Pest Megyei Hirlap, 1961. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-16 / 113. szám

nsry kl EC 1961. MÄJUS 16, KEDD A Pravda a varsói # szerződés aláírásának 6. évfordulójáról A Pravda, a Krasznaja Zvez- da és a Trud cikket közöl ab­ból az alkalomból, hogy hat éwól ezelőtt írták alá a var­sói szerződést. ■— A varsói szerződés — írja a Pravdában A. Lukovec — az európai és a világbéke fenntartásának fontos eszkö­zévé vált, az imperialista ha­talmak agresszív katonai ömbjeivel ellentétben, a var­sói szerződést a békeszeretet szelleme hatja át. A közös vé­dekezés mellett a szerződés szükségesnek tartja a szocia­lista országok gazdasági és kulturális kapcsolatainak to­vábbi erősítését is. A varsói szerződés nem zárt jellegű, csatlakozhatnak hozzá más államok is, politi­kai rendszerükre való tekin­tet nélkül. „A kommunista nem élhet csak önmagának... Beszélgetés egy kommunista brigád vezetőjével 66 Haja m£r itt-ott őszül, de ettől valahogy még fiatalo­sabb. Arca piros-pozsgás, mintha egész nap vadászpus­kával cserkészné az erdőt, a ió levegőn. Pedig nem erdész, hanem autógyári munkás, s puska is tizenhat évvel ez­előtt volt utoljára a kezében. Akkor viszont egyfolytában hét esztendeig. Huszonkét éves korában lett katona s csaknem harminc volt. amikor leszerelt. Részt- vett Magyarország felszabadí­tásában. harcolt Székesfehér­várott és Budapesten. Tizen­kétszer sebesült meg — mond­ja, s nekem úgy tűnik, nem jól értettem. — Igen, tizenkétszer ... — ismétli elgondolkozva. — A munkámról akar velem beszélni? Tessék, kérdezzen. Talán hadd mutassam be Legyen ez a kulturális seregszemle útmutató Jegyzetek a budai járás kulturális szemléjéről A szokottnál jobban benépe­sült vasárnap délután a buda­keszi művelődési ház. Több mint 300 főnyi lelkes közönség közel 4 órán keresztül kísérte feszült érdeklődéssel a budai járási kulturális seregszemle műsorát Ez alkalommal a já­rás legjobb művészeti csoport­jai utaztak Budakeszire, hogy bemutassák tudásuk színe-ja- vát. Jóllehet, nem könnyű fel­adat a fővárosihoz közel mű­kedvelő művészeknek: szava­toknak, énekeseknek, táncosok­nak és színjátszóknak belopni magukat a színvonalas előadá­sokhoz szokott közönség szívé­be, a budakeszi kulturális se­regszemle részvevőinek azon­ban ez sikerült. Sikerült, mert a részvevő csoportok,. nagy része. alapos felkészülésről tett tanúbizony­ságot. S magáért a szervezé­sért is külön dicséret illeti a járási és a helyi kulturális ve­zetőket. Igen jó időbeosztással, hozzáértő alapossággal tették lehetővé a műsor folytonossá­gát, zavartalan lebonyolítását. — Ez a seregszemle jóval meighaladta az elmúlt években rendezettek színvonalát — mondta Jancsó Péter előadó- művész, a zsűri tagja — ilyen fejlődéssel hamarosan elérik vidéki kultúrcsoportjaink át­alakuló falvaink kulturális igé­nyének kielégítését. Az egész műsor egyik leg­szebb, legszínvonalasabb pro­dukciója, a Tuman Gábor mű­velődési előadó által összeállí­tott és rendezett „Tavaszokon át” című irodalmi műsorszám volt, amelyet a „házigazda” bu­dakeszi kultúrcsoport mutatott be. Ebből is kiemelkedett Ede László „Haranglábok” (írta: Garai Gábor) szavalata. De ugyanilyen nívón mozgott a pusztazámori Szepes Mária „Levél a hitveshez” (írta: Rad­nóti Miklós) szavalata is. Mind­ketten hatásvadászás nélkül, egyszerű eszközökkel, mély át­éléssel, igen szép hangsúlyo­zással oldották meg feladatu­kat. A színjátszók közül a leg­több tapsot helyesen felfogott, kiforrott játékáért a diósdi Mészáros József kapta, Ka­rinthy: „Bűvös szék”-ében. A népi tánc-csoportok közül, az érdiek „Baranyai párosa” és a budakesziek „Ünnepi tánca” hívta magára a figyel­met. Ugyancsak az elismerés hangján kell megemlékezni még a törökbálinti és a buda­keszi énekkarokról, valamint a budaörsiek tánczenekaráról. Az előbbiek megkapó líraiságú, tiszta csengésű összhangukkal, az utóbbiak jó összeszokottsá­gukkal arattak osztatlan sike­reket. A műsor után Szávay Fe­renc, a budai járás KlSZ-titká- ra az elismerő okleveleket, Ki­rály Zoltán járási népművelési felügyelő pedig a jutalmakat adták át a csoportok vezetői­nek. — Legyen ez a mai kultu­rális seregszemle útmutató és buzdító járásunk valamennyi kultúrmunkásának — mondta Szávay Ferenc —, mert így tudjuk szebbé, színesebbé va­rázsolni a saját és dolgozótár­saink mindennapi életét! Kenesei József 2enehar látható a képen. Az a táncze- nekar, amely nemrég alakult Gyálon, s nemcsak a neve Hangulat, hanem valójában meg is teremti a jó hangulatot. A zenészek fáradságot nem kímélve próbálnak esténként. Az MSZBT-vel karöltve, már elérték, hogy most már lá­togatottak a gyáli táncos ren­dezvények, s a látogatottságon kívül már jó zenére és kultu­ráltan táncolnak a fiatalok és az idősebbek. A baj — sajnos az, hogy a helyiség kicsi. A gyáli tanács azonban megígér­te, hogy rövidesen új helyi­ségben játszhat a zenekar, ahol nemcsak a táncterem lesz nagyobb, hanem a kísérők ré­szére klubszobát is berendez­nek. De hogy a gyáliak — a Pest­re utazgatás helyett — otthon is igazán megtalálják szóra­kozási lehetőségeiket, ahhoz a község lakosságának az ed­digieknél is nagyobb mértékű összefogása szükséges. Ha kö­zös erővel rendbehoznák a kultúrház környékét, udvarán kuglipályát, kerthelyiséget épí­tenének, akkor valamennyi korosztály igazi, jó hangulat­ban tölthetné el a közeledő, hosszúra nyúló nyári estéket, előbb. Vlagyimir Prihodcsen- konak hívják, a Minszki Autó­gyár egyik kommunista bri­gádjának vezetője, sokszoros újító; a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság meghívására ha­zánkba érkezett belorusz kül­döttség tagja. Brigádjuk — kezdi — tíz évvel ezelőtt, tizenöt fővel alakult. Négy évvel ezelőtt kezdtek versenyezni a kom­munista brigád címért s egy év múlva el is nyerték. Azzal kezdték, hogy javas­latot dolgoztak ki a brigád munkahelyének automatizá­lására, a kisegítő munkafo­lyamatok, az anyagszállítás mechanizálására. A gyárrész­leg vezetősége a javaslatot el­fogadta s a kivitelezéssel a brigádot bízta meg. A követ­kező lépés az volt, hogy szét­osztották maguk között a fel­adatokat. Ahol újításra volt szükség — újítottalt. Rendsze­rint közösen, az egész brigád. Munkájuk sokrétű; a tehergépkocsik alvázán szinte minden munkát a brigád vé­gez, ezért elhatározták: vala­mennyien univerzális szak- képzettségre tesznek szert, hogy szükség esetén helyette­síteni tudják egymást. Ez a célkitűzés viszont magasabb technikai műveltséget igé­nyelt, tehát mindannyian be­iratkoztak az esti iskola tech­nikum-minimum tanfolyamá­ra. Ennek és az állandó, lel­kiismeretes szakmai tovább­képzésnek köszönhetik, hogy a brigád tagjai nagyfokú ön­állóságra tettek szert. Oly­annyira, hogy a tizenötből — hatan maradtak. Kilencen — egy évvel ezelőtt — kiváltak a brigádból, s egy-egy komp­lex-brigádot alakítottak. Az új brigádok természetesen versenyre hívták ki a régit. Meg kell adni. hatan is éppúgy hallatnak magukról, mint ahogy mindenki ismerte nevüket a gyárban, amikor ti­zenöten voltak. Amolyan „bütykölős”. nyughatatlan em­berek. Mindig keresik az újat, a fejlettebb technikai megoldá­sokat. Csak a múlt tavasztól ez év áprilisáig nyolcvanezer új rubelt takarított meg sa­ját újításai révén a Prihod- csenko-brigád. Újításaikat több'mint 5100 dolgozó alkal­mazza a Belorusz Köztársa­ságban! Az SZKP XXII. kongresszusára gyáruk érté­kes felajánlást tett: úgy dol­goznak, hogy elérjék a kom­munista vállalat címet. Abban a gyárrészlegben, ahol Prihod- csenko elvtár* dolgozik, már­is eleget tettek a legfontosabb feltételeknek: valamennyi bri­gádjuk kommunista brigád lett. De vajon, hogyan élnek a brigád tagjai? Hiszen az leg­alább olyan érdekes, mint az, hogyan dolgoznak? Prihodcsenko elvtárs elma­gyarázza: abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy mind a hatan egy házban, egy eme­leten laknak. Ebből követke­zik, hogy valósággal úgy él­nek, mint egy család, Mint egy nagy család. Három fia van: tizennégy, tizenhárom és tízévesek. Jó tanulók; néha azonban „be­csúszik” egy-egy gyengébb fe­lelet, kevésbé sikerült dolgo­zat. Ilyenkor a brigád többi tagjai is megdorgálják a fiú­kat. Megtörtént — meséli —, hogy a „nagy család” vala­melyik kamaszfia modortala- nul, kihívóan viselkedett az utcán. Az egész brigád fele­lősségre vonta miatta. Családi problémákban is rendszerint közösen dönt a brigád. Sokáig habozom, mielőtt megkérdezném: — És nem sértődik meg senki? Nem veszi ezt a ma­gánéletébe való illetéktelen beavatkozásnak ? Hosszan néz rám, arcán jóindulatú figyelem, igyeke­zet. Hiába, nem érti. — Megsértődni? Miért? Mert törődünk egymással? Mert felelősséget érzünk egy­más iránt? De hiszen a kom­munista ember nem élhet csak önmagának, rideg kö­zönyben a környezetével szemben! Mi pedig — amikor versenybe kezdtünk a kom­munista brigád címért — azt fogadtuk, hogy igyekszünk kommunista módon dolgozni, tanulni és élni. H-t mond g helyett, erős belorusz akcentussal beszél. Ügy mondja: briháda, hovo- rity. Látva szótárízű orosz tu­dásomat, lassan, tagoltan hoz­záteszi : — Az én legidősebb fiam sportiskolába jár. Ha leérett­ségizik, sportmester lesz, edző is lehet. De űrhajós akar lenni. Nos, vajon lett volna Gagarinból valaha űrhajós, ha nem a mi társadalmunk ne­veli, ha nem fogják százan és százan a kezét? Ha a gzsatsz- ki ipari technikum pedagógu­sai, a szaratovi repülőklub oktatói, az orenburgi repülő­iskola parancsnokai nem tö­rődtek volna Gagarinnal, mint emberrel; ha a Komszomol és a .párt nem nevelte volna Ga- garint, a kommunistát, vajon alkalmas lett volna-e valaha is ilyen hőstettre?! — Különben is — mond­tam már — mi egy nagy csa­lád vagyunk. Ha valamelyi­künket betegség, baj éri, min­dig számíthat a brigádra. Együtt dolgozunk, együtt ta­nulunk, együtt