Pest Megyei Hirlap, 1959. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-15 / 269. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP J KÜLÖN / KIADÁSA / CEGLÉD, ■ ALBERTI HSA, CEGLÉDBERCEL, TÖRTÉL ÉS: CSEMÖ RÉSZÉRE III. ÉVFOLYAM, 368. SZÁM 1959. NOVEMBER 17. KEDD Termelőszövetkezeteink emelik kertészeti területüket A zöldségáru-termelés ma már városunkban a tsz-ek fel­adata. Éppen ezért figyelem­mel kell kísérnünk, hogy ter­melőszövetkezeteink hogyan teljesítik ezt a kötelességüket. Örömmel állapítjuk meg, hogy 1960-ban lényegesen emelik kertészeti területü­ket. 1959-ben szövetkeze­teinknek együttesen mind­össze 18 hold öntözéses ker­tészete volt és 91 hold száraz kertészete, összesen 109 hold. Ezzel szemben 1960-ban öntözéses 80 hold, száraz kertészet 454 hold, össze­sen 534 hold lesz. Nem minden szövetkezet­nél emelkedett ez ilyen ug­rásszerűen. Kiemelkedik az egyesüléssé! létrejött Lenin Tsz; 1960-ban 142 holdon lesz száraz kertészete és 8 holdon öntözéses. Az ideihez mérten a jövő évben jelentősen emelkedik a Vörös Csillag kertészete is. Az idén mindössze 2 hold kerté­szete volt, jövőre lesz 25 hold öntözéses és 15 hold száraz kertészete. Ez ugrás ugyan, de messzi van a Lenin 150 holdjától. Eddig a Dózsa Né­pe járt elől a 45 holdas ker­tészetével, most is emelte 65 holdra, amelyből 15 öntözé­ses és 50' hold száraz kerté­szet. A Lenintől ők is lema­radtak — megítélésünk sze­rint — még lényegesen le­hetne emelni kertészetüket. A Hunyadi az idei 25 hold­ról 45 holdra emelte — itt is megvan a lehetőség az eme­lésre. A Kossuthnak az idén 18 holdon volt kertészete, jö­vőre 35 holdon lesz. Ez az erőteljesen fejlődő szövet­kezet is lényegesen emelhet­né még kertészeti területét — ezt el is várjuk tőle. A Petőfi Tsz-nek eddig nem volt kertészete, jövőre lesz 8 hold öntözéses és 40 hold száraz. Ettől a megna­gyobbodott szövetkezettől többet várunk. A Táncsics Tsz-nek az idén csak 2 hold száraz kertészete volt, jövőre lesz 5 hold öntözéses és 32 hold száraz. A Táncsics Tsz elég nagy és elég erős ahhoz, hagy legalább a duplájára emelje kertészetét. A két új szövetkezetnek, a Rákóczinak 5 hold öntö­zéses, 30 hold száraz kerté­szete lesz, az Alkotmány 40 hold kertészetet tervez. Örvendetes az, hogy a zöldáru-termelés egyik évről a másikra ötszörö­sére emelkedik váro­sunkban, bizonyosan megmutatkozik ennek az eredménye piacun­kon is. Mégis úgy gondol­juk, hogy az emelkedés csak viszonylagos, azért látszik nagynak, mert nagyon ala­csonyról indultunk. Messze vagyunk még attól az áru- bőségtől, amelyre szüksé­günk van; ezért törekedni kell a kertészeti területek to­vábbi emelésére. Zsadon Miklós Szerencsés kimenetelű motorszerencsétlenség Nagy József, albertirsai in­gatlanközvetítő a múlt héten egyik este sötétedés után in­dult haza motorkerékpárján Ceglédről. Cegléd és Cegléd- bercel határánál egy kivilá- gítatlan parasztszekér haladt előtte, melyet Nagy József csak későn vett észre és bclerohant. Eszméletlen ál­lapotban, agyrázkódással szál­lították a baleseti sebészetre, ahol Nagy József rövide­sen magához tért, s pénteken már elhagyhatta a kórházat. Bár, a baleset szerencsés kimenetelű volt, tanulság­ként le kell vonni, hogy söté­tedés után még parasztszeke­rek se járhatnak