Pest Megyei Hírlap, 1960. június (4. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-18 / 143. szám
erst MEGYE« 'ZKirhip I960. JÚNIUS 18. SZOMBAT Napjaink legfontosabb feladata: a termelőszövetkezetek megszilárdítása (Folytatás az 1. oldalról) tékével nem lehetünk elégedettek. Ilyen szempontból a legjobb eredményt a budai, a dabasi és a gödöllői járás érte el, a növekedés üteme nem megfelelő a ceglédi, az aszódi járásban és Nagykőrös városban. A tanácsoknak rendkívül fontos feladata, hogy megfelelően ellenőrizzék a termelőszövetkezetek gazdasági terveinek végrehajtását, valamint megfelelő segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy — ahol erre mód van — a terveket túl is teljesítsék. Foglalkozik a jelentés a tsz-ek tervezésével kapcsolatban az állatállomány várható növekedésével, s az ehhez szükséges tákarmánybá- zis biztosításával. Többek között megállapítja, hogy a takarmánytermelés tervezésénél elkövetett hibákat még orvosolni lehet, mert a vegyes silózásra kerülő növények mennyiségének növelése nem ütközik akadályba. A sertéstenyésztés súlyponti kérdése legyen a tsz-eknek Külön részben foglalkozik a jelentés a sertéstenyésztés problémáival, ezzel is hangsúlyozva annak fontosságát. A megyei szervek több ízben foglalkoztak a sertéstenyésztés helyzetével, s a jelentés elemzi azokat az okokat, amelyek a jelenlegi helyzetet előidézték. Hibaként említi meg többek között, hogy a tsz-ek egy része nem gondoskodott megfelelően a háztáji állomány takarmány-, legelő és apaállat-ellátásáról. Ebben az esztendőben mintegy tízezer anyakocával kell növelni a sertés törzsállományt, s az eddigi eredmények azt mutatják, hogy ezt a célt sikerül elérni. A jelentés a továbbiakban foglakozik az áftattenyészté- sen belül a sertésállomány növelésének lehetőségeivé], azokkal az intézkedésekkel, amelyekkel ezt a hivatalos szervek biztosítani igyekeznek. Részletesen felsorolja, hogy milyen eszközök.* állnak rendelkezésre az állati férőhelyek szaporítására, majd felhívja a figyelmet e területen a Nhelyi lehetőségek maximális kihasználására. Számítunk az egyéni parasztok munkájára is A jelentés befejezésül az egyénileg dolgozó parasztok helyzetével foglalkozik. Mintegy 268 ezer holdat müveinek még egyénileg megyénk dolgozó parasztjai. Ez a hatalmas földterület a megye össztermelése szempontjából rendkívül fontos tényező. A munkásosztály, a megye dolgozó népe joggal számít az egyénileg dolgozó parasztok becsületes munkájára, hiszen több mint 110 ezer hold kukoricát, 90 ezer hold kalászost vetettek el. Az egyéni parasztoknál jelenleg a legnagyobb gondot a cséplőcsapatok ösz- szeállítása jelenti. A jelentés végül határozati javaslatokat terjesztett a tanácsülés elé. A javaslatok megszabják a soron következő időszak legfontosabb teendőit; így többek között a termelési tervek következetes végrehajtását, az aratási munkák lebonyolításának megfelelő megszervezését, a családtagok bevonását s az előkészülést az őszi munkák időbeni elvégzésére. A VITA Ä jelentés felett nyitott vitában igen sokan részt vettek. Valamennyien hangsúlyozták a kérdés rendkívüli fontosságát, részletesen foglalkoztak a termelőszövetkezetek megszilárdításának különböző problémáival. Sokan szóltak az állatállomány számszerű növelésének módjairól, a helyi lehetőségek maximális kihasználásával ilyen területen. Felszólalt Borbás Lajos, a Gépállomások Pest megyei Igazgatóságának vezetője is, s a gépállomások tevékenységével, a növényápolási munkák helyzetével foglalkozott. Hangsúlyozta a gépi munka fontosságát, s rámutatott, hogy a kihelyezett szakemberek bátran igénybe veszik a gépi munkát — így például a kultivátorozást —, de sok helyütt téves, maradi nézetek vannak erre vonatkozóan. Felszólalása befejezéseként a gépállomások aratási- cséplési felkészüléséről számolt be. A vitában felszólalt Keleti Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnöke is. Hangsúlyozta a termelőszövetkezetek megszilárdításának fontosságát, s tájékoztatta a tanácsülést a végrehajtó bizottság ilyen irányú tevékenységéről, majd elemezte a tsz-ek eddigi munkájának eredményeit, s a meglevő problémákat, felvázolva a legfontosabb tennivalókat, amelyekkel biztosítani kell a megfelelő gazdasági eredményeket. Végezetül az állandó bizottságok munkájával foglalkozott, .rámutatott egyes tanácsszervek munkájának lazaságaira, majd javaslatot tett, hogy a megyei tanács ülése forduljon felhívással a járási és községi tanácsokhoz a munka megjavítására vonatkozóan. Keleti Ferenc után Török György, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára szólalt fel, s vázolta a Hazafias Népfront-bizottságok szerepét, fontosságát és jelentőségét a tsz-ek megszilárdításában, majd a termelőszövetkezetek működésének néhány problémájáról beszélt. Felszólalt Megyeri Vilmos, a megyei tanács mezőgazda- sági állandó bizottságának elnöke, Kovács Antalné, a megyei nőtanács titkára is, aki az asszonyok munkába való bevonásának fontosságáról, s az állattenyésztésen belül a baromfinevelés hasznosságáról beszélt. ' A vitában elhangzottakat Szabó Elemér, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője foglalta össze, s adta meg a választ a vitás kérdésekre, összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a nehézségek legyőzhetők, d! arra van szükség, hogy ezt mindenki a legfontosabb feladatnak tartsa. A zárszó után Házi Árpád, a tanácsülés elnöke szavazásra tette fel a határozati javaslatot a felszólalások során elhangzott kiegészítésekkel együtt, s azt a tanácsülés egyhangúan elfogadta. . A gyámügy és az ifjúságvédelem meg yénkben Ezután került sor a második napirendi pontra, A gyámügy és az ifjúságvédelem Pest megyében című jelentést Szabó Sándor elnökhelyettes terjesztette a tanácsülés elé. A jelentés bevezetőben elemzi azokat az intézkedéseket, amelyeket a párt és a kormány tett az ifjúság helyzetének megváltoztatására a felszabadulás után, majd annak további javítására az elmúlt esztendőkben. Részletet sen elemzi a gyermekvédelmi munka különböző területeinek eddigi eredményeit, az állami gondozásba vétel ie- lenlegi helyzetét. Megállapítja, hogy bár sokkal alaposabb a nehéz helyzetben levő kiskorúak felkutatágának munkája, mégis, az állami gondozásba kerülők száma, ha nem is gyors ütemben, de évről évre csökken. Sikerrel járt a megyében a nevelőszülői hálózat bővítése,- s a nevelőszülőknél rendszeresen ellenőrzik a gyermekfelügyelők a gyermek nevelésének körülményeit, annak megfelelő voltát. A jelentés a továbbiakban foglalkozik azokkal az anyagi eszközökkel, amelyeket ilyen célra fordítottak a megyei hatóságok, majd megállapítja, hogy a legtöbb gondot jelenleg a kiskorúaknál a láthatási ügyek okoznak. Az elvált, vagy külön élő szülők igen sokszor, tekintet nélkül a gyermekre, csupán egymás bosszantása céljából nem engedik meg a gyermek láthatását és ez sok felesleges munkát okoz a gyámhatóságoknak. A jelentés a továbbiakban a családjogi ügyekkel foglalkozik, majd hangsúlyozza ' a gyermek- és ifjúságvédelmi munka támogatását a társadalom és a társadalmi szervek részéről. Megállapítja, hogy például Szentendrén, Sződön, Vácrátóton, Pencen. Kisnémedin, Felsőgödön. Foton igen jól dolgoznak az ifjúságvédelmi bizottságok és tevékenységük jótékonyan érezteti hatását a község életében. Ugyanakkor a monod és a dabasi járásban még mindig akadozó a munka, megjavítására minél előbb megfelelő intézkedéseket kell tenni. A jelentés foglalkozik a bölcsődei és a napközi hálózat jelenlegi helyzetével, majd befejezésül megállapítja az e területen szükséges legfontosabb tennivalókat. Végezetül a megyei tanács ülése szervezeti kérdéseket tárgyalt, többek között új tagokkal bővítette a megyei tanács végrehajtó bizottságát, s megalakította a gyermek- és ifjúságvédelmi állandó bizottságot. A TERMÉSZET és a természeti érőforrások védelmére alakult nemzetközi unió Varsóban kongresszust tart, amelyen öt világrész harminc országának küldöttei, köztük hazánk képviselői is, részt vesznek. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK népszámlálási hivatala közölte, hogy az idei népszámlálás előzetes adatai szerint az Egyesült Államoknak 179 millió 500 ezer lakosa van. Ez megközelítően 18,5 százalékos növekedést jelent az 1950. évi népességhez képest. A lottó nyerősiómai: 29,45,49,61, 74 A 25. játékhét sorsolását a siófoki szabadtéri színpadon tartották meg. Erre a hétre 4 291 661 szelvény érkezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz, s így egy nyerőosztályra 1 609 373 forint jut. A kihúzott számok a következők: 29, 45, 49, 61, 74. ♦ _______________________ n m nap I960, június 18, szombat, Arnold napja. .4 Nap-kél: 3.46, nyugszik 19.44 órakor. A Hold kél: 0.49, nyugszik: ' 14.05 órakor. Várható időjárás ma estjg: nappali felhőlcépződés, legfeljebb egy-két helyen záporóik, zivatarok. Mérsékelt légáramlás, a nappali félmelegedés kissé fokozódik. — KEMENCE KÖZSÉG vasárnap, június 19-én ünnepli fennállásának 800 éves jubileumát Az ünnepséget gazdag műsorral rendezik: 6 órakor zene ébreszti a község lakosságát. Délelőtt Mocsai Ferenc, járási tanácselnök tart ünnepi beszédet, majd az általános iskolában kiállítás nyílik. Délután sport- és kultúrműsor szórakoztatja a vendégeket s Erdélyi Zoltán, a néprajzi múzeum munkatársa tart előadást Kemence történetéről. A kultúrműsor befejezése után reggelig tartó bál következik. — MEGYEI TANÁCSTAGOK beszámolója vasárnap: B. Szabó János, Tahitótfalu 14 óra, Grónai István, Nagykőrös, 16 órakor az alszegi gazdakörben, Dóczi Lajos Dány, 16 óra. — KOPIK a cipő a szentendrei macskaköves úttesten.- A Cipész Ktsz ez évben eddig „4,262 talpalást végzett, ami azt jelenti, hogy majd minden második ember lábbelijét „generáloz- ídíc”. — A ROMÁN NÉPKÖZ- TÁRSASÁG budapesti nagy- követsége és a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár rendezésében kiállítás nyílik A Román Népköztársaság a szocializmus építésének útján címmel június 18-án, szombaton 12 órakor a könyvtárban. A kiállítást Szakasits Árpád elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke nyitja meg. Vörös zászlók erdeje Tokió utfáin (Folytatás az 1. oldalról) tetők oszlopai mindenfelől megindultak a parlament és a miniszterelnöki rezidencia felé. Fejük felett ezernyi jelszó és plakát hirdeti: „Nem engedtük Japánba Ike-t, s elsöpörjük a japán—amerikai katonai szövetség rendszerét!” „Le a népellenes Kisi-kormánnyal!” Ugyanakkor a japán szak- szervezeti főtanács a biztonsági szerződés ellen küzdő nemzeti tanács és más tömegszervezetek ultimátumban követelték a kormánytól a parlament azonnali feloszlatását és a kormány lemondását. A szakszervezeti főtanács nyilatkozatában hangsúlyozza, hagy a Kisi-kormány azonnali lemondása és a parlament feloszlatása az egyetlen eszköz, amellyel a jelenlegi politikai válság megpldható. Ellenkező esetben a japán munkásosztály június 18-án a városok utcáin általános tüntetéseket rendez, június 22-én ' pedig általános sztrájkot tart. A biztonsági szerződés ellen megnyilvánuló, szűnni nem akaró megmozdulásoktól nyugtalankodva, a Kisi-kormány pénteken mozgósította az összes rendőri erőket. Különösen erős páncélkocsikkal ellátott rendőri osztagokat vezényeltek a parlament köré, ahol a jelentések szerint titokban előkészületek folynak arra, hogv _ felsőház ratifikálja a szégyenletes biztonsági - F-^-ndést. A kormány azon igyekezetében, hogy a rendőri megtorlások politikájának törvényes jelleget a ’,' n, az uralkodó párti képviselők sZc.,-^-.'.aival és a többi párt képviselőinek távolmaradását kihasználva a parlamentben határozatot fogadott el gz erőszak e11oni harcról (az erőszakon a néptömegelj tiltakozó megmozdulásai értendők) és a demokrácia védelméről. A határozat azt a pimasz állítást is tartalmazza, hogy a biztonsági szerződé« ellen harcolók kollektív erőszakos cselekményeiket idegen állam antidemokratikus erőinek Utasítására követik el”, s hogy ezek a cselekmények ..nemcsak Japán bel- ügyének számítanak, hanem komoly nemzetközi válság ki- robbantásának veszélyét rejtik magukban”. Elbúcsúztak a zsámbéki tsz-elnökképző tanfolyam hallgatói Százkilencvenhal Isz-elnök végzett az idén (Munkatársunk telefonjelentése) A jól végzett munka tudatával búcsúzott tegnap délután Zsámbéktól a termelőszövetkezeti elnökképző tanfolyam 196 hallgatója. Az ország minden részéből érkeztek ide egy évvel ezelőtt, hogy gyarapítsák tudásukat és elméletileg felkészülve térjenek vissza falujukba, az őket iskolába küldő — nagyobb részt tavaly alakult — termelőszövetkezetekbe. A most végzett 196 elnök mintegy 300 ezer hold termelőszövetkezeti területet irányít. Kovács László elvtárs, az iskola helyettes igazgatója elmondotta, hogy a hallgatók zöme kitüntetéssel, . jelesen, illetve jó eredménnyel végzett. A most végzettekkel együtt az elmúlt kilenc év alatt mintegy 1300 tsz-elnök fejezte be eredménnyel az egyéves bentlakásos elnökképző tanfolyamot Zsámbékon. Közülük csaknem 1200-an ma is vezető tisztséget töltenek be a termelőszövetkezetekben. Száznál többet tüntettek ki jó munkájukért Kossuth-díj- jal, vagy valamilyen kormánykitüntetéssel. Noha az elnökképző tanfolyam Pest megyében van, eddig mégis megyénkből végeztek itt a legkevesebben. Az idén például mindössze hatan fejezték be tanulmányaikat, de jövőre 20-nál többen is lesznek az iskolán Pest megyeiek. Az iskolát elvégzett, ünneplőbe öltözött 196 tsz-el- nököt tegnap meglátogatták családtagjaik, hozzátartozóik. Szűknek