Pest Megyei Hirlap, 1960. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-12 / 190. szám

2 zMrtoP I960. AUGUSZTUS 12. PÉNTEK Az ENSZ-csapatok ma bevonulnak Katangába Ruanda Urundi a belga csapatok kivonását követeli Verekedés az Abako-párt és Lumumba hívei között Ma ismét a Balatonon sorsolják a lottót Ezen a héten ismét a Balatonon rendezik a lottó sorsolá­sát. A 33. játékhét nyerőszámainak sorsolását ma délelőtt, a Fonyódról induló Beloiannisz sétahajón tartják. Mint New Yorkból jelentik, Hamin arák j öld ENSZ-főtitkár szerdán éjfél után repülőgé­pen visszautazott Leopoldville- be, Kongó fővárosába. Hammarskjöld elutazása előtt az ENSZ főtitkársága be­jelentette, hogy az ENSZ főtitkára pénte­ken Leopoldville-ből Elisa- bethville-be, Katanga kon­gói tartomány fővárosába utazik az ENSZ kongói rendfenntartó erők egyide­jűleg Katangába érkező két svéd századának veze­tőjeként. A közlés szerint Hammarsk­jöld erről táviratilag értesítet­te :Csombét. Hammarskjöld megállapítja táviratában, „nincs helye fel­tételeknek és szó sem lehet egyezkedésről az ENSZ rend- fenntartó erők katangai bevo­nulása kérdésében, mert ez el­lentétben állana a két fél kap­csolatait meghatározó szabá­lyokkal”. Hammarskjöld „úgy véli.:. hogy gyakorlati okok­ból” van szükség a személyes tárgyalásokra Csombeval. Az ENSZ főtitkár távirata közli még, hogy a Katanga területére lépő két svéd század parancs­noksága kizárólag az ENSZ-főtitkár hatáskörébe tartozik és kiemeli, hogy az ENSZ zászlaja alatt érkező katonáknak táma­dás esetén joguk van ön­védelemből fegyvert hasz­nálni. Még Hammarskjöld elutazá­sa előtt megérkezett Csőmbe válasza, amelyben hangoztat­ja. hogy „egyetért a tárgyalá­sok szükségességével”. Elsza­kadó terveiből mitsem enged­ve, Csőmbe hangoztatja, remé­li, hog£ Hammarskjöld sze­mélyes ’ találkozásuk után, olyan intézkedéseket tesz, amelyek „biztosítják majd kormánya szuverenitását Ka­tanga területe fölött, továbbá jogainak szabad gyakorlását”. E követelés teljesítése fejé­ben megígéri, hogy „nagyon udvariasan” fogadják majd az ENSZ képviselőjét. ENSZ-körökből származó ér­tesülések szerint Hammarsk- jöldöt elkíséri Kettani marok­kói tábornok, a kongói ENSZ- rendfenntartó csapatok helyet­tes parancsnoka is. Mint kö­zölték, a Katangába bevonuló két svéd századnak összesen 300 katonája van. Hivatalosan meg nem erő­sített értesülés szerint a belga kormány megígérte Hanimarskjöldnek, hogy pénteken kivonja vala­mennyi katonáját Katanga területéről — jelenti a Reuter. A Katanga tartományban működő Kartel párt — amely a Csőmbe reakciós politikájá­val szembeforduló ellenzéki elemeket tömöríti — szerdán kiadott nyilatkozatában meg­állapítja, hogy „tagjai állandó veszélyben forognak. — Min­den pillanatban bekövetkezhe- tik letartóztatásuk vagy erő­szakos haláluk.” Alexandre Rutera, aki Ru­anda Urundit képviseli a Kairóban működő afrikai irodában, az MTI tudósító­jának a Biztonsági Tanács határozatáról a következőket nyilatkozta: „Egyetértek a Biztonsági Tanács határozatával olyan értelemben, hogy a belga hadseregnek el kell hagynia Kongót, de nem értek egyet a határozat laza és erőtlen fogalmazásával. Nem felhívni kell a bel­ga kormányt, hanem kö­telezni rá, hogy vonja ki csapatait Katanga tar­tományból. Helyesebb lett volna, ha a sürgős szó helyett pontosan meghatározták volna a csa­patok kivonásának végső időpontját. A párizsi Monde egyik legutóbbi vezércikké­ből, amelyik ezt a címet viseli: „Kongó szomszédai” úgy értesültem, hogy a szomszédok, így többek kö­zött Urundi népe tájéko­zatlan a kongói helyzetet il­letően. Ki kell jelentenem, hogy mi, a szomszédos Kon­gó iránt nagy érdeklődést tanúsítunk és az ottani ese­ményekről jobban vagyunk tájékoztatva, mint azt bár­ki is gondolná. Egyes nyu­gati hírügynökségek világgá kürtölték, hogy Ruanda Urundi föderációra akar lépni Katangával, a szepara­tista Csomóéval. Mi saját tapasztalataink­ból tudjuk, hogy az ilyen híresztelés szemensze- dett hazugság. Az ENSZ ködösen fogalmazott ha­tározatait és általában ígéreteit illetően Ruanda Urundi népének keserű tapasztalatai vannak. Ezek a tapasztalatok annál is tanulságosabbak, mivel Ruanda Urundi belga gyám­sági terület nemrégiben még közigazgatási egységben élt Kongóval. A Ruanda Urun- diban járt ENSZ-bizotíság miután meggyőződött az or­szágszerte elkövetett belga terrorcselekményekről, ígére­tet tett többek között a po­litikai foglyok teljes am­nesztiájának elérésére, to­vábbá a választások ellen­őrzésére. Az ENSZ Ígéreteiből nem lett semmi, a hazafiak továbbra is börtönökben sínylődnek, a választáso­kat a belga szuronyok árnyékában tartják meg, s csupán a reakciós pártok tagsági igazolványa ad le­hetőséget a szabad mozgásra az országban. Ruanda Urundi népe, amely nemrégiben bi­zalommal tekintett az ENSZ felé, kezdi elveszíteni bizal­mát, éppéli’"Ügy, mint a'test­véri kongói nép. amely a sok huzavona láttán <• nehezen tudja elhinni, hogy az ENSZ védi majd meg egységét és szabadságát." Miután a belga agresszorotr látják, hogy előbb-utóbb mégis csak iki kell vonulniok Kongó­ból, most belülről akarják bomlasztani a fiatal köztársa­ságot. Mozgósítják azokat az erőket. amelyek különböző szeparatista és konföderációs elképzeléseket dédelgetnek. Erre vallanak a szerda esti események is, amelyeknek so­rán Leopoldville bennszülött negyedében az Abako-mozga- lom központja előtt szerdán délután rendzavarásra került sor. Mint ismeretes, az Abako- párt egyes elemei azt szeret­nék, ha Kongó tartományai föderációs alapon államszövet­séget alkotnának. Lumumba miniszterelnök hívei, az egy­séges Kongó védelmezői na­gyobb tömegben Összegyűltek az épület előtt és megpróbál­tak oda belhatolni. Az Abako- párt tagjai ellenálltak és he­ves verekedés kezdődött. A Szovjetunió ENSZ-kül- döfctsége szerdán szétosztotta Hruscsov miniszterelnök le­szerelésről elhangzott leg­utóbbi nyilatkozatának szöve­gét. Mint ismeretes, a Pravdá­nak adott interjúban Hrus­csov rámutatott, hogy az ENSZ leszerelési bi­zottságának tervezett ösz- szehívása merő propagan­da, amely arra hivatott, hogy a közvélemény figyel­mét elterelje az amerikai elnökválasztásokról. Illetékes körökben kiemelik Hruscsov nyilatkozatának azt a részét, amely sejtetni en­gedi. hagy esetleg Hruscsov képviseli a Szovjetuniót az ENSZ-közgyűlés leszerelési vitáin. n ENSZ körökben csaknem bizonyosra veszik, hogy sem a Szovjetunió, sem a szo­A rendzavarás hírére a helyszínre sietett Lumum­ba miniszterelnök, de ami­kor gépkocsijából kiszállt, az Abako-párt emberei tüntetni kezdtek ellene. A városnegyedet a továb­biakban erős rendőri készült­ség' vette körül. Szerdán délután Meo, a kon­gói szenátus elnöke, aki szin­tén közismert ellenfele Lu­mumba politikájának, ottho­nában sajtóértekezletet tar­tott és síkra szállt amellett, hogy a Kongói Köztársaság alakuljon át államszövet­séggé, de azért szemforga- tóan hozzátette, hogy a maga részéről kész „őszin­tén és hűségesen együtt­működni Lumumba mi­niszterelnökkel” — jelenti az AFP. Mint ismeretes, kémkedés miatt kiutasították a Szovjet­unióból Edwin Kirton ame­rikai légügyi attasét. Amíg az Eg3^esült Államok kézzel- lábbal tiltakozik a kiutasí­tás ellen, igyekszik fehérre mosni a légügyi attasét, ad­dig Kirton bátyja közölte, hogy fivére hivatásos hír­távirati iroda jelenti, csütör­tökön a koreai—kínai fél kérésére összehívták a ko­reai fegyverszüneti katonai bizottság titkárainak soronr következő ülését. Az ülésen a koreai—kínai fél tiltakozott az ellen, hogy az utóbbi időben amerikai katonai repülőgépek újra megsértették a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság lágiterét. 1960. augusztus 3-án reggel kát F—86 jelzésű amerikai Az angol miniszterelnök és külügyminiszter kétnapos bonni látogatása véget ért. Az angol államférfiak csütörtö­kön délelőtt csak rövid meg­beszélést folytattak a bonni kormány vezetőivel. Délben sajtóértekezleten is­mertették az újságírókkal a tárgyalásokról kiadott rövid közleményt, mely jórészt ál­talánosságokat hangoztat az „öszhangba hozott európai egység” és a „szabad világ együttműködésének” szüksé­gességéről. A közlemény sze­cialista országok küldöttségei nem jelennek meg a leszere­lési bizottság ülésén, amelyet Padilla Nervo, a bizottság mexikói elnöke augusztus 16-ra hívott egybe. A Szovjetunió változatla­nul fenntartja azt az ál­láspontját, hogy a leszere­lés kérdéseit az ENSZ- közgyűlés keretében a 82 tagállam kormányfői kö­zött kell megvitatni. ENSZ-körökben rámutatnak, hogy Hruscsov jelenléte az EN SZ-közgyűlésen az egész világ figyelmét a leszerelési vitákra összpontosítaná. Az augusztus 16-i tanácskozás ez­zel szemben új tényezőt nem tartalmaz majd és a Szovjet­unió távolmaradása minden gyakorlati jelentőségétől meg­fosztja. Lemond az amerikai vezérkari főnök A Fehér Ház bejelentette, hogy Twining tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának el­nöke lemondani szándéko­zik. Lemondásának pontos időpontját még nem közölték. Csád függetlenné vált A Reuter és az ADN jelen­tése szerint szerdán éjfélkor ünnepélyesen kikiáltották a független Csád Köztársasá­got. Az új köztái’saság meg­születését ágyúsortűz jelez­te, majd Tombalbaje, minisz­terelnök nyilvános beszédben jelentette be, hogy új függet­len ország szakadt ki a gyar­mati területek közül. A Német Demokratikus Köz­társaság kormánya táviratban üdvözölte az új köztársaság vezetőit és közölte, hogy elis­meri az új államot. szerző, és Moszkvába indu­lása előtt San Franciscóban különleges kiképzésben ré­szesítették. Az UPI hírügynökség is rámutat, hogy Kirton a kém­kedési szakma régi szak­értője: már a második vi­lágháborúban is hírszerző szolgálatot teljesített. repülőgép behatolt Jeniszan városa fölé, amely pedig a koreai—kínai fél katonai el­lenőrzése alá tartozik. Ugyan­ezen a napon délben egy L— 19 jelzésű amerikai repülő­gép szintén behatolt a ko­reai—kínai fél ellenőrzése alá tartozó légtérbe. A koreai—kínai fél meg­bízottja határozottan köve­telte az amerikaiaktól, fo­ganatosítsanak intézkedése­ket a hasonló esetek meggát- lására. rint az angol és nyugatnémet államférfiak megvitatták a két országot érdeklő összes fontos kérdéseket, s a két kormányfő egyetért abban, hogy „az európai egység ér­dekében megoldást kell ta­lálni azokra a problémákra, amelyeket a két gazdasági csoport (az európai gazdasági közösség és a szabadkereske­delmi társulás) léte idéz elő. Éppen ezért megállapodtak abban, hogy partnereikkel együttműködve megvizsgálják e problémák megoldásának lehetséges módozatait és er­ről véleménycserét tartanak”. A sajtóértekezleten részt­vevő újságírók érthető elége­detlenséggel fogadták a sem­mitmondó közleményt. Az újságírók behatóan ér­deklődtek az iránt, hogy a két gazdasági tömb problémáin kívül milyen más kérdések­kel foglalkozott a két kor­mányfő. A hivatalos szóvivők azonban elzárkóztak minden közelebbi felvilágosítás elől, illetve kifejezetten cáfolták, hogy a megbeszéléseken a „NATO-problémák” is szóba kerültek volna. Steel bonni angol nagykö­vet délben villásreggelit adott a két kormányfő tiszteletére, majd Macmillan miniszterel­nök és Lord Home külügy­miniszter délután háromne­gyed négykor repülőgépen visszaindult Angliába. A csütörtöki nyugatnémet sajtó az előző napi megbeszé­lésekről szólva általában azt hangoztatja, hogy „Adenauer kancellár és Macmillan mi­niszterelnök egyetért a világ- politikai helyzetnek és a Szov­jetunió politikájának a meg­ítélésében. mm nap Augusztus 12, péntek, Klá­ra napja. A Nap kél 4.35, nyugszik 19.02 óralcor. A Hold \kél 21.54, nyugszik 10.44 óralcor. Várható időjárás ma estig: főként nappali felhőképző­dés, néhány helyen — első­sorban keleten — záporeső, zivatar. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet ország­szerte 25—30 fok között lesz. Távolabbi kilátások: a hét végéig tovább emelkedik a hőmérséklet. Megjelenik a Képes Magyarország Új l^P jelenik meg szomba­ton: a Képes Magyarország, az Országos Idegenforgalmi Tanács képes havi folyóira­tának első száma. Az új sajtó- orgánum a nagyközönség tá­jékoztatását és szórakoztatá­sát szolgálja, általános ide­genforgalmi cikkeivel, hely­történeti és városismertető közleményeivel, riportjaival. A Képes Magyarország emel­lett hivatalos szócsöve az idegenforgalom különböző szerveinek, az idegenforgal­mi tájbizottságoknak, a me­gyei és városi idegenforgal­mi hivataloknak. A lap első számában ri­portot közöl a Balatonról, a szegedi szabadtéri játékok­ról, a martonvásári Beetho- ven-hangversenyekről stb. A gazdagon illusztrált, 28 ol­dal terjedelmű, új idegen- forgalmi folyóiratot utazási tájékoztató, aktuális hír­anyag, tárca, színházi be­számoló, rejtvény-, bélyeg- és fotorovat egészíti ki. — A MAGYAR Úttörők Szövetségének Pest megyei Elnöksége augusztus 15-én, hétfőn reggel értekezletet tart, amelyen értékelik eddi­gi tevékenységüket és meg­beszélik a jövő évi munka- tervet. A megbeszélés befeje­zése után a részvevők meg­tekintik a megyei kulturális seregszemléről készült kisfil- met. — A HULLADÉKGYŰJ­TÉSI kampány során Tor- bágy község KISZ-szervezete — Iváncson Lajos titkár ve­zetésével — száztizenöt má­zsa vas-, rongy- és papírhul­ladékot gyűjtött. — UJ KULTUROTTHONT építenek Úriban. Az új kul- túrotthonban 150 személyes előadóterem. olvasószoba és színpadi öltöző is lesz. — AZ ÖNKISZOLGÁ­LÁST bemutató és propagáló kisfilmet készített a Buda­pest Filmstúdió. A filmet — előreláthatólag — két hét múlva már megyénk film­színházai is bemutatják. — TERMÉNYBOLTOT nyitott a gyömrői Petőfi Tsz, ahol a piaci árnál jóval ol­csóbban lehet árpát, árpada­rát, búzát és rozsot vásárol­ni. Egy hónap múlva, szeptem­ber 10-én és 11-én rendezi meg az Országos Takarék- pénztár az első, az ötödik és a hatodik békekölcsön 1960. második félévi sorsolását. Az első napon, az Első Béke­kölcsönt sorsolják. Ebből a kölcsönből 60 400 kötvény számát húzzák ki, tizenkilenc millió forint nyereménnyel és törlesztéssel. Meghalt Füsi József író Füsi József, a neves író, 51 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetéséről később in­tézkednek. — AZ ALKOTMÁNY ÜN­NEPÉRE a váci üzemek dol­gozói meghívták a környező termelőszövetkezeteket; az Üzemi munkások egy része pedig a termelőszövetkeze­tekben tölti az ünnepet. — A TANÁCSOK meg­alakulásának 10. évfordu­lója alkalmából Nagykőrö­sön kitüntetik a legjobb ta­nácsi dolgozókat és tanács­tagokat. FELKIÁLTÓJEL! A Vác melletti Horány- gyöngye szállodában az idei nyáron alig lehetett szobát kapni. Mivel a szomszédos üdülőnek —, amely a Belke­reskedelmi Minisztérium, illetve a Minőségellenőrző Intézet tklajdona —, viszont alig volt vendége, a különbö­ző szervek — így a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság és a megyei tanács is — kér­te a Belkereskedelmi Minisz­tériumot, adja át a kihaszná- latlun üdülőt. Ezzel lehető­ség nyílna a Horány-gyöngye bővítésére, aminek az üdülők is örülnének és gazdaságo­sabb is lenne. A levélváltás már régóta folyik, de a helyzet változat­lan. Pedig — úgy gondoljuk —, elsősorban nem az a lé­nyeg, hogy_ kinek a tulajdo­nában ván~nz' iWéfő épület, hanem az, hogy ne álljon ki­használatlanul ... — A X. VASUTASNAP alkalmából szombaton este bált rendez a gyömrői KISZ- szervezet. — TERVEN FELÜL ké­szítettek egy szekeret a Szentendrei Kocsigyár ki- szesei. A kocsit az Április 4. Tsz-nek ajándékozták. — AUGUSZTUS 20-án Ká­ván az Élelmezésügyi Dol­gozók. Országos Szakszer­vezetének kultúr csoport ja ad műsort. Aludt a kutyaólban A Wisconsin állambeli La Crosse városban, a hatéves Gregory Snyder szülei két­ségbeesetten értesítették a rendőrséget, hogy kisfiúk el­tűnt. Három óráig fartő nyo­mozás után, amikor már a legrosszabbtól kezdtek tarta­ni, valakinek eszébe jutott, hogy benézzen az udvaron a kutyaólba. Gregory mélyen aludt legjobb barátja, Bobby kutya társaságában. A TELEVIZIÖ MAI MŰ­SORA: 18.30: Kisdobosok műso­ra. 19.15: A jövő hét műsora. 19.20: TV Híradó. 19.35: A lóvasúttól a motorvonatig. Előadás. 19.55: Hosszú az út hazáig. Magyar film. A második napon az Ötödik Békekölcsönből 157 300 köt­vényre 30 millió forint nye­reményt sorsolnak. A Hatodik Békekölcsön 150 400 kisorso­landó kötvényére csaknem 36 millió forint nyeremény jut. A kétnapos húzáson tehát 368 100 kötvényre csaknem 85 millió forintot kapnak a szerencsés nyertesek. Az ENSZ-kü lelőtt ségek között szétosztották Hruscsov új nyilatkozatát a leszerelésről Hivatásos kém — Nyilatkozat a Szovjetunióból kiutasított amerikai attaséról Amerikai berepülés Eszak-Koreába Mint a koreai központi Az angol miniszterelnök befejezte bonni látogatását Szeptemberben békekölcsön-sorsolás Két nap alatt 368100 kötvényre csaknem 85 millió forintot sorsolnak ki %

Next

/
Oldalképek
Tartalom