világítás nélkül, különösen nagy for­galmú országúton; Termelési tanácskozás a DÁV-nál Termelési értekezletet tar­tottak a múlt héten a Dél- magyarországi Áramszolgálta­tó Vállalat dolgozói. Paulovits Imre, a ceglédi üzemegység vezetője ismertette az elmúlt három hónap eredményeit. El­mondotta, hogy III. negyedévi tervüket 104 százalékra teljesí­tették. A kongresszus tisztele­tére indított munkaverseny­ben az üzemegységek között a ceglédi lett az első és elnyer­te a központ vándorzászlaját is. Szépen dolgoztak Cegléd közvilágításának megjavítása érdekében, a belvárosban fénycsőtesteket szereltek fel és kétheti nehéz munkával átalakították a Szabadság téri transzformátorházat. . Másnap a nagykőrösi üzlet- igazgatóságnál adták át Vár- konyi Sándornak és Nagy Fe­rencnek 25 éves szolgálatuk alkalmából, az egyhavi fize­tésnek megfelelő jutalmat. ARCKÉP: A KITŰNŐ TANULÓ T ósoky Márta Vili. osztá­lyos tanulót egy iskolai rendezvény vacsoráján ismer­tem meg. Az édes­apja mellett ült és látszott rajta, hogy igyekszik il­ledelmesen enni, nehogy a felnőttek megróják. Érdek­lődésemet a va­csora előtti mű­sorban való feltű­nően ügyes sze­replésével keltette fel. Azt, hogy ki­tűnő tanuló, osz­tályfőnökétől, Kó­bor Ervinnétől tudtam. A többit ő mondta el ma­gáról: — A faiskolá­nál lakunk, az is­kolától kerékpá­ron 20 perc az út. Apulcám az ottani gazdaságban fő­könyvelő. Anyu­kám — hajtja le a fejét — két éve meghalt. Azóta a főzésen kívül én csinálok mindent a háztartásban. — Testvéred van? — kérdezem. — Egy fiú. ö is segít, de az csak olyan fiúmunka. — Hallom, kü­lönórákra is jársz. — Igen. Zenére, különtornára és történelmi szak­körre. Meg persze az úttörő-foglal­kozásokra. — Es mikor ta­nulsz? — nézek rá őszinte bámulat­tal. — Hogy jut időd az ötösök megszerzésére ? — Felkelek éjjel két órakor, négyig tanulok, azután újra lefekszem aludni. i pedig meg­állapítjuk: jó eszű és jó fi­zikumú Ikislány Tósoky Márta, de legnagyobb érté­ke az akaraterő. — Ke — H ol művelődjünk ^ OL SZÓRAKOZZUNK T KÖNYVEKRŐL: Száz érv a szocialista mezőgazdasági nagyüzem mellett CEGLÉD: A SZABADSÁG MOZI MŰSORA: November 16—18, hétfötől-szer- dáig: Egy dal száll a világ körűi. Nyugatnémet film. Schmidt világ­hírű énekes élete és szerelme. Kisérö műsor: Egy kis labda ka­landja. November 19—22, csütörtöktöl- vasárnapig: Kocsubej. A legendás kozákvezér, Iván Kocsubej har­cai. Szélesvásznú szovjet film. Magyar híradó. A DÖZSA MOZI MŰSORA: November 17—19, keddtől-csü- törtökig: Hajsza. Izgalmas színes szovjet film. Magyar híradó. November 20—22. péntektől- vasárnapig: Szombattól-hétföig. Magyar film. Főszerepben: Vass Éva és Sütő Irén. 10 éven alul nem ajánlott! Kísérő műsor: Halló-halló. Eljegyzés. albertirsa: November 18, szerda: A 12. órá­ban. Fiatalok a válaszúton. Ma­gyarul beszélő szovjet film. 10 éven alul nem ajánlott. November 21—22, szombat-vasár­nap: Akiket a pacsirta elkísér. Magyar film. Főszerepben: Tolnai Klári, Agárdy Gábor és Tordy Géza. CEGLÉDBERCEL: November 18, szerda: Micsoda éjszaka. Magyar filmvígjáték. Fő­szerepben: Latabár Kálmán. 14 éven alul nem ajánlott! November 21—22, szombat-vasár­nap: Vakmerő szív. Kalandos, szovjet-jugoszláv film. TÖRTÉL: November 18—19, szerda-csü­törtök: Vakmerő szív. Kalandos, szovjet—jugoszláv film. November 21—22, szombat-vasár­nap: Harmadik líceum. Szerelem az iskolában. Olasz film. 14 éven alul nem ajánlott! CSEMÖ: November 20 _22, péntektől-va­s árnapig: Nővérek. Szovjet film. 10 éven alul nem ajánlott. Magyar híradó. címmel érdekes könyv jelent meg a könyvesbolt kirakatá­ban. Az elmúlt tavaszon az or­szágban és járásunkban sok pa­raszti család szakított a régi életformával, de még mindig sokan vannak, akik töprenge­nek, hogy mit tegyenek, szö­vetkezzenek-e vagy sem. A töprengő parasztemberek szá­mára száz meg száz kérdésre kell választ adni. E sok kérdés közül a megjelent könyvecske a száz legfontosabbra kíván választ adni. Ezek az érvek a számok, té­nyek erejével bizonyítják, hogy a mezőgazdaság fejlődé­se világszerte a nagyüzem fe­lé halad. A kapitalista világ­ban ez a haladás a paraszti gazdaságok millióit legázolva tör előre. Számokkal, tényék­kel bizonyítja, hogy a, mező- gazdasági fejlődés magas szín­vonalat csak a. nagyüzem út­ján érhet el. Az. érvek egy másik csoport­ja a kisparaszti termelés és a nagyüzemi termelés között von párhuzamot. Egy harmadik nagy érvcso­port a szövetkezeti élettel kap­csolatos aggodalmakra ad vá­laszt, megmutatva, hogy ki a szövetkezet gazdája. Hogyan választják a vezetőséget, mi­lyen szocialista előnyöket nyújt a termelőszövetkezet. A könyvet bizonyára érdek­lődéssel forgatják, akiknek az elmondott témákkal .kapcsolat­ban válaszra van szükségük. — B. S. — Nemrégen ünnepelte fenn­állásának 10. évfordulóját az albertirsai Szabadság Ter­melőszövetkezet. Ebből az al­kalomból felkerestük a tsz-t. 1949. évben alakult a ter­melőszövetkezet 260 kataszt- rális holdon, 22 taggal. Most 3000 holdon, több mint 250 tággal dolgoznak. A termelő­szövetkezet a 10 év alatt mil­liós szövetkezetté fejlődött. 1950. évben a fel nem oszt­ható szövetkezeti alap alig volt több 38 ezer forintnál, ma már közel hárommilliós szövetkezeti alappal dicse­kedhetnek. A 10 év alatt a szövetkezet a járás egyik legnagyobb nö­vénytermesztő és állattenyész­tő szövetkezetévé fejlődött. A termelőszövetkezet fő pro­filja az állattenyésztés, amely szervesen egészíti ki a nö­vénytermelés eddig elért ered­ményét. A fejlett nagyüzemi állattenyésztés lehetővé teszi, hogy a szövetkezet évről évre megfelelő mennyiségű szer­vestrágyával lássa el a terü­letet, ami a növénytermelés hozamaiban már most mutat­el. Bár kertészetük kicsi, mégis hozzájárul a szövet­kezeti jövedelem emeléséhez. Most azt tervezik, hogy rend­be hozzák a megrongálódott növényházakat és kiegészítik az eddigi területet. Nagyobb mértékben kívánnak csere­pes és szálas virág termesz­tésével foglalkozni. A termelőszövetkezet tervei a növénytermelésre vonatko­zóan további eredményeket hoznak, elsősorban a vetés­forgó kialakítását tekintik fő feladatnak. Növelni kí­vánják a pillangós takar­mányt termő területet 320 hold­ra, azonkívül elszeretnék érni a területek évenkénti négy­szeri trágyázását. A jövőben 15 hold öntözéses kertészetet állítanak be. A villamosítási munkák már folynak. A termelőszövetkezet eddig eléggé elhanyagolta a gépesí­tést, ezt látja a vezetőség, és a jövő évi tervben szerepel is a nagyobb mérvű gépesítés. A jelenlegi gépparkot újab- bakkal kívánják bővíteni. (Folytatjuk) — Balogh Sándor — Nagyszabású hathetes rejtvenypályázatot indítunk csütörtökön a Ceglédi Hír­lapban. A keresztrejtvényben a népbolt vállalat legújabb áruinak nevét rejtjük el, s ezt kell olvasóinknak bekül­deni. A pályázatot november 19-i számunkban kezdjük el és december 24-én fejezzük be. Beküldési határidő, minden rejtvény megjelenését követő szerda. A pályázaton csak az ve­het részt, aki mind a hat megfejtést beküldi. — A PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE indított mun­kaverseny keretében december 10-ig befejezi éves tervét a Május 1 Ruhagyár. Ezzel 10 000 kabátot gyártanak év végéig terven felül. — SZÜLE SÁNDOR eszter­gályost, Olasz Tivadar laka­tost, Kádas Benő öntő-formá- zót — a Vasöntő Vállalat dol­gozóit — a „Szakma kiváló dolgozója” kitüntetéssel és a vele járó kétheti fizetéssel tüntették ki november 7 alkal­mából. — AZ EBEK PÖTOLTÄSÄ- RA kerül sor Csemőn csütör­tök reggel 8 órakor a Sóstele­pen. — TEGNAP VB-ÜLÉST TARTOTTAK CEGLÉDBER- CELEN. Kaposi Tamás elnök a népszámlálással kapcsolatos problémákról tájékoztatta a részvevőket. — JÓL SIKERÜLT Kom- szomol—KISZ-találkozót ren­dezett a járási és városi KISZ-bizottság szombaton es­te a városi tanácsnál. — NAGYARÁNYÚ ellen­őrzést tartott a tegnapi nap folyamán az Állami Kereske­delmi Felügyelőség és a váro­si tanács a földművesszövet­kezet éttermi egységében. — TÁJÉKOZTATÓ táblát helyeznek el a városi ta­nács portáján a közeljövő­ben az ügyfelek tájékoztatásá­nak megkönnyítésére. — JÓL SIKERÜLT mese­délutánt rendeztek a járási könyvtárban az elmúlt hé­ten, melyen több mint nyolc­van 6—14 éves tanuló vett részt. — 10 HOLDON TERMELT DOHÁNYT a Vörös Csillag Termelőszövetkezet. Az elmúlt héten kezdték meg mintegy 20 —25 fővel a simitózást, bálá­zást és folyamatosan szállítják a szolnoki dohánybeváltónak. A nyertesek számára érté­kes díjakat ad a népbolt vál­lalat. Főnyeremény egy vi­zespohár-készlet. Lehet nyer­ni liköröskészletet, sakkot, pi­perecsomagot, hajas babát. A helyes megfejtők között 13 kisebb-nagyobb, értékes díjat sorsolunk ki. A nyeremények mától kezdve megtekinthetők a 22. nagy Népbolt kirakatában. — AZ ALKOTMÁNY és a Rákóczi termelőszövetkezeték kapták meg a volt hegyközsé­gi borkimérő helyiségeket, ANYAKÖNYVI HÍREK CEGLÉD: SZÜLETTEK: Bállá János, Do- mány Katalin, Bontovics Klára, Vizi Anna, Csurgat Julianna, Fiala Károly, Kecskés Ilona, Váczi Károly, Bársony Edit, Lugosi András, Fodor Tibor, Deli Eszter, Bognár Katalin, Fehér Eszter Er­zsébet, Tamasi József, Szilágyi László, Szabó Csilla. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Marton Antal és Zsíros Mária, Molnár János és Nagy Julianna Erzsébet, Nagy István és Tóth Borbála, Farkas László és Takács Olga, Papp László Jenő és Árvái Terézia, Híiinza Károly és Pálfi Terézia, Dérfi Károly Mihály és Beliczay Emma Veronika, Kispál Ferenc és Dávid Erzsébet, Kenéz József és Horvát Eszter Etelka, Polónyi Imre és Gallai Terézia, Csapó Ferenc és Vöígyesi Mária Magdalna, Mészáros Tibor József és Szalisznyó Rózsa Mária, Ob- rácz László és Kő Mária Terézia, Détári Béla és Tóth Ilona Mária, Túri István Nándor és Jaczina Ilona, Vig József és Farkas Má­ria, Karai László és Csatlós Má­ria, Sághi Pál és Szabó Róza, Csi­szár Ernő és Banai Judit, Orell Ferenc János és Molnár Katalin. ELHALTAK: Hornvák Géza Béla 79 éves, Pákozdi Irén 4 hónapos, Andó Zsuzsanna 7 hónapos, ga­rázs János 70 éves, József István 68 éves, Gyura Károly 80 éves, Kovács Mihályné sz. Kocsis Má­ria 73 éves, Vida Jánosné sz. Gyura Terézia 82 éves, Belei Mik- lósné sz. Ling Mária 54 éves, Ki­rály István 82 éves, Herczeg Mi­hály 58 éves. CSEMÖ: HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Utasi Ferenc és Illés Sarolta Irén, Milus Sándor és Danka Ilona. TÖRTÉL: HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Rátóti János és Meggyesi Terézia. ELHALT: Nagy Mihály 57 éves. ALBERTIRSA: SZÜLETETT: Váróczi István Sándor. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bu­ják Mihály és Valter Erzsébet, Mocsári József és Szuda Mária, Ivanics István és Pálinkás Mária, Ledniczki Jenő és Balázs Erzsé­bet, Túri József és Hrubek Má­ria Magdolna. ELHALTAK: Győri János 78 éves, Palotai Márton 82 éves, Cserni Pálné sz. Pjecka Judit 76 éves. VESZETTSÉG ELLEN Napok óta több pórázra kötött kutyával találkozunk a városban. Ki mérgesen, ki sajnálkozva, láncon, szíjon, madzagon vezeti hűséges házőrzőjét a tett helyére, ame­lyet morgás, vonítás jelez. Kiss László állatorvostól megtudtuk, hogy naponta 400—500 kutyát oltanak be. Vannak olyanok is, akik itthagyják kiöregedett vagy megunt kutyájukat. Ezeket vagy tovább adják kísérle­tezés céljára vagy elpusztítják. Képünkön Kiss László állatorvos Nyiri Sándor gyepmester és gazdája segítsé­gével „szúrja” meg Bundást (Foto, szöveg: Opauszky) Tízéves az irsai Szabadság Tsz kozik. Ha a termelőszövetke­zet terméseredményeit vizs­gáljuk, egyáltalában nincs ok a szégyenkezésre, mert búzából katasztrális holdan­ként 15,36, árpából 16,27, rozsból 10,52 mázsás átla­got értek el már az idén. A kukorica is jó termést Ígér, 18 mázsás átlagot várnak má­jusi morzsoltban számítva. Ma már három üzemegysé­gük van: Tápiószentmárton, Ceglédbercel és Hantháza. Legjobb közülük a tápió- szentmártoni. Az üzemegysé­gek vezetése, összefogása, ko­moly szakembereket is köve­tel, s ebben ma már nem szűkölködnek, hiszen van növénytermelő, állattenyésztő agronómusuk is. Azonkívül a termelőszövetkezet számvite­lét is szakképzett emberek végzik: Szondy Sándor, fő­könyvelő irányításával. A tagság a kezdeti nehéz­ségeket leküzdve, ma már fegyelmezetten, pontosan vég­zi munkáját. A fegyelem megszilárdításához nagyban hozzájárult az a tény, hogy a termelőszövetkezet vezetősé­ge minden körülmények kö­zött biztosítja a tagok szá­mára a rendszeres munka­egység-előleg fizetést. Emlí­tésre méltóan jól dolgozik az 54 éves Méhész Pál, aki ami­kor szükség volt rá, még vasár­nap is jelentkezett munkára, eddig már 383 munkaegysé­get szerzett. A közel 60 éves Miloszerki János 415 mun­kaegységet ért el rendszeres, pontos munkájával. A jól dolgozó tagok közé tartozik még Király Ferenc is, aki 390 munkaegysége után várja a zárszámadási részesedését. Érdemes külön megemlíte­ni a termelőszövetkezet vi­rágkertészetét, ahol a fél ka­tasztrális holdon Beck Mi­hály vezetésével, Zajac Mi­hállyal pontos, lelkiismere­tes munkát végez. A fél hold­ról az idei évben mintegy 40 ezer forint jövedelmet értek

Next

/
Oldalképek
Tartalom