Pest Megyei Hirlap, 1960. december (4. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-25 / 304. szám

If rrsr MEGt’ I960. DECEMBER 25 VASÁRNAP Ha „a viszály elvérzik a csatákon” ' r üH A Biblia legendája szerint Krisztus- néhány hallal és hét kenyérrel vendégelt meg 4000 embert a pusztában, ezen a ké­pen pedig egymagában mennyi­vel több halat szednek össze egyetlen halászat után! És ha a béke és a szeretet ünnepén éppen ez a Krisztus-történet jut eszünkbe, akkor tesszük ezt azért is, mert nem is olyan ré­gen fordult az ENSZ-hez Ju­lian Huxley, az angol tudós komoly beadvánnyal, amely­ben az emberiség szaporodásá­val kapcsolatban a közelgő ín­ség veszélyére hívta fel a fi­gyelmet. Vajon így van ez a valóság­ban? Ha a mai hadiiparra beállí­tott nyugati világra és egy há­ború szörnyű pusztítására gon­dolunk, akkor Huxley profesz- szor félelme nem is alaptalan. f " ,/n~ ; De csak akkor! Mert ha igaz is — mint ezt kis rajzunk mutatja —. hogy az emberiség rohamos szaporo­dása következtében az évszá­zad végére legalább 5 milliár- dan leszünk, az egykori 10 mil­lió helyén, akkor az is igaz — mint másik rajzunk bizonyít­1 annak, amit ma fegyverkezes-? re költünk és nagyobb földié-? rületet tehetnénk megművel- '? hetővé (eddig fel nem használ- '? tat), mint amennyit ma meg- '? művelünk. Nem öt, de 14 mii- '? liárd embert is eltarthatnánk 1? terméséből, zsák a békés ^ együttélést kellene biztosíta- ^ nunk, a javak közös erővel % való felszínrehozását, szabad ?/ cseréjét, a kereskedelem békés £ versenyét. Akkor aztán lenne ^ kenyerünk és halunk bőven, ?/ nem kellene hét kenyeret és ^ néhány halat csoda segítségé-^ vei elosztanunk, hanem hatal- ? más mennyiség minden va- '? rázslat nélkül rendelkezésünk-^ re állna. ^ Mindezt a mai tudomány ki-| mutatta és megvalósításához^ nem kellene más, csak az a bé- f? kés egymás mellett élés, '? amelynek hatalmas perspektí- ^ váit éppen most, stílszerűen? BÉKÉT. BÉKÉT A VILÁGNAK! Az egész dolgozó magyar nép leghőbb békevágyát fejezte ? ki az országgyűlés legutóbbi ülésszakán dr. Sik Endre külügy- ? miniszter, amikor népköztársaságunk külpolitikájának négy- ? éves mérlegéről szólva a forradalmi munkás-paraszt kormány '? külpolitikai programját ismertette. Ennek a programnak .egyik f? fejezete szerepel mai rejtvényünk fő soraiban. (Vízsz. 1. é§ ^ függ. 19. sorok.) Nézzük csak meg ezt a néhány térképet egymásután. A fenti első azt mutatja, hogy i. e. 10 000 évvel még csak 10 millió ember élt a földön, de i. u. 1650-ben 550 millió, i. u. 1850-ben 1,17, ma 2,9 és 40 év múlva előreláthatólag több mint 5 milliárd lesz földünk lakossága. ja —. hogy földünk száraz fe­lületének csupán egytizedét műveljük meg napjainkban és óriási tengerfelületek adnának nem hét, de ki tudja megmon­dani, hányszor hét halat ha . .. ... Ha elérkeznénk ahhoz az állapothoz, amelyben — Vö­rösmarty halhatatlan soraival élve — ,,.. . elfárad a vész ha­ragja S a viszály elvérzik a csatákon”. Mert a tudósok ki­mutatták, hogy nem kellene több hozzá, csupán egyötöde VÍZSZINTES: 19. Neves angol filozófus, a róla elnevezett iskola híve volt (John Stuart, 1806—1873). 20. Alpesi vidék Ausztria és Itália területén. 21. Olasz autómárka. 22. Francia divatok. 28. Az elején ide­ges! 24. Olyan anyag, amelynek atommagjai egyszerűbb anyagok­ra vegyi úton nem bonthatók. 26. Kőgát a—kikötő-védelmére. 27. Likőr mássalhangzói. 28. Gyü­mölcspép. 29. Molyflző. 32. Portu­gál tengerész, elsőnek jutott In­diába (Vasco da, 1469—1324). 33. Olyan idom, melyet 3 egyenes sza­kasz, oldal határol. 34. Duplán vett paripa. 35. Művészi mezte­lenség. 36. A Bika csillagkép neve. 38. Lepedő darab. 39. Színes fém. 40. A mell belseje. 41. spanyol folyó. 43. Tönkretesz fizikailag. 45. Elhanyagolt, piszkos italmérés. 43. Gördülékenyen halad. 50. Durva. 51. Ugyanez rövidebben. r. 53. Belenyomkodja az ennivalót. ? 34. Francia író (ANET). 56. M. N. ? 57. Ázsiái főváros, névelővel. 59. 5 Állatok nógatására használják. 60. ? Az egyik fötáplálkozás. 62. Kis . . , . ? Ádám. 63. Fiatal személyek. 64. Az embenseg szaporodása ko- ^ sziget, fonetikus német, szóval. rántsem jelent veszélyt, zük csak meg ezt vékony, sötét csík pillanatnyilag megművelt te­várat épít. 73. B. A. Ä. 74. Csóna­kot hajt. 75. Bélyegen a kopott­rületeket, a világosabb a töb- '? sás miatt áttetsző rész. 76. város ^ az Észt SZSZK-ban. 78. Leszár- bi szárazföldet (tehát van még ^ mázott. 79. A légynek sem ártó. elég kiaknázatlan terület) és ? S2- Gyakran hangzott el az idén _ V is a Népstadionban. 84. P’elijed. az erősebben satírozott a ten- ^ 35. Álomba ringat. 88. Egyiptom gereket ' uralkodóinak neve volt. 87. Este 8 ? — olaszul. 88. És a többi — rövi­Három kép, három állapot. Afrikában még csak terv (fel­ső kép), hogy a Kongó-íolyó vizének felhasználásával ha­talmas belső tengert létesítsenek és a sivatag termé­kennyé legyen. Kínában (alsó kép baloldalt) már építik a Sárga-folyó hatalmas vízierőművét szovjet szakemberek segítségével, a Szovjetunióban pedig (jobb alsó kép) már virágzó területeket teremtettek vízierőművek segítségével. felhívás. ~~ ■ „ „ , , , , , y Somogyi község. 97. Díjaz. 98. Kis­Megvalósítása eseten az em-^ Sg gagyog? 99. a minőséget ellen- beriség közös erővel láthatna £ őrzi. 100. Keltezést ír. 103. Egy neki a ma még sivatagos terű- f? kicsit pisze orrú. m. Becézett letek megmunkálásához, hí-? Borbála. 106. R. l. 107. Névelős C7Pn ezek valaha dúsan termő? vlzlnovtíny- Hirtelen keletkező ..zen ezek vaiana ausan termoz ergs fokli harag. 110. Epuletma­területek voltak és legtöbbször ß radvány. 111. A. o. g. 112. oivasni- háborúk, emberek okozta^ való. 114. Piritóst készít. 116. pusztulások tették lakhatatlan-? olasz orvos, akinek neve onnan ■» t 11 1<vM- ícmortfp 1T n öv n bUDÖZOK. fizikai Tűzzel . Ó. T. 124. Kis diák. Istennő volt a de cTűp^ a nyugatnétnáTegy'l A S& MMM« verkezési kiadások 1961-re? vnr. 12.9. Szicília tűzhányója, iso. tervezett összege elegendő len-? Hírt küldött. 133. Amiagyar erdé- ne a Kongó vidékének ener-á szét egyik úttörője volt (Albert). mását kifejleszteni, fisá J.34- :^égttő módon ■iss. Fél- , _ , , . . ,, . y dragako, a calcedon tarkan rete­lőhet csinálni, pé]-4 erezett változata. 137. Község Sza­da rá a csupán tíz éve szocia-? bölcsben. 130. Dátumrag. 139. A/ 4 orVKiod jóra irányuló törekvés. eltakarja. 143. iák megjelenési 145. Érdről való. 147.-füles. \ Nem. kell hozzá más. csak aí FÜGGŐLEGES: 1. Verdi opera. háborúra való készülés össze-'?. s- B- L- 3- élettartama, ü Haran­- » - Re] ercJo. 8. Y. L. természetű. ____ " /ész (Domo­h sz az egész békeszerető eín-í kosi. 11. Egymást követő betűk az beriségnek. ? Ábécében. 12. Perec vég. 13. Gulli­, ? ver utazásai című müvében Swift Afrikában még csak terv a^ 123. Esetleg, Kongó vizének felhasználása, ? giaíorrását kifejleszteni, hogy meg lehet csinálni, da rá a csupán tíz éve szo^„ y UU1USU£,„. 1JU. lista gazdaságban élő KínaJ erkölcsi jóra irán ahol már épül a Sárga folyó^ víiameij“10tájinál hatalmas erőműve, nem is be-^ módja. 'tr- szélve a Szovjetunióról, '? • • • ■ 'f Máté Iván z így nevezi a törpék országát. 14 A felületek fényesítésére használ­ják. 15. Tompa Mihály. 16. Drága­kő. 17. Az egyik skála. 18. Nya­ralóhely a Balaton mellett. 23. Az elején latolgat. 26. Egér _ néme­t ül. 30. Nyugati földbirtok. 31. Norvég jégmentes kikötő. 32. Vá­ros, szláv összetételekben. 33. Sé­rülés. 34. Kenyérgyártó. 37. Város MafSfitSMiawim (UVAOf. 39nAmikor a verssor összecseng. 42. A .kérőd­zők összetett gyomrának első ré­sze. 43. Szántszándékkal hazugul felépített következtetés. 44. Ékezet­hiánnyal tetéz. 46. Zúz. 47. Egy — angolul. 49. ív alakban átnyúlik egy nyílás felett. 52. Zoltán egyik fele? 54. Hajlott korú. 55. Varrásra elhasznál. 58. Félig kígyóz? 59. Ar­ról a helyről. 61. Kötőszer. 64. Kellemes szag. gya. 69. Szezon. Hajjal borított. 63. A síelők vá- 70. Kutyaház. 71. 72. össze-vissza tud. 73. Bács megyei város. 74. Állam — franciául. 75. Roham. 76. A régi magyarok szent madara volt, ősi magyar hadijelvény. 77. Zsurnaliszta. 78. Sári külföldön. 80. Balatoni jelenség télen. 81. A legmélyebb női énekhang. 82. Olyan feladat, amellyel érdemes foglalkozni. 83. Rátarlian fölényes­kedő magatartása. 86. Fényképek­ből összeállított egységes új kép. 89. Lekvár. .91. Kiegészít. 92. Kórus. 93. Kedvelt ifjúsági regényíró. 95. Fekete festékanyag. 96. Félig ön­tudatlan állapotba ringat. 97. Ne­ked — németül! 98. Parkettáncos, 101. Nagyobb edény. 102. . . . -za­var. 104. Barátságtalan időjárás. 105. Betegség nélküli állapot. 109. Hitelt érdemlő. Ili ...............-hagy, n em folytat tovább. 113. Lánggal lobogva. 114. Testtartás. 113. Bőven elfér benne. 117. Mendegélt. 118. Bibliai város. 121. Minden szerelem kezdete? 122. Békesség, nyugalom. 125. Hiányos büro. 127. A most folyó évben. 128. A hóolvadáskor keletkezik. 129. Megyei székhely. 131. Közép-ázsiai tó. 132. Veréb fajta. 135. . . .-mars! 136. Meg­ragad. 140. Ybl Ervin. 142. Fél adag püre? 143. A fájdalom kezdete! 144. R. G. 146. R. R. ÜNNEPI AJÁNDÉK VÁSÁR f itó M ■r AL 'RL 'RL Rt 'RírL 1-1Í 'Rt 'Rt Megmondom a születésnapod!!! — avagy számtani bűvészkedés. Adjuk fel a leckét valakinek: _ Szorozd meg a születésed nap­jának a számát 20-szal. adj hozzá 3-at, ezt szorozd meg 5-tel, ehhez add hozzá a születési hónapod számát, majd ezt szorozd meg 20-szal. adj hozzá 3-at, ezt szorozd meg ,5-tel és végül add hozzá a születési éved két utolsó jegyéből alkotott számot. — Most mondd meg a végered­ményt ! És most következik a bűvészke­dés! A többit már titokban csinál­juk. a bemondott végeredményből vonjunk le 1515-öt. Amennyiben a végeredmény 5 számjegyű, úgy az első, vagy első két számjegy a születés napját, a második 2 szám­jegy a születés hónapját, az utoiso 2 'számiesy a születési évet adja (az évszázad ugyanis ismert!. Ha a megadott szám 6 jegyű, úgy az első 2. a második 2 és aaí utolsó 2 számjegy jön számításba. Például: A közölt végeredmény 51 940, ebből levonunk 1515-öt. az eredmény 50 425. Ebből már kiol­vashatjuk a pontos születési dátu­mot: 1923. április 5. Próbáljuk meg a bűvészkedést! Beküldendő a keresztrejtvény hosszú sorainak, valamint a szó- rejtvények megfejtése 1951. január 2-ig. A megfejtők között értákc-s könyveket sorsolunk ki. Az i960, december 11-j számunk­ban közölt rejtvény helyes meg­fejtése: ..Ajándékozás csak hálát­lanokat szül, a kölcsönzés ellen­ségeket.” Könyvet nyertek: Hegedűs Imre, Vácegres. Dózsa Gy. u. 35. — Nagy Teréz. Nagykőrös. Kovács L. u. 6. — Piroska Mihály. Budapest. IX., Gubacsi u. 6. Vasúti iroda. — Váczi Imre. Kisalag. Lenin u. 76. — Fekete József. Aibertirsa. Sport köz ló. — Trezskni Barnáné. Ceg­léd. Széchenyi u. 47'a. — Bárány László, Szigetbecse. Makádi út 4. — polák Zoltán. Nagymaros. Bacsó Béla u. 2. — Herczea Sándor. Kiír­tai. Deák F. u. 3. — Pest megyei Kőbánya és Otepftő Vállalat. Dunabogdány. A könyveket postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom