Pest Megyei Hirlap, 1960. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-27 / 280. szám

nur megyei Yflírlim Jelenet a bemutatásra kerülő Diplomácia, óh! című angol filmszatírából. nagyot, azután lassú, ki­mért léptekkel megindult fel, a tornácra. A nyár apró, pelyhes csil­lagai, csipogó csirkék között találta meg az anyját. Ocsút szórt nekik. Fel se nézett, pe­dig jól hallotta a lépteket. Tudta: vagy a fia vagy az ura érkezik ilyenkor. Kiszá­míthatatlan, hogy melyik előbb. A lépésük egyforma, abból ugyan nem ismerné fel. Hátranézni meg minek? Ide­gen úgyis csak Katalin-nap- kor jön köszönteni, akkor meg nem vesződik jószágok­kal. — Megjöttem, anyám. Mert. mára elvégeztünk. Apám még nincs itthon? — Hogy vóna? Hiszen tu­dod, hogy reggel az agronó- mus hívta a Páskom dűlőbe. Onnan meg nem gyön meg olyan gyorsan. Menj be fiam, és egyél. A szalonnát a kam­rában találod meg, ott a ke­nyér is. Tudod, hogy hol. És újra csak nem nézett hátra. A csirkék nekiestek a csápegetésnek, néhány öreg tyúkot, meg a lábatlankodó kakast el kellett hessegetnie. Állt még szótlanul, né­hány pillanatig. Azután el­indult, be a konyhába. A homlokán Összefutottak a ráncok, de az éhség hajtotta. Jókora darabot szelt a ke­nyérből, apró szalonnát hozzá, és friss zöldpaprikát is. Evett teli szájjal. Ilyenkor, a korai vacsorá­nál nem zavarta senki. Ül­hetett, ehetett magában. Evés közben is a tennivalókon tör­te a fejét. És rágott üteme­sen. Majd bekattan tóttá a bicskát, megtörölte a száját, és egy jót húzott a vizespo­hárból. Cigarettát vett elő. Morzsolgatta, és rágyújtott. A konyha tizennégy lé­pés hosszú, és tizenkettő szé­les, A téglás padozatát jól megdöngeti a bakancs. Ak­kor is, ha sétál rajta vala­ki. Hát még, ha akaratos lé­pések kopogtatják. — Tenni kellene valamit. De hogyan kell hozzákez­denem? toppant mellé, nem tudta mi­re vélni ezt a szótlanságot. Tetszett neki a legény, is­merte minden bogarát, a gon­dolatát is talán. De amióta leszerelt, mintha megválto­zott volna. Addig mindig ott volt a többiekkel a kocsmá­ban. Megkomolyodott ? Ad­dig szívesen hancúrozott es­ténként a leányokkal a hő­si emlékmű előtt. Most meg?... — Laci! Hát ide se fi­gyelsz? Pedig éppen azt akartam mondani, hogy ma levelet kaptunk a bátyámtól. Erre felkapta a fejét. A lány bátyja jó barátja volt. Együtt gyerekeskedtek, együtt katonáskodtak. A leszerelés után elvált az útjuk. Rózsi bátyja Pesten maradt dolgoz­ni, és ő visszajött haza. Ök ketten egy világ voltak. Mennyit terveztek, mennyit beszéltek arról, hogy majd gépésztanfolyamot szervez­nek itthon. És megváltoz­tatják a fiatalságot. Utat mutatnak és célt is. Meny­nyire más lesz akkor, mint ami volt. Mindenki szomjas lesz, de nem a kocsma vilá­gára. Amikor elváltak, már Jóska lemondott mindenről. Csak a saját boldogulásáért érzett felelősséget, a többit megtagadta. Elfutott. Pestre. Azóta csak egyszer találkoz­tak. Találkozásuk kurta­furcsa volt. Kezetfogtak, de valahogy feszélyezettnek érez­ték a beszédet. Az egy vi­lág kettévált Közötte tá­A tizennégy lépés nem va­lami hosszú időbe telik. Sakszor kell megfordulni. Ilyenkor úgy érezte, mintha a csúfolódó maradisággal fordulna szembe. A falról rá- vi gyorgott a tükör, öss ze szo­rította az ajkát, nekimeresz- tette a szemét, úgy nézett bele: ­— Te volnál hát, Szarka László! Ilyen vagy. Erős, és mégis — gyönge. Ha ép­pen akarsz, elmehetsz kugliz­ni, vagy trécselni a lányok­kal, vagy hallgatni az öre­geket. Hallgatsz. Miért nem beszélsz? Gyönge vagy, mint a tavaszi" eső. Ez a találkozás önmagával annyi energiát adott, hogy nem tudott volna egy percig sem tovább nyugodtan ott­hon maradni. Anyja csípőre tette a ke­zét: — Mi van ezzel a gyerek­kel? Úgy megy kifelé, mint­ha valami kergetné. Szóta- lan. Miért nem megy a kocs­mába. Bezzeg az apja, meg a többi legény ... László már nem hallotta. Nagy lépésekkel fordult ki a kapun. Most még a virágok sem érdekelték. Ment. Ez egyelőre elég volt: menni, menni. Idő van még, csak hasznosan kell élni vele. — Ejnye Laci! Hát hiába köszönti rád a jóestét az em­ber? — Ni csali, Rózsi! Ne hara­gudj már. Aztán hol van még az este? — Nekem ilyenkor már es­te van. Neked talán nem?» — Talán. És maga elé bá­mult. A lány, aki hirtelen : kapat nekitámasztotta a ; kerítésnek. Megtörölte gyön- : győző homlokát és gondol- : kodott. ] Immár huszonnégy évesen, ; túl a katonaságon, a házassá- ; gon még innen, erősnek érzi < magát, edzettnek és elszánt- >nak. Újat, merészet akar: ; megállítani a városba mene- j külő fiatalokat. Meg akarja ■ mutatni nekik: Itthon is van ; lehetőség és alkalom is, csak : erő kell hozzá, elszántság, és 1 nagyon erős akarat. Itthon is ! megismerhetik a gépeket, ! nemcsak Pesten. ; Megmarkolta újra a ka- ; pát, de még visszafordult, az ; utca felé. A társai, a brigád- ; tagok már messze jártak. ; Csak a felcsapódó por jelez- ! te távolodó lépéseiket. Ilyen— ; kor, a munka után gyorsabb ; még a hazavezető út is. Vár- ! ja őket a vacsora, és még ] valami. Valami kimondha- ; tatlanul egyszerű dolog: a í vágy. Csak valahogy itt a ] vágyat kocsmának hívják. \ Vagy inkább előle oda me- \ nekülnek a fiatalok. És on- $ nan vissza már nem sietős j az út, tele van mellékösvé- j nyekkel. Elvesztik az akara- ] tukat. Onnan vissza senki- ] nek sem sietős. Mi lenne ak- ] kor, ha valami más lenne a $ vágy? 2 Elhúzta egy kicsit a száját £ Lesimította a szemébe lógó S hajszálakat, nyújtózott egy GYŐRI D. BALÁZS: SZOMJÚSÁG MEGYEi TÜKÖR; Azecseri lakodalmas nyomában Síri András gyalázata szofty meg csak oszt-szoroz: kevés a pénz... ez sincs, az sincs, semmi sincs ... Elégedetten, göcögve nevet. Nyílik a fehér ajtó: megder­med rögtön az öreg arca. Fel­áll. — Akartam mondani vala­mit. Péter sárga bőröndöt, vesz- szőkosarat, ruhabatyút ci­pel. Vera is felpakolt. — Megmondtam neked már a múltkor. A régi szobád min­dig megvár, jöhetsz haza — de csak egyedül... — Soha! Érti? Nem tűröm! — kiáltja a fiú. — Tördeli a szavakat. -— Ne mondjon sem­mit! — -Na, ne heveskedj — mondja végtelen lassúság­gal. — Fiam, semmit se sza­bad eltúlozni; mindig' az arany középút. .. Dávid Zsuzska szüleivel is beszél­tem: várnak. Aztán eladjá­tok az adácsi házat, szőlőt — megkapod tőlem is a száz­ezer forintot... Kilépsz a gyárból ... jó szakmád van ... — E-lég! V issza se néznek. A lány megy elől. Bentről zavaros kiabálás hallik: — Ácsingózzatok ... lessé­tek a halálom! Imádkozzatok csak, hogy könnyítse meg az ég az ágya szalmáját az öreg... Vissza se néznek. Kocsis János XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX — Három műszak . .. Ezer­kétszáz forint... Nem baj, fiam! Törülöd te még két ököllel a szemedet. ... — Hallgasson, mert...!!! Gyűlölködve nézi az öreg a lányt. Miatta veszik min­den! ... Annyi áldozat, gür­cölés — mind-mind hiába ... Úgy tűnik: hiába volt...! Mi­nek tervezgettem? ..... Kinek éltem ? — Felelj 1 ! ! — sír a hang­ja. — Hallgasson! — Péter fe­nyegetően elébe lép. — Nem kényszeríthet semmire. rvühét elfojtja. Érzi: most ^ örökre elveszítheti fiát... Nem szabad! Várni kell! Vár­ni!... Fél. Alázatos lesz, szá­mító. Mézeskedve szól: — Jól van, fiam! Mit kí­vántok? A «holmimat elviszem. Úgy áll kint a szobád­ban, ahogy összepakoltad. Péter gyöngéden öleli Ve­rát, csitítja. — Gondolhattam volna. Mi­nek is hívtalak el? Menjünk. Síri András leül egy szék­re, előregömyed, kifordított könyökkel térdére tenyerei. Utánuk néz ... Fél év? Egy­másfel év? Tovább nem tart­hat. Sajnállak fiam. Hogy hol laktok, miből éltek? .... Hiá­ba magyaráztad, nem érde­kel ... Férj uram at majd nem várja otthon mindig a kész... izé, meleg, máié, menyemasz­XXVXXXVVXXVXXXXVXVVVvvvvv.vvvvvvxvvvvv'vxvxvvv DIPLOMÁCIA, ÓH! y. í A rgonaágak hintaznak a 2 ö léckerítés fölött. Este í van. Meleg fény fürdeti őket:-5 fiatal pár áll az utcán, nézik 2 a citerázó öreg embert. ^ Újat kezd. Fejét felveti, a í pengetőt keményen bele- 2 akasztja a húrokba: megkat- 2 tan, sziszereg, búg, feldong a drót... ujjai billegnek, keze kúszik, hullámzik a citera ^ testén: le-föl! Le-föl! ... Tal- í pa dohogja a ritmust és ve- í ri a húrokat, veri sebeden ... í Két válla ráng, ráng .. . Rá- ^ görnyed az öt jajongó acél- í szálra. Már két talppal dü- / bőg a padlón, patkója csat- / tan, karja táncol, könyöke j szökken, veri a húrokat, ve- í ri diadallal, veri sebesen, ve- : ri, pengeti a tomboló nótát ] egyre sebesebben. ; — Ö? — kérdi fölteldntve a ; lány. Szemüveges arca sá- ! padt. Megkapaszkodik, s be- ! levájja körmei t a fiú vállá- ; ba. Péter teli tenyérrel si- ; mítja oldalt Vera előrebu- íkott, dús haját. ; — Gyere! — súgja. \ Rézkarika lóg a kapufélfán. : Péter becsönget. Sokára el- | hal a citeraszó, kilép az öreg. j Kulcsot csörget, forgolódik, ; az előszoba fénye rásüt a : zárra.-Meglepődve áll. — Hát hazajöttél? Jóestét fiam... Jóestét! — nyújtja, tétován emeli kezét. — Csak­hogy eszedbe jutottam. — Be­löki a kaput, vasutaskabátja két szárnya szétleffen. Za­vartan fürkészi őket. — Régóta vár?... — el­nyeli, nem tudja befejezni. \ Úgy nem mondaná: „várta- ^ tok?”. y — Most érkeztünk. Két ^ megállóval előbb szálltunk ^ le. Sétáltunk, az utcáikon vi- ^ rágoznak a cseresznyefák. í y — Ha~há! — nevet gűnyo- ^ san az öreg. öklét dörzsöli, ^ befelé mutat. ^ Vera megrettenve húzódik ^ Péterhez. Előszobán, majd a ^ tágas konyhán keresztül jut- ^ naik az utcai szobába. Sáf- j! rány,színű, nádbetétes bútor- £ zat van, közte néhány pámá- ^ zott, új darab. 2 y — Apám — a menyasszo- ^ nyom. 1 '/ y — Gyanítottam!... Szóval ^ Győri Veronika ... tekercselő- ^ nő .. . — Szinte énekel — ti- ^ zenkilenc ... éves... három ^ műszak..; ^ — Hagyja abba ! ! 1 ^ ; maradókra” tagozódás a falu í egész életén, de főleg a kul- , turális életén mutatkozik ■ meg, A „bejárók” Pesten ma­■ rúdnak, ha színházba, mo- ; ziba, előadásra akarnak menni ,az üzemi könyvtárból vesznek ki könyvet, nem pe­dig a községiből vagy az is­kola könyvtárából, ha meg vásárolni akarnak, gazdag választékú üzletben böngész­nek, nem a földművesszövet- ] kezeinél, hol a cukorkás- ] dobozok alatt porosodik né-] hány darab könyv. Maradnak ] tehát az „otthon levők”. Ne- ] kik ugyan tartanak ismeret- ] terjesztő előadásokat az is-] kólában, de mivel kultúr-] házuk nincs, csak egy ma- ] gánházban bérelt kultúrterem,] a rendezvények ritkák, terv- ] szerűtlenek. A népi együttes ] munkája ugyancsak alkalom- ] szerű, egy-egy szereplés előtt] verődik össze néhány pró-] bára. Az egyik legnagyobb] megmozdulás minden évben] a február első vasárnapján] tartott „páros bál”, ahová ] mindenki csak a párjával ] mehet el és csak azzal mu- j lathat. > De hogy az elmondottak ] nem a mozdulatlan érdekte-] lenség miatt vannak, hanem] mert az a húsz kilométer sok J embert gondolkozásra és uta- í zásra késztet — ezzel millió ] hajszálcsövecskén szívva el!; az erőt — arra bizonyíték az% új iskola felépítésére kibon- j takozott segítség. Az építke- % zésnél végzett társadalmi ^ munkából a falu minden^ egyes lakójára — a csecse- % mőkre és a tehetetlen őre- % gekre is — több mint 500 fo-% rint esik! £ Az augusztus 20-án felava-% tott új iskolában működik$ most egy úttörő tánccsoport. £ Az igazgató képeket mutat:Z ünneplőbe öltözött pöttömnyi ?■ lányok,, ruhájuk csupa ránc, 'f, fodor, suhogás. Apró, fehér-$ harisnyás lábuk nem tud ^ nyugton maradni, ha zenét'/ hallanak, üzemi színpadokon, $ vendégségben — egyszer pe- ^ dig a televízió kamerája ^ előtt! — táncolják ők is az ^ ecseri lakodalmast. ^ HA MEGNŐNEK, lehet, hogyí valamelyikük bejut az együt- $ lesbe és táncol azokban az$ országokban, ahol már meg- ^ tanulták falujuk idegen hang- % zású nevét. á y Viczián Erzsébet í azt sem tudja, miért van így; de így van jól. Mindannyian magyarnak tartják magukat, a kétnyelvűség ellenére — pontosabban: a középkorúak­nái és a fiataloknál már fel sem vetődik ez a kérdés — de lehetetlen nem meghatód­ni azon, hogy a legutóbbi népszámláláskor egy anyóka, aki egyetlen szót sem tud magyarul és szlovákból for­dították válaszait a számláló biztosnak, arra a kérdésre, hogy milyen anyanyelvű. így válaszolt: „vmgyar”... És bi­zonyára szívből mondta, iga­zán így érezte, hiszen semmi érdeke nem fűződött az ellen­kezőjéhez. Egy 1900-ban íródott mo­nográfia azt mondja Ecser- ről: „Lakói azért nem jutnak sokra, mert minden pénzük elöltözködik.” Valóban: egy öltözet ruha ára ma is 3—4 ezer forint, de a megállapí­tás első része — melyen egy­szerűbb szóval a szegénység értendő — már egyáltalában nem állja meg a helyét. A FALU LAKÓINAK nagy része Pestre jár dolgozni, az otthon maradók pedig zöldségter­mesztéssel foglalkoznak, ami soha nem jövedelmezett olyan jól, mint a felszabadu­lás óta. Pest mindent meg­vásárol. Pvégen sokszor visz- szahozták az áru felét. Most? A parasztok mondják: „...ke­vés. Akármennyi lenne, mind kevés. A munkásnak soha nem volt annyi pénze, mint most...” A falu minden csa­ládjának gumirádlis kocsija van (egy kocsi elkészítése több mint 30 000 forintba ke­rül!), s bár a vidék nincs közművesítve, sehol sem is­meretlen fogalom a fürdő­szoba. Saját motorral szivaty- tyúzzák fel a vizet és vil- lanyboylerrel melegítik. Rá­dió minden három személyre jut (tehát átlag minden csa­ládra), televízió pedig közel 50 van a pontosan 2104 la­kosú községben. A Széchenyi utcában levő földművesszö­vetkezeti bolt forgalma ha­vonta 200 000 forint, s ehhez hozzá kell számítanunk, hogy mivel a bejárók többnyire a városban vásárolnak, ezt az összeget csak az otthon levők fizetik ki a falu egyetlen boltjában — a többiről nem is beszélve. Ez a „bejárókra” és otthon HÍREI szétvitték a világba Pergő nyelvű franciák é, keskeny szemű kínaiak ízlel gették idegenül hangzó névéi és megtanulta mindenki amerre az Állami Népi Együt. . tes csak járt. A kétezer lel­ket számláló falu ünnepi szí­nei és illatai szétáradtak a: idegen nézőtereken, és az em­berek hazavitték magukkal mintha különleges kölni csöp­pent volna a ruhájukra, mely­nek illatát még sokáig érzik Ünneplőbe öltözött lányokat láttak, ruhájuk csupa fodor, disz, suhogás; fiatalok, kerek arcnak mind, hajuk fölfelé fésült és párta alá szorított, könnyedén mozognak, mintha megannyi napsütött, gondok­tól tisztára söpört házból jöt­tek volna elő tánccal kife­jezni, hogy szép az idő, az élet, a fiatalság, a szerelem... Tapsoltak nekik — ezt meg­értik mindenütt. Tapsoltak és nem tudták, hogy amit elfo­gadnak, mint sajátosan ma­gyart, az néprajzilag aligha az, tapsoltak és nem tudhat­ták, hogy amit a tánc „ős­hazájáról” el lehet mondani, az legalább olyan szép, mint a fehérharisnyás lábú lányok mozdulataiból született han­gulat. Egy kis közösség tör­ténete ez, amelyet idegen ta­lajból ültettek át a mi ha­zánkba, mégis gyökeret eresz­tett, megnőtt és kiterebélyese­dett ... A TÖRTÉNELEMKÖNYV néhány mondatával kezdődik, amely szerint a háborúk pusztította ország Mária Terézia szemé­lyében erős kezű uralkodóra talált, aki betelepítéssel igye­kezett megakadályozni az el­néptelenedést. így kerültek az országba szlovákok, így lett szlovák ajkú község E cser. Képzeljünk el egy falút, ahol csupa kisemmizett és megíört-vágyú ember él, akik mind-mind a jobb élet remé­nyében váltak meg szülőföld­jüktől, bízva a sorsban, hogy itt talán könnyebb lesz. Nem kell annyit hajolni, többet le­het pihenni és talán enni is... Volt föld, volt ház, megvolt a család, csak éppen a régi hajnalok íze hiányzott és a levegő volt más, nem jobb, nem rosszabb, nem, azt nem lehetne mondani, csak éppen más... A környéken svábok laktak, bennük nem lehetett társra találni, mások voltak a szokásaik, más zenére tán-j coliak, más dalokat énekel-] tele. A közös baj összébb] húzza az embereket — és] nemcsak a baj. hanem az ide- ] genség is — így ez az első] magyar tájon lakó nemzedék] nagyon magának maradó, be-] felé forduló maradt. Marad-] tak szokásaik, énekeik, tán- ] caik; ruháik Mária Terézia] udvarhölgyeiét utánozták, s ] Mária Terézia már rég elpor-] ladt, mikor az első nemzedék] gyerekei, unokái' és déduno- ] kái még mindig ebben a vi-] seletben jártak. A gyerekek ] azt hitték, hogy ez magyar] ruha, a földé, ahol élnek, a.z] unokák azért hordták, mert] megszokták már, a déduno-] Icáknak meg tetszett.... így ] maradt meg máig is élőnek] ez az először udvarhölgyek] ruháit utánozó, aztán népvi-] seletté lett „divat” — húsz ] kilométerre Nagy-Budapest ] határától. ! AZ ELSŐ NEMZEDÉK riadt ma- ] gábazárkózása az idők során] gyerekeikben, unokáikban fel- ] oldódott, nekik már ez volt a ] szülőföld, hiába tanultak ott- ] hon más nyelvű beszédet. Az] ecseri gyerekek m,a is egy-] aránt tökéletesen beszélik a ] magyart és a szlovákot, igaz, ] hogy a szlovákban csak a ] köznyelvet ismerik, de ha na-] gyón parázs vita leerekedik] vagy bonyolult kifejezésen ] kell állábalni, még bizony a ] tanácsülésen is egy villánál \ alatt szlovákra fordul a szó. ] És ezen nem csodálkozhat ] senki — ez így természetes, j Rajtuk maradt, hozzájuk ra- ] gadt a nyelv, mint az örök-' lődö tulajdonságok, a mai kisgyerekek nagy része már

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom