Pest Megyei Hirlap, 1961. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-15 / 88. szám
Szentendre A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Amiről nem mondhatnak le a kocsigyárban sem Az elmúlt év decemberében cikket közöltünk a Kocsigyár életéből „Van-e lehetőség a teljesítménybérezés bevezetésére?” címmel. A cikk befejező részében a szerkesztőség vitára szólította fel az olvasók táborát, de mindenekelőtt a gazdasági vezetőket a vitatott kérdésben. Sajnos, termékeny, nyilvánosság előtt zajló vita nem alakult Iki, bár meggyőződésünk, hogy segített volna a vállalatnál jelentkező nézetek tisztázásában és meggyorsította volna a műszaki vezetés elhatározását is, amely véleményünk szerint lassan ugyan, de ma már eljutott odáig, hogy egyes üzemrészeknél és gyártmányoknál látja a haladottabb bérezési forma megvalósításának reális feltételeit. Félreértés ne essék — nem akarunk ünneprontók lenni, hiszen őszintén örülünk a kocsigyár eredményeinek és büszkék vagyunk arra, hogy az 1960. évi eredményeikkel a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját is elnyerték. Mégis, őszintén meg kell mondani, hogy a vállalat adottságai — az összeforrott üzemi kollektíva, a szakmailag képzett műszaki gárda és nem utolsósorban az üzem fejlett politikai és társadalmi élete — többre jogosítanak. Miről is van .szó .tulajdon-, képpen? Mindenefcelőtf arról," hogy a párt Politikai Bizottságának a népgazdaság helyzetével kapcsolatos múlt évi határozatai a termelékenység céltudatos növelését írják elő a népgazdaság minden ágában. Ez az iparra vonatkozóan azt jelenti, hogy az elért emelkedés kétharmad részét az üzem belső erőforrásainál; jobb kihasználása és csak egyharmad részét az új munkaerő beállítása kell, hogy adja. Ezzel szemben az 1960. évi tényadatok ismeretében a kocsigyárban ez az arány nem kielégítő. Az üzem termelékenysége ugyanis csak 61 százalékba)! épült a belső erőforrásokra és 39 százalék a munkáslétszám növekedésével realizálódott. A helyes arány biztosításáról nem mondhatnak le a kocsigyárban még akkor sem, ha sikereik megnyugtatóan hatnak. Lássuk csak, mit is jelent a gyakorlatban a belső erőforrások. jobb kihasználása. Elsősorban az alkotó, cselekvő képesség kifejlesztését az üzem minden dolgozójában, hogy képességének és szakmai fel- készültségének mindenki a maximumát adja. Jelenti továbbá a termelés fázisainak alapos, részletekre kiterjedő megszervezését, a technológia előkészítését, az állóidé csökkentését, a munkaidő jobb kihasználását. Ez utóbbi tekintetében az anyagi érdekeltség biztosítása elsőrendű tényező. A jelenleg is vitatott időbéres elszámolás e célnak nem felelhet meg, lazaságokat eredményez és nem szolgáija sem a társadalom, sem az egyén érdekeit. Ma, felszabadulásunk és a szocialista társadalom építésének 16. esztendejében nem a tőkés egyéni érdeke, és a maximális profit igénye követeli a teljesítménybérezés biztosítását, hanem az népi társadalmunk érdekében való. A társadalom és az egyén érdeke e vonatkozásban is azonos. Nézzük csak: a Kocsigyárban vajon mindenki egyforma szakmai képességű, egyformán ügyes kezű ember? Nyilvánvalóan nem. Egyik-másik szakmunkás 20—25 év gyakorlattal, ebből eredően nagyobb szakmai műveltséggel, érettséggel rendelkezik. Ennélfogva teljesítménye magasabb és ennek anyagiakban is meg kell mutatkoznia. De nemcsak e téren mutatkoznak különbsége^ ember és embeÚjra a parkok védelmében Talán két