Pest Megyei Hirlap, 1959. október (3. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-07 / 235. szám
EZ A FIZIKAI MUNKA CEGLÉD, AL6ERTIRSA. CEGLÉD BÉRC El. TÖRTÉL ÉS CSEM6 RÉSZÉRE III. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1959. OKTÓBER 7. SZERDA LESZ-E EV VÉGI HAJRÁ? ##r'íi/af'íh<*p aa Építőipari Ktsa-nél Py énkor. az őszi esők előestéjén minden évben nagy gondban vannak az építőipari vezetők. Rengeteg az építeni való, vajon meddig lehet a szabadban dolgozni? Munkatársunk felkereste a járási építőipari ktsz-t, hogy személyesen tájékozódjék: mennyi hiányzik még az éves terv teljesítéséhez, szükség lesz-e a szokásos évvégi hajrára? Az Ádhim András utcai központban Nagy Lajos műszaki vezetőt találtuk. — Több mint négymillió forintban állapította meg felettes szervünk az 1039. éves tervfeladatot. Az év elején az új építőipari árrendszerre való áttérés miatt, sok zökkenővel, nehéz akadályokkal indult meg kivitelező tevékenységünk — tájékoztat bennünket Nagy elvtárs. Az éves programból kiderül, hogy a szövetkezet jelentős segítséget adott és ad a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez az állati férőhelyek építése révén. — Közel egymillió forint értékű munkát végeztünk a termelőszövetkezeteknek. Határidő előtt fejeztük be a tápiószöllősi magtárpadlásos 50 férőhelyes tehénistálló építését. Jelenleg ugyanilyen istálló tetőszerkezetének felállításán dolgoznak tagjaink Tápiószelén a Keleti Fény Tsz-ben, míg az abonyi Augusztus 20 Tsz-Ben a tetőlécezés folyik. Az idén építkeztünk már a ceglédi szövetkezetek közül a Kossuth és a Petőfiben, míg Csemő- ben a Rákóczi Tszcs részére hajtottuk végre a reánk bízott kivitelezést — közli a műszaki vezető. Amint a műszaki átadási jegyzőkönyvek mutatják, a mezőgazdasági építkezéseken kívül a legnagyobb összegekkel a város területén levő iskolák felújítási és tatarozást átalakítási munkálatai szerepelnek az éves tervben. — Valóban nagy súlyt helyeztünk az iskolaépítkezésekre. A gimnáziumban 82 000 forint, a diákotthonban 16 000 forint, a cse- mői általános iskolában 64 000 forint, és a ceglédi általános iskolákban meg óvodákban 630 000 forint értékű építkezést végeztünk el — mondja Nagy Lajos műszaki vezető, majd így folytatja: — Az év végéig még be kell fejeznünk az istállóépítkezéseket és még hátra van, több vállalati és közületi megrendelés mellett, a december 31-i határidővel vállalt Budai úti iskola széntároló helyének felépítése, a lcecskéscsárdai iskolánál belső átalakítással tanterem szaporítási munka, a Táncsicsban a folyosó mozaiklapjának lerakása, a Földvári Károly fiúiskolának tatarozása, a leányiskola folyosójának üvegezése, valamint a VIII. kerületi óvoda belső tatarozása. — A felsorolásokból látható, hogy bőven van tennivalónk. Mégis nyugodtan kijelenthetem: az idén nálunk évvégi hajrá nem lesz. Ehelyett most igyekszünk megfeszített tempóval az esős idők beállta előtt befejezni a külső munkákat. Éppen most számoltam ki, hogy legalább 1000 túlórára kell engedélyt kérnem, s ha, ezt megkapom, akkor a december hónap már nyugodt ütemben mehet le, mert az éves tervet már novemberben befejezzük és decemberre nem marad más hátra, mint a tagságunk által vállalt 300 000 forintos túlórateljesítés valóra váltása. — Dózsa — Olvasóinknak nem tetszik ... hogy az újságban meg- '( jelent észrevétel után sem ürí- '( tik ki rendszeresen a villany- '( karókra elhelyezett szeméttá- \ rolókat és a Szabadság téren £ elhelyezett szemétkosarakat f sem. A köztisztasági alkalma- 5: zottak járuljanak hozzá a vá- ( ros tisztasági mozgalmának \ elősegítéséhez. ... hogy a tanács szemetes autójáról szeles időben a felra- <; kott szemét leszóródik. Java- £ soljuk, hogy valahogy fedjék j; be az autót. !; ... hogy a már régebben ^ megjelent cikk után sem tör- ^ tént intézkedés a református | templomkert bejáratánál, ahol í a gyorsan száguldó kerékpáro- g sok — különösen a benzinkút- nál — veszélyeztetik a gyalog- ^ járók testi épségét. Egy forgóajtóval könnyen ^ meg lehetne oldani a problé-< mát. í I 1 f, Igen, ez a fizikai munka, ^amit a téglagyári munkások ^ csinálnak. Nem kell hozzá i különösebb tudás, képzettség, Jcsak gyakorlat, erő, szívósság f és — akarat. A napokban hírt adtunk arról, hogy a téglagyár szeptember tizenhar- ^ medikán befejezte nyerstégla1 z mmm; m sr ? M gyártásban az évi tervét S azóta terven felül dolgoznak. Kik járnak élen a munkában? Erre a kérdésre a telepvezető nehezen tudott válaszolni, majd nz agyagbányá- ba vezetett, alicl Pmtér János i bemutatta: Úttörőink folytatják a forradalmi nyomolvasó munkát Itt Pálinkás Ferenc kihordóval ismerkedhetünk meg. 35 éve hordja a kész téglát a forró kemencéből az udvarra. Napi 6—7 ezer tégla, 17—18 mázsa teher naponta. Pálinkás Ferenc is megdolgozik a havi 2500 forintjáért Vagy itt van ez a fiatal lány, Kmetty Irénke kocsitoló, naponta 6—7 ezer téglát tol ki kocsijával a szárítószínbe. Ez kb. 35 mázsa súlynak felel meg. Irénke szorgalmas, vidám és elégedett, tizennyolc éves és havonta megérdemeltei keres 1600—1700 forintot (Foto, szöveg: Opauszky) Zeneiskola-kombinát épül Cegléden Az elmúlt hetekben kétnapos értekezleten beszélték meg a feladatokat, dolgozták ki a mumkaterveket a járás úttörő-vezetői. Hazánk fel- szabadulásának 15. évfordulójáig a ceglédi járás úttörői is részt vesznek a Forradalmi Nyomoivasók Parancsnokságának munkájában. A pajtások felkutatják járásunkban és városunkban a 15 év eredményeit, a felszabadulás helyi eseményeit. A 19-es veteránok segítségével összehasonlítják mai életünket a felszabadulás előttivel. Az Országos Nyomolvasó Parancsnokság 5. hadparancsának , végrehajtása érdekében a járás 5200 úttörője most készíti a (haditer- vet. Remek alkalom nyílik arra, hogy úttörőink felvegyék a kapcsolatot a szovjet pionírokkal, akik édesapjuk segítségével megkönnyíthetik az 1945-ös harcok szálainak kibogozását. Igazi úttörőgesztus lenne, ha pajtásaink felkutatva az elesett hősök emlékét, sírjaikat, leveleikkel felkeresnék a város és a járás területén elesett szovjet harcosok árváit, biztosítanák őket arról, hogy édesapjuk sírját becsülettel gondozzák. Munkájuk szervezetté tételére október elején megszervezik, a KISZ-szsl közösen, a járási nyomolvasó parancsnokságot. Felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére a nyáron nagyszabású, egyhetes táborral összekötött, országos úttörő négytusa versenyre kerül sor Csillebércen. Az erre való előkészületek jegyében, még az ősszel, kiegészítő sportversenyéket rendeznek azoknak a pajtásoknak a számára, akik kimaradtak a VIT jelvény- szerző versenyekből. Tavasszal pedig a járás mintegy 30—35 csapatában megkezdik az edzéseket a nyári négy tusa bajnokságra. A járási úttörő elnökség terveiben szerepel, többek között, két nagyszabású ifjúsági nap szervezése. Megrendezik az idén is Cegléden a hagyományos járási úttörő-karnevált, mintegy másfél ezer pajtás részvételével. Október közepén kerül sor az úttörő és kisdobos avatásra.- Járásunk területén 600— 700 kisdobos és körülbelül 800 II. próbás úttörőt avatnak majd. Az őrsi és csapatfoglalkozásokon már nagyban készülnek a gyerekek a nagy eseményre. Nem feledkeznek meg úttörőink az idén sem a hulladék-gyűjtésről. A megye úttörői 50 mázsa vasat és 45 mázsa fémet gyűjtenek. Míg a többiek hulladékaiból új traktorok készülnek, a Pest, Nótgrád és Komárom megyei pajtások összegyűjtött vas- és fémhulladékából dunai úszószálló épül, amelyen az úttörők kellemes nyári kirándulásokat tehetnek majd. y £xXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX BÍRÓSÁG ELÉ KERÜLTEK a ceglédi Szikvízgyártó Vállalat hanyag kezelői A nyomozás nem mindennapos hanyagságot derített fel a ceglédi Szikvízgyártó Vállalatnál. A mulasztásokat az egymást követő igazgatók követték el. M. V.» továbbá G. S. és Cs. B.-né nem tartották be a rendeletekben előírt bizonylati fegyelmet. 1351-ben alakult meg a vállalat. Hét évig nem akadt senki, hogy a kisipari szikvízüzemek államosításakor a cserébe kiadott szik- vizes üvegekről és ládákról pontos kimutatást készítsen. A lakosságtól pedig elismervényt kellett volna beszerezniök és ezt minden leltározás alkalmával meg kellett volna újítani. A nyilvántartott adatokat időközben a tényleges állapothoz képest nem helyesbí" tették és nem ellenőriztették. ÍTováJ?bé a kfmttt-atásokat sen* készítették el minden évben az éves mérlegbeszámolóhoz és nem csatolták a leltárok igazolása végett. Az illetékes szervek is szemet- húnytak e mulasztásoknak, ha ellenőrzést végeztek is, felületesen. Különben ezeket a nagyfokú hiányosságokat észre kellett volna venniük. Nem történhetett volna meg, hogy csak 1358-ban fognak hozzá a hét év előtti hibák felszámolásához. Mindez együttvéve azt eredményezte, hogy nagyobb mennyiségű szikvizes láda és szifon hiányzik és a vállalatot 87 620.22 forint kár érte. A járási ügyészség társadalmi tulajdon elleni hanyag kezelés bűntette miatt nyújtott be vád- m-tttot a járásbírósághoz. mindegyik játékosunk tudása teljében szerepel. ...? A Tipográfia is 10:6 arányú győzelmet aratott felettünk, szintén NB Il-es esapatb.ajnoki mérkőzésen. Budapesten. Itt is Ehrlich szerepelt a legjobban s Dervaderics dr.-t a fiatal G. Bíró váltotta fel a csapatban, aki egy győzelmet is szerzett. A megyei bajnokságban 8:8 arányú döntetlen volt a CVSE ír— Nagykőrösi Kinizsi mérkőzés eredménye, ismét csatasorba kellett állni a veterán Kovács Bélának, aki négy győzelmével a csapat legjobbja volt. Öt a szintén örökifjú Dervaderics dr. követte eredményességben, 3 győzelemmel, míg Szűcs 1 győzelmet szerzett. Elég furcsa helyzet adódott a Debrecen—CVSE női NB II-es mérkőzéssel kapcsolatban, amely elmaradt. Debrecenben kellett volna lejátszani e mérkőzést. A ceglédiek nem tudták az érintkezést megtalálni a debreceniekkel, ennek ellenére elutaztak, de mivel senki sem fogadta őket, vissza kellett térniök verseny nélkül! Szép állapotok! TEKE Ismét győzött a C. Kossuth Építők csapata, ezúttal a Budapesti FVF Előre ellen, 8:0-ra. Ezzel az elsöprő győzelemmel még reménység van a bajnokság megnyerésére is! Nagy L. volt a legjobb dobó (446 fa). A három megye bajnokságában a C. Bányásznak a Kecskeméti TE lett volna az ellenfele, de a vendégek nem érkeztek meg. így a ceglédiek 8:0 arányban győztesnek tekintendők. A C. Postás is gjrőzött végre! A Szolnoki spartacust 7:l arányban gyűrték maguk alá, s a legjobb dobó Sárik (394) volt. A C. Kossuth Ép. ii csapata 5:3-ra kikapott a Kecsk. Sparta- cUiSfól. Itt Baffay voat a legjobb dobó (411). KÉZILABDA Ismét vereséget szenvedett - a C. Kossuth ÉDÍtők férfi csapata. Budapesten játszották le a Lödén ellen e bajnoki mérkőzésüket s bizony ll:9-re el is vesztették. Valahogy nem megv a fiúknak, nem megy! Ezzel már a 4. helyre kerültünk a táblázaton. Góljainkat Vince (5). Osváth (2) és Irházi (2) dobta. A lányok annál örvendeteseb- ’oen szerepelnek. Budapesten is tyőztek 8:4-re, az ellen a Testvériség ellen, amelyiknek ezideig még nem volt veresége! Okosan,- tervszerűen játszottak a lányok. Mindenki tudása legjavát nvúj- 'oHa. Gyikoné (5) és Erdélyiné (3) dobta góljainkat. ASZTALITENISZ Az élvonalba tartozó Csepel biztos győzelmet aratott a CVSE ellen. 10:6 arányban. Nem az eredményt akarjuk menteni, ele meg kell állapítani, hogy nem tud a ceglédi együttes kiegyensúlyozódni. Ezúttal — a változatosság kedvéért — Elír lieh játszott meglepően jól, míg Farkas és Gergye halványabban a szokottnál. Gergyénél még van magyarázat' az előző napi lengyelek elleni mérkőzés meglehetősen igénybevette. Mi lesz, ha egyszer — 120 SZÁZALÉKRA TELJESÍTETTE III. negyedévi ■ tervét a Vendéglátóipari Vállalat cukrásztermelő üzemegy- '( sége. A negyedév alatt 228 000 '( süteményt készítettek. Í — KERESKEDELMI SZER- (f VEI&K felkészültek az őszi és ( téli áruforgalomra. A fölclmű- '( vesszövetkezet áruháza például '( eddig már 2 000 000 forintot '( meghaladó ruházati cikket rak- ^ tározotl el. köztük többféle új 0 szezoncikkféleséget. \ — KISS ANDRÁST nevezte ( ki a Hazafias Népfront Orszá- ( gos Bizottsága a ceglédi városi '( népfront-bizottság titkárának, '( Tóth József helyett, aki, mint '( már hírül adtuk, az Alkot- \ mány Tsz elnöke lett. 5 — 109,3 SZÁZALÉKRA : TELJESÍTETTE III. negyedévi ! tervét a földművesszövetkezet ! vendéglátóipari üzemegysége, ; a kiskereskedelmi üzemegység ; pedig 101.8 százalékra, í — KONGRESSZUSI FEL- ; AJÁNLÁSKÉNT a III. ne- ! tgyedévre 7 vagon többletfelvá- j : sárlást vállaltak a Termény- forgalmi Vállalat dolgozói, 1 melyet kétszeresen túiteijesí- ! tettek. ! — TÖBB MINT 150 INGYEj NES. 400 forint értékű csecse- ; mőkelengye utalványt adott ki : a III. negyedév folyamán a ; városi tanács kereskedelmi : csoportja. — 2 326 000 FORINTOT TESZ ki a szeptember havi szabadpiaci felhozatal. I | Tíz perc a gimnázium udvarán önképzőkör meg- (t indul, oda is eljá- \ rok majd. Azért a f többi tárgyakat j sem hanyagolom (f el, Folytatom ^ zeneiskolai ta- (f nulmányaimat is, ( zongorázni ta-£ nulok ugyanis í Bacsák tanárnő- í nél. £ — Milyenek az$ eddigi feleleteid? '( Hogy sikerült a '( bemutatkozás itt ^ i gimnáziumban? $ — Elég jól ál-% lók, eddig négye- % sekre, ötösökre $ feleltem. ^ A z» egszólal a \ 1 csengő, vége a tízpercnek. A '( tanulók sorához- '( nak, én pedig to- ' vábbi jó tanulást f. kívánok Faragó) Gyöngyinek. '( Andrási Gyula £ levelező i Odalépek az egyik kislányhoz, Faragó Gyöngyihez, akit a tavalyi helyi operabemutatóról már sokan ismernek. — Tudom, egy kicsit nehéz első osztályosnak, „gólyának” lenni — mondom —, de közbevág: — Nem, egyáltalán nem nehéz a gimnázium, csak a rémhír teszi azzá olykor az általános iskolások előtt. — Miért jöttél gimnáziumba? — Tovább szeretnék tanulni. Érettségi után a bölcsészkarra akarok beiratkozni a magyar— történelem szakra. Nagyon szeretem ezeket a tantárgyakat. Ha az \ TV égé az órának, \ ' a diákok ki- ; felé rajzanak a \ szeptemberi nap- j sütésben. Az egyik ; csoport a tegnapi j futballmérkőzés < eredményeit tár- I gyalja, amott a j következő órára \ feladott példát be- ! szélik meg közö- ! sen, ami kissé í nehéz volt, az \ osztály tagjai kü- 0 lönböző ered- £ ményt kaptak, s 0 bizony a matematika órán nem le- (f hét arra hivatkozom, hogy „kétszer (kettő néha öt”. ( Ilyenkor, év '( elején az első (osztályosok még '( a szünetben is '( együtt maradnak. ÍEgy kicsit talán (idegenül érzik '(még magukat, '(most ismerkednek fáz új iskolával. óvoda lenne), egy 70 négyzet- méteres zenekari próbateremmel, valamint szakkönyvtárral, kottatárral, két vendégszobával ellátott épületmonstrumot emelnek. Az országban egyedülálló zeneiskola-kombinátra — a megyei tanács v. b. művelődési osztálya szerint — az anyagi fedezet biztosítottnak látszik. A nyolctantermes általános iskola építéséhez szükséges 4 300 000 forintot a megyei tanács beruházási alapjából biztosítja; a Népművelési Minisztérium 3 100 000 forintot ad a zeneiskola építéséhez; a Cegléd Városi Tanács vb-je elé pedig a közeli jövőben kerül a javaslat? szavazzon meg a végrehajtó bizottság két-két és félmillió forintot a zeneiskola építésének támogatására. Az 1961-ben elkészülő zenei általános iskola felszabadítana a Táncsics iskolában több tantermet, (ahol ez ideig a zenei általános iskola néhány osztálya kapott helyet), azonkívül lehetővé tenné, hogy az iskolai oktatás az eddigieknél sokkal szorosabban fonódjék össze a zenei általános iskolában a zenei képzéssel. A zeneiskola-kombinátnak természetesen a 720 zeneiskolai tanuló látná leginkább hasznát. Ezek a tanulók (közülük mintegy 600 a gyermek és fiatal) jelenleg rossz körülmények között szerzik meg zenei műveltségüket, és mégis nagyszerű eredményeket érnék el. ' Milyenek lesznek eredményeik akkor, ha megfelelő körülmények között tanulhatnak! A zeneiskola-kombinát létesítésének jelentősége azonban túlnő, Cegléd határain. Az első ilyen hazai intézet működése számtalan hasznos tapasztalatot szolgáltat majd zeneiskoláink fejlesztése, szervezése, a zenei általános, iskolák és gimnáziumok irányítása tekintetében. Éppen ezért nyugodtan állíthatjuk, hogy a ceglédi terv felé fordul majd nemcsak a megyei szakemberek, de az egész ország zenepedagógusainak figyelme. Cegléden csendben, de serényen dolgozik a városi zeneiskola. Híre zenei körökben elismert. Éppen ezért gyakran vendéget fogad az iskola, messze földről jönnek ide a tanulni, tapasztalni vágyó zenetanárok, szakemberek. Az iskola épületének állapotáról azonban közel sem lehet eny- nyi jót elmondani. Az utcafronti falak centimétereket süllyedtek, és félő volt, hogy az iskola eredményes munkálkodására éppen a terjeszkedési lehetőség hiánya, az összeomlásra készülő épület tesz pontot. Ez az áldatlan állapot, de a fejlesztés szükségessége is arra késztette Bácskai elvtársat, a zeneiskola igazgatóját, hogy keresse, kutassa a megoldás lehetőségét. Kapóra jött kéthetes nyári szovjetunióbeli útja, amely kiegészítette hatesztendős vizsgálódásainak tapasztalatait, konkrétan azt a tényt, hogy a zenei általános iskolák szakirányú (zenei) munkáját hogyan irányítsa a helyi zeneiskola. így született meg a megyei és minisztériumi szakemberekkel megbeszélve a ceglédi zeneiskola-kombinát építésének gondolata. A terv szerint 1960—61-ben . megépül Cegléden, a gimnázium mögötti 12 000 négyzetméteres telken egy nyolctantermes zenei általános iskola és mellette egy időben zene- i iskolát, 16 szakoktató terem- . mel. nyolc nagyobb oktató helyiséggel, egy előkészítő-oktató teremmel (hat éven aluliak- ‘ nak, ez tulajdonképpen zenei Atomvédelmi tájékoztató oktatás A városi Légoltalmi TÖrzspa- raiacsiToikság ezúton közli, hogy a város lakosságának atomvétíelmi tájékoztató oktatását, 10 óra kere- - tén belül, október folyamán megkezdj. Az oktatáson köteles részt venni minden 14. élét évét betöltött személy, a járóképtelen betegek kivételével.. Abonyi Kálmán százados