Pest Megyei Hirlap, 1960. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-16 / 13. szám
Idén már két szabadfogású versenyen vettek részt megyénk birkózói. A felnőtt válogatott Kecskeméten szerepelt, ifi birkózóink pedig vasárnap Cegléden adtak számot tudásukról a keleti terület szabadfogású csapatbajnokságán. Mindkét versenyen jól megállták helyüket a Pest megyeiek. Kecskeméten Hajós (Nagykőrösi Kinizsi), Tálas (Dunakeszi Magyarság), Bállá Endre (Ceglédi Vasutas), Krizsán (CVSE), Gaál Zoltán (CVSE), Száraz (Dunakeszi Magyarság), Bállá István (CVSE), Serföző (CVSE) összeállítású gárda lépett szőnyegre. Szerepelt még megyénk csapatában a ceglédi Hatvani is, a Békés megyeiek ellen. Bállá Endre ninAétsier tussal győzött Különösen kitűnt Bállá Endre, aki mindkét ellenfelét tussal győzte le, valamint Bállá István és Serfőző, aki ugyancsak megnyerte mindkét találkozóját. A nehézsúlyú Serfőző győzelme döntő jelentőségű volt a Szolnok megye elleni találkozón, hisz az ő sikeres teljesítménye döntötte el az eredményt Pest megye javára. Válogatottunk idén másodízben szerezte meg a szolnokiak által felajánlott, két birkózót ábrázoló szép kivitelű szobrot. Ha jövőre ismét diadalmaskodnak a három megye versenyén, akkor végleg övék lesz a vándordíj. Kecskeméten Bács és Szolnok megye nem jelent meg teljes csapattal. Ez azonban nem von le Pest megye sikerének értékéből, hisz a két ellenfél esélytelen versenyzőit nem hozta el a viadalra. A szolnokiak így is biztosra vették elsőségüket, számításukat azonban keresztülhúzták • Pest megyei sportolók. 7 ifi-csapat - 7 forduló Hosszú ideig szünetelt a keleti területi ifjúsági szabadfogású csapatbajnokság, amelyet idén ismét műsorba iktattak. Ez az esemény jó versenyzési alkalmul szolgái a sportköröknek, amelyek igyekeztek is a lehetőséget kihasználni. Nyolc együttes nevezett a Ceglédi Vasutas kultúroxthonban vasárnap sorrakerült viadalra. A nagykőrösiek csak csonka gárdával, öt fővel jöttek, s emiatt nem indulhattak. Érthetetlen, hogy a Dunakeszi Magyarság, amelyik jó ifjúsági sportolókkal rendelkezik, nem nevezett a versenyre. Körmérkőzéses rendszerben hét fordulóban bonyolították le a viadalt. Az eredmények így következtek egymás után. I. forduló: Abonyi KSK—Dunakeszi 201. sz. ISK 7:3, Jászberény A—Ceglédi Vasutas 7:3, Szolnoki MÁV—Túrkevei MEDOSZ 7:3. II. forduló Jászberény B—Túrkeve 6:4, Jászberény A—Dunakeszi 6:4, Abony—Szolnok 5:5. III. forduló: Jászberény A—Szolnok 6:4, Jászberény B—CVSE 5:5, Abony—Túrkeve 7:3. IV. forduló; Abony—Jászberény B 7:3, Jászberény A—Túrkeve 7:3, CVSE—Dunakeszi 5:5. V. forduló: CVSE—Szolnok 5.5: 4.5, Jászberény A—Abony 5:5, Dunakeszi—Jászberény B 7:3, VI. forduló: CVSE—Túrkeve 5:5, Jászberény A—Jászberény B 9:1, Dunakeszi—Szolnok 6:4, VII. forduló: Dunakeszi—Túrkeve 5:5, Szolnok—Jászberény B 5.5:4.5, Abony—CVSE 5:5. Jászberény és Abony veretlen A Jászberényi Lehel A-csa- pata és Abony egyszer sem kapott ki, Abonynak viszont 3 döntetlené volt, Jászberénynek pedig csak egy, s ez döntött Jászberény javára. így ők vesznek majd részt az országos területi bajnokságon. A Ceglédi Vasutas és a Dunakeszi 201. sz. ISK egyforma pontszámmal végzett. Köztük a győzelmek aránya döntött, s Abony mögött a Ceglédi Vasutas lett a harmadik. Kövesdi Ferenc, a megyei birkózószö- vetság elnöke szerint a ceglédi és dunakeszi ifik jelentős fejlődésről tettek tanúbizonyságot. Tehát legeredményesebben a Pest megyeiek szerepeltek, hisz a második, harmadik és negyedik helyet hódították el. Az év következő megyei'vonatkozású birkózó eseménye január 24-én lesz Abonyban, ekkor bonyolítják le a szabadfogású ifjúsági egyéni bajnokságot. Még egy birkózó vonatkozású hír. Január 21-én a Pest megyei Birkózó Szövetség elnökségi ülést tart. A soronkö- vetkező feladatokat vitatják meg. Ekkor kerül sor az elnökség átszervezésére és kibővítésére, valamint beszámoltatják az edzőket 1959. évi tevékenységükről. Mint lapunk más helyén közöltük, január 24-én lesz a megyei felnőtt és ifjúsági egyéni asztalitenisz-bajnokság, melyen csak azok vehetnek részt, akik a járási bajnokságokon megfelelő helyezést értek el. Január 17-e az utolsó alkalom a küzdelmek megspnrintüKlirrende zésére, s ezen a napon sokhelyütt bonyolítanak le járási bajnokságot. Több mint tizenhétezer VIT-jelvényes Pest megyében A Pest megyei Ifjúsági Sportbizottság elkészítette az 1959. évi VIT-versenyekröl szóló jelentését. Eszerint 17119-en szerezték meg a jelvényt, s ez megyei viszonylatban a legjobb teljesítménynek számít. A VIT-jelvényesek száma járási megoszlás szerint: aszódi 979, budai 1492. ceglédi 3925, dabasi 1063. gödöllői 1538, moneri 1029, nagykátai 822, ráckevei 1188. szentendrei 1374, szobi 678, váci 3031. Kemény próba vár a skót labdarúgó- válogatottra Budapesten _ írja a Scotsman „Magyarország ismét a csúcs felé halad” című cikkében a következőket írja a Scotsman: 1960 valószínűleg átmeneti év lesz a világ futballtörténe- bében. Magyarország minden A KAUCSUKLABDA A versenynaptártól eltérően — az NB küzdelmei miatt —, mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági asztalitenisz egyéni bajnokságot I960, január 24- én rendezik meg Vácott a Sztáron Sándor Gimnázium és a Gépipari Technikum termeiben. A viadalon csak a járási egyéni bajnokságon indult és azon megfelelő helyezést elért sportolók vehetnek részt. A megyei bajnokságra a nevezések a járási TST-k útján történnek. ★ A Magyar Asztalitenisz Szövetség a megyei szakosztályok munkájának elősegítésére ütőkiutalásban részesítette a mePEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkásnárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapj a Felelős szerkesztő: Szántó Mikló? Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VTTI.. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. itó—220. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dfj 1 hónapra t! forint IPARI TANULÓNAK KŐMŰVES vagy ÁCS szakmába felveszünk fiatalokat, akik az általános iskola nyolc osztályát elvégezték és a 17. életévüket még nem töltötték be. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. OTTHONT, MUNKARUHÁT, TELJES ELLÁTÁST és tanulmányi előmeneteltől függően ÖSZTÖNDÍJAT BIZTOSÍTUNK! Jelentkezés: ÉM 21. sz. ÉPÍTŐIPARI VÄLLALAT Budapest, V., Apáczai Csere János u. 7. gye szövetségét. Kétféle ütő áll rendelkezésre, mégpedig a 60 forintba kerülő úgynevezett „matth” meccs ütő és a kínai gyártmányú 25 forintos ütő. Azok a szakosztályok, amelyek a fenti ütőkből vásárolni kívánnak, igényüket juttassák el a megyei asztalitenisz szövetséghez. ★ örvendetes, hogy mind több járásban, folyik járási csapat- bajnokság, illetve kezdődik a tavaszi forduló. Tudomásunk szerint ezidő szerint az aszódi, a budai, a ceglédi, a gödöllői, a ráckevei, a szentendrei, a szobi és a váci járásban folyik vagy most indul a bajnokság. Csupán a monori és a nagykátai járásból nem kapott a megyei szövetség még értesítést a járási bajnokságra vonatkozóan. Jakov Kucenkónak, a szovjet súlyemelő válogatott edzőjének véleménye szerint az Idei római nyári olimpiai játékok súlyemelő versenye ismét a szovjet és amerikai sportolók nagv erőpróbája lesz. Az ÉM. 45. sz. Áll. Építőipari V. Bp., VI., Szív u. 60. kőműves- és ácstanulókat vesz fel. Jelentkezhet az a 14—17 életév közötti fiatal, aki a VIII. általános iskolát elvégezte. Teljes ellátás és szállás biztosítva, sport és kulturális lehetőséggel. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a fenti cím alatt. Bővebb felvilágosítást a jelentkezéskor adunk. bizonnyal folytatja óriási méretű javulását, amellyel mindenkit bámulatba ejtett 1959- ben. Ez természetszerű is, hiszen a mai magyar labdarúgás ismét fényes alapokon nyugszik, több nagytudású fiatal játékos bontogatja egyre inkább szárnyait. Az állandóan előrehaladó és jól kiegyensúlyozott magyar együttes kemény próbára teszi majd Skócia csapatát júniusban Budapesten. Hétfőn lesz a középfokú sportvezetőképző-tanfolyam második előadása A megyei sportvezetőképző középfokú tanfolyam második előadását hétfőn, 18-án reggel 9 órai kezdettel tartják a megyei tanács dohányzójában. 9—11 óráig az egészség- ügyi ismeretekről szóló előadást hallgatják meg a részvevők, majd beszámolnak az első előadás anyagáról. 11-től 13 óráig marxizmus, 13.39-tól 15.30- ig pedagógia, 15.30-tól 17.30- ig testneveléselmélet. Az alapfokú tanfolyam soron következő előadása január 25-én lesz. Hasonlóképp a középfokúhoz, a hallgatók itt is beszámolnak az eddig megismert anyagról, s új tárgyként az egészségügyi előadást hallgatják meg. Szentendrei Kocsigyár azonnali helévésre KERES !ármű és szerelési munkában jártas legalább 5 évi gyakorlattal rendelkező önálló szerkesztő, TERVEZŐMÉRNÖKÖT Illetmény 2400 forint plusz prémium. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán reggel 8 árától H, 30-ig, részletes önéletrajzzal; Disznótoros készítményt vennék. Kalmár József, Bpest., Rákóczi út (, Béna, járóképtelen harmincnégy éves intelligens férfi részére ellátást, gondozást keresek. Dr. Balázs, Bp. XI. Fadrusz u. 2. Tel.: 268—27*. Gyakorlott bedolgozókat keres a Rendelt Ruhaipari Vállalat, Cegléd, Szabadság tér 3. Jelentkezés a vállalat üzlethelyiségében. Istállótrágyát, bármilyen mennyiségben vásárol a Vörös Csillag Tsz. Jelentkezés a tsz Irodájába!! (Jászberényi út 408. Tele- fon: 282,! _____________ 1 db fiatal kb 200 kg nússertés eladó. Árpád utca 7. Pályázati felhívás. Pályázatot hirdetünk mérlegképes főkönyvelői állásra. Pályázat benyújtandó rövid életleírással és eddigi működéssel Ceglédi Rendelt Ruhaipari V. Cegléd, Szabadság tér 3. szám. A budai járás a hét végén újabb sportágban rendez spar- takiád döntőt. Szombaton a sakkcsapat, vasárnap pedig az egyéni versenyt bonyolítják le a járási tanács kultúrtermében. Érdekes atlétikai eseményre kerül sor Szentendrén, terematlétikai viadalt rendeznek az állami gimnázium tornatermében. Vasárnap kerül sorra a budapesti terem:kézilabda-baj- nokság első csoportjának utolsó fordulója. A Váci Spartacus igen nehéz ellenféllel, a jól támadó és jól védekező BRESC ellen veszi fel a küzdelmet. A Spartacus győzelme esetén a férfi I. csoport második helyét szerezheti meg. A Nagytarcsai Honvéd Damjanich—Finommechanika találkozón dől el a férfi V. csoport elsősége. RÉSZLETES MŰSOR: SZOMBAT SAKK. A budai járási sparta- kiád osapatdöntője (Karinthy Frigyes út 3., 15). vasárnap ASZTALITENISZ. Járási egyéni bajnokságok. Budai járás (Margitszigeti Úttörő-stadion, 9). Szentendrei járás (Szentendrei Építők . kultúrotthon. 10). A szobi járás j felnőtt versenye (Nógrádverőce, 10). Váci iárás (Vác, Sztáron Sándor ált. iskola tornaterme, 8). A brudai iárás általános iskolai bajnoksága (Margitszigeti Üttörő- stadion. 9). ATLÉTIKA. A szentendrei JTST teremversenye (Szentendrei állami gámnáziuím, 9). KÉZILABDA. Budapesti terembajnokság. Honvéd-terem. Tüzér utca. 14.34: Újpesti Spartacus— Váci Fonó (férfi ifjúsági I. csöpög. 15.30: Nőiruha—Váci Kötött (női I. csoport), 15.52: Lódén_ V áci Kötött (férfi II. csoport), 16.24: Váci Spartacus—BRESC (férfi I. csoport). Ferencvárosi Vasutas-terem, Péceli út. 11.48: Józsefvárosi Sportiskola—Csömöri KSK II (férfi ifjúsági in. csoport). 12.32: XVIII. kér. Sportiskola-Csömöri KSK I (férfi ifjúsági II. csoport), 13.16: Budakalász—Bp. Honvéd (férfi III. csoport). 18.30: Nagytarcsai Hornod Unmjanich—Finommechanika (férfi V. csoport). Szentkirálvi utca. 18.45: Budakalász—Duna Konzerv (női IV. csoport). ÖKÖLVÍVÁS. Meghívásos mérkőzés: Fóti Vasutas—Bp. MEDOSZ (Fót. kultúrház, 15). SAKK. A budni járási sparta- kiád egyéni döntője (Karinthy Frigyes út 3.. 9). ■m? ■■ A davosi jégstadionban — ahol február 6-án és 7-én bonyolítják le a férfi gyorskorcsolyázó világ- bajnokságot — szerdán és csütörtökön nemzetközi férfi és női gyorskorcsolyázó versenyt rendeztek svájci, holland és NDK* beli sportolók részvételével és a Stadionban a többi zászlók között lengett az NDK körző-kalapácsos f eket e-piros-n ra-ny^zínű lobogój a is. Ismét elköltözött az élők sorából egy ré?i, ismert sportember: 65 éves korában meghalt dr. Zsoldos László főmérnök, az úszó szövetség és a MAFC volt főtitkára. Temetése szombaton délután 1 órakor lesz Óbudán. A Squaw Valley-i téli olimpiai játékokra készülő magyar gí-keret január eleje óta — a közel háromhetes csehszlovákiai edzőtáborozás után — itthon folytatja munkáját. Jelenleg a Mátrában tartózkodnak a versenyzőik, s formájuk egyre biztatóbb. Hálózati villanyszerelőt keresünk. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Fizetés megegyezés szerint. Tangazdaság, Gödöllő. 1960 új mezőgazdasági szakfilmjei A mezőgazdasági tudomány és a korszerű gazdálkodási módszerek népszerűsítése, széleskörű elterjedése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium az idén számos új ismeretterjesztő és mezőgazdasági szakfilm készítésére adott megbízást a Budapest Filmstúdiónak. Filmet készítenek többek között az új nemesített paradicsomfajták termesztéséről, a korai csemegeparadicsom hajtásáról, az őszibarack hagyományos és legjobban bevált termesztési módszereiről, a műtrágyák gazdaságos felhasználásáról, továbbá a szántóföldi növények öntözéses termesztéséről, a kukorica-kártevők elleni hatékony védekezésről, a sza- badtartásos istállótípusok építésmódjáról, használatáról, a takarmányfélék tápanyagainak hasznosulásáról, a gyümölcsösök és szőlők gépesített növényvédelméről, a talajbaktériumok életéről, hasznáról, valamint a mezőgazdasági üzemek balesetvédelméről. A termelőszövetkeze3 részes modern kombináltszekrények most kaphatók LAKÁSMŰVÉSZET Bp., V., Kossuth L. u. 12. tek életével, eredményeivel, az öregek helyzetével és a falvakban dolgozó értelmiség szerepével több készülő riportfilm foglalkozik majd. MEGALAKULT a Magyar Közgazdasági Társaság statisztikai szakosztálya. A Kossuth-klubban 1960. január 14-én megtartott alakulógyűlésen megválasztották a szakosztály vezetőségét és elfogadták a szakosztály munka- programját. Fiatalok! Jelentkezzetek köm ni vés, ars, frsl», csercpkálvhás tanulónak. Az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat fenti szakmákra 1960. ápr. 1-ével felvesz olyan 14—17 éves fiatalokat, akik a 8 általános iskolát elvégezték. Tanulóidő két év. A tanulók munkaruhát, étkezést és ösztöndíjat kapnak. Vidéki tanulók részére szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy levélben 1960 március 10-ig a MŰM 605. sz. Iparitanuló Intézetnél Szolnok, Petőfi S. u. 3. és az ÉM. Szolnok megyei Áll. Ép. Ip. V. Munkaügyi osztályán, Szolnok, Kossuth tér, Irodaház II. emelet. Járási asztalitenisz-bajnokságok, teremkézilabda-forduló Jól kezdték az évet a Pest megyei birkózók