Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-19 / 67. szám

MIKROKOZMOSZ így lökhette magából a Kozmosz A zsibongó csillagrendeket, Ahogyan a mozdonykémény vágja Fölfelé a csillagsereget. Tejutak, csillag-pántlikák szöknek A sötétre hevesen elő S ha egy széthullt — százat fúj helyébe A pályán rohanó erő. Darázs SPORT lássál foglalkozik, egy Szent­endrére emlékeztető kisváros légkörében — volt az egyik bemutatott. Kicsi kora óta Szentendrén élt, tehát benyo­másai és városszeretete min­den idegszálával Szentendréhez fűzi s regényében élvezetes, szemléltető módon örökíti meg a nehéz esztendők társadalmi és lelki fordulatát. Nagy Zsu­zsa a feltett kérdésekre vála­szolva, beszélt magáról, mű­veiről, készülő munkáiról s bizonyította írói elhivatottsá­gát. Utána dr. Dezsofi Ferenc, a város alapos ismerője és sze­relmese „Régi szentendrei em­berek'’ című írásgyűjteményé­ből olvasott fel egyet. „Miakits Áca szerencséje” volt a na­gyon élvezetes, szórakoztató novella címe, mely egykorú hivatalos dokumentumokon alapulva a régi szerb kereske­dő város polgárairól adott nagyszerű jellemrajzokat egy mulatságos, szórakoztató és szemléltető elbeszélés kereté­ben. Tóth Ferenc, a könyvtár ve­zetője megnyitójában beszélt a könyvtár jószándékú működé­séről és kedves szavakkal kérte a megjelenteket, hogy is­merőseik meggyőzésével és összegyűjtésével is szaporítsák a könyvtár állahdó olvasóinak és látogatóinak számát. Két író vendégünket a ba­ráti kör részéről Horváth Le­vente mutatta be a közönség­nek. A legközelebbi irodalmi estjét április 25-én rendezi meg a parányi baráti kör, melyre már ezúttal kéri a mi­nél nagyobb számú érdeklődő megjelenését. HÍREK A VÁROS ÉS A VÄROS ügyeletes orvosa március 20-án dr. Gőlner Pál körzeti orvos. — LELKESEN KÉSZÜL­NEK a budapesti helyőrségi klubok áprilisi fesztiváljára a szentendrei helyőrségi klub öntevékeny csoportjai. A mintegy 30 tagú gyermekkó­rus három hete alakult meg Máthé Sándor igazgató veze­tésével. Alig fél éve műkö­dik a színjátszó és bábjátszó csoportjuk és máris eredmé­nyeket könyvelhetnek el. Tánccsoportjuk országos ver­senyen előkelő helyezést ért el. — TJ.I KÖNYVEK: Jókai Szegény gazdagok, Bóka L. A karoling trón, Remarque Szerelem és halál órája, Ig- nácz R. Prospero-szigetén, Szőnyl Álarcos istenek. Női szóval c. gyűjtemény. Az Ál­lami Könyvesboltban kapha­tók. — NEGYEDIK HELYEZÉST ért ei Kovács Ferenc, a papír­gyár természetjárója a már­cius 6-án megtartott tájé­kozódási versenyen, melyét a Tipográfia rendezett. A SZENTEDREI járás ügye­letes állatorvosa március 20- án dr. Kátai Vince körállat­orvos, Pomáz. Telefon: 283. ANGOL, német, francia, orosz nyelvtanfolyamot indít a TIT szentendrei osztálya elegendő jelentkezés esetén. Jelentkezni lehet Angyal Zol­tán tanárnál a fiúiskolában. A tandíj 4 hónapra 85,— fo­rint. NAGYAKTIVA-ÉRTEKEZ- LETET rendez március 21-én az MSZMP járási bizottsága a városi tanács nagytermé­ben. Napirendre kerül: a népfront-bizottságok újjává- lasztásával kapcsolatos fel­adatok, melynek előadója Tö­rök György, a Hazafias Nép­front Pest megyei Bizottsá­gának titkára lesz. Dunabogdányból jelentik A dunabogdányi általános iskola társadalmi megsegítésé­ben Bonifert János 400.— Ft, Majer Mihály 240,— Ft értékű társadalmi munkát véglett. ★ A dunabogdányi népfőiskola záróünnepélyén 28 helybeli dolgozó kapott bizonyítványt. Az ünnepélyen részt vettek: a megyei tanács v. b. művelő­dési osztályától Gere Géza és Vörös Géza elvtársak. A járá­si tanácsot Jászai Béla elvtárs képviselte. A sikeres, nívós műsorral tarkított ünnepélyt ízletes vacsorával fejezték be. A záróünnepélyt megelőzően a népfőiskola valamennyi tagja múzeumlátogatással és szín­házi előadással egybekötött ki­ránduláson vett részt. A nép­főiskola megszervezéséért és vezetéséért Sas András tanárt illeti a dicséret. — A DUNABOGDÁNYI Úttörő Termelőszövetkezet 1959. évi gazdálkodásának eredményeiről, valamint a járási testnevelési és sport­tanács tevékenységéről tár­gyal ma az MSZMP járási párt-végrehajtóbizottsága. MÁRCIUS 20-ra teljesíti .el­ső negyedévi tervét a szent­endrei vasbolt. A negyedév végére mintegy 10 százalék­kal nagyobb forgalmat vár­nak, mint az előírt terv. Ez forintban realizálva közel 100 000 forintot jelent. JÓL SIKERÜLT a hagyo­mányos vöröskeresztes bál a helyőrségi klubban. A vi­dám mulatságon közel há­romszáz személy vett részt a Járás és a város területéről. A fegyelmezett és kultúrált szórakozás a hozzáértő ren­dezőséget dicséri. Hivatalos közlemény Szentendre városban má c'us j H-én sertéspestis járvány lépett ! fel. A városi tanács v. b. a iár- ( vány elfojtása érdekében a vá- j rosra sertészárlatot rendelt el. A . zárlat ideje alatt sertést a város­ból kivinni, vagy behozni tilos. Felhívja a végrehajtó bizottság a sertéstartó gazdákat, hogy serté­seik egészségi állapotát különös f!4aryelemme1 kísérjék és minden megbetegedést azonnal jelentsenek a tanács mezőgazdasági osztá- Iván. Az esetleges beteg állató- ! kát azonnal különítsék el. az j istállókat, álakat gyakran fertőt- I lencsék. \ védőoltásokról intéz- 1 kedés történik. I Városi tanács v. b. * mezőgazdasági osztálya A JÁRÁS ÉLETÉBŐL BEFEJEZTE varrótanfolya­mát a nőtanács városi szer­vezete. A tanfolyam kereté­ben készített ruhákból ma délután 4 órától a kultúrott­hon helyiségében kiállítást rendez. Széretettel várja a kiállítás az érdeklődő szent­endrei asszonyokat. Tanácsülés A városi tanács x. b. az előre meghatározott program szerint március 25-én este 18 órai kezdettel összehívta a városi tanács soron követ­kező ülését. Napirenden sze­repel: A tanácsi vállalatok igazgatóinak beszámolója az 1959. évi gazdálkodás ered­ményeiről és az 1960. évi feladatokról. A járási és vá­rosi testnevelési és sportta­nács elnökének beszámolója a város sportéletének fejlő­déséről és az ezzel kapcsola­tos feladatokról. Sor kerül még az 1960. évi költségvetés megvitatására és elfogadásá­ra. Napirenden kívül mód nyílik bejelentésekre, inter­pellációkra is. A tanácsülés nyilvános. TANÁCSÜLÉSEN tárgyal­ja meg március 23-án a já­rási tanács az ifjúságvédelmi tanács 1959. évi munkáját, az időszerű mezőgazdasági munkák helyzetét és az 1960. évi költségvetést. MÉSZÁROS IMRÉNÉ, a 67. sz. választókerület tanács­tagja f. hó 23-án. délután 6—7-ig a szülőotthonban. Miló Ferenc, az 50. számú válasz­tókerület tanácstagja március 20-án, délelőtt 10—12-ig ta­nácstagi fogadóórát tart la­kásán. KÉTNAPOS általános el­lenőrzést tartott március. 10 és 11-én a Budakalászi Gyap­júgyárban a járási tanács v. b. munkaügyi csoportja. Az elért eredmények ismertetése mellett hibaként állapította meg az ellenőrzés, hogy az üzem nődolgozói balesetve­szélyt idéznek elő azzal, hogy kendőiket nem használják. Megállapította az ellenőrzés azt is, hogy sokan vannak, akik, bár már két hónapja dolgoznak, még mindig nem kapták meg munkaruháikat. A szociális köyijlipépyek sem megnyugtatók. A dolgozók egy jelentős része nem ren­delkezik öltözőszekrénnyel, az illemhelyek korszerűtlenek és gondozatlanok. Ugyancsak korszerűtlenül ' üzemel a gyár konyhája is. Reméljük, hogy az illetékes, iparigazgatóság fi­gyelembe veszi a tanács el­lenőrzésének megállapításait és kultúrált munkakörülmé­nyeket biztosít az üzem dol­gozóinak. TIZENHATSZOROSÄRA nö­vekedett 1956-hoz viszonyít­va a szentendrei OTP-fiók takarékbetét-állománya. A fiók munkája je'entősen be­kapcsolódik a város és'a já­rás életébe. Csak a legutób­bi évben 300 telek eladásához nyújtott segítséget. Rövide­sen megkezdi az elidegenít­hető állami házingatlanok ér­tékesítését is. KIEMELKEDŐ EREDMÉ­NYEKET ér el az általános iskolás gyermekek nevelésé­ben a pomázi II. sz. iskola út­törőcsapata amióta Mohácsi György tanár vette kezébe a csapat, illetve az őrsök irányítását. Komoly segítséget kapnak az őrsök az iskola tantestületétől és az iskola igazgatójától. Titon Miklós­tól is, aki személyesen vesz részt az őrsi üléseken. MÁRCIUS 19-én avatja klubját a Szentendrei Rend­őrkapitányság. AZ ÉV ELSŐ KÉT HÓ­NAPJÁBAN 4 db motorkerék­párt, 8 db televíziót, és 68 db rádiót adott el a szentendrei KERAVILL-szaküzlet. A két hónap alatt 452 000 forint for­galmat értek el. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Ru-dolf Erika, Sípos Jó­zsef Sándor, Básíi László, Sajó Er­zsébet Erika, Rudolf József, Magyar János. Ruskó József, Alanyai Ka­talin és Németh Ágnes. Házasságot kötöttek: Német Mi­hály és Oláh Margit, Kicsiny Re­zső és Gedos Dinka. Meghaltak: Hóiba János 79 éves, dr. László Gábor 82 éves. Gauder- nak Emil 75 éves és Horváth Imréné 48 éves szentendrei lako­sok. ■ A 25 taggal működő po- mázi Béke Termelőszövetke­zet is megtartotta zárszám­adását. Egy munkaegységre 47,99 forintot fizettek. A két éve alakult kis termelőszö­vetkezet az idén sem maradt le, a több éve működő közös gazdaságoktól. Pedig két éve még arról lehetett megis­merni a termelőszövetkezet földjeit, hogy a leggyomo- sabb, a leggyengébb vetés volt bennük. Annak elle­nére, hogy a gazdaság 120 hold földje még ma is 70 da­rabban van, igen jó ered­ménynek mondható az elért 48 forintos munkaegység. Érdemes megemlíteni, hogy a szétszórtan gozdálkodó kis termelőszövetkezet a tavalyi esztendőben őszi árpából 21,90, rozsból 12,99 mázsás termésátlagot ért el, ami já­rási szinten is a legjobb ered­ménynek számít. Növendék- marha-hízlalási és beadási tervüket 2'_6%-ra teljesítették, úgyhogy a beadási határidő után 1 nappal már további tíz vágómarhát adtak át a közellátásnak. így lettek el­négyzetméter területről 32 000 forint jövedelmet könyvelhe­tett el a tagság. Keizer László gombás hozzáértő munkájára és a pince bővítésére ala­pozva, az idén 1300 négyzet- méteren 60 mázsa gomba termelését tervezi, ami becs­lés szerint 150 000 forint bruttó jövedelemhez juttatja majd a szövetkezetét. Ebből 60 000 forint tiszta jövede­lemre számítanak. Talán országos viszonylat­ban is először, bevezetik az 50 munkaegységenként járó 1 nap szabadságot ez évben — mondja Schiffert András tsz- elnök. Annyit jelent ez, hogy a termelőszövetkezet tagsága átlagosan 10—12 nap fizetett szabadságban részesül az év folyamán. Ez azt is jelenti, hogy a tagok 30%-a már az idén elmehet üdülni hazánk valamelyik szép üdülőhelyére. Annál is inkább örvendetes ez, mert tudjuk, hogy a ter­melőszövetkezetekből eddig sokkal kevesebben mehettek üdülni, mint az üzemekből. A termelőszövetkezet szer­tagságával együtt a további munkához erőt, egészséget. Vezessék az elnökkel, Schif­fert Andrással együtt a ter­melőszövetkezetet úgy, hogy az eddigi jó eredmények sok- szorozódjanak meg a jövőben. M. Gy. TIZENÖT ÉV Akkor még OTI-nak hívtuk azt az intézményt. Aki ennek tagja volt, az bizony szakren­delésre, felülvizsgálatra, táp­pénz kifizetésre Óbudára jár­kált be a HÉV-vel a közismert Pacsirtába. Abba a barátságta­lan, korszerűtlen házba, ahol egymás hegyén-hátán szorong­tak betegek, lábadozók, hozzá­tartozók s íélnapi várakozás után a társadalmi szolgáltatá­sokból teljesen kiábrándultán tértek vissza az öreg Szent­endrére. 1948. március 15-ét írtunk, amikor a Terner-féle családi kúriára felkerült a városi és járási egészségház feliratú táb­la s még igen kezdetleges, hiányos formában, de ott kezdődtek meg az orvosi ren­delések és a heti felülvizsgá­latok. Több szakrendelésre még sokáig a „Pacsirtába” kellett bejárnunk, mégis 1948- tól tagadhatatlanul és észre­vehetően hatalmas lépéssel Léptünk előre szentendrei, du- nabogdányi, tahitótfalui dolgo­zók életének megkönnyítése, egészségének helyreállítása te­rén. Ma már természetesnek tartjuk, hogy sebészetünk, fo­gászatunk, tüdőszűrőnk s más ágazatú szakrendelő intéze­tünk helyben van s elfelejteni igyekszünk, hogy nagyon rö­vid idővel ezelőtt, de máskép­pen is volt minden! A Legényegylet utcájában volt magáhtaxi vállalathoz kellett fordulni, ha a kiszámi- tottnál korábban jelentkezett a családi öröm, egyben ijede­lem előjelei — odafutottunk, hogy drága pénzért autón sza­ladjunk be Pestre, kórházról kórházra járva rimánkodm egy szülőágyért. Reggel a család munkába induló tagjai legalább fél órá­val előbb keltek, mint ma, mert ahhoz, hogy egy lavór mosdó vizet vagy teavizet sze­rezzenek, előbb hosszabb-rövi- debb lejáratú egészségügyi sé­tát kellett tenmiök. A hegyen, az egykori Erzsébet téren, ha éppen hiába rángattuk a kút stangliját, édesvíz hiányában — a Kölcsey utcában levő Ta- banacz kúthoz kellett elzarán­dokolnunk. Vízvezetékről ná­lunk csak 1949 nyara óta be­szélhetünk. Hat évig jártam be, mint gimnazista reggel a 6 óra 26- os vonattal az óbudai gimná­ziumba, s de sokan leptük el a vonatot, ki oda, ki a Ponty utcai kereskedelmibe igyekez­ve. S ha kissé nehezen ment az ébredés, nagyon rosszul jártunk, mert a legközelebbi vonat csak 7,40-kor indult: Nem voltak még negyedórás reggeli vonatok! A Zsigmond­ién bérházban székelő taninté­zetbe kellett vándorolnunk, hogy fél háromra, négyre ha­zavergődjünk, ha tanulni akartunk. S ma már a 15 év fejlődésében két gimnáziu­munk van helyben. Előttünk áll hazánk felsza­badulásának másfél évtizedes évfordulója s a fentiekben 1945. április 4-től mai napig tapasztalható szentendrei fej­lődésről mondtam egy-egy konkrétumot. Városi múzeu­munk és ünnepi emlékbizott­ságunk lázasan gyűjti az anya­got a 15 év eredményeit helyi viszonylatban elénk táró ki­állítás megnyitásához. A 15 év kézzelfogható, látható ered­ményeiből konkretizáltam csalj néhányat, mert időnként nem ár.t,, ha emlékezünk és emlé­keztetünk! Horváth Levente A KÖNYVBARÁTOK KÖRÉNEK IRODALMI ESTJE Jól ismert szentendreieket mutattunk be 15-én, kedden este hat óra után kultúrottho- nunk nagytermében. A járási könyvbarátok köre rendezte meg szokásos havi irodalmi estjét s ezúttal, mint január hóban is, szentendrei tehetsé­gekkel dicsekedett. Nagy Zsu­zsa, a fiatal ifjúsági írónő — akinek a „A huszonnegyedik óra” című most megjelent re- génye a közelmúlt legérdeke­sebb témájával, a felszabadu­vezett, jó munkájának nem utolsósorban Kirchner László könyvelő is biztosítéka, aki a megalakulástól pontosan ' és lelkiismeretesen végzi mun­káját. A tagság szereti, meg­becsüli az idős Laci bácsit, kinek munkájában még a felügyeleti szervek sem talál­tak hibát. Kívánunk neki 64. születésnapjára — amit a na­pokban ünnepeltek — a tsz sók járási szinten — a rossz adottságok mellett is — fo­rint összegben és bruttó ter­méshozamban egyaránt. A közös erőfeszítés, a hoz­záértő vezetés meghozta az eredményét. Siska Sándor te­henész pl. a múlt évben a háztáji jövedelmet leszámítva 40 000 forintot keresett. Far­kas Kálmánná baromfigoh- dozónak 15 000 forintot fizet­tek ki a zárszámadáson. Gre­gor József családjával együtt 36000 forintot keresett a ter­melőszövetkezetben végzett munkájával. A termelőszövetkezet tehén- állománya 20 darabból áll, ennek nagyobb része már törzskönyvezett állat. A je­lenlegi tehenész, Váczi Sán­dor és felesége havi 90 mun­kaegységet teljesítenek. A földek széttagoltsága miatt az állami gépállomás nem tudja megművelni föld­jeiket, ezért a rendelkezésre álló 6 igáslóval kénytelenek boldogulni. Jó jövedelmet hozott a ter­melőszövetkezet gombapin- céje is. Az elmúlt évben 600 ÜZEMI HÍRADÓT szerkesztettek a Pomázi Posz­tógyár lelkes aktívái a nem­zet közi nőnap alkalmából. Az első számban megemlékeztek az évforduló .jelentőségéről és a termelésben kitűnt női dol­gozók termelési adatait is népszerűsíteni igyekeztek. Kedves igyekezettel még ver­set is faragtak, mely így hangzik: Köszöntjük dolgozó nőinknek táborát S reméljük újságunk majd tet­szésre talál, E lapnak, s íróiuak a célja min­dig az Hogy segítsük ezzel is női dol­gozó nkat! Ebből a híradóból tudjuk meg azt, 'hogy a gyár dolgozói közül középiskolát végez 7, általános iskolai tanulmányo­kat pedig 17 női dolgozó foly­tat. Elismerés illeti mindazo­kat, akik napi munkájuk, a háztartás gondja és baja mel­lett az önművelésről sem fe­ledkeznek meg. Reméljük e hasznos kezdeményezés még jobban tömöríti majd az amúgy is összeforrott üzemi kollektívát és újabb munka- sikerek forrásává válik. Negyedik helyezést ért el Ko­vács , Ferenc, a papírgyári termé­szetjáró szakosztály versenyzője a budapesti Tipográfia által ren­dezett tájékozódási terepvetse- nyen. Még néhány hónap, aztán fel­harsannak a római stadion fan­farai, 84 ország legerősebb, leg­ügyesebb fiai, leányai vonulnak fel a piros salakra, galambok ezrei röppennek az ég felé, s hí­rül viszik a nagyvilágnak: meg­kezdődött a XVII. nyári olimpia. Mi is készüljünk lel a járás területén az olimpiai jelvény­szerző versenyre. Sportkörökben, üzemekben, iskolákban a fiata­lok, a sportszerető dolgozók mi­nél nagypbb számban vegyenek részt ezen a versenyen, hogy megszerezhessék a szép kivitelű olimpiai jelvényt. A verseny 4 sportágban köte­lező, valamint meg kell haTgátni egy olimpiai előadást i.s. ismerte­tőt minden sportkör, üzem és iskola kan, a verseny rövidesen megkezdődik. ★ Atlétikai futóversenyt rendez­ned szombaton. 19-én délután 3 órakor a Szentendrei Építőik sport­telepén. * Atlétikai szervező és verseny­bírói tani'olvamot indít a járási TST és a KISZ járási bizottsága. Az első előadás március 26-án, szombaton re°r?el 8 órától esté 6 óráig tart. a második re^el 8 órától délután 2 ó~á*g. Mindkettő a JTST helyiségben. Csillagtúra versenyt indít már­cius 20-án a Vértedre a P-rrr- gvári Ti no gráfia. Tal^-oz^ ? megbeszélés szerin4. ÜHkök-é* Tn 50 százalékos term érzeti ár ó ked- vű-rrn5n'**e<! utazás ■figyeleirbe va<ölével Vb. -ja-xo forint. Vezető Milder Sándorné. Kolozs I^ajosne, a Pomázi I Posztógyár k’varrója átlagom 1 teljesítménye 150% fölött van Dávid Mártonná orsózó tervét 135%-ra teljesítette

Next

/
Oldalképek
Tartalom