Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-20 / 273. szám
1959. NOVEMBER 20. PÉNTEK Ptrt utc ’zJCirlnn A felsőíarkasdiak százezer forintja Sikerrel járt a gombai Petőfi Termelőszövetkezet tagságának vállalkozása Etetik a kacsákat magas dombot átvágó útszakaszra még betonburkolat kerül és azután megindítható rajta a forgalom rom gondozónő — érdemes a nevüket feljegyezni —, Kre- nyóczki Lívia. Pataki Margit és Bán Sándorné felváltva, még éjszaka is tüzelt a kályhában, s vigyáztak a kis állatok egészségére. A tsz asszonyai pedig felváltva szedték a közeli erdőkben a „kacsacsemegét”, a dúsleveíű csalánt. Később gáttal rekesztették el a patakocskát, így létesítettek úsztatok Szinte mindenkinek van valami érdeme abban, hogy a tavasszal még összességükben alig pár tízkilónyi súlyú pelyhes jószágok elszállításához most teherautókra van szükség. Az ügyes asszonyok ugyanis nemcsak felnevelték, hanem meg is hizlalták a kacsákat. Két szállítmányt indítottak már útnak, s mindegyik szállítmány 700 hízott kacsából állott. További 1200 kacsa vár tömésre, de december közepéig ezeket is elszállítják. Karácsonyra tehát már zsebükben is lesz fáradozásuk jutalma, A „fáradságpénz“ nem is kevés, mert mintegy 165 ezer forint bevételre számítanak. Ebből a szép summából 100 ezer forint a tiszta jövedelem. Egy-egy tag jövedelmét tehát több mint ezer forinttal növeli a sikeres kacsatenyésztés. Ezek után érthető a tsz vezetőségének és tagságának az a szándéka, (hogy a jövőben még több víziszárnyast — nemcsak kacsát, hanem libát is — nevelnek. Amint azonban mondják, ehhez már megfelelő épületek szükségesek. Mihók Sándor AMIT A FÉmÉKÚ ÁRNYÉKBAN HA Nem akarjuk lekicsinyelni az amerikai háztartási gépek korszerűségét, az ezernyi újítást, amellyel egyszerűsítik háztartásukat és ezáltal több szabadidőt nyerhetnek a nők is. Azt sem kicsinyeljük le, amit Bruszt Dávidné elvtársnő a Fényszóró november 11-i számában Találkozás egy Orvosi rendelő és lakás épül Kakucson Két és félezernél több a lakosa Kakucsnak. Sokáig körorvos székhelye volt, néhány éve azonban a körorvos, mert a rendelkezésére bocsátott lakás nem volt megfelelő, átköltözött a hozzátartozó másik községbe, az akkor még kisebb lakosságú Inárcsra. A háború alatt megsérült községházából azután a megürült orvosi lakásba költözködött a községi tanács. Két héttel ezelőtt a régi községháza helyén elkészült az új tanácsháza, amelynek építésébe három esztendeje fogtak bele. Az új tanácsházán minden előadónak külön szobája van, csupán a pénzügyi osztály tisztviselői dolgoznak egy nagyobb helyiségben. Hogy megépült a tanácsháza, Kákucs tanácsa elérkezettnek látta az időt a lakosság régi óhajának megvalósítására, meg akarta teremteni a feltételeit annak, hogy ismét helyben lakó orvosa legyen a községnek. Ehhez pedig elsősorban modern orvosi lakásra van szükség. Elhatározták, hogy a megürült épületet, ahol eddig a tanács dolgozott, korszerűen átalakítják orvosi lakás és rendelő számára. A járási tanács is támogatja a község szándékát és az átalakítás költségeire 50 ezer forintot bocsát rendelkezésre. Ebből a pénzből az épületen el is végezhető a szükséges átalakítás. Ellátják a házat vízvezetékkel, fürdőszobát építenek és a kényelmes, háromszobás lakás mellett, rendelő és várószoba is lesz benne. Az átalakítási munkálatokhoz már a napokban hozzá is fognak és még ebben az esztendőben befejezik. 1960. január 1-től Kakucson modern lakás várja az orvost. Hogy az orvos addigra beköltözik-e, az még az Egészségügyi Minisztériumtól függ, amelynek jövő évi költségvetésében nem szerepel Pest megye területén az eddigieknél több körzeti orvosi állás. amerikai íróval című cikkében ír. Érdekes az, hogy .. Amerikában a feleségeknek minden héten két estéjük szabad — már ott, ahol gyerekek vannak és tudnak együtt elmenni szórakozni. — Ilyenkor a férj látja el a családot és a feleség elmehet színházba, moziba ... (Bizony, nekünk még sokat kell nevetni férjünket, hogy nekünk is jusson hetenként két szabad esténk.)” Egy másik helyen: „...Amerikában nagyobb keletje van a konzerveknek, s a dolgozó nők -jobban igénybe veszik. Náluk különben van olyan készülék, amit a gyermek ágyához helyeznek, s egy szomszédhoz bekapcsolják. Ha a szülők elmennék hazulról és a gyermek felébred, a készülék önműködően bekapcsolódik es jelzi ezt a szomszédban ...” Az idézetek érdekesek és meg azt sem vitatjuk el, hogy az amerikaiak nem ötletesek. Természetesen mi is sorolhatnánk egy-két újszerű, a nők munkáját könnyítő módszert. Hogy mást ne említsünk, csak a Csepel Autógyár dolgozói számára létesített üzletet, ahol még a csirkét is előre bontják, tisztítják, hogy a háziasszonynak ne sokat kelljen vele vesződni. Vagy szólhatunk olyan kísérletekről, mint a lemosható fal, a törölgetés nélküli mosogatás, a padló „örökfenyesítése” stb. Említ- hetnénk, hogy mind többen j szeretik meg a konzerveket, s j a javuló üzemi konyhák mind több családban teszik feleslegessé az otthoni főzést ... Nem lenne semmi baj, ha Bruszt elvtársnő csupán a családok életét hasonlítaná össze, de összekeveri a társadalmi egyenjogúságot a családon belüli kölcsönös megbecsüléssel. Ugyanis hivatkozik a nők egyenjogúságára hazánkban és ezt állítja szembe az amerikai ötletekkel. Sőt, így ír: .. de azért sok olyan család van (mármint nálunk), ahol a férj is kiveszi részét a háztartási munkából és kormányunk is sokat segít a dolgozó anyának ...” Leszűkíti a nagy problémát: a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele, a név hatalomra kerülése kell ahhoz, hogy a nők egyenjogúvá váljanak. Egy Amerikába vándorolt asszony írta hozzátartozóinak, hogy társalkodónőnek helyezkedett el. Munkahelyével a körülményekhez képest elégedett volt, csaik akkor csodálkozott, amikor a hónap végén nem az előre megállapodott bért kapta. Szóvátette gazdáinak, s azok felvilágosították; ha nem tetszik, odébbállhat. Sőt, el is küldték. Ez az asszony, amikor megpróbálta igazát keresni, azt a választ kapta: miért szólt? Itt a pénz az úr! Egyetlen szervezethez sem fordulhatott, mert ott nincs olyan szerv, amely megvédeni. így fest az asszonyok védelme a csengővel berendezett, a konzervektől zsúfolt üzletű, hetenként két szabad estét élvező nők Amerikájában. Nálunk valóban sok „apák ankétjét”, egyéni beszélgetést kell folytatni, színdarabot kell lejátszani ahhoz, hogy minden férj belássa: könnyíteni kell a nők otthoni, háztartási gondjain. Valóban nem mondhatunk le arról, hogy az asszonyoknak ilyen módon is mind több szabadidőt biztosítsunk a szórakozásra, a művelődésre, a pihenésre. Számos intézkedés már eddig Is sokat köny- nyített. De ez az emberek nevelésének, művelődésének, a technika fejlődésének kérdése. Semmi esetre sem keverhető össze az alapvető kérdéssel: a magyar nép alkotmányban rögzítette le a nők jogait, a férfiakkal való egyenjogúságát. Mint Bruszt elvtársnő is írta: nem egyszerűen csak a munkához való jogot biztosítottuk, hanem azt is, hogy bármilyen munka legyen az, a nő egyenlő bért kap a férfiakkal, részt vehet az ország vezetésében is. s olyan pályát választhat magának, amihez tehetsége, kedve van. Sági Agnes Kicsi puszta Felsőfarkasd, a Gomba és Úri közötti völgykatlanok egyikében lehet rátalálni. Közigazgatásilag Gombához tartozik, de a községtől jó öt kilométernyire van, tehát amolyan „istenhá- tamögötti” hely. Azzá teszi az is, hogy az őszi esőzések beálltával szinte megközelíthetetlen, de száraz időben is elveszik az utas a dűlőutak labirintusában. Nos, bármennyire is istenhátamögötti e'z a puszta, mégis érdemes a felsőfarkasdiakat felkeresni. Érdemes, annál is inkább, mert leleményességüknek és munkaszeretetüknek híre messze túlnő a kis puszta határain. Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy a felsőfarkasdi parasztok termelőszövetkezetben — a gombai Petőfi Tsz-ben — gazdálkodnak. A 90 tag 685 hold földet művel. A földterület nagysága és a tagság számaránya arról tanúskodik, hogy nincsenek bőviben a földnek. Persze, nem arról van szó, hogy hét hold föld nem nyújt biztos megélhetést, de ha a taglétszámhoz hozzászámítjuk a családtagokat is, akik szintén a termelőszövetkezet földjein dolgoznak, bizony gondolkodnia kell a vezetőségnek, hogyan adjon munkát — s főleg megélhetést — valamennyi családnak. A gombai Petőfi Tsz tagsága nem járhatja a jövedelem növelésének azt az útját, amelyet sok tsz tagsága követ. Földjeik túlnyomó többsége meredek domboldalakon terül el, a völgyekben levő földek pedig hidegek kertészkedésre. A nagy tömegű áru szállítását megnehezíti az, hogy rosszak az utak, Nem marad tehát más hátra a jövedelem fokozására, mint az állattenyésztés, _A termelőszövetkezet tagjai is ezt választottak. Szép a szarvasmarhaállományuk, a sertéseikkel sem vallanak szégyent, de mégis a kaesatenyésztés az, amely a termelőszövetkezetet híressé teszi. Híressé teszi és ez hozza a legnagyobb jövedelmet a tagságnak. De miért éppen kacsatenyésztésre adták a fejüket, amikor ez a legkényesebb baromfi? A puszta fekvése olyan, hogy szinte kínálja a lehetőséget a baromfi, de főleg a víziszárnyas tenyésztésére. A település völgyben terül el, s a két dombvonulat szinte természetes határt szab a szárnyasok mozgásának. A völgyben kis patakocska foly- dogál, amely Felsőfarkasdon az egyik domboldal tövében egy kis forrásból táplálkozik.: A patakocskának hivatalos í neve nincs, a felsőfarkasdiak i egyszerűen forrásnak neve- i zik. Ez a patakocska az,: ami alkalmassá teszi a völ- j gyet a víziszárnyasok tenyész- ] tésére. Ám a lehetőség még nem minden, j amit bizonyít a termelőszövet- i kezet néhány évvel ezelőtti j gazdálkodása is. Próbálkoztak! itt 1956 előtt is kacsa tenyész- ; téssel, de hatszázból mindössze í száz maradt meg. A sikertelen-; ség után úgy tűnt, hogy egy-; szer s mindenkorra elment a kedvük a baromfitenyésztés-: tői. De nem — legalábbis csak: egy időre ment el —, mert az! idén tavasszal 3000 kacsa né-í pesítette be a patakpart dús pázsitját. i A két próbálkozás között óriási a különbség, mert amíg először csupán egyhatoda maradt meg az állománynák, addig az idén mindössze egytize- de hullott el. Hogy az idén másként sikerült a felnevelés, az elsősorban a lelkiismeretes gondozásnak köszönhető. A párnapos. érzékeny kiskacsák kedvéért a lovakat is „kiköltöztették” meleg istállójukból, hogy menedéket adjanak a kis pelyheseknek. A háIVfozi-panasz Albertirsán Épülő, gyarapodó községünk régi problémájáról szeretnék írni. 1947 óta nem láttunk rendes mozivetítést. Azóta keskenyfilmes géppel kínlódnak a kultúrotthonban. A vásznon felismerhetetlen sötét foltok mozognak, mert a gép nem tudja a filmet kellően megvilágítani. Legutóbb úgy próbáltak a bajon segíteni, hogy még áprilisban átalakították a gépházat egy elektromérnök által konstruált nagyteljesítményű keskenyfilmvetítő beállítására. Egymást követték a végleges határidők, de még ezt a készüléket sem helyezték üzembe. Nagyon szeretnénk tudni, miért nem kaphatunk normál filmszínházat? Egymás után korszerűsítik a megye mozijait, de itt még a minimális teendőket sem végzik el. Sok albertirsai nevében: Fánczél Ferenc levelező | MEGSZŰNIK A GÖDÖLLŐI HALÁLKANYAR A gödöllői, sok balesetet okozó „halálkanyart” — mini^ ísazt már korábban megírtuk — átépítik. Az éles „patkót” $egyenes útszakasszal vágját át és ezzel az autóforgalmat ¥gyorsabbá és biztonságosabbá teszik. Az országút nagy for- ^ galmára való tekintettel az átépített útszakaszt még az év 0 végén átadják a forgalomnak. 5» ■**$«’$''****> 'j K\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\YK\\\\\\V\\\\\\V\\^^^^ Hetven év a cserzőkádak mellett | Hetven esztendő a törlé_ ^ ne lem országútién is tekinté- ^ lyes szakasz, hát még egy em- % bér életében. Kovács József £ nagykőrösi tímármester kere- ^ ken ennyi időt töltött már ne- 4 héz munkával a cserzőkádak j mellett. ^ Tizennégy esztendős koráig ban szegődött el inasnak egy bakabányai tímármesterhez. '/ Itt nemcsak a szakma, hanem % egyéb „házkörüli” foglalkozás % műhelyfogásait is megismer- hette. Bár az utóbbiakból nem $ kapott oklevelet, azért a föld- művelést is alaposan kitanulnia. Hajnali háromkor kelt, s n mire a nap felszárította a reg- geli harmatot, jó darab földet n felásott. Délben kapálással, n este meg locsolással tarkította n szabad idejét. No, persze a n négy esztendő alatt — mint / mondja is —, azért a tímár- mesterséget is sikerült ellesnie, n Különben is a nehezebbje még n csak ezután, a vándorélet alatt £ következett... $ Három nagyobb székhelye 4, volt akkoriban a vidéki tímá- £ roknak: a cívis Debrecen, az £ uborkatermelő Nagykőrös és 4 az erdélyi Nagyvárad. Ezek- \í ben a városokban dolgoztak az ország híresebb tímármesterei. Érthető, ha a tímárlegények leghőbb vágya az volt, minél előbb eljussanak valamelyik híres mester műhelyébe, ahol megszerezhetik a nagy boldogságot jelentő kutyabőrt. Eredetileg Kovács József is Nagyváradra akart menni, de Nagykőrösön kötött ki. — Az artézikét mellett a Jaskó volt akkor a legnagyobb tímár — magyarázza Tímár utcai műhelyében az őszhajú mester. — Buga István uramnál kezdtem a vándorlást, Ficska Imrénél folytattam. Jól emlékszem arra is, hogyan kerültem 1896 vízkeresztjén Gömöri Jánoshoz. Éppen akkor tartották a városban a tímárünnepet. Nagy nap volt az, összegyűltek a legények, jó pörköltvacsora, meg bor mellett reggelig mulattunk. Itt beszéltek rá, maradjak Nagykőrösön... Kovács József hajlott a szóra és azóta is Nagykőrösön dolgozik. A század elején lett önálló, akkoriban még tucatnyi tímárműhely működött a Tímár utca környékén is. Ma már a városban egyedül ő képviseli a kihalófélben levő szakmát. — A kezdet? — magyarázza merengő hangon, amint a múltra terelődik a szó —, bizony, nem volt könnyű nékem sem ... No, de túljutottam rajta. — Eleinte — folytatja most már lelkesebben — tehén- meg borjúbőrt dolgoztam fel a helybeli csizmadiáknak. Később távolabbról is jöttek. Hózták a nyersbőrt Kecskemétről, Félegyházáról, de még a Tiszántúlról is. Olyan időszak is akadt, hogy hónapokig nem tudtam eladni a kikészített bőröket, máskor meg még a nyersbőr árát sem tudtam megkapni érte. A zsalus padlásos, mohás tetejű tímárműhely ma is úgy áll Kovács József udvarán, mint 90 évvel ezelőtt. Elődje a múlt században építette a tímárműhelyek hagyományos stílusában. A szerszámok is egyidősek az épületei, csak a mester mosolygása válik fiatalabbá, amíg végigsétálunk az udvaron. — A tökéletes kikészítéshez — magyarázza szakértelemmel — az én időmben három hónap kellett. Nem is volt panasz a munkámra. Ott kezdődött — mutat az udvar sarkában levő földbeásott kőmedencére —, ide áztattuk először a nyersbőrt. Innét a meszetbe, majd ismét tiszta vízbe került. A műhelyt is végignéztük. Valamikor itt benn a cserzőkádak között folyt a munka: a faragás, a cserzés, a szárítás és a zsírozás. — A legnehezebb — vezet át Kovács bácsi a szomszédos műhelybe —, a faragás meg a bodorintás volt. Ezeket a munkákat ebben a műhelyben végeztük. — És máris mutatja a legfontosabb tímárszerszámokat: a bodorító fát, a taszítóvasakat, meg a taszítóköveket. Kovács Józsi bácsi, mint már említettem is, még most is dolgozgat. Igaz, ma már inkább csak kedvtelésből készít ki néha-néha egy-egy kutyabőrt. Nincs rászorulva, nem kel} dolgoznia, hisz három fia, akik ugyancsak a tímármesterséget tanulták, anyagilag is segítik az öreget. Nagykörös idős tímármesterének most már csak egyetlen vágya van: békességben eltölteni feleségével a hátralevő napokat. Mi is ezt kívánjuk, s hozzá jó egészséget! (súlyán)
