Pest Megyei Hirlap, 1959. október (3. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-13 / 240. szám
Felnőtt csapatlak közelebb állt a győzelemhez Hét perc alatt négy gólt kaptak az ifik A labdarúgó megyei válogatottal*, tornájának állása Megyei labdarúgó-válogatottjaink két fronton mérték össze erejüket Székesfehérvárott Fejér megye csapataival. Mint már annyiszor, most is felborult a papírforma, hiszen az ifjúságiakat reménykedve, a felnőtteket esélytelenül bocsátottuk útnak. Válogatottjaink két csoportban, vonaton utaztak Fehérvárra: az ifik reggel fél 9-kor. a felnőttek pedig fél 11-kor ültek a bérelt szakaszba. Mindkét csapatot a Fejér megyei TST és labdarúgó-szövetség képviselői várták az állomáson. FEJÉR MEGYE IFIPEST MEGYE IFI 6:3 (1:2) Sóstói pálya, 150 néző. V: ifj. Schopp. Fejér: Szeles (Wieger) — Bo- bory, Németh, Szabó — Balázs, Pillér — Szentkúti, Faragó, Jancsó, Kovács, Málics. Pest: Magyar — Koncz, Kovacsik, Viczkó — Zubor, Laczkó — Németh (Hárshegyi), Glatz, Bitrza, Juhász, Nagy. Megyénk csapata szerezte meg a vezetést, majd a hazaiak egyenlítése után ismét Pest megye jutott előnyhöz. A félidő közepén Juhászt reklamálás miatt kiállította a játékvezető. Ez a körülmény, valamint Németh sérülése megzavarta a csapatot, Németh helyett a II. félidőben Hárshegyi állt be. Védelmi hibából egyenlítettek a Fejér megyeiek: középhátvédünk elrúghatta volna a labdát, de csak kísérte az ellenfelet, aki a hálóba lőtt. 1 kicselezett és közelről kiegyenlített. Nemsokkal ezután ismét kihagyott Pest megye védelme és a szemfüles Tonka kapu előtti kavarodás után szerzett gólt. Két ízben is nyílt alkalom az egyenlítésre, Kökény nagyszerűen futott el védője mellett, középre gurított, de Békeffi egyszer nagy helyzetben a kapusba lőtt, egy perccel később pedig lövése a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret. Nagy iramú, változatos volt a játék. Novák- nak három ízben is nehéz helyzetben kellett beavatkoznia. A 38. percben Varga gólhelyzetben élesen a kapu mellé lőtt. Még három szögletet ért el válogatottunk, de egyikből sem sikerült az egyenlítés. A félidő utolsó percében Novák kitűnő reflexszel mentett agy veszélyes lövést. A II. félidőre Makrai kimaradt, a dunakeszi Varbiztosan hárított válogatottunk védelme. Nagy iramú, mindvégig élvezetes mérkőzésen az első félidőben a hazaiak támadtak többet, s védelmünk néhányszor zavarba jött. A Pest megyeiek ritkább, de veszélyes támadásait nem kísérte szerencse. Az 55. perctől kezdve megváltozott a játék képe és a hazaiak a végén örülhettek a döntetlennek, hiszen a (helyzetek alapján Pest megye gólokkal nyerhetett volna. Azt lehetett várni, hogy válogatottunk nem bírja majd a II. félidőt. Nem így történt, mert a mieink még erősíteni is tudtak a nagyon visszaesett hazaiakkal szemben. Jó: Tímár, Tonka, Bánfi, ill. Kökény (a mezőny legjobbja), Novák, Pákozdi, Varga J. Befejeződtök Póznámban a népi demokratikus országok belügyi sp'ortegyesületeinek atlétikai spar- takiádjai. A magyarok közül Szentgáli a 800 m-es síkfutásban 1:5(2.2 perccel győzött* Kovács Lajos 3. lett. VI. CSOPORT FELNŐTTEK 1. Bp. Közép 2 1 1 — 3:2 3 2-3. Pest 2 _ 2 _ 4:4 2 2-3. Tolna 2 _ 2 _ 3:3 2 4. Fejér 2 — 1 1 3:4 1 Bp. Közép—Tolna 1:1 (1:0). Szekszárd, 700 néző. IFJÚSÁGIAK 1. Bp. Közép 2 2 — _ 7:2 4 2-3. Fejér 2 1 — 1 6 »6 2 2-3. Pest 2 1 — 1 8:8 2 4. Tolna 2 — — 2 4:9 — Bp. Közép—Tolna 3:2 (1:1). Szekszárd, 300 néző. Hetven telitalálat a totón A legutóbbi totófordulóban 70 pályázó ért el telitalálatot. Nyereményük egyenként 4729 forint. Tizenegytalálatos szelvény 1297, tíztalálatos 9744 darab akadt. Előbbiekre 255, utóbbiakra 45 forintot fizetnek szelvényenként. • A 12 találatos tippszelvény: 2, 1, x, x, 1, l, x, l, x, l, 1, törölve, 1. Barátságos labdarúgó-mérkőzés Kartali Kinizsi—Petőfibánya 4:0 (2:0). Kartal, 800 néző. V: Húszak. G: Tasnádi (2), Szabó, Rózsavölgyi. A Kinizsi biztosan nyert az NB ffl-as vendégcsapat ellen. Már-már úgy látszott, hogy az emberhátrányban levő Pest megye megszerzi az egyik pontot, amikor az utolsó 7 percben —túlnyomórészt nagy kapushibákból — a hazaiak egymás után négy gólt szereztek. G: Bobory (3), Jancsó, Faragó, Szentkúti, ill. Nagy, Juhász. Jó: Bobory, Szabó, Balázs, Jancsó, ill. Viczkó, Zubor, Nagy. FEJÉR MEGYE- PEST MEGYE 2:2 (2:1) Sóstói pálya, 300 néző. V: Kallós. Fejér: Tímár — Homolya, Bánfi, Kovács — Kántor, Horváth U — Kuti, Tonka, Samaras, Ispaics, Samodai (Nagy). Pest: Novák — Pákozdi, Soós, Pintér — Peiler, Hauser — Kökény, Békeffi, Kiss, Makrai (Varga J.), Varga. Zászlócsere előzte meg a két csapat találkozóját. A hazai csapat kezdett, de Peller megszerezte a labdát, Kisshez továbbított, aki kiugratta Bé- keffit, s hiába futott ki kapujából Tímár, máris a hálóban táncolt a labda. ( Sorozatos fehérvári támadások következtek ezután és némi fölénybe került az otthon játszó együttes. A 6. percben a sorfalról lepattanó veszélyes labdát Novák csak kiütni tudta. A 8. percben Hauser távoli lövése szállt kapu fölé, majd a 13. percben a szentendrei Varga szépen futott el a balszélen, az alapvonal tájáról beívelt, de senki nem volt a kapu közelében. A 19. percben Tonka kitűnő egyéni teljesítménnyel több védőt ga J. jött be jobbösszekötőnek és Békeffi bal- összekötő lett. Kezdetben a hazaiak veszélyeztettek és két nagy helyzetük is kihasználatlanul maradt. Soós — aki a második gól után helyet cserélt Pákozdival — Ihazaadását a Pest megyei kapus alig tudta elcsípni. A cseréik úgy látszik jól beváltak, mert válogatottunk az 55. perctől kezdve átvette a játék irányítását és szinte nyomasztó fölénybe került. Egymást követték a korszerű támadások, melyek különösen a jobbszárnyon futottak. Kökény minden megmozdulása veszélyt jelentett. Szinte tetszés szerint hagyta faképnél védőit. Az 57. percben nagy kavarodás támadt a hazaiak kapuja előtt a labda végül Soós elé került, aki távolról mellé lőtt. A 62. percben Békeffi tiszta helyzetben, hajszállal a kapu fölé fejelt. A 68. percben ismét Kökény hagyta ott őrzőjét, a vonalról kapu elé gurított és Békeffi a hálóba lőtt, de a játékvezető les címén nem adta meg a gólt. A 78. percben góllá érett a vendégcsapat fö'énye. Kökény baloldalról beívelt szögletét Békeffi Varga J. elé psrdítette, s ő fordulásból a bal sarokba rúgta a labdát. A 85. percben újabb nagy helyzet adódott. Kökénjr „Iyukratettc*’ Kisst, akinek lövése a bal kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Befejezés előtt a hazaiak is vezettek két támadást, melyet A szép környezetben levő sóstói pályán szünet után nappal szemben játszott a Pest megyei felnőtt csanat. Ekkor fokozatosan árnyékba borult a fehérváriak kapuja. Képletesen is így volt, hiszen egyre-másra gördültek a támadások Tímár kapuja ellen. Képünk egy ilyen jelenetet örökít meg, sötét keresztcsíkos mezben a Pest megyei játékosok — I III—MM ÁLLÁS Azonnal felveszünk kőműves és ács szakmunkásokat, valamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat a dolgozó kívánsága szerint Cegléd, Rákóczi úti bérház építkezésre, vagy Kecskemét szálloda építkezésre. Munkásfelvétel az építkezéseken, vagy Kecskemét Rákóczi város 23. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. mar most rendelje MEG gyümölcsfaoltvány szükségletét. Rendelésre utánvéttel szállítunk nemesített alma, körte, kajszi, szilva, őszibarack, cseresznye oltványokat (különböző vadcsemetéket). Ezenkívül különböző rózsák, díszfák. cserjék, évelők állnak rendelkezésére. 50 db- on felüli rendelés esetén árengedmény. Kérje árjegyzékünket! KÍSÉRLETI GAZDASÁG, CEGLÉD. Szolnoki út 52. INGATLAN Eladó ingatlanok Du- naharasztin: Beköltözhető házak: l szoba, konyha, veranda, gazdasági épület, 347 n.-öl telek 65 000 Ft. 1 szoba, konyha, spejz nyárikonyha, kamra, 570 n.-öl telek 40 000 Ft 2 szoba, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, spejz, 200 n.-öl telek 150 000 Ft. Szigetújfalu: 3 szoba, konyha, spejz, pince, 300 n.-öl telek 140 000 Ft. Szigethalom: 3 szoba, veranda, nyárikonyha, konyha, mellékhelyiségek, 3o0 n.-öl telek. 125 000 Ft. Ráckeve: 3 helyiségből áll 110 n.-öl telek 35 000 Ft. Telekingatlanok Du- naharasztin: 287 n.-öl üres 13 Ft. n.-ölenként. 150 n.-öl üres 6000 Ft. Ráckeve: 200 n.-öl üres 20 Ft. n.-ölenként. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat Du- naharaszti Dózsa Gy. út 1. sz. alatt minden nap 8—12 óráig. Felvilágosítás teljesen tdí,j tálán. ________________ 2 lakásos ház <1 beköltözhető) Rákospalotán, villamoshoz, autóbuszhoz közel, eladó. Érdeklődni egész nap. Üipest. Nvár u. 38. Telekingatlanok Szentendrén. 300 n.-öl bekerítetten 120 Ft. n.-ölenként. 623 n.-öl bekerítetten termő gvümölcsfák- kal. 60 Ft. n.-ölenként. 820 n.-öl telek részben bekerítve 50 db. gyümölcsfa, 100 000 Ft. 961 n.-öl szőlő 40 .Ft. n.-ölenként. 304 n.-öl n.-ölenként 50 Ft. Eladó házingatlanok Szentendrén. 3 szoba, konyha, pince, éléskamra, 185 n.- öl telek 90 000 Ft. 3 szoba, fürdőszoba, konyha, kamra, 206 n.-öl telek 90 000 Ft. 1 szoba, konyha, kamra, manzardszoba, pince, 1 Vá hold télek 95 000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Szent-: endre, Rákóczi út 12. mindennap 8—12 óráig Felvilágosítás teljesen díjtalan. Eladó ingatlanok Nagykátán. Beköltözhető házak: 2 szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba 165 n.-öl telekkel, 80 ezer forint. 2 szoba, konyha, kamra, nyári konyha, istálló, 525 n.-öl szőlő és gyümölcsössel 90 ezer forint. 1 szoba, konyha, kamra, istálló, 202 n.-öl telek 50 000 Ft. Négyszer szoba, konyha, 1 előszoba, kamra, fürdőszoba, nyitott terasz, 163 n.-öl telek 190 000 forint. 1 szoba, konyha, kamra, ól 100 n.-öl telek 70 000 forint. 4 szoba, konyha, előszoba, kamra, sertésól, nyitott veranda 196 n.-öl telekkel 18 ezer forint. Telkek: 340 n.-öl telek 120 Ft. n.-ölenként. 330 n.-öl telek 30 000 forint. Tápióbicske. 2 szoba, konyha, ól, 300 n.-öl telek 28 000 Ft. 2 szoba. konyha, soejz, istálló, góré, 700 n.-öl telek 90 000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Nagykáta, Bajcsy Zsilinszky út 22. Naoonta 8 _1 ó ráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan. Eladó házingatlanok Gyálon. Beköltözhető házak: 1 szoba, konyha, sufni, 510 n.-öl telek. _ 4 5 000 Ft. 2 szoba, konyha, spejz 159 n.-öl telek 65 000 Ft. 1 szoba, konyha, 925 n.-öl telek 60 000 Ft. 2 szoba, konyha, veranda, mellékhelyiségek, 250 n.-öl telek 70 000 Ft. Telekingatlanok 1022 n.-öl 10 Ft. n.- ölenként. 222 n.-öl 5 db gyümölcsfa 8000 Ft. 400 n.-öl 9000 Ft. 680 n.-öl bekerítetten 11 000 Ft. 1200 n.-öl szőlő n.- ölenként 26 Ft. 800 n.-öl üres 12 000 Ft. 209 n.-öl 17 000 Ft. 250 n.-öl 8000 Ft. 170 n.-öl üres 6000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat ki- rendeltsége, Gyál, Körösi út 4. mindennap 8_12 óráig félfogadás. Felvilágosítás teljesen díjtalan. Eladó ingatlanok Cegléden: Beköltözhető házak: 2 szoba, konyha, spejz, kamra, borház, és mellékhelyiségek 200 n.-öl telek 50 000 Ft. 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, spejz és mellékhelyiségek 184 n.-öl telekkel 130 000 Ft. 1 szoba, konyhás, mellékhelyiségek 200 n.-öl telek 35 000 Ft. 3 szoba előszoba, konyha, zárt veranda, oldalszoba és mellékhelyiségek 186 n.-öl telekkel 130 000 Ft. I 2 szoba, előszoba, konyha, zárt veranda, oldalszoba és mellékhelyiségek 186 n.-öl telek 12K) 000 Ft. 1 szobás ház, 200 n.- öl telekkel 50 000 Ft. 2 szoba, konj^ha, kamra, spejz, zárt veranda, 210 n.-öl telekkel, 130 000 Ft. 2 szoba, konyha, kamra, spejz és mellékhelyiségek 200 n.öl telekkel. 90 000 Ft. Eladó telkek: 187 n.-öl 12 000 Ft. 210 n.öl artézi kúttal 30 000 Ft. 200 n.-öl 15 000 Ft. 500 n.-öl autóbusz- megállónál 15 000 Ft. 800 n.-öl 15 000 Ft. 152 n.öl 5000 Ft. 300 n.-öl 10 db. termő gyümölcsfával, 15 000 Ft. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő vállalat ki- rendeltsége, Cegléd, Kossuth tér 3. Naponta 8 _12 óráig. Felvil ágosítás díjtalan! Eladó ingatlanok Gödöllőn. Beköltözhető házak. 2 szoba, konyha, veranda, fáskamra, 70 ezer Ft. Mogyoród 2 szoba, konyha, kamra, 300 n.-öl telek 70 000 Ft. Telekingatlanok Gödöllőn. 270 n.-öl házhely 9500 Ft. 150 n.-öl üres kúttal 10 000 Ft. 278 n.-öl telek 12 000 Ft. Szilasliget 2 db. 250 n.-öl bekerítve, termő gyümölcsfákkal 40 Ft n.-ölenként. Felvilágosítást ad a Pest megyei Ingatlan- közvetítő Vállalat. Gödöllő, Dózsa Gy. út 12. Mindennap 8_12 óráig. Felvilágosítás teljesen díjtalan. EGYÉB Eladó 125-ös ,.D-’ Csepel, príma állapotban. Nagykőrös, VIII., Esedi u. 7. ________________ 8 db egyfenekű 200 literes vashordó eladó. Búzás Béla, Bp., VII., Majakovszkij u. 97. A gödöllői férfi és a ceglédi női atléták szerepeltek a legjobban megyei váltóbajnokságon A megyei atlétikai váltó- bajnokság küzdelmeit a Gödöllői ASC pályára írták ki. A sporttelepet azonban időközben felszántották, s így a részvevők az Erzsébet-parki pályára rándultak át, itt tartották meg vasárnap a versenyt. Szép időben, elég jó talajú pályán került-sor a küzdelmekre, mely általában közepes eredményeket hozott. A férfiaknál a gödöllői, a nőknél a ceglédi atléták szerezték a legtöbb győzelmet. Űj színt jelentett a biai sportolók részvétele. Férfiak. 4X100 m: 1. Gödöllői MEDOSZ (Balogh, Kiszel, Totkai, Bárányt) 46.3, 2. Gödöllői Agráregyetemi SC (Kasza, Rab, Zentai, Nagy) 46.7, 3. Dunakeszi Magyarság (Káldos, Kundlya, szőcs, Nemesházi) 48.4, 4. Albertirsa 43.8. 4X 200 m: 1. Gödöllői ASC (Kasza, Nagy, Zentai, Rab) 1:33, 2. Gödöllői MEDOSZ (Balogh. Kiszel, Tokai, Baranyi) 1:38.8, 3. Dunakeszi Magyarság (Nemes- házi, Szőcs, Kundlya, Jencsók) 1:41.8. 4X400 m: 1. Gödöllői MEDOSZ (Solymosi. Kiszel, Tokai, Baranyi) 3:42.2. 2. Gödöllői ASC (Kasza, Rab, Fetró, Forgó) 3:43, 3. Dunakeszi Magyarság (Faliszt, Szőcs, Kundlya, Nemesházi) 3:57.4. 4X800 m: 1. Gödöllői MEDOSZ (Vincze, Gál, Sárközi. Maurer) 9:17, 2. Gödöllői ASC (Petró, Somogyi. Morvái, Bognár) 9:35.5, 3. Bia (Nyitrai, Andresz, Ember, | Dóczi) 11:48.2. 4X1500 m: 1. Gö-döi- I iöi MEDOSZ (Balogh, Grébel, Gál, 1 Sárközi) 19:48.2, 2. Bia (Kelemen, Nyitrai, Szikra, Ember) 21:25. 3000 m (négyes csapat): 1. Gödöllői MEDOSZ (Sárközi László 10:36.7, Gál János 10:37.2, Grébel József 10:33, Maurer József U:2ö). Serdülök. 4X100 m: 1. Ceglédi Vasutas (Magyar, Plutzer. Kohl- mayer, Dóka) 49.5, 2. Ceglédi Hunyadi (Bálint, Lédeczi, Nagy, sza- lisznyó) 30.2. A Dunakeszi Magyarság túlváltott. Nők. 4X100 m: 1. Ceglédi Hunyadi A (Boldizsár. Kulik. Kiskun, Túri) 54.5, 2. Dunakeszi Magyarság (Czechner. Kollár, Ros- ner, Kundlya) 57.2, 2. Gödöllői MEDOSZ (Orosz, Gyurcsik, Mu- hari, Bán) 57.3. 4. Ceglédi Hunyadi B 60.2. 4 X 200 m: 1. Ceglédi Hunyadi (Boldizsár, Kulik, Kiskun, Túri) 1:57.2, 2. Dunakeszi Magyarság (Czechner, László. Kollár, Rosner) 2:03.3, 3. Gödöllői MEDOSZ (Varga, Orosz, Gyur- esik. Muhari) 2:09. 3 X 800 m: 1. Ceglédi Hunyadi (Csubirka, Varga. Kulik) 9:54. Serdülők: 4X100 m: 1. Dunakeszi Magyarság (Roener, Kundlya, Kapitány, László) S7.9, 2. Ceglédi Hunyadi (Szenei. Kozma, Menyhárt, Vermes) 58.4. 3. Gödöllői Általános Iskola A 60.2 4. Gödöllői Általános iskola B (H.2, 5. Gödöllői Általános Iskola C 65.4. 6. Bia 67.2. 3X500 m: 1. Ceglédi Hunvadi (Kozma, Szebenyi, Vermes) 5:01.3. Egy kiemelkedő teljesítmény is született, a Gödöllői MEDOSZ férfi 4x400 méteres váltója megyei ifjúsági csúcsot futott, 3:42,2 az új csúcs. BAG GYŐZÖTT ÜLLŐN Járási klubcsapatok tornája A vasárnapi bajnoki szünnapon bonyolították le a járási labdarúgó-csapatok tornájának második fordulóját. A találkozók hazai sikerrel végződtek, csupán Bag nyert idegenben. A-csoport: Túra—Budakeszi 5:1, Mogyoród—Szokolya 5:2, B-csoport: Üllő—Bag 1:2, Ócsa—Pilisvörösvár 3:1. C. csoport: Ecser—Örkény 3:2, Albertirsa—Nagykáta 5:3. D- csoport: Szob—Maglód 5:2, Ceglédbercel—Tápiószecső 3:0. Mind a négy magyar csapat győzött a jugoszlávok ellen Vasárnap délután Belgrád- ban, Budapesten és Szegeden „négy fronton” találkozott egymással Magyarország és Jugoszlávia labdarúgó sportja. Magyar ifjúsági vál.—Jugoszláv ifjúsági vál. 3:1 (0:1). Belgrád, Néphadsereg-stadion, 45 000 néző. Vezette: Se- bat (osztrák). Góllövők: Farkas (3), illetve Vaha. Magyarország — Jugoszlávia 4:2 (2:2). Belgrád, Néphadsereg-stadion, 55 000 néző. Vezette: I. Cezare (olasz) Góllövők: Albert (3), Bun- dzsák, illetve Mujics és Kosz- tics. Magyarország: Grosics — Mátrai, Sipos, Sárosi — Bo- zsik, Kotász —- Sándor, Gö- röcs, Albert, Tichy, Szim- csák I. Jugoszlávia: Beara — Dur- kovics, Crnkovics — Béna, Miladinovics, Taszics — Se- kularac, Mujics, Zebec, Kosz- tics, Mihajlovics. Budapesten a Hungária úti MTK-pálya volt a színhelye a ,.B”-csapatok találkozójának. Ezen a mérkőzésen a magyar együttes végig jó teljesítményt nyújtva, biztosan győzte le ellenfelét. Magyarország/B — Jugoszlávia /B 4:0 (2:0). 8000 néző. Vezette: Kandel- biner (nyugatnémet). C óllövők: Monostori II, Gerencsér, Csernai és Lantos. Szeged volt a színhelye az utánpótlás csapatok mérkőzésének. PEST MEGYEI HÍRLAP A Ma evet Szocialista Munkáspárt Pest .negye) Bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő1 Szántó Miklós Kfadia a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollánv Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal- Buda nest. VIII.. Blaha Lutza tér 3 Telefon S43_100 T42—220. Előállnia Szikra Lapnyomda Budapest Törleszt) a Ma war Posta Előfizethető a helvt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dil 1 hónapra 11 forint Magyar utánpótlás vál.— Jugoszláv utánpótlás vál. 1:0 (1:0). 9000 néző. Vezette: Schulder (román). Góllövő: Nyiri. Kassán vasárnap került sor a hagyományos nemzetközi marat- honi futóversenyre, amelyen ezúttal 15 országból 27 külföldi és 50 csehszlovák versenyző állt rajthoz. A Kassa—Szenya _Kassa k özötti, több mint 42 km-es távon a' szovjet Popov szerepelt a mezőnyben a legjobban és 5 perces előnnyel nyert. A magyarok közül Dobronyi állta meg iöi a helyét, aki az erős ellenfelekkel szemben a 8. helyet szerezte meg. Osakában szombaton és vasárnap bonyolították le az újabb Japán—NSZK nemhivatalos válogatott atlétikai viadalt. Ezt a versenyt is a német atléták nyerték meg 163:119 arányban. Vasárnap délután a szófiai Levszki stadionban 70 000 nézi előtt játszották le a Bulgária— Franciaország nemzetek között válogatott labdarúgó-mérkőzést, amelyet 0:0-ás félidő után 1:( arányban a vendéglátó bolgár válogatott nyert meg. A mérkőzés egyetlen gólját Kolev szerezte. A római olimpiai stadionbar vasárnap délután folytatták í nagy érdeklődéssel kísért nemzetközi atlétikai viadalt. A második versenynapon a magyar atlétát: közül Varjú Vilmos nagyszer1' küzdelemben biztosan győzte !f a svéd Uddebomot és a lengve Sosgornilkot. Az 5000 m-es síkfutásban Iharos küzdelem utár csak a 3. helyet tudta megszerez ni a lengyel Zimny és az angc Eldon mögött. Az C. Dózsa labda-ú-á-csapalr nyugat-európai portyájának utolsó mérkőzését vasárnap délután Párizsban látszotta és a Racing csapatától 3:0 (0:0) arányú vereséget szenvedett. Szusza sérülés miatt nem játszott. )5 000 néző előtt az első félidőben csapkodó iáték folyt, szünet után a franciák nagyon feljavultak és biztosan nyertek. A gólokat Üjlakl (2), Quedc lőtte. Tizennyolc napi távol-keleti portyájáról hétfőn érkezett haza ® menetrendszerű TU 104-es repülőgéppel a magyar labdarúgó „B” válogatott. A Vasas labdarúgó-csapata vasárnap Nagyváradon lépett pályára és 18 000 néző előtt, nagy küzdelemben 3:2 (2:1) arányban győzött a Nagyváradi AC ellen.