Pest Megyei Hirlap, 1960. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-12 / 190. szám
JUBILÁLNAK... A Ceglédi Vasutas SE 25 éves fennállását ünnepli. Szombaton délután, a CVSE- pályán sorrakerülő vasutasnapi események keretében ünnepi sportbeszámoló lesz, valamint kiosztják a sportkör okleveleit. Vasárnap gazdag műsor szórakoztatja a közönséget. 10.30-kor a CVSE, Pest megye birkózó-válogatottjával mérkőzik a vasutas otthonban, majd megyebajnoki ifjúsági és felnőtt, végezetül 17 órakor a Ceglédi Vasutas—Borsodi Bányász NB Il-es labdarúgó-mérkőzés következik. Délután négykor az uszodában kerül sor a CVSE—Jászberény országos vidéki bajnoki Vízilabda-találkozóra. A Felsőgödi TK megalakulásának 40 éves évfordulója alkalmából, augusztus 14-én, 10 órakor jubileumi közgyűlést tartanak a felsőgödi kul- túrházban. Az ünnepi beszédet Nyitrai József, az egyesület titkára mondja. SZIGETHALOM VEZET... Vasárnap 400 néző előtt játszottak Taksonyban a ráckevei járás labadrúgó villámtornájánaic első fordulóját. Eredetileg Taksony lett • volna a mezőny negyedik tagja, a csapat azonban visszalépett és helyette a Csepel Autó n nevezett. Viszont az Autó sem jelent meg, s így három együttes vetélkedett. A mérkőzéseik közepes színvonalon mozogtak, meglátszott a csapatokon, hogy felkészülésük hiányos. Kár, hogy a közönség és néhány játékos sportszerűtlenül viselkedett. Ráckeve—Pereg 1:1 (0:0), Sziget- halom—Ráckeve 2:i (0:1), Szigethalom __Pereg 4:2 (2:0). 1 . Szigethalam 2 2-6:3 4 2. Ráckeve 2_ 1 1 2:3 1 3. Pereg 2 — 1 1 3:5 1 Vasárnap Peregen dől el, hogy ki lesz a győztes, s melyik csapat képviseli majd a járást a siófoki barátságos mérkőzésen. í— Bundies — PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei , Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100, 142—220. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 11 forint Csúcshullám a Pest megye— Bács megye atlétikai viadalon Kellemes időben, az erede- I til eg közöl telik el szemben nem Fejér, hanem Bács-Kis- kun megye csapata ellen mérkőzött Cegléden a Pest megyei atlétika válogatott a Béke Kupa viadal keretében, így tehát jóval erősebb volt az ellenfél, mint amire számítottunk. A verseny végig nagy küzdelmet hozott, sajnos kevés néző előtt. A rendezőség nem hirdette az eseményt, így nem is csoda, hogy ezt a kitűnően sikerült találkozót aránylag kevesen látták. A versenyt felvonulás és ünnepélyes megnyitó vezette be. A Pest megyeiek virágcsokorral kedveskedtek a vendégeknek. — Ehhez hasonló versenyt még nem láttunk a megyében — mondogatták a vezetők a viadal után. — Igazuk volt, mert végig izgalmas, magas- színvonalú küzdelmek folytak és kitűnő eredmények születtek. Több megyei csúcsot adtaik át a múltnak az atléták. A sok jó teljesítmény közül kiemelkedik a Bács megyei Mihályfi 17.34 méteres súlylökése. Kívüle a férfiaknál jól szerepelt még a Dunakeszi Nemesházi, aki 100 méteren 10.9-cel lett első. 400 méteren pedig az idei legjobb ifjúsági eredménnyel győzött. Meglepetés volt Kiszel kitűnő futása. Hármasugrásban Grosán az utolsó ugrásává! előzte meg Margiticsot. Kitűnően dobtak a Bács megyei gerelyhajítók. A nőiknél a gátfutó Onody eredménye emelkedett ki. Jól megálltak helyüket a négyszázasok és a távolugrók is. A Bács megyei dobókat nem tudták megszorítani a mieink. A két váltó kitűnő versenyt és nagy örömünkre mindkettő Pest megyei győzelmet hozott — méghozzá csúccsal. A Pest megyei táborral verebet lehetett volna fogatni a két szép győzelem után. Végeredményben tehát versenyzőink jól megállták helyüket és csak kisarányú vereséget szenvedtek az élvonalba tartozó Bács megyeiektől, FÉRFIAK 100 m: 1. Nemesházi Imre (Pest) 10.9, megyei ifjúsági és felnőtt csúcs, 2. Viharos (Bács) 11.1, 3. Kiszel (Pest) 11.2. 400 m: i. Nemes- házi Imre 50.2, megyei ifjúsági . csúcs és felnőtt csúcsbeállítás, 2. Kasza (Pest) 50.8, 3. Szirják (Bács) 51.2. 1500 m: 1. Fogarassy László (Bács) 4:09,4, 2. Jénei (Bácsi 4:10,2, 3. Szuda (Pest) 4:17,8, 4. Dányi (Pest) 4:20. 5000 m: 1. Gál János (Pest) 16:45,2, 2. Dómján (Bács) 16:46,8, 3. Grébel (Pest) 16:58,2. 110 m gát: 1. Márity János (Bács) 16 mp, 2. Békési (Pest) 17.6, 3. Tornyai (Bács) 17.7, 4. Erdei (Pest) 19.8. 4X100 m: 1. Pest (Netmetsházi, Kasza, Balogh. Kiszel) 44 mp, megyei csúcs, 2. Bács (Nagy, Grosán, Viharos, Németh) 44.2, megyei csúcs. Hármasugrás: 1. Grosán Pál (Bács) 13.27, 2. Margitics (Pest) 13.25, megyei ifjúsági és felnőtt csúcs, 3. Békési (Pest) 12.73. Rúdugrás: 1. Kiszel János (Pest) 300, 2. Sebőik (Bács) 300, 3. Boldog (Bács) 280, 4. Erdei (Pest) 280. Súly: 1. Mihályfi János (Bács) 17.34 (!), 2. Zag (Bács) 12.74, 3. Magyar (Pest) 11.47. 4. Solymosi (Pest) 11.07. Gerely: 1. Márity János 61.60, 2. Zag (Bácsi 61.19, 3. Józsa Károly (Pest) 54.40, megyei ifjúsági csúcs, 4. Józsa Balázs (Pest) 47.10. Pontversenyben: Bács 15 088, Pest 13 745. NYUGATI CSOPORT: I. forduló. Augusztus 14: MTK— Pécsi Dózsa, Csömör—Telefongyár, Testvériség—Tatabánya, Híradótechnika __Komló, Dunakeszi M agyarság—Váci Fonó. Férfiruha _Szegedi EAC. I I. forduló: Tatabánya—Híradótechnika, Telefongyár-Testvériség, Pécsi Dózsa—Csömör, Váci Fonó_Férfiruha, Komló—Dunak eszi, SZEAC—MTK. III. forduló: MTK—Csömör, Testvériség__Pécsi Dózsa, Híradót echnika—Telefongyár. Dunakeszi —Tatabánya, Férfiruha—Komló, SZEAC_Váci Fonó. I V. forduló: Pécsi Dózsa—Híradótechnika, Csömör-Testvériség, Komló—SZEAC, Tatabánya—Férfiruha, Telefongyár—Dunakeszi, Váci Fonó__MTK. V . forduló: MTK—Testvériség. Híradótechnika—Csömör, Dunakeszi-Pécsi Dózsa, Férfiruha— Telefongyár, SZEAC—Tatabánya, Váci Fonó—Komló. VI. forduló: Testvériség—HíradóA megye déli részén fekvő Nagykőrös igen régi sakkmúlttal rendelkezik. A Kinizsi közelmúltban újjáalakult 35 tagú szakosztálya csupán lelkes és a sportágat szerető sakkozókból áll. A KinizsiNÖK 100 m: 1. Gindli Éva (Bács) 13 mp, 2. Boldizsár (Pest) 13.1, 3. Majoros (Bács) 13.3, 4. Kulik (Pest) 13.4. 400 m: 1. Kulik Erzsébet 62.8, megyei ifjúsági és felnőtt csúcs, 2. Narancsik (Bács) 63 mp, 3. Antal (Pest) 63.3. 80 m gát: 1. Onody Éva (Bács) 12.2, Bács megyei csúcs, 2. Boífalusi (Bács) 13.4, 3. Kiss (Pest) l3.8. 4. Kiskun (Pest) 14.1. 4X200 m: 1. Pest (Kulik, Antal, Boldizsár, Kiskun) 1:51,3, megyei csúcs, 2. Bács 1:53,6, megyei csúcs. Távol: 1. Boldizsár Piroska 401, 2. Majoros 482, 3. Kiskun 480. Diszkosz: 1. Szatmáriné (Bács) 41.41 2. Rédei (Bács) 37.33, 3. Marik (Pest) 36.83, megyei ifjúsági és felnőtt csúcs, 4. Csapó (Pest) 31.90. Pontversenyben: Bács 9804. Pest 9704. összetett pontversenyben: Bács 24 392, Pest 23 449. Nem hivatalos pontversenyben: Bács—Pest 95:91, férfialt: 58:57, nők: 37:34. A második fordulóra augusztus 14-én kerül sor Kecskeméten. C. Magyar László technika, Tatabánya—Váci Fonó, Telefongyár—SZEAC. Pécsi Dózsa —Férfiruha, Csömöri-Dunakeszi, Komló—MTK. VII. forduló: MTK—Híradótechnika, Dunakeszi—Testvériség, Féríiruha—Csömör, SZEAC—Pécsi Dózsa, Váci Fonó—Telefongyár, Komló_Tatabánya. V III. forduló: Telefongyár— Komló, Pécsi Dózsa—Váci Fonó, Csömör—SZEAC, Testvériség— Férfiruha, Híradótechnika—Dunakeszi, Tatabánya_MTK. I X. forduló: Férfiruha—Híradótechnika, SZEAC—Testvériség, Váci Fonó—Csömör. Komló—Pécsi Dózsa, Tatabánya—Telefongyár, Dunakeszi—MTK. X. forduló: MTK—Telefongyár, Pécsi Dózsa—Tatabánya, Csömör- Komló, Testvériség—Váci Fonó, Hí ra dótechrüka—SZÉAC, Dunakeszi_Férfiruha. X I. forduló: Váci Fonó—Iííradótecnnika, Komló—Testvériség, Tatabánya—Csömör, Telefongyár- Pécsi Dózsa, SZEAC—Dunakeszi, Férfiruha—MTK. A napokban a budapesti V. kei'üleíi sakkválogatott játszott hírverő-mérkőzést a városban, amelyen a fővárosiak ízelítőt adtak a versenyszerű sakkozásból. Kölcsönös üdvözlés után került sorra a viadal. Az V. kerületiek egy szép selyemzászló átadásával kedveskedtek a hazaiaknak. A mérkőzések során megmutatkozott a vendégek nagyobb versenygyakorlata, de több táblán érdekfeszítő küzdelem folyt. A verseny után a konzervgyárban ízletes ebéd mellett vitatták meg a sakkozók a játszmák egy-egy érdekesebb mozzanatát, majd a hátralevő idő városnézéssel és további sakkozással, jó hangulatban telt el. Nagykőrösi Kinizsi—V. kér. válogatott 5.5:6.5, Részletes eredmények, elöl a körösi sakkozók: Freitág—Selmeezi dr. 0.5:0.5, Nánási—Rxisovszky 0:1, Hatvani—Vinnai 0.5:0.5, Balogh—Márton 1:0, Cseh—Weil 0:1, Horváth L—Batiz 0.5:0.5, Labancz—Csánki 1:0, Bűz— Leisztinger 0:1, Török—Uzo- nyi 0:1, Sebők—Jávorszky 1:0, Balogh dr.—Géró 0.5:0.5, Pa- lánki—Mátlié dr. 0.5:0.5. Hoschek László Hírverő sakkmérkőzés Nagykőrösön A kézilabda férfi NB II őszi sorsolása Eladó ingatlanok váci járás területén: Veresegyháza: Téglából épült, cseréptetős, 2 szoba, előszoba, konyha, kamra, fáskamra, villany, kút van, 240 n.-öl telek, bekerítve. Beköltözhető. Ara 150 000 Ft. Sződliget: 2 szoba, konyha, speiz, veranda, gazdasági épület, kút, villany van. Téglából épült, cseréptetős. 250 n.-öl telek bekerítve, gyümölcsfákkal. _ Bekölt özhető. Ára 100 000 Ft. Tabán: 2 szoba, konyha, speiz, WC, félszer. Beköltözhető. Ára 80 000 Ft. Erdőkertes; Téglából épült, cseréptetős, 1 szoba, hálófülke, veranda, konyha, kamra, 200 n.-öl telek, kút van. Beköltözhető. Ára 40 ezer forint. 1 szoba, konyha, 150 n.-öl telek. Beköltözhető. Ára 35 000 Ft. 600 n.-öl telek, 500 tő szőlő és 18 termő gyümölcsfa. Ara 20 000 Ft 225 n.-öl telek, bekerítve, pár vegyes gyümölcsfa. Ara 6000 Ft. 984 n.-öl telek, ebből 600 n.-öl szőlő, nincs bekerítve, kúttal. Ara 42 000 Ft. Több telek. 100—150 és 160-as parcellák, keri- tetlen üres. Ara 2000 és 2500 Ft. Veresegyház: 200 n.-öl üres telek 3000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK, Vác, Széchenyi u. 9. sz. alatt. Lakatos, villanyszerelő, fényezö-mázoló, asztalos ipari tanulókat felvesz a MÁV Dunakeszi Járműjavító Ü. V. Dunakeszi. Otthont biztosítani nem tudunk. BMW 750-es két oldalkocsival, tartalékalkatrészekkel, keveset használt (első generál előtt), eladó. Szentendre, őrtorony u. 14. Eladó jókarban levő pianínó. Cegléd, Liliom u. 8. sz. Életjáradékkal családi házat vennék. Címet kérem „Biztos pénz” jeligére leadni a Magyar Hirdetőbe, Ceg- léd, Teleki u. 30. Eladó 125 kem-es Csepel motor, Mikes u. 1. Disznópiaccal szemben. Lakatos, kovács, motorszerelő és esztergályos ipari tanulókat szerződtet a Monorl Gépállomás. _ Jelentkezni lehet Monoron, a gépállomáson. Keresünk boltvezetőt vegyesiparcikk boltunk vezetésére Tahitótfalura. _ Belépés a zonnal. _ Illetmény k ollektív szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Földművesszövetkezet, Tahi. Felvételre keresünk szakképzett kisvendéglő-vezetőt, a nyári időszakra, a Surányi- csárda vezetésére. Bérezés jutalékos alapon. Erkölcsi bizonyítvány és működési bizonyítvány a jelentkezéskor szükséges. Jelentkezés: Földművesszövetkezet, Tahi. A Prés- és Kovácsolt- árugyár felvesz esz- cergályos ipari tanulónak olyan fiatalt, aki az általános iskola 8 osztályát elvégezte és a 46. életévét még nem töltötte be. Jelentkezési határidő; 1960. Vili. 17. Jelentkezni lehet a vállalat üzem- gazdasági osztályán, ahol a szükséges felvilágosítást is meg- kaniák a -jelentkezők. Eladó jó állapotban levő modem gvermek- kocsi. Cegléd, III., Róka u. 1. ölomcső, 15 méter, félcolos, kissé használt, Dunakeszi, Kápolna u. 10. szám alatt eladó. DÖNTETLEN A BUDAI JÁRÁS RANGADÓJÁN A budai járásban is megkezdődött az 1960/61. évi labdarúgóbajnokság. Már az első forduló rangadót hozott. Torbágy és a tavalyi bajnok Budakeszi, összecsapása döntetlennel végződött. sportotthon nagyterme megfelelő hely a sakkversenyek céljaira, itt kerülnek majd sorra a csapatbajnoki mérkőzések. A Kinizsi ugyanis bejelentette, hogy részt kíván venni a megyei CSB-n. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK fcladó Simson moped príma állapotban. _ l íagykőrös, VII., Ara- li u. 5. Műszerész Ipari tanulót felvesz Szabó Ferenc. Kecskeméti u 14. Nagykőrös. Eladó keveset használt konyhai tűzhely. Érdeklődni: Kálvin tér 5. sz. Vasárnap Aszódon kosárlabda- villámtcrnát rendeztek. Képünkön az iklad’ak kosarat dobnak Túra ellen, akiket 40:19 arányban vertek. A tornát az Ikladi Vasas nyerte. Budaörs—Bia 1:0, Nagykovácsi— Piüsvörösvár 0:1, Törökbálinti TC —Törökbálinti Honvéd 1:2, Érdi Énítök—Páty 6:1, Támok_Diósd 3:3, Torbágy—Budakeszi 2:2. A többi járásban csak később kezdődik az idény. Huszonnyolc résztvevő a ráckevei úszóversenyen Ráckevén a günnázium előtti Duna-szakaszon rendezték meg a járás úszóversenyét. A kezdési időipontot tévesen hirdették meg, 10 óra helyett 11 órára. A viadalom kevesen álltak rajthoz, lehet, hogy a reggeli erős szél, a hűvös idő riasztotta el őket, így csupán helybeliek indultak. Többek között a tököli és dömsödi versenyzők nem jelentek meg. A verseny keretében, a vízijártassági vizsga megtételéhez szükséges 200 méteres versenyt is lebonyolították. Elindult többek között ebben a számban egy 47 éves férfi is. Kiemelkedett teljesítményével Garai János, akinek érdemes foglalkozni ezzel a sportággal, mert sokat ígérő úszónak látszik. Úttörő fiú gyors (30 ni): 1. Szöl- lősi Ákos 57 mp, 2. Végh 59 mp, 3. Szöliősi Árpád 1 perc. Serdülő fiú gyors (50 m): 1. Nagy János 45 mp, 2. Répás 50 mp. 3. Oravecz 52 mp. Serdülő leány mellúszás (50 m): 1. Mille Piroska 57 mp. Ifjúsági gyors (50 m): 1. Garai János 38 mp. Férfi mellúszás (50 m): 1. Rófás Lajos, 2. Kapitány L., 3. Gavalovics. Férfi gyors (50 m): 1. Kapitány József 33 mp, 2. Gavalovics 34 mp, 3. Kapitány L. 35 mp. 4X50 m vegyesváltó: 1. Ráckeve I, 2. Ráckeve II. B. P. Rajtolnak a legifjabbak. Baloldalt Szöliősi Imre és Kcme- csei Imre, az olimpiai kajakválogatott tagjai figyelik őket. A Csömöri KSK kézilabda-csapata amely igen komolyan készül a bajnokságra a magyar válogatott után NB l-es csapatokat, a Csepelt és a Vörös Meteort látta vendégül. Igen nagy érdeklődés mellett zajlottak le a mérkőzések és igen szoros eredményeket hoztak. Különösen a vasárnap lejátszott Vörös Meteor elleni mérkőzésen játszott a Csömör kiválóan, s ez igen bíztató a Telefongyár elleni rangadó előtt. Bp. vörös Meteor—Csömöri KSK 15:14 (7:9). Csömör, 1000 néző. Vezette: Szabó I. A csömöriek lelkiismeretes munkájának gyümölcse ezen a mérkőzésen mutatkozott meg. Az egész csapat igen jól és ötletesen játszott. Sok szellemes húzással építették támadásaikat és ha helyzetük adódott, lőttek is. A nagynevű ellenfél csak Kis és Rado- csányi kiválása után (mindkettő megsérült) tudta az eredményt a maga iavára fordítani. G: Brieska (4), Littkei (3), Bu- gyánszki, Kiss. Tamás (2—2), Ra- docsányi. Az egész csapat dicséretet érdemel lelkes, csupaszív játékáért. Balogh László A magyar televízió szombaton délután 17 órakor a Magyarország —Csehszlovákia nemzetek közötti válogatott atlétikai viadal első napi versenyeiről, vasárnap pedig 16.55 órai kezdettel az MTK—Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzésről ad helyszíni közvetítést. A szovjet sportolók szorgalmasan készülnek a testnevelés napjára, amelyet augusztus 13-án tartanak. Ezen a napon országszerte rendeznek nagyszabású versenyeket. A legjobb szovjet sportolók — köztük. az olimpiások — a moszkvai Lenin-stadion ünnepségén vesznek részt. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Fiatalok figyelem! A Nagykőrösi Állami Gazdaság az alábbi mezőgazdasági szakmákra tanulókat szerződtet: zöldségkertész, gyümölcskertész, növényvédő, munkagépkezelő, tehenész, tej- házkezelő, juhász, sertéstenyésztő. A tanuló idő 3 év, aminek elteltével a tanulók szakmunkás bizonyítványt kapnak. Havi kereset 500 Ft, ezenkívül 80 fillérért a gazdaság háromszori étkezést biztosít. Vidékieknek munkásszálláson elhelyezést tudunk bizto- sitani. jelentkezhetnek azok a fiatalok 14 _16 év között, akik a z általános iskola 8 osztályát elvégezték és egészségileg erre a szakmára megfelelők. _ Jelentkezés: Nagykőrösi Állami Gazdaság, Nagykőrös, 3. 1.. Fekete dűlő Azonnal beköltözhető ház: két szoba, konyha, üvegveranda és melléképületekkel, sürgősen eladó. Szűcs- telep, Fűtőház u. 30. Házrészt vennék, idősebb egyén gondozását vállalnám, vagy életjáradékot fizetnék. Törtei, Ludas!, Iskola. Idősebb asszony vállalna szerény háztartás vezetését. Cím a Ceglédi Nyomdában. Magános özvegyasz- szony magános férfi háztartását vállalja vidékre, tanyára is. _ C ím: Cegléd. Szolnoki út 4. özv. Platz Gyu- lánénál. Erős férfikerékpár-gumik nélkül és zsákhordó kocsi olcsón eladó. Malom utca 25. Vályog eladó. VII. kér. Ujvárosszél 44. alatt. Jó állapotban levő 125- ös Csepel motorkerékpár olcsón eladó. Cse- mő, I. kér. Mikebudai út 346. szám alatt. — Megtekinthető vasárnap egész nap. IX. kér. Szajkó utca 5. számú ház eladó. _ A zonnal beköltözhető. 280 n.-öl telek, ebből 170 n.-öl szőlő, mely házhelynek is alkalmas, eladó. Cegléd, Vadász utca 1. alatt. A Cegléd városi Kossuth Művelődési Ház keres felvételre üzemvezető mozigépészt és szakképzett fűtőt. Eladó háromszobás ház, autógarázzsal, mellékhelyiségekkel. Vécsey utca 43. Azonnal beköltözhető. 125-ös Danuvia újszerű állapotban eladó. Cegléd, Külső Pesti út, ártézi kúttal szemben. Azonnal beköltözhető ház eladó, esetleg fe“- lerészben is. Ugyanott ebédlőbútor, zongora is. VI., ősz u. 8. Egy bejáratott 125-ös piros Danuvia motor- kerékpár eladó. Cegléd, Bem köz 4. Jó állapotban levő 4 személyes Skoda gépkocsi eladó. Cegléd, IX. kér. Déli út 32. alatt. 350-es Triumph SV motorkerékpár eladó. Cegléd, Folyó u. 13. Este 7 óra után. 200 n.-öl porta eladó. 11. kér. Virág utca 3. szám alatt. Egy keveset használt Csepel varrógép eladó VII.. Kossuth Lajos u. I 12. alatt. Piros Skoda-Spártak igényesnek eladó. — Cegléd. Telefon; 290. Kiss állatorvos. Háztartási alkalmazottnak,, vagy gyermek mellé elmenne fiatal magános asszony. _ C ím: Briák Györgyné, Cegléd, Petőfi u. 11. szám. Építéshez nagyméretű tégla, ajtók, ablakok eladók. Cegléd, VIII. kér. Somogyi Béla u. 6. alatt. Jó állapotban levő 125- ös Csepel eladó. özv. Izsó Andrásné, Csemő I. 254. Két szoba, konyha, kamra, mellékhelyiségekkel, vízvezetékkel, nagy kerttel, ház eladó. Állomáshoz kö- zel. Zerge utca 8. Azonnal beköltözhető ház eladó. Cegléd. XII. kér. Csengeriszél 33. Uj házsor. Kisméretű kisipari tűzhely eladó. Liliom utca 13. alatt. Beköltözhető két szoba, konyhás családi ház eladó, sok mellék- helyiséggel, gazdálkodónak is megfelel. _ Cegléd, Trombitás u. 3. Vágóhíd mellett. — Érdeklődés szombat és vasárnap. Eladó Felház utca 61. számú ház, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: Felház u. 40. alatt. Nagy állomáshoz köze), Klapka György utca 11. számú ház haláleset miatt sürgősen eladó, azonnal beköltözhető. özv. Viola Istvánná. %