Pest Megyei Hirlap, 1960. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-09 / 33. szám

™&£irl ap I960. FEBRUÁR 9. KEDD Japán az ellentétek szorításában k nemrég megkötött japán­amerikai katonai szerződés és az ellene irányuló milliós tüntetések figyelmünket a japán társadalom mélyén rej­tőző problémákra irányítják. Japán az 1945-ben szenve­dett vereséggel ipara 30 szá­zalékát, nemzeti vagyona 42 százalékát, tengerentúli bir­tokai 45 százalékát elvesztet­te. A szükséges nyersanyagok 80 százalékát, az élelmiszer 10 százalékát importálni kény­telen. E nehézségek ellenére ipari termelése már három­szorosan meghaladja a hábo­rú előttit, új nehézipari bázis létesült az országban, számos iparágban pedig az első öt közt áll világviszonylatban. A japán ipar a monopoltő­ke jegyében született újjá: 1949-től mind nyíltabban lép­tek színre a japán fasizmust fenntartó régi nagy konszer­nek. Ma már újra egységes pénzügyi birodalommá szer­veződött Micui bárónak és rokonainak egykor 300 válla­latot átfogó konszernje. Má­sik példa: a vas és acél 70 százalékát hét vállalat állít­ja elő. Ugyanekkor az ipari termelés jó egyharmadát ma is a száz, sőt részben a tíz munkásnál kevesebbet fog­lalkoztató elmaradott tech­nikájú üzemek adják. A i,nagyok” ezeknek a „kicsik­nek” gyakran albérletbe ad­ják a munkát. Nyerhetnek rajta mindketten, olyan ala­csonyak a kisüzemi bérek. A mezőgazdasági termelés kb. egyharmadával haladja meg a háború előtti szintet, földreformmal megszüntet­ték a földesúri osztályt. Ezek pozitív tények. De a 16—17 millió parasztgazdaság föld­jét tovább aprózni már lehe­tetlen, felvirágoztatni a trösz­tök és bankok árnyékában ugyancsak lehetetlen, így aztán a parasztság életszín­vonala alacsony, munkája pe­dig nem fedezi az ország élel­miszerszükségletét. 1048-ban 80 millió ember élt a japán szigeteken, ma ez a szám rohamosan köze­ledik a százmillióhoz. Éven­te egymillió munkaerőt el­helyezni és táplálni az ipar és mezőgazdaság itt leírt vi­szonyai között nem csekély feladat! Az egy főre jutó ja- páni reáljövedelem az 1945 óta elért 20 százalékos emel­kedés után is harmada csak a nyugat-európainak, a japáni átlagbér az amerikainak csak 18 százaléka. És, bár az el­maradott technikájú kis­üzemek viszonylag igen sok munkaerőt foglalkoztatnak, a munkanélküliek száma 1959. III. negyedében a legalább kettővel szorzandó hivatalos adatok szerint is 580 000 volt, amihez a részleges munka- nélküliek további milliói jön­nek. Érthető, hogy a japán mono- póltőkések szűknek érzik a belső piacot, hiszen az élet- színvonal alacsony. Ezért is, a nyersanyaghiány miatt is és a Dél-Amerikában, Közel- Keleten, Délkelet-Ázsiában ta­lálható még olcsóbb munka­erőre (azaz még több profit­ra) tekintettel külföldön he­lyezik el pénzüket. áruikat, onnan akarják táplálni a ha­zai ipart is. Japán ma gazdaságilag hatol be abba a Délkelet-Ázsiába, ahonnan 1945-ben mint gyar­matosítót kiverték. Célja: biz­tosítani a délkelet-ázsiai nyersanyagot a japán iparnak és a piacot a japán ipar ter­mékeinek. Tehát lehetőleg mérsékelni ezekben az orszá­gokban az önálló nemzeti ipar fejlődését. Csakhogy épp ezért is bizalmatlanul tekintenek a volt gyarmatosítóra ennek a térségnek a népei. Amellett Japánnal kereskedni nem könnyű feladat számukra, mert Japán sokkal kevesebbet vásárol tőlük, mint amennyit nekik elad. Tehát nem tudnak fizetni az áruért, s ez újabb ellentétek (forrása. A gazdasági behatolást a politikaival igyekszik összeköt­ni Japán: a semleges Burmá­ban, Indonéziában, Indiában azonban nem tudott sikert el­érni, sőt, India a felajánlott hitelnek is mintegy fél száza­lékát vette csak igénybe. Ja­pán ezek után (belső, reakciós ötéves tervéhez, amelynek so­rán a „legmodernebb” (értsd: rakéta- és atom-) fegyvereket is beszerzik. A Kisi-kormány Délkelet-Ázsia egyik fő fegy­verszállítója remél lenni és a szerződés megkötésével hidat akar képezni Amerika, más­felől az Amerikával ugyan­csak katonai szövetségben levő, de közvetlenül Japánnal nem szövetkezett Dél-Viet­nam, Tajvan és Dél-Korea között. Ezen a hídon majd a japán áru és tőke is szaba­dabban fog tudni behatolni az említett országokba és — mint a japán kormány reméli — tán némi amerikai segít­séggel. A SZBrZŐdéS tehát logikus betetőzése a japán gazdasági, belpolitikai és külpolitikai életben mutatkozó reakciós tendenciáknak. Ámde míg szorosabbra köti Japánt a reakciós terror-rendszerekhez, míg fokozza a fegyverkezési terheket, növeli az ellentéte­ket is a semleges és békesze­rető országokkal, növeli a ja­pán nép terheit is, így sem­miképp sem lehet megoldás Japán igazi problémáira. G. Gy. Csehszlovák szénbányászok világrekordja A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága le­vélben üdvözölte Vald Mar Mazurek ostravai bányász 88 tagú brigádját, amely meg­döntötte a karagandai szovjet bányászok szénfejtssi világ­rekordját. A szovjet bányá­szok harmincegy nap alatt 33 517 tonna szenet termeltek Donbassz-kombájnjuk segítsé­gével. A csehszlovák brigád ugyancsak szénfejtő kombájn­nal, nehéz geológiai viszonyok között 29 nap alatt érte el ugyanezt a teljesítményt. Autógarázs előregyártott betonelemekből Egy keletnémet építőválla­lat mérnökkollektívája előre­gyártott betonelemekből laiku­sok által is összeszerelhető gépkocsigarázst tervezett. A garázs szerkezeté nyolc be­tonoszlopból áll; amelyeket 80 cm mélyre ásnak be a földbe. A salakból készült, 5 cm vastag oldalakat egysze­rűen az oszlopok vájataiba kell becsúsztatni. A garázs belső mérete 2,72x4,72 méter; ára kapu és fedéllemez nél­kül 675 márka. Miről írnak levelezőink? Lehet-e a jövőbe látni? Elmondjuk olvasóinknak, junk fel magunk is jövendő­hogyan járt a napokban két mondónak és jósoljuk meg a cigánylány, név szerint Zsigár Zsigár-nővéreknek, hogy egy- Mária és Teréz, akik több- hamar nem folytathatják a nyíre rongyszőnyeggel házal- szerencsemondás mesterségét, tak ugyan, de tenyérből, kár- ha csak a börtönben rabtár- tyából szerencsét is mondtak saiknak nem mondanak jöven- kozben annak, aki - hogy döt Ezzc, a kétségkívül be­SS1K rSS £: '■"» i?*« “«»'■» fv.''" rásból is húztak tehát jőve- sem akarunk al,a*t f°*,a]n« a dóimét, emellett ahol csak jüvendőmondás kérdésében, megfordultak, eltűntettek Döntse csak el a kedves olva- egyet-mást a házból. Magya- só, valóság vagy csalárd ba­ráti mondva, szönyegárusítás bonaság-e. örve alatt tolvajkod tak. Emiatt kerültek a rendőrségre. A fő­város XX. kerületének, Pest­erzsébetnek rendőrsége fogta el őkei. Amint ilyenkor szoká­sos, megnézték a bugyrok tar­talmát, s ékszereket és éksze­rekről szóló zálogcédulákat is találtak a szőnyegek között. Kiváncsiak voltak, honnan ke­rült a két lányhoz a sok érték, így derült ki, hogy Zsigár Má­ria és Teréz nemrég Sziget- szentmiklóson járt egy asz- szonynál, annak mondták meg a jövendőt. Az asszony pedig készpénzt, mindenféle ruha­neműt, meg egy marék zálog­cédulát adott nekik. Ritka nagy képesség a jövőbe látás, jól meg kell azt fizetni. A két lány alaposan meg is fizettet­te. S mert első alkalommal a szigetszentmiklósi asszony mindent megadott nekik, amit csak kértek tőle, pár nap múl­va újra felkeresték. Ha nem sajnálja tőlük a pénzt, még jobb jövendőt mondanak neki — ígérték. És az asszony me­gint csak nem sajnálta, adott és adott újabb ruhaféléket, zá­logcédulát. Hittel hallgatta az­tán, a jövőjét. Minden jót és szépet hallott, nem csoda, há­romezerkétszáz forint értéket adott át a két alkalommal a két leánynak. Hogy a jóslásból mi teljesül, mi nem, meg nem mondhatjuk, majd eldönti a jövő. De csap­Levelezőink élénk figyelem­mel kísérik községük fejlődé­sét, szépülését. Szeretik lakó­helyüket, éppen azért szívükön viselik sorsát, örülnek az eredményeknek, de szóvá te­szik a tapasztalt hiányosságo­kat is. Most ezekből a levelekből idézünk. Bur.dics Péter azt ké­ri, hozzák rendbe a tököli felső orvosi rendelőt. Sok be­teg várakozik ott fűtetlen he­lyiségben. Nem elég, hogy nincs kályha, de kitörtek az ablaküvegek is, s még mindig nem pótolták azokat. Ráadásul hetek óta sötétben üldögélnek az esti rendelésre várók, mert 1 a kiégett villanykörtét senki nem pótolta. Minderről régóta tud a helyi tanács, mégsem intézkednek. Felháborodott hangú levelet ír a maglódi Vegyesipari Ktsz dolgozóinak nevében Krőzsel Károlyné, aki pedig az állatvédelemre hív­ja fel a figyelmet. Munkahe­lyük közvetlenül a helyi TÜ- ZÉP-telep, illetve a vasútállo­más mellett van, s így akarva- akaratlanul végignézik, hogy nem egy esetben kíméletlenül verik a lovakat, mert a túl sú­lyos kocsikkal nem tudnak el­indulni. A napokban például árokba csúszott és felborult egy liszteszsákokkal megra­kott szekér, amelynek újrara- kása — most már két kocsi­ra — körülbelül három órát vett igénybe. Felteszi a kér­dést, nem volna-e embersége­sebb és gazdaságosabb is, ha egy kocsira kevesebb terhet raknának, s úgy az fele idő alatt járná meg az utat? Csobánkát sokan magyar Svájcnak hív­ják, állapítja meg büszkén Bé­res András. A szép vidékben nincs is hiba, de annál több a faluban. Egy kis törődéssel sokat lehetne javítani a jelen­legi állapotokon s ez hozzájá­rulhatna a turistaforgalom növeléséhez is. Ilyen hiba például az utak elhanyagoltsága. Némelyiken szinte már életveszélyes a köz­lekedés. A lakók egy része a szemetet az úttestre teríti, ami mindennek, de szép látvány­nak egyáltalán nem mondható. Besötétedés után még rosszabb a helyzet, mert több olyan utca is van, ahol bár állnak az oszlopok, villanyáram is fut a drótokon, csupán’ lámpaka­rokat kellene felszerelni kör­tékkel, hogy ne kelljen a sö­tétben botorkálni. Elégedetle­nek az áruellátással is. Sem • vendéglő, sem a húsbolt, sem pedig a falatozó nem üti meg azt a mértéket, hogy a kirán­dulók szívesen felkeressék. Ezek után nehogy azt higy- gye valaki, hogy levelezőink csak a hibákat keresik. Ha változást, fejlődést tapasztal­nak, örömmel megírják. Mint például Bata Sándorné Albertirsáról, aki az újonnan megnyílt női fodrász ktsz jó munkáját mél­tatja. Nem kell már az irsai lányoknak, asszonyoknak Ceg­lédre, vagy Pestre jámiok fodrászhoz; helyben is megszé­pülhetnek. Két albertirsai kis­lány s egy fiatalasszony nem­rég szabadult a szakmából Cegléden s így vált lehetővé a fodrászüzlet megnyitása, a szebbik nem nagy megelége­désére. Táppónscsa lók Különös „járvány” szedi "áldozatait a Dunakeszi Jár­műjavító Üzemi Vállalatnál. Egyre többen kérik magukat — indokolatlanul — betegál­lományba. Tavaly az év min­den'' egyes munkanapján át­lagosan 124 dolgozó maradt távol munkahelyétől, beteg­ségre hivatkozva. Havonként 3838 munkanap esett ki a termelésből, s közel 150 ezer forintot fizettek ki a betegál- lományosoknak. A betegséggel nem lehet játszani, mondhatná erre bár­ki, ha azonban alaposabban szemügyre vesszük az üzem hiányzási kimutatását, ha­mar kiderül, hogy itt egészen sajátos „kórtünetről” van szó. Általában hét Végén, pén­teken vagy szombaton kez­dődnek ezek a tömeges meg­betegedések és csak hétfő es­tig, legfeljebb kedd délutá­nig tartanak. A kór okozója legtöbbször: disznótor, esküvő, vagy báli mulatság. Persze, a nyári idénymunkák is al­rendszerének megfelelően) in­kább a délkelet-ázsiai katonai diktatúrákhoz fűz reményeket és fő támaszai a dolláron ki­tartott korrupt rendszerek (Dél-Vietnam, Gsang Kaj-sek, Malájföld, Thaiföld). Az ezek­kel létesítendő gazdasági-poli­tikai szövetség eszköze, az ún. Uemura-terv is, amelynek alapján Amerika Japántól vá­sárolt fegyvereket ad tovább ezeknek az országoknak. De ilyen eszköz a háborús jóvá­tétel fizetése is (erről a közel­múltban egyezett meg Dél- Vietnammal): ennek összegét majd japán árucikkek vásár­lására fordítják. Jspán persze nemcsak Dél- kelet-Ázsiába törekszik beha­tolni, hanem Európa piacaira is, de különösen a Közel-Ke- ietre és Latin-Amerikába. Mi­ire! azonban minden eredmé­nye mellett, is csak 4,1 száza­lékát adja a világ ipari ter­melésének (1958), a háború előtti 4.8 százalék helyett, va­lutakészletei is viszonylag ki­snyék, az éles versenyben még lemarad Amerika, <Nyu- ’at-Németország, Anglia, Franciaország mögött. Míg Japán eddig eredmény­telenül küzdött a nemzetközi tőkés vámszervezetben (GATT) az ellen, hogy versenytársai az alcsó japáni munkaerőre ki­iratkozva hátrányos megkülön- oöztetésekben részesítsék, Amerika úgy „segítette”, hogy tovább fokozta nyomását és szabadabb bejárást követelt áruinak a japán piacokra. Pe- ii'g a japán importnak már ed- iig több mint egyharmada jött az Egyesült Államokból, nagy iollárhiányt okozva ezzel a szigetországnak. Japán azonban nem tud kel­lően védekezni, kiszolgáltatja magát ennek a nyomásnak, mert politikai okúkból kerüli az egészséges gazdasági kap- ;solatok kiépítését a szocialis­ta országokkal. (A Szovjet­unióval és a népi Kínával Eolytatott kereskedelme a nul­lával egyenlő.) Holott ezek a japán árunak jó piacot jelen­tenének és attól sem kellene tartania, hogy Japánba beha­tolva elhódítják majd a gazda­ság fontos hadállásait. Ezzel szemben máris amerikaiak ve­zetése alatt áll a japán atom­energia-, repülő- és kőolajipar, az ország pedig kétmilliárd dollárral adósa az „amerikai nagybácsinak”. A nagy trösztök hatalma és alacsony életszínvonal. Tröszt­hatalom és reakciós külpoli­tika. Gazdasági terjeszkedés és növekvő verseny a világ­piacon. Ezeket a feszíiltségi tényezőket a japán nép is látja, érzi. És ha túloz is a Le Monde című francia pol­gári lap, felvetve a lehetősé­get, hogy nagyobb gazdasági világválság esetén a japáni „belső nyomás végkifejlete a politikai forradalom” lesz, annyi bizonyos, hogy a japán monopóliumok kormánya fél egyedül maradni az ország­ban a néppel. Ezért van szük­sége az amerikaiakra és ezért kísérli meg jelenlétükre tá­maszkodva különleges felha­talmazást adni a rendőrség­nek. A most aláirt japán—amerikai „biztonsági szerződés” a ko­rábbi változattal szemben azt) a látszatot igyekszik kelteni,) hogy nem megszállásról, nem i is a nemzeti felségjogokat: sértő támaszpont-rendszerről, < hanem kölcsönös védelemről \ van szó. Míg ezt hangoztatva; hízelegnek a megszállók je-j lenléte ellen tiltakozó japán j nemzeti érzésnek, elhallgat- j ják, bogy ezután sem adják j vissza Japánnak az amerikai: haditámaszpontként berende- j zett Okinavát és a Bonin-: szigeteket. Az „egyenrangúsí-: tásból” annyi hasznuk van a: japánoknak, hogy ezentúl adott esetben az ország hatá­rán túl is harcolniok kell és sajátjukként kell védeniök a hazájukban létesült amerikai támaszpontokat. A szerződés tehát aláássa a japán biztonságot, annál is inkább, mert Japán keskeny, csíkszerű ország lévén, nincs elég mélységi kiterjedése az esetleges atomsugárzás elleni védekezéshez. Erre Gavin tá­bornok amerikai katonai szakíró maga mutatott rá. Ennek ellenére Japán hozzá-* kezdett második fegyverkezési igazolni távolmaradását. El­mondotta, hogy vasárnap délután véletlenül betévedt az italboltba, s amikor ki­jött, ismeretlen tettesek le­ütötték. Hétfőn persze lát­leletet és betegállományba va­ló helyezését kérte az orvos­tól. A derekára panaszkodott, az orvos viszont megállapí­totta, hogy a „beteg” arcán verekedésből származó zúzó- dások láthatók. Sokan olyan orvosi iga­zolással próbálják távolmara­dásukat igazolni, amelyen csak ez áll: „Orvosi rendelé­sen megjelent”. A kétlakiak is szívesen fordulnak az orvos­hoz. Nemrégiben az egyik, munkásszálláson lakó dolgo­zó igazolást küldött be tár­saitól arról, hogy ágyban fek­vő beteg. A betegellenőr még aznap kiment a munkásszál­lásra, de a „beteget” már nem találta otthon, elutazott Tiszaszöllősre. Gyakran hoz­nak igazolást a „betegek” egy napra szóló fekvőbeteg­ségről, s a betegszázalék mind jobban emelkedik. Az elmúlt évben havonta 30704 munkaóra esett ki a termelésből, s en­nek nagy részét az ilyen, Kol­tai Károly-félék vették igény­be — jogtalanul. Egy Bah-típusú modern személyvagon előállításához 12 300 munkaóra szükséges. A lelkiismeretlen táppénz­csalók egész esztendőben leg­alább 12 ilyen személyvagon­tól fosztották meg a népgaz­daságot. önkéntelenül felvetődik a kérdés, kit terhel ezért a fe­lelősség? Elsősorban a táp­pénzcsalókat, de az orvosok­nak is sokkal nagyobb körül­tekintéssel kell eldönteniük, kit miért javasolnak betegál­lományba. A szakszervezetnek és a vállalatvezetésnek meg kell szigorítania a betegellen­őrzést, s a táppénzcsalókat a legszigorúbban kell megbün­tetni. — n — 1 posan megnövelik a „betegek” számát. Félreértés ne essek, nem a tényleges betegekről van itt szó, hanem azokról a fegye­lemsértőkről, sok esetben ki­mondott táppénzcsalókról, akik félrevezetik az orvost, lelkiismeretlenül becsapják munkatársaikat, megkárosít­ják az államot. Tucatszám lehetne idézni a közelmúltból is példákat, hogyan próbálnak egyesek betegállományba menni. Éppen a napokban tárgyalta a szakszervezet vi­tásügyi bizottsága Koltai Ká­roly, az X. gyárrészlegben dol­gozó lakatos ügyét. Koltai az elmúlt évben het­ven napot töltött már beteg- ál’ományban, amikor decem­ber 3-án ismét jelentkezett a körzeti orvosnál és sikerült is magát kiíratnia. Néhány nap múlva titokban munkát vál­lalt, s december 9-től kezdve a ázobi sportpályán kutat ásott. Egészen véletlenül társadalmi beteglátogatók de­rítették ezt ki, s az üzemi bi­zottság is megállapította, hogy Koltai Károly lakatos napi száz forintért december 17-ig betegállományban kutat ásott. (Ezek után az olvasó is köny- nyen elképzelheti, milyen be­teg volt!) Jellemző Koltai Ká­ról v felfogására az is, hogy miután január 24-én vissza­jött a betegállományból, szo­ciális segélyt kért. Amikor a vitásügyi bizottság elé állítot­ták, először tagadott. „Azért álltam oda egy napra a kötél-* hez — mondotta —, hogy a mester minél nagyobb do­hányt szakíthasson le a ta­nácstól.” Különben Koltainak az apósa is ott volt, de ő is csak azért — legalábbis így mondták —, hogy nagyobb legyen a felszámítható bér. (Ezt a „lelkiismeretes” mun­kát a Szobi Járási Tanács­nak végezték Koltaiék.) Vé­gül is Koltai Károly beismer­te a táppénzcsalást. Schell András asztalos a következőképpen próbálta ! A budapesti I. István gimnázium zenekara pezsgő zene- : életet teremtett Zebegényben. A gimnázium üdülőházá- ! ban zeneiskolát nyitottak és megszervezték a helybeli ! úttörőzenekart is. Képünkön Vajek Róbert, a Magyar g Rádió munkatársa riportjában megszólaltatja a muzsi- ! káló zebegényi úttörőket, akik lámpaláz nélkül „produ- : , kálják” magukat a mikrofon előtt '< (Gábor Viktor felvj Zenélő zebegényi úttörők

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom