Pest Megyei Hírlap, 1960. április (4. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-15 / 89. szám

tie«. ÁPRILIS 15. PENTEK KIT MEGYEI íMívííip A MA ELŐKÉSZÜLETÉVEL A HOLNAP ORMAIN Jo lenne, ^ hűvös tárgyi­lagossággal szólhatnék a Cse­pel Autógyárban lezajlott ki­bővített pártbizottsági ülésről. De nem megy, mert a tíz­oldalas jelentés és a vitázók szíve, szenvedélye sem maradt érintetlen. Hiszen, ha a mi fiataljainkról, életük, emberré formálódásuk folyamatáról esik szó, mindig belevegyül hangunkba a szeretet szenve­délye, a féltés és adniakarás érzése. Hiába! Nem tudjuk kivonni magunkat a törvény alól: az ifjúság mindig szép és szeretni való. Talán Nagy Ilona gépimun­kás szavai fejezték ki legjob­ban a majdnem négyórás megbeszélés alaphangját. Azt mondta: — Mi, akik fiatalon száraz kenyeret ettünk csupaszon, nagyobb felelősséggel vagyunk az ifjúság iránt... Többet kell nekik segíteni, hogy el­igazodjanak abban a világban, amely nekünk is — minden­nap — új. A jelentés szerint a Csepel Autógyár dolgozóinak majd­nem egynegyede 14—26 éves és ebből hat és félszáz a KISZ tagja. Megoszlásuk szerint a következő: 274 szak- és beta­nított-. 48 segédmunkás, a fia- tál műszaki értelmiségiek szá­ma 73. A többiek ipari tanu­lók, gépírók, könyvelők... Az elemzésből az is kiderült, hogy a gyárban dolgozó fia­talok közül 480-an nem vé­gezték el a 8 általánost, de már 171-en érettségiztek és 12 a diplomás, négyen most jár­nak egyetemre, húszán közép­iskolába, másik húsz pedig tanfolyamon bővíti ismereteit, A pártoktatásban részvevők száma mintegy 500-ra tehető. A gyár fiataljainak — tizen- négy-húsz év között — 32 százaléka tehát nem végezte el az általános iskolát. Vajon mi lesz velük? A pártbizott­ság ülésén nem lehet olyan határozatot hozni, márpedig szeptemberben ezeknek a fia­taloknak „be kell íratkozniok az iskolába!” Parancsszóra az ilyesmi nem megy. De olyan légkört kell kialakítani a fia­talok között, hogy szégyellje magát at, aki elmarad. Hiszen ugyanaz az elemzés kimutatja, hogy a gazdasági, erkölcsi, politikai feltétel meg­van. Nézzük, hogyan? A közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a megkérde­zett másfélszáz fiatal közül a fiúk mindegyikének legalább három öltöny ünneplője, 3—5 pár cipője, a lányoknak pedig 5—8 ruhája és 5 pár cipője van. Rádiótulajdonos nyolc­van százalék, huszonhárom százalékuk fényképezőgéppel, hét százalékuk televízióval, harmincnyolc százalékuk pe­dig kerékpárral rendelkezik. (Motorkerékpárra nem terjed ki a vizsgálat, pedig legalább annyi van, ahány televízió.) De talán a legérdekesebb és a jellemformálódás szempontjá­ból a legtöbbet mond az, hogy a fiatalok fele, pontosan 50 százaléka takarékba rakja n pénzét. Tehát a holnapra is gondol, vagy pedig olyan vá­gyát akarja kielégíteni, ami a havi keresetből egyszerre nem fedezhető. Példám bútor-, motor-, autóvásárlás, egyné- hányan családi házra, örök­lakásra gondolnak, vagy hosz- szabb külföldi útra. De egyi­kük sem „spórol” ruhára, vagy szórakozásra. Az nem komoly gond ma már. A jelentés azt mondja: „A vizsgálat teljes adataiból megállapítható, hogy a fiata­lok jó, rendezett anyagi körül­mények között élnek ... kere­setük biztosított... a kellő politikai munka hiányában azonban a „mának élés” gon­dolata foglalkoztatja inkább őket és így távolabbi célok elérése sok fiatalban alig me­rül fel...” Ez az őszinte hang tiszte­letre méltó. Mégis, mit lehet tenni? Vagy hogyan akarják a fiatalok érdeklődését fel­kelteni a távolabbi célok, a saját felnőttkoruk iránt? Töprengő, bölcselkedő fiata­lókat akarunk mi, akik a jövő távlatain gondolkodva elhanyagolják a ma kínálta örömöket?! Szó sincs ilyes­miről! Hogyan neveljük, vezes­sük, bátorítsuk hát őket? Hol kezdődjék a nevelés? A pártbizottsági ülésen nem a pedagógia doktorai ültek, hanem munkások és értel­miségiek, apák ' és anyák, s természetesen a fiatalok kép­viselői is. Az eredményhez vezető járható utat keresték. A nevelés akkor kezdőd­jék — állapodtak meg vé­gül —, amikor a fiatal elő­ször átlépi a gyárkaput. A közösség, amely otthonává válik, úgy fogadja, mint a gyereket, aki az első betű­vel ismerkedik. Hiszen a fia­talban több a lendület, mint a megfontoltság, nagyobb a tudásvágy, mint amit az első napokban képes kielégíteni. De mégis egyszerre akarja ezt. Kudarc is éri, szégyenben is marad, mert úgy érzi, hogy a szerszámforgatáshoz elegen­dő a pillanatok gyakorlata. Aztán megtorpan és jelleme szerint akarja bizonyítani, hogy ő tud és kiváló, csak a felnőttek társadalma konok, elzárkózó ég értetlen. Ilyen­kor a fiatal hangos lesz és szemtelen, vagy csendes, de ellenséges. Ki segítse át őket ezeken a buktatókon? Egyhangú volt a válasz: A kommunisták, a pártszerve­zet. Az ő édes gyerekük le­gyen minden fiatal. A nevelés, a velük törő­dés szervezeti feltételei már megvannak, hiszen alapszer­vezetekben dolgozó kommu­nisták közül többen a KISZ- ben tevékenykednek. De so­ha nem szabad elfelejteni, hogy a ma fiataljainak küz­delme saját emberségük ki­alakításáért nekik éppen olyan fontos és nehéz az ő számukra, mint a javakora­beliek harca volt a saját hol­napjukért az elnyomás ide­jén. Van különbség? Igen, de a fiatal a mában él és a ma fogfájáisát mindenki job­ban érzi, rá nagyobb hatású, mint a másiknak tegnapi bármilyen szenvedése. Fel­idézni ugyan lehet, de át­éreztetni?! Ha jelszót keresnénk a 14— 26 évesek számára, azt mond­hatnánk: „együtt!” De ez az együtt szól a negyvenesekre, a nyugdíjba készülőkre is. Mégis differenciálni kell! És ez a pártbizottság, a kommunisták, a felnőttek nevelőm unkájában a lénye­ges. „Testhez álló feladatot” kell adni kor, nem és jel­lem szerint. Akkor a fiatalokban fel­éled a vágy, fűti őket a lel­kesedés, hogy a ma előké­születével a holnap ormait hódítsák meg. Hiszen a Csepel Autógyár kollektívája — benne az egynegyedrész fiatal — el­nyerte a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vándor­zászlaját. Az elvégzett mun­ka bizonyítja tehát, hogy az „osztály kohója” kitűnő anya­got termel. 1-Iogy van még javítani va­ló? Ez természetes. Erről tárgyal a Csepel Autó­gyár pártbizottsága. Déry Károly Az ősszel még sártenger volt a ceglédi szeszfőzde udvara. Most kikövezik, hogy simán gördülhessenek ki a kapun a gyár termékeivel megrakott járművek. (Gábor felv.) Ma Derecskén sorsolják a lottót A lottó 16. játékheti nyerő­számainak sorsolását április 15-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel a Hajdú me­gyei Derecskén, kedvező idő esetén a szabadtéri színpadon tartja meg a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Országos politechnikai ankét Debrecenben országos poli­technikai ankétot rendeznek április 26—27—28-án. Az an­kéten középiskolai szaktaná­rok, szakfelügyelők, a gyakor­lati képzést irányító nevelők, továbbá a politechnikai okta­tást segítő debreceni üzemek képviselői, műszaki vezetői vesznek részt. Az országos ankétra elkészült Debrecen­ben — a városi tanács anyagi támogatásával — a központi politechnikai műhely. A totó—íottó-k^rendeltségek húsvéti nyitvatartási ideje A totó-lottó kirendeltségek április 17-én Budapesten és a körzeti irodák székhelyén a megszokott vasárnapi idő­pontban tartanak nyitva, vi­déken pedig zárva marad­nak. Április 18-án, húsvét hétfőjén valamennyi kiren­deltség zárva marad, a vidéki totó-lottó irodák pedig reggel 9-től délután 1 óráig tartanak nyitva. Örömeink — gondjaink Pult előtti bosszúságok Nem egyszer előfordul, hogy a vásárolni akaró háziasszony bosszankodva fordul ki meg­szokott üzletéből, mert amit keresett, nem kapta meg. Vé­gül megkapja — a hatodik boltban. Városban ez még hagyján. De falun, ahol nin­csen hatodik bolt, ott több ez már, mint bosszúság. Mert szólni kell az ismerősnek, aki Pestre megy, vaay be kell vonatozni a járási székhelyre. Nehogy azt gondolja az olva­só, valamilyen sokat emlege­tett hiánycikkről van szó. Nem. így például — mint egy legutóbb hozzánk érkezett le­vél bizonyítja — több ceglédi boltban nem lehet Hypót kap­ni. De lehetne szólni a gye­rekcipőről is. pedig van, csak éppen ott porosodik nagy mennyiség, ahol a negyede is elég lenne, ahol meg kellene, ott nincsen. Előfordul olyasmi is, hogy valami van és mégsincs. Egyetlen példát rá: a Pest megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat tíz napja 16 kombinált szekrényt küldött a váci üzletbe. A szekrény ka­pós lenne, ha eladnák. De nem adják. Ugyanis az üzlet nem tudja, mi az ára. S tíz napja nem közli ezt a központ. A szekrény tehát ott ingerkedik a pult mögött — s a vevő ott bosszankodik a pult előtt. Sok a panasz — elsősorban a monori járásban —, hogy a földművesszövetkezeti boltok nem tartanak zöldséget. így is van. Hogy miért? Ki tudja. Hiszen van, annyit szállítanak számukra, amennyi csak szük­séges. De nem igényelnek. Nem azért, mintha a vevőnek nem kellene, hanem azért, mert „nem érdemes vele bajlódni, piszkol csak az üzletben stb.”. Hogy a vevő bosszankodik? Ezzel egyes kereskedelmi em­berek nem törődnek. A vevő türelmes. Még senki nem verte az asztalt amiatt, hogy ami köztudottan hiány­cikk pillanatnyilag, az miért nincs az üzletben. Az átme­neti nehézséget mindenki meg­érti. De a hanyagságot, a nem­törődömséget. az igények le­hetőségekhez mért legjobb ki­elégítésének elmulasztását nem érti meg a vevő, s nem sza­bad, hogy megértsék a keres­kedelem felsőbb szervei sem. Helyes, hogy például több he­lyen- piackutatással foglalkoz­nak. Helyes az is, hogy a MÉK a közelmúltban több já­rásban ellenőrizte a földmű­vesszövetkezeti boltok zöldség- ellátást. Ezt kell még foko­zottabban tenni. Persze, az sem baj, ha ellenőrzés nélkül, közvetlenül azok tesznek min­dent jól, akik ott állnak a pult mögött, hiszen azokért vannak, „kik — a pult előtt olykor bosszankodnak. Mészáros Ottó Az élüzem cím kötelez! Ezt vallják a hajógyáriak Másodszor lett élüzem a vá­ci Dunai Hajógyár. Az erről tanúskodó oklevél azóta már bizonyára ott függ az első mel­lett, az igazgatói iroda falán. Kétszeres élüzem — két ok­levél. Vannak talán, akik most legyintenek: „Ez is valami? A mi gyárunk hatszoros élüzem!” Szép dolog, ha egy vállalat hatszor érdemli ki a megtisz­telő élüzem címet. De higgyék el, ez a két oklevél — ez is va­lami. Hosszú és nehéz út veze­tett idáig! Öt-hat évvel ezelőtt a Dunai Hajógyár még súlyos nehézsé­gekkel küzdött. Az anyag- és megrendelésihiány, a profil­gond már a felszámolás gondo­latát vetette fel az illetékesek­ben. S akkor felmerült egy javaslat, amely nemcsak a pro­fil, a mit gyártsunk? kérdését döntötte el véglegesen, de megszüntette az anyag- és megrendelésihiányt is. Az ötlet pedig így hangzott: itthon dol­gozzuk fel késztermékké a ma­gyar alumíniumot. A javaslat szerencsésen pá­rosult a piac igényeivel: a ke­reskedelem régóta kért olyan modem motor oldal kocsikat, amelyeket a 250 köbcentis Pannóniához lehet használni. A gyár műszaki gárdája ösz- szefogott és megszületett az el­ső prototípus: az OK 2. Kömy- nyű súlya, tetszetős külseje ki­vívta a szakemberek elismeré­sét. Eleinte heti 2—3 darabot gyártottak belőle. Az ellenfor­radalom után csökkentették az átfutási időt — ezzel együtt az önköltséget — s megkezdhet­ték a szériagyártást. Jelenleg a 14 000 darabnál tartanak. Igaz, a mostaniakat már OK 3- nak hívják, szebbek, korsze­rűbbek a réginél. Kilencvenöt százalékuk exportra készül, a baráti országoknak. ★ Ha valaki egyszer arra vál­lalkozna, hogy megírja a Du­nai Hajógyár történetét, az 1959-es esztendőnek külön fe­jezetet kellene szentelnie. Egyetlen év alatt 15 űj konst­rukciót dolgoztak ki a gyár szakemberei! íme, az elmúlt év jelentő­sebb állomásai: Júniusban elkészült a már említett OK 3 prototípusa. Az elődjénél könnyebb, teleszkóp helyett állítható, laprugózású oldalkocsi. Népszerűségét csak utódja, az OK 4 múlja felül, amely mindössze néhány hó­nappal „fiatalabb”. Ez a nyu­gati piacokon is versenyké­pesnek bizonyult, rejtett sár- védős konstrukció nagy di­csőséget .szerzett alkotóinak: megelőzve neves nyugati cé­gek gyártmányait, aranyérmet nyert a lipcsei vásáron. Ez évben gyártják belőle az első tíz darabot, egyelőre csak be­mutatásra, a külföldi vásáro­kon. Az elmúlt nyár újszülöttje a hajógyári mérnökök és munkások büszkesége, a köz­kedvelt 301-es vízibusz to­vább fejlesztett típusa: a 303-as személyhajó. Nyitott fedélzetével, 180 személyes befogadóképességével, luxus- kivitelével bizonyára elnyeri majd a hajókirándulások ked­velőinek tetszését. Az első da­rab most, a napokban tesz vizsgát „vízi jártasságáról” a Balatonon. Néhány hét múlva pedig kirándulók százait viszi-hozza majd a magyar tenger hullámain. ★ A műszaki gárda mellett — úgy érzem — feltétlenül szól­nom kell a munkáskollektíva érdemeiről is. Kérem, felejt­sék el egy pillanatra, hogy bizonyos jelzőket erősen el­koptattunk az évek során, mert ennek a kollektívának lelkes munkájáról csakugyan az elismerés hangján kell be­szélni. A gyárvezetésen kívül elsősorban nekik köszönhető, hogy ebben az éveken át veszteséges üzemben az idén 21 napi munkabérnek meg­felelő nyereségrészesedést osz­tottak szét. Az 1958. évihez viszonyítva 38 százalékkal magasabb tervüket minden vonatkozásban túlteljesítették. A kongresszus tiszteletére vál­lalták, hogy a második félév­ben terven felül másfélmillió forinttal növelik a termelési értéket. A másfélmillióból — 4 300 000 forint lett! ■k Az élüzem cím — kötelez! Ezt vallják a hajógyáriak. Hogy kit mire kötelez, arról a felszabadulási műszak — pontosabban: dekád — sike­rei tanúskodnak. Rigó János 12 tagú kishajóépítő brigádja az ünnepi dekádban 244 szá­zalékot teljesített. Kaszás Ákos motorszerelő 124, Klu- csik József argonhegesztő 135, Zeke Ferenc öntő 122 száza­lékos egyéni teljesítménnyel ünnepelte a nagy évfordulót. Az élüzem cím — valóban kötelez. A hajógyáriak mun­kája, 1960-as felajánlásuk azt bizonyítja, hogy vállalják is ezt a kötelezettséget. Nyiri Éva BIZALOM — Kérem, mi már igen so­kat csalódtunk. Bizalmatla­nok vagyunk! — Kerek hét esztendővel ez­előtt hangzott el ez a meg­jegyzés egy beszélgetésen. Idős parasztemberekkel ta­nácskozott egy szövetkezeti kiküldött az új szövetkezeti formáról, a falusi bankról. A helybeliek elmondták, hogy a század elején volt már ná­luk „népbank”. Később hitel- szövetkezetbe léptek. Aztán hol elsikkasztották a pénzt, hol meg a háború jött. S legtöbbször nem a rászorul­tak kgptak kölcsönt, hanem a nagygazdák, a vezetők ba­ráti köre ... Csalódtak. Bele­fáradtak ... Ez a beszélgetés jutott eszembe a napokban, ami­kor a nagymarosi takarékszö­vetkezet közgyűlésén ültem. A rövid beszámolóból kide­rült, hogy ennek a kicsi fa­lunak nagyon jól működő ta­karékszövetkezete van. Két éve alakult, s szinte észrevét­lenül terebélyesedett ki. Elmúlt évi munkájuk alap­ján már az országos jók kö­zött emlegetik nevüket. Pedig jóformán semmivel kezdték. Mintegy százharmincán mondták ki a megalakulást. Ma taglétszámuk közel négy­száz, 630 ezer forint betétet kezelnek, a tagak által befi­zetett részjegyalap pedig majd 60 ezer forint. Működésük óta 225 esetben folyósítottak kölcsönt 681 ezer forint értékben. Mire kérnek általában kölcsönt az emberek? Kisgépvásárlásra, állatvételre, bútorra, ház- tatarozásra. Sőt, akadt olyan eset is, amikor nagy értékű gyógyszer megszerzéséhez kért és kapott valaki gyors kölcsönt. Sok nagymarosi ember megszokta már és természe­tesnek veszi a saját bankját, ahol neki szava van, ahová bizalommal beteheti pénzét, ahonnan kölcsönt kap, ha megszorul. Ma már senkinek sem jutna eszébe, hogy bi­zalmatlan legyen, mert sen­kinek sem veszett oda a pén­ze, s nem vész oda ezután sem. Ma már Nagymaroson is, máshol is megértik az emberek, hogy az állam nem is engedne kétes biztonságú pénzintézetet működni. Az állam maga szavatolja a be­tét visszafizetését, s ezzel már eleve megteremti, a bizalom alapját. Akik annak idején tagjai voltak a hitelszövetkezetnek, tudhatják, hogy annak első­rendű célja a kamatnyereség volt a kihelyezett kölcsön után. Nem is lehetett más, hiszen kapitalista vállalkozás volt, kollektív kapitalista vállalkozás. szövetkezés cí­mén. Arra is emlékezhetnek, hogy ott annak volt szaró, aki a legtöbb üzletrészt' je­gyezte. Arra is emlékezhet­nek. hogy minden kölcsön­felvétel alkalmával újabb részjegyet kellett jegyezniük. És nem volt állami szava­tosság. A mai falusi bankot vá­lasztott emberek irányítják, s ez a testület, az igazgatóság dönt arról, hogy ki az, aki­nek leginkább indokolt a köl­csön. Hiszen ők segíteni akar­nak, nem nyerészkedni. Azért is hozták létre ezeket a falusi bankokat, hogy a megtakarí­tásokat összegyűjtsék, kama­toztassák és segítsék vele a helybeli rászorulókat. Ha pe­dig valaki nem veszi igény­be ezt a segítséget, amellett, hogy szépen kamatozik a pén­zecskéje, megvan az a tu­data, hogy a szövetkezeti szellem jegyében segít má­sokon. Ez sem utolsó dolog akkor, amikor immáron köz­szellemmé válik a közösségi érzés! Nagymaroson két év mun­kája felvirágoztatta ezt az új szövetlcezetet. A lelkiis­meretes munka — amely elsősorban Scheilli József pénztáros és Zoller Nándor ügyvezető tevékenységét di­cséri az igazgatósági tagok mellett — és a felvilágosító szó bizalmat -teremtett. így jutottak a nagymarosiak for­dulóponthoz. Mi ez a forduló­pont? Ahogy idéztem is azt a két év előtti történetet, nem is olyan régen még rá kel­lett beszélni az embereket sok faluban, hogy nekik jó ez, szövetkezzenek. Ma pe­dig? Az ünnepi közgyűlésen felállt egy komoly és tekin­télyes ember. bejelentette, hogy őt a szokolyai lakosság küldte azzal a kéréssel, ter­jesszék ki a takarékszövetke­zet működését az ő falujuk­ra is Nagymaros. Kismaros és Nógrádverőce után. Hát igy halad az élet, és változik a vélemény. S így születik meg a bizalom is a jó munka után. Tenkely Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom