Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-21 / 17. szám
A ,,leghasznosabb“ téli foglalkozás Az egészségügyi fejlődés mérlege 1359. évre visszatekintve városunk komoly fejlődést mutathat fel az egészségügy területén. 204 dolgozó nem hiába végezte el a feladatát. — Az elmúlt év munkáját három nagy területre lehetne csoportosítani — kezdte a visz- szapi Hántást dr. Mogán Béla városi tiszti főorvos. A központi rendelőintézet, a gyermekek kötelező oltása és az általános járványügyi helyzet alapján mérhető le az eredmény és a hiányosság. — Városunkban összesen 33 orvos működik. Ebből a városi kórház négy osztályán 12, van nyolc körzeti, két iskola- és több szakorvosunk. Az elmúlt év eredménye a mindennapos szemészeti, orr-gége-fül szak- rendelés. Ideggyógyászati szak- rendelés kedd, csütörtök, szombati napokon, a 7 órás laboratóriumi vizsgálat az eddigi 3,5 óra helyett ugyancsak tavaly kezdődött. A sebészeten eddig a kórház orvosai dolgoztak, most a központi rendelőintézetben külön orvos kezeli a betegeket. Még ortopédia is van, amelyre sok iskolásgyermeknek van szüksége. Az állami gazdaságban is biztosítottunk hetente kétszer a helyszínen történő kezelést. Mindent összevetve: városunkban az összes szakkezelés biztosított. • i iNem kis feladatot jelent az oltások lebonyolítása. A kötelező diftéiia-szamárköhögés- tetanusz, himlő oltások mellé 1959-ben- kétéves korig kötelező' lett a Salk-féle oltás a gyermekbénulás megelőzésére. Decemberben vált kötelezővé a Sabin-oltás. A megállapítás szerint a gyermekbénulást háromféle vírustörzs okozhatja. Ennek szelídített vírusait kapják meg l—15 éves korig a gyerekek. A tervezett 6000 személyből összesen 5619 részesült Hajnaltájban sűrűn sivalkodnak a hízók. Jó idő jár a disznótorokra. S Hegedűs Balázsék házalóján is nagy a sürgés-forgás. 260 kilós bízót vágtak. Kell is, mert hattagú a család Hol szórakozzanak a diákok? kozni. Esti össztáncokra nem I Hupka István böllérnek és segédjének, Bodzsár Bélának a háziak is segítenek. Hosszú kígyóként kunkorodik kezük nyomán a kolbász a gépből Városunkban probléma, hogy a diákok vasárnaponként nem tudnak hol szóraJOZSEF ATTILA EST A városi KISZ-bizottság cs a városi könyvtár rendezésében a felszabadulási kulturális verseny keretében került sor erre az építő, nemesitő hatású előadásra. Tóth Tibor gimnáziumi tanár lelkesen, a költőt és költészetét ismertette s úgy vetítette elénk József Attilát. Költészete és élete azt tükrözi, hogy a magánytól való félelmét barátokkal igyekszik eloszlatni. Illyés Gyula, Babits Mihály és Németh Andor állt rövid ideig mellette. A szerelemben, a házasélet áhított szigetén Judit és Flóra nem váltotta be reményeit. Az édesanya emlékébe igyekszik megkapaszkodni József Attila. Ez először derűvel — KISZ a'apszervczet alakítását kérték a továbbképző iskola tanulói. Most folynak a szervezéssel kapcsolatos előkészítő munkálatok. Eddig 31 fiatal kérte felvételét a KISZ- be. — JANUÁR 25-TEL ZÁRJÁK az első félévet iskoláinkban. Ezen a héten még lehet az osztályzatokon javítani. A félévi bizonyítványosztás február első napjaiban lesz. — DOLGOZNAK a Szabad- ^ ság Termelőszövetkezet új és g régi tagjai. Mintegy 150 ember az új zöldséges előkészítő munkálataival foglalkozik. Most trágyát hordanak. Eddie 16 vagonnal szállítottak ki, összesen mintegy 70 vagon trágyát rendeltek. — 66 806 KÖTET könyvet kölcsönzött 1959-ben a városi könyvtár. Az olvasóteremnek 4381 látogatója volt, akik 12 616 könyvet, folyóiratot lapot olvastak el. 39 818 személy fordult meg az év folyamán a könyvtárban, tehát jóval több. mint a város összes lakossága. — A RÁKÓCZI Terme’ő- szövetkezet nagy gondot fordít a talaierő pótlására. Aí elmúlt évben felhasznált ét a jelenlegi trágyakészle együttesen mintegy 27 ezei mázsát tesz ki. Ebből s szövetkezet eev-eev holt szántójára 67 mázsa jut. — A MAI KÍNA címmel tart előadást holnap este hat órai kezdettel a művelődési ház emeleti termében Stumpf Ferenc tanár. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szabadegyeteme keretében szervezett előadást három kis- film vetítése követi. A kis- filmek címei: Dél-Kína tájai, Kína vendégei voltunk. Színfoltok Kínából. sugározza be műveit, majd szomorúan tapasztalja, hogy az emlék is megcsalja. Talán leghosszabb ideig a munkásmozgalom hoz megnyugvást számára. A nincstelen munkások együtt éreznek vele és ő, a művelt Párizs, Becs egyetemein járt, ideológiailag jól képzett fiatal a gyár életét, a politikai gazdaságtan tételeit észrevétlenül becsempészi verseibe és ezzel agilációs munkát folytat. Itt is csalódik, különösebb ok nélkül kizárják a pártból. Eayetlen ember sem akad, aki társtalanságát megosztaná vele. Ezek a nehézségek dúlták fel fiatal idegzetét és kergették a halálba. Jancsó Adrienne 13 művészien előadott és összeválogatott versen keresztül a megtalált társ örömét felcsillantó és az elvesztését sirató, borús hangulatú költeményeken át egész közel hozta a hallgatósághoz a szenvedő embert. Politikai hitvallása sokunk szívében kelt visszhangot: „Rendezni végre közös dolgainkat Ez a mi munkánk, és nem is kevés.” A diákság és a néhány érdeklődő felnőtt gazdagabban tért az előadásról haza, mint ahogy odament. járhatnak, mivel tiltja a remi- tartás. Nem marad más hátra, mint a mozi. A mozi pedig — legyünk őszinték — nem elégíti ki egy 14—18 éves fiú vagy leány szórakozási igényeit. Mert melyik fiatal nem szeret táncolni? Mind szeret és szinte kívánja a test is azt a kis felüdülést, amit a tánc nyújt! Diákéveimet Debrecenben töltöttem és ott orvoslást találtak erre a problémára. Minden vasárnap rendeztek ifjúsági össztáncot, amelyen a középiskolás fiatalokon kívül a munkásfiatalok is részt vettek. Jó hatásuk volt ízeknek az össztáncoknak. Nem tűrtek meg az ízléstelen táncokat és az ízléstelen öltözéket sem. Ilyen össztáncot városunkban is rendszeresíteni lehetne. Például a KIOSZ vagy a Sportotthon helyiségeiben vasárnaponként 4—8-ig; Ezzel — a diákok szórakozásvágyának kielégítésén túl — számos nevelési probléma Is megoldódna. Több k között a fiúk és a lányok kapcsolata, megjavulna a dolgozó fiatalok és a diákság kapcsolata is. Nem beszélve arról, hogy a rendező szervnek igen jó anyagi bevételt jelentene. Szerintem megoldható lenne ez a probléma, ha több szerv bevonásával valósítanánk meg. Gondolok iá elsősorban a két középiskola KtSZ-szervezclérc és a városi KISZ-bizottságra. Fogadják el javas'atomat, s ha lehet, valósítsák meg. Boros László Ütést inréíPÍi us ipari álluutló bizottság A városi tanács ipari és műszaki osztály mellett működő ipari állandó bizottság hétfő délutáni megbeszélésén összeállította az első negyedévi munkatervét. A munkaterv tételei között első helyen szerepel, hogy , az ipari bizottság szoros együttműködésben kíván dolgozni a mef zőgazdasági állandó bizottsággal. Az elkövetkező időben a termelőszövetkezetekben számos épületet kell felépíteni saját erőből. Az állandó bizottság javasolja, hogy a termelőszövetkezetek alakítsanak építőbrigádot. Ez a brigád folyamatosan végezhetné a tsz-ekben a munkát. Tagjai megfelelő munkaegységet tudnak így szerezni, tehát megfelelő keresethez jutnak. A javaslat nyomon a KIOSZ máris lépéseket tett egy építőbrigád létrehozására. A továbbiak során javasolta az állandó bizottság, hogy az épületjavító és a gépjárműjavító ksz ne kösse le kapacitását az egész évre, hanem vegye fel a kapcsolatot a termelőszövetkezetek elnökeivel is. hogy építkezéseikhez segítséget nyújthassanak. A szakmunkásképzés terén mutatkozó hiányosságok felszámolására javasolja az állandó bizottság, hogy a kisipari termelőszövetkezetek és az állami vállalatok több ipari tanulót szerződtessenek. Példát mutat ezen a téren a Faáru- és Dohányzócikkgyártó Vállalat. Helyes lenne, ha kiegészítő szakmákban (lakatos, kőműves, kádár stb.) a konzervgyár is tarthatna ipari tanulókat. A szakmunkások számát ilyen módon is növelni lehetne az elkövetkező időben. Foglalkozott az állandó bizottság a ktsz-ek elhelyezésével is. Ésszerűnek tartja a városi tanács műszaki osztályának elgondolását, amely szerint egy szövetkezeti kombinátot kellene építeni a református temető melletti üres telken. Ez szorosan zárkózik a lakott területhez és bekapcsolható a laktanya csatornájába. A KISZÖV Pest megyei Szövetségén múlik, hogy ezt az ésszerű elgondolást már ebben az évben tettek kövessék. A benzinkutat is itt lehetne elhelyezni. Nem tartja helyesnek az állandó bizottság, hogy az egyesült szövetkezet továbbra is fenntartja üzletét a város központjában. Az üzlet helyén egy kereskedelmi bolt létesítését javasolja. Számos egészséges javaslata mellett munkatervébe vette az ipari állandó bizottság, , hogy a tanácsi vállalatoknál : időnként helyszíni látogatást jtesz. így alkalma nyílik azo- jkat közelebbről is megismer- !ni, a vállalatok távlati fejlesztését a helyszínen tudják ! a bizottság tagjai megtárgval- ! ni. És arra is módjuk lesz, jhogy a vállalatot érintő I oroblémákat a dolgozókkal í közösen megbeszéljék. Szokonya I,ászló ■ .1 ..ni ■ f f Helyreigazítás t ' í Lapunk január 17-i, vasár- : napi számában a „Ne becsül- ; jük le eredményeinket’* című ! cikkbe hiba csúszott be. Az ! utolsó előtti mondat helye; sen így hangzik: .......odakiáltí hatnánk, amit Hetey Dani ! bácsi szokott volt... Egyben í Hetey Dani bácsi elnézését : kérjük, hogy egy szó ki- j hagyása miatt tiszteletlenül '■ hangzott a mondat. / az öléből. Csókolja, símo-! gatja. : — Nekem tíz lesz! — mond- í ja. : Hasimnak igen jó kedve \ van. Meg is kérdezzük: mi a \ kedvenc nótája. — Magyarul a „Tavaszi szél \ vizet áraszt...” Természetesen végképp szí- j vünkbe zárjuk. (S egy kis ol- \ dalgondvlattal elégtétellel \ vesszük, hogy lám, ha a nagy- \ körösi zenészek nem is tud- \ ják, Afrika szívéből ideke- j rült barátunk annál inkább!) j A kis szoba közben igen be- j népesült. Búcsúzunk is. Hasim \ utazik vissza, de megígéri a ■ mielőbbi viszontlátást. Ha '■ máshol nem, a Naphegy ut- \ cat diákszállóban. Én is, pá- \ rom is kapunk kétféléi egy- ; egy csókot a néger—magyar : barátság megpecsételéséiil: — A mielőbbi viszontlátás ra! Karsay Istvánná vált nem leap sem férjet, sem feleséget, mert bizonyosan „rossz”, ha elvált. — Mi tetszett legjobban városunkból? — teszem fel az újabb kérdést. — őszintén szólva nem sokat láttam belőle. Nagyon fázom! Nincs kedvem sokat sétálni. Szombaton ugyan elindultunk egy kis városnézésre, és nagyon megbámultak. Egy néni annyira nézett, hogy puff! — beleesett a hóba ... Mégis legjobban a vendégszeretet tetszik nekem Kőrösön. Nagyon barátságosak, kedvesek az emberek! — S hogy miért fázom? Nálunk 45 fokos melegek-van- nak, télen pedig plus? 19 fok. De akkor már nagyon hideg van! Fiamat alig akarja letenni Beszélgetés Hasim Omár Alival tilalmak alól — feleli szabatosan. — S bizonyságképpen élvezettel felhajt egy pohár bort. — Akkor hát elére kell enni, inni, mert odahaza tilosak lesznek ezek az élvezetek — nevetünk. Hasim Szudán egyik na- goybb ipari városából való. (Bevallom, a nyelvem majd kitört, mire elismételtem, de megjegyezni nem tudtam.) Két bátyja és két húga van. Mindannyian tanulnak, csak nyolcéves húga forgat házassági terveket fejében. Náluk átlag 14 éves korban mennek férjhez a leányok. — Lehet-e válni? — Hogyne, csak újra házasodni nem. _ •> — Nem tilos, csak az elv\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\ : Nemrégiben hírt adtunk ar- \ ról, hogy Af rika szülötte disz■ nótoron volt Nagykőrösön. Az \ elmúlt szombaton és vasárnap ■ újra nálunk járt, s most sike- \ rült is beszélgetni vele. j Hasim Omár Ali szudáni. ; Cyógyszerészetet tanul Ma- l gyarországon. Tanárával — I Bátort Lászlóval — s annak i feleségével nagyon jó barát- ságba keveredett. Olyannyi- l ra, hogy még főzni is segít. (Az \ elmúlt nyáron igen jó szil- ! vásgombócot kerekített: ked- í véne ételei közé tartozik.) Al- í falában: szeret enni. Nagyon \ ízlett a disznótoros Barta ; Mihályéknál a Zápor utca 6- | ban! Különösen a májpásté- \ tóm... \ — És szabad enni disznóhúst? Nem mohamedán? — í kérdezem, amikor megtudom, í hogy anyanyelve — noha jól % beszél angolul és magyarul is £ — arab. f — Külföldön felmentenek a sága a fertőző májgyulladás, a gyermekbénulás forrásaivá váltak. Tífusz évek óta nem fordult elő, a vérhasmegbete- gedés is csak jelentéktelen számban, de a tavalyi 26 gyermekbénulás kötelezően felhívja a figyelmet a tennivalókra. A jövő évi feladatok között az első a kórház továbbfejlesztése a szülészeti-nőgyógyászati osztály áthelyezésével. A mostani helyére pedig húszágyas tüdőosztályt kívánnak felállítani. Természetesen az eredményeket kívánatos lenne fokozni, és a fertőző betegségeknek pedig gátat kell vetni mindnyájunk, de főleg gyermekeink érdekében. — M — Felkiáltójelek a népszámlálás első adataiban ^ j A tanácsháza egyik emeleti j helyiségében szorgalmasan fo-í lyik a népszámlálás adatai- < nak helyi összesítése. Már az; első adatok is rendkívül ér-i dekcsek, tanulságosak. Szá-1 mos közülük sürgős tenni-j valóra felhívó, figyelmeztető: tényeket közöl. Ilyen például az összeíró-j ívek végén az írástudatlansá- j got eláruló, analfabétizmus- j ról tanúskodó sok kereszt ésj azoknak a száma, akik az ál-] talános iskolának mindössze ! egy-két osztályát végezték el. j Egy másik adat az egészség-! ügy terén hívja fel a figyel-! met sürgős tennivalókra, aj hiányok pótlására: városunk; határában nagyon sok tanya; mellől és a belterületen na-j gyón sok ház udvaráról is \ hiányzik az árnyékszék! t ___________________ 4 d ecemberben az első oltásban. Komoly munkát jelentett az elmúlt ősszel a 3—7—11—14— 17 évesek tuberkulin szűrése és a negatív képet mutatóknak a BCG oltása, a pozitiveknek a röntgenvizsgálata. A járványügy területén néhány helyen kimagasló az eredmény. Főleg a csecsemőhalálozás alacsony. A 2,97 százalék országosan is a legjobb eredményt jelenti. Tíz csecsemő halálának is koraszülés, fejletlen szervezet, tüdő- és agyhártyagyulladás volt az oka. Ez a kiváló eredmény azzal magyarázható, hogy van a városi kórháznak gyermekosztálya, amely gyors és biztos segítséget ad a kicsiknek. A köztisztaság terén bizony még sok a hiány. Kétszáz esetben kellett figyelmeztetni a háztulajdonosokat a hiányosságra. A trágyagödrök, pöcegödrök szabálytalansága, gondozatlan-