Pest Megyei Hirlap, 1960. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-16 / 193. szám

I960. AUGUSZTUS 16. KEDD

MEGYEI

r/fir/flD

5

Amerre a fecskék szállnak...

Gazdag program a szentendrei kulturális napokon

S

ohasem hittem volna, hogy valaha is a szépséges fecskemadár lesz a kalauzom. És most azt mondják: — Arra menjen, ahol a sok fecskét látja.

Nem is tudom, van-e még egy hivatalos hely, amely ennyire otthonos — hazai ízű lenne? Jelentős gyár, amelyről az embernek a nehéz munka s a katonás kötelesség jut eszébe azonnal.

A Dunakeszi Járműjavító ilyen.

Beépült a családias lakóházak közé, s csak egy kis tábláról meg a kapu alól ki-be röpködő fecskékről látja az ide igyekvő, hogy célhoz ért.

Most már kíváncsi voltam rá, milyenek az itteni emberek. És milyen a „kis főnök”, aki tizenöt ember gazdája. Vagy inkább barátja?...

Hát a kis főnök — kicsi ember. Barna bőrű szép fogú, a kézért mindig csípőn tartja s meleg hangjával, őszinte mosolyával egy pillanat alatt meghódítja az érkező szimpátiáját. Jakab Gyulát tiszteljük, benne, aki a legjobb szocialista brigád vezetője.

— De nem a vagonokról lesz most szó. Csak arról, hogy mit csinál ez a tizenöt ember, amikor nem épít vagy javít személyvagonokat?

•— Talán foglaljunk helyet — mutat az alacsony téglarakásra. És nehezen leírható, komikus félmozdulatot tesz a kemény rugózású „fotelekre”.

— Semmiképp se gondolja hogy éjjel-nappal együtt tartunk — kezdi. — Sietünk a családhoz, és ez a legfontosabb.

— Ebben egyet gondolunk — teszem hozzá nagy örömmel.

— De ha el is csaljuk a munkatársakat — folytatja huncutságot sejtető hangsüly- lyal — csak családostul visz- szük a „romlásba”.

Nevet.

— És hová?

— Voltunk Balatonlellén, Miskolc-Tapolcán. Megyünk Dunapentelére s később Nógrádba, ahová egy volt munkatársunk hívott egy kis áldomásra.

/

' GY MEGY a szóváltás, amelyből az alábbi statisztika áll össze:

Olvas (a könyvtárból) — mindenki.

Harmonikázik — egy fő. Énekel (eddig három, jön kettő) — öt fő.

Hegedül — Lelkes bácsi. Kanárirajongó — egy fő. Fényképezik — négy fő.

— Micsoda kimutatás! — nevetek fel elégedetten. Csakhogy az egyik rovat kimaradt! Az, hogy: Színházba jár...

— Az bizony ki is maradt az eddigi nyárig. Most aztán négy bérletet veszünk egyszerre. Az Operába, az Operettbe . és két prózai színházim. \ — Jelentős színvonalemel- \ kedés — idézem a hivatalos ; kifejezést tréfás bólogatással. ;

Ezek után csak az a kérdés, ^ hogy van-e valami köze az j ilyesfajta élő statisztikáknak, ahhoz a nyolc órához, ame- lyet az ember „kemény munkával” tölt el. i

/

A válasz bölcsesége és í tisztánlátása meglepő:

— A kulturált embernek, j kérem, az egész élete más. \ Hát persze, hogy más ide- \ benn is. Nálunk nem hall \ egy rossz szót. Pedig nem 5 vagyunk angyalok mi sem. $ De a csiszoltabb, finomabb\ lelkű és eszű ember nagyobb \ gonddal, több ésszel és lel- ; kiismeretességgel dolgozik, ; mint mások. 5

Mindez nagy igazság! \

De van még egy nagyon \ fontos oldala. Az, tudniillik, $ hogy ezekből az áldásokból \ csak a „törzsgárda” részesül- ; e? Erre vártam a legjobban a\ választ. 5

— Mi mindenkit szívesen j fogadunk magunk közé, akit; beosztanak hozzánk. Most is \ itt van egy ember, aki ve- j lünk dolgozik, de nem a bri- \ gád tagja. De nagyon szeret- \ né. Hát nem a legkönnyebb; dió. A mi emberünk bizony \ kezdetleges, a felesége olvas- \ ni sem tud:-'"! Magunkkal vit-i tűk, ahová csak kirándul- \ lünk. És nagyon boldog volt \ az asszonyával együtt. S el \ fogjuk küldeni színházba is! \

M

ÉG NEM MONDTAM EL, i hogyan szerzik a színház- bérleteket. Minden fizetéskor két forintot dobnak a közös

f

kasszába. Ebből futja, együtt ^ a beteglátogatásra és az évi ^ szerény bankettre szánt ki-\ adásokkal. S a tizenöt aszta- ; los és hason szakmájú em- í bér a saját pénzéből küldi ; majd színházba azt az egyet 5 f eleségestül...

*

Most már világosan látom \ azt is, hogy miért vágyakoz- \ nak vissza még szabadságuk- í ról is a vagonok közé, ezek a \ jókedvű emberek.

Olyan hely ez, amerre a! fecskék is szívesen szállnak. \

T. Gy. :

£ Szentendre. A szépséges ^ Dunakanyar egyik gyöngysze- ^ me. Kedvelt helye a kirándu- ^ lóknak, s mindazoknak, akik ^ kedvelik a patinás utcákat, a ^ történelmi levegőt árasztó há- 2 zakat.

y

A szürke hétköznapokon is ^ kedves, meghitt ez a dunapar- ^ti város. Hát még az ünnepek ^ alatt!

^ S most ünnepre készül a vá- ^ ros. Mi több: ünnepségsoro- á zatra.

y

^ Szeptember 18—25. között ^ ismét megrendezik a már ^ hagyományossá vált szent- '/ endrei kulturális napo- 2 kát.

Áru Katalóniának

2

A csempészet mindig ked- ^ veit foglalkozása volt azok- ^ nak, akik könnyen akartak ^ pénzhez jutni. A csempészek ^ mindig elszánt népségnek ^ számítottak, s a hatóságok ^ teljes szigorral léptek fel el- ^ lenük. Az NDK filmesei na- £ gyón is mai csempészek ^ ténykedését választották

jí filmjük témájaként. A nyu- ^ gáti és keleti zóna közötti 4 mesterségesen fenntartott

y

pénzérték-különbség, remek ^ alkalmat nyújt a csempéig széknek arra, hogy könnyen,

hatalmas összegekhez jussanye, s bár van benne egykét olyan megoldás, amely azt bizonyítja, hoigy a film rendezőinek nem ártott volna többet konzultálniok a bűnügyi rendőrséggel, s akkor elkerültek* volna naivan ható dolgokat, de azért érdekesen alakul a jellemek formája. Különösen eltalált alakokat vonultat fel a film — negatív oldalról, míg a pozitív szereplők halványabbak, egysíkúbbak az előbbieknél. Különösen jól sikerült alakja a filmnek Georgi, a csempészbanda egyik vezére, míg a lépre- csalt fiatal lány, Marion alakja túl egyszerűen megmintázott, nagyon is naiv, s éppen ezért nem elég hiteles.

A filmet Richard Gro- schopp rendezte. Georgi szerepében Iván Malré alakí^ nak. Elsősorban optikai cik- ^ keket, értékes fényképezőgé- ^ pékét, lencserendszereket j. igyekeznek kicsempészni az ^ NDK-ból, s azt külföldön ér- ^ tékesíteni.

£ Izgalmas a film cselekmétása vonja magára a néző figyelmét. Eva-MarLa Hagen nem tud mit kezdeni Marion elhibázott szerepével, észrevehetően küszködik vele.

(mottó)

A programtervezet már elkészült. Igaz, hogy még egy hónap választja el a város lakóit a nagy eseménytől, de a város vezetői már készülődnek. Érthető. Olyan esemény- nyé szeretnék tenni azt a néhány napot, hogy hosszú ideig emlékezetes maradjon mindazok számára, akik kíváncsian várják az eseményeket.

Már a megnyitó napja gazdag programot ígér. Szeptember 18-án, vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között kerül sor a Szentendrén élő képzőművészek kiállításának megnyitására, a Ferenczy Károly Múzeumban. Szamosi Sós Vilmos, Pirk ^ János, Ilosvay Vargha Ist- ^ván, Onódy Béla, Balogh ^ László, a Szösz-házaspár, ^ Szánthó Imre, Deim Pál és ^ mások legszebb műveiben ^ gyönyörködhetnek majd a ^ művészi festmények, szobrok ^ kedvelői.

^ Ugyanezen nap estéjén ^ hangversenyt rendeznek az ^ állami gimnázium udvarán. ^ A határőrség központi szimfonikus zenekara mutatja be ^ műsorát Helényi György ve- ^ zetésével. Már most gondos- ^ kodtak arról is, hogy rossz idő ^ esetén is megtarthassák a j hangversenyt. y

Erre a napra még egy „mef lepetést” tartogatnak a várói vezetői. Hogy mi lesz ez, egyelőre még „titok”.

Szeptember 20-án, kedden este a Szentendrén is már nagy népszerűségnek örvendő Dupla vagy semmi játékot rendezik meg a tanácsháza nagytermében.

Két nappal később, csütörtökön „Pilisvidék irodalmi emlékei” címmel tartanak jelentős művészi élményt Ígérő előadást.

Szombat, szeptember 24-e, a könnyűzene kedvelőinek napja lesz Szentendrén. A Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének zenekara mutatkozik be az állami gimnázium udvarán felállított színpadon.

A szentendrei kulturális napok záróakkordjaként szeptember 25-én, vasárnap délelőtt Ábrányi Emil plakettjének leleplezésére kerül sor, majd délután 3 órai kezdettel

nagyszabású. .jelmezes szüreti felvonulást rendeznek a városon keresztül az Építők Sporttelepére.

Este, éjjel egy óráig tartó szüreti-bál zárja majd be az egy hetes változatos programot.

Könyvespolc

VC\\N\Vt\\\\\\\\\\\\\\\\^^^

O'Neill:

Utazás az éjszakába

^ A huszadik század dráma- } *■* irodalmának egyik ki- l emelkedő alakja, O’Neill, ha- t lála után nyilvánosságra ke- \ rült drámáját veszi kézbe e £ könyvvel az olvasó.

O’Neill kikötötte: műve csak \ halála után kerülhet a nyilvá- \ nosság elé, s a drámát végig- \ olvasva az ember, ezt teljesen % érthetőnek is találja. Mert a £ művész itt magáról, és család- % járói vall. A legszűkebb em- % béri közösségről, ahol az em- % berek levetnek minden álar- $ cot, ahol olyannak mutatkoz- nak, amilyenek. Olykor visz- % szataszító, olykor vonzó ez a ^ kép, sok szín, árnyalat keveré- ^ kéből ál össze az egész, amely í az embert jelenti.

y

< O’Neill drámájában azt ku\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\WXXXV

rácia sznob rajongója, a mo-j narchisía, a pénz hajszolója, \ akinek késői házasságában és \ hosszú szerelmében Hanska í grófnő iránt sem lehet nem; meglátni a nemesség felé törő? sznobság és a nagy vagyonra; éhező polgár indulatait is,$ egyetlen esetben beszél elra- ^ gadtatva saját hőseiről. Ak-^ akor, amikor ellenfeleiről, köztársaságiakról, a Saint- \ Merry utcai barikádhősökről, \ a köztársasági Michael Chris-í tienről ír. Ök képviselték ak-í kor valóban a népet. |

Ezt a könyörtelen igazlátást £ üldözte annak a burzsoá tár-^ sadalomak kritikája, amelybe ^ bejutni volt az író leghőbb | vágya. Ma is ezért támadják \ művészete oldaláról. „Minden ^ lelkiismeret mélyén egy öt- £ frankos húzódik meg” — írta ^ és ezt nem bocsátja meg az^ ötfrankos lelkiismeretű társa- ^ dalom száztíz év múlva sem. í

R I t

Daizac a természeti jelen-^ ség erejével áll előttünk, akí-^ ben az igazi művész, a meg- ^ vesztegethetetlen író letiporja j a más szándékú embert, aki- ^ ben a realizmus iránti szén- ^ vedélvén keresztül a társada- ^ lom igazi mozgásirányai győ-^ zedelmeskednek. Ezért írhatta j- róla a kortárs Engels, hogy ^ „Többet tanultam belőle, mint f a kor valamennyi hivatásos^ történészétől, közgazdászátó1 ? és statisztikusától együttvéve.”^

A műve körül zajló mai vi- ^ tát is az indokolja, hogy idő szerű a mi oldalunknak és az \ ő oldaluknak is. Szenvedé-^ lyessége, realizmusának szen-^ vedélyessége (s nem mód-£ szere) ma is, itt is, az írók £ példája lehet. Valóban „zse-; niálisan kellemetlen”, mert; nyugtalanít, nem hagy tes-j pedni. ;

Csertői Oszkár •

tatja: vajon a családon belül, a családtagokban külön-külön kialakult-e a széttéphetetlen összetartozás, az önzés, a gőg, az irigység legyőzése, vajon képes-e az ember —, önmagát legyőzni?

Nehéz, az ember által örökké feltett kérdések. Választ O’Neill bár ad, az számunkra nem lehet elfogadható. Reménytelennek és kiúttalan- nak látja O’Neill hősei — maga és családja — életét. Igen, őt és családjának tagjait egy olyan társadalom, egy olyan környezet vette körül, amelyből csak a legjobbak, a leghaladóbb elmélettel felfegy- verzettek találhatják és találják meg a kivezető utat. O’Neill — műve a tanú —, nem találta meg ezt a kiveze- ! tő utat, szemléletének, felfo- \ gásának korlátái megakadá- • lyózzák ebben. Műve mégis, ; nemcsak szakmai szempont- i bői, hanem mondanivaló ! szempontjából is érdekes, ta- : nulságos olvasmány. Ábrázolásmódjának nyersesége, kíméletlen őszintesége, a problémákkal való bátor szembenézése az, ami mihozzánk, a, mi mánkhoz is közelhozza e művet és annak alkotóját. (Európa Könyvkiadó.)

\\\\\\\v\\\\\\\\v

: Indrani Rehman, India ünne- : pelt táncosnője a leghíresebb í előadója a négy klasszikus in- í diai tánc egyikének, a Bharat ; Natyam-nak, amely Madras ! vidékéről ered és régi mílo- í szók, hősi eposzok motívumait > dolgozza fék

kétezer oldalt — más író egyévi adagja — írni!) Maga is kereste a választ. Huszonkilenc éves korában úgy tanulmányozza magát, mint egy más embert.. Egy levelében felfedi összes ellentmondásos vonásait, majd így fejezi be:

... semmi sem lep már meg, ha rólam van szó. Azt kell hinnem, hogy csak eszköz va- vagyok, amellyel játszanak a körülmények.

Talán azért van ez a jía_ leidoszkóp, mert azoknak a leikébe, akik az emberi szívnek minden érzését le akarják festeni, a véletlen beléveti mindezeket az érzéseket, hogy képzeletük segítségével átérez- hessék azt, amit festenek? És a megfigyelés nem volna más. mint valami emlékezőtehetség-féle, amely segíteni képes ezt a mozgékony képzeletet? Ezt kezdem hinni. Mozgékony képzelete mindenesetre egész világot hozott létre. Csak Shakespeare tudta ezt rajta kívül. Az emberi csoportok és viszonylatok szövevényének félelmetes rajzolója ez a sokszor bőbeszédű és rossz stílusú író. Mert rossz és bőbeszédű. amikor — ismét ellentmondás — legitimista, monarchista elképzeléseitől vezetve politikai, társadalmi eszméiről ír és ragyogó, mikor az eszméi körülötte élő aljas képviselőit rajzolja meg. Már- már cinikus egyetértéssel el. fogadja a társadalmat olyannak, amilyen, de könyörtelen megfigyeléseivel, tüzel fel e társadalom ellen. Nem megdöbbentő-e, hogy az arisztokmegvan a maga teljes világa.” Ez a teljes világ, amiben ő maga is oly erővel élt és mozgott, hogy nem egyszer élő embereknek képzelte regényalakjait és ismerőseit, mint regényfiguárit üdvözölte, ez a világ, melynek jeleneteit maga készítette, bábfiguráival lejátszotta dolgozószobája asztalán, ez a világ a múlt század rohamosan polgárosodó Franciaországa, annak keserű párlata, eszenciája, a Pénz szenvedélyének világa, mindennapja. Balzac szeretetlenül ábrázolt rettenetes világában a mindennapi élet realitását fedezte fel az irodalom számára. Harsogó életkedvű alak volt, aki így írt: „A magány különben nagyon tetszik nekem, mert gyűlölöm a világot, mely megsebzi a szívet és kicsinyessé teszi a szellemet.” Ezzel a gyűlölettel festette le azt a világot, melybe ő is bele akart kerülni. Ellentmondás — mennyi ellentmondás! De az Emberi színjáték alkotója nem egyszerű másolója a valóságnak. Mikor Stendhal Pármai kolostorát elragadtatással olvassa, így ír a szerzőnek — kifogásolva, hogy megnevezi valódi színhelyét: Pármát. — „Hagyjon meghatározatlannak mindent, mint realitást és minden reálissá válik ..íme a realizmus balzaci törvénye! Ma is érvényes. Honnan van félelmetes valóságismerete? Ez is máig vitatott kérdés. Jellemei majd mindig egyetlen uralkodó szenvedély rabjai. Főleg a pénz-szenvedélyé. Ö maga is ennek rabja — és az írásé. (Egyetlen hónapban képes

BALZAC

szerezni a 23 éves korában próbált kiadói vállalkozástól a halála előtti ukrajnai tölgyfabehozatal üzletig, s hogy rettentő kereskedelmi bukásainak terhét elképzelhetetlen méretű aszkézissel végzett írói munkával egyenlítette ki. 1827-ben volt időszaka, amikor „Egy levélportó, egy omnibuszjegy olyan kiadások, amiket nem engedhetek meg magamnak..holott ekkor már egy sor megtagadott, más néven kiadott írás után — irodalmi rangja is van. ír, ír, fáradt aggyal néha napi 20, néha 16 órát. A „toll és tinta gályarabja” lesz, hogy eleget tehessen kötelezettségeinek. Más is volt, aki írással akarta helyrehozni zilált pénzügyeit, de Balzac-kú mégis csak egy lett ezek közül. A néha par- venű hatást keltő felemelkedési vágya, a hercegnőket csodáló sznobizmusa mögött az a féktelen vágy él, hogy amit Napoleon „a kardjával, én a toliammal fogom elérni”. És olyan feladatot tűz maga elé, amilyet sem előtte, sem utána író nem mert (ha óhajtott is) eltervezni. Az összefüggői, hatalmas és itt-ott hézagosán maradt Emberi szín- játék-mk, az újkori irodalom legnagyobb vállalkozásának kétezer szereplője van s ő maga — aki szerette és tudta önmagát propagálni — így jellemzi: „Művemnek megvár a maga geográfiája és genealógiája, megvannak a maga nemzetiségei, helyei, ügyei, em. béréi és eseményei, saját címerei, saját nemessége éí burzsoáziája, iparosai, paraszt jai, saját hadserege, szóvá

„En imádom, gyűlölöm, csodálom, utálom, lenyelem, kiköpöm, üdvözlöm, fütyülök rá. — Zseniálisan kellemetlen.” írja a 110 éve meghalt Balzacról a mai francia irodalomtudomány gyakran fene- gyerekeskedő marxista esztétája, Claude Roy. Valóban, száztíz éve halott s az elmúlt években saját hazájában akadémikusok és írók serege — köztük olyan nevek, mint Mauriac — támadják, lebecsülik, sőt plágiummal vádolják, míg a Szovjetunióban milliószámra és nálunk is százezrével kelnek el könyvei.

Aki egy századdal halála után is képes ilyen ellentmondásokat kavarni, nem lehet olyan jelentéktelen alkotó, mint azt egyes mai honfitársai bizonyítani igyekeznek, de okvetlen ellentmondásos egyéniség.

Stendhal nyugodtan választhatta volna Balzacot valamelyik regénye főhőséül. A nemesi de szócskát önkényesen nevéhez ragasztó fiatalemberben ugyanannak a napóleoni becsvágynak vulkánja háborog, mint a Vörös és fekete Julien Sorelében. „Nem nyugtalanít más, csak az a vágy, hogy magasra emelkedjem ...” — írja 21 éves korában nővérének s egy másik levelében magyarázatot is ad ehhez „... hozzáadni a nagy író címéhez a nagy polgár címét is — csábító becsvágy!” Ez a bűvölet kergeti egész életében. Ismert közhelyek, hogy a családja nem éppen egyetértő beleegyezésével Párizsba kerülő fiatalember a toursi vagyonos hivatalnokcsalád fia, milyen embertelenül rabszolgai munkával láncolta magát íróasztalához, mi. lyen vadsággal akar vagyoni