Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-21 / 119. szám
veszik észre, ha egy gépkocsi előzni akar, az úttest közepe felé mozdulnak, s máris kész a szerencsétlenség. A rendőrség komoly felvilágosító munkát Végez a baleset- mentes közlekedés érdekében. Nem a büntetés a cél, vagy a börtönbejuttatás, hanem a nevelés és felvilágosítás, de akik ennek ellenére is vétenek a szabályok ellen, a legszigorúbban eljárunk velük szemben. Szomorú dolog, lenne, ha a közlekedés balesetmentességét csak a rendőrség tudná biztosítani. Mi meg akarjuk védeni dolgozóinkat, egészségeseknek, épeknek akarjuk őket látni, s azt szeretnénk, ha társadalmi üggyé válna a baleset- mentes közlekedés,, s rajtunk kívül minden szerv, intézmény, üzem és szülő a szabályok betartására oktatná tagjait dolgozóit, illetve gyermekeit. S— Amit a városrendezési tervről tudnunk kell Itt van a jó idő. az emberek a szabadba igyekeznek, egyre több jármű száguld a közutakon, s fennáll a veszélye a balesetek növekedésének. Erről és általában az elmúlt negyedév közlekedési baleseteiről kérdezzük Márkus Ferenc alezredest, a járási rendőrkapitányság vezetőjét. — Az 1959 és 1960 első negyedévének közlekedési baleseteit és szabálytalanságait összehasonlítva, az elmúlt negyedévben a balesetek száma emelkedett — mondotta Márkus elvtárs. — Megpróbálom megmagyarázni, mi lehet ennek az oka? Járásunk üdülőhely. A Nép- szabadság egyik legutóbbi száma többek között például arról írt, hogy a Dunakanyart az elmúlt esztendőben mintegy négy és félmillió ember látogatta meg. Ebből közel hárommillió a Dunának erre az oldalára esik. Tehát közutainkon naponta ezrek közlekednek, különösen a nyári hónapokban. Ez nem okvetlenül előidézője a baleseteknek, de okozója lehet. De kezdjük talán a gépjárművezetőkkel. Itt három csoportba sorolnám a balesetek okait. Egyik a gyorshajtás. A gépkocsivezetők nem tartják be az előírt szabályokat. Azt hiszik, Budapest után nem kell óvatosan hajtaniok, vigyázzanak mások. Rakodás következtében időt veszítenek, vagy útközben szórakoznak, be kell hozniok az időt, (mert vagy fordulóra vagy mázsára fizetik őket), hát rákapcsolnak, és nem törődnek azzal, hogy ezzel balesetet okozhatnak. Másik ok az ittasság. A szesz hatása alatt elveszítik józan ítélőképességüket, „bátrabbakká” válnak, nem ismernek határt a gyorsaságban, s kész a karambol. Az alkohol különbözőképpen hat az embereknél. Van, akinek már egy pohár sör is megárt, másnál ugyanezt a hatást csak két-három féldeci váltja ki. Igen helytelen dolog, hogy sokszor az utasok, vagy - a — gépkocSiklSSVúk is megkínálják a vezetőt itallal. Nem gondolnak saját életükre, sem családjukra. Harmadik okként a rossz előzést említeném. Helytelen és törvényellenes esetekben is előznek. De sok bajt okoznak a kivi- lálágítatlan járművek is. Vonatkozik ez elsősorban a fogatolt járművekre és a kerékpárokra. Egyáltalán nem, vagy csak ímmel-ámmal tartják be a közlekedési szabályokat. A gépkocsivezetők pedig nagyon sokszor elfelejtkeznek arról, hogy lakott területen haladnak keresztül, s itt fokozottabb mértékben kellene betartani a szabályokat. Az úrvezetőknek pedig eszükbe kellene vésniök: a közutak nem versenypályák! Bizonyos esetekben a szülőket is felelősség terheli a balesetekért. Ma már nem nagy probléma, ha egy szülő kerékpárral akarja megajándékozni gyermekét. De ugyanakkor elfelejti figyelmeztetni: ne a főútvonalakon tanuljon kerékpározni. Ennek következtében meg is halt egy gyerek Szentendrén. És most hadd beszéljek a balesetek hatvan százalékának kiváltóiról, a gyalogosokról. Felelőtlenül, vigyázatlanul mászkálnak keresztül-kasul az utcákon, az átjáróknál nem derékszögben haladnak át. Ahol nincs gyalogjáró, ott nem a menetiránnyal ellenkező oldalon közlekednek, nem Pár nap óta a városunk egyes részein bebocsátást kérő idegenek szomorúan tapasztalják, hogy Szentendrén igen bizalmatlan emberek laknak. Szentendre városrendezési tervét készítik a tanács megbízásából ezek a sok helyen nem szívesen látott városrendezők. Ittlétüket jóváhagyta minden hivatalos szerv, pecséttel és aláírásokkal hitelesített megbízólevelük van, de az emberek bizalmához mindez. úgy látszik, nem elegendő. Nehéz és felelősségteljes munkájukat hátráltatja az állandó magyarázkodás, írásaik mutogatása, melyet sokszor el sem olvasnak. Nem először és nem utoljára kérjük a lakosság segítségét és támogatását. Most azonban nem társadalmi munka, sem anyagi hozzájárulás az, amin ügyünk sikere áll vagy bukik. Ha a szükséges adatok birtokában a munka teljes ütemben haladhat, Mezőgazdasági híradó A városi tanács v. b. mezőgazdasági osztály felhívja a termelőket, hogy a burgonyabogár minden fejlődési alakjában veszélyes kártevő. Kártételének és továbbterjedésének akadályozása érdekében minden burgonyatermelő köteles földterületén megelőző védekezést folytatni, a bogár megjelenését figyelni, a szükséges vegyszeres védekezést elvégezni. Városunk határában a bogár már megjelent, összeszedését és megsemmisítését azonnal el kei! kezdeni cs mindaddig folytatni, amíg a burgonya ki nem kerül a földből. Vegyszeres védekezésre akkor kerül sor, s mikor a levél alsó felületén sárga színű peték találhatók. A vegyszeres védekezést DDT tartalmú po- rozószerrel (Matador) kell elvégezni. Háti porosógéppel 6 holdanként 28—30 kg porozószer szükséges. Porozógép kölcsönvehető a hegyközségnél. A földművesszövetkezet növény- Tédőszcp boltjában porozószerkapható. Lucerna- és lóherevetéseink veszélyes élősködője az aranka, melynek megjelenését szintén figyelni kell. Továbbterjedése ellen kiégetéssel vagy „Krezonit E” sárgaméreggel kell védekezni. ' Gyümölcsösökben és szőlőkben sziromhullás után az al- mamoly és gombabetegségek ellen a permetezést akkor kezdjük, amikor az almák kis- dió nagyságúak, és azt 10—14 naponként megismételjük. A permetlevet, amelybe az al- mainolyölőszert keverjük, aszerint kell megválasztani, hogy egyidejűleg milyen gombabetegség veszélyével számolhatunk. így a Darsint vagy DDT tartalmú szereket (Pernit, DDT-pép) lisztharmat fertőzés esetén mészkénlébe keverve, varasodás veszélye esetén pedig bordóilével keverve alkalmazzuk. Varasodás és lisztharmat elleni együttes védekezéshez a részben nem érzékeny fajtánál 0,5—0,7 százalékos bordóiléhez — rézre érzékeny fajtáknál pedig hl-ként 30—10 kg DNRB-t tartalmazó permetléhez hl- ként 1—1,2 kg Sulfex vagy 50 dkg Sulfarol szert keverjünk. Darsint nyári almánál csak az első permetezésnél, téli almánál pedig kétszer szabad használni a nagyobb arányú arzénszennyeződés miatt. A szőlőben a peronoszpóra elleni első permetezést 0,5 százalékos arzénmérges permetlémindenki komoly hasznát látja. Pár szóval rámutatok a várható haszonra, mert ezzel alátámasztható a kérelem is. Nap mint nap jönnek a városi tanácshoz felvilágosításért olyan ügyekben, melyekre, sajnos, ma még kielégítő választ adni nem tudunk. Hol lesz a temető, művelődési ház, hová építhetünk, kapunk-e új utat, villanyvilágítást? Sorolhatnám még a kérdések és kérelmek áradatát. Mindenkinek vannak elképzelései, hogy terjeszkedhetne tovább a város, persze, mindenki a saját portáját szeretné a központban látni, ellátva minden földi jóval: vízzel, úttal, bolttal, bölcsődével, iskolával stb. Az idei népszámlálási adatok szerint 10 000-nél több az ország legkisebb — de szerintünk egyik legszebb — városa lakóinak száma. Elengedhetetlen most már a városrendezési terv elkészítése, mely a város egészséges fejlődésének problémáit megoldja. Ha számításaink beválnak, akkor a terv program szerint 1960 végére elkészül. Utána pedig megindulhat a város perspektivikus fejlesztésének keresztülvitele utak, közművesítés stb. terén. M. B.-né AKTUÁLIS STRÓFÁK Feleségem meglepően kedvesen szólt: „Édes Párom! Menj pár órát a kocsmába, jöttödet nyugodtan várom!" — Be’ nejemet nem értettem, meghökkentem: Ejnye, ejnye ... Megváltozott a vasárnap jól megszokott házirendje?! De egy fertály óra múlva mindent, mindent jól értettem A Matróz csárdában ültem, s ropogós sósstanglit ettem. És ittam málnaszörpöt, csak ezt az egy italt mérték. — Szesztilalmas választás volt! Férfinak bú, nejnek érték ...! Nőm, így mondta: „Többször kéne rendezni ily vasárnapot Kallóm, hogy a Határcsárda véleménye másképp hangzott. Persze, persze, az emberek nem egyeznek meg mindenben Én mint jó, sőt mint mintaférj, még hozzászólni sem mertem. Különben is mostanában, szesztilalom ide, oda Hol bor nincsen, hol sör nincsen—kérdem ennek mi az oka?! A tervszerű gazdálkodás! Élő igazság, nem szózat Ne szorítsuk pálinkára a sör- és a borivókat. ■ ■ ____ horvátit levente SPORT Korszerűsítik a Duna-parti benzinkutat. (Kiss István felvétele) HÍREK A VÁROS ÉS A JÁRÁS ÉLETÉBŐL NÉVADÓ ÜNNEPSÉG Figyelem! Értesítjük a város lakosságát, hogy az 1959. évben elkészült Ady Endre úti vízhálózat összekötésére az aktív vezetékkel május 21-én délután kerül sor. A munkálatok elvégzése miatt a vízszolgáltatás a város egész területén szombaton délután 3 órától vasárnap déli 12 óráig szünetel. JUNIUS ELSEJÉN megnyílik a szigeti strandfürdő, melyet a Községgazdálkodási Vállalat üzemeltet. Nyitvatartási idő hétköznap 12 órától 19 óráig, szombaton és vasárnap 10 órától 19 óráig. AZ ÁLLAMI GONDOZÁSBAN levő gyermekek javára fordítja báli „rendezvényének bevételét a a járási nőtanács. A bál megtartására május 21- én este 20 órai kezdettel a Helyőrségi Klub helyiségében kerül sor. ELSŐ DIJAT NYERT Hor- nyák Jenő szőlőtermelő a Pest megyei Tanács v. b. által rendezett borversenyen. A JÁRÁS ÜGYELETES ÁLLATORVOSA május 22-én dr. Kovánián Harutyun járási állami főállatorvos. Szentendre, Dimitrov u. 17. szám. A FILMSZÍNHÁZ MŰSORÁN május 19-től 22-ig: 105 százalékos alibi, 23-tól 25-ig: Montparnasse 19, 26-tól 29-ig: Francis, a matiné műsorán május 22-én az Amigó című film szerepel. A BUDAKALÁSZI TSZ gazdálkodását vizsgálta a közelmúltban a járási népi ellenőrző bizottság. A vizsgálat során megállapításra került, hogy Kovács Antal budapesti fuvaros 1959. év júniusától fuvardíj címén 65 623 forintot vett fel. Jövedelme után azonban adózni elfelejtett. Az így jelentkező adóhiány a bírságokkal együtt 14 497 forint összeget tesz ki. A nyilvánvaló adócsalás bűntette miatt, a vizsgálat anyagát az ügyészség felé továbbították. JÁRÁSI tűzol tóversenyt rendeznek május 29-én a Budakalászi Textilgyár sporttelepén. Tanácstagi fogadóórák Szelényi István 5. sz. választókerület tanácstagja f. hó 25-ón délután i—1 óráig a városi tanács I. em. 3. sz. helyiségében. Szentkirályi T. Gyula dr. a 7. sz. _ választókerület tanácstagja 27-én délután 5_6 óráig a szülőotthonban. ifi. Bakó Ferenc a 42. sz. választókerület tanácstagja f. hó 27-én este 7—8 líráig Pannónia u. 4. sz. alatii lakásán. Czifferi János a 33. sz. választó- kerület tanácstagja f. hó 27-én délután 5—6 óráig lakásán. Attila u. 3. sz. alatt. Tischner Istvánná a 9. sz. választókerület tanácstagja 28-án 7 órától Vörö.shadsereg u. 27. alatti lakásán. Markó Sándor a 18. sz. választókerület tanácstagja f. hó 28-án délután 5—6 óráig Virág u. «. sz. alatti lakásán. Nyilas István a 34. sz. választó- kerület tanácstagja f. hó 28-án délután 3—6 óráig Árnád u. 3. fiz, alatt. Kovács János a 38. sz. választó- kerület tanácstagra f. hn 9R-án délután 3—S óráig Bükkösnart 19—?.i sz. alatti lakásán. Biró Béla a 77. sz. választókerület. tanácstagja f. hó 20-án délután 4—3 óráig a Soortvendée- löben, tanácstagi fogadóórát tart. A VÁROSI TANÁCS V. B. rendkívüli ülésen tárgyalta meg május 18-án az utak, hidak, vízgazdálkodás második ötéves tervben rögzítendő feladatait, majd személyi ügyekben döntött. A v. b. határozata alapján a Szentendrei Kéziszerszámgyár főmérnökének Fehér Béla elvtársat nevezte ki. Kedves kis ünnepség színhelye volt múlt szombaton a tanácsháza nagyterme. Tóth Zsigmond r. törzsőrmester és Varga János r. szakaszvezető kisgyerekeinek tartották névadó ünnepségét. A kis állampolgárok Mozart: Altató dalának hangjai mellett „vonultak” be a terembe. Az ünnepi aktust Antal’ Szilveszter anyakönyvvezető-helyettes végezte, utána Kató György anyakönyvi felügyelő és Márkus Ferenc alezredes, a rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a szülőket, akik fogadalmat tettek, hogy gyermekeiket igaz hazaszeretetre és a dolgozó nép megbecsülésére nevelik. A szülők aláírják a névadó ünnepség okmányát (Bereg-foto) TANÁCSÜLÉST hívott egybe május 27-re a városi tanács végrehajtó bizottsága. A napirend keretében előterjesztés történik a város kereskedelmi helyzetéről, a tanács kereskedelmi állandó bizottságának munkájáról, az időszerű mezőgazdasági munkálatok állásáról és feladatairól, a járásbírósági népi ülnökök megválasztásáról, az újonnan megválasztott tanácstagok mandátumának megvizsgálásáról, az 1960. évi községfejlesztési terv helyzetéről, valamint a Ságvári turistaház területének Szentendre városhoz való csatolása kérdésében. A tanácsülés este hat órakor kezdődik, amely nyilvános. A JÄRÄSI népi ellenőrző bizottság pénzügyi szakcsoportja a közeljövőben megkezdi a NEB hatáskörébe tartozó vállalatok és szövetkezetek 1959. évi mérlegbeszámolóinak átvizsgálását, tanulmányozását. A vizsgálat megállapításai alapján a felügyeleti szervek felé előterjesztést tesz a hibák felszámolása érdekében. A VÁROS ügyeletes orvosa május 22-én dr. Göllner Pál körzeti orvos. JÁRÁSI TANÁCSÜLÉST készít elő május 30-ra a járási tanács végrehajtó bizottsága. Napirendre kerül Budakalász községi tanács munkájának értékelése, a kereskedelmi és ipari állandó bizottság munkája, a végrehajtó bizottság kiegészítése. 530 000 FORINT forgalmat ért el a főtéri ruházati divatáru bolt a második negyedév első hónapjában. E forgalomhoz hozzájárult az a körülmény is, hogy az üzemekben nyereségrészesedés kifizetések történtek. KÖZLEMÉNY Felhívjuk a kint háló állatok gazdáit, hogv május 32-én, (vasárnapi délelőtt 11 órakor okvetlenül jelenjenek meg a hálószálláson az állatok lebélyegeztetése céljából. Legeltetési bizottság ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Alanyai Pál. Kocsis László Laios. Lakatos György, Turösányi Attila. Kovács Péter, Tóth Tmre István. Koller Asnes; Janicsek Attila és Módi Ildikó Mária. Házasságot kötöttek: Gyurcsi János és Lovas Róza. Rózsa András és Lazur Tlona Eszter. Fazekas István és Nagy Erzsébet,- Maczó Illés Miklós és Bó-di Ilona; Magedli József és Kiss Mária, Bábszki János és Rácz Margit Eva. Dunkel János és Buina Marsit. öffenberser Károly és Bá-der Anna. Fiedler Tibor és Loher Mária. Meghaltak: Hernádfői Márton 72 éves. Szántó Ignácné 74 éves és Basa vándor 96 éves szentendrei lakosok. A i Tegyük társadalmi üggyé a biztonságos közlekedést! vei kell végezni. A szivaralakú sodrott leveleket össze kell szedni és megsemmisíteni. Tóth Géza osztályvezető A Szentendre járási és városi ált. fiú- és leány-iskolások május 14-én megtartott atlétikai versenyének eredményei: 60 méteren 42 induló. 24 fiú és 18 leány: FJÜK: I. Zakovicza Mi lenien Pomáz 8.3 mp, 2. Poós Csaba Szentendre 8.4 mp. 3. Petrik István Sziget- monostor 8.5 mp. LEÁNYOK: 1. Mihály Mária Szentendre 9.4 mp, 2. Varga Ilona Szentendre 9.3 mp, 3. Göbös Júlia Szigetmonostor 9.6 mp. Távolugrásban indulók száma 54, 34 fiú és 20 leány. FIÜK: 1. Botlik Sándor Szigetmonostor 425 cm, 2. Szobi Tibor Szentendre 417 cm, 3. stetina István Sziget- monostor 400 cm. LEÁNYOK: 1. Fáik Hona Szentendre 389 om. 2. Erszalai M. Szigetmonostor 354 em, 3. polák Edit Szentendre 354 cm. Magasugrásban indulók száma 50 , 30 fiú és 20 leány. FIÜK: 1. Gáti Lajos Pomáz 145 em. 2. Madai Gyula Pomáz 145 cm, 3. Tóth József Szentendre 140 em. LEÁNYOK: 1, Fáik Ilona Szentendre 125 cm, 2. Bárány Teréz Pomáz 120 cm, 3. Kovács Emilia Sz.-endre 120 cm. Súlylökés: Indulók száma 48, 23 fiú és 20 leány. FIÜK 4 kg; 1. Tótír Ferenc Szentendre 11.05 m. 2. Falmhuber László Pornál'. 9.33 m. 3. szedlacsek János Viseg- rád 9.00 m. LEÁNYOK 3 kg: 1. Horváth Erzsébet Szentendre 7.25 m, 2. Lipcsei Éva Szentendre 6.80 ni. 3. Veres Erzsébet Pomáz 6.44 m. Kislabdahajitás: Indulók száma 28 fiú és 20 leány. FIÜK: 1. Boltllk Sándor Szigetmonostor 64.60 cm. 2. Gáti Lajos Pcmáz 63.70 cm, 3. Róása Rudolf Sziget- monostor 55.60 cm. LEÁNYOK: 1. Horváth Erzsébet Szentendre 39 m, 2. Lipcsei Éva Szentendre 37.50 m, 3. Martinec Mária Párnáz 35.50 m. 4X11M) méteres váltó: FIÜK: 1. Pomáz .59.7 mp. 2. Szentendre 65.6 mp. LEÁNYOK: 1. Pomáz 63.2 mp. 2. visegrád 64.4 mp. 3. Szentendre 65 __mp. A pontverseny eredményei: FIÚK: 1. Pomázi I. sz. iskola 76 pont 2. Szentendrei iskola 64 pont 3. Szigetmonostori iskola 52 pont 4. Visegrádi iskola 29 pont 5. Tahitótíalui iskola 13 pont 6. Dunabogdányi iskola 6 pont LEÁNYOK; 1. Szentendrei leánykik. 118 pont 2. Pomázi leányiskola 61 pont 3. Sz.-monostori leányisk. 22 pont 4. Visegrádi leányiskola 9 pont 5. Dunabogdányi leányisk. 2 pont A járási és városi tanács serlegeit a fiúknál a Pomázi I. sz. iskola, leányoknál pedig a szentendrei iskola nyerte el. Az első három helyezett minden versenyben érem díj ázásban részesült. serdülök: Fiúk távolugrás: 1. Rehárcz Imre Rk. gimnázim 499 cm/ 2. Stabler Gyula Rk. gimnázium 430 cm. 3. Kusinszky Kornél Áll. gimnázium 456 em. Leányok távolugrás: 1. Franyó Margit Szentendre 457 cm. 2. Kárász Aranka Áll. gimnázium 428 cm. 3. Herendi Éva Rk. gimnázium 418 em. Fiúk 100 m síkfutás: 1. Peharcz Imre Rk. gimnázium 13 mp. 2. Fülemen Szentendre 13.1 mp, 3. Jenei János Rk. gimnázium 13.3 mp. Leányok 60 m síkfutás: 1. Franyó Margit Szentendre 8.8 mp, 2. Herendi Éva Rk. gimnázium 9.3 mp, 3. Kárász Aranka Áll. gimnázium 9.3 mp. Súlylökés fiúk 4 kg: 1. Stegler Gyula Rk. gimnázium 13.15. 2. Peharcz Imre Rk. gimnázium 12.46, .3. Luy Gy. Szentendre 10.36. Kislabda leány: 3. Pintér Éva Szentendre 41.1. 2. Becsei Katalin Rk. gimnázium 40. 3. Kende Emilia Rk. gimnázium 37.30. ★ Vasárnap délelőtt 9 órakor (22-én) 3> Szentendrei Honvéd sportpályán iárási atlétikai bai- nokságot rendeznek felnőtt és ifjúsági versenyzők részére. Versen vszám ok férfiak és nők részére a következők: 100 és 1500 m-es síkfutás. távol- és magasugrás, diszkosz súly lökés. ¥ A Szentendrei Természetjáró Csoport e hó 22-én a következő túrára indul: Tahi. Kalicsapaíok völgye. Édeslyuk. Disznóskűt. Hajlékosbérc. Urákászt ál a oldal Paprét. Pilisszenti ászló. Utiköltsée 11.29 forint. Találkozás megbeszélés szerint, vezető: Mikler Sándor né.