Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-10 / 212. szám

Aifllmü 7íw CEGLÉD, ALBERTI RSA, CEGLÉDBERCEL, TÖRTÉL ÉS CSEMŐ RÉSZÉRE III. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1939. SZEPTEMBER 10. CSÜTÖRTÖK Hasznos beszélgetés Szorosabb kapcsolatot a kommunisták között Az első területi pártszerve­zet vezetősége és tagsága úgy látta, hogy nem elég közvet­len és nem elég szoros a kap­csolat a tagság között — ezen változtatni kell. Felvetődött egy okos gondo­lat, ami magával hozta a töb­bit. Az volt a vélemény, hogy ne csak taggyűlésre és párt­napra jöjjenek össze — ahol legtöbbször az előadót hall­gatják, hanem össze kellene jönni „csak úgy, beszélgetni”. Nincs szükség sem ételre, ital­ra, nem ünnepséget akarnak. Egy részük össze is jött. Asztalnál nem ült senki, a vezetőségi tagok, a titkár, mind ott ült le, ahol éppen hely jutott. Nem kéllett szót kérni, kommunista fegyelem­mel beszélt mindenki, ahány­szor akart, ahogy a sor rá ke­rült. Ez a fesztelen légkör el­söpört minden gátlást, az egyéni sérelmek mellett na­gyobbrészt fontos közérdekű problémákról beszéltek. Egyik helyes javaslatot má­sik követte. Például: nekünk, területi alapszer­vezeti tagoknak nem elég szoros a kapcsolatunk egymással, határozzuk el, hogy kéthetenként vagy havonta egyszer összejö­vünk a művelődési ház­ban, ott egymással is szo­rosabb kapcsolatba kerü­lünk és mindazokkal, akik a kultúrházba járnak. Ez volt az első gondolat, amelyet nagyon helyeselt mindenki. Jöttek a hozzászólások 1— bőségesen. Ha már mi elmegyünk a kultúrházba — meg kellene hívni a második területi alap­szervezet tagjait is, egy na­pon jönnénk össze — ez is nagyon okos gondolat; Van a kultúrházban irodal­mi kör — ha már ott leszünk — össze kellene kapcsolód­nunk az irodalmi körrel — mondja az egyik (hozzászóló — mink is nyernénk, az iro­dalmi kör is, mert úgy is az a gyöngéje, hogy kevesen lá­togatják. Segíteni tudnánk, pártmunkában újabb tagokat szereznénk a részére. Segítenénk a többi szak­kört is — ki, melyik szak­kör munkáját kedveli. A taggyűléseken hallgató tagok szinte fölvillanyozódtak, néha már egy kis hangzavar is keletkezett.;. Patronálhatjuk a kultúrház KJSZ-szervezetét is — mond­ta lelkesen valaki. Mindenki hozzászólt, mindenkinek volt mondanivalója. Szokatlan öröm látszik az arcokon, úgy érezte, úgy látta mindenki, hogy ezzel az esti „beszélge­téssel” valami új kezdődött a tagok életében és munkájá­ban — egyszerűen, természe­tesen közelebb kerültek ál­tala a gyakorlati élethez, a tömeghez. Mindez — úgy gondoljuk — nagyon helyes első lépés a nagy cél felé. El kell érnünk, hogy minden alapszerv tagjai megtalálják a kapcsolatot a művelődési ház kultúréleté- vel, kultúrmunkájával. Példát kell mutatnunk, lendületet kell adnunk Cegléd kultúréletének. Eddig erőink szétforgácsolód- va semmivé váltak, vagy itt-ott mutatkozott valami kis eredmény — de olyan nem, hogy mint 40 ezer la ko­rú város — országos verseny­ben helyt tudnánk állni szí­nes, gazdag programmal. Pe­csak dig erőnk van hozzá, össze kellene gyűjteni. Mindezekre gondoltunk, amikor az első területi párt- szervezet tagjainak lelkes hozzászólásait hallgattuk. Ta­lán most, ebből a kis magból, ebből a lelkesedésből való­ban valami új kezdődik. És a párt tagjai ebben a munká­ban talán észre sem veszik, hogy új típusú kommunista jellemű és erkölcsű emberek­ké alakulnak át. Nagyon szép lesz — meg kell csinálni. — Zsadon Miklós — Ismeri-e Ceglédet és tud ja-e ? szeptember 1-én nyílt ... hogy a XIV. században Cegléd neve Seglar volt; ...hogy 1514-ben, május hó­napban Dózsa főhadiszállása Cegléden volt. Itt szervezte meg egész seregét és innen küldte szét híres kiáltványát; ... hogy Ceglédbercel falu 1784-ben még Bércéi néven a városhoz tartozó nagy puszta volt; ... hogy 100 évvel ezelőtt Cegléden a szőlőt és a gyü­mölcsöt csak családi fogyasz­tásra termelték; ... hogy a Kossuth-szobrot 1902. szeptember 18-án leplez­ték le, Kossuth születésének 100 éves évfordulóján; ... hogy 1884-ben alakult a Ceglédi Téglagyár; ... hogy - ■« pest—szolnoki, Cegléden áthaladó vasút az ország második vasútvonala és 1847 meg; ... hogy Táncsics Mihály 1876-ban egy évig Cegléden ta­nított; ...hogy 1928-ban 271 har­minctól száz holdig terjedő nagyságú birtok volt Ceglé­den, , - R — Ceglédi siker az Országos Mezőgazdasági Kiállításon A Ceglédi Földművesszövet­kezet áruházának méteráru osztálya is részt vesz a me­zőgazdasági kiállításon. Pavi­lonjuk nagy sikert aratott és a bíráló bizottság dicséretben részesítette. A péntek déli nyi­tástól kedd estig 520 000 forin­tot forgalmaztak. A vásár idő­tartamára egymillió forint be­vételt terveztek, de a tapaszta­latok szerint ezt számottevő mértékben túl fogják teljesíte­ni. — K.-né — Húsbolt nyílik a Szolnoki úton A Népbolt Vállalattól értesül­tünk: Húsbolt nyílik a IV. negyedév­ben a Szolnoki úton a lakosság régi kívánságának kielégítésére. Ugyancsak a Szolnoki úton a kö­zeljövőben megnyílik a Népbolt Vállalat hetedik önkiszolgáló boltja. Távolabbi terv: 19>60 első ne­gyedévében a tanácsháza épületé­ben levő 22-es számú boltot ala­kítják át nagy választékkal ren­delkező önkiszolgáló bolttá. Olvasóink panaszolják, hogy a vágóhídhoz vezető földút száraz pora a nagy kocsiforgalom miatt egész nap felhőbe burkolja a környező házakat; A városi tanácstól azt ké­rik, hogy naponta legalább egyszer locsoltassa fel a nem túl hosszú utcát. Úgy gondol­juk a kérés jogos és könnyen megoldható. ★ hogy a vasárnapi országos vá­sáron az egyik limonádéárus hordóba öntötte a már kész li­monádét és a gyerekeknek on­nan merítgette pohárral: A fölháborító az, hogy amikor fogyott az „áru”, akkor egyik ismerőse egy kannával az Uj- árokhoz szaladt, megmerítette, beleöntötte a hordóba, kész volt a „finom” limonádé, gyűltek a gyerekek forintjai. A lelkiis­meretlen árus arra nem gon­dolt, hogy a szennyes vízzel súlyos fertőzéseket okozhat. A jövőben az ilyen felelőtlen embereket gondosabban kell ellenőrizni és át kell adni a rendőrnek. Munkában a Rendeltruhaipari Vállalat konfekciós brigádja Jobboldali kép: Nagy István, a vállalat egyik legszorgalmasabb dolgozója. 1953 óta dolgozik jelenlegi |§| munkahelyén, azóta két eset­ben kapott sztahanovista ok­levelet Bal alsó kép: Kádas László Icrfiszabász, a vá'lalat alapító tagja. 1950 óta / dolgozik a vállalatnál a ren­delők megelégedésére Jobb alsó kép: Haraszti István, a konfekciós brigád legnagyobb teljesítmé­nyű tagja. A tényleges kato­nai idő letöltése után, 1953-ban került a vállalathoz, kétszeres sztahanovista ŐSZI TERVEK A JÁRÁSI KÖNYVTÁRBAN HETI TOTÓ-TANÁCSADÓNK Gyikó Benő, a Ceglédi Vasutas nemrég átigazolt csatára tippel a soron következő fordulőra: I. Fenerbabcse—Csepel. A Csepel csapata a magyar baj­nokság eddigi mérkőzésein elég­gé gyöngén szerepeit ■ és nem sok eséllyel veszi i'el a török bajnok elleni mérkőzésen a ver­senyt. A döntetlen is nagy si­kert ielentene 1 Z. Ferencváros—Dorog. Ferencváros tartja jő formáját és a hazai pálya is mellette szól 1. X 3. Szombathely—Újpesti Dózsa. Növeli a szpmbathelyiejk ön­bizalmát a legutóbbi fővárosi győzelem és odahaza kétszeres erővel fognak küzdeni az új­pestiek ellen 1 4. Diósgyőr—Tatabánya. Az eddig Jól szereplő Diósgyőr feltétlenül esélyes, de a Tata­bánya formája Is felfelé ível. Pontosztozkodás a legvalószí­nűbb x 5. Szolnok—Miskolc. A szolnokiaknak odahaza feltét­lenül győzniük kell az eddig eléggé mérsékelt teljesítményt nyújtó miskolciak ellen 1, x 6. Kecskemét _Debrecen J ó csapat a Kecskemét és az él­lovas debrecenieket odahaza két vállra fekteti 1 7. Pénzügyőrök—Borsodi Bányász. A pénzügyőrök formába lendül­tek és odahaza is esélyesek mindkét pont megszerzésére 1 8. Egyetértés—Elöre. Az Előre mintha visszaesett vol­na, az Egyetértés tartja jó for­máját 1. x 9. Szállítók—Budai Spartacus. Nagy összecsapásnak ígérkezik ez a mérkőzés és a Szállítók győzelme a valószínűbb 1 10. Zalaegerszeg—Sztálinváros. Sztálinváros az ősszel nagyon gyengén szerepel. Idegenben nem sok esélye van pontszer­zésre 1 II. Pécsi VSK—Komló. Papírforma szerint a komlóiak biztos -győzelme a lehetséges, a pécsieknek azonban nagy szük­ségük van mindkét pontra, ez megsokszorozza akaraterejüket 1 12. Bulgária _Szovjetunió. N ehéz akadály előtt áll a szov­jet csapat. Ha nyer, már beke­rül az olimpiai torna 16-os me­zőnyébe x, 2 A pótmérkőzéseken az otthon játszó csapatok az esélyesek. A szeptember nemcsak az iskolák kapuit nyitotta meg, megkezdődtek a művelődési házban a szerdán szokásos irodalmi estek és nagyobb lá­togatottságra rendezkedik be a járási könyvtár is. Itt az ősz, jönnek a hosszú téli es­ték, amikor többet olvasunk, akár szórakozásból, akár tu­dásunk bővítése végett. — Lesz anyagunk bőven a tanulási igény kielégítésére is — mondja Kányi Andrásns, a könyvtár vezetője. — Akit Cegléd története érdekel, ta­lálhat majd ezzel foglalkozó műyeket is nálunk. — JÖL BEVÁLT a nemré­giben megnyitott sütőipari üzemegység Törteién. Az üzem termelése napi 10 má­zsa kenyér. Azonkívül na­gyon sok a bérsütés. — TEGNAP MEGKEZD­TÉK az őszi árpa vetését a Dózsa Népe Termelőszövet­kezetben. 200 holdat vetnek be saját géppel és igaerő­vel. A munkálatokat a hét végéig befejezik. — VARGA ISTVÁN pék szakmunkás, a sütőipari vál­lalat albertirsai üzemegysé­gének dolgozója kéthetes SZOT-üdülésen vesz részt Hévizén. — A III. NEGYEDÉV el­múlt két hónapján a föld­művesszövetkezet áruháza 3,7, a bútorüzlet 6,4, a vendéglá­tóipari üzemegység 8,8 szá­zalékkal teljesítette túl ter­vét. — 279 000 FORINT ÉRTÉ­KŰ festett és kárpitozott bútort, valamint 109 sezlont gyártott augusztus hónapban a faipari ktsz. — 120 SZÁZALÉKRA tel­jesítette II. negyedévi tervét a Népbolt Vállalat rádió és villamossági szaküzlete. — SZIROKMAN ERNŐ, az abonyi italbolt volt vezetője vette át szeptember elsejével a Ceglédi Földművesszövet­kezet éttermének vezetését. — 35 MÉTER HOSSZÜ új kovács-bognár és külön asz­talos műhely építését kezdték meg a Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetben. Az épí­tési anyag nagy részét bon­tásból és maguk készítette vályogból nyerik és saját ma­guk építik az épületet. — MEGKEZDTÉK a mag- lueerna kaszálását a Táncsics Termelőszövetkezetben. A 25 hold kaszálását a héten sze­retnék befejezni. — AZ MHS EJTŐERNYŐS KÖRE a hó végén egyhetes edzőtáborozáson vesz részt Szolnokon, — MEGKEZDTÉK a Fűtő­ház utca salakozását. Jelen­leg akadályozza a munkát, hogy a Közlekedésépítési Gép­javító Vállalat nem tud döm­pereket biztosítani. De mi­helyt lesznek gépek, a mun­ka tovább folytatódik. — A NAPOKBAN TENEK városunkban óvodai felvételekről, zottságok elsősorban szülők gyermekeit veszik fel, ahol mindkét szülő dolgozik. — A SZOVJETUNIÓ föld­rajza címmel ismeretterjesztő előadást tart Szabó Józsefné tanárnő a művelődési ház Kossuth-szobájában szeptem­ber 13-án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel. DÖN- az A bi­azon Az Aeros Nagycirkusz előadásai Tegnap Kelet-Némctország egyik legnagyobb cirkusza ki­vételes sikerrel megkezdte előadásait. A közönség a Kos­suth téren levő pénztárnál már napokkal előbb igyeke­zett biztosítani jegyeit. Már a délutáni előadás alkalmával sűrű tömegek haladtak a Kos­suth Ferenc és a Rákóczi úton, a vásártéren fölállított sátorhoz. Szakkönyveket is szerzünk be, és például a mezőgazda­sággal foglalkozókról állan­dóan tájékoztatni fogjuk tsz- einket, és parasztolvasóinkat. Az újságban cikksorozatot in­dítunk a könyv és az olvasás megszerettetése és ismertetése céljából. Igyekszünk megva­lósítani felnőttek számára is a szabadpolcos kölcsönzést s a könyvkiválasztás megköny- nyítésére olvasóterveket készí tünk. Katalógusunk nagy ré­sze már most olvasóink ren­delkezésére áll. Közeli ter­vünk a törtei! Petőfi-könyv- tár mintakönyvtárrá fejlesz­tése, amelyben nagy segítsé­günkre vdn az ottani könyv­tár vezetője, Határ Hona és a községi tanács. A tsz-ek.kel személyes kapcsolatot ve­szünk fel, könyveket biztosí­tunk számukra és kölcsön­zésben is segítségükre le­szünk. — Régi és nehezen nyélbe­üthető tervünk a szakszerve­zeti könyvtárak összefogása és a járási könyvtár által törté­nő irányítása. Nagy lépés lenne a járás összes könyvtá­rainak fejlődése szempontjá­ból, ha sikerülne őket az ot­tani tanácsok igazgatása alá helyezni. így kerülhetne sor új járási könyvtárek létesíté­sére is. Ezeknek a terveknek jegyé­ben indul az új olvasó-szezon; Megvalósításukhoz azonban nem elég könyvtárosaink jó­indulata és szorgalma, szük­ségük van a tanácsok segítsé­gére is. Kevés a munkaerő és kevés a hely! Reméljük, hogy. a tanácsok találnak majd mó­dot ennek a két égetően fon­tos kelléknek megszerzésére. Ke. Hasznos kísérletek Alhertirsán Mint értesültünk róla, az albert­irsai Szabadság Termelőszövetke­zetben hasznos agró-biológiai kí­sérletek folynak, többek között az* szeretnék kikísérletezni, ho­gyan lehetne kukoricát kapálás nélkül termeszteni. Ehhez a gyom­irtó vegyszereket kívánják fel­használni, ezáltal nemcsak a ne­héz munkától szabadulnának me;, hanem növelnék a hibridkukorica hozamát is. Orvosaink áldoza­tos munkát végez­nek a betegek meg- gyógyításáért. Sok­szor éjt nappallá téve dolgoznak, ál­mukból felverve, nem számolva az időjárás viszontag­ságaival, mindig talpon vannak. A munkájuk megbe­csülést érdemel és méltóak is erre a bizalomra. Azonban elmondhatjuk, hogy egyes betegek csak önző érdekeiket te­kintik elsőbbrendű- nek, nem számolva azzal, hogy életü­ket a lelkiismere­tes orvosnak kö­szönhetik. Betegeik­től nem kívánnak sokat, csak szép szót. De van, ami­kor jogtalan szidal­mat kapnak. Ezt kö­vette el Zsengellér Sándor is. Zsengellér nemré­gen dr. Z. J. orvos­nál jelent meg, aki­től gyermekük ré­szére babakelengye beszerzéséhez orvo­si kiutalást kért. Azt a felvilágosítást kap­ta az orvostól, hogy 50 munkást a sátor leszereléséhez szeptember 11-én jó fizetéssel felveszünk a Széchenyi téren Nagycirkusz CEGLÉD Az orvosok megbecsülése védelmében \ az 5 igazolása ehhez nem szükséges, ha­nem a szülőotthon javaslata alapján, a városi tanács keres­kedelmi osztálya ad­ja ki a kelengye-utal­ványt. Zsengellér nem vette tudomá­sul az orvos több­ször elmondott tü­relmes felvilágosí­tását, hanem szidal­mazni kezdte, hogy „nem ért maga a szülészethez, nem ért a munkájához”, s nyomdafestéket nemtűrő szavakkal becsmérelte, mellyel ^ elkövette a törvény- ^ ben meghatározott, § felhatalmazásra ül- \ dözendő becsület- J sértés bűntettét. § S Ne tűrjük meg. ^ hogy orvosainkat $ ilyen támadás érje. § ezért Zsengellérnek \ a bíróság előtt kell ^ tetteiért felelnie. $ Csak annyi megbe- § csülést orvosaink- $ nak, amennyit min- § den más öntudatos ^ dolgozó is megkíván ^ önmagának. § — Orell — *

Next

/
Oldalképek
Tartalom