Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-11 / 292. szám

1960. DECEMBER 11. VASÄRNAP mw.3i MEGXtt KrKírltW Leszereltek azok a ka­tonáim, akiknek letelt az ide­jük. Elmentek ..; Kiröppen­tek a fészekből, mint a fecs­kefiókák. Az országúiról még visszanéztek, integettek. Én álltam a kapunál. Hűvös, őszi szél cibálta az álomba hajló fák koronáit. A szememhez nyúltam... mintha a por csípte volna. Pedig nem a por volt. Könnyeztem. Elmentek... Mégse felejtjük egymást. Esztendeje éppen így búcsúztunk. Ráztuk egy­más kezét, ölelkeztünk. A zsebükbe nyúltak, majdnem egyszerre. Biztosan előtte összebeszéltek. Egy-egy fény­képet adtak át emlékbe. Ma is őrzöm mindegyiket. Estén­ként, ha elfog az emlékezés, előveszem a képeket. És me­gint velük vagyok. Jeles ünnepnapok előtt hat-nyolc levelet hoz a pos­tás. Üdvözlőlapokat. Ráné­zek az írásra, már tudom, ki küldte. De azért próbára te­szem magam. Mondom, „ez Vincze tizedesé, fogadni mer­nék”. Nézem az aláírást, va­lóban ő küldte. A másiknál egy kicsit elidőzöm. Gondol­kozom, „ki is írt ilyen szálkás betűkkel?” Megvan, persze, ez a Kai óta Ferenc írása lesz! Tényleg az övé! Sorra veszem mindegyiket. Felidézem az arcukat. Elmentek..: De visszatér­nek. Visszahozza őket az emlékezés. Volt egy rajpa­rancsnokom, derék, rendes ember. Csernánszki szakasz- vezető. Még nálam szolgált, udvarolni kezdett egy kislány­nak. Tudtam a dologról, rendjénvalónak találtam. Fia­tal ember, persze, hogy köny- nyen lángra lobbant a szíve. Igenám! Csakhogy a kislány­nak más is csapta a szelet. Módosabb parasztgazda fia. öt hold szőlő várományosa. A szülők görbe szemmel néz­tek Csernánszkira. Pörölték a lányt: „Elment a jobbik eszed? Egy katonával kezdesz ki V: hát néni' tüdőd,' milyen a katona? — Ma itt, holnap ott.. Láttam, hogy Csernánszki kínlódik. Szenved, ahogy egy szerelmes fiatalember szenvedni tud. Jött hozzám, majdnem sírva panaszkodott. Faggatott. Mit csináljon? Sze­reti azt a lányt. Segítsek neki. Elmentem a lány szüleihez. Megismerkedtem velük. Bor­ral kínáltak, sokat beszélget­tünk. Dicsértem a katonái­mat, milyen rendes embe­reim vannak. Köztük is a legrendesebb Csernánszki. Pusmogtak, szóltak is rá, nem is. De. azért éreztem, hogy elültettem a bogarat a fülükben. Telt az idő. Megint ősz lett, Csernánszki leszerelt, a tél már tavaszba hajlott, amikor egy délután kopognak az iro­dám ajtaján. Tessék! — mon­dom és felpillantok. Egy for­más, teltarcú, ironkodó-piron- kodó lány lép be az ajtón. A válla mögött meg feltűnik Csernánszki mosolygó arca. Mit szaporítsam a szót... A lakodalmukba invitáltak. Közben szorongatták a kezem. Hirtelenjében azt sem tudtam, hogy melyik lábamon álljak. Emlékezetes, széP lako­dalom volt. Jót mulattunk. Ki gondolta rólam, hogy én leg­alább olyan büszke voltam, mint a vőlegény? Elmentek... De akkor is visszajönnek, ha igazat adnak nekem. Egy soroksári fiú szol­gált a századomban. Szabó őrvezető. Afféle könnyelmű embernek tartottam. Nem állt meg a kezében a pénz. Ha megkapta a zsoldját, még az­9ifelségben nap elköltötte. Hiába pénzel­ték otthonról is. Soha nem volt egy fillérje sem. De sokszor pöröltem! Mond­tam neki: „Szabó, semmire se viszi, ha így folytatja ... Ma­holnap leszerel, megnősül. Csaladot alapít. Akkor aztán mór nem lehet ám könnyel- műsködni!” Amikor leszerelt, a búcsú perceiben odajött hozzám. A szemembe nézett, úgy fogad ko­zott: „Meglátja, főhadnagy elv­társ, nem hiába vesződtek ve- lem. Megmutatom én még, hogy tudok takarékosan élni.” Hittem is. nem is. Majd meglátjuk — gondoltam —, de azért biztattam a fiút, meg hangja —. ha akkor nem ka­pom azt a három hónapot... talán az akasztófán végeztem volna... Elmondta, hogy jól kereső, megbecsült szakmunkás. An­gyalföldön dolgozik. Ott is la­kik. Megnősült, született egy szép gyerekük. Feltétlenül lá­togassam meg őket. Megadta a címét. Én felírtam, s ha alkalom adódik, tényleg megkeresem őket. ★ Ezeket a történeteket Kán­tor Sándor százados mondta el nekem. Egy lövész század pa- rancsnoka. Egy kommunista parancsnok. Csepeli vasmunkás volt, az elektromos csőhegesztő üzem­ben. Századából tavaly is, idén is két-két szakasz érte el az „Ez­red élenjáró szakasza" címet. És ez nem véletlen. Hegedűs Ferenc A dömsödi Petőfi-múzeumban Feherre festett, alacsony, náddal fedett parasztház, nagy, tágas udvara közepén magá­nos kút. Döngeti a szél az esőverte szürke deszkakerítést. Majd kicsavarja a nyikorgó kapu kilincsét egy magas, bozontos üstökű férfi kezéből, aki nya­kig burkolódzott fekete fell eg - hajtójába. Nagyokat lépdelve átgázol a tócsákon. Benn a szobában odaáll a kis ablak elé, és néz kifelé, az alkonyi homályba. Aztán gyertyát gyújt, papírt, tollat vesz elő és apró, tiszta betűkkel této­vázás nélkül írja: „Piroslik már a fákon a levél, Süvölt köztük, süvöLt az őszi szél. Homályos a nap, a mező deres, Pásztor, betyár, meleg tanyát keres.” • • Ötletesebben, sokoldalúbban Kampányszerűség helyett tartalmas mozgalmi életet ÉRDI VAS- ÉS FÉMIPARI KTSZ, ÉRD DIÖSDI ŰT 25. Telefon: 58. ELVÁLLALJA szabad kapacitással alugrafikai táblák gyártását (kisebb sorozatban is), alumínium tárgyak matt és színes eloxálását vállalatok és a lakosság részére is. Lakosság felé krómozási és nikkelezési munkákat is elvégzőnk. Eredetileg riportot szán­dékoztam írni a pilisvörösvá- ri nőtanács munkájáról. Ez­zel a céllal fogtam vallatóra a helybeli nőmozgalom két agi­lis vezetőségi tagját is. Be­szélgetésünk első negyedórá­jában azonban kiderült: nem riport kell ide, hanem valami más. Segítség, ötletek, ja­vaslatok formájában. Félreértés ne essék: nem állítja senki, hogy rosszul dol­gozik a pilisvörösvári nőta­nács. Sok, kisebb-nagyobb. feladatot vállal, s amit elvál­lal, szívesen és alaposan hajt­ja végre. Az a baj inkább, hogy munkája szétaprózott, alkalomszerű, kampány jel­legű. Érzik rajta egy gondosan összeállított, hosszabb időre szóló munkaterv hiánya. Nézzük meg például az el­múlt három hónap „mérlegét”. A szeptember elsejei tanév­nyitó alkalmából a nőtanács köszöntötte, tanszerekkel ajándékozta meg az első osz­tályosokat és új játékokkal az óvodásokat. Kivette a ré­szét a tanácsok fennállásának tizedik évfordulóján rendezett ünnepi tanácsülés, majd azt követően a november 7-i ün­nepség előkészítéséből. Októ­berben népes küldöttséggel képviseltette magát a nagysze­rű budaörsi járási nőtalál­kozón. Segítettek az asszonyok a szülői értekezletek megszer­vezésében, részt vesznek a szülői munkaközösségek mun­kájában. Jelenleg a TIT téli előadássorozatára mozgó­sítják az asszonyokat. A kép tehát ez: egy-egy — jól sikerült — rendezvény, időnként egy rövidlejáratú akció, vagy ünnepség. Mi okozza a kampányszerűséget? Ennek több oka is van. Az első: Pilisvörösvár kö­zel fekszik a fővároshoz, so­kan járnak Budapestre dol­gozni, köztük persze nagy számban -— asszonyok. Ahhoz viszont elég messze van, hogy az utazás sok időt raboljon el a munkásoktól. Mire hazaér­nek, késő is van, fáradtak is. Ezeknek az asszonyoknak az aktivitására főként egy-egy ünnepség vagy más rendez­vény esetén lehet számítani. Igaz, hogy ilyenkor meg is töltik a kultúrotthon nagyter­mét. A másik ok a vezetésben rejlik. Anélkül, hogy szándé­komban állna kisebbíteni a jelenlegi nőtanács elnöke munkáját, vagy megbántani személyét, éppen az ő véle­ményét idézem: a községi nő­tanács élére egy idősebb — tehát több élettapasztalattal rendelkező, a korosabb asz- szonyok körében ismertebb — és főleg ráérősebb asszony kellene. Kövér Zoltánné egy évvel ezelőtt vállalta el a nőtanács elnöki tisztségét. Nem rajta, hanem a körülményein múlik, hogy nem tud többet dolgozni. Két kisgyermeke van, s rá­adásul a helyi vas- és edény­bolt elárusítója. Áz első mű­szak letelte után várja a má­sodik: a főzés, a gyerekek, a háztartás. A közügyekre szen­telt idejét úgy „lopja” el a második műszaktól. Kövérné — természetesen — idejéhez és erejéhez mérten továbbra is kivenné a részét a vezető­ség munkájából. A nőmozgalom kampány­jellegének harmadik • oka az, hogy eléggé szűk rétegre ter­jed ki. Ebben a tízezer lako­sú községben mindössze har­minc-negyvenre tehető azok­nak az asszonyoknak a száma, akikre mindig számítani le­het. S körülbelül 250—300-ra azoké, akik a nőtanács hívá­sára megtöltik a kultúrtermet. Ezek túlnyomó részben pa­raszt- és bejáró munkásasz- szonyok. Itt eljutottunk egy olyan problémához, amely nemcsak a nőtanács vezetőségének okoz gondokat, hanem a község ve­zetőinek is. A bányászfelesé­gek elzárkózottságáról, a köz­ség élete és a közügyek iránti passzivitásukról van szó. A bányászkolónia ma már össze­nőtt a községgel. Földrajzi­lag. A valóságban azonban még nem így van. Annyira nem így, hogy mintegy 600— 700 bányászasszony közül mindössze hárman-négyen dolgoznak a nőmozgalomban. Pedig — s ez bántja legin­kább a községbeli asszonyo­kat — az idejükből kitelne: legtöbbjük otthon van, nem jár munkába. Hiányzik a nőmozgalom­ból az értelmiségi foglalkozá­sú asszonyok és értelmiségi feleségek munkája, segítsége is. A pedagógusnők közül például mindössze ketten dolgoznak a nőtanácsban. A többiekre nem lehet számíta­ni, pedig ötleteikkel, javasla­taikkal értékesen egészíthet­nék ki a vezetőség elgondolá­sait. Milyen ötletekre gondolunk? Olyanokra, amelyeket más községekben sikerrel valós*' tottak meg az asszonyok. Például a nőknek szóló egész­ségügyi előadásokra, a gyer­meknevelés problémáival fog­lalkozó vitadélutánokra, a sok­helyütt bevált jogi tanács­adásokra, amelyeken az ügyésznő válaszol az asszo­nyokat érdeklő jogi kérdések­re, a divat-tanácsadásra, a divatbemutatókra, a kozme­tikai tanácsadásra, a kézi­munka-szakkörökre, a me- gyeszerte kedvelt szabás-var­rás, sütés-főzés tanfolyamokra stb. Mi csak néhányat sorol­tunk fel a legelterjedtebb öt­letekből. A helyi adottságok, a hagyományok, az asszonyok érdeklődési körének ismere­tében ezeket még hasznosab­bakkal lehetne kiegészíteni. Javaslatot tenni — s azok megvalósításán fáradozni — mindenkinek szabad. A bá­nyászasszonyoknak, és az ér­telmiségi nőknek is ... Nyíri Éva Talán így, talán másképp történt, hogy Petőfi Sándor 1845 őszén Dömsödün meg­írta fenti költeményét, ame­lyet ebben a szép Duna menti faluban sok más követett. A kis dohos szobában élt egykor a költő és Pál£i Al­bert. És ahogy állok a két kis szoba közti küszöbön, arra gondolok, talán így állt an­nak idején ő is itt, nézte a mennyezet sötét fagerendáit, ahol a „Salgó” baljós alakjai és a szépséges Perenna arca formálódott előtte. Itt ült egymással szemben a két jóbarát, naphosszat. ír­tak, vitatkoztak, majd fel-fel- kerekedtek, hogy elmenjenek az öreg vendéglősnéhez ebé­delni, vagy hogy segítsenek hordókat görgetni a ,,jó öreg kocsmárosnak”, a mások miatt elszegényedett apának, Petro- vics Istvánnak az ivójába. És ennek a szobának falai hal­lották először Váradi Antal­hoz írt versét, benne a vallo­mást, hogy átesett a lelki vál­ságon, amely miatt Pestről ide menekült. „Nem gyűlölöm, mint eddig a világot Már csak haragszom rája, csak haragszom ... Hogy oly gyáva, s fel nem kiált Elzárt, elorzott boldogsá­gáért, hogy Meg nem torolja kincse elrablóin Évezredeknek szenvedéseit.” Iöbh mini szaz év suhant el azóta. Száz év vihara rázta, tépte a parton az öreg töl­gyet, amelyet a nép azóta is Petőfi fájának nevez. Igen. A fa belekapaszkodott gyökerei­vel a földbe, vénült, de nem adta meg magát. De nem így a ház, amely vendéglátóan falai közé fo­gadta és innen indította útra a költőt, a forrada­lom, majd a hadak útjái’a, a halhatatlanság felé. 1800­'mm 'l'üt'ti'júz: /. '.vXÜÍMav: ban építették, 1846-ban öz­vegy Kovács Jánosné, népies nevén Kukucskáné tulajdona volt. Ebben az évben, április­ban költöztek át Petőfi szülei Szalkszentmártonból Dömsöd- re. Hozzájuk jött a költő, se­gíteni, pénzt hozni. Ott is la­kott náluk, de amikor Pálfi Albert megérkezett, Kukucs­káné bérlői lettek. Petőfi elköltözte után nem­sokára özvegy Kovács Já­nosné, aki már ekkor igen öreg asszony volt, a tűzhelyre borulva megégett. A ház, a mindjobban elszegényedő örö­kösök, majd idegenek kezébe került. Végül pusztulásnak indult Fájó szívvel nézte mindezt a községi tanács. Találgatták, mit lehetne tenni. Végül tár­sadalmi összefogással meg­kezdték a régi ház mentését. Harmincezer forintért meg­nap pedig Szabó Lajos tanító vezeti a látogatókat és fűz a tárlókban elhelyezett anyag­hoz további felvilágosításokat. Kérdem a nénikét, ismeri-e már jól a múzeum anyagát? — Megnéztem én már két- szászszor is mindent. Meg kí­vülről tudok jó sok verset. Amit meg itt írt Petőfi, azt tudja az egész falu. Mindig van látogatónk, Pestről, meg innen Dömsödről. Különösen az iskolások, akik többször is eljönnek. Homályba merülnek a fe­hér falak, november végén hamar esteledik. összébb­húzza magát a ház és a gon­dos munkáskezek által felsze­gezett zsúp teteje alatt arról álmodik, ki e falak között oly látnoki erővel, tehetséggel kívánta az új kor eljöttét. Komáromi Magda Házi­asszonyok! Figyelem! Izlelesebb lesz az étel, ha a főzésnél új for­májú gépi fözökanalat használ. Beszerezhető a Vasért és földművesszövctke- setl boltokban külön­böző méretekben. Gyártja: Pomázl Faiparosok Klsz 3 ,.ugrattam” is: szeretném én azt látni... Hát az idei tavaszon — ak­kor is délután volt — hivat­nak a laktanyakapuhoz. Je­lentik, hogy egy civil fiatalem­ber keres. Megyek a kapuhoz. Már messziről látom, hogy Szabó őrvezető integet. A másik ke­zével egy robogó kormányát fogja. Nagyon megörültem a viszontlátásnak. Ö pedig rázza a kezem. Huncutkás mosoly i bujkál a szemében, ahogy megszólal: „Engedje meg, fő­hadnagy elvtárs ,.. Szeretném bemutatni a MOPED-omat.. . Emlékszik?” Hogyne emlékeztem volna! Az örökké könnyelmű, pénzte­len Szabó motort vásárolt! Az első útja hozzám vezetett. El­jött. hogy igazat adjon ne­kem. Elmentek ... Néhányan ta­lán úgy, hogy akkor vissza se néztek. Mert nem értettek meg. Nemrég történt, valami hivatalos ügyben Pesten jár­tam. Várakozom a vonatra a Nyugatiban. Látom, hogy vala­ki figyel. Lábatlankodik körü­löttem. „Ejnye — gondolom magamban —, de ismerős ez a férfi ... Ki lehet?” Hirtelen eszembe villant a neve: Gart­ner honvéd! Igen, ő az, már határozottan emlékszem. A századomban szolgált. Szertelen ember volt. Fe­gyelmezetlen. Afféle huligán­típus. Sokat vesződtem vele . .. Hiába. A közösség ereje sem használt. Végül egy súlyos fe­gyelemsértésért bíróság elé ál­líttattam. Három hónapot ka­pott. ... És most itt környékez. Nem tudom, mi a szándéka. Be akar olvasni nekem? Bosszút forral? No. sebaj, kiugratom én a nyulat a bokorból. Jó hangosan rászólok: „Mi az, Gartner, ide se jön?” Felde­rül az arca: „Hát megismer még, százados elvtárs?” Néz lám csodálkozva, mintha először látna. Csóválja a fejét. Aztán, az emlékei közt kutatva csendesen, szerényen megjegyzi: „Nem akartam megszólítani a százados elvtár- sat... Hátha még haragszik rám ... Pedig úgy szerettem volna megköszönni amit tett... Tudja — s itt elérzékenyült a vették az épületet és Dienes András, Petőfi-kutato, tevé­keny közreműködésével, Végh László könnyűipari miniszter- helyettes, Somogyi László, a Magyar Gyapjúfonó és Szövő­gyár igazgatója, a Csepeli Posztógyár, a Hazai Fésűsfonó munkásai anyagi hozzájáru­lással és társadalmi munká­val, Schleifer Flórián mérnök vezetésével rekonstruálták az épületet. Erre a nagy mun­kára fordította minden sza­bad idejét és energiáját Káló Mátyás tanácselnök és Szabó Lajos tanító, a dömsödi em­lékbizottság titkára. Ez év októberében ünnepélyesen át­adták a berendezett múzeu­mot a községnek. Az első szobában nagy bú­boskemence, megrakva ere­deti, korabeli használati tár­gyakkal. A fal mellett vitri­nek, benne a költő életének emlékei. Versek, fényképek egymás után, időrendben. Mellettük gondos magyarázó szöveg, amely a látogatót út­baigazítja. Itt van mindaz, amely Petőfi életének erre az időszakára vonatkozik. Fény­képek, Petőfié, Pálfi Alberté, távolabb pedig „a feleségek felesége”, Szendrei Júlia néz le ránk. A belső berendezés­hez a budapesti Petőfi-emlék- múzeumból dr. Varga Béláné főigazgatóhelyettes és Miklós Róbert tanár adtak segítsé­get. A falakon tablók, amelyek a házat elpusztult állapotá­ban és az újjáépítés külön­böző szakaszaiban ábrázolják. Az egyik sarokban tulipános láda, szövőszék áll úgy, ahogy annak idején használták. A kis ablakokban muskátli vi­rágzik, fürdik a kései nap­fényben. Kinn, a ház falán pedig fekete márványtáblán aranybetűk hirdetik Petőfi Sándor és az újjáépítők em­lékét. öreg nénike, Benes Ferenc- né látja el hétköznap a gond­noki tisztet. Szombat-vasár­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom