Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-26 / 97. szám
biesezett a muveioaesi uuwcs II. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM 1960. ÁPRILIS 26. KEDD EREDMÉNYES POLITIKAI MUNKÁT VÉGEINEK ÚJ PÁRTSZERVEZETEINK A termelőszövetkezetek új tagságának szokni kellett az újhoz. Még a régi termelőszövetkezetben is nehéz volt a beilleszkedés, az új élet kezdése, de különösen sok probléma vetődött fel a két új termelőszövetkezetben, a Kinizsiben és a Vörös Csepelben, ahol nem jött segítségükre a régi tagság. A vezetőség nem tudott foglalkozni egy-egy tag egyéni problémájával, hiszen nekik a kezdés feladatai komoly problémákat vetettek fel. A kommunistákra várt a feladat, hogy segítségére legyenek a tagoknak, akik most ismerkednek először a közös gazdálkodással. Sok volt a probléma. Kezdetben baj volt a munkafegyelemmel. Nem értették, miért kell az állatokat közös férőhelyre összegyűjteni. Időnként felütötte fejét az elcsüggedés, hogy ennyi földdel úgy sem tud megbirkózni a tagság. Mindkét tsz-ben megalakult a pártszervezet, a kommunisták nevelőmunkája nyomán sok probléma megoldódott. Megszilárdult ,a munkafegyelem. A párttagok elbeszélgetnek a tagokkal és megmagyarázzák, hogy miért jobb az új. A tagság szívesen fogadta a felvilágosító szót. A párttagok száma, még kevés ezekben a tsz-ekben, de maguk mellé vettek 1Ö—15 aktívát, akik segítenek a fel- világosító munkában. így tudták megértetni, hogy miért van szükség az állatállomány fejlesztésére, a közös elhelyezésre. A legutóbb megtartott közgyűléseken a tagság már meggyőződéssel szavazta meg a javaslatokat. Sok volt a kishitű a tavaszi munkák elvégzésénél is. Most örömmel látják, s büszkék is rá, hogy a tavaszi munkákat Lakás, ivóvíz, közvilágítás a tanácsülés előtt A község kommuniális helyzetét tárgyalta a szombati tanácsülés, Győré Pál beszámolója alapján. Megállapítást nyert, hogy a legfontosabb teendők a lakás kérdésénél mutatkoznak. Közel ezer család lakik községünkben — különböző okok alapján — rendezetlen körülmények között. Sok esetben az épületek karbantartása sem megfelelő, bár a községi tanács ebben az évben is négy állami ház felújítását vette tervbe. Igen sok az üresen álló lakóház. S a tulajdonosok nem hajlandók sem bérbeadni, sem pedig rendbentartani. A lakáskérdés az elmúlt évhez viszonyítva enyhült, de korántsem megoldott. Továbbiakban fokozni kell a saját- ház-építési akciót. Igen nagy vita alakult ki ezzel kapcsolatban a telekár kérdésben. Tűrhetetlen, hogy egyes telektulajdonosok négyszögölenként igen magas árat kérnek, szinte kiuzsorázzák a vásárlókat. E téren az QTP-re hárul az a feladat, hogy a rendelkezésére bocsátott telkek árát reálisan s ne a napi irányárak szerint méretezze, mint adat közül a lakosság házépítési kezdeményezése az elsődleges. A többi kommunális feladat megvalósításához szükséges takarékosságon túl mindenekelőtt az emberre is kell gondolni. Másik lényeges feladat az ivóvízellátás. E téren már megtörténtek a kezdő lépések. Elkészült a törpevízmű dokumentációs terve, várható a vízügyi engedély megadása, melyek alapján a munkát meg lehet kezdeni. A'.törpevízmű a község jelentős részén megoldja az ivóvízellátás gondjait. Külön nagy gond a közvilágítás, bár itt is történtek már lépések. Ebben az évben 3 km szakasszal bővül a meglevő hálózat, de még közel 20 km hálózat építésére volna szükség. Persze a feladatok megvalósításához a lakosságnak hozzá kell járulni komoly társadalmi munkával. E téren jó példával jártak elől az Alkotás utcai lakók, akik tízezer forinttal járultak utcájuk közvilágításának rendezéséhez. Tájékoztató a tejellátásról Eredetileg az a cél vezetett az fmsz' irodájába, hogy megtudjam: mikorra készül el a cukászda és hogyan készülnek a fagylaltszezonra. Szinte féltem megkérdezni, ondoltak-e a tejbolt megnyi- ására? Félelmem alaptalanak bizonyult. Megtudtam, ogy négy üzletben rövidesen regkezdődik a teljes tej árusítsa. így reggel hét órától már ásárolható tej a Zalka Máté ti 1-es, a Szolnoki úti 2-es, a zelei úti 13-as, valamint a izemere Bertalan úti 5-ös szárú boltokban, literenként há- om forintos árban. — Sajnos, pillanatnyilag sak így tudjuk megoldani a ej árusítását — tájékoztat farga elvtárs. — Mindent el- :övetünk azért, hogy „tejivót“, ■agy ha jobban tetszik, „tej- sárdát” létesítsünk. Ebben zonban akadályoz a helyiség- tiány. Ilyen irányú létesít- nény elsősorban a központban íyerhet elhelyezést. Itt pedig lines még egyelőre megfelelő izlethelyiség. Ilyen célnak a •égi hentesüzletünk sem megölelő. Persze a létesítmény negvalósításáról nem mon- lunk le. A tejárusítás bevezesse bizonyos mértékig jelzi az gényeket is, melyek alapján «rvezhetünk. A négy üzlet 21 230 liter telet mér ki a második negyed- ívben. Persze emellett a tejtermékekben is nagyobb meny- nyiséget és választékot biztosíthatunk vásárlóinknak. Öt mázsa sajtféleség és 15 mázsa vaj kerül üzleteinkbe még ebben a negyedévben. Ha megfelelő üzlethelyiséget tudunk szerezni tejbolt számára, ott a felsorolt tejtermékek mellett yoghurt árusításával is foglalkozunk. jó minőségben, időben elvégezték. A kukorica kivételével minden tavaszi vetésüket befejezték. A szőlőnyitást, a metszést nagy szorgalommal végrehajtották. Több helyen az idős emberek és az asszonyok jártak élen, pedig ők féltek leginkább, hogy nem fognak tudni dolgozni a közösben. Már újabb feladatokkal foglalkoznak a párttagok. Felmérik a munkaerőszükségletet az aratási munkákra. Mert bizony itt a gabonaföldek még kis parcellákban vannak, ahol nem sok segítséget tud nyújtani a gép. De bíznak abban, hogy jó szóval minden erőt tudnak mozgósítani a nagy feladatra, s ezt is időre fogják befejezni. Mindkét tsz-ben a nőtanács és a KISZ-szervezet szervezésén dolgoznak. A szervezett ifjúság és az asszonyok nagy segítséget tudnak nyújtani a gazdasági munkában, így alakul az élet új termelőszövetkezeteinkben, s így segítik az új úton az embereket a kommunisták. —sik— A jelvényt a KISZ-bizottság adományozza azoknak, akik eleget tettek az előírt követelményeknek. Mi büszkén beszélhetünk erről, hiszen az abonyi KISZ-szefvezetek tagjai becsülettel megállták a. helyüket a próbákon. Ennek eredményeként, akik a jelvény viselésére jogosultak, azokat a KlSZ-bi- zottság oklevéllel jutalmazta. Az ünnepélyes átadás az elmúlt napokban történt meg. A fiatalok csaknem teljesen megtöltötték a Kinizsi söröző termeit. Az ünnepség színvonalát emelte az is, hogy megjelent a Koreai Népköztársaság követségének képviselője, valamint a KISZ központi megyei és járási bizottságának egy-egy tagja. Perjési elvtárs beszédében üdvözölte a külföldi vendégeket, majd a próba eredményével, jövőjével foglalkozott. A jelvények átvétele után jó vacsorával és kitűnő hangulattal ért véget az ünnepség. A múlt napokban tartotta l ülését a művelődési tanács, i Dóra János az első negyedévi I munkáról beszámolójában j örömmel állapította meg, ! hogy a művelődési ház kez- j di betölteni hivatását. A dolgozók egyre többen látogatják az egyes rendezvényeket. Szakkörök közül pedig eredményes munkát végzett a foto. képzőművészeti, irodalmi és a bábjátszó szakkör. Hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára rendezett seregszemlén a művelődési ház színjátszói a KlSZ-alap- szervezettel karöltve értek el szép eredményt. „Községünk 15 esztendeje” kiállításhoz, melyet mintegy ezren tekintettek meg, értékes anyagot dolgozott fel az irodalmi és a fotoszakkör. A táncrendezvényeken mindinkább javul a fiatalok magatartása. Bár még mindig akadnak rendbontók. Ezeket igyekeznek megnevelni. Szabó Ferencné, a mozi üzemvezetője tájékoztatásában sajnálattal állapította meg, hogy a megyei MOKÉP a művelődési tanács határozatait figyelmen kívül hagyja. Nem gondol a mozihelyiség karbantartására, a székek javítására; az udvaron levő áldatlan állapot megszüntetésére. Végül a művelődési tanács tervet készített az elkövetkezendő időszak munkájára is. ABONYI HÍREK A NEON-PORTALOK javítási munkáit végzik a földművesszövetkezet üzleteinél. A feliratok rövidesen sötétedés után is olvashatók lesznek. PÉNZJUTALMAT kaptak a sokgyermekes anyák. így a hatcsaládos Kovács Mária 1000 forint, Baksa Sán- dorné hétcsaládos 1200 forint, Pinviczki Sándorné és Lukács Gyuláné nyolccsaládos 1400—1400 forint és Raffael Pálné kilenccsaládos anya 1600 forint jutalomban részesült. MEGKEZDŐDÖTT a kukoricavetés a Kossuth Tsz-ben. A terv szerint négy gép és hét fogat vet 1200 hold területen. ELHELYEZTÉK a lóállományt az Uj Világ Tsz-ben. Az állatok a saját erőből épített száz férőhelyes istállóban nyertek szállást. ELKÉSZÜLT az ifjúsági tsz-ek üzemterve. A tervkészítésben a földművesszövetkezet szakemberei nyújtottak segítséget a fiataloknak. KÍSÉRLETI parcellát létesített a Lenin Tsz. A terület 50 holdján hibrid és 20 holdján pedig a silókukoricát vetik négyzetesen. GYÜMÖLCS- ÉS ZÖLD- SÉGÁRUSÍTÓ „standot" kíván létesíteni a piactéren több helyi termelőszövetkezet. A KÁPOSZTA ÉS A KARALÁBÉ kiültetése befejeződött a József Attila Tsz kertészetében. MOSODÁT kíván létesíteni a földművesszövetkezet, mely a lakosság részére is vállal munkát. Totótippek a 18. játékhétre 1. Salgótarján—'Újpest 1 2 x 2. Dorog—Vasas 2 3. Pécs—Szombathely X x 4. Tatabánya—Szeged 1 5. Kecskémét_Bo. Spartacus 1 6. Oroszlány—Mosonmagyaróvár 2 x 7. Bologna—Roma 1 X 8. Padova _Florentini 2 9. Palermo__A-talanta 1 x 1 0. Sampdorla_Milan 1x3 1 1. Nitnes__Reims 1 2 1 2. Toulouse—HC. Paris 1 2 Fótmérfcőzések: l. 1. 1. 1. Május 1. ünnepi műsora Hagyományos műsorral, fáklyás felvonulással kezdődik az ünnepség április 30- án, este hét órakor. Május elsején reggel hat órától zenés ébresztő a község különböző útvonalain, a földművesszövetkezet egyesített népi zenekara, valamint a zeneiskola fúvószenekara közreműködésével. Kilenc órakor kezdődik a szokott útvonalon a felvonulás az ünnepi nagygyűlésre. Délután két órakor sportműsor kezdődik az új sporttelepen. Fél ötkor ifjúsági, s este nyolc órakor felnőtt előadás a művelődési ház színháztermében. A Petőfi Színpad rendezésében színre kerül Gergely Sándor: Vitézek és hősök című há- romfelvonásos drámája. Este nyolc órakor utcabál kezdődik a piactéren. 3000 DB NAPOSCSIBE növekszik a Kossuth Tsz baromfitelepén s rövidesen megérkezik a kétezer kacsa és ugyanannyi pulyka is. A LENIN TSZ SERTÉSÁLLOMÁNYÁBAN elkezdődött a fialás. Az eddig leellett 7 koca átlag 9 malaccal szaporította az állományt. Újabb 21 anyakoca fialását várják még a közeli napokban. A KOSSUTH TSZ KISZ- szervezetének 20 tagja szerezte meg az Ifjúság a szocializmusért próba jelvényét. ÚJABB 2100 naposcsibe érkezett a Lenin Tsz-be, így az állomány 6100 darab. SZÁZÖTVEN HEKTÓ sör várja a fogyasztókat május elsején a szövetkezeti büfében. A CUKRÁSZDA új helyiségének falait lambériával, a padlózat kövezését pedig met- hail lapokkal kívánja megoldani a szövetkezet. Tíz MAGÄVAL TEHETETLEN öreg részesül rendszeres segélyben, s hetvenen kaptak rendkívüli, szociális segélyt ebben az évben a községi tanácstól. ÜGYELETES ORVOS május elsején dr. Melczer Géza, ügyeletes gyógyszertár 1/1 , KossutJh tér 17. ! 5:1 ARANYBAN győzött az ; abonyi rendőrőrs az albertir- ! sa—jászkarajenöi vegyes elle- ! ni labdarúgó-mérkőzésen. A • röplabdamérkőzésen is az abo- ;nyi rendőrőrs diadalmaskodott. : KISZ-jelvény — alatta ez a j pár szó: Ifjúság a szocializ- jmusért. A jelvény formáját, ; kivitelezését tekintve igen íz- i léses és szép. Ezt a jelvényt i látjuk mostanában sok fiatal : mellén. | FALUGYŰLÉS keretében ; megtörtént a Hazafias Nép- ; front községi bizottságának i újraválasztása. A járási veze- itők mellett a gyűlésen megjelent Csala László országgyű- i lesi képviselő. A bizottság el- inöke Szabó Sándor maradt, [helyettese Pólyák János és [titkára Biró Béla. IGEN SZOROS s elkeseredett küzdelemben 23:20 (9:9) arányban diadalmaskodott a KSK kézilabda-csapata a Váci Kötött ellen. ÜJABB KÉT PONTOT szerzett a labdarúgócsapat Cegléden. 5:2 arányban győzte le otthonában a jó képességű ceglédi együttest. szakmát elsajátíthassa. Akkor, mint jiatal munkásfiú, bekapcsolódott a munkás- mozgalomba. — Azután háború következett, majd háromesztendei fogság, Szicíliában. 1920-ban boltot és nyomdát nyitott itthon, Abony- ban. Mint ő mondja: krajcá- ros boltot. Ez volt az első olyan üzlet,, ahol papírfélén kívül egyebet nem lehetett kapni. Az emberek pedig a nehéz gazdasági helyzet és munkanélküliség miatt csak létszükségleti dolgokat vásároltak. A könyv, papír drága volt nagyon. Egy füzet, ami ma 1,10 Ft — 34 fillérbe került, 1 kg birkahús árába. Papírszalvéta, zsír- és fehér csomagolópapír jóformán senkinek sem kellett. Klost pedig valamennyi nélkülözhetetlen és keresett cikk. Aktatáska — amit ma már általában első osztályos korukban megkapnak a gyerekek — gz akkoriak számára elérhetetlen vágyálom maradt. Sokszor az irkát, a könyvet is hitelbe vették. Járdány bácsi nappal az üzletben dolgozott, éjjel a nyomdában, s mikor fáradtan hazatért, a gond nem hagyta nyugodni. Hogyan is lesz holnap? így történt, hogy 1923-tól 1927-ig a szolnoki járműjavítóba járt át dolgozni, mint segédmunkás. 1945-ben már az ő nyomdájában készült, a vidéki lapok között elsőként induló Abonyi Munkás Újság. 1950 óta a földművesszövetkezet dolgozója. Könyvet, papírt, játékot, kultúrcikket árult, többnyire gyermekeknek. — Nagyon szeretem a gyerekeket — mondja. — Sokat foglalkoztam velük, neveltem őket. Mikor bejöttek a boltajtón, már tudtam, mit akarnak. Komoly vásárlásra készülnek, kevés pénzért apróságokat vesznek, vagy üres zsebbel dobozokat kérnek. Legnagyobb öröm számomra még most is az, hogy akárTöbbsincs királyfi Igen élénk vita folyik pedagógus berkekben, szerepeljen-e vagy sem, előadásokon a ta- nuióifjóság.- Nem óhajtok pedagógiai értekezést írni a Szelei úti alt. isk. önképzőkörének előadásairól. Csupán néhány pontban kívánom értékelni a gyerekek játékát. Elsősorban. Péter Ida tanárnéni lelkes munkáját keli dicsérnünk, aki összefogta, s irányította a gyerekek szereplését. Elöljáróban azt kell elmondanunk, az előadás nem. volt „sztárparádé". Minden szereplő gyermek, számára megfelelő szerepkörben nyújtott komoly játékot. Nyugodtan merem az együttes munkáját művészinek nevezni. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy hibát nem láttunk. Életükben talán először szereplő gyerekek játszottak, s játékukkal nemcsak a szülőknek, hozzátartozóknak, ismerősöknek nyújtottak kellemes szórakozást. Az idegenek is meghatódtak, elérzékenyültek vagy önfeledten kacagtak. Hibaként csak a műszaki személyzet munkáját említhetem. Igen nehéz a lelkes együttesből bárkit külön kiemelni. A látottak alapján meg kell dicsérni Mucsányi Ilonát, Ráki asszony alakítóját, aki játékával magával ragadta a közönséget. Külön kell szólni Hájháj ördögkíráiyról — Ördög Gyurkáról —, aki nevéhez méltón alakította ,a hatalommal rendelkező gonoszt és a vidám Drurno ördögről, Igriczi Zsigáról, aki monológján túl, lelkes játékává!, mókázó kedvével kacagtatta a nézőket minden jelenetében. De a dicséret ' és elismerés hangján keil szólni a többi szereplőről, kicsiről és nagyról egyaránt. Sági Laci, Varga Dénes, Nagy Éva, Mucsányi Laci, Mezei István, Czéteus Éva, Seres Lajos, Füleki Erzsi,, kis tündérek, mindannyian híven tolmácsolták „Elek nagyapó’’ mesejátékát. Végül szólni kell a tantestület egységéről, akik a gyermekek mellett komoly részt Vállaltak a technikai munkában. A nevelők és gyerekek egységes munkája olyan előadást eredményezett, amely felnőtt műkedvelő csoportnak is becsületére válhat. Befejezésül szeretném felhívni a népművelési tanács figyelmét már most: ebből az együttesből többen kiválnak, elvégezvén a VIII. osztályt. Meg kell találni a módot, hogy felnőtt csoport munkájában dolgozzanak tovább. Méltók erre, bizonyíték rá a „Többsincs királyfi”. — Mocsári József — ÖTVEN ÉV UTÁN Április elsején „Járdány bácsi boltja”, a Szelei úton levő földművesszövetkezeti „Játék- és kultúrcikk-bolt” gazdát cserélt. Járdány bácsi kilépett a dolgozók sorából és ötven évi fáradságos munka után nyugdíjba ment. — Képek jelennek meg előttem. Látom őt fiatalon a pult mögött, amint minket, aprócska gyermekeket szolgál ki, füzetet ad, hegyezi a ceruzát, és láttam pár héttel ezelőtt is, kicsi vevőivel foglalkozni. Ugyanaz a mosoly, ugyanaz a kedves, derűs arc, szolgálatkész modor, csak közben a haja megfehéredett, és néhány hosszú esztendő elmúlt .,. 50 évvel ezelőtt kezdte munkáját. Mint tizennégy éves gyerek került Ceglédre egy könyv- és papírüzletbe, amelyhez nyomda is tartozott. Bizony nehéz volt a sora. A tanonc akkor mindenes volt a háznál. Télen délután kettőkor már a lámpákat tisztogatta, hogy a nyomdában tudjanak dolgozni. Napi 10— 12 órai munkaidő után ő még tovább éjszakázott, hogy a Ifjúság a szocializmusért! merre járok, a gyerekek í mindenhol ismernek, rnegszó- í lítanak, szeretnek. A munká- l mat is nagyon szerettem. So- í hasem voltam önmagámmal \ megelégedve, mindig jobbat \ és többet akartam... Jó munkáért háromszor ka- j pofi kitüntetést. Egyszer a \ „Kiváló Földművesszövetke- • zeti Munkáért” és kétszer \ nyerte el a „Szakma Kiváló \ Dolgozója” jelvényt. Most a pihenés következik, j Először két hét jutalom- í üdülés Hévízen, aztán csen-! des apró tevékenységekből i összerakott napok. Régi ta- í nonckori vágyát is szeretné { valóra váltani. Szeretne so- \ kát fényképezni. Akkor nem \ volt fényképezőgépe. Igaz, \ megrendelte Becsből. de j hiába érkezett az meg a pos- ; tára, as árát. a három koro- í nát nem tudta érte össze- j gyűjteni. Később meg ideje í nem volt ehhez a munkához. ! Most kiélheti ezt a szenve- í délyét s hozzá j 5 egészséget. J örömet és hosszú életet ki- £ vánnak Abonv dolgozói és az J abonyi gyerekek. Fehér Jánosné <