Pest Megyei Hirlap, 1961. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-29 / 25. szám

1961. JANUÁR 29, VASÁRNAP

5

A Pest megyei festők budapesti kiállításán

A

z Egressy Klub Dohány

utcai helyiségében néhány nappal ezelőtt megnyílt a Pest megyei Képzőművészeti Kiállítás, hogy a főváros közönségének ezúttal közvetlenül mutassa be megyénk művészeinek legújabb alkotásait. A Pest megyében élő és alkotó festők mér heségtől mindenesetre rövi- debb asz út a Műcsarnokig, mint mondjuk Nagykőröstől vagy Ceglédtől.

Az éremnek van persze másik oldala is. Az a látogató, aki otthonos kissé a megyében dolgozó festők világában, ismeri nagyjából munkáikat, törekvéseiket és

Bornemisza Géza: Tihany

tedszer jelentkeznek ebben a kollektív formában, de most történt először, hogy Budapest tárta fel kapuit előttük, a korábbi kiállítások színhelye ugyanis mindig Pest megye egy-egy városa volt. Az optimistáik ebben talán biztató jelét látják a haladásnak, a decentralizáció felé, a főváros és a vidék közötti ranigkülönbség csökkenésének, ami kétségtelenül igen örvendetes jelenség — lenne, iha a valóságot tükrözné. A helyzet sajnos nem nagyon igazolja ezt az optimista szemléletet. A kiállítást nem a magyar képzőművészet valamelyik előkelő országos szerve rendezte, hanem „csak” a Pest megyei Tanács művelődési osztálya, bár támogatóként a katalógus bevezetője a Magyar Képzőművészek Szövetségét nevezi meg. A kiállítás helye — az Egressy Klub szerény Dohány utcai helyisége — is inkább azt sejteti, mintha a Pest megyei művészek a szegény vidéki rokon sízerény szerepét töltenék be pompázatos főváro- «unkbam.

iV o, de kezdetnek ez is va1’l íami és lehet, hogy az így támadt keskeny rés kiszélesítése ezekután már csak alkotó művészeink tehetségén múlik.

A Dohány utcai klubhelyiráadásul megnézett egy-egy képkiállitást Szentendrén, Vácott vagy a megye más pontján, ennek a pesti kiállításnak mintegy hetven darabból álló anyagát csak igen nagy jóakarattal mondhatja a Pest megyei festészet hű reprezentánsának. Mintha a kiállító művészek nem is legjelentősebb alkotásaikkal szerepelnének ezen a tárlaton, mintha gondosan kerülték volna művészi problémáik, útkeresésük publikálását. Lehet, hogy ezt az általános benyomást az is táplálja, hogy a kiállított képek között nagyobb méretű vászon alig akad. Ugyanez az oka talán annak is, hogy a komolyabb igényekkel jelentkező látogató a kiállított munkák jelentős részében nem befejezett alkotást, inkább vázlatot, részlettanulmányt sejt. Ezzel a világért sem azt akarjuk mondani, mintha egy kép művészi értékéhez méreteinek bármi köze is lenne, nagyobb kompozíciók azonban kétségtelenül jobban kidomborítják egy-egy kiállítás komolyságát.

Az anyag különben elég változatos. Mintegy harminc művész munkája kapott helyet benne, a zsűrinek tehát, amely összeválogatta művészeink legújabb terméséből a megfelelő darabokat, nem lehetett könnyű dolga, hiszen nagyon sok szempontra kellett ügyelnie: a művészek nagy számára, a rendelkezésre álló hely kicsiségére, de arra is, hogy a kiállításnak egységes jellege, hangulata legyen.

A kiállításon számos régen dolgozó festőnk országos viszonylatban is jól ismert nevével és munkáival is találkoztunk. Onódy Béla ecsete rendületlen hűséggel ápolja és őrzi a nagybányai iskola nemes hagyományait. Képeit a Dunakanyar hangulata melegíti át. Ez a hangulat vezeti Balogh László ecsetét is, amely már stilizáltabb kontúrokkal és színekkel áldoz Szentendre hangulatának.

Bornemissza Gézát a Balaton partjára is elkísérték a váci Impressziók, tihanyi képiéin azért mégis diadalmaskodnak a magyar tenger opálos reflexei.

Magyar László:

A KUCSMA

Lipovniczky László: Nyári délután

— Érdemes, hát. Most a tehénistállóban dolgozom, könnyű munkám van, szinte gyerekjáték s a paraszt-nyugdíjon kívül még megfelelő munkaegységem is van, tisztességesen megélünk belőle.

S szép ízes, bolgár szóval elmondja, hogy 1918 óta a parasztpárt tagja (a parasztpárt ma is fennáll), 1923-ban részt vett az emlékezetes nagy parasztfelkelésben, utána há- nom hónapig ült börtönben. Szegényparaszt volt, négy ka- tasztrális hold földdel; avval lépett be a közösbe.

— Abból a kis földből azonban nem tudtunk volna megélni, a föld rabjai voltunk, így hát erdőgazdaságban is dolgoztam mindaddig, amíg a tsz-be nem léptem. Egyébként 1959 óta parasztnyugdíjat kapok, de persze az kevés, abból nem lehet megélni. A feleségem havi 60 leva parasztnyugdíjat kap, de jó erőben van és így ő is dolgozik a termelőszövetkezetben, így kelten megkeresünk elég könnyű munkával vagy ezer levát havonta.

— S maguk hogy élnek, mit dolgozik a felesége és mennyit keres — fordulunk Gencso Radevhez.

— Amint mondtam, én egy kis teherkocsival léptem a szövetkezetbe, azt azonban már rég kimustrálták, s most egy új, nagy gépkocsit vezetek. Az idén nekem 560 munkaegységem volt, egységenként 30 levával számítva.

Gérard de Nerval:

A párizsi Notre-Dame

Mily vén a Notre-Dame! s tán látja eltemetni majd Párizst, amely őt látá volt megszületni. De néhány ezredév, s az idő, mint csikasz az ökröt, rágja szét ez óriási vázat, tépi vas-ereit, majd néma morzsolásnak veti alá a vén, bús szikla-csontokat.

S a népek távoli tájairól a földnek

zord düledékihez majd álmélkodni jőnek,

olvasván álmodon Victor ismert művét...

Az ős bazilikát akkor majd látni vélik, amily vala, dicsőn magasuiván az égig, hatalmasan, miként egy holt kisértetét!

negyedórával előbb lett hirtelen rosszul, összeesett. Nagy baja lehet — mondta —, mert amikor fölemelte a földről, hogy kórházba vigye, hát úgy érezte, soha életében még olyan nehezet nem emelt. Pedig hát sovány kis asszony volt. Mire beértünk hozzá, már nem élt. Hát így maradt árva a két fiam.

— Majd kerül más asszony

a házhoz — véltem bátortalanul. t

— Bajosan. Asszonyt találnék én az elégnél is többet, de felesége* soha. Ha föüreszállt angyal lenne, a régit akikor is különbnek tudnám.

— A gyerekekre ki vigyáz? — kérdeztem később.

— Édesapám, meg édesanyám. Jól el vannak az öreg házban. Kéthetenként várnak haza. Én pedig ezeket a második péntek estéket várom.

Mintha valami rossz filmrendező intézte volna a dolgot, az utolsó szóra fölbukkant a szakasz végén a kosaras ember és cukorkát, csokoládét kínált hangos szóval az utasoknak.

Savanyú cukrot vett, két nylonzacskóban. Töltöttet. A fiúknak. Amíg a táskájába rakta, mosoly derült kemény arcán.

— Cukor nélkül is örülnének, de azért ha lehet, mindig viszek valamit. Nekem talán nagyobb öröm, mint nekik, hogy vihetek. Mint ahogy nagy öröm volt ’karácsonykor is, hogy megtréfálhattam édesapámat.

KAMASZOS mosoly hun- cutkodott a szája körül.

— Amióta az eszemet tudom, ennek pedig közel negyven esztendeje, édesapám mindig ugyanabban a kucsmában járt. Szép, meleg báránybőrböl szabott, hosszúszőrű kucsma lehetett az új ■ korában. Dekát örökké semmi sem tarthat, még az ilyen -igazán „békebeli" kucsma sem. Lassanként bizony majd minden szőrét elhagyta, haszontalan, vedlett jószág lett belőle. Bőre is föl- hasadozott, édesanyám öltö- gette össze olykor, ha már nagyon kilógott belőle apám megszürkült haja. Biztatgatta nemegyszer, hogy vegyen újat, de az öreg csak legyintett. Erre a kis időre már nem érdemes — mondta évődve. Karácsony előtt törtem a fejemet, mit is vihetnék apámnak ajándékba. Eszembe jutott a ku:sma. Hát végigjártam a pesti boltokat és megvettem agy olyanforma kucsmát, mint amilyen a régi lehetett új korában. Jól elbújtattam a táskám fenekén. Senkinek sem szóltam róla, még édesanyámnak sem. Karácsony estéjén együtt voltunk valamennyien. A kályhában nagy lánggal égett a tűz, csakúgy árasztotta a meleget. Apám kint tettvett valamit az udvarban, de aztán bejött ő is. Fején a régi, vedlett kucsma.

— Mutassa csak azt a kucsmát, édesapám — mondtam.

— Mit akarsz vele?

— Meg szeretnék nézni rajta valamit.

Vonakodva emelte le a fejéről és nyújtotta. Én meg, ahogy a kezemben volt, odaléptem vele a kályhához, kinyitottam az ajtaját és behajítottam a tűzbe. Édesapám szeme megvillant, mintha csak a baltát kereste volna, hogy széthasítsa a fejemet. Gyorsan kapkodtam ki a táska fenekéről a selyempapírba csomagolt új kucsmát és tartottam az öreg felé. Kelletlenül vette kézbe, bontotta ki, nézegette, forgatta, de a szeme egyre csak a kályha felé kémlelt.

— Próbálja már fel! — szólt rá édesanyám, és nevetve biztatták a fiúk is, de az öreg nehezen szánta rá magát. Végül mégis föltette a fejére, lehet, hogy véletlenül, kicsit ferdén, betyárosan.

— Pont olyan benne, mint völegénylkorában volt — hízelkedett neki édesanyám.

— Bajosan — mordult halkan az öreg —, áe azért azt

X a régit csak kár volt tűzbe "X, vetni. Nagyon megszoktam j negyven év alatt. Mégiscsak g más volt, mint ez. Tán még 'j melegebb is.

ÍJ A vonat lassított. Elbúisúz- X. tunk.

J

(Négy év előtt még csak 19 leva volt a munkaegység, azelőtt pedig 16 leva.) Feleségemnek az idén 530 munkaegysége volt. ö azelőtt a tehenészetnél, most a sertés- tenyészetnél dolgozik. Ezt mind pénzben kapjuk, de kaphatunk bort is, termelési áron, szőlőt is. A szőlőért például kilogrammonként egy leva 56 sztotinkát fizetünk. Mindent összeszámítva, én az idén 17 000 levával, a feleségem 16 000 levával fejezi be az évet. (Egy leva kb. 2 forint).

— S megélnek ebből a keresetből? Mit költenek például kosztra?

Most egymásra néz a négy ember és nagy számolás* következik. Elmondják, hogy 1956-ban vették ezt az emeletes házat, amelyben most laknak és azóta közös háztartásban élnek. Legtöbbet az anyós van idehaza és ö főz. Végül is kiszámítják, hogy a két család havi kosztja körülbelül 1000 levába kerül.

— Háztáji gazdálkodásuk is van?

— Igen, a ház körül van egy kis kertünk s vagy 500 négyszögöl föld; van baromfink, sertéseink és egy tehenünk.

— Tüzelőre mennyit költenek?

— A két család együttesen évente körülbelül ezer levát.

Körülnézünk a szobában; az asztalon varrottas terítő, az egyszerű meszelt falakon néhány olajnyomat, a sarokban ott áll a rádió.

— Színházba járnak-e néha?

§

— Igen, sokszor megyünk be $

Plovdivba és megnézünk egy- ^ egy színházi, sőt operaelőadást § is. A mozi itt van a közelben, ^ ha filmet akarunk látni, nem $ kell bemenni a városba. S $ természetesen itt van a kö- i zelben a „csitaliste” is, a mű- $ velődési ház, onnan könyvet $ is kaphatunk, amennyi csak $ tetszik. $

— És olvasnak is?

V

— Ha van időnk rá, igen. I

— Van a termelőszövetke- $

zetnek üdülője is? ;

— Van. A Rodope hegység- 1 ben; majdnem minden évben 5 elmegyünk; két hétre mind- $ össze 130 levát kell fizetni fe- $ jenként. A gyerekeknek a múlt $ évben külön üdülőtelepet épít- $ tetett a szövetkezet. Tizen-; négy éven alul a gyerekek; évente egy hónapig ingyen $ üdülhetnek.

Radka asszony most friss ! „banicát”, azaz túrós süte-! ményt tesz az asztalra s; ugyancsak szíves szóval ki-j nálgatnak, hogy igyunk. A! finom túrós süteményre csú- * szik is a bor, igazán nem! csoda, hogy éjfél tájban né-! hány szép, régi bolgár dalt is ; kicsihol a mosolygó képű kis ; társaságból.

Visszatérőben szaka~-----------------------dozik a kod j

s mintha a magasból egy-két j csillag is elősejlene. Hideg: szél támad, s lassan elsodorja i a ködöt. A dolgozó és bizakodó \ kis bolgár parasztcsalád jó; melegét azonban már nem: tudja elfújni; az mélyen a ] lelkűnkben vert fészket*

Lipovniczky László finom Y

akvareiljei költői harmóniá- Y ba olvasztják a tájait az f ipari létesítményekkel, ami <í pedig nem is olyan könnyű jS probléba. ^

A fiatal Dániel Kornél tö- ^ rekvésedxe ezen a tárlaton is ^ fel kell figyelni. A kiállítók ^ közül talán ő az, aki légin- j< kább vállalkozik a művészi ^ kifejezés újszerű eszközeinek ^ felkutatáséra. Portréi, tanul- ^ mányai erőt mutatnak és í igen komoly ígéretet jelen- í tenek. Uj utakat keres a má- f sóik fiatal, Gaál Imre is, ^ akinek temperáin különös ^ művészi élménnyé szűrődik ^ át a valóság.

B

ármilyen szerény kere- 4 tei is vannak a kiállí- ^ tásnak — nyilván ez az oka ^ annak, hogy számos művé- ^ szűnik nem jutott most raj- ^ ta szóhoz — annyi bizo- ^

n.yos, hogy a hangulata mo- zaikszerűsége ellenére is egy- ^ ségesnek mondható. A tér- ^ mészeti szépségekben annyi- Y/ ra dúskálódó Duna-táj mű- Yj vészi alkotásokra ihlető lel- /// ke nyilatkozik meg benne és ^ ismét bizonyságot tesz, hogy Y a festészet számára szinte í kimeríthetetlen kincsesbánya Y ez a vidék. Minden iskola, ^ minden irányzat, minden ^ stílus számára állandóan van ^ Új, még sohasem hallott Y, mondanivalója. jí

Szentendre, Csofoánka, Nagy- ^ maros, Pécel és a környék- ^ nek még annyi sok más he- Y/ lye vonta be vibráló szí- Y/ nekkel és hangulatokkal eze- Y két a kis képieket, amelyek- Y. nek alkotóiról — ha bő- Y vebben lenne hely hozzá — í érdemes és hasznos lenne 'y külön-külön is megemlékez- ^ ni. £

A kiállító-terem közepén ^ kis asztalka áll, rajta ven- ^ dágkönyv, amelybe egyik- Y/ másik látogató bejegyzi vé- ^ leményét a látottakról. Sőt, ^ ' olyan is akad, aki vitába bo- Yj csátkozott az „előtte szóló’'- Yj val. A legkedvesebb és a í legőszintébb mégis annak a Y nyolc-kilencéves fiúcskának í a bejegyzése, aki a napok- Y ban., jelentkezett látogatóként a kiállításon, mégpedig egye- *Y dűl, minden kíséret nélkül. 'Y Illedelmesen kért egy kata- jí lógust, majd komoly arcocs- í kájával alaposan megnézett $ minden képet. Egyik-másik \ képhez többször is visszatért \ és távozása előtt golyóstollá- £ val ezt írta a vendégkönyv- Y be: (

A kiállítás tetszett. S Szögedi András. \

1 sem mondhatunk mást. ? 5 ,iTA Tetszett a kiállítás, ha í ^ eszleltük is egy-két fogya- í S tékosságát és ha nem is lát- \ £ hatjuk^ meg benne megyénk ! festőművészetének, művészeink ! $ törekvéseinek teljes képét. ! n őszintén szeretnén k, ha feb- í s ruár 5-ig — akkor zárul — j 5 minél többen látogatnák meg : S a képzőművészetek barátai : $ közül. :

<-m-) j

ä\\\\\\\\\\\v\\\ j

$ ; FILMHÍREK

$

§ Olasz capriccio címmel Goi- \ $ doni életéről forgatnak fii- i met a DEFA-stúdióban.

^ _ A francia filmgyártás 1960.: ^ évi nagydíját Clouzot Az igaz-;

ság című filmje nyerte. A fő- i S szerepeket Brigitte Bardot és \ ^ Sami Frey játsszák.

$ A francia televízió különi ^ adást szentelt Szergej Eízen- i § stein, a nagy szovjet filmren- i ^ dező életének és munkássá-; ^ gának. Az ismertetésben részt • i vett George Sadoui is.

I _____________________

V

ONATON gyakran adódik hasznos, tanulságos ismeretség. Vadidegen embereik kerülnek ( együvé és a kurta együttlét alatt sokszor őszintébben föl- 1 tárulkoznak egymás előtt, mint i legmeghittebb barátok vagy i legközelebbi rokonok. Leül íz ember a vasúti kocsi pad- , jára valaki mellé, akit sohasem látott, akiről semmit sem tud. Amikor pedig indul a vonat, rántásától egyszerre ' bólint a fejük, egyszerre rezzen a testük a közös út végéig. Lehetséges, hogy a sínvégeken zökkenő kerekek még a szívük dobogását is összehangolja, Pénteki napon történt, késő délután, a gyorsvonat egyik tágas szakaszában. Komoly arcú munkásember ült le a szemközti helyre. Kemény, határozott arc. Mintha bronzból öntötték volna. Kezefeje is széles. Látni rajta, ha megfog vele valamit, szerszámot, baráti jobbot, megvan az fogva emberül. Szinte megelevenedett szoborkéz, amint a kopott bőrtáskát a csomagtartó hálóba emeli. Biztos, nyugodt mozdulattal. Előbb azonban egy literesforma sötétzöld üveget vett ki belőle és maga mellé tette az ülésre,

— Most már nem veszünk szomjan az úton — mondtam tréfálkozó szándékkal, mert szentül hittem, hogy jófajta borral tele az üveg.

Úgy látszik, nem barátkozó természet. Nem folytatta a tréfát, csak ennyit szólt rá:

— Már nem.

így is jó — gondoltam —, akkor hát nem barátkozunk. Előkotortam az útra hozott könyvet és belezárkóztam. Szemem azért néha felé kíváncsiskodott a könyv fölött.

Utitársam papírcsomagot szedett elő, meg kendőbe csavart kenyeret. A zsíros papír két nagy darab töpörtyűt rejtett. Az egyik töpörtyű dornbo- rúra zsugorodott kemény bőréből bicskája hegyével apró falatokat kapart ki és nagy ke- nyérdarabdkkal eszegette. A másikhoz nem nyúlt. A tisztára kapart bőrrel együtt visszacsomagolta a papírba. Betakargatta a kendőbe a maradék kenyeret is, aztán felvette az üveget és az ablak felé fordulva nagyot húzott belőle.

AMINT visszaült, mintha derűsebbnek látszott volna az arca. Tekintetünk találkozott.

— Ez jól esett — mondta ügy, mintha ki sem mondott kérdésemre válaszolna, vagy pedig most egészítené Ú az induláskor mondott túl kurta szót.

— Kadarka? — próbálkoztam újból a szelíd tréfával, éppen csakhogy én is mondjak valamit.

— Még annál is jobb: tiszta víz.

Így mégis megkezdődött az ismerkedés. Most már gyorsan megtudtam, hogy ács. Tíz : év óta dolgozik Pesten ugyan- \ annál a vállalatnál. Kétheten- í ként járt haza. Mindig pénte- \ ken indul, a délutáni gyorssal.

\ A szombatra eső munkaórákat j előre ledolgozza, hogy mehes- \ sen. Odahaza, a Maros menti kisvárosban két fia van. Az ; egyik már gimnazista és gé- | pészmérnök akar lenni. A ki- \ esi csak általános. Az még ■ nem választott pályát magá• nak. Ráér. Anyjuk nincs, más- \ fél éve halt meg, hirtelen. So- 1 hősem volt beteg.

í Kicsit rekedtessé válik a

• hangja, amint meséli.

• — A vonatom este hét óra- \ kar érkezik haza. Azon a na- ; pon az apám várt az állomá- ’ son. Azzal fogadott, hogy alig