Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-16 / 13. szám
U L O N X I IV. ÉVFOLYAM. 13. SZÁM 1060. JANUAR 16. SZOMBAT MEGDICSÉRJÜK m , ? Ronkő Sándort, a Petőfi Termelőszövetkezet — új belépői közül megválasztott — brigádvezetőjét, aki lelkiismeretes, fáradhatatlan munkájával és példamutatásával megszervezte és egységessé kovácsolta brigádjának 65 tagját és a rájuk bízott ezer holdnyi földterületet. — ÜJFAJTA KONZERV gyártásához fogtak a napokban a konzervgyárban. Marhahúst dolgoznak fel pörköltnek. Naponta 12 ezer üveggel állítanak elő ebből a készítményből. Közgyűlés az Arany János Tsz-ben ÚJ ÜZLET NYÍLT helyett 12,3 mázsa termest takarítottak be. A munkaigényes növények közül jól fizetett a paradicsom, melynek terméséből a tervezett 24 000 forint helyett 29 066 forint . jövedelemhez jutottak. Ma már állatállománnyal is rendelkezik a közös gazdaság. Tavaly júliusban 10 tehenet — részben borjast, részben vemhesei — vásároltak, s az augusztus óta kifejt 14 193 liter tej is szépen hozzájárult jövedelmük alakulásához. Az Arany János Termelőszövetkezet eddigi kicsiny, de lelkes csapatának eredményei nem lebecsülendők. Tudják ezt azok is, akik a közelmúlt napokban csatlakoztak a tsz-hez, amelynek ma összesen 239 tagja van és 2456 holdon gazdálkodik majd. Ha a munkában valameny- nyien továbbra is ilyen szorgalommal helytállnak, köny- nyen teljesíthetik az ez évre tervezett holdanként! 4500 forint értékű bruttó jövedelmet. termett? HALIHÓ, HALIHÓ! Hogyan kell verset írni? Különben is ne rám haragudjanak érte. Nem én találtain ki. Loptam. Sőt arra se haragudjanak, akitől loptam, mert ő is úgy lopta. Éri azt hiszem,, hogy egy kezdő poéta minden időknek előtte kitalálta ezt a jó, stájer halihót és utána kitalálta a havat. Csak azért, hogy rímeljen. Hogy menjek a fenébe? Pedig még egyszer el akartam szavalni a versemet, hogy tökéletesen kikapcsol odja nalc, de most már azért se mondom. Nekem is van önérzetem. — Békés — Dr. Balanyi Béla múzeumvezetö SiKqSaK a így közlekedjünk, amíg az utcát fel nem szórják. Hogyan is áll a felszabadulási kulturális szemle városunkban? „Napirenden a felszabadulási kulturális szemle” ez volt a címe annak az írásnak, amely a Híradó vasárnapi számában megjelent. A cikk csupa fájdalom, gyászfátyol, könny, zokogás. És nem indokolatlanul. Kulturális seregszemlét hirdetett a városi KlSZ-bizott- ság. Támogatta ebben a munkában a minisztériumok, tanácsok, szövetségek, frontok olyan sokasága, hogy jobbnak látom azokat a szerveket fölsorolni, melyeket nem láttam a támogatók között. Az Űrhajózási Társaság és az Egy- fogatú Kordélyozók Agglegény Egylete mulasztotta el csupán, hogy szolidaritásáról biztosítsa a KXSZ-t eme munkájában. Megalakult egy operatív bizottság és különféle szak- bizottságok. És versenyre jelentkezett egyetlen színjátszó csoport. Ne higgyék, hogy nem értek egyet azzal, hogy a KISZ ilyen széleskörű tömegmozgalmat próbált elindítani kulturális téren. A mindenható és városunk összes kultúrára szomjas polgára megmondhatói, hogy sok évi Holéczy és gyéren csöpögtetett műkedvelő előadás után ránk férne már egyKeresik az autótulajdonost! f Napok óta autógarázsnak $ használja valaki a kultúrott- $ hon kapualját. Egy takaros $ Wartburg-kocsi áll ott gaz- % dátlanul. Sokan szerkesztősé- $ güriket gyanúsítják e jármű jí; tulajdonjogával. Pedig saj- £ nos ... I ----------í — A FÖLDMŰ VESSZÖVET- KEZET szakszervezeti bi- zoítsága elkészítette kulturális programját az 1960-as ^ évre. E terv szerint még eb- ^ ben a hónapban sor kerül ^ egy, az atomenergia békés ^ célokra való felhasználásáról ^ szóló előadásra. Február ele- ^ jen „Dupla vagy semmi” já- ^ tékon vehetnek részt a szövetkezet fiataljai. A meglevő f könyvtár fejlesztésére 2000 ^forintot fordítanak és sor keiről a tánccsoport ruháinak ^ felújítására is. \ — TÖBB MINT SZÁZ- ^ EZER újságpéldányt vásárol ^ meg havonta városunk lakossága. Ez több, mint kétsze- srese az 1956. év előtti meny- J nyiségnek. Az országos napi- ^ lapokat (Népszabadság, Népszava, Magyar Nemzet) ezer- ^ négyszázan járatják, a Pest ^ megyei Hírlapnak mintegy ^ 1560 előfizetője van. A Nők ^ Lapja 1000 példányban kerül ^ a nagykőrösi olvasókhoz, a i? Rádió és Televízió 700 pél- ^ dányban fogy el, a Ludas ^Matyiből pedig 1100 példány | sem. bizonyul elegendőnek. í — A MŰVELŐDÉSÜGYI \ MINISZTÉRIUM az új. kí- ísérleti jellegű tankönyvek bí- < rálatára hívta fel az iskolá- ^ kát. a pedagógusokat. A ta- ^ nítás, a gyakorlati munka so- Ij rán szerzett tapasztalatokat, á észrevételeket a tanév végéig ^ kell összegyűjteni. Ezeket a ^ tanulmányi felügyelő útján ^ juttatják el az illetékesekhez. A végleges tankönyvek a gyakorló pedagógusok véle- ^ ményénck figyelembe vételé- í vei készülnek el. Nagyon örülne a kultúrotthon (és vele együtt szerkesztőségünk is), ha a gazdája megkerülne, megmentene minket a „gyanúsitgatásoktól” és időnként a segítségünkre lenne kocsijával, amiért megőriztük. Nem tetszik, hogy ... a földművcsszövetkezet étterme szerdán egyetlen fogásból álló ebédet adott az előfizetéses menüben. Az egyetlen fogás leves volt. Javítani kellett a tűzhely lapját, a második fogás azért nem készülhetet el — hangzott az indokolás. Az indok elfogadható, de jóllakni, sajnos, nem lehet vele! — KÖZEL 200 FŐ RÉSZÉRE főznek a ládagyár üzemi konyháján. Egy ebédért a munkások 3 forintot fizetnek. Az étel ízletes és elegendő. Szaporodott a konzervgyár törzsgárdája Ellenterv-javaslatot dolgozott ki a konzervgyár a minisztériumi tervvel szemben az első negyedévben, és nagyobb tervteljesítést vállalt. Ez lehetővé tette, hogy az eredeti tervvel szemben százzal több női dolgozót állítson munkába a gyár. Az új munkaerőket január 12-én fel is vették, elsősorban a nyári szezonban jól dolgozó, nagyobb családdal bíró anyákat. Jelentősen szaporodott tehát a törzsgárda, akiknek a gyári szezon ma már nemcsak pár hónapig, hanem egész éven át tart. Ezenkívül január első felében az idénymunkások közül 150-et állandósított a konzervgyár. egy kellemesen töltött kultú-j rális este. De a cikk olvasásakor fel- j ötlött bennem egy vers (nem j tudom ki írta, nem tudom mi: a címe), arról van benne szó, i hogy irodalmi kör alakul egy I kisvárosban. Van elnöke, al-: elnöke, titkára, »Ritkára, jegy- i zője, aljegyzője és egyetlen j olyan tagja, aki ír. Ö viszont j nem visel tisztséget. Nekem j mindig gyanús, ha valami úgy j kezdődik, hogy megválasztják j az operatív bizottságot, a j szakbizottságokat, fölsorolják ] a fél világot, mint támogatót, j Most persze az operatív bi-i zottság és a különféle szak- \ bizottságok elnökei, alelnökei, i titkárai és altitkárai: mi meg- í tettük a magunkét. Megalakul- i tünk és hogy ennek ellenére, a i színjátszók, táncosok, ének-j karok tömegei hem özönlenek ; hozzánk, arról ki tehet? Nincs igazuk. Ha szabad ezt | mondani. egy eredményre• váró helyettes póttagnak. Mert, hogy az a szépen \ hangzó operatív bizottság rósz- 1 szül operál, azt bizonyít iák a j cikkben felsorolt tények, il- j letve az a . tény. hogy olyan j kevés ténvt tud fölsorolni ed- j difii munkájuk elismerésére, i B. embert ez a két sor. Micsoda ütem, micsoda rímek, rimmen- tyűk. És az a kristálytiszta logika (biztosan önök is észrevették), ami a második sorban van: Fehérük a fehér liget. De gyerünk tovább. Ámbátor itt abbahagyhatnám, figyelembe véve, hogy a kínaiak, japánok, svédek, dánok, általában a távol-keletiek kedvelik az ilyen kétsoros kis versikéket. Nagykőrösön persze aránylag ritkábban fordulnak elő ezek a népfajták, úgy, hogy írjuk csak tovább. Mit is csinál még a hó? Esik, fehérlik volt már. Ezenkívül sok mindent nem is csinál, E két tevékenysége viszont rendkívül jellemző, fontos, nem árt hangsúlyozni. Tehát: Fehérük, hull, jaj, de jó, Halihó, halihó! A halihónak semmi értelme. De rímel és olyan jó tiroli íze van, hógy aszongya: „Halihó, halihó!” Miért jó, hogy tiroli íze van? Azt nem tudom. Imi kellene valamit. Valamit, ami aktuális, közérdekű. Állok az ablak előtt, elmélyülteti tépegetem frissen borotvált szakállam helyét. Esik a hó. Megvan! A hóról fogok írni. Ez aktuális is, közérdekű is. Közérdek? Mi is az, hogy közérdek? Hát közérdek például az, hogy a KÖZÉRT-ek banánt tartsanak. (Úgysem szereti senki!) Ez a közérdek azonban néha vak. (Ezt hívják vak köznek) és nem látja meg, hogy neki, a köznek szüksége van gyönyörű versekre, amik andalítják, cirógatják, murikában fáradt szellemét. Tehát a köz érdekében verset fogok írni a hóról. Mi is van ezzel a hóval? Hát esik, eseget. Fehérlik, fehérliget. Az, hogy fehérliget, hülyeség. Viszont így, hogy fehér liget, egészen jól hangzik. ' Meg is van az első két sor: Esik a hó, eseget, Fehérlik a fehér liget. Nem dicsekvésképpen mondom, de szivén csappintja az Lelkes hangulatban, megelégedett emberek zárták az 1959-es gazdasági évet az Arany János Termelőszövetkezetben. Ez az elégedettség érthető: az egész évi szorgalmas munka meghozta gyümölcsét. De pillantsunk csak be a tsz életébe! A szövetkezet 7 család, illetve 10 tag összefogásával alakult meg 1958. október 1-én 212 holdon. Kölcsön-vető- maggal, egyetlen számosállat és gazdasági felszerelés nélkül indultak neki a közös életnek. Csak a tagok bizakodása a jövőben és szorgalmuk állt rendelkezésre. Ma pedig 15 hónap után jelentős gazdasági alappal rendelkeznek. A tsz tiszta vagyona 143 517 forint. A zárszámadás adataiból kitűnik, hogy az egy holdra tervezett 3295 forint össztermelés! értéket elérték. Ehhez pedig kemény munkára volt szükség. A tervezett 5031 munkaegységfelhasználással szemben mindössze 4412-t használtak fel, s ugyanakkor valamennyi munkát időben és megfelelő minőségben elvégezték. Ezekből a tervszámokból alakult végül is a 37,87 forint értékű egy munkaegységre eső részesedés. Végezzünk számolást! Nézzük, hogyan alakul egy-egy tsz-tag évi jövedelme az Arany János Termelőszövetkezetben. Kisprumik Imre 676 munkaegységet teljesített, tehát közel 26 ezer forintos jövedelemhez jutott. Barabás Ferdinand 549 munkaegységet ért el, jövedelme közel 20 ezer forint. Ehhez természetesen hozzá kell fűzni, hogy a közös munkát márciusban kezdték meg a szövetkezetben, tehát az év első hónapjaiban nem volt munkaegység-teljesítésük. S ezt a jövedelmet szépen kiegészíti a háztáji gazdaságból származó bevétel. Kedvezően alakultak a szövetkezetben a termésátlagok. Búzából például a holdanként tervezeít 8 mázsával szemben 10,8 mázsát. rozsból 7 mázsával szemben 8 mázsát, őszi árpából 10 mázsa A Kereskedelem új rendszerű üzletegységei egyre nagyobb., tgret hódítanak. A jól bevált önkiszolgáló boltok mellett nagyon szívesen felkeresik a vásárlók — ahol van — az önkiválasztó rendszerű üzleteket. Nálunk január első napjaiban a földművesszövetkezet félig önkiválasztó rendszerűén nyitotta meg az Encsi és a Kecskeméti utca sarkára áthelyezett maradékbóltját. s ennek első tapasztalatai jó eredményről tanúskodnak. A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat most egy önkiválasztó méteráru- I bolttal kedveskedik városunk lakosainak. Az új rendszerű üzletet csütörtökön az eddig’ méteráruboltja helyén nyitotta meg, ahol szebbnél szebb textilféleségek és műszálból készült anyagok (nylon, nylon- madeira stb.) gazdag választéka áll a vásárlók rendelkezésére. A tervek szerint a vállalat még a tavasz folyamán újabb ilyen egységet nyit városunkban. Készruhnboltjának cipőosztályát átalakítják önkiszolgáló rendszerűvé. A ripőbolt a mostani vendéglátóipari (Weisz-féle) cukrászda helyiségébe kerül majd, amikor a cukrászda elfoglalja helyét az új bérházban. Űjabb lépést tervez egységeinek korszerűsítése terén a Népbolt Vállalat is. Az elképzelések szerint a Kálvin téri élelmiszerboltját a k<! zeljövőben gyorskiszolgáló élelmiszerbolttá alakítja. Az egészségvédelem szolgálatában Csaknem öt évvel ezelőtt több mint félmillió forint beruházással alakították át a Szabadság téri gyógyszertárat. Tisztaság és rend jellemzi a gyógyszertárat, pontosság és gyors kiszolgálás dolgozóinak munkáját. Az alig öt esztendő alatt nemcsak a forgalom, hanem a dolgozók létszáma is csaknem kétszeresére emelkedett. Ma hat gyógyszerész, öt technikus és kát takarító személyzet végzi munkáját odaadó le’kese- déssel a lakosság egészségvédelme érdekében. lelkiismeretes munkájukat bizonyítja, hogy öten kaptak már „Kiváló dolgozó”, sőt a gyógyszertár vezetője „Kiváló gyógyszerész” kitüntetést. A városban levő három gyógyszertár közül az összes forgalom 80 százalékát ez a központi gyógyszertár bonyolítja le, ahol a forgalom igen nagy. Naponta 400—500. de járvány idején 600—700 főt is eléri a gyógyszert vásárló betegek száma. Ezeknek több mint kétharmada SZTK-biztosított, s a jelenlegi tsz-fejlesztés ezt az arányt feltétlenül növelni fogja. Römer Lajos, a gyógyszertár vezetője elmondja, hogy igen komoly feladatot jelent a kellő mennyiségű gyógyszer beszerzése. A helyzet ugyanis az, hogy a rendes fogyó szükséglet mellett másfélhónapi tartalék- készlettel kell rendelkezniök. A világhírű magyar gyógyszerek mellett sokfele külföldi gyógyszer is kapható. Nem történhet tehát fennakadás, készlet bőven van. Tervük is van. A tartalék- készletek tárolása szükségessé teszi a raktárterület bővítését. A másik: ha a városban folyó építkezések, a lakosság települése dé!i irányban halad, bizonyára szükség lesz egy újabb gyógyszertár megnyitására is. A gyógyszertár egyébként éjjel-nappal a közönség szolgálatára áll. Azonban, sajnos, nagyon gyakran előfordul, hogy az éjjeli szolgálatost egy-egy szem fájdalomcsillapító vagy cumi vásárlása miatt keltik fel. Az ilyen kényelmes emberek bizonyára nem tudják, 'hogy itt csak ügyeletes gyógyszerész teljesít szolgálatot, aki éjszakai pihenőjét megszakítva azonnal készen áll arra, hogy gyógyszert adjon, ha szükséges. Munkáját azonban csak sürgős esetekben, vegyük igénybe. — Berva — Valahol már találkoztunk i