Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-01 / 102. szám

1960. MÁJUS 1. VASÁRNAP rrrr mí:c. i if&vhtl) ^VNVXVXXVSN^XXXXXXXXX>^XVXXXXX\XXXXXXXXXX\XXNX^.V^XXXXXXXXX>XXXXXXXXXXXXXX^XXXXXXXXV\X^ MÁJUSI EMLÉKEZTETŐ KL ABONYI KUBIKOSOK A május elsejét megelőző hét már az ünnepi előké­születek. jegyében telt el Abonyban. A szövetkezeti köz­ség termelőszövetkezeteinek terveiből méltán lehet arra következtetni, hogy színpompás ünnepséget ülnek ma az abonyiak. Mintha pótolni akarnák, hogy a múltban bizony „szegényeskörülmények között ünnepelhették csak a nemzetközi munkásosztály nagy napját. De hallgassuk meg, mit mondanak ezekről a május el­sejékről azok, akik a csodád betevő falatját. személyes szabadságukat veszélyeztelték azért, hogy minél több em­berhez eljuthasson: él a munkásszolidaritás! — A huszas évek végén történt — kezdi visszaemlé­kezését Hornyík Ferenc elvtárs. — Mi, abonyi kubikosok dolgoztunk Csemőn a dr. Halász-féle szőlőbirtokon. Szá- montartottuk, hogy közeleg május elseje, de ha nem tet­tük volna, akkor is rájöttünk, mert állandóan csendőr­járőrök tűntek fel. Ha valamelyikünk észrevette őket, ér­tesítette a többieket. A csendőrök is május 1-re készültek. — Ha annyira fáj nektek, hogy a munkás a május elsejét ünnepli, csak hadd fájjon! — mondtuk. Az ünne­pet megelőző este összedugtuk fejünket, hogy mit te­gyünk. Emlékszem, ott volt Fábián Menyhért is. Azt tud­tuk, a munkát nyíltan nem tagadhatjuk meg, ezért úgy állapodtunk meg, hogy holnap „amerikázás” lesz. Es va­lóban, május elsején egyliarmadát sem dolgoztuk annak, amit előző napokban, ellenben halkan dúdoltuk az Inter- nacionó.lét. hagy Béla elvtárs így emlékszik vissza 1932 május él­té j éré. — Ezen a tavaszon nagy volt a munkanélküliség, így jónéhányan itthon töltöttük a május elsejét. Meg is ün­nepeltük. A Szociáldemokrata Párt helyiségében gyűltünk össze, s újságot olvastunk, értékeltük a cikkeket, beszél­gettünk. Aki azonban azt hiszi, hogy nyugodtan tehettük ezt, nagyon téved. Minduntalan csendőrök nyitottak be, hallgatóztak. aztán tovább mentek, hogy a másik járőrnek adják át a kilincset. — Jól emlékszem, az egyik fiatal csendőr leült a pád­ra, egy ideig hallgatott majd kijelentette: „Hallják, én bi­zony nem lennék szociáldemokraták’ Kissé meghökkentünk kijelentésén, de azért hamar feltaláltuk magunkat. ..Bi­zony, nem is lehetne” — válaszoltuk neki. Erre ő hökkent meg. „Miért, miért?” — kérdezte zavartan, „Először is, ha szociáldemokrata lenne, nem lehetne csendőr, maga pedig bizonyára nem szívesen válna meg jólfizetett állásától, másodszor pedig fel sem vennénk közénk” — fizettük ki, akinek nem kellett több, mérgesen ránkcsapta az ajtót, Ha szerény körülmények között is, de megünnepeltük május elsejét. A Mihók Sándor ERŐS EMBEREK 1958. február huszonhar­madikára, vasárnapra virradó­ra történt, éjjel két órakor a Pilisi Szénbánya Delta I-es aknájában. A hegy megmozdult, a tám­fal megcsúszott. A fenyőgeren­dák nem sírtak, nem jeleztek. A főtefa lepattant, mint a 1 ri­gó, s zuhogott, zúgott utána a görgeteg. Karlik János csillést szinte lekaszálta a lábáról a pattanó gerenda. Aztán elfeküdt a fa, alatta maradt az ember, élve. A gerenda.két végét felmérhe­tetlen tonnányi súly fogta le. Mintha bosszút állt volna a hegy, hogy testéből kivájták az évezredek óta rejtőző kincset, a szenet. Karlik János a hátán fe­küdt, combján keresztbe a ge­rendával. Még kiáltani sem volt ideje. A harmadik harmadban dol­gozók 'lélekszakadva rohantak a negyvenhármas munkahely­re. A telefonok csengője bele­vijjogott az éjszaka csendjébe. Kakas főmérnök, Szecsei dok­tor azonnal indultak. Tétovázásra nem volt idő . . De mégis?!... Vasbányai János bányames­ter magasra emelte a lámpát. Fülelt.. •. Hátha még mozdul a hegy? Parádi Györgyre te­kintett, aztán Husztics Lajost kereste a pillantása. A két ta­pasztalt vájár hallgatott. Szám Henriket, Kimmel Jóskát, meg a többieket, a bányásztársa­kat nézte. Mintha gondolataik világítottak volna. Szinte fé­nyük volt, amelyek kicsaptak a szemek résén. — Megmenteni... mindent megpróbálni... él... — ezt mondták a pillantások. Az életet meg kellett men­teni ... Fejszével... a lábat levágni? - . . Egy — egyetlen csapással ott, ahol a főtefa szorította... Azéletet kellett menteni... A gumicsizma meg-megrándult. Az ember élt... A lába ... a lába ép volt... mozgott. Hol kezdhettek a ge­reedavések kibontásához? Egync oiuaion az I-es fősikló folyosója, másikon a megkez­dett munkahely pincéje ásí­tott. Hat méter tömör falat állí­tott eléjük a hegy, hogy véd­je önmagát és elveszejtse az embert, a társukat. Robbantani? Holálos lehe­tett. A nyomás úgyis elgondol- hatatlanul nagy volt. Ha a súlynak csak egy ezredrésze a testére nehezedik, mellkasa kosarát roppantja össze. Ak­kor? Akkor Karlik Jánosné reggelre özvegy, a kislánya pe. dig árva. Vagy felemelni a fejszét és... Ki tette volna meg? Ember élő, érző tagja, még Karlik Jánosnak, társuknak a lába. Nemet dobolt bennük az- ag­godalom és a féltés, az ép em­berek ösztönös ragaszkodása az egészségeshez, az egészhez. Meddig tartott a tanakodás'’ Egy percig, tízig, órákig? Ma már nem tudja senki. Tehát kezükben csákánnyal, lapáttal, szívükben féltéssel, eszméletükben segíteniakarás- sal láttak neki a görgetegnek... Hat métert kellett előre váj­ni. csákányozni. Mintha új szelvényt hajtanának ki! Hány csille, tonna volt, amelyet el­mozdítottak? Ki számolta ak­kor? Karlik János nem szólt, csak a szeme követte lihegő, fújta tó társai árnyékát. Az arcát eltorzította a fájdalom ... Hi­szen csak harminchárom éves volt akkor... Az orvos injekciót adott. A csillések, a vájárok, az ak­nászok, a bányamester, a fő­mérnök töltötték a csilléket, hányták a követ, a szenet. Most csak emberek voltak, akik a végzettel viaskodtak — egy társukért. Az ember, a társ több mindennél. Harcol­tak a hegy ellen, izzadságmar­ta testtel, ki meddig bírta. Aztán leroskadtak, egyetlen rögeszmévé vált gondolattal: megmenteni ... Ki meddig pi­A kisiparosok vezetői szom­baton folytatták a pénteken el­hangzott beszámolók feletti vi­tát. A választmányi ülésen részt vett Kisházi Ödön mun­kaügyi miniszter is. A szombaton véget ért vá­lasztmányi értekezlet határo­zatot hozott arról, hogy foko­zottabban segítik a falusi la­A vezetőségi ülésén nagy vihar volt. Már vagy három órája tartott az ülés. ami bi­zony ritkaság egy középiskola ifjúsági szervezetének vezető­ségénél. Nem kisebb dolgon folyt a vita. mint azon, hogy tizen vannak olyanok az egyik . osztályban, akik kerek-perec kijelentették, nem jönnek fel­vonulni május elsején. Szé­gyen volt ez, hiszen az iskola teljes létszámmal ment, s ak­kor akad egy osztály, ahol tíz ember, az osztály egyharmada nem akar. — Reakciósok! — Disznóság! — Kizárni őket a szervezet­ből! Vadabbnál-vadabb javasla­tok hangzottak el. lapítottam csak a többi között. Hiszen attól, hogy kizárjuk őket, még nem jön rendbe semmi. De lehet ezt mondani, amikor mindenki ellenük van. Végül a titkár azt mondja: — Beszélni kellene velük, hogy miért? Itt-ott morognak ugyan el­lenkezésként, de a vitában ki­fáradtak. hagyják. Másnao a titkár beszélt is i velük. Neki is megmondták, hogy nem jönnek. Mert elha­tározták, hogy kirándulni mennek. S erről nem monda­kosság kisipari ellátásának ja­vítását. Az elmúlt évben mintegy 500 millió forint értékű anyagot juttattak a kisiparosoknak és az idén a múlt évihez hasonló anyagellátásban akarják része­síteni őket. Elhatározták, hogy a jövőben a vidéki kisiparoso­kat is jobban bevonják az ex­porttermékek készítésébe. Mint újságíró, esküvőre vol­tam hivatalos. A pár, aki pi­rosán, zavartan ott ült az asz­talfőn, nagyon sután érezhette magát, hiszen mindenki min­hent közben? Nem volt idő­mérés, az órák mintha üresen ketyegtek volna. Az orvos csak a pulzuson érezte, hogy a perc elmúlt. A pillanat is emberöltő volt szá­mukra. Aztán injekciót adott, a harmadikat. A cimborák néha odahajol­tak hozzá, a fekvőhöz. Meg­igazították a bőrsapkát a le­jén. A suta mozdulatnak na­gyobb ereje volt a szónál ... ★ Tizenhárom óra negy­venöt perckor a félig áléit Kariik Jánost a Delta I-es ak­na száján kihozták. Mindegyi­kük — ha többet nem — a ke­zét, a lábát érintette. . . Az életet akarták érezni benne, amely lüktető és meleg... , Mintha újra szülték volna, ők, a harmadik harmad bányá­szai ... A mentőautó szirénázva megindult... ★ Az emberek a fürdő előtt álltak és nem tudták, mennyi ideje szálltak le a bányába. Pedig este tíz órakor — mint máskor — kezdtek, s csak másnap déli két óra volt. Mindössze tizenhat óra lett volna? Szombattól vasár­napig? Az eget nézték, a Nagyszé­nás csúcsát, amelyen a fák úgy álltak, mint tegnap, csu­paszon, a tavaszt várva. Mégis, mennyire más lett most minden?! Egy ember, a társuk élt, megmenekült. Általuk. ★ A harmadik harmad emberei nem beszéltek össze. Mégis... A kórterem ajtajá­ban ütköztek egymásba ün­neplőben befőttet, egészben sült gyenge csirkét, üveg sört tettek az éjjeliszekrényre. Szégyenkező mosollyal ta­karták zavarukat egymás előtt, Nagykovácsiban a Jenei út 426-ban fél esztendőn keresz­tül minden hónapban kétszer kopogott Kariik János tel­jes fizetésével a postás. Mert, a megmentett ember három hónapig volt a kórházban, há­romig otthon pihent. És amíg nem volt a család­ja mellett? Napjában jöttek a bányász­társak. Játékot hoztak, almát, narancsot, fák vágtak, vagy csak beszélgettek. Mint az idő­sebb családtagok a hugom- asszonnyal. denkivel foglalkozott, csak ép­pen velük nem törődött sen­ki. Mit tesz ilyenkor egy szem­füles újságíró? Lecsap az ál­dozatokra. — Hogyan kezdődött a sze­relem? — Veszekedéssel! __ 9 — Igen, igen. Május elsején együtt vonultunk fel. Magda, a feleségem volt az üzem új­sütetű KISZ-titkára, hiszen alig egy hónapja alakult meg a szervezet. Megmondom őszintén, nem nagyon lelke­sedtem a dologért, persze azért ott voltam, de amikor al­kalom kínálkozott rá, hamar ;,ottfelejtettem” a táblát, amit a kezembe nyomtak, mert fújt a szél, mégpedig szembe, s nehéz ilyenkor az a fránya tábla. Hát otthagytam. — Egyszer csak odatörtet hozzám Magda. Kezében: az én ottfelejtett táblám. Rám­támad. hogy szégyellhetem magam, minek jövök el, ha így viselkedem. Azt hittem, el­süllyedek ott a többiek előtt. Persze, azért nem hagytam magam, felelgettem. Csúnyán összevesztünk. Magda még azt is mondta végső dühében, hogy: lesz gondja rám! Hát lett. .. 1957 május elsején voltam szemtanúja a mai fiatalok po­litikai tudásának. A Hősök te­rét betöltötte az ellenforrada­lom Mércétől megszabadult főváros népe. Jutott belőlük végig a Dózsa György útra, a Népköztársaság útjára is. Kariik János felépült. Egy esztendeig a külszínen dolgozott, könnyű munkán. Aztán orvoshoz ment. vizs­gálatra, hogy visszamehessen a bányába, a társaihoz. 1959, vége óta újra együtt dolgozik a többiekkel, a föld alatt. ★ A Pilisi Szénbánya vál­lalatnál jártam a minap. Tör­téneteket hallottam a munká­sok mindennapjáról, az élet­ről, az összetartozás érzéséről, a becsületről — a szolidaritás­ról. Közöttük Kariik János esetét is. Déri Károly Új málnáskerteket telepítenek a Dunakanyar termelőszövetkezetei Éljen a szocializmust építő magyar nép / í Kétszáz tsz-ben működik 2 mezőgazdasági szakkör 2 2 A tavaszi mezőgazdasági 2 munkákkal egyidőben a ter- ^ melőszövetkezetek szakkörei- ^ ben is megkezdődtek a gya- ^ korlat! kísérletek. Jelenleg j az ország mintegy kétszáz 2 termelőszövetkezetében mű- 2 ködik mezőgazdasági szakkör 2 a tagság szakmai ismereteinek 2 bővítésére, az új nővér,y- 2 fajták, agrotechnikai eljárá- 2 sok kipróbálására. 1 -------­^ Eredményes »olt | a tárgyalás 2 ^ Droppa Gusztáv miniszter- j ^helyettes vezetésével április i 2 22 és 30 között magyar kül- ! 2 kereskedelmi delegáció tar- í 2 tózkodott Jugoszláviában. A | 2 küldöttség magyar beruházási j 2 javak jugoszláviai kivitelé- I nek növelési lehetőségeit ta- j ^ nulmányozta. Tárgyalásokat ^ folytatott a jugoszláv beru- 2 házási bank képviselőivel és 2 látogatást tett hőbb üzemben. TV-KÉPCSÖ KÉSZÜL VÁCOTT Az Egyesült Izzó két lépcsőben korszerű televíziós képcső- gyárat épít Vácott. Berendezését az Egyesült Izzó tervezte s nagy részét maga is készíti el. Az idén elkészült első lépcsőben már megindult a terme­lés. A 43 és 53 centiméteres képcső gyártására egyaránt alkal­mas új üzemben a korszerű technológia, a szállítás nagyará­nyú gépesítése foytán és a speciális automatagépek segítségé­vel lényegesen olcsóbbá és gyorsabbá válik a termelés. Az itt szerzett tapasztalatok alapján készítik majd el a második lép­csőt, amely megkétszerezi a kapacitást. Befejeződött a KIOSZ választmányi ülése Összeépítésre váró ballonok. A képen: Csurja Lászlóné és Bánvölgyi Mária Velet írt: hagyjam békén, én is olyan vagyok, mint a többi. Edit tényleg forradalmár lett. Ma az egyik kerületi pártbizottság munkatársa. Két gyerek anyja. Mert úgy lát­szik, hogy 1949-ben képviselt álláspontját megváltoztatta. nak le, már mindent elintéz­tek. Nem, nem, nem. Semmi pénzért! A titkár azzal intézte el a dolgot, hogy majd Rz ünnep után beszélünk velük. Már hajnalban . gyülekez­tünk. Ahogy visszdemlékszem, 1950. május elsején nem va­lami napos tavaszi idő volt. Dideregtünk, mert az csak ter­mészetes, hogy az egyszál szürke diákingben vonultunk fel. Aki trikót vagy pulóvert vett alá, azt kinéztük magunk közül. Egyszer csak megjelenik közöttünk a tíz fiú. Azok, akik azt mondták, hogy sem­mi pénzért nem jönnek. — Hát ti? Morcán néztek ránk, de amikor látták, hogy senki nem gúnyolódik velük, a ..banda­főnök” — Aiert ez a tíz min­dig összetartott — félrehúzta a titkárt, aki később elmond­ta: az apja adott a fiúnak két nevelő pofont, hogy május elsején nem kirándulni kell menni, hanem felvonulni. A többieknél is akadt ilyen „ne­velő beszélgetés”. Hát szóval itt vannak. A pofon tette volna? De hiszen a gyerekek makacssága mellett ott volt a felnőttek komolysága. Akik nem men­tek bele abba. hogy époen a saját fiaik ne ünnepeljék meg őket! Nyolc-tíz év körüli srácok szállták meg a fákat, s ké­nyelmes páholyból, az ágak képezte hajlatokból szemlél­ték a hullámzó tömeget. Egy ideig nem is volt sem­mi baj, de a rend egyik őre felfedezte a srácokat a fán. Odaballag szép kényelmesen, s felszól: — Gyerekek, gyertek le. \ Azok, mintha fülük se len-! ne, úgy bámészkodnak to-! vább. — Nem halljátok? Gyertek] le. Leestek! Az egyik fiú lefelé hajol: i — Dehogy esünk! — Akuor is. — A bácsi rendőr? — Láthatod. — A nép rendőre, ügye? A rendőr megütközik egy; pillanatra a felnőttes monda-; ton, azután visszaszól: — Hát persze. — Nahát akkor! Akkor hagyja békén a népet — s gye-; rekkezével széles ívben végig­mutat a fán trónoló gyereke-; ken. • 1960. május elseje. A nyom­da már várja az ünnepi lap kéziratát. Egy proligyerek „vonalas” történetei. Ezt ka- nyarítottam címnek. Magam­ban meg mosolygok rajta. Hm. Hát igen. A hajdani proligye­rek újságot ír. gyárat igazgat, minisztériumot vezet. S vala­mennyi egységesen kénviseli a „vonalat”, a szocializmus építésének töretlen, felfelé ívelő vonalát. Mészáros Otfó Szentendre, Vác, Szob kör- ; nyékén mintegy 1300 holdat ; kitevő területen hoznak gyü- ; mölcsöt a málnacserjék. ; A termés szinte korlátlan ; mennyiségben értékesít­hető. í Jó évjáratokban 25—30 má- ! zsa málnát is leszednek egy- í egy holdról. Kösd község ; málnatermesztő gazdái pél- J öául az elmúlt évben három j és félmillió forint jövede- ; lemre tettek szert ily módon. \ A falusi gazdálkodás nagy- \ üzemi átalakulásával ez a ter- í melési ág is mindinkább a ' termelőszövetkezetekben össz- í pontosul. Az idei tavaszon már számos termelőszövetke­zet telepített új málnáskerte­ket. A szobi és a váci járás­ban mintegy 109 holdas területen már nagyüzemi- leg termelik az értékes gyümölcsöt. A vámosmikolai Vörös Csil­lag Tsz tagjai 12 holdat ül­tettek be málnacserjékkel. A legnagyobb málnatermesztő községekben, Kosdon, Nagy­maroson, Dunabogdányban, Nógrádverőcén mintegy 70 holddal bővült a nagyüzemi gazdaságok málnatermesztő területe. Ebben az évben 170 holdat ültetnek be új cser­jékkel, amit már nagyüzemi módszerek szerint művelnek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom