Pest Megyei Hirlap, 1961. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-09 / 134. szám

VÁCI MAP • A P E S T MEGY El HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • V. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM 1961. JÚNIUS 9, PÉNTEK Búcsúzó diákok A középiskolák érettségiző fiataljai már elbúcsúztak az Gazdag napirend, sok felszólalás a városi tanács ülésén Alma Matertől. Június 10-én búcsúznak az általános isko­lák VIII. osztályos tanulói. Velük együtt vagyok most is. mint annyiszor máskor. Meghatnak a búcsú pillanatai. Második otthonuk volt az iskola. Olyan otthon, ahol ba­rátokra leltek, ha barátot ke­restek, tudást meríthettek, ha arra szomjaztak. Megértő szív egyengette útjaikat, hogy töb­bek legyenek tudásban, em­berségben és hazaszeretetben. Ki többet gyűjtött, többet visz magával. S aki szeretet­tel viszonozta az iskolának szeretetét, sokszor visszatér ide gondolatban. Kitörölhetet­len a nyom. mit lelkűkbe vé­sett az iskola. Ahogy múlnak az évek. megszépülnek az em­lékek s bizony sokszor vissza fognak vágyódni. Utoljára szólok a búcsúzok­hoz. Bármerre vezet utalok — — akár a munkapadhoz, akár a középiskolába —, legyetek fegyelmezettek, becsületesek, a munkában lankadatlanok, emberi hitetekre derűsek és bizakodóak. A jövő számotok­ra épül, de már magatoknak is építenetek kell azt. Becsül­jétek a tudást, olvassatok so­kat! A fejlődés törvénye meg­követeli: aki megáll — elma­rad, életútja akadozni fog. Szeressétek hazánkat, ezt a népet, mely hősi korszak hősi erőfeszítésére, a szocializ­mus építésére vállalkozott. Legyetek az új társadalom ki­bontakoztatásának élharcosai! Olyanok, akikre büszkék szü­leik, nevelőik, az iskola és a mögöttetek járó tanulótársak. Nehéz a búcsúzás? öröm és meghatódás. a kiröppenő bol­dog tudat és visszahúzó szép emlékek kavarognak telketek­ben. Menjetek! Búcsúzunk mi is tőletek. Emlékezzetek reánk, kik szerettünk benne­teket. De ha időztök is néha az emlékeknél, előre tekint­setek, a jövőbe nézzetek! Kováts Sándor ált. isk. igazgató A múlt heti tanácsülés el­ső napirendi pontja előtt Haj­dúk Károly, a tanácsülés elnöke félkérte a megjelente­ket, _ hogy egyperces néma gyásszal emlékezzenek meg a tragikus hirtelenséggel el­hunyt dr. Mareginek Jenő tanácstagról. Első napirendi pontként dr. Chikány Pál, a járásbíróság helyettes vezetője terjesztette be jelentését a társadalmi tu­lajdon védelméről és az ak- ci óbizottságok létrehozásáról. Arany István vb-titkár hang­súlyozta, hogy a társadalmi tulajdon vé­delme közügy és határo­zottan fel kell lépni akár társadalmi, állami, akár szövetkezeti tulajdonról van szó. Javasolta a termelőszövetke­zetekben és a vállalatoknál az ezzel kapcsolatos akcióbizott- ságek létrehozását. Borbély János és Böhm Lipót felszóla­lásai után a napirendi pont előadója hangsúlyozta, hogy a váci bíróság az üzemekben működő társadalmi bíróságo­kat mindenben segíti. Ezután Vogel Gyula be­számolója következett a vá­rospolitikai állandó bizottság munkájáról. Csemniczky Já- nosné felszólalásában hiá­nyolta, hogy nagyon keveset foglalkoz­nak a város belső közleke­désének megjavításával. A vb-titkár felhívta a figyel­met, hogy a házak tatarozá­sára fordítsanak nagyobb gon­dot. Pucher Gyula helyeselte a tömegkapesolatok kiszélesí­tését. Vogel elvtárs összefog­lalójában elmondta, hogy az állandó bizottság leg­fontosabb feladatának te­kinti a társadalmi mun­ka kiszélesítését s a Váci Naplóban is meg­hirdetett „virágos Vác” mozgalom sikeres beindí­tását. Túri Kálmán vb-elnökhe- lyettes nyolcoldalas, részletes intézkedési tervet terjesztett a tanácsülés elé a küszöbön álló mezőgazdasági munkák sike­res végrehajtásáról. Szijjár- tó Sándor hozzászólásában el­mondta, hogy minden erővel küzdeni kell az aratás-csép- lésnél a szemveszteség ellen. Dr. Schéda Alajos javasolta, hogy a tervet egészítsék ki munka- és egészségvédelmi intézkedésekkel. Fábián Jó­zsef a cséplő munkacsapatok megszervezéséről és biztosí­tásáról szólt. Tari elvtárs válaszadása után a tanácsülés a mezőgazdasági intézkedési tervet jóváhagyta és a hatá­rozati javaslatot a kiegészí­tésekkel határozattá emelte. Negyedik napirendi pont­ként Szeidl József előter­jesztése nyomán a község­fejlesztési alap költségvetésé­nek módosítására került sor, majd a tanácsülés jóváhagy­ta az 1961. évi költségvetést. Az interpellációk során Hof- stadter Mihály az útjavítás céljára lerakott sóder ügyében emelt szót. Székely Sándor kérte, hogy Deákváron azokat az ut­cákat, amelyek a cement­gyári építkezések során tönkrementek, minél előbb hozzák rendbe. Aloyzes Zoltán az Április 4. téri járdák rendbehozását kérte. Kun Lajosné és Mészá­ros Károly a közvilágítás megjavítása érdekében inter­pellált. Zemanovits Tiboraé az utak rendezésével és a buszjáratok sűrítésével kap­csolatosan vetett fel prob­lémát. Az interpellációkra a szak­osztályok vezetői megadták a választ és ezzel a tanácsülés befejeződött. Hármas ítélet a bíróságon Betöréses lopás vádjával álltak a héten hárman a Váci Járásbíróság büntető tanácsa előtt. A vádlottak közelálló rokonok: Papp Gyula, testvé­re: Papp István és felesége: Papp Gyuláné. Mindhárman alsógödi lakosok. tBRŐL USZ A RÁNTOTT CSIRKE! Kisiparosok taggyűlése A KIOSZ váci csoportja jú­nius 7-én. szerdán este tar­totta szokásos tavaszi közgyű­lését a Köztársaság úti 'szék­ház nagytermében. A Pest megyei titkárság képviselője ismertette a kisiparosságra vonatkozó legújabb rendelke­zéseket. majd Tenczel István, a váci csoport titkára beszá­molt a legutóbbi taggyűlés óta végzett munkáról és a soron következő feladatokról.' Fehér József házatáján szárnyasok serege kéri naponként az ennivalót. Gazdájuk nemcsak a saját konyhájára gon­dol: eddig két hízott sertésre, húsz kiló baromfira és száz darab tojásra kötött szerződést az állatforgalmival (Gyimesi S. felvétele) I Papp Gyula — a vádirat szerint — először Bartos Já­nos alsógödi lakásába tört be és annak kamrájából négy oldal szalonnát -vitt el. Ez­után Szigetmonostor és Kis­maros községek határában, szüret idején jelentős meny- nyiségű szőlőt loptak el. Du­nakeszi határában a káposzta­földeket látogatták meg, majd múlt év decemberében az el­sőrendű vádlott feleségével együtt a Dunakeszi Dunasor 140-ben Zágoralszky Mihály lakásába hatolt be. Tudta, hogy nincsenek otthon s azt is: hol tartják 10 600 forint megtakarított pénzüket. Mikor a rendőrség elfogta őket, a pénz egy részét már elköltöt­ték. Nyolcezer forintot a kályha alá dugva találtak meg a nyomozók. Az ítélet súlyos volt. Papp Gyulát kétévi börtönre ítélte a bíróság. Egyidejűleg elren­delték, hogy ki kell töltenie megelőzően kapott három év és tizenegy hónapi felfüggesz­tett büntetését. Papp István és Papp Gyuládé hat-hathavi börtönbüntetést kapott, de en­nek végrehajtását — az eny­hítő körülményekre és töre­delmes bevallásukra való te­kintettel — próbaidőre fel­függesztették. SZABÁLYSÉRTÉSI ÍTÉLETEK A Váci Járási Honvéd Ki­egészítő Parancsnokság felje­lentése alapján Csernai Gyu­la, Vác, Április 4 tér 36. szám alatti lakost, rendetlen kato­nai igazolványa miatt 100 fo­rint pénzbírsággal; Pajor Fe­renc, Vác, Kert utca 10. sz. alatti lakost katonai igazolvá­nyának elzálogosítása miatt 200 forint pénzbírsággal súj­totta a szabálysértési előadó. A Hámán Kató Iskola fel­jelentése alapján Pocsári Ist­ván, Vác, csatamezői lakost 200 forintra büntette a sza­bálysértési előadó, mert isko­laköteles, kiskorú gyermeke igazolatlanul mulasztott az is­kolából. Vác Városi Tanács mező- gazdasági osztályának kimu­tatása alapján Lantos István Vác, Pap völgy 7. sz. lakost 20Ö forint pénzbírsággal súj­totta a szabálysértési előadó, mert a mezőgazdasági osztály engedélye nélkül földjéről gyümölcsfát vágott ki. Hozzászólás a „Virágos Vác“ című cikkekhez AZ UTÖBBI hetekben több cikk jelent meg a Váci Napló­ban, mely azzal a problémá­val foglalkozik, hogy a Köz­területeken minél több nö­vényt, virágot ültessünk. So­kan örömüket fejezik ki, hogy Vácott egy-egy új par­kot látnak, vagy egy új fát pillantanak meg. Mások elé­gedetlenek, mondván, hogy még mindig keveset tett a tanács a virágosítási mozga­lom érdekében. Igazuk van-e az elégedet­lenkedőknek? Szükség van-e egyáltalán parkokra, növé­nyekre? Azt hiszem, bárkit megkérdeznénk, igennel vá­laszolna. Kulturált, fejlődő város enélkül elképzelhetet­len. Hiába építenénk gyö­nyörű, kényelmes lakásokat, modern középületeket, új uta­kat; a növények adta üde színfoltok nélkül a város üres, sivár, kietlen lenne. A megcáfolhatatlan esztétikai előnyök mellett nem szabad háttérbe szorítani a növé­nyek egészségügyi szerepét sem. Porfelfogó és oxigénter-. Konstantin tér: 52 darao: rózsatő tűnt el innen. Cifrakert: Hat darab fenyő-': fát fűrészeltek ki. AZ UTCAI facsemeték 90; százalékánál a támasztó ka- j rókát ismeretlen tettesek el- j lopták. Érthetetlen, hogy miért • nem törődnek a váciak sa- \ ját városukkal? Sokan talán: azt mondják, hogy ők nem i tehetnek róla, ők nem hibá- \ sak. De igenis, hibásak! Hibás: nemcsak az, aki tönkreteszi a parkokat, hanem az is, aki; eltűri, aki nyugodtan elmegy: az újonnan gyepesített terü­let mellett, amelyen a gyere­kek vígan labdáznak, játsza­nak. Százan és százan elmen­nek mellette s senki nem szól egy szót sem. Értsük meg végre: a park közterület, azaz mindenkié. S ha megvéd jük, jobban a szívünkhöz fog nőni s így egy kicsit mi is hozzá tá­rulunk városunk fejlesztésé­hez, szebbé tételéhez. Petrovits László, a városi tanács mérnöke meló képességükkel a város levegőjét nagymértékben tisz­títják. TÁVOL áll tőlem, hogy valamiféle értekezést Írjak a parkok, zöldterületek előnyei­ről, szükségességéről. Szt mindenki jól ismeri. Legfel­jebb a váciak nem. Sajnos, az a barbarizmus, ahogy egye­sek városunk széppé tételét gátolják; nem található má­sutt az országban. Oldala­kat lehetne írni azokról a pusztításokról, amelyeket egyesek végeznek a zöld te­rületekben, parkokban. Csak egypár példát szeretnék fel­hozni az utóbbi hónapok „ter­méséből”: Juhász Gyula utca: Múlt év végétől 42 darab horten­ziát loptak el. Damjanich tér: Leszaggat­ták az ide ültetett orgonák és tulipánok ötven százalékát. Beloiannisz utca: Az élő­sövényt teljesen kipusztitot- tak. AZ ORGONA MŰVÉSZE K. Pikéthy Tibor váci zeneszerző és orgonaművész nevét Európa-szerte ismerik. Párizsi és brüsszeli kiadók jelen­tették meg munkáit az elmúlt években. A héten kapott értesítést az Állami Zeneműkiadó Vállalattól, hogy itt­hon is kiadják három, orgonára írt művét. A 71 éves mes­ter már alá is írta a szerződést: a kották előreláthatólag nyáron kerülnek a könyvesboltokba (Cserny Gábor aranyéremmel díjazott felvétele) Ünnepi könyvhét: 60 000 forintos forgalom Az Állami Könyvterjesztő váci Zalka Máté könyvesbolt­jában érdeklődtünk az ünnepi könyvhét helyi forgalmáról. Megtudtuk, hogy mintegy 60 ezer forint értékű könyvúj­donság került ezekben a na­pokban a váci olvasókhoz. Nagy forgalmat bonyolítottak le az üzemi terjesztők. A fő­téri sátornál sok volt az ér­deklődő: a MÁVAVT-megálló­nál kisebb volt az érdeklődés. (Jobbnak tartottuk volna a Du­nakanyar Áruház előtti sarkot. Szerk.) A könyvheti kiadvá­nyok így is teljesen elfogytak. Még e héten is sokan keres­ték Silohov, Németh László, Várnai Zseni, Illés Béla köte­teit. A „Milliók Könyve’ 200-as váci előirányzatát előjegyezték az utolsó példányig. ,.Az én könyvtáram”-ra eddig 250 elő­fizető jelentkezett; erre még elfogadnak előjegyzést. Hu­szonötezer forint értékű könyvsorsjegyet adott el eddig a Széchenyi utcai bolt. Még egy jó hír szülőknek: a szakbolt az idei tanév végé­re is előrelátással felkészült. Feltöltött készlet várja az ifjú­sági polcokon az ajándék- és jutalomkönyvek vásárlóit. Biz­tosan megélénkül majd e na­pokban ismét a forgalom\, mert a jó tanulókat szülő, nevelő szívesen jutalmazza egy-egy fiatalok számára írt regénnyel, útleírással. Orvhalászokat fogtak a ligeti tavon Keddre virradóra a Dunai Horgász Egyesület ellenőrei orvhorgászat közben elfogták a ligeti tavon Púkedli László, Kácz Ferenc és ifi- Sörös Jó­zsef váci lakosokat. Orvosi ügyelet Vasárnap, 11-én a felsővá­rosi körzetben dr. Hampó Fe­renc, az alsó körzetben dr. Kőrös Károly tartanak ügye­letes szolgálatot SZTK-bete- gek részére. MIT LÁTUNK A MOZIKBAN ? Kultúr. S—11: A gyűlölet ál­dozata. (Színes angol film.) — 12— 14: Balti égbolt. (Nyikolaj Csu- liovszlíli regénye szovjet filmen.) — 11-én délelőtt, matiné: Fantasz­tikus utazás. Építők. 9-én: Hívatlan látoga­tók. (Szovjet film.) — 10—U: A bíró. (Olasz—spanyol film.) — 13— 14: Föltámadott a tenger. (Ma­gyar íilm.) — 11-én, matiné: Gom­baházikó. ________ ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Parádi Lajos lóhaj- tó és Horváth Klára: Tamás. Din­ka István tsz-villanyszerelő és Erdélyi Margit: István, Petrovics János segédmunkás és Mészáros Verona: János, Fehér László se­gédmunkás és Varga Erzsébet: Er­zsébet. Nerpel János segédmun­kás és Lónicz Katalin: József, Kucsera Ferenc kőműves és Sző. ke Anna: Ferenc. Lieszkovszki András segédmunkás és Czobori Mária: András, Horváth András honvédtiszt és Szabó Mária: Tibor, dr. Tcsánszky Sándor orvos és Sinkó Mária: Éva; Farkas József gépkezelő és Jakus Veronika er­dei munkás: Hajnalka, Czapák József erdei munkás és Drobi- noha Erzsébet: Elek. Máté Mihály szíjgyártó és Garai Piroska: Mi­hály nevű gyermekeik. Házasságkötés: Nem történt. Meghaltak: Illés Sándorné szül. Sipiczki Katalin 64 éves. Striss Ferenc 81 éves. Máj er Ferenc 78 éves, Nemes Mária 73 éves, Vrbos Mihályné szül. Dutka Katalin 81 éves. Harsány! vendelné szül. Windeizen Mária 73 éves. Rádióamatőrklub alakul vasárnap A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Pest megyei szervezete, az irányítása alá tartozó területen elsőnek vá­rosunkban alakít klubbot a rádióamatőrök részére. Az ünnepélyes alakulás vasárnap délelőtt 9 órakor lesz a Géza király tér 10. szám alatti MHS-központban, ahol — korra és nemre való tekintet nélkül — minden érdeklődőt szívesen látnak. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak j a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak és a volt Váci Csizma­dia Céhház tagjainak, akik szere­tett férjem, illetve édesapám te­metésén megjelentek és ezzel szí­vünk fájdalmát enyhítették, ez úton mondunk köszönetét: özv. Sztankó Istvánné és fia. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen férjemnek, dr. Marczinek Jenő váci ügyvédnek, a városi tanács tagjának elhunyta alkalmából részvétüket fejezték ki, ez úton mondok hálás köszö­netét. özv. dr. Marczinek Jenőné (Vác, Március 15.-e tér 16.) Köszönetnyilvánítás. Drága fiunk tragikus elhunyta alkalmával kife­jezett együttérzésért, a temetésen való megjelenésért, sírjára helye­zett koszorúkért, virágokért az É.M. 1. számú Mélyépítő Vállalat váci, az É.M. 1. számú Mélyépítő Vállalat központi, az É.M. 31. szá­mú Állami Építő Vállalat, a Dunai Cementmű és a Váci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói­nak, a Pedagógus Klub tagjainak és a 10-es bolt dolgozóinak, az ösz- szes rokonoknak, barátainak, ba­rátainknak köszönetünket fejezzük ki. Drajkó-család Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik a szeretett feleség és édes­anya elhunyta alkalmából részvé­tüket fejezték ki, ez úton mond hálás köszönetét a Proszenyák-család VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Nagymarosi állomástól 10 percre. Aranyos úton, gyümölcsös, háztelek eladó kb. 400 négyszögöl. Érdeklőd­ni: özv. Immey Fe­rencné, Nagymaros, Dózsa György út 5. Tizenötezer forint kö­rüli összeggel hozzá­járulnék házának be­fejezéséhez. vagy ta­tarozásához. lakbér- törlesztés fejében Vá­con, vagy Váchoz kö­zel. Cím: a hirdető *yáT tolatnál. Kübóot, oldalnmtorra^ olcsón eladó. Érdek­lődni lehet: Vasutas csónakházban« Hachse zongora, pán­céltőkés, kereszthúros, angolmechanikás, prí­ma állapotban eladó. Vác, Széchenyi utca 30. I. emelet 2, ajtó. Kétszobás ház: szoba, konyha, beköltözéssel sürgősen eladó. Érdek­lődés: Vác, Beloian­nisz utca 7. Telket vennék Vác— Sződliget—Felsőgöd, vagy Alsógöd terüle­tén 156—200 négyszög­öleset. Sárközi János. Váo. Tamnlom tér 6. Ház eladó, három he­lyiség beköltözhető. ] Vác, Görög utca 20. A Váci Járási Tanács munkaügyi osztálya gyors- és gépíró tu­dással rendelkező ad­minisztrátort keres felvételre. Jelentkezni lehet: Vác, Bartók Béla utca 14. szám alatt. __________________ P anni robogó eladó. Érdeklődni lehet a váchartyáni gyógy* szertárban.____________ Hirdetések feladhatók LEGKÉSŐBB KEDDEN DÉLIG Vác, Jókai utca 9. (Telefon: 59.) SzövőgyámáL

Next

/
Oldalképek
Tartalom