hete terjedelmes újságcikk marasztalta el a szentendrei parkok rongálóit, s az eredmény szomorú. Újabb és újabb panaszok érkeznek, s j aki nyitott szemmel jár a vá- { rosban. meggyőződhet arról, hogy nehéz munkával és sok pénzzel elért eredményeink kárbavesznek egyesek pusztító kedve miatt. Konkrét esetek: a Pannónia-telepi játszótér egyik hársfáját kettéfűrészelték, a Kossuth Lajos utcai kis park gyepét nap mint nap játszadozó ebecske túrja fel. a Duna- parti új lakóház előtti park palántáit gondos kezek valamelyik magánkertbe helyezték el. Llhisszük, hogy a hársfa jó tüzelőanyag, hogy a kiskutyának jólesik pázsiton hancu- rozni, s hogy a százszorszép esetleg puhább földbe került. Mégis azt kérjük a tettesektől. fát a TÜZÉP-nél, palántát a piacon vegyenek — ha az drágább is —. a kutyát pedig ne a gyepen sétáltassák. Több kíméletet, gondosságot kérünk embertársainktól a város érdekében! rek között. Megmutatkozik ez a munka szeretete és a mun- I kafegyelem vonatkozásában is. j Ha ezeken a gondolatokon nem is megyünk tovább, akkor is látható, hogy a jelenlegi bérezési forma nem hathat ösztönzően a termelékenységre, nem alkalmas a nemes vetélkedésre, nem serkent a szakmai műveltség fokozására, a műszaki technika és technológia fejlődésére. I Igaz, nem könnyű az e té- | ren jelentkező több éves meg- | csontosodott nézetet fellazítani, a megszokott és kialakult rendszeren változtatni, de a lépésváltás szükséges és hogy ez megoldható, arra biztosíték az üzem eddig is sikereket kiharcoló, jó kollektívája. Április 1-én a barcsi Fűrészek dolgozói elhozták a Szentendrei Kocsigyár rí re a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlóját. HÍREK A VÁROS ÉS A JÁRÁS ÉLETÉBŐL Pácai (Jáfí ozásom Sz ént éneirévet Pécsre csalt az ébredő tavasz, a Mecsek virágos lejtőit kívántam látni... A meleg napsütésben andalogva jártam a müemlélcek között s ízlelgettem a távoli város Téli esték (Pick János rézkarca) „ízeit”, barátkoztam vele. Szemem fáradhatatlanul itta a Zsolnay-múzeum napfényben fürdő tárgyainak változatos formáit, káprázatos színeit s csak véletlenül pillantottam meg egy plakátot a folyosón: Kántor Andor festőművész kiállítását hirdette. Még fogva tartottak a Zsoínay-kiállílás ..szivei, az ezernyi tarka virág és motívum, amikor kinyílt a Kántor-kiállítás ajtaja s Szentendre köszöntött; örökké változó, s mégis egyformán kedves, szívemhez nőtt arcával. Szentendre „kékben1’, „sárgában’’, alkonyati bíborban —. Szentendre mindenhol. A Duna-part öreg fáival s a Kék Buna Presszóval (talán még az Imre bácsit is láttam a kis teraszon), a Dalmát-hegy és a zegzugos kis utcák, a kéttornyú kis város távolról — otthon voltam! Most már nem kellett Péccsel „barátkoznom”, barátom lett néhány perc alatt — s ezt Kántor Andornak köszönhetem! AMIT A VÁROSRENDEZÉSRŐL TUDNI KELL.. Szentendrei epizód (Korcsok Ferenc felvétele) A Duna-Zug hegység lábainál, a sík vidé'k és hegyek találkozásánál fekvő festőién szép városunk nagy történelmi múltra tekint vissza. Erre utal az i. e. I. századból származó temető, az őrtor- nyok. iMtonai táborok és számos műemlélaühk, A város először püspöki birtok, azután királyi hűbér, majd a pilisi apátság kezébe kerül., Hosszú pereskedés után, 1872-ben a koron abirtokbó 1 várossá lesz. A török megszállás után az elnéptelenedett várost új lakók népesítik be: délszláv, szerb és rác telepesek. Ebben az időben alakul ki a városias' jelleg,' a kereskedelem és. a kézműipar virágzásnak indul. A pezsgő élet a XIX. század vége felé elakad, mert a kapitalizmus iparosodása elkerüli a várost. A lakosság Budapesten keres munkát, s ez a helyzet nagyjából ma is. A városnak egyre inkább táji jelentősége kerül előtérbe. Mint a Dunakanyar egyik legfontosabb városa, a fővároshoz való közelsége, fekvése arra predesztinálja, hogy egyrészt 1 üdülőközponttá váljék, más/. A MULT ES A JELEN részt mezőgazdasági terményeivel Budapest lakosságának ellátásában vállaljon szerepet. Ezért nem is irányozza elő a városrendezési terv új ipari létesítmény idetelepítését, csak a meglevők szükségszerű bővítését várhatjuk. A város belterülete 723 hektár, amelynek nagy része már beépített. Az adott helyzetet figyelembe véve a várost nyolc beépített övezetre osztották,- a beépítés mértékét, a közművesítést ég a természeti adottságokat figyelembe véve. Elsősorban a városias mag minden részletre kiterjedő rendezése vált szükségessé, ezt kívánja a város és a lakosság érdeke. Okvetlenül beszélnünk kell a kereskedelem helyzetéről. Szentendre ellátottsága ezen a téren nem kielégítő. Az üzletek korszerűtlenek — bár bizonyos fejlődés inár most is tapasztalható —, nincs megfelelő raktározási lehetőség. Miután az üzletek forgalma az egy lakosra jutó országos évi értéket • több mint 2000 forinttal maghaladja, okvetlenül szükséges az. üzlethálózat bővítése, áruház létesítése a kulturált kereskedelem megvalósítása érdekében. Vendéglőket, cukrászdát, eszpresszót kell létesíteni és az új piac kialakítása is elengedhetetlen. Erre a célra a Kálvária tér látszik a legalkalmasabbnak. A városrendezési terv beszámol Szentendre lakáshelyzetéről - is. Kimutatja többek között a szobánként! laksűrűséget (2,36 fő), az elavult lakások számát (9101), s mindezek alapján megállapítja, hogy 15 éves távlatban 1649 lakás építendő az igények kielégítésére. Köz- intézmények területén a bővítés mértéke a következő: 3 darab 60 férőhelyes bölcsőde, 1 darab 75 férőhelyes óvoda és 12 iskolai tanterem. A városi sporttelep a Vasúti villasor, a köztemető pedig a Sztaravodai út mentén létesül. Hely hiányában a közlekedés. közművesítés problémáira a következő számban térünk ki, majd ismertetjük részleteiben a jövő feladatait, MINTEGY 50 házhely kialakításáról határozott a tegnapi nap folyamán a Pilis- szentkereszl község tanácsa a házhelykialakítási tervek elfogadása után. A VÁROS ügyeletes orvosa április 16-án dr. Katona Gyula körzeti orvos. A FILMSZÍNHÁZ műsorán április 14-től J6-ig Seiler utca 8, 17-től 19-ig Warrenné mestersége, a matiné műsorán április 16-án Papírsárkány című film szerepel. A JÁRÁS ügyeletes állatorvosa április 16-án dr. Ková- nián Hárutyun járási főállatorvos, Szentendre, Dimitrov u. 17. sz. A ZENÉS műfajok rendezése és a kötött szövegű jelenetek eljátszása szerepel a járási színjátszó stúdió április 20-i ülésének programján, melyet fél négy órai kezdettel a járási tanács tanácskozó helyiségében tartanak meg a járás és a város művészeti vezetői számára. MÉRLEGZÁRÓ közgyűlését tartja április 21-én a városi tanács nagytermében a Vasipari Ktsz tagsága, UR. SOLYMOSSI Olivér újabb zenés mesejátékát mutatják be április 23-án délelőtt 11 órakor a budafoki Attila Filmszínházban. Az újabb darab bemutatását kíváncsian várjuk és a fiúiskola napközis tanárának ezúton gratulálunk. A FÖLDRENDEZÉSI BRIGÁD földrendezéssel kapcsolatos jogos panaszok gyors elintézése érdekében 1961. április 17- én, hétfőn délelőtt 8—12 óráig panasznapot tart a városi tanács fszt. 1. sz. szobájában. Ezután beérkező panaszokat nem vehetünk figyelembe, azok csak a földrendezési eljárás teljes befejezése után kerülhetnek kivizsgálásra. Városi tanács v. b. mezőgazdasági osztálya TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁK Tamás Mihályné, a 30. számú választókerület tanácstagja folyó évi április hó 17-én este 6—7 óráig Vasúti villasor 41. szám alatti lakásán, Czifferi János, a 33. számú választókerület tanácstagja folyó évi április hó 20-án, délután 5—7 óráig Attila utca 5. szám alatti lakásán. Rimái István, a 40. számú választókerület tanácstagja folyó évi április hó 20-án délután 5—6 óra között a HÉV-állo- rnás irodahelyiségében, Börzsei Antal, az 52. számú választókerület tanácstagja folyó évi április hó 21-én este 7—8 óráig Hunyadi utca 6. szám alatti lakásán, Seller András, az 55. számú választókerület tanácstagja folyó évi április hó 22-én este 7—8 óra között Katona József utca 22. szám alatti lakásán, Bobák Árpád, a 73 számú választókerület tanácstagja folyó évi április hó 23-án, délután 5-órakor szarvashegyi lakásán választókerülete részére tanácstagi fogadóórát tart. AZ AKTUÁLIS problémákról tárgyalt április 14-én a Járási Felvásárlási Operatív Bizottság. .jUÁJUS.. ,28-RA , tűzte ki a járási tanács legutóbbi ülésén hozott határozata a megüresedett tanácstagi választókerületekben az új pótválasztást. E határozat a járás 6 községét érinti, ahol összesen 10 tanácstagot választanak. A választói névjegyzékek előkészítése folyamatban van. A „HAJNALODIK” című egyíelvonásos színművet adják elő ma este a helyőrségi klub színjátszói a helyőrségi klubban. A FÖLDRENREZÖI brigád munkájáról, a tisztasági mozgalom megszervezéséről, a termelőszövetkezetek 1961, évi terveiről, valamint, az április 28-i tanácsülés előkészítéséről tárgyalt tegnap délelőtt a városi tanács végrehajtó bizottsága. A PÄRTOKTATÄS helyzetét és a munkaterv végrehajtásának állását tárgyalta április 13-án az MSZMP városi végrehajtó bizottsága. DICSÉRETET érdemelnek a BIIÉV és a MÄVAUT dolgozói az április 8-án megrendezett Felszabadulási emlék- ünnepély zavartalanságáért. FELHÍVÁS E. hó 18-án (kedden) reggel 7—10 óra között lószemle lesz a városi gazdasági udvarban. Elő kell vezetni minden lovat, szamarat és öszvért, A tulajdonosok hozzák magukkal az állatok marhaleveleit is. A városi tanács mezőgazdasági osztálya ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Széesényi Irén Mónika, Bonifen Anna, Jungwirt Mária Aranka. Győri Zsuzsanna Erzsébet, Rebe Julianna, Marton János. Németh Márton, Szmeta- na Agnes. Dimitrov Krisztina. Berkesz. Vince. Meghaltak: Varga Istvánné 8o éves és Baranovszky Pál 82 éves szentendrei lakosok. SZENTENDREI APRÓHIRDETÉSEK Eladó egy teljes, keveset használt vízellátó- berendezés: háromlépcsős. céntrifugás szivattyú. 1,5 HP villanymotorral, 8-0 lit. Hyd- rofor automatával feszmérővel, 4500 Ft Megtekinthető: Szentendre, Szabadságforrás 6, Molnár. Szentendrén 700 n.-ö gyönyörű fekvésű háztelek gyümölcsössel, Szerb Kálváriánál egyben, vagy részben eladó. őrtorony utca 6. Hasznait námo^ '^Fele j és eladása. Szentend- j re, Bükköspart 41-ben. : Eladó: Szentendrén 455 négyszögöl villatelek. Műút mellett, gyönyörű kilátással. Fő térhez. piachoz ö, autóbuszhoz 3 perc. Villany van. Készpénzfizetéssel. Cím: Szentendre. Szabadságforrás u. 6. Molnár.