valamint Ceglé­den egy-egy nyolctantermes iskola építése, ezeknek a mun­kálatoknak a befejezésére azonban csak jövőre kerül sor. Műszaki tervezés alatt áll az isaszegi nyolc-, a gödöllői nyolc-, a kiskunlacházi nyolc-, a jászfalui kéttantermes is'ko­nikula, de nem szabad meg­feledkeznünk arról, hogy há­rom-négy hónap múlva már fagyos szelek fütyülnek. S a hideg ellen a legjobb védeke­zés, ha a lakásban, a munka­helyein meleget sugároz a kályha. Hogyan gondoskodott me­gyénk lakossága a téli tüze­lőjéről? Erről kértünk tele­fontájékoztatást Ipacs László­tól, a Budapest környéki Tü­zelőszer- és Építőanyagérté­kesítő Vállalat igazgatójától. — Halló! Igen. Országos szinten eddig 460 ezer tüzelő- utalványt váltottak be. Me­gyénkben pedig — elég elő­kelő helyezés ez — 51 ezret. Hétezerrel többet, mint a ta­valyi esztendő első félévében. De úgy érezzük, ez még ke­vés: a lakosságnak, intézmé­nyeknek, még most, a nyár folyamán kellene elszállíta­niuk a tüzelőjüket. Hiszen az őszi „csúcsforgalmi” időben nagyobb sorok kígyóznak a telepeink előtt és — hiába ran fennakadást okoz, hogy a sok igénylő szinte napok alatt kiüríti a raktárakat. — Tehát: egyenletes elosz­tás. Most is és ősszel. Most is, hiszen kielégíthetjük a vá­sárlók igényeit, mert nagy készletünk van. S ez a tüzelő­mennyiség aránylag egyenle­tesen van telepeinken elrak­tározva. — Az építőanyag fontján? A fűrészelt áruk kivételével kielégítő az ellátásunk. Az idei első félévben 430 vagon cementtel, 160 vagon mésszel, 37 ezer folyóméter vasbeton­gerendával és 220 ajtóval, ablakkal adtunk el többet, mint tavaly. — A közkedvelt német bri­kett? Sajnos, itt nem tudunk minden igényt kielégíteni. Ke­vesebbet kapunk, mint ameny- nyi kellene. De helyette elég magas kalóriájú hazai szenet tudunk biztosítani vásárlóink­nak — fejeződött be a tele­foninterjú. (mj) Vietnam fiai és a Hanság őslakói Jókezdeményezés, új módszer Régi falu — új emberek A SZENESEMBER Több mint ötszáz versenyző a megyei spartakiádon A megyei párt-végrehajtóbizottság ülése Az MSZMP Pest megyei Végrehajtó Bizottsága 1961. jú­lius 17-én, hétfőn ülést- tartott. Napirenden szerepelt a szak­szervezetek megyei tanácsának jelentése a szocialista munka­versenyről és a szocialista brigádmozgalomról, valamint a Dunakeszi Járműjavító Vállalat pártszervezetének gazdaság- szervező és politikai munkájáról szóló jelentés. Megtárgyalta a végrehajtó bizottság az 1960/61-es pártoktatásról szóló jelen­tést, valamint az 1961/62-es pártoktatási év tervét. Az infor­mációs jelentések között megtárgyalta a végrehajtó bizottság Pest megye szarvasmarha-állományának helyzetét. A megyei párt-végrehajtóbizottság valamennyi napiren­di pontban megfelelő határozatokat hozott. Kishajók, nagyhajók Horányban A vasárnapi kánikula ismét sok embert vonzott a Pest környéki kiránduló helyekre. A Horányba induló három hajó is zsúfolásig megtelt. De nemcsak nagyhajókon, hanem csó­nakokon is érkeztek a vadevezősök. Megérkezett hatszáz utasával a MAHART Kőrös nevű hajója a horányi kikötőbe Vadevezősök a part mentén Jólesik a napozás a csónakban Hét wé§éf& befejeződik az aratás

Next

/
Oldalképek
Tartalom