Pest Megyei Hirlap, 1960. március (4. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-17 / 65. szám
MST MtO) 1960. MÁRCIUS 17. CSÜTÖRTÖK Genf ben szerdán zárt ajtók mögött tárgyaltak a leszerelésről A genfi leszerelési értekezlet szerdai ülése, magyar idő tzerint 10.30 órakor kezdődött Kárt ajtók mögött. A Reuter Illetékes forrásra hivatkozva azt írta, hogy szerdán főleg ügyrendi kérdéseket vitatnak meg és valószínűleg nem marad idő a leszerelési tervek részletes megtárgyalására. Egyelőre még azt sem tudják, hogy a két terv közül melyiket tárgyalják először. Gustav Svensson, az AP. tudósítója a genfi tárgyalások nehézségeiről ír és rámutat: mindkét fél ragaszkodik ahhJrz, hogy az ő tervét tekintsék a tárgyalások alapjának. A Reuter megjegyzi, hogy a leszerelési értekezlet nyugati köreiben csalódást keltett a szocialista országok küldötteinek a nyugati leszerelési tervről mondott bírálata, amelyet a nyugatiak „elhamarkodottnak” tartanak. A Washington Post szemleírója, Chalmers Roberts többek között így ír a Genfben előterjesztett nyugati leszerelési javaslatról: A nyugati tervezet nem tesz semmiféle említést Hruscsov- nak arról a javaslatáról, hogy vonják ki az amerikai fegyveres erőket Európából és létesítsenek semleges, vagy atomfegyvermentes övezetet Európa középső résvében. A nyugati terv Francia- ország javára tesz engedményt, amikor azt írja elő, hogy minden fél előzőleg adjon tájékoztatást rakéta fellövési terveiről és a rakétatámaszpontokról. Ez természetesen bizonyos mértékig visz- szatükrözi azt is, hogy Amerika lemaradt a nagyhatósugarú rakéták gyártásában. Ez a gondolat minden valószínűség szerint csak derűs mosolyt kelt Hruscsovban. A legtöbb, amit most a tízhatalmi leszerelési tárgyalásokról el lehet mondani, az, hogy e tárgyalások tulajdonképpen előjátéknak tekinthetők a májusi csúcsértekezlethez. Ugyanez a helyzet a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről folyó tárgyalásokkal is. A három értekezlet legre- ménytkeltőbb mozzanata az, hogy több fronton folyik az eszmecsere Kelet és Nyugat között. Fontos változás ez a hidegháború előző éveihez képest. amikor a két fél merev álláspontot foglalt el egymássá! szemben. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint szerdán a magyar idővel megegyező helyi idő szerint 12 óra 03 perckor véget ért a tízhatalmi genfi leszerelési értekezlet első munkaülése. A zárt ajtók mögött lezajlott másfélórás ülésen Mi’ko Tarabanov külügv- miniszterhelyettes, a bolgár küldöttség vezetője elnökölt. A következő ülést csütörtökön dé’előtt fél 11 órára tűzték ki. Az ülés első felszóla’óia Ormsby-Gore. az angol küldöttség vezetője volt. Félórás beszédében az öt nyugati küldöttség nevében előterjesztette a nyugati hatalmak korábban már ismertetett leszerelési javaslatát. Utána Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes emelkedett szólásra, mint mondotta, a szovjet küldöttség ugyanazt a javaslatot tekinti az értekezlet előtt fekvő legfontosabb okmánynak, -amelyet Nyikita Hruscsov az ENSZ tavaly őszi közgyűlésén előterjesztett: az általános és teljes leszerelés tervét. Az ENSZ rendkívüli közgyűlésének előkészítése Hammarskjöld ENSZ-főtit- kár kedden táviratban kérte valamennyi ENSZ-küldöttsé- get, hogy közölje, kívánja-e kormánya az ENSZ-közgyű- lés rendkívüli ülésének összehívását a franciák szaha- rai atombomba-robbantásának megvitatására. Mint ismeretes, az ázsiai és afrikai országok ENSZ- csoportjának 22 tagja levélben fordult a főtitkárhoz, tegye meg a szükséges lépéseket a rendkívüli közgyűlés összehívására. Adenauer Herterrei tárgyalt Adenauer kancellár. aki kedden délben Eisenhower elnök vendége volt, késve érkezett meg az amerikai külügyminisztériumba, ahol Her- ter amerikai és Brentano nyugatnémet külügyminiszter szakértőik jelenlétében megkezdték a tanácskozásokat. A bonni kancellár egy órán át vett részt ezeken a megbeszéléseken, majd még befejezésük előtt távozott. Később Berding amerikai külügyminiszterhelyettes felolvasta a sajtó képviselői előtt a tárgyalásról kiadott közös közleményt. A közlemény hangoztatja, hogy a két külügyminiszter, majd Adenauer kancellár a csúcsértekezlettel összefüggő kérdésekről tanácskozott s így a leszerelés, továbbá Németország és Nyugat- Berlin problémájáról. Eszmecsere folyt továbbá a bonni kormány igényeiről az Egyesült Államokban levő volt német tulajdonra, nemkülönben a gazdaságilag kevésbé fejlett országoknak nyújtandó segítség fokozásáról. Brentano, aki jelen volt a sajtótájékoztatón, kijelentette, hogy „Bonn és Washington között nincs ellentét a döntő kérdésekben’. Adenauer kedden este Nixon alelnököt és az amerikai közélet 37 képviselőjét látta vendégül Bonn washingtoni nagykövetségén. A szentendrei HÉV-megállónál plakát harsogja « szenzációt: ,,A Hunnia Filmstúdió „Az arcnélküli város’’ c. produkciója március 21-től április 2-ig Szentendrén készíti felvételeit. A film felvételeihez férfi és nő statisztákat keresünk. Fizetés: naponta kb. 50,— forint. Jelentkezés a kultúr otthonban és a mozi pénztáránál.” Szenzáció, méghozzá dupla! Filmfelvétel a kisvárosban... Már egymagában ez elegendő — véltem —, hogy fejtetőre álljon minden. Es hozzá még a' statisztatoborzás... Képzelem, hogy tapossák egymást az emberek a felvevőhelyeken ... — Hát nem taposták — ellenkezett a mozi illetékese —, amióta a plakát kikerült, összesen kétszázötvenen jelentkeztek. Tapogattam másféle érdekesség után: — De a jelentkezők nagy része nő. igaz? — firtattam. — Nem nagy része, mintegy hatvan százaléka... Víz, víz. víz... Se felbolydulás, se szereplési viszketegség, se nőroham... Talán majd legközelebb. Ha nem statisztákat toboroznak Szentendrén, hanem sztárt keresnek... ccx.c4***+< Kik állottak o Sukarno elleni merénylet mögött? rrmnap A Gumhurija a Sukarno elnök ellen elkövetett merénylettel foglalkozva megállapítja: „Sukarno félretétele, meggyilkolása csakis olyan külföldi erők érdeke lehet, akiket zavar az elnök pozitív semie- gességi politikája. Jellemző, a merényletre közvetlenül azután került sor, hogy Hruscsov Indonéziába látogatott és olyan közleményt adtak ki, amely alátámasztotta az afrikai és ázsiai országok pozitív | semleges,segi politikáját. Az összeesküvés, az indonéz vezetés ellen, hasonló azokhoz az összeesküvésekhez, amelyeket a pozitív semlegesség politikáját következetesen megvalósító arab államokkal szemben folytatnak. Az ilyen összeesküvések arra intenek bennünket, hogy tovább szilárdítsuk az afrikai és ázsiai országok szolidaritását.’’ 11 halott, 59 sebesült — ismét Li Szín Man Dél-Korea elnöke Dél-Koreában — véres események után — negyedszer is Li Szín Man a köztársa~4 hmuk O 17 3 kis hitei AT. ANGOL BANK csütörtökön II. Erzsébet királynő képével új egyfon- tos bankjegyet hoz forgalomba. A REVOLUCION című kubai lap keddi száma elítéli, hogy az Egyesült Államok háborús előkészületeket tesz a Karib-tengcr térségében. A lap azzal vádolja az amerikaiakat, hogy meg akarják gátolni Kubát abban, hogy önvédelmi célokból fegyvereket vásároljon más országoktól. A GHÁNÁI törvényhozó gyűlés kedden elfogadta az új alkotmány tervezetét, amelynek alapján Ghánának 1960. július 1-től köztársaság államformája lesz. Nkrumah kormánya egyúttal javasolta, határozza el a törvényhozó gyűlés, hogy április 19 és 26 között népszavazást tartanak. HIVATALOSAN KÖZÖLTEK, hogy De Gaulle elnök, felesége és Couve de Mur- villc külügyminiszter társaságában, április 22-én Washingtonban kezdi meg nyolcnapos amerikai látogatásai. Ott-tartózkodása során elmegy majd New Yorkba, San Franciscóba és New Orleans- ba is. De Gaulle egyébként háromnapos kanadai látogatása után érkezik az Egyesült Államokba. EGY ANGOL szakszervezeti küldöttség, amely tíz napot töltött a Német Demokratikus Köztársaságban, Berlinben találkozón vett részt az NDK vasasszakszervezetének vezetőivel. Az angol munkások kijelentették, támogatják a német dolgozók harcát a militarizmus ellen. ság elnöke — jelenti az AP. Kedden, a választás napján, Dél-Korea négy jelentős városéban, Maszanban, Pohangban, Koanjuban és Puszanban nagy tömegek tiltakoztak a választási csalások ellen. A százezer lakosú Maszan kikötővárosban a rendőrök fegyverüket használták a tüntetők ellen. Az összetűzésben 11 ember meghalt, 40 megsebesült. Másutt lezajlott ösz- szetűzéseknek összesen 19 sebesültje van. Szöuli jelentés szerint az ellenzéki Demokrata Párt elhatározta, a közigazgatási bírósághoz fordul, hogy az semmisítse meg a választás eredményét. Oberländer lemondása várható A Neue Rhein Zeitung szerdai száma közli, hogy Oberländer bonni áttelepülésügyi miniszter lemondását ma már elhatározott dolognak tartják. A lap szerint Oberländer a bonni ügyészség nyomozásának befejezése után le fog mondani. A Kereszténydemokrata Unió tekintélyes vezetői — közöttük Gerstenmaier, a szövetségi gyűlés elnöke — azt javasolták Oberländernek, hogy vonuljon nyugalomba. Északi-sark,! rcpiilőexpcdtcló Az „Észak—12” szovjet északi-sarki . repülőexpedició gépeinek egy csoportja kedden Moszkvából elindult Leningrád felé, hogy ott sarkkutatókat és expediciós rakományt felvéve, folytassa útját Arhangelszken keresztül a sarkvidék felé. 750 tonna szintetikus mosószer, 4000 tonna szappanaiapanyagú mosópor Új mosópor készül: a Szuper Rapid I960, március 17., csütörtök, Gertrud napja. A nap kél 5.54 órakor, nyugszik 17.52 óralcor. A hold kél 22.00 órakor, nyugszik 8.10 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: az enyheség tovább tart, a szél mérsé’telt keleti, délkeleti marad. Néhány helyen eső, zivatar. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—14 fok között. J[LEITKE7TEK M ÖTTAEAEATOS LOTTÓSZELVÉNY TULAJDONOSAI Szerdán két fiatalember kereste fel a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságot: a 11. heti 6 224 154. számú, 1 583 566,25 forint értékű lottószelvény tulajdonosai. Mindketten a Csepel Vas- és Fémművek dolgozói, az egyik F. B. 22 éves gépmunkás, a másik B. Z. 20 éves villanyszerelő. A 11. játékhéten tíz szelvényt töltöttek ki régebbi szisztémájuk szerint: a leggyakrabban és a legritkábban kihúzott számokat játszották. tézkedtek, hogy az üzleteket minél előbb lássák el elegendő Ultrával. Előreláthatólag március végéig mindenütt megszűnik a hiány és áprilisban már valamennyi boltban lesz elegendő mosogatópor. Az év végéig összesen 10 millió csomag Ultrát hoznak fon:alomba, ami csaknem ötszöröse lesz a tavalyi mennyiségnek, — KÖNYVTÁRAVATÁS lesz március 18-án este 6 órakor a piliscsabai kultúr- házban. Az ünnepség után József Attila' irodalmi estet tartanak. — NÉGYEZER FÉRŐHELYES csibeneveiét épített saját erőből a nagykőrösi Arany János Termelő- szövetkezet. Most kezdtek hozzá a kullúrház és az orvosi rendelő építéséhez is. — BUDAÖRS KÖNYVTÁRÁT március 25-én este adják át rendeltetésének a pártszékház kultúrtermében. A Pest megyei Hírlap 25 000 forintos rejtvény versenye A SZOVJET—FRANCIA közös produkcióban készült Normandic-Nyemen című film folytatja diadalútját Párizsban. Egy hét alatt több mint 66 000 néző tekintette meg; ez rekordnak számít a párizsi mozikban. \ Pesi megyei Hírlap 25 (100 forintos rejlvcnyversenye 74. Megfejtés: ---------------------------------------------------A beküldő neve: Címe: ________ 1955-ben mindössze 400 tonna mosóport gyártott az ipar és hozott forgalomba a kereskedelem. Az idén a műanyag ruhafáleségek további terjedésével együtt több szintetikus mosószer is készül. A tervek szerint 750 tonna Rapid, Rádión, Duna és Tisztaság mosóport hoznak forgalomba a háztartási boltok, és a szaküzletek. Szappanalapanyagú mosóporokból négyezer tonnát \ gyárt az ipar. A hagyó- mányos tisztítószereken $ kívül rövidesen új mosó- \ por is forgalomba kerül. ; A Rákospalotai Növényolaj- / gyár szakemberei többször í tárgyaltak a kereskedelem ve- 5 zetőivel és megállapodtak ab-; ban, hogy rövidesen kikísér-; leteznek egy új, nagyteljesít-; ményű mosószert és ha bevá-; lik, megkezdik a gyártását is.; A kísérletek még a múlt év- j ben befejeződtek és az új mo- ; sóport a Kereskedelmi Minő-j ségellenőrző Intézet is jóvá-; hagyta. Az üzem már meg-; kezdte a gyártását. Az új mo-; sópor — a Szuper Rapid —j nem poralakú lesz, hanem ap-; ró gömböcskékből áll, s gyor- í sabban oldódik. A kísérletek szerint a Szu- j per Rapid felveszi a ver- j senyt a világszerte ismert • Cheer és Tide külföldi \ mosóporokkal is. Az elmúlt hetekben többen j panaszkodtak, nem lehet kap- í ni Ultra mosogatóport. A Bel-; kereskedelmi Minisztérium il-; letékeseinek tájékoztatása sze- < rint főleg a fővárosban hiány- - zik ez a cikk. A kereskedelem ; az első negyedévre 1 800 000 j csomag Ultrát rendelt, ami aj számítások szerint bőségesen j elegendő. Az ipar ezt a j mennyiséget időben e] is ké-j szítette és leszállította a Very-j ipari Nagykereskedelmi Vál- j lalatnak. A mosogatópor ki- ; csomagolásánál és elosztásánál í azonban fennakadás keletke-1 zett, s így a boltoknak nem j tudták időben biztosítani az i utánpótlást. Az illetékesek máris in'7 1 kérdés: Képünk a Pest megyei Építőanyagipari * * * Vállalat egyik téglagyárát mutatja. Lapunk figyelmes olvasója könnyen tud a kérdésre válaszolni: hol vannak a vállalatnak téglagyárai a megyében? — NEVELÉSI ÉRTEKEZLETET tartottak a gödöllői Petőfi Sándor általános iskolában a szülői munkaközösség vezetői és á pedagógusok. — A TSZ-TAGOK társadalombiztosításáról, nyugdijáról és öregségi járadékáról tart előadást Kosdon a Hazafias Népfront helyi bizottsága. Ugyanerről a témáról Pencen március 31-én beszélgetnek az érdeklődőkkel. — FELSZABADULÁSUNK tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett kiállítást Foton március 27-én nyitják meg. — TÍZÉVES FENNÁLLÁSÁT ünnepli március 20-án a fóti bölcsőde. A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.00 Kicsinyek műsora. 1. Nagyapó szabadnapos. 2. A Magyar Adócsőgyár óvodásainak műsora. 18.30: A jövő hét műsora. Műsorismertetés. 18.35: TV Híradó. 18.50: Lányok, asszonyok. 19.30: Autógyár a szigeten... Közvetítés a Csepel Autógyárból. 20.30: Anyegin. Szovjet film (10 éven aluliaknak nem ajánljuk). MOZIMŰSOR Cegléd — Szabadság Ül. 17—20. Mennyei pokol (egyiptomi film). III. 21—23. Szaipan utolsó asszonya. Dunakeszi — Rákóczi III. 19—20. Nyomorultak I. rész. III. 23—24 Vakmerő szív (szovjet —jugoszláv film) Dunakeszi — Vörös Csillag III- 17—20 Végállomás szerelem (nyugatnémet film). III. 21—23 A nagy Caruso (amerikai film) Gödöllő — Petőfi III. 17—20 Virrad (magyar film) III. 21—23. 12 dühös ember (amerikai film) Nagykőrös — Arany János ül. 17—20. A béke első napja (szovjet film) III. 21—23 Mennyei pokol (egyiptomi film) Szentendre — Felszabadulás III. 17—20 Szent Johanna (amerikai film) tu. 21—23 Kálvária (magyar film).