Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-15 / 269. szám

«5 sr MEGVet *4íirUw I960. NOVEMBER 15. KEDD Kegyetlen megtorlás Dél-Vietnamban a sikertelen felkelés részvevői ellen Észak-vietnami lap a felkelésről Miután elfojtották Dél-Viet­namban a katonatisztek cso­portjának felkelését, megkez­dődött a kegyetlen megtorlás. Szaigont titkos ügynökök szá­zai árasztották el és tömeges letartóztatásokat foganatosíta­nak. Ngo Dinh Diem paran­csot adott a dél-vietnami „nemzetgyűlésnek”, hozzon külön határozatot, amelynek értelmében „szigorúan meg­büntetik” a felkelés vala­mennyi résztvevőjét. Ngo Dinh Diem paran­csára letartóztatták Pham Khak Szuu nemzetgyűlési képviselőt, aki régebben földművelésügyi minisz­ter volt. Egy drákói törvény alapján ítélkeznek majd felette, amely­nek értelmében aki fellép a jelenlegi rendszer ellen, vágj' akár csak ezzel gyanúsítható, halálbüntetésben vagy élet­fogytiglani börtönbüntetésben részesül. Letartóztatták Csan Van Van volt gazdasági minisz­tert, Solon Van Huongot, a szaigoni körzet volt rendőrfő­nökét és sok más hivatalnokot, akik az idén áprilisban peti- cióban tiltakoztak a Ngo Dinh Diem-család hatalmi visszaélései ellen. A kormány biztonsági szervei tömeges „tisztoga­tást” kezdtek a dél-viet­nami hadseregben. Szaigoni értesülések arról szólnak, hogy >a felkelés részt­vevőinek megbüntetése ürü­gyével Ngo Dinh Diem vér­fürdőt szándékozik rendezni az amerikai érdekeket szol­gáló dél-vietnami rendszert gyűlölő és a rendszer meg­döntését követelő összes ha­zafiak körében. Egy dél-vietnami repülőgép motorhiba következtében kénytelen volt leszállni Kam­bodzsa területén. A gép uta­sait, ejtőernyős tiszteket. Kam­bodzsában letartóztatták. Az AFP megbízható helyfői szer­zett értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy a 19 tiszt között van Thai Guang Hoang tábornok, Szaigon vidékének volt katonai parancsnoka is. A felkelő tisztek nevét nem közölték, valószínű, hogy legnagyobb részük a felkelés vezérkarához tartozott. Az AP közlése szerint a felkelés két vezetője közül Thi ezredest Szaigontól észak­keletre letartóztatták, amikor a dél-vietnami légierők két repülőgépe leszállásra kény­szerítette menekülés közben. Dong alezredes, aki az ej­tőernyősök rohamát vezette Ngo Dinh Diem palotája el­len. még szabadon van. A dél-vietnami illetékes kö­rök véleménye szerint Ngo Dinh Diem kormányának át­alakítására készül. Volt minisztereit teszi fe­lelőssé a felkelésért és az azt megelőző elégedetlen­ségért és leváltásukkal •— úgy hiszi — helyre tudja állítani a nyugalmat. A Reuter közli, hogy a szai­goni rendőrség bezáratta és lepecsételtette öt szaigoni na­pilap hivatalos helyiségeit. Az öt lap a sikertelenül végző­dött felkelés ideje alatt bíráló cikkeket közölt Ngo Dinh Diem kormányáról. Mint a vietnami tájékozta­tó iroda jelenti, a Nhan Dán című északvietnami iap szer­kesztőségi cikkben foglalko­zik a dél-vietnami felkeléssel. A felkelés okairól szólva eze­ket írja: — Az amerikai imperialis­ták a zsoldjuíkban álló Ngo Dinh Diem-klikk segítségéve] fasiszta diktatúrát létesítettek Dél-Vietnamban. Ez a klikk bestiális megtorló politikát folytatott, hogy kiirtsa a dél­vietnami hazafiakat és gyar­mattá változtassa Vietnam déli részét. Az üldözé ará­nyában fokozódott a nép har­ca a Diem-klikk ellen. A Diem-klikk ellen foly­tatott harc egyre széle­sebb fronton bontakozott ki, a klikk pedig mind­jobban elszigetelődött. A hadsereg katonái és a köz­i-izgatás dolgozói közül is sokan Ngo Dinh Diem uralma ellen léptek fel. Többen kö­zülük a nép oldalára álltak. A nép és a hadsereg e han­gulatát kihasználva, több ame- rika-barát katonatiszt és poli­tikus államcsínj't hajtott vég­re Ngo Dinh Diem megbuk­tatására és saját becsvágyó tö­rekvéseiknek kielégítésére, A szaigoni felkelés bukásá­nak fő oka a lap szerint az volt. hogy vezetői a Dieni- klikkhez hasonlóan, kommu­nistaellenes álláspontra he­lyezkedtek. Nem hagyták, hogy a nép harcba induljon a Diem-kormány megdöntésé­re, az ellentéteket az ameri­kaiak segítségével igyekeztek megoldani. A két amerikabarát klikk konfliktusa — hangsúlyozza a Nhan Dán — természetesen nem határozhatja meg a dél­vietnami események kibonta­kozását. A dél-vietnami nép sorsát és jövőjét maga a nép fogja eldönteni. A nép az utóbbi hat év alatt hősies és szívós harcot vívott a Diem-rendszér ellen, ennek következtében e rendszer kri­tikus helyzetbe került, alap­jaiban megingott. A dél-vietnami fasiszta dik­tatúra komoly válságba ke­rült — írja befejezésül a lap. — Ezért dél-vietnami honfi­társaink fokozzák összetartá­sukat és- harcukat az ultra- reakciős Diem-klikk megbuk­tatásáéért, hogy megmentsék, Dél-Vietnamot a vérontástól és pusztulástól. Raab osztrák kancellár lemond Julius Raab osztrák kancel­lár, az Osztrák Néppárt alsó­ausztriai kongresszusán mon­dott beszédében bejelentette, hogy az osztrák parlament most folyó költségvetési vitá­jának befejezése után — elő­reláthatólag jövő év elején — lemond és helyét a párt fia­talabb erőinek adja át. Raab legesélyesebb utódjai között emlegetik Alfons Gor- badhot, az Osztrák Néppárt el­nökét és Härtmann néppárt' földművelésügyi minisztert. Gürsel tábornok átalakította a török kormányt Cérnái Gürsel tábornok, tö­rök államfő vasárnap az isz­tambuli rádión keresztül be­jelentette az országnak, hogy feloszlatta a 37 tagú nemzeti egységűizottságot — a török kormányt — és helyette szű- kebb körű, 23 tagból álló új bizottságot nevezett ki. „A régi nemzeti egységbi- zottság tevékenysége az utóbbi időben kezdte veszélyeztetni hazánk érdekeit, ezért a tö­rök fegyveres erők kívánsá­gára feloszlattam ezt a bi­zottságot és újat alakítot­tam” — mondotta Gürsel. majd hozzáfűzte, „mihelyt le­hetséges”, a bizottság az al- kotmányozó gyűléssel együtt 'megkezdi munkáját. Az AP jelenti, hogy An­karában és Isztambulban va­sárnap a török haditengeré­szet és légierők kettőzött őrségei voltak láthatók a középületek körül, ugyanak­kor feltűnt, hogy gyalogsági egységek sehol sem állnak őrséget. Hírügy n ökségi j elöntések szerint az ország lakossága nyugodtan fogadta a várat­lan bejelentést. Lumumba követeli, hogy egész Kongóban tartsanak népszavazást Mint az AP jelenti, Lu- rnu-nba kongói miniszterelnök hétfőn levélben fordult Bo- landhoz, az ENSZ-közgyűlés elnökéhez és követelte, hogy vessenek véget a kongói ter­roruralomnak és az ENSZ felügyeletével az egész ország­ban tartsanak népszavazást;. Lumumba levelében rámu­tatott, hogy Kongóban egy Felkelés Guatemalában az Ydigoras"kormány ellen amerikaiak által pénzelt ki­sebbség felforgató tevékenysé­get folytat és uralomra tör. Lumumba javaslatában in­dítványozza, hogy az ország lakossága közvetlenül válasz- sza meg az elnököt. Mint is­meretes, eddig az elnököt a parlament választotta meg. Lumumba 'javasolja’,' hogy a népszavazást a tartományi parlamentek irányításával és az ENSZ felügyeletével tart­sák meg. A kongói miniszterelnök követelte, hogy az ENSZ köz- gvűlése haladéktalanul dönt­sön erről a javaslatról, a Kon­góba küldendő békéltető bi­zottság pedig kísérje figye­lemmel és ellenőrizze a vá­lasztások törvényességét. mai nap 1960. november 15., kedd, Lipót napja. A nap kél 6.44, nyugszik 16.12 órakor. A hold kél 0.2, nyugszik 13.15 órakor. Várható időjárás ma es­tig: a felhős, párás, ködös idő tovább tart. átmenetileg kevesebb eső. A szél a Du­nántúlon kissé megélénkül, az enyheség tovább tart. — VITAESTET rendezett tegnap délután a Hazafias Népfront szentendrei el­nöksége a szentendrei kul­turális napok tapasztalatai­ról Bornemissza Géza fes­tőművész részvételével. — HOLNAP délután Házi Árpád megyei tanácstag Leányfalun tart fogadóórát. — UJ ITALBOLTOT nyi­tott meg Péteriben a föld­művesszövetkezet, — HÁROM sütőipari üze­met korszerűsítettek Pomá- zon az elmúlt évben. — A HÁZRÓL HÁZRA könyvárusításban a Monori Járási Földművesszövetkezet 64 545 forint forgalmat bo­nyolított le. — HŰTŐSZEKRÉNYT ajándékozott a ceglédi szo­ciális otthonnak a megj'ei tanács. ,\\\\\\\\\\\\\\\\\\Yv\ ' — TATAROZZÁK a szent­endrei tanács épületét. A megyei tanács póthitelt sza­vazott meg a munkák mi­előbbi befejezése érdeké­ben; a lakosság társadalmi munkával segít. — A BUDAPEST FILM­STÚDIÓBAN már készül­nek az Országos kék útvo­nal mentén készülő film 1 orgatására, amely hazánk legszebb hegyvidékeit örö­kíti meg. A felvételek egy részét megyénkben készítik. — A TÁRSADALMI MUNKA végzésében idén a csomádiak kerültek az első helyre a váci járásban. A törpevízmű építéséhez 88 000 forint értékű társadalmi munkával járul hozzá a község lakossága. — GOMBÁN — közel egj7- millió forintos költséggel — tsz-bekötőutat épít a Pest megyei Kőbánya és Útépítő Vállalat. Az útépítéshez szükséges követ saját bá­nyáikból termelik ki. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.00: Nyílt tárgyalás. 19.00: TV Híradó. 19.15: Irina Archipoua szovjet éne­kesnő műsora. 19.35: Tűz a Dunán. Román film. Utána: Gyermekeink neveléséről. Pedagógiai műsor. ALBERTIRSAI VEGYES KTSZ KOLOZSVÁRI UTCA 2. ÓRÁSRÉSZLEG (Kolozsvári u. 1.) Mindenféle óra javítását szakszerű­en elvállaljuk. CIPÖRÉSZLEGt'NK (Köztársaság útja 26.) Vállal Férfi- és női cipőket méretre, cipőjavításokat a legrövidebb időn ‘leiül. m FÉRFI- ÉS NŐI FODRÁSZATUNK a legújabb dlvatf azon okkal áll a közönség . endelkczé- sére A guatemalai kormány va­sárnap este kiadott közlemé­nye bejelenti, hogy katona­tisztek „kisebb csoportja” ha­talmába akarta keríteni a ka­tonai főparancsnokságot Ma- tamorosban, kísérletük azon­ban nem sikerült. Egyidejű­leg a felkelők megtámadták Guatemala City egyik kaszár­nyáját. Felkelést jelentettek még az ország keleti partjár fekvő Puerto Barrios kikötő­támaszpontról, valamint Za- capa térségéből is. A hivatalos közlemény sze­rint több felkelő elesett, s szervezők nagy részét elfog- l ták. a többiek elmenekültek A menekültek felkutatásában részt vesz 3000 gyalogos, to­vábbá a légierők ejtőernyő­sei és rakétafegyverekkel fel­szerelt bombázói. A közle­mény elismeri, hogy a Zaca- pában és Puerto Barriosbar levő katonai létesítményekei és repülőteret a bombázók tá­madása súlyosan megron- gálta. A guatemalai rádió beje­lentette. hogy a miniszterta­nács elrendelte a rendkívüli állapotot. Életbelépett a cen­f zúra, a gyülekezési tilalom, a j kijárási tilalom este 21 óra I és hajnal között. vVVV\XXN>XXXY\XXXXXXXXXXXXXXVVV%.VV'va.'n-v'v>v-vN.'v’v'v-v'< : A hegyi úl meredeken ro­: -------—------- hant fölfelé. A í betonkígyó mellett őszi szí- Jnekbe takart erdő, s olykor •zöld. soha nem halványuló J fenyvesek. ; Fél szemét az úton tartotta, •de azért látott mindent, ami a ; kocsi mellett elsuhant. Fü- Jtyült de nem arra figyelt, ha­lnem az erdőre, amelyben itt- íott feltűnt egy-egy nyír is, ! kedvenc fája, amit nem tudni ! miért, de nagyon szeretett. •Ahányszor hazagondolt, min­idig a nyírek jutottak eszébe, • a nyírek, kinn a város szélén, • ahol a földek kezdődtek. s ! ahová már csak nagyobb ko- írában merészkedett ki. s ahol ;ezernyi csoda tárult eléje. J Most meg itt suhan. más -országban, a gép engedelme- -sen duruzsol. ,s röpíti előre, J tovább. Ha valaki látja, nem : is gondolja, honnét jött. Az ÍOpel-Victória áramvonalas íteste jól öltözött utast repít, -akinek két elegáns bőröndje J hátul lapul, a hátsó ülésen. JButa dolog, nevette el magát, is miközben fél kézzel a kor- ímányt fogta, a másikkal ciga­rettát vett elő. * fújta a füs- í töt. J Hányszor álmodott erről J gyerekkorában. Amikor apja J néha felcsempészte a moz- Jdonyra! Ro bogta k. kai to gtak ía kerekek, más világ volt ez. •mint a szűk udvar, meg a kül- Jváros, ahol mindent ismert, Jele ahol csak a grund volt az Jövé Utazni akart. «5 ime. most -utazik. Mégpedig saját .kocsi- íján. ott a pénz a zsebében. Jött száll meg. ahol akar. ad­udig marad, ameddig akar. Megérdemelte? Rászolgált a tudó« úr. ahogyan apja. kicsit csípősen mondta, amikor el­köszönt tőlük. Büszke rá az apja? Kutatóintézeti igazgató — a mozdonyvezető fia! Irdat­lanul nagy út! A kormányhoz kapott. Hir­telen. váratlanul kanyar kö­vetkezett. csikorogtak a kere­kek. a kocsi egészen bedőlt, s míg ő káromkodva szidta azt, aki elfelejtette a jelzőtáblát kitenni, ismét felengedte a fé­ket, s a kocsi újult lendülettel ugrott előre. Szerette ezt a kocsit. Csú­;----------- folták is érte. D rága mama azt mondta: ez a te feleséged, azért nem kell senki! Igaz. harminchárom éves, s mégis: még senkinél nem gondolt arra. hogy elve­szi. Apró kalandok rövid is­meretségek akadtak, de komo­lyabb? Nem. Olykor, igaz, hiányzott, egy puha asszony­kéz. amely megsimogatná, egy-egy puha. anvás csók. amiben ott rezeg a kínálkozás is! Lehúzta az ablakot, kipöc­cintette a cigarettavéget, s tág- ranyílt tüdőve] szívta be az erős. friss levegőt. Hegyi em­berek! Mindig ilyen levegőt szívnak, talán azért olyan erő­sek. mint a vas, soha nem be­tegek. Kikerült két szekeret ame­lyeket apró, inas. erős lovak húztak erőlködve felfelé. Érde­kesek ezek a szekerek, egyál­talán nem olyanok, mint a ma­gyar parasztszekér. Egy szál deszka az aljuk, egy-egy a két oldaluk, s kész. Igaz is, minek bonyolítani? A szekerek elmaradtak mö­götte, már a visszapillantó tü­körből sem látta őket. Az emelkedőnek vége sza­kadt. Tábla figyelmeztette az errejárót, hogy a határövezet­be lép. Megállt, kilépett a ko­csiból. végigrúgdalta a gumi­kat, szinte megveregette a mo­torházat, a kocsi krém-hal ványzöld színekben váltakozó testét, s hirtelen arra gondolt, most odahaza, három ország­gal arrébb, otthon, a többiek talán nem is gondolnak arra, hogy ő most itt jár. s rájuk gondol. Rájuk, akikkel már nyolc esztendeje dolgozik, ahol kis kezdőből igazgató lett. Ahol három' kormánykitüntetést tűztek a mellére, ahol úgy fo­gadja a külföldi látogatókat, mintha az apja, a nagyapja ugyanilyen természetességgel ugyancsak ezt tette volna. Szeme befogta á hegyekét, az erdőt, ami végeláthatatlan palástként borította a hegyek testét, s ezerszínű fáival ma­gához kötötte a pillantást. Vége. Átlépi a s csak e§y--------- emlék lesz az egész. V isszaült a kocsiba, s mintha menekülne, olyan iramban in­dított. s taposta a pedált, s maga sem tudja miért, idege­sen, türelmetlenül nézte, ho­gyan kúszik előre a sebesség- mérő számlapján a mutató. Még több gázt adott, s amikor már százon felül volt, csak ak­kor hagyta abba Nem figyelt semmire, csak az útra. Valami érthetetlen keserű­ség íogamzott meg benne, s most azelői menekült, rohant. Már látta a határállomás épületét, de szándékosan nem lassított, csak amikor már ott volt. Nyöszörögtek a fékek, a kerekek radíroztak, hosszú csíkot húztak a betonon, s a ha­tárállomás padjain ülők ijed­ten kapták fel á fejüket. A go­nosz gyerek ágaskodott benne, legszívesebben megismételte Amina a bravúrt, de érezte, hogy ettől sem csökken az ide­gessége. Becsapta a kocsiajtót, s íel- sietett az ócska, kopott lép­csőn. A határőrtiszt udvariasan elvette útlevelét, s helyet mutatott. Megkérdezte, ért-e németül, amikor bólintott, azt kérdezte: — Tetszett? — Igen. — Nem bánta meg? — Dehogy — tiltakozott. — Habár — ne\7etett hozzá — elég kevés az országutak mellett a benzinkút. Egyszer majdnem ott maradtam. — Hol? — Krakkó után. Nem értette, mit jegyez fel a tiszt. Nem volt rest, meg­kérdezte. Az nevetett; — Csak amit mondott. Majd jelentem! Csodálkozó ' tekintetére az még jobban nevetett. És meg­magyarázta: — Maga a negyedik autó­utas. aki erre panaszkodik. Valóban kellene ezen az úton valahol egy benzinkút. Jelen­teni fogom. Meghúzta a vallá1- nem — ­.... értette, ml köze e g.v határőrtisztnek a benzin­kutakhoz, de nem is bánta. Szólt, hogy míg az útlevéi­Sj * *fp) ^XX>XXXXXXXXX>XXVVVNXA^XXXXXXXXXXV*CVXXXXXVv\XXXXXXX\XXVXXXXXXXX\XVVXXNXXXXXXVXXXXXXV£ I Nyolchetes fotoamatőr pályázat!! 1 November 19-én indul a Pest megyei Hírlap j fotópályázata | y í 2 A Pest megyei Hírlap nyolchetes fotópályázatot hirdet í ^ fotoamatőrök részére. ^ ^ Beküldhető korlátlan mennyiségű, különböző témájú ^ ^ felvétel, tizenháromszor tizennyolc, vagy tizennyolcszor í ^ huszonnégy centiméteres méretben. ^ ^ A képek túloldalán fel kell tüntetni a szerző nevét, a ^ £ kép címét és a felvételi adatokat. A pályázat nyolc hétig í £ tart. 1960. november 19-től. Ez idő alatt minden csütörtökön értékeljük a beérkezett képeket. ^ £ Először november 19-én, majd ezt követően minden va- 'y, sárnap közöljük a legjobban sikerült 4 amatőrfelvételt. í \ Ezek közül a legjobb kép szerzője a FORTE-gyár által fel- \ ^ ajánlott 200, forint értékű fotocsomagot kapja jutalmul. ^ $ A borítékra kérjük ráírni: Fotopályázat. f £ Jó felvételt! Sikeres pályázatot! 2 ............................................. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom