Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-02 / 27. szám
AZ ELSÓ BIZONYÍTVÁNY IV. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1960. FEBRUÁR 2, KEDD A megnövekedett feladatokra készülnek a gépállomáson Komoly feladatok elé állította a gépállomás vezetőit és dolgozóit az a tény, hogy városunk szövetkezeti város lett. Áz elmúlt esztendőben is ide tartoztak a tsz-ek művelésre váró földterületei. Maist azonban hétszereseié növekedett szántóterület megmunkálása vár a gépállomásra. Azaz a tsz- ek 52 000 holdja. A téli idő minden percét gazdaságosan kell kihasználni. Ezért ült össze megbeszélésre Rívó István igazgató, Szabó Ferenc főgépész és Bimbó János, a párttitkár helyettese. Értekezésük témája a téli gépjavítási munka, a termelékénység fokozása és az üzem munkaerővel történő éllátása volt. A géppark gazdag erő- és munkagépekben, 4* munkagépük van, amelyhez a közeljövőben még hat Zetort kapnak. A munkagépek száma azonban aránylag kevés a megnövekedett területhez mérten. Ezért szükséges lesz a területi munkát két műszakban ellátni, egy gép legalább naponta 20 órát kell, hogy dolgozzék. Jó szervezéssel kell megoldani a feladatokat, mert a géppark 50 százalékos növekedése várható ebben az évben. A gépek javítása jó ütemben folyik. Március 3-án gépszemlét tartanak, ekkorra minden tavaszi gépnek üzemképes állapotban kell lennie. A termelékenység fokozása érdekében a brigádvezetőkre komoly munka vár. A gépjavítás az órabérben dolgozó szakmunkások megszervezése, munkával ellátása a gépek mielőbbi megjavítását eredményezi. Tizenkét fiatal, most jelentkező traktorost behívnak üzemi gyakorlatra. Megállapítható lesz tudásuk, de gyakorlatra is szert tesznek a javításban, hogy a határban munka közben előálló hibát kijavíthassák. A selejtezett gépek felhasználható alkatrészeiből öt darab trágyaszóró gépet akarnak összeállítani. Egy szártépő gép beszerzése pedig — amely 15 hold termékét dolgozza fel naponta —, szintén növelné az eredményes munkát. A vetőgépeken a magvezető csöveket gumicsővel kívánják helyettesíteni. Tartósabb és olcsóbb is, mint a fémalkatrész és kevesebb gépleállással lehet így dolgozni. Az önköltség csökkentése érdekében áttérnek a — műanyagból készült alkatrészek használatára. A munkaerő biztosítása érdekében nyilvántartják a jelentkező munkásokat. Szükség esetén hamar munkába állíthatók lesznek. A műhelyékben dolgozók mellé egy új munkaerőt állítanak be, aki a szabadságon levő munkás helyett biztosítja a kiesés nélküli munkát. Ezzel a megoldással viszont a szabadság megkezdése lehetővé válik a legnagyobb munkaidőben is. A megnövekedett mező- gazdasági feladatok fokozott előrelátást kívánnak a gépállomás vezetőitől és dolgozóitól. Remélhető, hogy nem lesz nagy zökkenő a jól előkészített és szervezett munka nyomán. — M — Kitűnő? — Igen. Látszik a ragyogó arcokról. A legkisebbek boldogan vizsgálják az első félévi érdemjegyeket 8. bácsi nem maradt egyedül SPORT Váltósúlyban: első létt. Kovács Ferenc Pécsi—Rippel Szerkesztői üzenet D. I.-nek. Kőcser. Megkaptuk levelét, amelyben arról panaszkodik, hogy január 26- án a negyed négykor induló autóbusz nem állt meg, és lehagyta 15 utasát. Panaszát elküldtük a jászberényi MÁ- VAUT kirendeltséghez. Kérjük, írjon máskor is, de ne felejtse el közölni teljes nevét, mert a csak monogrammal ellátott leveleket névteleneknek tekintjük, s ezekkel nem áll módunkban foglalkozni. Idős, őszhajű, munkában megtört öregember lépett be az Arany János Tsz irodájába. — Mi járatban van B. bácsi? — kérdezi tőié az elnök. — Dezsőké tudja, voltam én már tsz-tag 1956-ban, de nem sokkal, hogy beálltam, jött a fölfordulás... Aztán széjjelment mindenki __ R övid időre elhallgat az öreg. Az elnök várakozó tekintettel néz rá. Aztán egykét megkezdett, félbemaradt szó után nekibátorodik a bácsi és mondja: — Senkim nincs. Dolgoztam, enni adtak, hol itt, hol ott aludtam ... Itt, maguk között szeretnék dolgozni, de nincsen kitartásom ... Áz elnök nézi az idős embert, s gondolatban felméri a lehetőségeket. Tudja, érzi, hogy ahol közel 300 tagja van a nagy családnak, ott segíteni kell az ilyen magára hagyatott idős emberen. S máris körvonalazza elképzeléseit: — B. bácsika, most február 1-től vállalja el a ta- karmányos rakodtatást, ha elbírja. Még ma felkeresek egykét idősebb tagot, akik biztosítanak részére hálóhelyet és ellátást. Természetesen azért majd ővelük egyezik meg. Hogy az első nehézségeken átsegítsük, adunk a szociális alapból egy mázsa búzát, és a ledolgozott munkaegységek arányában — amíg rendszeres előleget nem osztunk — magának biztosítunk havonta némi készpénz-előleget. Az idős bácsi arcán, s különösen a szája körül megmegrándultak az izmok, és könnyei pergésének útját kérges, csontos kezével szakítja meg. — Köszönöm, köszönöm .. . Van még nekem erőm .., mindent megcsinálok... De jó emberek vannak ebben a tsz- ben... Gy. E. FILMHIREK Andrzej Wajda filmrendező forgatókönyvet ír Leon Krus- kowski A szabadság első napja című drámájából. A neves lengyel rendező a DEFA-val közösen tervezi a film elkészítését. A Schweitzer Film híradása szerint Bernard Wicki svájci filmrendező A híd című filmje hét, 16 éves német ifjú történetét mutatja be, akik közül hatan elesnek a II. világháborúban. A film vádirat a nácizmus bűnei és a hitleri hadsereg módszerei, szelleme ellen. Varsóban rövidesen bemutatják Janusz Nasfeter Kis drámák című új . filmjét, amely két novellát dolgoz fel. A Körhinta és A milliomos bukása című novella gyermekekről szól. Koncert címmel új bolgár színes film készül, amelyben kiváló bolgár opera- és drámai művészek szerepelnek. A film külön érdekessége, hogy bemutatja Bulgária történelmi helyeit, festői vidékeit. A tízfordulcs rejlvénypáEyázai eredménye Olvasóink kívánságára novemberben rejtvény pályázatot indítottunk. A két és fél hónapos idő alatt vasárnaponként városunk 10 nevezetes épületét mutattuk be. Sok megfejtés érkezett szerkesztőségünkbe. Akadtak olyanok is, akik kevesebbet, vagy csak egyet- egyet fejtettek meg. A megfejtéseket elbíráltuk és a helyes megfejtők között a sorsolást megejtettük. Ezek alapján rejtvénypályázatunk szerencsés megfejtői a következők: Idős Bakonyi László, Hunyadi utca 17. Járó György, Arany János utca 30. Tóth Mihály, Helmeczi utca 4. és Kenderes Etelka, Ond utca 5. szám alatti lakosok. Kérjük a nyerteseket, hogy a jutalomkönyvek átvétele céljából fáradjanak be szerkesztőségünkbe. Az alábbiakban közöljük a rejtvények megfejtését: 1. Arany János u. 28. Vadász- kastély, majd magánkórház volt. Most diákotthon. 2. Dahnady Győző utca 5. Kaszinó volt. Ma a párt- és a KlSZ- bizottság székhaza. 3. Eötvös K. u. 8. Magánvilla, majd kórház volt. 4. Ceglédi utca 8. Timárhá* volt. Ma népbolt és ktsz. 5. Kecskeméti út 43—45. Lakóház volt Most: II. Rákóczi Ferenc általános iskola. 6. Ceglédi út 18—20. Lakóház. 7. Deák tér 2. Sportotthon. 8. Rákóczi utca 5. Tűzoltóság épülete. 9. Mentovich utca 2. Községi polgári leányiskola volt. Ma Arany János iskola. 10. Az új MAVAUT-megállé épülete. — KÖZEL 40 000 FORINT termelési értéket kell előállítania az Arany János Termelőszövetkezet minden tagjának (257-en vannak), ahhoz, hogy a mintegy tízmillió bruttó termelési értéket megvalósítsák. E& azt jelenti, ho^y, egy.hald bruttó termelési értéke 4350 forint körűi mozog. — ELÖTERVET készített a Dózsa Termelőszövetkezet a múlt hét végén megtartott brigádvezetői megbeszélésen. Eszerint a tsz mintegy 400 holdon kíván foglalkozni szá- razkeriészeftel, 100 holdon öntözéses k-ríészetet létesítenek, 800 holdat kukoricával vetnek be, 100 holdon cukorrépát termelnek, mintegy 20 holdon új szőlőt telepítenek és öt holdon ez évben is sző- ’övesszőt gyökereztetnek. — MINTEGY 28 000 forint prémiumot osztanak szét e héten a gépállomás legjobb traktorosai - és műhélymun- kásai között. A pénzt az elmúlt évben végzett jó munka jutalmául kapják. — A VÁROSI TANÄCS 150 ezer forinttal járul hozzá a népgazdaság keretében 600 000 forintos költséggel ez évben építendő vízműhöz, amelynek létrehozása az új bérháztömb építésével kapcsolatban vált szükségessé. — KÖTÉLTÁNC című színművet adják elő a kecskeméti Katona József Színház művészei február 4-én. csütörtökön fél 8 órai kezdettel a kultúrotthon színháztermében. — AZ ARANY JÁNOS Művelődési Ház keretében működő cifrákért! képzőművész kör támogatására erre az évre 15 000 forintot szavazott meg a városi tanács. A remlurRapitfánvság felhívása A rendőrség bűnvádi eljárást folytat Szélesi Antal nagykőrösi lakos ellen, mért a DÄV kiküldöttjeként felkereste az áramfogyasztókat és különböző szerelési munkálatok elvégzésére szólította fel őket. Vállalkozott a munkák kivitelezésére és e címen a megrendelőktől kisebb-na- gyobb összegeket csalt ki. A rendőrség felkéri azokat. akiket Szélesi Antal ilyen fondorlatos módon megkárosított. jelenjenek meg a rendőrkapitányság I. emelet 5. számú szobájában, vagy telefonon jelentkezzenek az 59-es számon. A rendőrkapitányság ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Makai Zsigmond oin- cér és somoűi Mária fia: Zsitf- mond, Bot Dénes segédmunkás és Nagy Erzsébet fia: Dénes, Szőke Lajos tsz-földműves és. Dér Etelka fia: Lajos László. Németh Győző segédmunkás és Szűcs Terézia Julianna leánya: Zsuzsanna Judit. Kisorumik Kálmán segédmunkás és Horváth Irén leánya: Irén Ágnes, Szarvas Ambrus kubikos és Holló Erzsébet leánya: Erzsébet Aranka, Gyárfás Ferenc rakodóiminká«; és Czira Magdolna leánya: Terézia. Nagy József mezőgazdasági munkás és Meggyes Ilona Terézia leánva: Mária, Szabó János rakodómunkás és Dobi Mária fia: Zoltán, Ronkó Ferenc tsz-földműves és Valkai Zsuzsanna leánya: Zsuzsanna, FüIöd István fűtő és Sebők Erzsébet leánva: Erzsébet. Sruman János segédmunkás és Cseh Judit fia: István. Mester Gyula földműves és Balogh Zsuzsanna leánva:, Zsuzsanna. Kiss Ilona segédmunkás fia: Miklós. Gtiruz- mai Lajos és Somotgvi Klá^a f*a: Zoltán Raffael Ferenc szőnyeg- k^ritő és Karika Erzsébet leánya: Mária. Házasságot kötött: Sinor Nagy István Ferenc földműves és Horváth Julianna. Meghaltak: Dér imréné Pintér Irén 57 éves Ha ni VHm-oa -rvug- díias kirakatrendező 57 éves, Téosi Ferencné Barfa Fmiha Regina 71 éves. László Julianna 6 napos. birkózás Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédi Honvéd 10:3 Barátságos. Vezette: sárosi. Nagykőrös, 300 néző. Kötöttfogásúi Mindkét sportkör kitettt magáért: szép számú, jó képességű birkózókat vonultatott fel. A lelkes közönség sportszerű és színvonalas küzdelmet láthatott. Lépkesúlv: Hajós—Bordás, (Párosításban elől Nagykőrös.) Légsúly: Deák—Szántó. Pehelysúly: Ronkó—Bogaméri. Gerecze II—Szabó. Könnyűsúly: Csendes—Szűcs, Bene—Seka ff enberg, Halasi __Raöó. V áltósúly: Halász—Balogh, Kecskés—Bóta. Középsúly: Nyíri—Berki, Gerecze I—Balogh. Félnehéz: Kolozsvári—Ványi. Nehéz: Tóth Szálkái—Takács. Hajós lebecsülte ellenfelét, de később abszolút fölényt harcolt \ ki, majd tussal győzött. Deák té-í hetségét igazolta, 16 taktikával \ elért tus győzelme. Gerecze II; nagy' küzdelemben tussal, Csen-: des pedig pontozás>sal győzött. \ Halas! széD, Halász gyors, Gere-; cze I tijgyes. Nyíri biztos tus gvő-; zelmet aratott. Kolzsvári nonto- \ zásös győzelmét a rutin, Tóth; Szálkáiét a szén akciók és nagy j küzdelem jellemezte. Ronkó; rutinhiány miatt tussal. ] Bene . öntussál vesztett. A leg- ; nehezebb, legszívósabb mérkőzé-! sen a nagyon tehetséges Kecskés! pontozásos vereséget szenvedett.; Kecskés komoly ígéret. A Ceglédi Honvéd birkózóibani eoort szerű, tehetséges sno^olckatj ismertünk meg és vezetőiket is \ csak elismerés illeti. A rendelés-! sei kapcsolatban véleményünk ; hogy. nagyobb tömeg érdeklődé-; sével is számolni kell — az ilyen | nfvés méfkŐzé<?»o-k n?r,Tobb közön-; séget érdemelnek, sőt vonzanak; —: de a nézők elhelyezése talán hekreceHb lenne úgy, mint az ökölvívóknál. ÖKÖLVÍVÁS A Törökszentmiklós város hai- fioka címért folyó ifjúsági Ökölvívó mérkőzésen a Nagvkőrösi Kinizsit három versenyző kénviselte. öt egyesület harminchárom versenyzője között mindhárman értékes helyezést értek el, éspedig: Harmatsúlyban: Csősz Imre második. Pehelysúlyban. Raffael IT Gyula második. Nemigen akad felnőtt ember, : aki kétségbevonná annak a ! szólás-mondásnak az igazságát, I hogy: „a tej élet, erő, egész- ; ség”. Mégis igen .gyakran ta- ; Iái kozunk olyan megnyilvánu- | lássál, ho-gy a tej gyermekeK- | nek, öregeknek és betegeknek ! való. Pedig a felnőtt emberi ! szervezetnek is szüksége van í az „életre”, erőre és egészség- ; re”. A népgazdaság második ! ötéves tervének irányelvei kö- ; zött szerepel, hogy az egy fő- ; re eső tejfogyasztás a jelenlegi \ 130 literről 182 literre emel- j kedjék. 5 Az alábbiakban megkísérel- 5 jük a tejről meglevő ismerete- 5 két bővíteni és éz úton is népszerűsíteni ezt a népélelmezési Szempontból szinte nélkülözihe- 5 tetlen terméKet. I Miből is áll a tej? Legértékesebb alkotórésze a tejzsír. j Az állati zsírokban kevésszá- \ mú zsírsav van, a tejzsír ellen- £ ben a mai ismeretek szerint \ 16-féle zsírsav gliceridjeiből \ tevődik össze. Ez a körülmény J magyarázza meg a tejzsír ma- ^ gas biológiai értékét. A tej zsír ^ olvadáspontja igen alacsony, s ^emiatt is könnyen emészthető, * felszívódása gyorsan megy vég-------------------------------- ' .•...........„»„„„»««tovxxv^wwxwwwwwwwwwy H asznos tudnivalók a tejről be. Táplálkozási szempontból az összes zsiradék között a legértékesebb és más zsiradékkal nem helyettesíthető. Ez az egyik oka annak, hogy a tej és a tejtermékek a pótolhatatlan élelmiszerek közé tartoznak. A zsír mennyisége függ a tehénfajtától, annak egyedi tulajdonságától, kisebb mértékben a fejés módjától, az állattartástól és a takarmányozástól. Egy liter tejben általában 3—4 százalék tej zsír van. A tej (háromféle fehérjét tartalmaz. Kazein, albumin, globulin. A kazein csak az emlősállatok tejében fordul elő. A tejben a kazein kalciumfoszfát alakjában van jelen. Sav és oltó hatására olvadék alakjában kicsapódik. A túró- és sajtgyártás legfontosabb nyersanyaga. Ezenkívül a műanyagipar egyik igén fontos alapanyaga. Átlagban 2.5—3 százalék van belőle a tejben. A laktalbumin átlagos meny- ; nyiságe 0,55 százalék. Ha a te- . jet forraljuk és a hőfoka elérte ■ a 60 fokot, a tetején pille képződik. Ez az albumin. Amíg a kazein a sav hatására nagy csomókban alvad meg és a gyomorban hosszabb ideig időzik, addig az albumin finom pelyhekben alvad meg, köny- nyebben emészthető és rövid idő alatt (felszívódik. Helytelen tehát a pillét leszedni és eldobni. Az anyatejben köze] háromszor annyi albumin van, mint a tehéntejben, ezért a csecsemő számára nehezebben emészethető a tehéntej, mint az anyatej. A harmadik fehérjeszerű alkotórész a globulin, igen csekély mennyiségiben van jelen a tejben, csupán 0,05 százalék. Az albuminnal együtt vízben oldható és ezért a túró- és sajtgyártásnál nagy része a savóval e1 folyik. A savóból hevítéssel kicsapható. Ez az orda. A savóban maradó albumin és globulin értékes állati takarmány. A tej másik fontos alkotórésze a tejcukor, általában 4,5 százalék mennyiségben van jelen, Vízben nehezen oldódik és kevésbé édes, mint a többi cukor. A tejcukor a természetben csak a tejben fordul elő. A vérből képződik. A tejcukor a baktériumok által termelt enzimek hatására elbomlik és tejsav keletkezik. Mégpedig egy rész tejcukorból négy rész tejsav képződik. Hevítés során 70—80 fokon a tejcukor kara- melizálódik és ez adja a forralt tej jellegzetes ízét. A gyártási folyamotok során a savóban visszamarad és mint állati takarmány értékesül. A savóból kristályosítás útján tiszta tejcukor nyerhető, amit gyógyszerek gyártására használnak. Végül, de nem utolsósorban « tej biológiai értéke szempontjából a legfontosabb snyagok a vitaminok. A ma ismert vitaminok közül a tejben 15-féle mutatható ki. Ezek egy része zsírban, más része pedig vízben oldódik. Az elmondottakon kívül a tej tartalmaz még 87 százaléknyi vizet is. A tej tehát a szó legszorosabb értelmében tökéletes hatékonyságú tápszer. Klingl József, a tejüzem vezetője Csak pontatlan értesülés * , í Kétségbeesett telefonáló £ fordult szerkesztőségünkhöz ^ múlt szombaton reggel. Szélé- J si Kálmán, a kocséri Uj Élet ^ Tsz traktorosa jelentkezett J és kérte, helyesbítsük a Pest/ megyei Hírlap aznapi számában megjelent Faluról falura című írás egyik adatát. A cikkben az újságíró őt tanácselnökként szerepelteti, noha ez nem felel meg a valóságnak. Szívesen eleget teszünk Szélesi Kálmán kérésének: tanácselnökké való „előléptetése” pontatlan értesülésen alapszik. Kőcser tanácselnöki tisztét egyelőre még nem töltötték be.