Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-18 / 15. szám

Mi • A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1961. JANUÁR 18, SZERDA // Hatodik éve a termelőszövetkezetben... Fürdőszobát szeretnék csináltatni zárszámadás után4 Ügy látszik, összebeszéltek az asszonyok, mert Krizsánék látogatásánál Krizsánnét a mosóteknőtől szólítottuk el. Bojtosáé meg éppen akkor kezdett neki a mosásnak. Latolgattuk, megzavarjuk-e munkájában, de > Bojtosné megelőzött minket. Az új sertésfiaztatónál elibénk jött, hűséges, öreg pulija kísére­tében. Szabadkoztunk, de erélye­sen leintett minket. — Majd. a fiam befejezi! — mondta határozottan. Csodálkozásom láttán, magyarázóiam hozzá­tette: — Géppel mosok, épp pár darab-maradt benne, azt ki­veszi a fiam, nem olyan ör­döngösség az. (Valóban nem, nyugtáztam magamban, s mi­hamarább látni szerettem vol­na a derék fiatalembert, aki mégiscsak megcáfolja az oly sokat szidott fiatalokat, mert lám, pelyhedző álló ember létére, segít az édesanyjának, méghozzá mosni!) — Ügyis erre haladunk — mutatott Bojtos József né elő­re —, nézzék meg az új ba­romfinevelőt. Tegnap volt a próbafűtés. Micsoda jó me­leg volt! Nyitja is az ajtót, és a ka­zánházhoz vezet. Kattint az egyik gombon, megindul a ventillátor, kattint ide, kat­tant oda. működésbe hozza az egész fűtőberendezést. Ott­honosan kezeli, mintha az anyatejjé] szívta volna a tech­nika iránti készségét. Ez az ő birodalma, eddig is ő nevelte a Petőfi Terme­lőszövetkezet baromfiállomá­nyát, igaz. nem ilyen szép ne­velőben. de azért nem hozott szégyent a termelőszövetke­zetre. — Húszadikán 6000 da­rab naposcsibe lesz itt — mu­tat az üres termek padlójá­ra. Nem fognak fázni, nem kell félni. — Addig, még kitakarítok itt jól befütünk. aztán nő­hetnek n csibék, de menjünk. né — dicsérem —, jó szolgá­latot tesz, ugye? — Nagy a sora annak, mi­ként lett. Folyton kértem az uram, vegyünk gépet, de a gépvásárlás mindig ráért. Egyszer aztán elment iskolá­ra, közben négy disznót hiz­laltam szerződésre és szeren­csétlenségemre csúnyán el­vágtam az uj|am. A szennyes meg gyűlt, gyűlt halomba. Most mit csinálok ennyi ru­Nekik is jut, de tartalékolni is kell. Kerékpárjuk van, Pistának órája. De könyvet ugye vesz, édesanyám — hí­zelkedik Hona, az V. osztá­lyos. — Azt kapsz! Ne félj. Van nekem tervem még. Porszívót szeretnék venni, de azt hi­szem, megint úgy járok ez­zel is, mint a mosógéppel. Nem nagyon akarja a férjem — pedig az jó dolog, nem kell A Petőfi Termelőszövetkezet vezetőségi értekezletén 2 napi­rendi pontot tárgyaltak meg. Az egyik az eredményességi jövedelemelosztással kapcso­latban levő vállalások, a má­sik pedig a trágyakihordás a betervezett 30 katasztrális hold gyümölcsös és 25 hold szőlő betelepítésének előkészítésé­hez, amit azonnal meg is kell hogy kezdjenek. JÓL DOLGOZOTT Id. Garai Antal a Rákóczi Termelőszövetkezetben dolgo­zik. Fél esztendeig a kertészeti brigád vezetésével volt meg­bízva. Ezenkívül egy hold paprika termelését vállalta a szövetkezetben. Az egy hold paprikaföldről 93 324 forint értéket termelt, ebből az üzemi ráfordítás 10 821 forint. Id. Garai Antal járandósá­ga 5“ 053 forint és ezenkívül a brigádvezetői munkájáért járó havi 56 munkaegység. PIHENÉS hával, fájós kézzel? — töpreng­tem magamban. — Közben vártam az uram, majd csak hazajön arról az iskoláról és leadjuk a disz­nókat, de az nem jött. — Az idő itt volt, befogat­tam a kocsiba, vittem őket az átadásra. Itt aztán kelle­mes meglepetés Várt rám. Többet kaptam, mint ahogy mi számítottunk. — No, mondom, megvan a mosógép, nem teketóriáztam, bementem a szövetkezeti bolt­ba, megvettem," gyorsan fel a kocsira, mielőtt meggondo­lom magam. — Olyan izgalomban vol­tam, hogy el sem olvastam a használati utasítást, beáztat­tam, jól megpakoltam a gé­pet, indítom, egy kattanás és annyit söprögetni. Bekapcso­lom, pillanatok alatt kész vagyok. Csak megveszem, mi­re legközelebb kijön, meg­lesz . .. Sokáig peregnek a szavak Bojtosné ajkáról, tervek, gon­dok, örömök, bajok, az indulás nehézségeiről és a hat esz­tendő eredményeiről beszél­getünk. Közben beesteledett... Ha­zaindulunk ... A törteli úton, a tanyák ablakaiból messzire elkísér a villany ezüst fénye. Lakóik bekapcsolják a rádiót, melléje ülnek, szívük bele­dobban a nagyvilág éltető za­jába . .. Duruzsol a kályha s a lámpa csillogó fényénél már az új esztendő teendőit tervez­getik, maguk mögött hagyva az átkos paraszti sors összes keserűségét... Szöveg: Takács Paula Foto: Décsi Pál Az Arany János Termelőszövetkezetnek 2447 katasztrális hold föld­je van, ebből közös művelés alá vont összes szántó 1714 hold, ebből háztáji szántó 199 hold. A szövetkezetnek 199 csa­ládja 211 tagot számlál. Van a szövetkezetnek 42 nyugdí­jasa és eltartottja is. Egy tagra az összes földterület­ből 10,6 hold, az összes szán­tóból 8,6 hold és a közös mű­velés alá vont szántóból 7,7 hold jut. A szülők iskolája keretében a Kossuth általános iskola Patay utcai iskolájában ma, január iS-án (szerdán) es­te 6 órakor dr. Faragó Kál- j mán, a rendelőintézet igazga- I tó főorvosa tart előadást: A gyermekbetegségek és a gyer- I mekek egészséges életmódja \ címmel. j Az előadás után a szülök 1 megtekinthetik a televízió mű­sorát is. Cikkünk nyomán: (Rácz József akvarellje) Csuk vagány súg ? / — Ellopták a fiam bicikli­jét — kis piros kerékpár — a zeneiskolából! — Eltűnt a kerékpárom az egészségügyi iskola elől! — Csak bementem a DÁV- Itoz, mire kijöttem, hűlt he­lye a biciklimnek! De hát hová lett? Elkarikáz- tak vele! Nem messzire, csak Ceglédig jutottak el. Ott rá­juk esteledett és aludni tér­tek a tolvajok. Ez lett talán a vesztük. Reggel a Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet szalmakaz- iából kászálódott ki Farkas László és Nagy István, a két kerékpártolvaj. Bekísér­ték őket a rendőrségre és rö­videsen visszakerültek Nagy­kőrösre. Az útjuk regényes és na­gyon szomorú. A két pest: fiú — Nagy István 17, Farkas László 15 éves —, január 9-én galambot indult vásárolni. A pénz fogytán volt és Far­kasnak már nem jutott ga­lamb. Elmentek a szikvíz- gyárhoz, ha nincs pénz, majd lopnak galambot. Észrevették, bekísérték őket a rendőrség­re. Amikor kiengedték őket, Farkas László édesanyja már tudott az esetről és az ut­cán megverte a fiát. Más­nap a Dagályba mentek, va­sat is, gyűjtöttek, ki tudja — igaz-e? A Nyugatiba mentek, ott átaludták az éjszakát, aztán irány Nagykőrös. Megkeres­ték a nagybácsit, Nagy Jó­zsefet s odébb álltak. Megint szénakazal lett az éjszakai szállásuk. Másnap sétára in­dultak. Az egészségügyi is­kolánál „gazdátlan” kerék­párt találtak. Nagy István felült rá. Farkas sem tétová­zott, ő is szerzett egyet a ze­neiskolából. Csakhogy Nagy „kerékpárja” rossz volt. Ki kellett cserélni. De hol? A DÁV előtt. Aztán irány Bu­dapest. Cegléden egy kis pihenő, az árok partján tüzeit gyújtot­tak. csirkét loptak a Vörös Csillag Termelőszövetkezet­ből, megsütötték, megették. Igazi vagány történet, mond­hatná valaki, de majd kinö­vik. Fiatalok... Talán a két szülő is így vélekedett, amikor az első engedményt tette nekik. Csak az öt általános osztályt vé­gezlek el, azt is nehezen. Az első lépést követte a máso­dik: munka nélkül tenge­rek a nagyváros forgatagá­ban. Felügyelet? Nem olyan kis gyerekok már! S a „nagy” gyerekék rossz útra tértek. Kié a felelősség, kedves édes­anyák?! Magam is sürgettem, de nem volt szerencsém. Mire a kócos puli előreszaladt hí­rül adni jöttünket. Bojtos Pista befejezte n mosást. Az asztalnál ült, a házi fel­adatot készítette. A téld szün­idő náluk valamivel hosszabb volt. a ceglédi Mezőgazdasá­gi Technikumban, s készü­letlenül nem mehetett vissza. Hogyis tehetné! Hiszen Pis­tát a termelőszövetkezet küld­te a technikumba, ösztöndíj­jal. — Ennek csak én örülök igazán — folytatja Bojtosné. mert így legalább tudom, hogy ide ion vissza a fiam a ter­melőszövetkezetbe. Ar küld­te iskolára, legalább nem csa­varoghat az orszáaban erre- arra. Alig várom, hogy a legnagyobb is leszereljen a honvédségtől, az is hazajön, együtt leszünk. — Kész a mosás? — buggyan ki a kíváncsiság belőlem. — Kész, már régen. — Szép a mosógépe, Bojtos­kivágta az összes biztosítékot. No, jól kezdi . — mondtam mérgesen. Szerencsére a mé­reg után megcsináltuk a biz­tosítékot, elolvastam az uta­sítást, azóta sincs baja a gép­nek. A férjem meg azóta is bosszant vele ... no, persze, csak tréfából... • — Látom, a gáztűzhely is új? — Az, a palackot várom csak, hogy már használhas­sam. Tudja, van nekem egy nagy tervem — az urammal együtt 1612 munkaegységünk van. Ha meglesz a zár­számadás, fürdőszoba-beren­dezést szeretnék venni egy részéből. Most, hogy jártam erre a baromfinevelő tanfo­lyamra Cegléden, láttam ott egy teljes berendezést. Éppen olyan, amilyen nekünk kell, 3C00—4000 forint körül. Kite­lik a zárszámadásból. Nőnek a gyerekek, már nagyon kell. — Ök mit kapnak? Erre mindhárman felfigyel­nek a könyvek mellől. Van mód a takarékbetétkönyvek letétbe helyezésére „Ha van, az is baj” című, ja­nuár 11-én megjelent újság­cikkel kapcsolatban megjegy­zem, nagyobb baj az, ha vala­kinek a pénze, szorgos munká­jának eredménye, nem taka­rékbetétkönyvben van elhe­lyezve, és a pénzét veszti el — vagy esetleg ellopják. A takarékpénztár részéről biztosítva vannak azok a lehe­tőségek, amelyek mellett bárki nyugodt lehet, pénze jó helyen van, ha betétben helyezi el. Városunk munkahelyein, így a termelőszövetkezetekben is, igyekszünk OTP-megbízottakat beszervezni, akiket tájékoztató füzetekkel látunk el a takarék- pénztár nyújtotta lehetőségek­ről. A Híradó cikke nyomán azonban úgy érezzük, hogy a takarékossági formákról ez úton is kötelességünk a város lakosságának tájékoztatást nyújtanunk. Fenntartásos takarékbetét az a takarékossági forma, amely mellett a betétes pénze minden körülmények között biztosítva van, és nincs szükség hatósági őrizetre. Bár arra is van lehetőség, hogy a betétes a betétkönyvét letétbe helyezze a takarékpénz­tárnál, azonban felvetődhet az a probléma, hogy a le tét jegy is elveszhet, ezért ismertetjük külön... A fenntartásos betétkönyv­ből kifizetés csakis a betétes aláírására teljesíthető és csak azon a helyen — OTP-fióknál vagy postahivatalnál —, ahol a betétkönyvet váltották. Ha netán elveszne a betét­könyv, bejelentés után az OTP intézkedik a megsemmisítésé­ről — érvénytelenítéséről, és az igazolt jogos tulajdonos ré­szére a betétösszeget kifizeti, illetve díjmentesen új betét­ikönyvet állít ki. Minden esetben tanácsolni szoktuk és most is ismertetjük, helyes, ha a betétes a betét­könyve számát külön is fel­jegyzi magának és ha betét­könyve elveszne, azt a kiállító helynek azonnal jelenti. Okosan cselekszik tehát, aki a pénzét takarékban tartja. Ott valóban biztos helyen van és kamatozik, vagy nyerhet is vele. A betétes személyéről és a betéti összegről senki részére sem szabad felvilágosítást ad­ni. A titkosság ellen vétőket szigorúan büntetik. A takarékpénztár részéről mindig szívesen állunk a lakos­ság szolgálatára. Magyar László OTP-fiókvezető — A PETŐFI Termelőszö­vetkezet II. üzemegységében folynak az ez évi termelési vál­lalások, amelyek körűibe.ül ezen a héten befejeződnek. — A központi szeszfőzde 1960-ban 46 058 hektoliterfok pálinkát főzött, amelynek kö­rülbelül 30 százaléka bérfőzés, 70 százaléka pedig vállalati fő­zések. — KIVILÁGITATLAN ke­rékpárral vett részt a közúti forgalomban Boros Józsefné Ceglédi u. 23. szám alatti lakos. Ezért a szabálysértési hatóság 100 forintra bírságolta. — A RÁKÓCZI Termelőszö­vetkezet a múlt gazdasági év­ben szép eredményeket ért el a gépesítés terén. 3 darab trak­tort. 1 teherautót és egy nagy­teljesítményű permetezőgépet vásároltak. — A KÖZSÉGGAZDÁLKO­DÁSI VÁLLALAT 13 417 fo­rint értékű tatarozási és javí­tási munkát végzett a Petőfi u. 25. szám alatti állami ház- bah, ahol a kidőlt kerí*ést hoz­ták rendbe és tetőjavítási munkákat is végeztek. SZÁZTIZÉN tanulnak a Dózsa és az Arany János termelőszövetkezetben. A Dó­zsa Termclőszövetke7,ctből 13-an járnak a mezőgazda- sági technikumba, 2 fő köny­velési tanfolyamra, 20 tag általános iskolába és 43 hall­gatója van a szövetkezetben a különféle tanfolyamoknak. Az Arany János Termelő­szövetkezetből 5-en járnak a mezőgazdasági technikumba, 4 fő az általános iskolába, 1 könyvelési tanfolyamra, 22- en pedig különféle tanfolya­mokon művelődnek. — A HUNYADI Termelő­szövetkezetben a melegágyak előkészítéséhez hordják a foga- tosok a trágyát. — Az erdőközbirtokosság megkezdte az erdőben a faki­termelést, sőt már az átadás is folyik. Ezen a héten megkez­dődik a járulék befizetés, a jö­vő héten pedig a fa befizetés. — CSATÓ BÉLA Kocsér, Széchenyi u. 28. szám alatti la­kos botrányosan verekedett. A szabálysértési hatóság 200 fo­rint pénzbírság megfizetéséro kötelezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom