Pest Megyei Hírlap, 1960. május (4. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-17 / 115. szám

Monor nyert Gyomron, az éllovas Szalvai Honvéd gólzáporral diadalmaskodott Érden- A MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGBAN A kiesés szempontjából sors­döntő mérkőzések zajlottak va­sárnap. Meglepetésre Monor diadalmaskodott Gyomron, ame­lyik vereségével leszakadt a táblázaton. Hasonlóképn a oéteri csapat is. A Szalvai Honvéd fél­tucat gól lőtt Érden a tavasszal otthonában még veretlen Trak­tornak és így már bajnokságát nem vehetik el. annál is inkább, mert Gödöllő elvérzett Sziget- újfalun. MONOR—GYÖMRŐ 1:0 (0:0) Gyömrő. 1200 néző. V: Varga. Hatalmas küzdelemben, mintegy TVM monori szurkoló bíztatása mel­lett megérdemelten nyert Monor. Különösen balszárnya, főleg a jryors. Fényes révén vezetett sok veszélyes támadást, de a nagy tét idegessé tette a csatárokat, akik íz első félidőben két biztos hely­zetet hagytak ki. Szünet után 11-eshez jutott Gyömrő. Tóbiás nagy erővel lőtt rosszul helyezett büntetőiét azonban Monori kivéd­te. Ez szárnyakat adott a vendé­geknek , s a kapkodó gyömrői vé­dők mellett a szemfüles Krenács megszerezte a győztes gólt. A .evőmről csatárok teljesen csődöt mondtak, Sz-abó jól semlegesítette Békeffit. Jó: Fónyad (a mezőny legjobbja). Szabó S., Csendes, Fényes, ill. Fór is, Füstös, Karaba. Hörömpő Jenő SZALVAI HONVÉD-ÉRDI TRAKTOR 6:1 (1:1) Érd, 2000 néző. V: Bende. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta. A többet tá­madó hazai csapat szerezte meg a vezetést, s a helyzetek, alapján több góllal is vezethetett volna. Védelmi hibából egyenlítettek a vendégek, szünet után egy ideig továbbira is kiegyenlített volt a játék, majd sorsdöntő volt a Honvéd javára megítélt íl-es. Ezután fokozatosan átvette az irá­nyítást a vendégcsapat. G: Zsar- kó (2), Arató (2). Düron. Kárpáti (ll-esbol), ill. Rudas (ll-e&ből). Jó: Kárpáti. Alpár, Monostort. Arató. 1M. Herendi, Zobor (ceak az első félidőben). SZTK—CEGLÉDI ÉPÍTŐK 1:1 (1:1) Cegléd, 300 néző. V: Kaiser. A vendégcsapat már a harma­dik percben megszerezte a veze­tést, a lazsáló hazai védelem mel­lett, Glatz Jenő révén. A 25. perc­ben Kubinyit, az Építőik jobb ősz- szekötőjét góltígérő helyzetben ketten is felvágták, a íl-est La- borcz értékesítette. Szünet után nyomasztó fölénybe került az Építők és úiabb il-es*hez jutott. Laborcz lövését azonban Glatz Ferenc szögletre mentette. Az SZTK szórványos támadásai több esetben veszélyt jelentettek. Az. erős iramú, kemény. sportszerű mérkőzésen Szigetszentmiklós lel­kes játékával rászolgált a döntet­lenre. Jó: Glatz Ferenc (a me­zőny legjobbja). Glatz János. Po­temkin, ül. Deli, Csendes, pán- czél. SZIGETÉ JFALU—GÖDÖLLŐ 3:0 (2:0) Szigetújfalu, 400 néző. V: Tiha­nyi. Tapogatózó játék után a ha­zaiak: széleken vezették támadá­saikat. e a 26. percben már 2:0-ra vezettek. Szünet után is Sziget­újfalu irányította a játékot és megérdemelten nyert. G: Vigh Z. (2), Vigh F. Jó; a közvetlen véde­lem. Pflumm. Vigh Z., Ül. Kovács Gy., Horváth, Jávorsziki, Tóth. FÓTI SE—DUNAKESZI KINIZSI 4:3 (3:2* Főt. 1100 néző. V: Horváth. Mintegy 500 dunakeszi szurkoló kísérte el csapatát. Fót a 6. perc­ben már 3:0-ra vezetett, ezután engedett az iramból. A Kinizsit nem törte le a hazaiak előnye, sikerült szépíteni, majd szünet után a nagy iramú, kemény, de sportszerű mérkőzésen ki is egyenlített. A hajrában szerezte a győztes gólt Fót. Jó iáték helyett a kiesés elleni küzdelem jelle­mezte a két szomszédvár talál­kozóját. A 15. percben Félixet (D) utánrúgásért kiállították. G: For­gács II (2)- Demján, Nagy, ill. Merte. Varga, Lipniczki. Jó: PeQe- tor. Szabó. Bori. Nagy, ill. Varga. Kalvach, Bardócz. Kalma János KARTALI K1NIZSI_VACI VASUTAS 1:0 (0:0) Kartal. 1000 néző. V: Császár. Alacsony színvonal, 60k szabály­talanság jellemezte a mérkőzést. A G0. percben 11-eshez jutott -a hazai csapat, de Gábor a bünte­tőt, a kitűnően védő váci kapusba rúgta. A 75. percben Rózsavölgyit ismét felvágták, ekkor Braun ér­tékesítette a ll-est. Az erélytelen látékvezetés nem tudta a mérkő­zés eldurvulását megakadályozni. Végig a hazaiak voltak fölényben, de a jólvédő Takács mindent men­tett. A váci csapat is kialakított néhány -ió helyzetet, értékesíté­sükkel azonban adósak maradtak a csatárok. A váci Jancsót. a 85. nercben kiállították. Jó: Baeyin, Braun. Tasnádi. Szabó, ill. Takács (a mezőny legjobbja). Oravecz. Sinkó István PÉCEL—VECSÉS 3:1 (1:1) Pécel, 1000 néző. V: Lékó. Hazai támadások sorozatával in­dult a iáték. A vendégek nehe­zen lendültek bele. Negyedóra elteltével, kiegyenlített mezőny­játék után egy gyors támadás vé­gén Vecsés megszerezte a veze­tést. az elkeseredetten rohamozó Pécel a 30. percben egyenlített. Szünet után Pécel nagy erővel és hatalmas lelkesedéssel játszott. Vecsés érthetetlenül visszaesett és különösen a támadósora vétett sok hibát. A lelkesebben játszó hazaiak megérdemelten jutottak az értékes két ponthoz. Az első félidőben a vendégek, a második félidőben a hazaiak javára nem adott meg egy tizenegyest a játék­vezető és ezzel lerontotta egyébé ként kitűnő teljesítményét. G: Tóth. Juhász. Váradi, ill. Krausz. Jó: Juhász. Baráth. Hegedűs, ill. Leimetter, Jámbor. Trasszer. Fekete József KIST ARCS A—PÉTERI 3:i (2:0) Kistarcsa. 800 néző. V: Bencski. Sportszerű mérkőzésen a gól­helyzeteit jobban kihasználó KSC megérdemelten nyert a tartalékos Péteri ellen. Csak a Pilisi Bányász győzött 1. Szalvai Honv. 26 21 3 2 84:22 43 2. Gödöllő 26 13 7 (i 56:30 33 3. Kartal 2‘i 13 6 7 52:32 32 4. Váci VSE 26 11 6 9 45:35 28 5. Ceglédi Ép. 26 10 8 8 51:47 28 6. Fóti SE M 9 8 9 41:43 26 7. Szigetújfalu 26 9 7 10 51:49 23 8. Vecsés 36 9 7 10 51:50 25 9. SZTK 26 8 8 10 39:45 24 10. Dunakeszi 26 8 7 11 47:46 23 11. Monor 9 5 12 31:39 23 12. Érd 26 9 5 12 34:44 23 13. Pécel 26 10 3 13 37:61 23 14. Kist a rosa* 26 9 5 12 29:48 21 15. Gvömrő 26 6 6 14 35:58 18 16. Péteri 26 4 9 13 26:39 17 • Kistarjától két büntetőpont levonva, mert Pecsenyiczkl János a Dunakeszi Kinizsi ellen szabá­lyos orvosi igazolás nélkül szere­pelt. Komlói Bányász—Váci Petőfi 4:0 (0:0) gott ezért. ősszel a kom­lóiak legyőzésével rajtolt a Pest me- megyei csapat. A Bányász most ala­posan visszavá- Az első félidő egyenlő erők gyenge játékát mutatta. A második félidőre a Petőfi csak tíz emberrel állt ki, mert Pintér a szü­netben érgörcsöt kapott, s kórházba szállították. For­dulás után a nagy lendület­tel kezdő Bányász tíz perc alatt három gólt lőtt a cson­ka váci együttesnek. A Petőfi a 13. helyen áll. Nehéz helyzetbe került, hisz az utána következő Pécsi VSK pontot szerzett, a Ka­posvári MTE pedig győzött. Komió, 1800 néző. V.: Hammer. Vác: Kohlmann — Jenei, Neugan, Czuczor — Dorosz- lay. Farkas — Balogh, Pin­tér, Andriska, Varga, Nell. Palotás, Molnár I. Czi- Perényi, ill. Jenei, Far­Jó; ráki, kas. A Nyugati-csoport további eredményei: Kaposvár—Szál- Útik 3:2, Pécsi VSK—Zala­egerszeg 1:1, Láng—Pápa 1:0, Székesfehérvár—Budafok 3:1, EVTK—Mosonmagyaróvár 1:0, Budai Spartacus—Sztálinvá­ros 0:3, Oroszlány—Győr 1:3. Keleti-csoport: Egyetér­tés—Pénzügyőrök 2:0, Előre— Jászberény 0:0, Izzó—Bp. Spartacus 1:3, Ózd—Miskolc 1:2, Szegedi VSE—Diósgyőri Bányász 4:0. Kecskemét— Szolnok 2:0, Orosháza— Nagybátony 2:1, Debrecen— Borsodi Bányász 6:0. Megyei ifjúsági birkózó-csapatbajnok: Abonyi KSK Szép számú közönség előtt bonyolították le Abonyban a megyei ifjúsági szabadfogású birkózó-csapatbajnolcságot. Bár a Ceglédi Vasutas és a Nagy­kőrösi Kinizsi is benevezett, sportszerűtlenül nem jelent meg. így csak négy együttes vetélkedett, mely károsan be­folyásolta a viadal színvona­lát. Ennek ellenére érdekes küzdelem alakult ki. Megle­petés a fiatal monori szak­osztály jó helyezése. I. forduló: Abony—Duna­keszi 201. sz. ISK 14:6, Monor —Dunakeszi Magyarság 10:6. II. forduló: Abony—Dunake­szi Magyarság 15:5, Monor— Dunakeszi 201. sz. ISK 10:6. III. forduló: Dunakeszi 201. sz. ISK—Dunakeszi Magyar­ság 10:6, Abony—Monor 16:4. Pest megye 1960. évi ifjú­sági szabadfogású birkózó­csapatbajnoka: Abonyi KSK (Vits, Virágh, Balogh, Kása, Merczlik, Falusi, Magyar. Szikszai, Jáger, Szabó) 6 pont, 2. Monori KSK (László, Varga I., Bajkai, K. Nagy, Bokros Gy., Lukácsovics, Bel­esik, Kulcsár) 4, 3. Dunakeszi 201. sz. ISK 2, 4. Dunakeszi Magyarság. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VUL. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 145—220. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Kőlizetési díj I hónapra 11 forinl Szerdán Nagykőrösön játszik az olimpiai labdarúgó-válogatott Szerda délután fél öt óra­kor a magyar olimpiai lab­darúgó-válogatottat fogadja ba­rátságos mérkőzésen a Nagy­kőrösi Kinizsi. A három órakor kezdődő előmérkőzés: Nagykőrösi Ki­nizsi ifi—Ceglédi Vasutas ifi. A találkozókat Tihanyi, Tóth 53 TELITALÁLAT A TOTÓN A vasárnapi totó-fordulóban 53 pályázó ért el telitalálatot. Nyere­ményük egyenként 7424 forint. Tizcnegytalálatos szelvény 839, tiz- találatos 7137 darab akadt. Előb­biekre 469, utóbbiakra 73 forintot fizetnek szelvényenként. A 12 találatos tippszelvény 2, 1, | l. 2. 1. 1, 2, 1, 1, 2, i, 1. A labdarúgó NB IU vasárnapi fordulójá­ban csak a Pilisi Bányász és a Pilisi KSK látszott otthon. A Bányász győzött, Pilis elvérzett. Meg­lepetésnek számit a Csepel Autó veresége. Az éllovas Ceglédi Vasutas értéíkes pontot szerzett Makón. Cszakközép csoport: PILISI BANYASZ—SARISÁP 2:0 (1:0) Pilisvörösvár. 1200 néző. V: Bir­csák. P. Bányász: Kovács _ Markos. F azekas, Spamberger _ Peller, Gémes! — Barabás, Ferbert, Gechter, Vízvári, Kimmel. A 20. percben Markos U-esbőI megszerezte a vezetést, szünet után inkább Sárisáp támadott, de a hazaiak szórványos lefutásai veszélyesebbnek bizonyultak. E.gy ilyen gyors elfutás során lőtt úiabb gólt Kimmel. Élénk iramú, változatos, jó mérkőzésen megérdemelten nyert a kapu előtt határozottabb Bá­nyász, amelyik a gólokon kívül még két kapufát is lőtt. Jó: Mar­kos. Fazekas. Kimmel. TÖREKVÉS—PILISI KSK 6:3 Pilis. 800 néző. V: Sipos. (3:0) 1. Elektromos 26 17 5 4 76:30 39 2. Traktorgyár 26 16 4 6 60:30 36 3. Nyergesujf. 26 U 10 5 37:22 32 4. Bp. Helyiipar 26 10 11 5 37:27 31 5. Tokod 6. UFC 7. Annavölgy 8. ni. k. TTVE 26 13 26 11 26 10 26 11 9. Pilisi Bányász 26 11 2 11 46:39 28 6 9 38:36 28 7 9 40:42 27 5 10 35:43 27 4 11 41:36 26 3 12 39:36 25 3 12 45:33 25 2 13 57:37 24 4 12 39:37 24 3 13 46:67 23 4 18 27:69 12 3 20 26:85 9 10. Sárisáp 26 11 11. Törekvés 26 11 12. Kerámia 26 11 13. Testvériség 26 10 14. Bp. Petőfi 26 10 15. Ercsi 26 4 16. Pilisi KSK 26 3 Délkeleti csoport: SZEAC U_NAGYKÖRÖSI KINIZSI 5:3 (4:2) Szeged, 500 néző. Közepes iramú, színvonalas mér­kőzésen Vadnai gyengén védett. G: Csikós II (2), Kornyik. Jó: Soós. Ragó. Csikós II, Komyiik. CEGLÉDI VSE—MAKÖI 2:1 (1:0) VASAS Makó. 1800 néző. V: Almási. Ceglédi VSE: Kaltanecker — Fo­dor. Csontos, Pintér _ Kovács, Lengyel — Kökény. Halász, Gyikó II, Gyura, Héri. A makóiak nagy lendülettel kezdték a mérkőzést. amelyet durva „belemenések'’ tarkítottak. A kultúráltabban, tetszetősebben játszó CVSE a 20. percben Gyura révén megszerezte a vezetést. A hazai csapat az 53. peroben egyerv lített. Néhány perc múlva Kalta- neoker megsérült, de továbbra is a kapuban maradt. Ezután a Vas­utas nyomasztó fölénybe került. A 96. percben Kökény ismét meg­szerezte a vezetést, amelyet a 90. percben erősen vitatható tizen­egyessel a hazaiak kiegyenlítet­tek. Jó: Kaltanecker. Csontos. Kö­kény. Gyura. — már — Délnyugati csoport: KOMLÓI BÉTA-AKNA—CSEPEL AUTÓ 3:1 (1:0) Komló, 600 néző. Az utolsó előtti helyen álló komlóiak lelkesen és lói. a ven­dégek Dedig formán kívül látszot­tak. Érdekesség, hogy Kiss a ,,bót- kapus’: szerezte a vendégek be­csületgólját. Erdetileg Bláboli vé­dett, de megsérült, s helyére Kiss állt be. A vereség ellenére a Cse­pel Autó egy pont előnnyel még az élen áll a Kaposvári Kinizsi előtt. Képek a megyei béke és barátság sportünnepélyről Cegléd után vasárnap Vácott a Petőii-sporttelepen tar­tották a megyei sportünnepélyt. Több mint kétezer néző volt kíváncsi az eseményre. A színpompás felvonulás után az általános iskolák tömeggyakorlatában ötszázan vettek részt. A Deákvári és Báthori úti iskolák háromszáz tanulója bot- és zászlógyakorlatában egyes munkamozdulatokat utánzott. Igen látványos volt a gimnázium és a közgazdasági tech­nikum leánytanulóinak ritmikus szalaggyakorlata. A sárga mezben levő fiatalok piros szalagot lengettek, s bemutatójuk igen hűen ábrázolta a tűz fellobbanását s végezetül elham- vadását. Nagyon színpompás volt a zárókép is. A lányok fehér, piros, sárga, kék és fekete mezben vonultak fel, a fiúk egy csoportja fehér mezben, másik részük meztelen felső testtel és fekete nadrágban. Nagy taps hangzott el, amikor a pálya zöld gyepén a Béke szót és az 1960-at formálták ki. A váci szertornabemntató egyik részlete Felvonulás a megnyílóra a ceglédi sportünnepélyen (Kép: Reitter—Csernyi) OKOLVIVO NB II SZALVAI HONVÉD—NAGYKÖRÖSI KINIZSI 15:5 Szentendre, 400 néző. Vezet­te Vizi, Magyar, Bereczky. A sok sérülttel bajlódó Kini­zsi elszenvedte idei első vere­CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Ujjonnan hitelesített 500-as tolósúlyos mázsa eladó. II. kér. Retek utca 3. szám. Csomói Szabad Föld Tsz. felvételre keres gép- és gyorsírót. Je­lentkezni lehet a fenti' címen. 350-es DKW. oldalko­csival eladó, Sallay Imre utca 32 alatt. Kender utca 10. számú ház eladó. Értekezni lehet, Árpád utca 9. 125-ös Csepel motor- kerékpár eladó. Széc­henyi út 40. szám Ceg­léd. Eladó gerenda, szaru­fa, deszka, Cegléd, Árpád u. 14. sz. Eladó igényesnek komplett hálószoba, háromajtós szekrény, asztal, székekkel, sez- lon és egy szalon- garnitúra. Cegléd Szol­noki út 50. IV. kér. Cegléd, Csolnak utca 25 számú ház eladó. Érte­kezni Dózsa György utca 45. alatt. Batthyány utca 41. sz. ház eladó: három szo­ba, oldalszoba, és sok mellékhelyiség. Beköl­tözhető. Érdeklődni le­het, ugyanott. Egy 125-ös Csepel mo­torkerékpár eladó. Ér­tekezni lehet XI. kér. Mizsei úti házhely 25. szám. Solti Mihálynak Egy db 125-ös Danuvia motorkerékpár eladó Mátyás király utca 23. Eladó kettő szoba, konyha, spejz és mel­lékhelyiségekből állő ház. Világ utca 9. Cegléd város központ­jában 4 szoba, össz­komfortos családi ház (telefonnal) kifogásta­lan állapotban igényes­nek eladó. Két szoba összkomfort azonnal beköltözhető. Cím a Ceglédi Nyomdában. Értesítjük a vásárló közönséget, hogy szö­vetkezetünk a Csepel Művek megbízása alapján vállalja a Cse­pel gyártmányú kerék­párok, motorkerékpá­rok és varrógépek ga­ranciális javítási mun­káit, szakszerűen, rö­vid határidő mellett, egész Pest megye te­rületére kiterjedően. Címünk: Abony, Kos­suth tér 5. műszerész részleg. Abonyi Mező- gazdasági Ktsz. Kétszemélyes vitrines rekamié, fotel, sezlon. kedvező fizetéssel. Bp, VI., Szív u. 28. Vágó kárpitos. 350-es DKW teleszkó­pos, eladó. Tápiószöl- lős, Korsós. Munkásfelvétel! A Könnyűipari öntöde és Alkatrészgyár (Vác, Temető u. 8.) felvesz esztergályos-, marős- és lakatos szakmunká­sokat, valamint olyan lakatosokat, akik ma­rógépen is tudnak dol­gozni. Szükség eselén átképzésükről is gon­doskodik a vállalat. ségét a jól felkészült Szalvai Honvédtől. Légsúlyban Ar- nóczky (Sz) ellenfél nélkül győz. Harmatsúlyban Keméndi (Sz) győz a sérülten kiálló Si- roki (N) ellen. A Vitányi (Sz)— Bócz (N) mérkőzés is szentend­rei győzelmet hoz, mivel Bócz keze kiugrott. A könnyűsúlyú Kovács József (N) ellenfele Strucuj (Sz) már az első me­netben feladta. Kisváltósúly- ban Borbás (Sz) diadalmasko­dik a leléptetett Kovács Ferenc (N) felett. A nap legszebb mér­kőzését váltósúlyban Marton (N) vívta K. Szabó (Sz) ellen. K. Szabó nyert. (Nagyváltósúly­ban Papp (N) sérülése követ­keztében marad alul Csalával (Sz) szemben. Papp szemhéja felrepedt és sérülés címén le­léptették. Középsúlyban Koj- nok (N) ellenfele, Hegedűs já­ték nélkül győz, mivel Kojnok csak mérlegelt. Félnehézsúly­ban Szabó Károly (N) a szent­endrei Szabó ellen ezúttal szé­pen, jól bokszolt és összecsapá­suk döntetlenül végződött. Ne­hézsúlyban Raffael (N) ellenfe­le Győrfi (Sz) az első menetben feladta. Raffael pillanatok alatt lerohanta Győrfit. Vasárnap Madridban látszották le a Spanyolország—Anglia nemze­tek közötti válogatott labdarúgó­mérkőzést. A találkozóra a Cha- martin stadionban került sor 110 000 néző előtt. Spanyolország— Anglia 3:0 (1:0). LABDARUGÓ NB I MTK—Ferencváros 2:0 (0:0). Né»* stadion, 80 000 néző. A rangadót a ceglédi Virág vezette. G: Sándor, Kovács III (11-esből). Diósgyőr— Szombathely 1:0 (1:0). Diósgyőr,; 15 000 néző. Dorog—Csepel 5:1 (3:1). Dorog, 7000 néző. Salgótarján—1 BVSC 2:1 (1:1). Salgótarján, 6000 néző. Vasas—Tatabánya 3:0 (1:0). Tatabánya. 12 000 néző. Pécsi Dó­zsa—Újpesti Dózsa 3:2 (1:2). Pécs, 20 000 néző. Szegedi EAC_Bp. Hon­véd 1:0 (1:0). Kispest. 10 000 néző (szombaton játszották). 1. O. Dózsa 21 14 4 3 41:18 32 2. Ferencváros i'i 11 6 4 49:27 28 3. Vasas 21 10 6 5 37:23 26 4. MTK 21 9 6 6 30:26 24 5. Bp. Honvéd 21 9 5 7 43:38 23 6. Diósgyőr 21 9 4 8 31:26 22 7. Tatabánya 21 8 6 7 25:25 22 8. Szeged 21 7 6 8 23:31 20 9. Dorog 21 5 8 8 27:38 18 to. Salgótarján 21 5 7 9 23:28 17 11. Csepel 21 7 3 ‘11 19:33 17 12. Pécs 21 5 6 10 27:47 16 13. Szombathely 21 5 5 11 26:37 15 14. BVSC 21 3 8 10 20:36 14 Reznák mindkét fogásnemben első lett A háromnapos nemzetközi birkózóverseny döntőit vasár­nap bonyolították le. A ceg­lédi nehézsúlyú Reznák a kö­töttfogású viadalon igen széD fegyvertényt hajtott végre, el­lenfele a szovjet világbajnok Nyikolajev, a 7. percben fel­adta. Reznák a szabadfogásúnk küzdelmében is az élen vég­zett súlycsoportjában. Olaszország DK csapata Buda­pesten 3:2 arányú győzelmet ara­tott Magyarország teniszvá lógat ott- ja ellen, s ígv továbbjutott a kö­vetkező fordulóba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom