Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-12 / 138. szám

T avaszi szél repülteti az ősz itt felejtett névjegyét, c dohányszínű avarral, a Cser­hát erdeiben. A hegygerincen magányosan él Káró Boldizsár, a világgal és önmagával meg- hasonlott grafikus. Kalyibájá­nak berendezése egyszerű, a cserfatölgyekböl összeeszkábált falakon salétrom fehérlik. Boldizsár hangulata fanyar, akár az erdőben kéklő somé, amelyet már megcsípett az el­ső dér. Óbudai lakásából nem hozott mást magával, mint né­hány sebtiben összekapkodott könyvet és fogkeféjét. Százszor lepergette magában, miként is került ide, az istenháta mögé. Felbőszítette a kritika, először csak ökörnyálként lebegték kö­rül a megjegyzések, a félsza­vak: „Boldizsár megint rejt­vényt rajzolt. Ö sem tudja, mit művelt, babiloni ékírást, nagy alkonyi fényben a Nílus deltá­ját. .Ezt talán még elen­gedte volna a füle mellett, amikor azonban az egyik heti­lap kritikusa is beledöfte tol­lát Boldizsár rajzolmányaiba, elöntötte a méreg. A lap sze­rint „elvesztette a talajt a lába alól”. jviapok óta magányosan él- i » degélt a tájat uraló he­gyekben. Egy nap különös gon­dolata támadt. Robinson meg­osztotta az egyedüllétét hű tár­sával, Péntekkel, ö viszont ma­gányos. Kezdetben a hegyila­kók köszöntötték a jövevényt, amint ezt a Cserhát íratlan törvényei megszabják. Csak hűvösen biccentett. Ez az em­berek ajkára fagyasztotta a köszöntést. Kétféle ember éldegélt a he­gyekben. A bennszülöttek, akik ragacsos agyagból maguk gyúrták össze viskójukat. Szo­bájukban híre sincs a padló­nak. Földes. Letűnt életmód? Ha okkerkalapos gomba búvik a nyirkos erdőben, akkor var­gányát szedegetnek hátikosa- rakba. Piroslik a csipkebogyó? Akkor a jótékony bokrok gyü­mölcsét szüretelik. Érik a sze­derina? A szamóca? A gyöngy­virág? Napokig cserkésznek az erdőben és sietnek a friss áru­val a piacra. S ha valaki jól megfizeti egy-egy napszámra is hajlandók. Igaz. ritkulnak a bennszülöttek, kit a gyár vonz, kit az ácsmesterség. Be-f ivódott a vérükbe, miként kell bánni a fejszével és a szeker- \ eével. \ Akadnak a hegyen, a váró- \ sokból idevándorolt nyugdíja- \ sok. akik a csend, a nyugalom j kedvéért telepedtek le. Féltő \ gonddal ápolják a különleges\ gyümölcsfa-csemetéket. kedves; kis ligetek díszlenek a déli lan- ; kákon. Boldizsár csak csodálja szór- I galmukat. de szót sem váltott \ velük. Magányos szigetként álli kalyibája, mert gyűlöl minden- i kit. Ritka azonban a kivételi nélküli szabály... P énteken történt. Boldizsári hajnalban sétálgatott ai sűrű erdőben. Máskor gyó- \ gyító írnak érezte a csendet, i ekkor azonban mintha lég-l üres térben mozgott volna. ; Még léptei neszét sem hal-', lotta, meri ruganyos mohán ; járt. Nyomasztó a csend. Fel-; emelt egy szikladarabot és; szilaj erővel elhajította. Ai visszhang megsokszorozza a 1 koppanást. Erre számított. A í sűrűből azonban váratlanul \ női sikoly hallatszott. Boldi-l zsár megdermedt. Fiatal lányi ugrott elő a bokrok mögül. ; — Ki az? — kiáltottta ijed-i ten. \ — Kérem, én... — hebe-\ gett Boldizsár, de a lány in- \ dulatosan szapulta: — Bolond! Nem tud vi-'i gyázni? Tudom, gyűlöli azj embereket. De agyon is ütné\ őket? Némán nézte a lányt. Hir- telen vágyat érzett, hogy meg­örökítse vonásait. Legalább vázlatban. Elhessegette ma­gától a gondolatot. — Ha megijesztett — foly­tatta a lány —, akkor segít­sen. Holnap hetipiac a város­ban. Háromszáz csokor virá­got viszek. — Ezzel a kezébe nyomott egy kosarat. Tisztás­ról tisztásra jártak. A lány kosara és köténye hamarosan megtelt virággal. Boldizsár tlig-alig talált ibolyát, leg­MOLNÁR KÁROLY: Péntek nélkül Nem engedelmeskedett a ce-; ruzája. Egy kör fölül, egyi, másik alatta. Legszívesebbení összegyűrte volna a rajzlapot, í de a lány ott állt a hátai mögött. Leengedte a ceruzát', és behunyta a szemét. — Hát ez olyan ... mint \ amikor az öcskös nekiment a ; fának... és nyolcas lett a j bicikli kereke... — szaladt j ki a csodáfkozással vegyes \ bosszankodás a lány száján, i Felállt az anyja. Az egész: család körülállta a rajzot.: Boldizsár mintha egész távol-1 ról hallotta volna: — Ez lennék én? Azt i mondta neked, lányom, ez az ; ember, hogy művész? Hazu-\ dott... Szélhámos. Ki akarta j csalni a pénzünket... lndu-\ lás haza! frjszaka Boldizsár nem j tL hunyta le a szemét. Fény- \ lettek még a csillagok, amikor[ ruháit begyömöszölte a háti-] zsákba. Sietett lefelé a hegy-', röl. Kifáradt, amire az or- j szágút porban kígyózó szalag-l jához ért. Megállt a fehér ki-í lométerkő mellett. Várt, hátha í felkapaszkodhat valamire. \ Csak minél messzebb a hegy-i tői. Szekér közelit, hasábfa- \ rakománnyal. i — Hová? \ — A városba... — Hm... — dörmög a sze-1 keres és legszívesebben meg-j megtapogatná az ismeretlen] izmait. — Megfizetem. Annyit,' mintha vonaton utaznék. — Tartsa meg a pénzét. — Akkor... borban? — Nem kell. Segítsen a lerakodásnál. Boldizsár ösztönösen vissza­pillant a hegygerincre. A kelő nap fényelőőrse már-már osz- ladoztatja a ködgomolyagot. — Nem vagyok Toldi. Meny­nyit visz? — Másfél köbmétert... Ha­sábonként rakjuk. — Segíthetek... A férfi felkapaszkodik a /-« fahasábok tetejére és a szekeres ostorával kese lova sörényére suhint. Nehezen mozdítja a lióka fejű kese a szekeret és amint végre ismét forognak a kerekek, a koc­canó paták nyomán, az or­szágút bazaltköveiből szikrák pattognák. ' i ! Kerekes András: ■ Gödöllő í ! Adj innom jó vizedből és engedj elpihennem | • i komoly utcakövekről röptess majd újra engem ; mindenütt ismerős vagyok mégis tovább bocsátnak fél földünkön kopogtatok — mindenütt szívvel várnak itt lehetek csak itthon mégis f ' első darabka levegőm l innen szakadt fel innen őrzöm míg megvédeni tart erőm \ hangok színek egybefutottak nem érzem magam meglopottnak Még sokhelyütt tovább bocsátnak világra szülni te tudtál csak \' ‘V" ................................ í adj hát innom vizedből $ s nyugtasd nyugtalan gyermeked ^ ki óvatos öledből £ kemény világba érkezett Mohácsi Regős Ferenc grafikusművész rajzait nagy si­kerrel mutatta be a Magyar Televízió. A rajzok több­sége az új magyar paraszti életet ábrázolja. — Itt közölt grafikájának címe: KULTÚROTTHON ELŐTT Új magyar paraszti élet - grafikában többször már csak akkor fe­dezte fel, amikor rátaposott. — Hány szálat szedett? — érdeklődött a lány. Boldizsár kedvetlenül kotorászott a ko­sár alján. — Tizenkét szálat — vála­szolt halkan. '— Virágszedésből nem élne meg. Valamihez kezdenie kel­lene, ha itt akar élni a he­gyen. — Mihez? — Mi a mestersége? — Grafikus vagyok. tem, sem ceruzám — rázta a fejét a férfi. — Sorolja, mi kell — lel­kesedett a lány —, hetipiac­kor vásárolok... ásnap napnyugtakor palá­ban megjelent Boldizsár kalyibájánál, az egész család­jával együtt. Kis kosarából előkotorta a gondosan bebu­gyolált rajzszerszámokat és a kecskelábú asztalra tette. — Itt van minden. Kezd­heti ... — Fura lehet. Mi az? — Rajzoló. — Ki sem nézném magá­ból ... És mondja, pingálni tud? — Ecset vagy ceruza, mind­egy ... — Megörökítene engem? Fi­zetnék érte. Kapna gombát. Az nem jó. Maga férfi. Nyer­sen enné. Adnék csipkelek­várt __ Pénzt is. Tavaly itt j árt egy vándor fényképész. Megörökített mindenkit. Meg­szedte magát a hegyen. Boldizsár hümmögött. A lány ezt beleegyezésnek vélte. — Szép legyek a képen. Magának könnyebb, mint a fotográfusnak. Fényképen olyan az ember, mint ami­lyen ... Maga szépíthet. — Nincs papírom, sem ecse­— Sötétedik... — keresett kifogást. — Tizenkét forintot fizet­tem a rajzszerszámokért... — kesergett a lány. Boldizsár megsajnálta és végigmérte az ünneplőbe öltözött vendégeit. — Kezdje az anyámmal. A fényképen, amit tavaly csi­náltak, beteges — magyarázta és leültette anyját az ablak­hoz. Kezébe vette a ceruzát, összehúzta a szemét és meg­húzta az első vonalat. A má­sodikat. A tizediket. Egyszerű portrét szeretett volna raj­zolni. Erezte tarkóján a lány szabálytalan lélegzetét. Eszé­be ötlött a kritika. Mit meré­szeltek róla firkálni? Az em­beri fejet nyolcszögletűnek látja? Mást rajzol most. Ahogy a főiskolán tanulta ... I \ PRUKNER PÁL: iPUSZTAI CSÖND ! gyerekek. Először Kati, három évvel később pedig a kis Klára kopogtatott be a világba. A megértést hirtelen támadt ké­sői szerelem váltotta fel. Hit­ték már mind a ketten: soha senki nem szakíthatja el egy­mástól őket... A nap, amely addig csak--------------------— a felhők m ögül tekintett le rájuk, vá­ratlanul teljes fényében ra­gyogott fel életük egén. A fa­luban összefogtak az egykori cselédek: a négy-öt holdak fél­ezerré szélesültek. Olyan volt mindez, mint a fiatal házasok első éjszakái. Szinte megrésze- gültek a hatalmas birtoktól. Csodálatos hónapok következ­tek. Megszűnt a félelem és a rettegés, amely kitartó kísérő­je volt öt holdas életüknek. Az ötszáz hold mégis csak öt­száz, abból akár ötven holdat letarolhat a jég, akkor is jut kenyér az újig. Hogy Tecával mi történt ez idő alatt — nem érdekelte. Olykor látta ugyan karcsú alakját a hetipiacok tarka, zsi­bongó forgatagában, de mesz- szire elkerülte. A szerelem az önzés művészete. Amikor jól­lakott az ember, a legízesebb falat sem csábítja már... Gondolta és hitte tiszta szív­ből. Minden újnak varázsos hatalma van. Megigéz... Jól emlékszik még arra a különös, pogány szertartásra, amit oda- kinn a határban ültek az egye­sülés napjának estéjén. Ágak­ból és tavalyi csuhéból patto­gó máglyát raktak. Mint vala­mi ősi istenhez, járultak egyenként a lobogó lángok elé, hogy a vörös nyelvek közé vessék egész múltjukat, a mezsgyekarót. Amikor reá ke­rült a sor, remegett a keze. Nem szégyellte. Az öreg Zsán- linak még a könnye is kicsor­dult. Igaz, a csípős füsttel ma­gyarázta , de a szíve mélyén megérezte: a meghatottság tükröződött a parányi csepp­ben... Körülülték a lángoló máglyát és régi dalokat éne­keltek, míg csak el nem ham- vadt minden. Akkor mindenki belemarkolt a hűlő hamuba és szétszórta a négy égtáj felé... A harmadik év végén bri­gádvezetővé lépett elő. , Úgy érezte, megnőtt, feje már a fel­hők lábát veri. Boldogabb, büszkébb ember nála az egész faluban nem akadt azokban a napokban. A legszívesebben mindenkinek odakiáltotta vol­na: nézzétek, mi lehet az em­ber, ha akar! Akart. Nagyon akart. Csak­hogy a józanság és a büszke­ség ritkán édestestvérek. Elő­ször csak maguk között mo­rogtak az emberek, aztán né­hány hangosabb brigádtag a közgyűlésen is kimondta. A többség — más brigádok tag­jai — lehurrogták őket. Ez pe­dig csak olaj volt a tűzre. Ha eddig csak a felhőkig ért fejé­vel. most már meg is kapasz­kodott bennük. Okkal. Ilyene­ket mondtak védelmére: ..Bé­resgyerek volt, csak nem gon­doljátok hogy azt a világot kí­vánja vissza!” Vagy: „A leg­derekabb emberek közé tarto­zik, azért Is került a brigád élére”. Azután: ..Közülünk va­ló. miért bántjátok hát”. Ám aki a felhőkbe kapasz­kodik, előbb vagy utóbb maga is könnyűnek találtatik. Szó ami szó: egyik napról a másik­ra aláhullott a földre, miként esőcseppé válik a legszebb bá­rányfelhő is. Leváltották. Hir­telen felindultságában hátat akart fordítani a szövetkezet­nek. Asszonya csitíteatta: szembefordult vele is. Hóna­pokba telt, míg lassan meg­nyugodott. de mogorva lett és nyűgös, akár a beteg gyerek. S akkor,-------------- egy napon... O dakinn dolgozott a Szarklháton. A porhanyós föld, mint fekete patak folyt a nyomában. Beszívta a felszán­tott föld édes, napszárította Amikor újra megpillantotta. Teca ott állt meztelenül a pa­takban. Teste rózsaszínű volt a hűs víztől, a nap sugaraitól és a vízcseppek úgy csillog­tak rajta, mint ezüstös pik­kelyek. Néma elragadtatással nézte, mint valami szentséget. Olyan tiszta és harmonikus volt a lány szépsége, hogy nem is érzett más vágyat, mint hogy nézze. Szemében min­pillanat azonban elég volt ah­hoz, hogy szent esküvéssel megfogadja: vagy az övé lesz a lány, vagy senkié. Hogy Teca még aznap este beárulta és Somfai kegyetlenül összeverte érte? Számított is ez akkor, tizennégy éves korá­ban? Csak a vérét forralta még inkább: egyszer, csak leg­alább egyszer megölelhesse ú g y a lányt. i Céltalanul rótta a kisvá­: ------------------ ros utcáit. Ke­I rek huszonnégy órája már — j rövid megszakításokkal. Ezek ja rövid félórák, tízpercek va- : lamelyik italbolt pultja mellett j teltek. Féldecik társaságában, j Szeretett volna mindent elfe- ! lejteni, nem tudni semmiről és ! senkiről — hasztalan. A félde- • cikhez hozzászokott az elmúlt ; hónapokban — Teca mellett. : Tíz hónapja már.., ; Mindent odadobott az özve- ; gyért. Az asszonyt, a közöst, a ; becsületet... Csak a nagyob- : bik gyereket tartotta meg. Ka- Itit. Hiába ragaszkodott hozzá iaz asszony — Katit magával : vitte a tanyára. ; Jó lenne tudni, hogy mind- ■ ez rossz álom csupán. Nem az. [Valóság, amelyből nincs ébre- ; dés. Hol rontotta el az életét? ;Régi história. I ! Suttyó legényke volt még, ! amikor először került a tanyá- !ra — béresgyereknek. Negy- ; venkettőt írtak. Apját kivitték ! az orosz frontra, anyja magá- ; ra maradt a négy gyerekkel, í Hogy egy kenyérfalóval keve­sebb legyen otthon, elszegő- \ dött a Somfai tanyára. J Teca Somfai lánya volt. El- addig soha nem látott még | olyan helyre, hegyes lányt. Hát \ még, amikor azon a perzselő, nyári délutánon... É £ A jószágot őrizte a re* £ ■ ■■ ....... ten, ^ amikor megpillantotta a lány £ piros ruháját. Olyan volt, mint egy nagy égő virág. A j nyomába eredt észrevétlenül, £ csakhogy láthassa még. A pa­takparti fűzek elnyelték ugyan ' néhány pillanatra, aztán... dent, a napsütést, a madárdalt, az életet — mindent ez a lány testesített meg. Ám a jó épp olyan rövid ideig tart, mint amilyen ritka a szép! Mindaz, amit látott, csak néhány röpke másodpercig tartott, mert Te­ca hirtelen felkapta fejét és riadt, haragos kiáltással nya­kig merült a vízbe. Ez a rövid Hiába mesterkedett. Teca olyan volt, akár a légyfogó: esztendőkig csalogatta, inger- kedett vele, hogy magához láncolja, hogy ott pusztuljon éhen a legízesebb falatok köz­vetlen közelében. Más asszonya lett. Bánatá­ban és vigasztalásul ő is meg­házasodott. Nem bánta meg. Szorgosabb, becsületesebb asz- szonyt aligha talált volna, mint amilyen Klára volt — ha szépségben, vagyonban nem is vehette fel a versenyt a Som­fai-lánnyal. öt hold juttatott földön kezdték az életet. Rögös, ke­serves évek voltak, de a közös gond, a közös munka megszé­pítette ezt a szegényes, veríté- kes életet. Boldogok voltak? Megértették egymást. S ez sem kevés... Aztán jöttek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom