Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-30 / 76. szám

MST UltGl' I960. MÁRCIUS 30. SZERDA Va Mze sajtóankétot tart lyen ízű volt a pecsenyéje, ő Botanikus kert lesz Székely Bertalan szadai kertje ELŐKÉSZÜLETEK A JUBILÁRIS ÜNNEPSÉGEKRE evett mindenből. — A bivaly nagyon jó volt, a többi húsa is ehető, néme­lyik egészen finom — mondja Széchenyi. Ismét Dénes veszi át a szót: — Legszebb zsákmányunk mégis a 6800 méter színes film, amit felvettünk. Remél­jük, egész estét betöltő film kikerül belőle. Bennszülött zenét és éneket, népdalgyűj­teményt vettünk magnetofon­ra, ezzel majd szinkronizál­juk. Októberben lesz a be­mutatója. — Mennek-e újabb vadász- expedicióra? — Szeretnénk, hiszen csak Kelet-Afrikában jártunk és Afrika olyan nagy, annyi ál­lat kellene még a múzeum­nak. Csakhogy nagy a költ­ség. Minden attól függ, mi­lyen sikere lesz a filmünk­nek. Annak a jövedelméből mehetnénk azután újabb útra. Megint Afrikába. Vagy In­diába. De ennél is olcsóbb és mégis rendkívül értékes lenne a Szovjetunióban vadászni. Szibériában szép zsákmányra lenne kilátás. — Igen, Szibéria. Arra még nem vadásztam, pedig régi vágyam. Ez azonban nem szá­mít, jelentősen gazdagíthat­nánk azonban a Nemzeti Mú­zeumot — fűzi hozzá Széche­nyi. Több autóút — kevesebb romantika — Milyennek találja most, annyi év után, Afrikát? Meg­változott? — Sokat vesztett a roman­tikájából. Mindenfelé jó autóutakat építettek, enge­dély nélkül már sehol, sem­mire sem lehet vadászni, ami különben nagyon helyes a vadállomány szempontjából. Úgyis egyre kevesebb a vad. Egyébként az engedélyért előre kell fizetni, arra meg ráírják, milyen vadat és me­lyikből hányat szabad elejteni tarifa szerint. Ha aztán a va­dász elejti, elviheti, ha meg nem, elveszett a pénze. Nos, a mi pénzünk nem veszett el, kiaknáztuk az engedélyt. — A négerekről? Csak di­csérni lehet őket. Végtelenül intelligens, tanulékony embe­rek. A vadonban mindig a maguk primitívségében élnek, meglátszik azonban náluk, mi a különbség kultúra és civi­lizáció között. Nem civilizál­tak, de van kultúrájuk. Mert a becsületességük, udvarias­ságuk, segítő készségük kul­túrára vall. Határozottan kul­turált formában érintkeznek egymással és az idegenekkel. Nagyon sok európai tanul­hatna tőlük. Sok, nagyon sok érdekeset mondott még el a két Afrika- vadász, de talán ennyi is elég ízelítőbe. A többit majd elolvashatják a könyvükben és megláthatják ősszel a be­mutatásra kerülő filmükön. Szokoly Endre Pilisen a földművesszövet- Uezet a megye legszebb, leg­nagyobb és legkorszerűbb önkiszolgáló élelmiszerbolt­ját hozta létre. Nagy ünnep­ség volt, beszédek, jókíván­ságok, minden, ami ilyenkor illik. A „Ieg”-bolt, amikor vége lett az ünneplésnek, megkezdte működését, tárt karokkal várta a vásárlókat, akik örömmel jöttek a tiszta, korszerű boltba, ahol udva­riasan fogadták őket, figyel­mesei bántak velük. Mindez így tartott egy ideig. Hogy meddig, azt nem tudni, mert csak a legutób­bi ellenőrzés derített arra fényt, hogy mindez már nem így van, ami volt, az a múlté. Ugyanis a „!eg”-boIt megmaradt légnek, de ott már nem a legnagyobb ud­variassággal és figyelmes­séggel fogadják a vevőt, ha­nem: udvariatlanul, sőt, nem egyszer gorombán. Az A Hazafias Népfront szadai bizottsága a napokban meg­alakította a Székely Bertalan emlékbizottságot, amely Cse- piga Papp Károly iskolaigaz­gató elnökletével megkezdte a nagy magyar festőművész szü­letésének 125. és halálának 50. évfordulója alkalmából rende­zendő jubiláris ünnepségek előkészítő munkálatait. Az emlékbizottság első ülésén megjelent dr. Bordácsné H. Lenke múzeológus, a Nemzeti Galéria tudományos munka­társa is, aki évek óta dolgo­ellenőrzés azt is kiderítette, hogy a „leg' -boltban egyes árucikkeket súlycsonkítással hoznak forgalomba. azaz magyarán csomagoláskor eb- ből-abból néhány dekát „megspórolnak”, s az a jo­gos tulajdonos — a vásárló — helyett máshová kerül. Eddig a történet. Csak annyit tennénk hozzá: örü­lünk mi is a leg-boltnak. De még inkább őrülnénk an­nak, ha a fentebb említett visszásságokat nem a me­gyei ellenőrök, hanem a helyi földművesszövetkezeti vezetők vették volna észre, s a legszigorúbb intézkedé­sekkel biztosították volna azok azonnali megszünteté­sét. Mert minden csoda há­rom napig tart ugyan, de a vásárlók megbecsülése nem cso.'a, tehát nem is három napig kell tartania... — m — zik Székely Bertalan mono­gráfiáján. Bejelentette, hogy a Nemzeti Galéria a ju­biláns ünnepségek idejé­re Szadára szállítja Szé­kely Bertalan nemzeti kincsként őrzött alkotá­sait, csupán az a 'kikötése, hogy a község megfelelő kiállítási he­lyet biztosítson számukra és kellőképpen gondoskodjék biztonságukról. Magyar Ist­ván, a községi tanács végre­hajtó bizottságának elnöke ki­jelentette, hogy Szada öröm­mel vállalja a feltételek tel­jesítését. Ha Székely Bertalan múzeummá átalakított egyko­ri műterme nem felel meg a követelményeknek, a képeket a tanácsházán állítják ki és állandó őrizetükről a községi tanács gondoskodik. Eredetileg az volt a terv, hogy a szadai emlékünnepélyt május 5-én rendezik meg, mi­vel azonban a Székely Berta­lan Múzeumban bizonyos át­alakítások váltak szükségessé, úgy döntöttek, hogy június 11-én és 12-én tart­ják meg az országos ün­nepélyt. Ezen az ünnepsé­gen testületileg vesznek részt a magyar rajzpeda­gógusok, akik előzőleg, június 10-én Budapesten tartják országos közgyűlésüket. Székely Ber­talan a magyar rajzpedagógia egyik leglelkesebb úttörője volt és emlékét a rajztanárok mindig nagy kegyelettel ápol­ták. Neki (hódolnak szadai ki­rándulásukkal is. Dr. Domonkos Imre, a Pe­dagógus Szakszervezet rajz­tanári szakosztályának titkára és Aradi Jenő, a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztá­lyának képviselője, a rajzok- tat'ási ügyek előadója, szintén részt vett az emlékbizottság ülésén és nagy örömmel vet­ték tudomásul azt a tervet, hogy Szada község művészte­lepet kíván távlati tervében létesíteni a rajztanárok szá­mára, sőt, már az idén, a nyári va­káció heteiben két-két hétre vendégül kívánja látni a rajztanárjelöltek húsz-húsz tagú csoportjait, A szadai iskola három tanter­mében biztosítanak számukra megfelelő szállást és gondos­kodnak ellátásukról is. A ta­nárjelöltek kétségtelenül igen hasznos tanulmányokat _ vé­gezhetnek azokon a szadai tá­jakon, amelyeknek szépsége annyira hatott Székely Berta­lan művészetére. Május 8-án, Székely Berta­lan születésének 125. évfor­dulóján is rendeznek Szadán emlékünnepélyt, amelyen Bor­dácsné H. Lenke tart előadást Székely Bertalanról. Megkapó módon kapcsoló­dik a szadai Székely Bertalan ünnepségekbe a Tudományos Akadémia vácrátóti botani­kus kertjének igazgatója, dr. Ujvárossy Miklós professzor is, aki nemrég megtekintette Székely Bertalan egykori há­zát, műtermét és kertjét és megállapította, (hogy a szép kertben számos ritka fa és bokor van. Közölte a sza- daiakkal, hogy Székely Bertalan kertjé­ből botanikus kertet léte­sít és azt mint a vácrátóti világhírű botanikus kert kis fiókját tartja fenn. A szadaiak persze nagy öröm­mel értesültek erről az elha­tározásról, hiszen Székely Bertalan emléke így különle­ges érdekességhez juttatja a kis falut. m. 1. GOMBASZÜRET AZ ÜVEGHÁZBAN Harminc mázsa gombát szüreteltek a tavasz kezdetéig a Kertészeti Főiskola egyik üvegházában. Az épület egész évi egyenletes kihasználása érdekében kezdtek itt kísér­leteket a gombatermesztéssel, aminek éppen az üvegházak „holtszezonja”, az ősztől ta­vaszig terjedő időszak felel meg a legjobban. Az elsöté­tített üvegházban a körül­mények még jobbak, köny- nyebben szabályozhatók, mint a pincékben. A főiskola üvegházában ládákban ter­mesztik a gombát, több ré­tegben egymás fölött, s így egy négyzetméteren három­szor annyi a termés, mint a pincékben alkalmazott, szo­kásos módszerrel. Az idén már több állami gazdaság is gombatermesztés­re használta a télen üveg­házait. Minden csoda három napig tart? A fökönyrclö mogmngyarííaaa : A MUNKA BÉREZÉSE A SZOCIALISTA IPARBAN áru — amit a munkás kényte­len eladni a tőkésnek —, a munkabér pedig a munkaerő értékének (árának) átalaikult, pénzben kifejezett formája. A munkás természetesen sokkal többet termel, mint amennyi bért munkaerejéért kap, ezt a többletet azonban a tőkések profit formájában elsajátítják. A szocializmusban nem áru a munkaerő. Államán keresztül ugyanis a munkás maga a ter­melési eszközök tulajdonosa, nem kell munkaerejét mások­nak, a termelési eszközök tu­lajdonosainak eladnia. A dol­gozó és a szocialista iparválla­lat között nem a munkaerő adásának és vételének viszo­nya jön létre, hanem a mun­kás, mint dolgozó és társtu­lajdonos részesedik az általa előállított termékből. Ilyen kö­rülmények között a tnunkabér nem a munkaerő ára, hanem a munkás által a termelés fo­lyamán létrehozott értéknek az a része, amelyet a munkás — munkája mennyisége és mi­nősége alapján — közvetlenül megkap. A létrehozott érték másik részét az egész társada­lom érdekében használja fel a munkásosztály képviselője, az állam. Ezt a részt így közvet­ve kapják meg a munkások különböző szociális és kulturá­lis juttatások formájában (is­kolák, óvodák, napközik, kul- túrházak, ingyenes gyógyke­zelés, munkaruha, üzemi ét­kezde, stfo.) A munkabér tehát a szocia­lizmusban az állami vállalatok és intézmények egyes dolgo­zóinak részesedése a társada­lom által előállított összter­méknek a közvetlen személyes szükségletek fedezésére szánt részéből, végzett munkájuk mennyiségének és minőségé­nek megfelelően. A munkabér természetesen a szocializmus­ban is pénzformát ölt, pénz­alakban fizetik. Imre bácsi itt egy kis szü­netet tartott, hogy a fiúk min­dent részletesen lejegyezhesse­nek, majd megkérdezte, ér­tik-e az eddig elmondottakat. Kovács Jancsi ugyancsak nyújtogatta a kezét. — Világos minden, Imre bácsi — mondotta —, de szeretném, ha erről a vég­zett munka mennyiségének és minőségének megfelelő ré­szesedésről egy kicsit rész­letesen is beszélne. Hiszen arról van itt szó, ki hogyan dolgozik, úgy keres. — No, nem is akartam ezt kihagyni, hiszen o javak elosztásának ez a formája a szocializmus egyik legfonto­sabb objektív gazdasági tör­vénye. Az államnak munka­bérpolitikája, a bérkérdések megoldásában követendő irányelvei kialakításakor a munka szerinti elosztás tör­vényének követelményedből kell kiindulnia. / A munka szerinti elosztás törvénye kettős érdekeltséget valósít meg. Egyrészt: ha a dolgozó többet és minőségi­leg jobbat termel, közvetle­nül is emeli saját életszínvo­nalát, mivel többet keres, de növekszik ezáltal a társada­lom vagyona is. Másrészt: ha a társadalom vagyona növekszik, ez visszahat a dolgozok életszínvonalának alakulására, mert csak ezen alapulhat az életszínvonal további növekedése. A mun­ka szerinti elosztás tehát le­hetővé teszi a dolgozók egyé­ni anyagi érdekeinek helyes összeegyeztetését a közérdek­kel. A munka szerinti elosztás törvényének tehát alapvető követelménye, hogy az egyes dolgozónak a fogyasztási ja­vakból való részesedését a termelésben való részesedése, azaz munkájának mennyisé­ge és ininősége szabja meg. Ez így, egy mondatban ter­mészetesen eléggé általános. Konkrétabban és részleteseb­ben a munka szerinti elosz­tás törvényének követelmé- nyei, a szocialista bérezés alapelvei a következők: A szocialista bérezés fon­tos alapelve, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Ez annyit jelent, hogy a bér ki­zárólag a végzett * munkától függ, arra nincs befolyással a dolgozó neme, kora, nem­zetiségi hovatartozása. A szakképzettebb munka díjazása magasabb a szakkép­zettséget nem igénylő mun­káénál. Ez azzal függ ösz- sze, hogy a szocializmus épí­tése során a termelés növe­kedése a legfejlettebb tech­nika alapján kell, hogy vég­bemenjen. A technika állan­dó fejlesztése és kihaszná­lása viszont a dolgozók szün­telenül fejlődő szakmai kép­zettségétől függ, ezért olyan bérrendszerre van szükség, amely anyagilag ösztönöz a magasabb szakképzettség el­sajátítására. A vezető iparágak dolgo­zóit jobban kell bérezni, mint a népgazdaság szem­pontból kevésbé fontos ágak. dolgozóit. Ez az alapelv a népgazdaság tervszerű, ará­nyos fejlődésének szempont­jából fontos. A " nehéz fizikai munkát végzők díjazása magasabb szinten történik, mint a ke­vésbé nehezet végzőké. Alapvető követelmény — ezt kívánják a szocialista fel­halmozás érdekei —, hogy a munkatermelékenység növe­kedési üteme népgazdasági méretekben fetülmúlja az át­lagbérek növekedési ütemét. — Úgy látom, nagyon el­szaladt az idő — nézett az órájára a főkönyvelő —, be kell fejeznünk a beszélgetést, pedig egy-két fontos kérdés­re, mint például a béralap, a munkabér formái, az át­lagkereset, a reálbér és a nominal bér, még szerettem volna kitérni. — Azt kérjük, Imre bácsi, hogy legközelebb ne kezd­jünk új témát, hanem foly­tassuk a mai anyagot és be­széljük meg ezeket a kérdé­seket — javasolta Molnár Pista. Ebben egyeztek meg. — kő — Jól sejtik, ez a két, nekünk érthetetlen szó valóban egyik tanganyikai néger törzs nyel­vének szókincséből származik. Va azt jelenti úr, mondhat­nám miszter, mze pedig öreg. Az Öregúr, akit Tanganyiká- ban néhány hónapja így ne­veztek el a négerek, magyar ember, Széchenyi Zsigmond, a híres Afrika-vadász. Fia­talkori vadászatait és a távoli országokat, ahol megfordult, meg a népeket, azok életét, annyi kitűnő könyvben meg­írta már. Utoljára 27 eszten­deje járt oroszlánvadászaton Afrikában. 1950-ben a Nem­zeti Múzeumban nagyrészt az általa elejtett vadak bőréből segített megalkotni a remek Afrika-kiállítást, amely saj­nos 1956-ban, az ellenforrada­lom idején teljesen elpusztult. Tavaly decemberben újból Afrikába indult. Éspedig hi­vatalos megbízással, az Or­szágos Erdészeti Főigazgató­ság expedíciójának egyik ve­zetőjeként, s a napokban ér­kezett haza. A másik expedi- cióvezetővel, Dénes Istvánnal, a főigazgatóság emberével, aki eddig hazai erdeinkben kipróbált jeles vadásztudo­mányát ezúttal szintén, de életében először Afrikában gyakorolta, most a Magyar Újságírók Szövetségében a sajtó képviselőivel szemben ül, ankétot tart. Öregúr és Féregúr Dénes István mindenekelőtt közli, hogy az expedíció si­kerrel járt, feladatát, az el­pusztult Afrika-kiállítás anya­gának vótlását úgyszólván 90 százalékig teljesítette. — A rendelkezésünkre álló rövid idő alatt ennél szebb ered­ményt nem érhettünk volna el — mondja —, majd így folytatja: — A mi négereink — 28 emberünk volt —,, valameny- nyiünknek nyomban nevet adtak. Széchenyit Va Mze- nek, Öregúrnak szólították. Expedíciónk bogarásztagját pedig Féregúrnak. De beszél­jünk inkább a gazdag zsák­mányról, amely e pillanatban még a tengeren úszik egy április közepén érkező fehér­hajón. Nagyon sokfajta anti­lopot lőttünk, kafferbivalyt, két párducot, hiénát, vad- kutyákat és mindenféle egyéb állatot. Én egy kobrakígyót is elejtettem. Elefántra nem volt engedélyünk, de — bár találkoztunk azzal is —, nem kerültünk abba a helyzetbe, ^ hogy lelőhettük volna. Egy 1 nőstény oroszlán kilövésére í díjtalanul kaptunk engedélyt. { Széchenyi lőtt is egyet. — Életében hányadik volt? } — kérdezzük. í / — A tizennyolcadik. Per- £ sze előző utaimon többet is í lőhettem volna, de minek? { Nem kellett a múzeumnak. J nem tudtam, hová elhelyezni J a bőrét. És csak azért, hogy ^ lelőjem, nem akartam. Hadd j szaladgáljon az a szegény ^ oroszlán... Az igazi vadásznak ezt a £ kijelentését a hallgatóság he- ^ lyeslő morajjal nyugtázza. £ Dénes István folytatja azután ^ a beszámolót. ^ Milyen ízű ^ a kafferbivaly húsa ? i / — ötven különféle mada- / rat is lőttünk. Nagyon szép a S lepke- és a rovargyűjtés ered ménye; vagy 1500 darabot ho- 1 zunk a múzeumnak és ugyan- í annyi bogarat. í — Izgalmas volt az orosz-j lánvadászat? — érdeklődünk.; — Nem. Sőt, nagyon egy-! szerű — jelenti ki Dénes 1st-! ván. — A vízibika elejtése j sokkal nehezebb volt. : — Mit ettek a vadonban? i — hangzik az újabb kérdés, i — Én az elejtett állatok: húsából nem ettem — vála-: szolja Dénes —, de a négerek: az oroszlánon, a párducon és a hiénán kívül mindent meg­főztek, megsütöttek és meg­ettek. Még a struccot meg a kafferbivalyt is, ami, gondo­lom, jó rágós lehetett. Kér­dezzék meg Széchenyit, mi­$ — Legutóbb azzal váltunk jel, hogy a munkabérről lesz (szó — kezdte magyarázatát ; Imre bácsi, a főkönyvelő a ; Molnár-brigád szokásos heti 'megbeszélésén. — Mindjárt ; elöljáróban felhívom a fi- I gyelmeteket, hogy ez a téma- í kör is rendkívül szerteágazó, ; ezért csupán a leglényegesebb ; kérdésekről lehet szó, azokról 1 is természetesen csak vázlato- S san. í • Legelőször talán arról né- < hány szót, hogy mi a munkabér? \ Nagyon jól tudjátok, hogy a | munkások és alkalmazottak a \ szocialista iparvállalatoknál is £ munkabért kapnak. Ez a mun- £ kabér formájában nagyon ha- í sonlít a kapitalista munkabér- % hez, tartalmában azonban gyö- % kérésén különbözik attól, t — Éppen azt akartam meg- í kérdezni, mielőtt Imre bácsi ^ a magyarázatot elkezdte — í szólt közbe Molnár Pista, a ^ brigádvezető —, mi ez a kü- ^ lönbség, mert azt már hallot- ^ tam, hogy a kettő nem egy. ^ Mintha csak eltalálta volna a ^ gondolatomat. ^ — Igen, arról van itt szó, ^ hogy a munkabérnek a kapi- % talizmusban kialakult elneve- zése, egyes formái megmarad- ^ nak a szocializmusban is. Tar- ^ talmuk azonban, ahogy az ^ előbb már mondottam, alapve- í tőén megváltozik. A Icapitaliz- ímusban a munkaerő maga is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom