Pest Megyei Hirlap, 1961. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-12 / 37. szám
fUihuM ír CEGLÉD, ALBE RT IRS A, CÉG LÉ DBE RCEL, TÖRTÉL ÉS CSEMŐ RÉSZ V. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM 1961. FEBRUÄK 12, VASÁRNAP Képek a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat életéből Az irodalmi estek A termelőszövetkezetek 'komoly érdeklődésről tanúskodnak. Rendszeres látogatói nagy kíváncsisággal tekintenek eav-egy soron következő irodalmi est elé. Ez a várakozás jogos és nem is hiábavaló. Ezt bizonyította a legutóbbi is. a Halhatatlan szerelem című. Farkas László keretjátéka. a két fiatal, gimnazista lány és fiú megszólaltatása a szerelemről, jó ötlet volt. Színesítette, a szokványostól eltérővé tette a konferálást. Az est kimagasló művészi teljesítményét az Egyetemi Színpad művészei nyújtották. Közülük is elsőnek Buzsáki Ilonát kell kiemelnünk, akit már korábbi fellépéseiről ismer, becsül és szeret a ceglédi közönség. Nem könnyű szerepében, a Rómeó és Júliában, igen szép, iól kidolgozott alakítást láthattunk. Nála a gyakorlatnál több a mély átélés, ami igazi érték, az emeli játékát, előadásmódját. Méltó párja volt Kovács P. József, aki jó felkészültségű partnernak mutatkozott Rómeó szerepében. Harmadiknak Kelemen Józsefet említjük, aki a világirodalom legnagyobb lírikusaitól adott elő verseket. örömmel tapasztaltuk, hogy Gyarmati Teréz — akinek szintén jelentős része volt a sikerben —, előadástechni- kája szépen fejlődik. Különösen Eminescu Finálé című versénél tűnt ki igazán tehetsége. A Tarka Színpad két művésze, Déri Éva, és partnere, balettszámokkal lépett fel. Sajnos, táncuk értékét mozdulataik csiszolatlansága, egyes motívumok kidolgozatlansága csökkentette, de még így is tetszetösek voltak műsorszámaik. Az irodalmi est zárószáma Vörösmarty Csongor és Tünde című mesejátékából való részlet volt. amit Buzsáki Ilo- nn és Kovács P. József adott elő. Buzsáki Ilona előadásában jobban kifejezésre jutott Vörösmarty versezeté- nek játékos könnyedsége. Tamasi Tamás — CEGLÉDBERCEL község tanácsa szombaton délelőtt tartotta ülését. A községfejlesztési terveket és a községfejlesztési állandó bizottság munkáját tárgyalták meg. — 1961. FEBRUÁR 14-ÉN délután 17 órakor a városi tanács v. b. ipari-műszaki osztályán ipari állandó bizottsági ülés lesz.-—A 578 000 forint volt az 1960. évi terv teljesítése a tervezett 4 020 000 forinttal szemben. a ceglédi Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó Ktsz-nek. — A RUHAIPARI VÁLLALAT kiszes fiataljai szorgalmasan készülődnek a márciusi kulturális seregszemlére. — A KERTIMAGTERMELÖ VÁLLALATNÁL jó ütemben halad a nagy téli gépjavítás. Mire megkezdődnek a tavaszi munkák, minden munka- és erőgép üzemképes lesz. — A MÁJUS 1. RUHAGYÁRBAN 7 szalag dolgozik exportra. Gyermekruhákat, női kabátokat és ballonkabátokat gyártanak. — 79 036 FORINT volt az egy főre jutó tényleges termelési érték a tervezett 63 100 forinttal szemben az elmúlt évben a ceglédi vasipari elektromos műszerész ktsz-nél. — A NYÁRSAPÁTI Haladás Termelőszövetkezet zár. számadási közgyűlését szombaton * délelőtt tartotta a községi kultúrotthoinban. — 45.9 százalékra teljesítette 1960. évi tervét a ceglédi Községgazdálkodási Vállalat. EGY PILLANATRA Száz kiskorú közül tizet Házasodni nem engedtek, A hatóság gátat vetett Tíz gyönyörű hősi tettnek. Megkockáztatok egy kérdést. Remélem nem lesz goromba, E kilencven új engedély Meddig lesz vajh’ forgalomba? — O — — A JÄRÄS 30 szövetkezetéből 12 termelőszövetkezetben befejezték a munkavállalásokat. — A CSEMÖI Rákóczi Termelőszövetkezet 50 vagon sertéstrágyát kap a pilisi Sertéshizlaló Vállalattól. CSALÁDIHÁZ-ÉPiTTETÖK, FIGYELEM! A ceglédi városi és járási építési hatóság családi- ház-építésekkel kapcsolatos építési napokat rendez 1961. február 12-én a művelődési ház emeleti nagytermében. Megnyitó előadást fél tíz órakor a Pest megyei Tanács v. b. építési és közlekedési osztályának kiküldöttje tart a helyes és helytelen építési módról, az építési engedély megszerzéséről cs az építkezések anyagellátásáról. Á kiállításon bemutatásra kerülnek az országosan bevált és a legújabb, korszerű családi házak típustervei. Filmvetítéssel egybekötött előadásokat tartanak a magánépítkezésekről, a család iház-épít- kczések népszerűsítése és az építkezők érdekében. A kiállítás megtekinthető 1961. február 14-én 18 óráig. Nyitva naponta 10 órától 19 óráig. A belépés díjtalan. Mivel foglalkozik az Ipari ÁB Választott tanácstagjaink a nyilvános tanácsüléseken kívül különféle állandó bizottságokban foglalkoznak a város termelési, egészségügyi, kulturális problémáival, A héten az ipari á. b. tartott ülést. Ezen Farkas István tanácstag elnökletével megbeszélték az 1961 első féléves munkatervieket. A munkatervben a Szeszipari és Cipőipari Vállalat helyszíni szemléje, az ipari tanulók gyakorlati kihasználtságának vizsgálata, az üzemi dolgozók szociális ellátottságának vizsgálata szerepel. Az á. b. két alkalommal is beszámoltatja az ipari osztály és a vállalati csoport vezetőit az irányításuk alá tartozó vállalatok, ktsz-eik eredményeiről, valamint az iparhatósági tévé: kenységükről. — A CEGLÉDI Földműves- szövetkezet értesíti tagságát, hogy a vásárlási könyvek beszedését megkezdte. A könyveket 1961. február 25-ig veszik át számfejtés végett. tavaszi felkészüléséről tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága Annak ellenére, hogy még hótakaró fedi a földeket, a városi tanács végrehajtó bizottsága időszerűnek tartotta, hogy már most foglalkozzék a termelőszövetkezetek tavaszi felkészülésével. A végrehajtó bizottság Nagy Lászlónak, a városi tanács v. b. mezőgazdasági osztálya nemrég kinevezett vezetőjének jelentéséből megállapította, hogy a termelőszövetkezeteknek a tavaszi munkák során 6644 hold őszi mélyszántás fogasolását, 700 hold tavaszi szántást, 6533 hold tavaszi műtrágyázást és 9275 hold őszi kalászos tavaszi ápolását, valamint a gyümölcsösökben 98 holdon téli tisztogatást, téli permetezést és 2427 holdon a szőlők nyitását és metszését kell elvégezni. A termelőszövetkezetek a részükre biztosított műtrágyát folyamatosan elszállították és már beindult a műtrágya szórása is. A tagok Iközött a területek vállaltatása folyik. a gépállomással a gépi munkára történő szerződéskötések jórészt megtörténtek. A vetőimagellátás tekintetében fennakadás nem lesz, mivel a vetőmag részben már most rendelkezésre áll, részben pedig a vállalatokkal történt szerződéskötések alapján a szerződtető vállalatok szállítják le, így a cukorrépamagot a Szolnoki Cukorgyár, a borsóvetőmagot pedig a Mezőmag Vállalat. A megyei tanács a város részére 705 mázsa hibridkukorica-vetőmagot biztosított. A termélőszövetkezetek az intenzívebb gazdálkodás érdekében nagyobb területen kívánnak kertészettel foglalkozni. A megyei tanács melegágyi ablakkeret beszerzésére egymillió forintot biztosított, amelyből a termelő- szövetkezetek ez ideig 690 000 forintot vettek igénybe. A beszámolót követő vitában többek között Joó Ágoston, a városi pért-végrehajtóbizottság titkára hozzászóláséban elmondotta, hogy a gépek kijavítása nem halad kellő ütemben. Fokozni kell ugyancsak a gépi munkára a szerződéskötések ütemét. Sürgősen be kell fejezni a területek kiadását is annak érdekében, hogy amint az idő engedi, azonnal hozzáfoghassanak a munkálatokhoz. A végrehajtó bizottság a tavaszi munkák időbeni elvégzése érdekében utasította a mezőgazdasági osztályt, hogy készítsenek ütemtervet. A végzendő munkák sorrendjét tartalmazó ütemtervet azután juttassák ki minden termelőszövetkezetbe. A termelószö'Vet- kezetek vezetői gondoskodjanak arról, hogy ezt az ütemtervet a tavaszi munkák során maradéktalanul betartsák. Utasította továbbá a végrehajtó bizottság a mezőgazda- sági osztályt, hogy forduljon kérelemmel a megyei tanácshoz, hogy Cegléd város részére 35—40 százalékban marton- vásári 5-ös hibridkukoricát biztosítson. Ez fontos kérdés annak érdekében, hogy a kukoricák érési időpontja különböző időpontokra essék s így elkerülhető a betakarítási munka torlódása. A végrehajtó bizottság felhívással fordult a gépállomáshoz, hogy a gépek kijavítását március 1-ig, a gépi munkákra a szerződéskötéseket február 15-ig fejezzék be. A végrehajtó bizottság a továbbiakban úgy döntött, hogy február 17-re összehívja a tanácsülést és megbízta a függetlenített vezetőket, hogy az 1961. éves községfejlesztési tervjavaslatot, valamint a Városépítési Tervezési Vállalat által összeállított távlati városfejlesztési programot terjessze a tanácsülés elé. . K. H. Figyelemre méltó adatok A csemöi Szabad Föld területén 35 előfizetője van a Népszabadságnak, 50 a Pest megyei Hírlap ceglédi kiadásának. Száznégyen várják hetenként a Szabad Földet és egyéb újságokra, folyóiratokra több mint százan fizetnek elő. A hírlapkézbesítő azonban megnyugtatott, hogy ez a szám nem teljes. — A példányonkénti vásárlók hetenként több mint háromszázötven forint értékű újságot vesznek meg. Ez durva számítás szerint további hétszáz lapot jelent minden héten. Érdemes ezeken a számokon elgondolkodni, amikor a parasztság kulturális felemelkedéséről beszélünk. Vajon sikorüt-e ? Érdekes kísérlettel próbálkoznak a csemöi Szabad Föld Tsz-ben az új gazdasági évben. Bóczer József főagro- nómus javaslatára a műtrágyát kísérletképpen oldott állapotban permetezik a szőlőre és a burgonyára. Egyes tapasztalatok szerint az új módszer a szőlőművelésben fejlettebb bogyókat eredményez és a burgonyatermelésben nagy mértékben elősegíti a kötődést. — EDDIG 60 000 darab tojás került a ke’te tógépek be a Baromfikeltető Állomáson. 8000 naposcsibét már álad’ak a tsz-eknek. Nincs két egyforma ember a világon. Vannak ugyan külső és belső hasonlatosságok, de mindenki más, mindenki utánozhatatlanul sajátosan egyéni. Ezért olyan sokoldalú, nehéz a gyermek megismerése, nevelése. Van könnyen nevelhető. nehezen nevelhető gyermek és van olyan, aki magába zárkózott, szomorú, nehezen megközelíthető. Hogy mi okozta Lévai Éva 15 éves fodrásztanuló szomorú esetét a közelmúltban, az még ismeretlen. Egy napon munkahelyén, a Magyar utca 6. szám alatti fodrászűzlet részére gyújtást aprított. A szokottnál is idegesebb volt ezen a napon, mert mesternője már a második hete haragudott rá és nem is igen beszélt hozzá. Éva talán nem is tehet róla, hogy nem tartozik a legügyesebb gyerekek közé. Már majdnem befejezte a munkát, amikor a baltával egy csapással levágta bal keze mutatóujjának másfél izét. Az üzlet segédje orvoshoz vitte, elsősegélyben részesítették és azóta betegállományban van. Sok álmatlan éjszakát sírt át. mert nagyon fájt az ujja és a baj nem jött egyedül. A mesternő kijelentette, hogy nem veszi vissza, nem tanítja tovább, mert véleménye szerint nem tud ebben a szakmában tovább dolgozni. Különben is, nem elég figyelmes, a rábízott feladatot nem képes elvégezni, anyagot pocsékol és a vendégek sem szeretik. Ez a mesternő véleménye. Az MTH-iskola biztosan talál módot arra. hogy ezt a véleményt felülvizsgálja és meggyőződjön arról, hogy a hiányosságok ténylegesen fennállnak-e. Mi nem. tudjuk, milyen készségekkel rendelkezik Éva, hogyan végezte munkáját. Azt sem tudjuk, milyen volt a mesternő szakmai tanifdsd- nak a módszere és a hangnem, ahogy az utasítások és a bírálatok elhangzottak. Az biztos, hogy Éva ideges természetű gyerek, akinek a nevelése több gondot, körültekintést igényel, szép szóra, szeretetve, buzdításra van szüksége. Ezzel mindenkinek számolni kell, aki nevel és tanít. A vendégek előtti sértő megjegyzések elveszik önbizal. mát, retteg az újabb sikerte*- lenségtöl. Pedig a kislány nagyon szereti a szakmáját és ha meggyógyul, mindenáron ezt akarja folytatni. Vajon sikerül-e neki? Varga Borbála Vagonba rakják a késztermékeket, hogy az ország különböző helyein felhasználják. Képünkön egy földmunkagép motorját tnozgódarn segítségével helyezik a vasúti kocsira. Vagonra került a KGV fennállása óta a ketszázadik generáljavított ekszkavátor is, hogy Tatabányán folytassa a mészkő kitermelését. A főjavított kész dömpereket bejáratásuk után az üzem főútvonala mellett felsorakoztatják; így várják az elszálítá- sukat. Járási atlétikai rangsor II. Középtávfutás és gátfutás Középtávon és gátfutásban nagyon gyengén állunk járási és megyei viszonylatban. Kevés a versenyzőnk és gyengék az eredmények. Középtávon Szuda Károly személyében jó atlétával rendelkezünk, sajnos, azonban az idén már ö nem a járásban fog versenyezni. Nehezen tudják majd őt pótolni. Gátfutásban szintén rosszul állunk. Nincs egy speciális gátfutónk, akik értek is el eredményt, nem versenyszámuk a gátfutás. 800 MÉTER: 1959-es legjobb eredmény: Szuda Károly (AVSE) 2:86.1, Szuda Károly (Albertirsai VSE) 2:G4.2, Bencsik Géza (Nagykőrösi Kinizsi) 2:13.8, Molnár Sándor (Abonyi KSK) 2:14.0. 1500 MÉTER 1959-es legjobb eredmény: Szuda Károly (AVSE) 4:23.1, Szuda Károly (Albertirsai VSE) 4:14.5, Pusztai János (Ceglédi Hunyadi) 4.31.4, Ba- gi László (Nagykőrösi Kinizsi) 4:36.0. 110 M GAT 1959-es legjobb eredmény: Magyar László (CVSE) 19.1, Békési László (Albertirsai VSE) 17.4. 200 M GAT 1959-es legjobb eredmény: Magyar László (CVSE) 29.9, Magyar László (Ceglédi Vasutas) 29.8. 400 M GAT 1959-es legjobb eredmény: Magyar László (CVSE) 64.2, Békési László (Albertirsai VSE) 63.0, Novák István (Albertirsai VSE) 65.2, Dohnál Tibor (Ceglédi Vasutas) 68.1, Antal László (Ceglédi Hunyadi) 71.3. (Folytatjuk) Magyar László