pihenünk, együtt szórakozunk ... éppen csak a gondjainkat ne oszta­nánk meg? Nekem talán kö­zömbös lehet az, hogy derék ember lesz-e a munkatársam és barátom fiából?! Már régen meggyőzött, de nem szakítom félbe. Ilyen egyszerűen és szépen úgy sem tudnám összefoglalni, milyen is a kommunista ember. Sa­ját szavaimmal legfeljebb úgy mondhatnám: olyan, mint Vlagyimir Prihodcsenko. Nyíri Éva A LEGIDŐSEBB MAGYAR ESZPERANTIS1A A péceli MÁV Tovább­kezelő Kórház egyik kórter­mében fekszik Kovács Tódor, aki ma Magyarországon a legidősebb eszperantista. Min­den kebelbelije jól ismeri az ő munkásságát, hiszen évtize­deken át tanította Pest me­gyében, de az ország más vi­dékein is az eszperantó nyel­vet. Jászberényben született, 1879-ben. Középiskolai tanul­mányai után már 1898-ban a MÁV-hoz került, mint napi- díjas dolgozott. Fiatal korában tevékeny volt és az eszperan­tó mozgalomban jelentős si­kereket ért el. Az eszperantó mellett a gyorsírással is fog­lalkozott. Az eszperantóról és a gyorsírásról könyve is jelent meg. E könyve az eszperantó és a gyorsírás szerepét és fon­tosságát ismerteti a vasutak­nál és általában a közlekedés­nél. Kovács Tódor több hazai és nemzetközi kongresszuson vett részt. Sok élménye volt. ezek közül a legszívesebben az 1912-ben Madridban tett láto­gatásáról beszél. Itt gyorsíró világkongresszus zajlott le. De ugyanekkor zajlott le a spa­nyol munkások nagy sztrájk- harca is a több bérért, a jobb megélhetésért. Itthon nagy lelkesedéssel tanította az embereket az esz­perantóra, amely igen köny- nyen elsajátítható nemzetközi nyelv. Pécelen, Isaszeden, Vá­cott, Jászberényben és még számos más helyen tanított. Harminckét éven keresz­tül dolgozott a vasútnál és mint főfelügyelő vonult nyug­állományba. Munkássága el­ismeréséül több ízben része­sült kitüntetésben. Az eszpe­rantó mozgalomban való mun­kálkodásáért pedig megkapta a veterán eszpe rant istákat megillető jelvényt. Annak ellenére, hogy gyógy­kezelésre van szüksége, to­vábbra is kíváncsian várja, lesi az eszperantó mozgalom legújabb híreit, értékes és hasznos tanácsaival segíti a kezdő eszperantistákat a pé­celi MÁV kórházban. Segítsége más formában is megnyilvánul. A múlt évben a péceli MÁV kórházban meg­rendezett eszperantó kiállítás anyagának nagy-részét Ko­vács Tódor bocsátotta rendel­kezésre. Nagy sikere volt en­nek a kiállításnak, több száz részvevő tekintette meg, köz­tük számos külföldi vendég is. A magyar eszperantisták nagyra értékelik Kovács Tó­dor munkásságát, Sok szere­tettel köszöntik őt a fiatalok és idősebbek, kívánva neki erőt, egészséget. Dr. Ferenczy Imre Aranyérmet nyert a makói hagyma, a Jonathán alma és a korai rózsa Hat ország virágoskertje Ehrfurtban — Két magyaros éttermet üzemeltet a vendéglátóipar a nemzetközi kertészeti kiállításon Az elmúlt napokban érkez­tek vissza Budapestre azok a szakemberek, akik április 29- én Ehrfurtban részt vettek az első nemzetközi kertészeti ki­állítás megnyitásán. Az MTI munkatársának kérésére rövi­den beszámoltak a kiállítással, kapcsolatos tapasztalataikról. Mint elmondották, hat or­szág, a Szovjetunió, Csehszlo­vákia, Románia, Magyarország, Bulgária és az NDK részvéte­lével rendezték meg ezt a „nemzetközi virágoskertnek” is nevezhető kiállítást, ahol a virágokon kívül termé­szetesen minden nemzet felvonultatta jellegzetes növényeit és gyümölcseit is. A kiállítók 600 négyzetméte­res pavilonokban külön külön ismertetik meg a látogatókkal kertészetük eredményeit. A pavilonokban az évszázadok­nak megfelelően élethű kör­nyezetben állították ki a leg­szebb gyümölcsöket és kony­hakertészeti növényeket. A késő nyáron beérő gyümölcsö­ket természetesen most még csak makettek helyettesítik, de a kiállítás hathónapos nyit- vatartása alatt ezeket fokoza­tosan valódi gyümölcsre cse­rélik majd ki. A kertészeti pavilonokon kívül a kiállítok közös mezőgazdaságigép bemu­tatót is rendeztek, ahol felvonultatják mezőgaz­dasági gépgyártásuk legújabb termékeiket. A kiállításon a magyaros kertészet mellett természetesen helyett kapott a világhírű magyaros konyha is. A hangulatosan berendezett Budapest és Hungária elneve­zésű éttermekben egyszerre több mint ezer vendég ízlel­heti meg a legjobb magyar szakácsok főztjeit. Mint a kiállítás magyar ré­szének szervezői elmondták, mindjárt az első napokban el­ismerést aratott a hazai kerté­szet. A bírálóbizottság arany­éremmel tüntette ki a makói hagymát, a magyar Jonathán almát és a Hódmezővásár­helyről érkezett korai rózsát. (MTI). Rágyújt. Úgy tart­ja a fejét s a lángot, mintha pipát éleszte­ne. öregesen. Öreg ember. Hat­vanhárom éves. Nap­szítta, nyakig gombolt nyugdíjas-vasutas egyenruhájában sen- kise mondaná, hogy ő volt Százhalombatta állomásvezetője. — Meddig szolgált? — Küencszázhar- minehat május hat óta — kileneszázhat- van december har­mincegyig ... A nyug­díjig ... — Most mit irá­nyít? — Magamat. Meg a huszonhatosoknál va­gyok állásban, havi ötszázért: szállításve­zetőhelyettes. Lapá­toknak parancsolok. — Nem bánja a MÁV-ot? — Hát... megszok­tam ... Negyvenhét és fél év után .. Nem mondom, szerettem volna még, de amire megjött a villany én már letettem a főnöki sapkát. — Milyen volt az állomás — akkor? A tegnap vasutasa — Gyöngébb for­galmú. Az uradalom meg a téglagyár. S mivel világítot­ták? — A külsőt egy da­rab Lux lámpával. tudtak hová lenni a fénytől — úgy vakí­tott ... Higanygőz- lámpa odakinn, fény­cső vagy micsoda odabenn ... (elhalkul a hangja). Azért sze­Lux. Szép a neve. Magyarul petróleum- lámpa. — Nekünk ez is fény volt. Szebben égett az otthoni ci­linderesnél (szomor­kásán fölnevel). Most meg egy hétig nem rettern volna még szolgálni egy kicsit ebben a nagy világos­ságban is ... no mind­egy ... Csönd lesz. S én gyorsan átváltok. — Hát a saját állo­más? — (Alig láthatóan kihúzza magát.) A házam ? Most tódoz- gatom. Két kis szobát építek hozzá, meg egy — hallt! — Előkelő! — Elmosolyodik, mint egy valóságos főnök.) Ha ott neon­fény, itt legyen hall. Txem igaz — kérem? Kell a kilenc unoká­nak, ha jönnek... Vonalfütty hallat­szik az állomásról. Bíró Sándor olyasfé­le mozdulatot tesz, mint aki tiszteleg. Nem tudni, nekem-e, vagy a vonatnak. A vonatnak, ame­lyik negyvenhét és fél év után elvitte a főnökséget és meg­hozta a villanyfényt. És a hallt. S egy erőművet, amelynek építésén ott szorgoskodik egy nyugdíjas állomásfő­nök is. Egyik szeme szo­morú, a másik nevet. Ahogy az életben lenni szokott. v ügy)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom