Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-11 / 265. szám
MST MEGYEI 'i&Cirlap 1959. NOVEMBER 11. SZERDA itet HRUSCSOV ELVTÁRS részvételével a szovjet kormány villásreggelin látta vendégül a Fejszal el Szamer tá- jékoztatásügyi miniszter vezetésével a moszkvai ünnepségekre érkezett iraki kormányküldöttséget. A MARTY című amerikai film ünnepélyes bemutatójára amerikai filmküldöttség érkezett a szovjet fővárosba. A küldöttség tagjai között van Gary Cooper és Edward G. Robinson, a két ismert amerikai filmszínész. A NATO külügyminiszterei december 22-én Párizsban rendkívüli ülést tartanak, amelyen meghallgatják a december 19-i nyugati csúcsértekezletről szóló beszámolót. Az HUMANITÉ olyan értesülést közöl, hogy Hruscsov franciaországi látogatására február végén, vagy március elején kerülhet sor. Az Indiához intézett kínai jegyzék visszhangja - Nehru nyilatkozata Nehru indiai miniszterelnök a Kongresszus Párt munka- bizottságában hétfőn nyilatkozott arról a levélről, amelyet Csou En-laj két nappal ezelőtt intézett az indiai kormányhoz és amelyet a kínai külügyminisztérium hétfőn hozott nyilvánosságra. A Reuter megbízható forrásra hivatkozva közli, Nehru kijelentette, hogy a két állam kormányfői értekezletre és a kínai— indiai határ mentén megvalósítandó semleges övezetre vonatkozó kínai javaslat „nem rossz”, de végrehajtása nehézségekbe ütközik. Az indiai miniszterelnök hozzátette, hogy a kínai javaslatot katonailag gondosan tanulmányozni kell. Fent idézett forrás szerint Nehru nem nyilatkozott Csou En-lajnak arról a javaslatáról, hogy találkozzék vele a határkérdés megvitatása céljából. Az indiai Nemzeti Kongresszus Párt foglalkozott Kínának azzal a javaslatával, hogy a két ország folytasson tárgyalásokat a határvita mtgoldására. A tulajdonképpeni választ az a határozat jelenti, amelyet a Kongresz- szus Párt munkabizottsága hozott. A határozat, kijelenti: „Megfelelő lépéseket kell tenni a határmenti összetűzések megakadályozására, de ezek a lépések nem veszélyeztethetik India integritását.’1 Üj-Dslhiben ezt a határozatot Csou En-laj javaslatainak elutasításaként értékelik. Nehru azonban újságíróknak kijelentette, hogy a kormány most dolgozik a Kínának adandó válaszon. A Szovjetunió együttműködésre szólította fel az Egyesült Államokat a világűr kérdésében ENSZ-hírek December elseje: „a szabad Afrika napja' December elsejét a „szabad Afrika napjává” nyilvánítják Ázsiában és Afrikában — jelentette be hétfőn az Ázsiai és Afrikai Népek Szolidaritási Tanácsának állandó titkársága. Jusszef el Szabai, a szervezet főtitkára egy kairói sajtó- értekezleten nyilatkozatot olvasott fel, amelyben egységre hívja fel Afrika és Ázsia népeit az imperialistákkal szemben. Felszólítja a népeket, hogy támogassák harcoló testvéreiket Kongóban, Kamerunban, Kenyában, Ugandában, Dél-Afrikában, Rodéziában, Nyasza- földön és másutt. Afrika egy- harmad részében már független államok vannak, s ezek magukban foglalják a kontinens lakosságának közel felét. Afrika népei saját tapasztalatukból jól tudják — hangsúlyozza a nyilatkozat —,. hogy az egyedüli megoldás számukra a teljes függetlenség kivívása. Addig nem tudják sikeresen megjavítani nehéz gazdasági helyzetüket, amíg nem szerezték meg országaikban a teljes szuverenitást — fejeződik be a nyilatkozat. Fokozódik a feszültség Afrikában Nyugati hírügynökségek jelentései szerint Ruanda.1 területén a lieltzeL Kiég 1 mindig igen feszült. A belga hírügy- nökséig arról számol be, hogy a Kivu-tó északi partján levő Kisenyi helység európai telepesei felfegyverkeztek, hogy „támogassák a biztonsági erőket”. Katanában a bennszülöttek foglyul ejtették a helyi rendőrfőnököt. Ezen a területen a helyzet igen komoly, a házak sok helyen lángokban állnak. Az ENSZ gyámsági bizottságában felszólalt John Kale kelet-afrikai küldött. Hangsúlyozta, hogy a ruandai helyzetért Belgium is felelős. Kale sürgette az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy küldjön bizottságot Ruanda-Urundiba a helyzet mielőbbi kivizsgálására. A Reuter közli, hogy a belga kormány kedden jelenti 'be ' -Ruandá-Űrundira vonatkozó új politikáját. A nyilatkozatot Schryver kongóügyi miniszter olvassa fel. A Reuter jelentése szerint V. V. Kuznyecov, a Szovjetunió ENSZ-küldöttségének vezetője hétfőn felkereste Henry Cabot Lodge-ot, az Egyesült Államok ENSZ-küldöttségének vezetőjét. Kuznyecov a megbeszélésen javasolta, az Egyesült Államok csatlakozzék a Szovjetunióhoz és nyújtsanak be közös határozati javaslatot az ENSZ közgyűléséhez. Ebben kérjék a nemzetközi értekezlet összehívását a világűr-kutatással és hasznosításával összefüggő kérdések tanulmányozására — mondották az amerikai ENSZ-küldöttség körében. Mint megjegyeztek, az Egyesült Államoknak szándékában áll szövetségesei véleményét is kikérni a javaslatot illetően, de az Egyesült Államok máris helyesli a szovjet elgondolást. / * Jól tájékozott ENSZ-körök szerint Anglia ENSZ-k.üldött- sége hétfőn befejezte egy határozati javaslat tervezetének összeállítását. A javaslatot kedden szándékozik az EN£jZ- közgyúlés politikai bizottsága elő terjeszteni. Értesülések szerint Anglia a határozati javaslatban különösképpen kiemeli, hogy a nukleáris Az Antarktisz-értekezlet részvevői végleges formában elfogadták a megkötendő szerződés hét cikkelyét Az AFP jelentése szerint az Antarktisz-értekezlet részvevői hétfőn végleges formában elfogadták a megkötendő szerződés hét cikkelyét. A szerződés összesen 10 vagy 11 cikkelyt tartalmaz majd, aláírására pedig november 16-a táján kerül sor. Jól értesült körök szerint a T Béremelést harcolt ki 200 000 argentínai textilmunkás Hétfőn véget ért kétszázezer argentin textilipari munkás ötvennapos sztrájkja. Április 4 Gépgyár azonnali belépésre A munkások kiharcolták a követelt béremelést. Két körzetben körülbelül húszezer textilmunkás folytatja a sztrájkot, hogy kivívja az elbocsátott munkások visszavételét. hátralevő fő nehézséget Argentína magatartása okozza. Argentína ugyanis ellenzi egy olyan záradék aláírását, amelynek értelmében a békés, tudományos kutatómunkához biztosítanák az Antarktisz szabad megközelítését — a nemzeti szektorok figyelembe vétele nélkül. Az argentin küldöttség nyilvánvalóan kormányának utasításait várja, mielőtt állást foglalna. Bizonyos körök attól tartanak, hogy az argentin kormány az egész szerződést kérdésessé teszi azzal, ha megtagadja annak aláírását. A megvitatandó kérdések közé tartozik még a szerződés időtartama, módosítása és felmondása, valamint azoknak az országoknak a szerződéshez való csatlakozása, amelyek nem aláíró-tagok. fegyverkísérletek megszüntetésére nem csupán egy bizonyos területen van szükség, hanem a világ minden pontján. Mint ENSZ-megfigyelők megjegyzik, Angliának a javaslat benyújtásával az a szándéka, hogy megkönnyítse Franciaország csatlakozását a nukleáris fegyverkísérletek végleges betiltásáról megkötendő nemzetközi szerződéshez. Anglia ugyanis úgy véli, javaslatának tartalma inkább rábírhatja Franciaországot tervezett atombomba-robbantási kísérletének elejtésére, mint az ázsiai és afrikai országok ENSZ-küldöttségeinek korábban benyújtott közös javaslata. Ez csupán a Szahara! atombomba-robbantás terve ellen tiltakozott és Franciaországot sürgette elhatározásának megmászására. ★ Az ENSZ-közgyűlés gyámsági bizottságában héifőn felszólalt Girolamo Vitelli, Olaszország küldötte és bejelentette, Olaszország készen áll--még a korábban megállapító^ ..időpont, tehát I960 december 2-a előtt biztosítani SzömálifÖld függetlenségét. Mint ismeretes, SzömálifÖld az ENSZ Gyámsági Tanácsa megbízásából olasz közigazgatás alatt áll. Vitelli és SzömálifÖld jelenlevő képviselője egyaránt hangoztatta, hogy a függetlenség kihirdetésére nem tudnak időpontot kijelölni és kérték a Gyámsági Tanács döntését. •k Az ENSZ-közgyűlés különleges politikai bizottságának hétfői ülésén folytatódott annak a határozati javaslatnak megvitatása, amely kéri, hogy az ENSZ ítélje el a Dél-afrikai Unió fajgyűlölő politikáját. Lord Birdwood angol küldött felszólalásában kijelentette, ha szavazásra teszik fel a határozati javaslatot, Anglia nem szavazza meg. Azzal érvelt, hogy a kérdés a Délafrikai Unió belpolitikai problémája. mai nap 1959. november 11, szerda, Márton napja. A nap kél 6.42 órakor, nyugszik 16.13 órakor. A hold kél 14.38 órakor, nyugszik 2.25 órakor. Várható időjárás: felhős, párás idő, újabb esőkkel, a magasabb hegyeken havazással. Élénkülő délnyugati szél. A hőmérséklet nem változik lényegesen. — AZ OTP ÓCSAI FIÓKJÁBAN kifizették Kun Ferenc, ócsa-alsópakonyi lakosnak négytalálatos lottónyereményét. A község lakossága együtt örült a szerencsés nyertessel. — FELFEDEZTÉK a Mecsek legmélyebb barlangját. A Pécsi Bányaipari Technikum geológus szakkörének tagjai Koch László tanár vezetésével 40 méteres kötéllétrán ereszkedtek le az újonnan felfedezett barlangba, de annak legmélyebb pontja még 15 méterrel lejjebb van. — BEFEJEZTÉK az őszi kalászosok vetését a bugyi Tessedik, a felsőpakonyi Uj Elet, a gyóni Egyetértés, az inárcsi Március 21, az Örkényi Haladás, a sári Kossuth, a pusztavacsi Győzelem, a tatárszentgyörgyi Uj Alkotmány termelőszövetkezetben, valamint Felsőpa- kony, Kakucs, Örkény, Ta- társzentgyörgy, Újlengyel és Ujhartyán községekben. — NOVEMBER 7 tiszteletére a Vámosmikolai Gépállomás dolgozói éves tervüket részleteiben is teljesítették. Ez volt kongresz- szusi vállalásuk első pontja. A többit is határidőre teljesítik majd. — A KOSDI iskolások Mihalkov: Vidám álom című háromfelvonásos zenés mesejátékával készülnek legközelebbi szereplésükre. — VECSÉSEN csütörtökön délután ünnepélyesen avatják fel az Országos Takarékpénztár új fiókjának helyiségét. — MEZÖMEGYER ' termelőszövetkezeti községben szlovák nemzetiségű mü. vészegyüttes alakult. November .közepén egyhetes vendégszereplésre az északmagyarországi községekbe utaznak, ahol békéscsabai énekeket, több szólamú népdalfeldolgozásokat, színdarabokat mutatnak be. — ÚJÍTÓ kiállítás nyílt a Csepel Autógyár járműgyárában. A kiállítás bemutatja a gyáregység tízéves eredményeit. — MÁR NOVEMBER ELSEJÉN teljesítette ez éri tervét és kongresszusi felajánlását a Pest megyei Tőzeg- kitermelő Vállalat. A hatszoros élüzem kongresszusi felajánlását év végéig 20 százalékkal teljesíti túl. — 245 TEHERAUTÓ elkészítését vállalta a kongresz- szusi munkaversenyben fél év alatt a Csepel Autógyár átadó üzeme. Eddig az üzem 204 darab teherautót készített el. — ORSZÁGOS állat- és kirakodó vásárt rendeznek november 13-án Aszódon. A vásárra vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. — ÉRTELMISÉGI AN- KÉTOT rendeznek a budaörsi népfront-bizottság szervezésében. Az ankét címe Az értelmiség szerepe és feladata társadalmunkban. Vitavezető: Marosi Jenő elvtárs. a megyei pártbizottság osztályvezetője. — MEGKEZDŐDÖTT a fácán- és nyúlvadászat. A vadásztársaságok serényen készülnek a körülbelül 50 százalékkal megszaporodott apróvadaik elejtésére, Tíz- és tízezrek javaslataiból, kéréseiből formálódnak a tanácsok jövő évi tervei A városi, a járási és községi tanácsoknál országszerte megkezdték a jövő évi tervek, fejlesztési programok összeállítását. A terv-előirányzatokba — amelyeket természetesen mindenütt az illetékes tanácsülés elé terjesztenek jóváhagyásra — nagyszámban kerülnek be azok a kérések, közérdekű javaslatok, indítványok, amelyek tanácstagi fogadóórákon, beszámolókon hangzottak el. A községekben például sűrűn felvetődő kívánság, hogy a lehetőségekhez mérten gondoskodjanak a helyi tanácsok az eddiginél több szórakozási, művelődési lehetőségről. Kikérik a lakosság véleményét is a jövő évi munkákról. Egyes helyeken a népfront-biiottságok a tanácsokkal és a többi tömegszervezettel községfejlesztési -ankétokat hívnak össze, s az ezeken felvetődő indítványok alapján formálják a végleges terveket. A községek között egyébként mind szélesebb körű vetélkedés bontakozik ki: melyik falu lakossága segíti több társadalmi munkával a fejlesztési tervek végrehajtását. MUNKÁSOK OTTHONA Terrorper Madridban (röntgen) vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Április 4 Gépgyár, Budapest, XL, Budafoki út 70. munkaügyi osztályán. Reggel fél 8-tól du. 4-ig. Telefon: 268—860 (232 mellék). A madridi katonai bíróság Párizsba érkezett hírek szerint hétfőn ült össze, hogy a Franco-rendszer „rendőrtörvénye” értelmében ítélkezzék Julio Ceron Ayuso spanyol diplomata és 16 társa ügyé1 ben. Azzal vádolják őket, I hogy részt vettek a június 18—i spanyolországi sztrájk ^ megszervezésében. A katonai ügyészség tízévi /. börtönbüntetés kiszabását ké- z ri Julio Ceron Ayusóra, tár- f sai közül négynek — Luciano i Rincon újságírónak, Luis j Marcos szerelőnek, Raimun- j do Ortegta joghallgatónak és j Julian Viejo technikusnak — ] hat-hat évi börtönre ítéltető- j sét indítványozza, ezenkívül j Juan Gerona madridi ügyvéd; büntetését háromévi szabad-: ságvesztésben kéri megállapí-: tani. A katonai bíróság elé állí-! tott személyek között szá- í mos katolikus van, ezért j több ismert katolikus szemé- j lyiség, így Pedro Sopena, a madridi egyetem rektora szót emelt érdekükben. IV. kerületi Házkezelési Igaz- gatóság felvesz építőipari segédmunkásokat. valamint kőműves, épületasztalos, bádogos izakmunkásokat. Jelentkezés: ■t. IV. fOlDPst) Bajcsy Zs. út 14. Tanácsházán. *«■ ’X 't v * i ** r;s rínrrf í~ fiTíz évvel ezelőtt csak az európai kizsákmányolok éltek Ilyen palotákban Kínában. Ma minden új gyárhoz ilyen kényelmes, korszerű lakótelep épül, mint a képen látható lakótelep Loyang városában