bizonyult az iskola legnagyobb terme, amikor K. Nagy Sándor, a Földművelés- ügyi Minisztérium szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője megtartotta ünnepé^ Iyes évzáró beszédét. Utána Gulyás János, az iskola igaz-' gatója búcsúzott keresetlen, közvetlen szavakkal a hallgatóktól. Az elnökképző tanfolyam végzett hallgatói nevében Oláh Mihály mondott köszönetét az iskola tanárainak lelkes, odaádó munkájukért. A beszedek elhangzása után kiosztották a legjobb eredménnyel végzett hallgatóknak a ju- talomkönyvcket, majd a Földművelésügyi Minisztérium kultúrcsoporlja adott színvonalas, értékes műsort. Már sötétedett, amikor befejeződött az ünnepi vacsora és megkezdődött a reggelig tartó évzáró bál. A végbizonyítványokat" ma délelőtt osztják ki a végzett hallgatóknak, akik a délutáni órákban hazautaznak az őket oly nagyon váró termelőszövetkezetekbe. — cs — — VÁCRÁTÖfON a Magyar Tudományos Akadémia világhírű botanikus kertjében hétfőn és kedden országos növényföldrajzi szimpo- zint tartanak, amelyen az ország szakemberei megvitatják az eddigi eredményeket, s megbeszélik a fel-, adatokat. — AZ UTOLSÓ simításokat végzik a csömöri művelődési otthon épületén, amelyet augusztus 20-án szándékoznak megnyitni. Az otthon felépítését eredetileg hárommilliós költséggel tervezték, de a különböző szervek és magánosok közreműködésével társadalmi munkában két és negyedmillió forintot sikerült megtakarí- taniok: az épület mindössze hétszázötvenezer forintba került. — A MONORI Kossuth gimnázium hat tantermében 22-én kiállítás nyílik, amely a járás közoktatásának múltját és jelenét mutatja be. — A CSEMÖ1 Uj Élet Tsz megkötötte az almaértékesi- tési szerződést. Exportra 200 mázsa nyári, 200 mázsa fehér és 200 mázsa téli piros almát■ szállítanak. Belföldi értékesítésre 1700 mázsa téli alma kerül. — A MONORI KOSSUTH LAJOS ÜTI iskolaépület melleti elhanyagolt parkot a tantestület és a szülői munkaközösség együttműködésével, továbbá a 22. Építőipari Vállalat, s a községi tanács nyersanyagban nyújtott támogatásával tetszetős parkká varázsolta a tanulóifjúság részére. 580 munkaóra alatt 70 köbméter földet mozgattak meg, 16 platánfát, virágpalántákat ültettek, kijavították a vaskerítést, rendbehozták az ott álló emlékszobrot. JELENTIK. A Nagyvásártelepre pénteken reggel 36 vagon és 82 tehergépkocsi áru érkezett, ebből öt vagon vegyes darabáru, 14 vagon újburgonya, egy vagon űj főző- hagyma, ' egy vagon sörretek, három vagon levesbevaló új zöldség, három vagon cukorborsó, egy vagon kék karalábé* egy vagon hazai karfiol, két vagon fejeskáposzta, három vagon tojás, egy vagon tojáspor és egy vagon narancs. Az állami élelmiszerboltok pénteken több idénytprmék árát mérsékelték. így a főzötököt kilónként 5, a fejeskáposztát 2.20, a kelkáposztát 2, a hazai tisztított karfiolt 2.40—3.40, a szabadföldi uborkát pedig 10.80 forintért hozták forgalomba, a kék karalábé csomóját 2.40, az úi gyökérzöldség csomóját pedig 1—1.30 forintért árusították. Olcsóbb lett a cseresznye is. A germersdorfi és a pomázi fekete cseresznyét kilónként 6.80—7.60, az egyéb fekete-árut pedig hat forintért adták. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.25: Riportműsor. 18.45: TV-híradó. 19.00: Morettos Donna Diána. Vígjáték három felvonásban. Közvetítés a Madách Színházból. FO A KENYELEM zz£. Komódi István karikatúrája.