Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-25 / 48. szám

* "%/f/rlrtP 1961. FEBRUAR 25, SZOMBAT Kaszavubu és Csőmbe újabb mesterkedései A francia kormány újabb kísérleti atomrobbantásra készül Kaszavubu és „miniszter­elnöke”, Ileo, a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett táviratában nyíltan szembe helyezkedett a tanács leg­újabb Kongóra vonatkozó határozatával. Az ADN a táviratot is­mertetve rámutat, az impe­rialistáknak ez a két bábja azzal fenyegetőzött, hogy „minden rendelkezésére álló eszközt igénybe vesz a Biz- tonsáffi Tanács határozata megvalósításának megakadá­lyozására”. Kaszavubu és Ileo azzal a nevetséges állítással hoza­kodott elő, hogy az Ileo- tekormány1' megalakulása már „önmagában lehetetlenné te­szi a polgárháborút Kongó­ban”. Táviratukban hangoz­tatják továbbá, szembe helyezkednek a Biztonsági Tanácsnak az­zal a követelésével, hogy távolítsák el a belgákat Kongóból. Hasonlóképpen elutasítják azt a követelést is, hogy kezdje­nek nemzetközi vizsgálatot azoknak a gyilkosoknak ügyében, amelyeknek Lu­mumba és hívei áldozatul estek. Kaszavubu és Ileo vé­gül a Biztonsági Tanács el­nökének tudomására hozta, hogy „semmi esetre sem hajlandó eleget tenni a kcm- gói parlament összehívására irányuló 'követelésnek”. A belgabérenc Csőmbe alig 24 órán belül megszegte azt az „Ígéretét”, hogy „megszün­teti a hadműveleteiket Ka- tangában, ha az ENSZ had­erői is tétlenek maradnak”. A katangai „kormány” csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy csa­patai folytatják támadó hadműveleteiket a ba- luba-törzs ellen. Egy szóvivő azzal próbálta indokolni Csőmbe újabb szószegését, hogy hangoztat­ta, „az ENSZ-parancsnokság- gal kötött megállapodás1 ésak az ENSZ-csapatok és a ka- tangai fegyveres erők kö­zötti súrlódási területeket érinti, de nem vonatkozik a balubák ellen folyó hadmű­veletekre”. Egy ENSZ-szóvivő ennek ellenére különös módon „a legnagyobb mértékben szívé­lyesnek” nevezte azt a meg­beszélést, amelyet Berendsen, az ENSZ katangai megbízottja csütörtökön Csombéval folyta­tott. Jellemző egyébként en­nek a megbeszélésnek ko­molyságára, hogy az AP je­Zorin, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője február 23-án levelet intézett a Biz­tonsági Tanács elnökéhez, amelyben rámutat: tájékoz­tatni kell a Biztonsági Tanács tagjait a Kongóra vonatkozó február 20-i határozat teljesí­tésének menetéről. Ez év február 20-án — hangzik a levél — a Bizton­sági Tanács határozatot hozott a kongói kérdésben. A hatá­rozat a többi között ki­mondja: a Biztonsági Tanács ra­gaszkodik ahhoz, hogy in­tézkedéseket tegyenek minden belga és más kül­földi katonai és fél kato­nai személyzet és az ENSZ-parancsnokság Irá­nyítása alatt álló politikai tanácsadó, valamint zsol­dos katona Kongóból való kivonására. A tanács tagjai erre vonat­kozóan ez ideig nem kaptak hivatalos tájékoztatást, holott már három nap telt el az említett határozat elfogadása óta. Kérem önt, elnök úr, biz­lentése szerint a Berendsen j désre, hogy miként szerezne ér­kíséretében levő Ward angol j vényt a Biztonsági Tanács ha- tábornok, a Katangában álló- j tározatainak, így válaszolt: i másozó nigériai ENSZ-csapa- „olyan vagyok mint egy tűz­tök parancsnoka, arra a kér- 1 oltó egy csepp víz nélkül”. Zorin levele a Biztonsági Tanács elnökéhez tosítsa a szükséges tájékozta­tás beszerzését és a tanács tagjai között való szétosztását. Ugyancsak elengedhetetlenül szükségesnek tartom, hogy a Biztonsági Tanács tagjai a jö­vőben is időben megkapják a tájékoztatást a Kongóra vo­natkozó február 20-i határo­zat megvalósításának meneté­ről. A Combat értesülése szerint a francia kormány két hóna­pon belül újabb kísérleti atomrobbantást tervez a sza- harai Reggane-ban. A degaul- lista lap úgy tudja, „ez lesz az utolsó, a levegőben vég­zendő atom robbantási kí­sérlet, ezt követően csak föld alatti atomrobbantásokat fog­nak végrehajtani”. Az Humanité szerint az el­múlt hetekben a Szaharában végzett francia raikátakísér- leteket végignézték n nyu­gatnémet szakértők is. töb­bek között a saint-!ouici közös francia—német, kutatóintézet nyugatnémet mémökcsoport- ia. A laoszi lázadók csapatainak sikertelen támadási kísérlete A levő Salafukun térségében ; laoszi lázadó csapatok j elkeseredett kísérleteket tét- j tek, hogy Luang-Prabang i irányába, valamint Vientia- ne-tól délre előre törjenek. A kísérletek összeomlottak a laoszi kormánycsapatok és a Patet Lao erős el­lenállásán. A Laosz Hangja rádió je­lenti, hogy február 21-én a kormánycsapatok megfutamí­tottak egy nagyobb lázadó egységet, amely Salafukuntól Észak-Rhodesiában a hely­zet pénteken még feszültebbé vált. Welensky lemondással fenyegetőzik, hogy új vá­lasztásokon támogatást bizto­sítson magának a szélsősé­ges gyarmatosítók követelte „függetlenség” kikiáltásához. Az angol kormány London­ban minisztertanácson tár­gyalta az ügyet és Macmillan miniszterelnök — az UPI sze­rint — telefonon kérte We- lenskyt, hogy ne váltsa való­ra ezt a fenyegetését és ma­radjon hivatalában. Az angol gyarmatügyi mi­nisztériumban attól tartanak, hogy a Közép-Afrikai Állam- szövetség miniszterelnökének erőszakos kalandorpolitikája az afrikai lakosság tömegfel­keléséhez vezethet. A Daily News című Salis- bury-ban megjelenő afrikai lap csütörtökön figyelmezte­tett, hogy „mind Welenskyt, mind Macleod brit gyarmat- ügyi minisztert maga alá te­metheti a lavinaf amely ta­lán már a közeli napokban alázuhan Rhodesiában”, A lap szerint az afrikai lakos­ság többsége határozottan szembeszállna Welénskyvel, ha ki akarná szakítani Rhode­siát a brit nemzetközösség­ből, hogy korátlan önkénnyel uralkodhasson Rhodesiában. északra kísérelt meg táma­dást. Ugyanez a sors érte a lázadók egy másik hadoszlo­pát Fusung térségében. Egy nappal korábban a kor­mánycsapatok Sieng-Ngan körzetében egy kisebb thaiföl­di egységet nyomtak vissza. Ugyancsak a Laosz Hangja i'ádió jelenti, hogy a lázadóknak nagy ne­hézségeik vannak a csa­patok élelmiszerellátásá­ban és hadianyagellátásá­ban. A lázadókat ellátó repülőgé­peket a kormánycsapatok ál­landóan lövik, s azok gyak­ran kénytelenek visszatérni támaszpontjukra feladatuk teljesítése nélkül. A lázadók szárazföldi utánpótlása lehe­tetlen, minthogy az utakat a Patet Lao egységek tartják ellenőrzésük alatt. rrmnap 1961. február 25-e, szom­bat, Géza napja. A nap kél 6.34 órakor, nyugszik 17.22 órakor. A hold kél 12.46 órakor, nyugszik 3.20 órakor. Várható időjárás: felhős, párás, helyenként ködös idő. A Dunántúlon néhány he­lyen kisebb eső. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. Megjelent a „Budapesti Állatkert" bélyegsorozat A Posta vezérigazgatósága közli, hogy-a „Budapesti Állat­kert” elnevezésű, 10 értékből álló bályegsorózatot február 24-én, pénteken forgalomba hozta. A LOTTO NYERŐSZÁMAI: 9, 45, 53, 74, 80 A lottó 8. játékhetén egy-egy nyerőösztályra 1748 678 forint jut. Az Enyingen megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9, 45, 53, 74, 80. A jövő heti tárgyjutalom-sorsoláson a 7. heti lottószel­vények vesznek részt. (MTI) — NAGYSIKERŰ műso­ros ruhabemutatót rende­zett a nagykátai földműves­szövetkezeti bolt a Bartók Béla Művelődési Házban. A bemutatott férfi- és női ru­hákat már árusítják. — SOKAT fejlődött a Maglód és Vidéke Földmű­vesszövetkezet. Két önkiszol­gáló boltot létesítettek Mag­lódon, egyet pedig Ecseren. Nemsokára megnyitják a Maglód-nyaralói élelmiszer- boltot is. — A GÖDÖLLŐI Török Ignác általános gimnázium KISZ-szervezete szalagavató ünnepséget tartott a Kos­suth Lajos utcai művelődé­si otthonban. A műsort bál követte. — 12 FORINT előleget fi­zet havonta minden meg­dolgozott munkaegységre a nyársapáti Haladás Tsz. — EBBEN AZ ÉVBEN több mint 220 000 hold terü­lettel növekszik megyénkben a paradicsomterület. — A PEST MEGYEI gép­járművezetők nyilvántartását a múltban a Budapesti Fő­kapitányság közlekedésren­dészeti alosztálya intézte. Két hónap óta a ceglédi és nagy­kátai járás gépjárművezetői a ceglédi kapitánysághoz, a többi járás gépjárművezetői pedig a megyei főkapitány­ság közlekedésrendészeti al­osztályához (Budapest, VI., Aradi u. 23.) tartoznak. Rendőrségi orvosi vizsgálat­ra is ezéken a helyeken kell jelentkezni. — A CEGLÉDI Villa­mosgépgyárban a szüksé­ges legkisebb mennyiségre csökkentették az öntéshez szükséges olvasztókoksz mennyiségét.' öntésenként 10 kg-mot takarítanak meg, melynek összértéke negyed­évenként 3600 forint. PINTÉR ISTVÁN — SZABÓ LÁSZLÓ Szenzációk nyomában... Az újdonsült amerikai ügy; nők átvette a titkosíráshoz szükséges vegyszereket, ka­pott 20 000 forintot, s legfon­tosabb feladatává tették, hogy „megbízható” személyek ne­vét, lakcímét és körülményei­nek jellemzését juttassa ki. ■„Nemcsak hírszerzésre akar­juk felhasználni őket, hanem politikai változás esetén a közigazgatásban lesz rájuk szükség” — tájékoztatta ügy­nökét Pista. Ábrahám kar­tonjára az amerikai hírszerző tiszt még rávezette az elin­dulás pontos óráját és percét, majd elváltak. Ábrahám visszaszökött a határon. Hazaérkezése után család­jának azt mondta: Sztálinvá- rosban járt. Hozzálátott a ka­pott feladatok megvalósításá­hoz. Megismerkedett Nagy András nevű munkatársával, aki ugyanabban a gyárban dolgozott, ahol ő. Eleinte kö­zömbös dolgokról beszéltek, majd megkérdezte Nagytól, hol teljesített katonai szolgá­latot. Miután azt a választ kapta, hogy a lokátorosoknál, különös érdeklődéssel fordult „páciense” felé, hogy kiszedje belőle ismereteit. Több alka­lommal, amikor Nagy pénzza­varban szenvedett, kisebb-na- gyobb összegekkel kisegítette őt Néhány hét múlva Nagy András már arra is vállalko­zott, hogy elutazik Debrecen­be egyik ismerőséhez, aki a hadseregnél teljesít szolgála­tot, és szerez tőle lokátorcsö­veket... így indult egy nagyszabású kémhálózat kiépítése. Az anya­giasság, a léha életmód s nem egy esetben a tudatlan­ság rávitt néhány embert arra, hogy adatokat, katonai műszereket szolgáltasson ki Ábrahámnak. Szalai Sándor például a motorkerékpárjához szükséges alkatrészek fejében adott lokátorcsöveket Nagy Andrásnak, illetve Ábrahám­nak. Mások fecsegtek, jól ér- tesültségüket fitogtatva mond­tak el államtitkokat, és az amerikaiak így szereztek meg fontos értesüléseket. Ábrahám már a tizenhar­madik kémjelentését küldte a megadott címre, amikor Bécs- ből üzenet jött: „...A 13-as számú üzenetet megkaptuk. Küldjön minden további üzenetet a következő címre: Batthyány László Güs- sing (Németújvár — a szerk.), Burgenland, Österreich. Vi­gyázzon, hogy a nyomtatott natsv betűket ugyanilyen sor­rendben írja. Kék borítékot használjon. Keressen magának új levélcímet, de ne a saját nevén, hanem valakit, aki a levelezést vállalja. Közölje ezt a címet, de addig ne hasz­nálja, amíg utasítást nem kap. Figyelje meg Budapest környé­kén a repülőtereket. Gyűjtsön fényképeket és rajzokat a re­pülőtérről. Közöljön azonnal minden nagyobb katonai csa­patszállítást vagy hadianyag­felhalmozást, minden nagyobb légi mozdulatot. A megfigye­lések helyét és idejét ponto­san közölje. A lokátorcsöveket tartsa meg, míg azokat a fu­tár magától át nem veszi. Ha ezt az üzenetet megkapta, azonnal jelentse. Ha a pénzt megkapta, és a futár megér­kezik, azonnal jelenese. Vége.” Ábrahám ezután is több je­lentést küldött ki az amerikai kémügynökségnek. A futár, aki a megadott jelszóval je­lentkezett nála, elvitte a lo­kátorcsöveket. Ábrahám János addig dol­gozott, amíg csak a tevékeny­ségét régóta figyelemmel kí­sérő belügyi szerveink társai­val együtt le nem tartóztat­ták. Ábrahám Jánost a kato­nai bíróság kötél általi ha­lálra ítélte. Rövidesen elérte a kémek végzete: halállal la­kolt súlyos bűneiért. Nyugat-Németországban igen sok disszidens él. Fenyvesi Miklós 24 éves fiatalember 1956 végén disszidált, ő is Nyugat-Németországba került. Sorsa: túlzsúfolt lágerek, so­vány élelem, rossz életkörül­mények — ahogyan- már any- nyi disszidens szájából hallot­tuk. Vándorolt egyik üzemből a másikba. Nem bírta meg­szokni a munkakörülményeket — kereste a könnyebb élet­formát. 1957 nyarán megjelent a „mentőangyal” r Bratingser László személyében. Brating­ser tolmács a Nyugat-NénSet- országban állomásozó ameri­kai egységeknél. S mint áltá­lában az amerikai tolmácso­kat, őt ‘is arra használják el­sősorban, hogy keresse az ügy­nöknek alkalmas hontalano­kat. — Tudod te, hol élnél a leg­könnyebben, és hol kereshet­nél a legtöbbet? — csillantotta meg Fenyvesi előtt a reményt. — Állj be amerikai katoná­nak ... Itt teljesítsz majd szolgálatot Németországban, csak aymyi lesz a munkád, hogy őrségbe jársz, meg néha- néha kiképzésre... Pénzed lesz bőven, szórakozhatsz, amennyit akarsz. Hopp .., Voltál katona? — Tizedes voltam — vála­szolta Fenyvesi. — Akkor pompás, te vagy az én emberem. És Fenyvesi a nagy kilátás- talanságban elkapta ezt a „mentőövet”, gyorsan kötél­nek állt.. . Bevonult a 4202-es számú amerikai LSC őrszá­zadhoz, úgynevezett fegyveres depó-szolgálatra. Már több mint egy esztendeje szolgált, amikor 1958 nyarán az egyik nap hívatták a századirodába. Egy 45 körüli, magyarul elég rosszul beszélő férfi várta. Farkas Ferenc néven mutat­kozott be. Leültette Fenyve­— VJ MÓDSZERREL dol­gozik a meó a Diósdi Csap­ágygyárban. A 100 százalékos ellenőrzés helyett csak meg­határozott számú csapágyat vizsgálnak meg és így 700 000 méréssel csökken munkájúit. — A MEGYE földműves- szövetkezeteinek csaknem fe­lében megtartották már az évi rendes közgyűléseket és az azt megelőző tagértekcz- leteket. — EZEN a héten kétszer adta elő a Petőfi Színpad együttese Nagykátán a Jókai Mór Kárpáti Zoltán c. regé­nyéből készült színdarabot. — Az elmúlt hónapban 26 ezer darab gyermek- és bébi- kabátot gyártott a zeglédi ru­hagyár. — 1393-AN HALTAK MEG egy hét alatt Ang­liában az immár két hó­napja tartó ázsiai influen­zában. — A MEGYEI földmű­vé sszövetkezeti boltok 120 féle zöldség- és 350 féle virágmagvat árusítanak. Forgalomba hoznak az idén először 8 féle új kertésze­ti magot is, melyeket külö­nösen a primőrárut ter­melő gazdák hasznosítanak. — 1800 TOJÓ TYÚKJA van a tököli Vörös Csillag Tsz-nek, ahonnan tavaly mintegy 7000 rántani való csirkét adtak át a kereske­delemnek. — CSÜTÖRTÖKÖN jól sikerült klubestet rendez­tek a nagykőrösi művelő­dési házban. Az öt napig tartó, KlSZ-titkárok részé­re rendezett tanfolyam utol­só foglalkozása volt ez az ecet. Feladat volt ugyanis egy klubest megrendezése és zavartalan lebonyolítása. — 200 000 FORINT ér­tékű növényvédőszert ren­delt, a nyársapáti Haladás Tsz. míg a ceglédi Vörös Csillag 260 000 Ft értékűt a Münőszer Vállalattól. — 25 UTAS tűnt el két ha­jó összeütközése következté­ben Buenos-Ayres előtt. Egy argentin olajszállító gözös a ködben összeütközött egy dán hajóval, s a szerencsét­lenség bekövetkeztekor tűn­tek el az utasok. — MOST FEJEZŐDÖTT be az a 10 napos tanfo­lyam, amelyen a maglódi, ecseri, péteri, úri, tápió- sülyi és tápiósági tesz-ta- gok vettek részt 3 szakta­nár irányításával. — SAJÁT EREJÜKBŐL, házilag építik fel a fiatal üllői Petőfi Tsz gazdái a 200 férőhelyes sertéshizlaldát és süldőszállást, a 10 vagonos górét és egyéb épületeket, szerfából. — A CEGLÉDI Május 1 Ruhagyár hidraulikus va­salógépeket kapott s ezzel megkönnyítetiék a legnehe­zebb munkafolyamatot. — A MAGLÓD ÉS VIDÉ­KE Földművesszövetkezet két vetőgépet és egy Zctort adott át a Micsurin Tsz-nek. Az ecseri Törekvő Tsz-nek pedig a sörfőző és daráló­üzemet engedte át. — A NAGYKÖRÖSI Rá­kóczi Termelőszövetkezet a napokban kezdi meg a borsó vetését, összesen 50 kh hol­don. — A TELEFONGYÁR bu- gyi-i tekercselőműhelyében új gép kezdte meg működését. Egyszerre 4 orsót tekercsel, percenként 5 ezres fordulat­tal. — A VÁCI FORTE-GYÁR növeli ez évi termelését. Az emelkedés a hazai fotopapír- szükséglet 10%-át fedezi. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 18.00: A közös: TV-ankét. 18.30: TV Híradó. 18.45: Hét­ről hétre. 19.00: Vidám per­cek. Kisjo Sándor: Családi selejtezés. 19.15: Oszkár tud­ja. Zenei rejtvény, második forduló, közvetítés a Zene- művészeti Főiskola kister­méből. 20.15: Darvas Szilárd és Kolossá István: Mindenki gyanús. TV-játék. 21.00: Filmösszeállítás, kb. 22.15: Hírek. i i Továbbra is feszült a helyzet Észak-Rhodesiában a sít, majd a jelenlevő század-^ parancsnok csendesen be- ff csukta maga mögött az aj- í tót... | — Felfigyeltünk magára ... £ — kezdte a beszálegtést Far- ff kas. — Maga ügyes ember, ff észrevettük ezt a kiképzésnél, ff — Kérem, kicsoda maga? ff — kérdezte meglepődve Fény- 'f vési. 'f — Nem fontos ... Látta itt f, a századparancsnokát? ff — Igen ... ff — Akar amerikai állampol- 'f gár lenni? Fenyvesi szeme felcsillant... 'f Hiszen itt mindenki mindig, ff mindig csak az amerikai ál- ff lampolgárság után sóvár- ff gott!... Lassan már elhitte, ff hogy az amerikai állampol- ff gárság mellett a „túlvilági üd- ff vözülés” is csak kismiska! Hogyne akart volna ... ^ Farkas ebben a szempillan- \ tásban lecsapott rá: ff — De azt ki is kell érdé- ^ melni! — Majd hirtelen tak- 'ff tikát változtatott — Meg van f elégedve itt a keresetével? | — Hát... nagyjából . .. 5 — Mi tudnánk ennél jóval f több keresetet biztosítani... mondjuk ennek az ötszörösét! ff Havi 800 márka fizetés és f egy-egy akció után 1200 márkái jutalom... í Fenyvesit mintha fejbekó- ff lintották volna. — És mit kellene csinálni? ff — kérdezte kisvártatva. ff — Együttműködni velünk.../ Néhányszor haza kellene mennie... £ Fenyvesi megijedt. Mi lesz' ebből? 'f (Folytatjuk) í

Next

/
Oldalképek
Tartalom