Pest Megyei Hirlap, 1959. október (3. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-18 / 245. szám
xIfim ap Xgp(g ^\\\\\\\VOv\>S>K>^^^^ ^ I - - ^ Abonyi körsétán a KSK-nál, s a Lenin Tsz-ben Abonyi körutumkat a gépállomásnál kezdtük. Itt dolgozik ugyanis Tarkó Sándor, az Abonyi KSK sportköri elnöke. Spartakiádosok — bajnokságban A spartakiádosok az országos döntő befejezése óta sem tétlenkednek. A sportkör kézilabdázói és asztaliteniszezői már rendszeres bajnokságban szerepelnek — mon' Hosszúra nyúlt hullámvölgy A Nagykőrösi Kinizsi labdarúgó-csapatáról Beszélnek a számok; A Nagykőrösi Kinizsi labdarúgó-csapata, az NB III. délkeleti csoportjában, a nyolc mérkőzésből csupán egyet nyert meg, háromszor döntetlenül végzett, s így öt ponttal a tizenötödik helyen áll. Ez a gyenge szereplés sokat emlegetett téma a városban a szurkolók körében. Az együttes gyönge teljesítményére több magyarázatot találnak a helybeliek. Közrejátszott az, hogy néhány kulcsjátékos formája erősen visszaesett, így Csikós Il-é, Béltekié. Bél- téki, aki a múlt idényben második helyen végzett a góUövő-listán, elvesztette gól1Ö VŐ—CÍpŐjét; A Kinizsi erősen megérezte Kecskeméten Komyik hiányát, s amikor játszik, több védőt is rááll ítanak a veszélyes szélsőre, . ezzel kihúzzák az ötösfogat „mérogíogát”. Gömöri, a kapus, a két utolsó mérkőzésen gyöngén védett, pctyagólokat kapott, bár betegsége is közrejátszott for- maihainyatlásáfoan. A szurkolók abban is látják a hibát, hogy az együttes nem küzd végig teljes erőbedobással. Kényelmesen kezdenek, s csak akkor kapcsolnak rá a labdarúgók, amikor már késő, nem tudják az eredményt megfordítani, s általában egy gól- különbséggel maradnak alul. Több alkalommal a lelkesedéssel is baj volt. Mindent i technikájukkal akarnak megoldani a játékosok, pedig ez nem elég. Hiba az is, hogy a szakosztály-vezetőség nem tart rendszeresen értekezletet, a játékos-értekezletek pedig nem teljesek, komolytalanok. Az edzések sem a kívánt szinten mozognak. Igen helytelen, hogy az idősebbeknek engedélyt adnak arra, hogy kevesebbszer járjanak edzésre. Holott nekik legalább annyira szükségük van a jó erőnlétre, mint a fiataloknak. A csapat fele „öreg” labdarúgókból áll, s' így a teljes gárda sohasem készülődik együtt. A vezetőségnek sürgősen javítani kell a fent említett hibákon, hiszen már nagyon hosszúra nyúlt a hullámvölgy. A szurkolók bíznak abban, hogy mától kezdve felfelé ível a Kinizsi formája. A Hódmezővásárhelyi MTE pályájának betiltása miatt Mindszenten vívja a HMTE elleni mérkőzését a körösi gárda. . Az eddigi találkozókon általában a Pest megyeiek győztek, remélhetőleg most is így lesz vagy legalább egy pontot ki tudnak harcolni. Beszéltek a számok, s kedvezőtlen tényeket tükröztek. Remélhetőleg ezután majd jobb eredményeket mutatnak. Ehhez azonban természetesen a hiányosságok orvoslása szükséges. R. L. VIDÁM HÉTVÉGE Körösi szüret ökörsütéssel Nagykőrösön — Szüreti bál és felvonulás Budaörsön Nagykőrösön ma tartják a Cifrakertben a „körösi szü- ret”-et. Az egésznapos mulatság már délelőtt tíz órakor megkezdődik, amikor „Göre Gábor mög a komái mulatságra hívogatnak”. Ebéd után két órakor kezdetét veszi aztán a „fényös‘‘ szüreti felvonulás a Cifrakertben. Lesz sok tréfa, ökörsütés és körösi bor. Este 7 órakor pedig megkezdődik a bál. Budaörsön tegnap délután két órákkor kezdődött a szüreti mulatság felvonulással, amelyet az MHS és a Vörös Csillag Termelőszövetkezet rendezett. A felvonulás után reggelig tartó bállal ért véget a szüreti mulatság a kul- túrotthonban. A talapalóva- lót két zenekar — katona- és cigányzene — szolgáltatta. ALLAS Azonnal felveszünk Budapesten, vagy közvetlen környékén lakó kőműves és festő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat, budapesti munkákra. Fővárosi VIII. kér. Tatarozó Vállalat, Bpest., VIII., József krt. 30—32. ___________ G épkocsivezetőt keres azonnali belépésre tehergépkocsijára a Magyar Tudományos Akadémia Botanikai Kutató Intézete, Vác- rátót, Alkotmány út 2. szám alatt. Jelentkezés személyesen. INGATLAN 2 lakásos ház (1 beköltözhető) Rákospalotán, villamoshoz, autóbuszhoz közel, eladó (Érdeklődni egész nap. Újpest, Nyár u. 38. 3 szoba összkomfortos beköltözhető, adómentes, új családi ház, villanegyedben eladó. Budapest, IV., Újpest, Vécsey K. u. 57/a sarok ház 20-as busztól 1 perc. Tanics. Eladó azonnal 550 négyszögöles kétszobás lakott villaházzal Rákoshegyen Bpest., XVII. kerület autó- buszmegállónál. Levélcím: Zajtai, Bpest., 112. Pf.: 79. Aszódon, központban, főútvonalon családi ház eladó. Megbízott lakása. Aszód, Petőfi út 34. EGYES Eladó egy kisméretű Mackó páncélszekrény. Levélcím, Zaj- tai, Bpest., 112 Pf. 79. jó "állapotban levő zöld oldalkocsis Pannónia eladó. Cegléd, VI., Ibolya utca 2/a. MAR MOST RENDELJE MEGI Gyümölcsfaoltvány szükségletét. Rendelésre utánvéttel Szállítunk nemesített alma, körte, kajszi, szilva, őszibarack. cseresznye oltványokat (különböző vadcsemetéket). Ezenkívül különböző rózsák, díszfák, cserjék, évelők állnak rendelkezésére. 50 db-on felüli rendelés esetén árengedmény! Kérje árjegyzékünket! KÍSÉRLETI gazdaság, CEGLÉD, Szolnoki út 52 dotta. — ‘ A kézilabdázók a megyei éremmérközés-soroza- lan vesznek részt. Eddig négyszer léptek pályára, csupán egyszer kaptak lei a tököliek- től, s jelenleg a második helyen állnak a táblázaton. Az asztalitenisz-csapat a megyei bajnokságban küzd a pontokért. Ezt a lcét sportágat a spartakiád terjesztette el, emelte olyan színvonalra, hogy felsőbb osztályban is megállják helyüket. Az országos döntőn részt vett tekézők .pihennek, a tornászlányok viszont hetente két alkalommal is összejönnek, állandó edzésben vannak. A spartatkiádra készülődnek a röplabd.ázók, a sakkozók is. A 17 tagú spartakiád-ren- dező bizottság már három ülést tartott. A bizottságban öt elnökségi tag van, ezenkívül sportágfelelősök egészítik ki a létszámot. Az első két ülést a KSK vezetőségével karöltve bonyolították le, a harmadikat már önállóan tartotta a rendező bizottság, melynek elnöke Czmorek Károly, a kézilabda-csapat tagja lett. A spartakiád számaiban általában jól állnak az abo- nyiak, csupán az atlétáikkal van gond, ők a leggyengébbek. Jövő vasárnap, amikor otthon játszik a kézilabda- csapat, a sportműsor keretében atlétikai viadalt is lebonyolítanak, ezzel is népszerűsítik, erősítik a helyi atlétaéletet. Új sporttelep épül Új sporttelep épül a községben, s a tervek szerint tavaszra teljesen befejeződnek a munkálatok. A pálya területe kész, a kapuk is — melyet a tanács biztosított — megvannak. Jelenleg a víz- vezetélk építése folyik. Ccndot jelent az, hogy bár megvannak az öltöző építéséhez szükséges anyagok, de nincs iparos, aki tető alá hozná az épületet. Az abony iák hiányolják, hogy már háromszor kérték a tanácsot, mégsem kaptak megfelelő területet a kézilabda-kispálya céljaira. Jelenleg az iskola udvarán levő pályán folynak a mérkőzések, bár ennek mérete nem szabályos. Eredményes tekézők Ezután a Lenin Tsz-be vezetett utunk, ahol csakhamar rátaláltunk Zsemlye Béla sportintézőre. Azért nevezik így sporttisztségét, mert hivatalos sportkör még nem működik náluk, de mint feljegyeztük, az eddigi eredmények szépek, biztatóak. Labdarúgó-csapatuk Abony II néven a ceglédi járási II. osztályban játszik. Sajnos, első két mérkőzésük elmaradt, mert nem volt ellenfél. Az Azonnali belépésire keresünk gépész- és közgazdasági technikumot végzett technikusokat Továbbá: Esztergályos, marós, TMK lakatosszerszámkészítőket és öntő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Fizetés: megegyezés szerint Könnyűipari Öntöde és Alkatrészgyár Vác, Temető utca 6. együttes az elmúlt évben Szolnok megyében játszott, méghozzá igen jó eredménynyel. A tsz-nek saját labdarúgó-pályája van. Huszonegy tagú sportküldöttség utazott a Cegléden közelmúltban megrendezett tsz-spartakiádra. Mint már közöltük, a kedvezőtlen időjárás miatt, több sportág küzdelmeit elmosta az eső. A Lenin Tsz tekézői igen jól szerepeltek, Nagy Pál, Holló László, Cs. Na.jy János, ösz- szeállításu csapatuk az első helyet vívta ki, míg egyéniben Kapás Béla végzett az élen. Növekvő igények — tervek A régi tekepályát lebontották, jobbat szeretnének. Társadalmi munkában még a rossz idő beálltáig akarják elkészíteni beton alapzatú új pályájukat. Röplabda-pályát is akarnak építeni, a háló már megvan, labda is rendelkezésre áll, már csak szervezni kell a csapatot. Alakulóban van a női tornász- gárda. Diószegi László, abonyi testnevelő megígérte az együttes tagjainak felkészítését. A tsz kulturális és sportalapjából fedezik a sport- költségeket. S ha ez nem elég, szívesen segítenek a játékosok. A mérkőzések bevételéből, valamint a txz-spor- tolók hozzájárulásából adták össze két szerelés árát. A labdarúgók közül Nagy Pál, Varga Béla, Zsemlye József, Holló László és Ozsvár György tűnnek ki. Lovassportot is akarnak A tervek sorába tartozik még, hogy a jövőben lovassporttal is szeretnének foglalkozni, a tsz-ben akarnak e célra versenylovakat nevelni. A tsz-beliek is részt kívánnak venni a falusi dolgozók idei spartakiádjának küzdelmeiben. A tsz KlSZ-szervezete is szívügyének érzi a sportmunkát. Pető István tölti be a KISZ-szervezet sportfelelősi tisztét. A sportolók zöme tagja az ifjúsági szervezetnek. Zsemlye Béla végezetül egy kérést is megemlített. Nincs ping-pong asztaluk, pedig a téli estéken szívesen eljátszanának a kultúrteremben. A járási KISZ-bizottság mar megígérte, hogy biztosítja az asztalitenisz-felszerelést, de ezt még nem kapták meg. Reitter László Nyolc labdarúgó — nyolc tipp jr issé elkésve érkeztünk a Vecsési MTK csütörtöki edzésére. A játékosok már felöltözve figyelték B. Nagy László edző előadását a korszerű labdarúgásról, s természetesen a ma délután sorra- ekrülő Szentendrei Honvéd elleni mérkőzés taktikai elgondolásait. Megragadtuk az alkalmat, Hogy az eddigi egyéni tippe- léstöl eltérően, labdarúgók latolgassák a képzeletbeli szelvényen a tizedik forduló esélyeit. várható eredményeit. Hanek Károly csapatkapitány szerint a javuló formában levő Kistarcsa sem lesz képes Gödöllőről pontot elhozni, s így tippje fix 1. F üredi László meglepetést vár Szigetszentmiklóson. Érzése szerint a váciaknak „.égető" szükségük van legalább az egyik pontra. Tipp: x. Krausz István, a csapat „üdvöskéje” biztos ceglédi győzelmet jósol Érd ellen, hisz a táblázat szerint sokkal gól- képesebb a hazaiak csatársora. Tipp: 1— A kitűnően szereplő Kartól Szigetújfalun is meglepetést okozhat — mondotta Leimetter 1. — Nehéz dolguk lesz a hazaiaknak, s jól kell játszaniolc, ha győzni akarnak. Tipp: 1, 2. — Bizonytalan kimenetelű a Monor—Dunakeszi Kinizsi mérkőzés — morfondírozott Kalász József, a sportkör nagy reménysége. — Dunakeszi legutóbb éppen ellenünk bizonyította be kitűnő képességeit. Igaz, hogy csak a máso■* dilc félidőben. Kérdéses, hogyan jön ki most a lépés nekik Monoron. Tipp: 1, x. 1 t ajláth István, a népszerű it* „szputnyik”, sokáig gondolkodott a Pécel—Főt mérkőzés várható eredményéről, míg végül mindent latolgatva a hazaiak egygólos győzelmét tippelte: 1. — Nem adhatok semmi esélyt Péterinek Gyomron — mondotta elmenőben Pável, a jobbhátvéd. — Gyömrő veszélyes helyzetbe kerülhet, ha pontot vesztene, s ezt minden ' bizonnyal átérzik a hazaiak. Tipp: 1. r 7 toljára Pintér Lajost, a LJ kitűnő formában levő kapust kérdeztük meg a forduló nagy kérdőjelét jelentő Vecsés—Szentendrei Honvéd mérkőzésről. — Ha a fiúk olyan lelkesedéssel küzdenek maid, mint legutóbb Dunakeszin, akkor nem lesz bai. Az az érzésem, hogy nagy harcban legalább az egyik pontot sikerül megszerezni a Honvéd kitűnő együttesétől. Tipp: x. — fekete — SPORTMOZAIK SZÜRETI BAL VECSÉSEN. A VMTK vezetősége ma este nagyszabású szüreti bált rendez. A bevételt a sporttelep öltözőjének építésére fordítják. A munkálatbk már befejezéshez közelednek, s a község büszkesége lesz az újjáépített, korszerűen felszerelt létesítmény. TEHETSÉGKUTATÁS. A Nagykőrösi Ládagyár tehetségkutató asztalitenisz és sakkversenyt rendezett, a két számban 22 részvevő indult. Sakkban Erdődi György, Kőházi Ferenc és Cs. Kovács Sándor, asztaliteniszben pedig Cs. Kovács Sándor, Harsányi József és Jancsó Kárqly sorrend alakult ki. Röplabda-csapatuk hetente játszik barátságos mérkőzéseket. A tehetségkutató viadalon feltűnt sportolókat a járási bajnokságban akarják szerepeltetni. Labdarúgó-csapatuk a járási I. osztályban küzd, mérsékelt sikerrel. A helyi rangadó, a Nagykőrösi Kinizsi II-—Nagykőrösi Ládagyár mérkőzés november 8-án kerül sorra — mondotta Üveges Ferenc üb.-titkár, a labdarúgó-szakosztály vezetője. Ei történt a kézilabda-bajnokságban A kispályás kézilabda Budapest- J bajnokság befejezéshez közeledik. Az I. osztályban három, a II. ősz- 1 tályban öt forduló van hátra. A‘ hajrában fokozódnak a kiesés elkerüléséért, illetve a bajnoki cím megszerzéséért vívott küzdelmek, s emiatt a legutóbbi fordulóban is több váratlan eredmény született. Bp. férfi i. osztály: Csömöri KSK—Budai Pamut 15:9 (6:7). Lafenauer u. V: Kelényi. Csömör csak nehezen melegedett bele, a második félidőben pontos lövésekkel szerezte meg a győzelmet a kifulladt Pamut ellen. G: Kiss (5), Bagyánsziki (4), Briéska (3), Rado- csányi (2), Solymár II. Jó: Kiss, Bagyánszki, Brieska, Spreitzer L., Radocsányi (a mezőny legjobbja). Váci Spartacus—Turbó 14:7 (6:2). Vác, 500 néző. V: Magyar L. Szünet után kidomborodott a hazaiak jobb erőnléte. G: Prohászka (5), Pálinkás, Vámos, Rácz, Hangya (2—2), Lovász. Beloiannisz_Váci Kötött 12:10 (6:4). Vác. V: Tímár. Sorsdöntő volt Soós, a hazai kapus végleges kiállítása. A Beloiannisz kapusa kiválóan védett. Bp. férfi ii. osztály« Ceglédi Építők__Vasas KGM 14:13 (6:7). Cegléd, 1500 néző. V: Udvaros. Döntő volt, hogy a ceglédiek végig szoros emberfogással játszottak, s az idősebb játékosokból álló, nagytudású ellenfél nem bírta végig a nagy iramot. G: Osváth (5), Vincze (4), Tukacs (3), Rossi 2). Budakalász—Orvosegyetem 13:11 (5:3). Mező u. V: Pelek. A kalásziak a pénteki mérkőzéstől fáradtan mozogtak, csak szünet után tudták győzelmüket bebiztosítani. G: Kunsági (4), szász!, Földes (3_3). Kurdjcs (2). Klein. Vecscsi Mtk Bp. Vasas 16:13 (6:7), Vecsés. V: Legeza. Hűtőgépgyár—Nagymaros 11:11 (6:5). Taksony u. V: Fenyvesi. Bp. női I. osztály: Váci Forte _ T estvériség 4:3 (0:1). Vác. V: Eősze. A lelkesen játszó Testvériség komoly erőkifejtésre késztette a listavezetőt. Sulyánszkyné hétméteres büntetőt hibázott. G: Cserna (2), Kovács, Kotreczki. Váci Kötött—III. kér. TTVE 8:6 (5:3). Vác. V: Eisen. Végig hatalmas küzdelem, a Kötött csak a véghajrában biztosította be győzelmét. G: Zachárné (4), Szilágyvári, Kniett (2—2). Ceglédi Építők —Divatcipő 7:4 (3:4). Cegléd, 1000 néző. V: Neményi. szünet után az Építők tervszerű játékkal, gyors indításokkal felőrölte az ellenfél védelmét. G: Erdélyiné (3), Lengyel M. (2), Berkesné, Gyikó- né. Balogh László „EGYOLDALÚ TÁRGYALÁS. Balogh Viktor, a Sziget- i szentmiklósi TK labdarúgó- ! szakosztálynak intézője levelet I küldött szerkesztőségünkbe. i Kifogásolja, hogy az SZTK képviselőit nem hívta meg a fegyelmi bizottság, arra az ülésre, amikor az SZTK—Dunakeszi Kinizsi mérkőzés eseményeit tárgyalták. Távollétükben hozták a határozatot, mely szerint a soronkövetkező két hazai mérkőzésükre szövetségi ellenőrt kell kérni, a sportkör költségén. Az említett találkozón az egyik helybeli néző bántalmazta Csikós Gyulát, a Dunakeszi Kinizsi intézőjét. A levélíró szerint az edző — cici hangoskodva érkezett a pályára — elhagyta a kispadot., s vjáába szállt a közönséggel. SOlogh Viktor levelében megemlíti niég, hogy ö minden idegenbeli mérkőzésre elkísérte csapatát, de még szóval sem bántotta meg senki, nemhogy megütötték volna. -Hogy miért arra könnyű a válasz, nem provokálom ki azt-, mint Csikós sporttárs.” Persze, szerintünk semmilyen vitának nem szabad odáig fajulni, hogy tettleges- ségre vezessen. Inén sportszerűtlen. elítélendő cselekedet az ilyen. KÉZILABDA ÉREMMÉRKÖZÉSEK Tököli KSK—Fót 22:15. A tartalékos hazai csapat megérdemel- len nyert. Abony—Ferencvárosi HSC 33:5 (19:2). Abony. V: Kor- ponay. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő: Szántó Miklós Kiadia a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budanest. VTÍL. Blaha Luiza téT 3. Telefon- 343—100 142—220. Előállítja: Szikra Laonyomda Budapest Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető a helvi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra u forint CEGLÉDI APROHIRDETESEK Azonnal felveszünk házi munkást. Fizetés 790 Ft és 2,50-ért reggeli és ebéd. Diákotthon Cegléd. Széchenyi út 16. szám. 125-ös DANUVIA újtípusú eladó. Mátyás király utca 29. Istái lótrágya eladó kb 20 q IX Tükör utca 20 szám, Házhely eladó Ceg>- léd, Kishíd utca 6 szám alatt _________ E lsőrendű bak.kec.s- kék pároztatáera IX. Tükör u. 20. szám. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK Kiadó 1 darab 370 literes boroshordó, VII. kér. Temetőhegy 2 sz. Zsaludeszka kaphat' a Faáru Vállalatnál. Kecskeméti u. 21. sz alatt, Női kabátokat kosztümöket, legdivatosabb fazonnal készítek. Király női sza bómester, Kazinczi 13. Alszegi óvoda mellett. Kiadó 4 járás. Ar* boz d-18a, szám alatti 16 hold ta* nyásföld részletek' ben is Értekezni Vli Filó Lajos u. 3.