Pest Megyei Hirlap, 1959. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-26 / 226. szám
1959. SZEPTEMBER 26. SZOMBAT 3 A munkásosztály gerince — gerinces emberek összessége. Huszonegy kommunista vitatkozik, ahogyan mondani szokásos: gyakorolják a kritikát, önkritikát. Kíméletlenek: lerántják önmagukról és elvtársaikról a szégyenkezés, a hiúság héját, koppannak a szavak, ütnek. Pirul, aki szól, és vér önti el az arcát, aki hallgatja. Vasból kovácsolják ilyen kemény csapásokkal az acélt. Kíméletesek: nem csomagolják ugyan édes szavakba a keserű orvosságot, nem elégszik meg egyikük sem tessék-lássék dologgal. De mindenki érzi, bíráló és bírált egyaránt: a pártért harcolnak itt nem akármilyen emberek. A százhalombattai pártszervezet léte, a kommunisták hitele, a szavak és tettek egysége — ez a fő téma. Es körűié gyűrűzik a vita. Rózsa Sándor, öreg harcos: — Röstelltük, hogy más ember életébe belemarkoljunk. De a jövőben, ha kommunistának mondjuk magunkat, nem nézhetjük el egymás hibáit. Mert hogyan legyen tekintélyünk a pár- tonkivüliek között, ha szemünkre vethetik: a sok beszéd helyett nézd meg inkább a párttitkártokat — holtrészeg! Csupics Sztanko: — Beszéltünk mi már sokat a szervezeti életről, az ifjúság neveléséről, az oktatásról, de vajmi keveset tettünk! Vinis Györgynél — Káderhiánnyal küszködünk, kevesen vagyunk. De nem fééünk hozzá az ifjúsághoz. És az öregek? Miákits elvtárs panaszolja, hogy idős ember, nehezen tud az ifjúsággal foglalkozni. Hruscsov talán fiatal? Mégis elment Amerikába! Balázs Ferenc tanácselnök: — Ha dolgozunk a pártért, Vinis elvtársnő velünk verejtékezik. Megszakad a munkában. De ha egyéni gazdaként kimegy a piacra, és ott 250 forintot kér a munkástól az árpáért, akkor bizony ellenünk fordul! Tóth K. István, veterán: — A felszabadulás titán a mi falunkban óriási tekintélye volt a pártnak. Emlékezzetek csak a képviselő- választásra! Meg arra, hogy mi magunk csináltunk magunknak otthont, hogy magunk faragtuk a padokat, hogy nem sajnáltunk se éjjelt, se nappalt a párt ügyéért. Hittel, irtóztató nagy kittel indultunk az életnek. Azután jött a bor. En megkezdtem az ivást, az utódom folytatta... És ahány ház mellett pince van, annyi házba invitálták a párttitkárt, a tanácselnököt. És ha nem issza is magát részegre a kommunista funkcionárius, de lekötelezettje marad a házigazdának. Ha az másnap kéréssel állít be hozzá, nem tudja már tiszta szívvel elbírálni az ügyét, nem tud néki nemet mondani. Újhelyi József iskolaigazgató: — Bizony, szégyen, hogy a kommunisták, akiknek az egész mépet kellene taníta- niok, éppen a kommunisták nem járnak pártoktatásra, nem tanulnak! Vinis Györgyné: — Én is részese vagyok, hogy tespedt a pártszervezet. Vezetőségi tag vagyok. De volt-e olyan taggyűlés — egy kivételével —, amikor a tagság megbírálta volna a vezetőséget? Ez, a kritikátlanság volt a hibák főoka! Alkohol, tespedtség, tanu- latlanság ... Erről szólnak egymás után. Nagy-nagy indulatok feszegetik a szűk szobát, feszítik az embereket. Szinte kikényszerítik a kemény szavakat. Jó ez így. A kommunista — ember, mint a többi. Igaz. messzebbre lát, többet vállal, keményebben dolgozik, de nem ment a hibáktól. NEHÉZ... ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\W\\WY A párt: a munkásosztály gerince. A párt: a mi ügyünk halhatatlansága. A párt: az egyetlen, melyben sosem csalódok Ma inas vagyok. de holnap a térképen én törlőm te a határt. Osztály-agy, osztály-ügy, osztály-erő, osztály-dicsőség: ez a párt. ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\N Tóth K. István, mikor még dörögtek az ágyúk, füstölögtek a romok, a pártot szervezte, az építést irányította, s vele méíg sokan a taggyűlés huszonegye közül. Negyvenötben is, ötveinhat- ban is tudták, hol a helyük, mit kell tenniük. Tudták: a párt a mi ügyünk halhatatlansága és ők meghaltak volna e halhatatlanságért. Balázs elvtárs tehetetlen, ha egy értelmiségivel kell vitáznia. De a százhalombattai kommunisták nagy része — Tóth elvtárs, Vinis elvtársnő, Balázs elvtárs, Lenkei elvtárs és még vagy tizenöten — igaz, nem saját hibájából — megrekedt a negyedik-ötödik-ha- todik eleminél. Léjikei elvtársat kín hallgatni, amikor a beszámoló szövegével küszködik. Vinis elvtársnő nem tudja megérteni: a gazdaság nem állhat fél lábán szocialista, fél lébán kistermelői alapon. Osztovics elvtárs megelégszik azzal, hogy élenjáró gazda és nem feszi meg a lépést, hogy élenjáró termelőszövetkezeti tag legyen belőle. De: A párt az egyetlen, melyben sosem csalódol! Ezen a vezetőségválasztó taggyűlésen izzott a levegő. Nem huszonegyszer egy ember ült a százhalombattai művelődési ház kemény padjain, hainem maga a Párt. Sűrített erő, tömöritett akarat. Önmagunk haját megragadva nem tudunk kiszakadni a hínárból. De ha összeforrott kollektíva markolja meg az embert üstökénél fogva, kiszabadítja, mégha akkora kölöncök húznák is vissza, mint a szesz, az elbizakodottság, a tánulatlanság. A tagság elérte, igaz, nem egy szóra, hogy Tóth K. István immár harmadik hónapja nem nyúl a pohárhoz. Ha a százhalombattai kommunisták kemény bírái lesznek egymásnak, Lenkei Bertalan is elbúcsúzik az alkoholtól, V&nisné is megteszi a döntő lépést a közös felé és mind valahányon pótolják azt amit annak idején a mull rendszer hibájából elmulasztottak. a tanulást. Es akkor tekintélye lesz a pártszervezetnek, hitele a kommunistáknak. Akkor jönnek majd a többiek, a ‘kívülállók, fiatalok és öregek egyaránt. Jöjjenek is, szükséíj var reájuk. Hogy — ha nem is c térképről, de legalább — a község határáról letörölhessék a határokat; a barázdákat. A pártszervezet átiag életkora: vagy ötven esztendő Hát lehet ilyen hajlott korban tanulni? El Százhalombattán egy pedagógus. Felül a hatvanon Crosz szálios tanár, és most élete őszén elhatározta: megszerzi a német szaktanári képesítést is. Tanul. Szorgosan, fáradhatatlanul. fiatalos héxrvel, mint egy diák. Pártonkivüli az öreg. (Majakovszkij) Tanulhatnak-e példájából a kommunisták? Tanulni soha, senkitől se szégyen. Ahogyan a pártonkívüliek tanulhatnak hitet, harcosságot, áldozatvállalást Udvar - di Károlytól, Vinis György- nétöl, Tóth K. Istvántól, Lenkei Bertalantól és a többiektől., úgy tanulhatnak a kommunisták az idős pedagógustól: tanulni sohasem késő, a tudásból sohasem lehet elég. Osztály-ügy, hogy a kommunisták gyülekezete az osztály agya is legyen. A mai fiatalokat legalább nyolc esztendőn át okosítják az életre. Olvasnak, mint a vízfolyás, ismerik a korszerű technikát, színházba és moziba járnak, művelik magukat az iskola elvégzése után is. Ezeket a fiatalokat nem lehet csak a tapasztalat tárházából kielégíteni. Ezek már többet akarnak, többet várnak. Nehéz volt lemondani a pohárról, Tóth elvtárs? — Nagyon nehéz. — Nehéz deres fejjel könyvet fogni és tanulni? — Talán még nehezebb. De muszáj! Aki kommunista, annak muszáj. Hogy vezetni, ellenőrizni, tanítani tudjon. És nemcsak szemináriumon kell tanulni. Egy pont, egy vessző, egy ü betű — a legerősebb embert is maga alá gyűri, ha nem mestere az olvasásnak. A legtudósabb szerző legjobban megírt könyve is idegen marad annak, aki — habár szeretné vérévé tenni mindazt, amit olvas — nincs jóbarátságban a betűvel. Tanulni kell, hogy a párt az osztály ereje legyen, hogy a százhalombattai pártszervezet az osztály dicsőségéért sikerrel harcolhasson. Még akkor is, ha ez a munka, a tanulás, a nehéznél is nehezebb. Garami László Tanácskozik a SZOT ötödik teljes ülése Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára tartott beszámolót a szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről és feladatairól a szocializmus építésének gyorsításában. Elmondotta többek között, hogy a kongresszusi munkaversenyben a kollektív versenyformák kerültek előtérbe. Különösen figyelemre méltó és a jövőre vonatkozóan is nagy jelentőségű, a szocialista címért folyó brigádmozgalom. E mozgalom további terjedéséhez mind a mozgalmi, mind a gazdasági vezetőktől segítséget várnak dolgozóink. Szélesebb területeken kell ismertetni a SZOT irányelveit, mert ennek hiányában egyes helyeken még meg sem alakultak a brigádok. Előfordul, hogy az irányelveket mereven alkalmazzák, például helytelenül feltételeket szabnak a szocialista címért versenyző brigádoknak, holott csak a feladatokat kellene alaposan ismertetni a dolgozókkal, hogy a brigádok sajátmaguk elkészíthessék vállalásaikat, kijelöljék céljaikat. Az üzemek helyesen teszik, ha lehetőségeikhez képest, erkölcsi és anyagi elismerésben részesítik az eredményesen dolgozó brigádok tagjait. A dolgozók sok helyen még most sem ismerik pontosan, hogy mit kell tenniök üzemük, műhelyük vállalásának teljesítéséért. Ennek egyik oka, hogy az eredmények értékelése, nyilvánossága, sok helyen csak az üzem és a műhely vállalására korlátozódik, nem foglalkoznak eléggé az egyének, vagy brigádok eredményeivel, munkamódszereivel. Gáspár Sándor beszámolóját vita követte. Vak Bottyán 1 '7/10 szeptember 26-án, kétszázötven évvel ezelőtt, halt meg Bottyán János, a legendás „Tigris apánk", Rákóczi legtehetségesebb és legnagyobb közszeretetnek örvendő tábornoka. Bottyán elszegényedett kis- nemesi családból származott és már fiatalon vitézi életre adta fejét. A séllyei végvár közvitéze volt, amikor egy országos hírű hőstettel nagy nevet szerzett magának. Álruhában belopódzott a törökök által megszállt Érsekújvárba és fényes délben letaszította az imára hívó müez- zint a minaretből, majd pedig kitört a városból. Ezután gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán. Buda 1686. évi ostrománál már főhadnagyi rangban vett részt, egy évvel később pedig a szegénysorsú magyarok részére majdnem elérhetetlen ezredesi ranggal tüntette ki a császár. A délvidéki harcokban vesztette el fél szemét. Egy ideig az Alföld katonai kormányzója volt, ahol kemény szigorral párosult igazságosságával szerezte meg a nép szeretetét. 1701-ben már a Rajna mentén harcolt, de rövidesen hazarendelték, mert a császári haditanács úgy vélte, hogy mini a legnagyobb hírű magyar katona, egyedül ö szállhat sikeresen szembe Rákóczi kurucaival. Bottyán — aki ekkor már hatvanöt év körüli, idősebb ember volt — egy ideig harcolt is, sőt a nagyhírű Ocskayval személyesen vívott párbajt, de ellenfelei Zólyom elvesztése miatt csakhamar bevádolták és bebörtönözték A börtönből jobbágyai segítségével Rákóczihoz szökött, akinek egyetlen köznemesi sorból származó tábornoka lett. Elfoglalta Érsekújvárt és sorozatos haditetteivel a fejedelem legeredményesebb hadvezérének bizonyult. Amíg a főúri tábornokok egymás után vesztették el a döntő csatákat, Bottyán 1707-ben két hónap leforgása alatt majdnem az egész Dunántúlt elfoglalta és tucatnyi erős várat vett be rohammal. Többet, mint amennyit hadvezér-társai az egész szabadságharc alatt elfoglaltak. Üreg kora ellenére személyesen vett részt a harcokban, katonái sebezhetet- lennek tartották. Amikor pedig a szabadságharc a pénz elértéktelenedése miatt anyagi válságba került, a szegény közvitézböl időközben gazdag emberré vált Bottyán volt az egyetlen, aki a főrendűek és nemesek megadóztatását javasolta Rákóczinak. A fejedelem nem merte követni ezt a korát megelőző tanácsot, T örhetetlen hűséggel harcolt a szabadságért akkor is, amikor Rákóczi népszerű, de gyenge jellemű hívei közül már nem egy árulónak bizonyult. Vak Bottyán nem a harcmezön pusztult el, ha\nem valószínűleg agyvérzés végzett vele tarnaörsi táborában, 250 évvel ezelőtt. Teste Gyöngyösön nyugszik a nagytemplomban, emlékét legtehetségesebb hadvezéreinké között őrzi a magyar történelem. O. I, ,,Talán ez volt a film történetének legnagyobb napja“ A bécsi Volksstimme és a párizsi Liberation egyaránt beszámol arról a meleg fogadtatásról. amivel Hollywoodban fogadtál: az oda látogató Hruscsovot és feleségét. „Talán ez volt a film történetének legnagyobb napja” —mondotta Marilyn Monroe, a híres filmszínésznő, Arthur Millernek, az ismert drámaírónak a felesége. „Vonzó egyéniség, intelligens és kitűnő csevegő. Mindezen kívül — úgy érzem, valami dinamitszerű van benne.” — jegyezte meg Chevalier. Gyakran jár moziba? kérdezte Gary Cooper. — „Nem mondhatnám. Felettébb ritkán” — válaszolta: Hruscsov elvtárs, majd hozzátette — tudja, az úgy rare* hogy ha egy hozzám hasonló ember túlságosan sokat jár moziba, aklujr félő. hogy nem tudja sokáig megtartani miniszterelnöki tisztét”. A filmszínészek szeretettel vették körül Hruscsov elvtárs feleségét is. „Bájos hölgy és nagyon bölcs” — jegyezte meg Frank Sinatra. g ^ ryindi bácsi, tessék szólni \ O Béres Pistának! $ — Mit mondjak neki? — ^kérdezi az alacsony, köpcöí § Bandi bácsi, az üzem ..páter §familias"-a, tettetett szigorú- ósággal, a fiúsán karcsú, szőke- Ó copfos lánytól. ^ — Azt, hogy... — Szűcs ^ Klára elpirul, a másik, nála ^alacsonyabb, ondolált feji kislányra lnéz: — Mondd te \vera! ^ Tóth Vera, akit egyébként ^Bogáncsnak hívnak a gyár- ^ ban, szaporán kezdi: ^ — Igenis, Bandi bácsi, Beßres Pista is, Borsánszkl Lac, |is ránktolják, a kocsit... Meg gazt is mondják, hogy... g — Ne játsszatok, akkor \nem lesz bajotok velük — 5szakítja félbe Brull Endre, c ^mendei téglagyár vezetője az § induló szóárada tot. ^ Közben odaérnek a fiúk is §a nyerstéglát szállító tolóko- ^csival az őrlö-formázó gépihez, ahol víztől csillogóan ^ bukkan elő a nyerstégla. A gtolókocsik felsorakoznak a sinnen, Egy férfi ötösével össze- ^ fogva, rakja a kiformált agya- §got a tálcaszerű kocsiplátóra §amelyet a szállítószalag lök c ^ keze alá. ^ Brüll Endre kövérkés, rö- ^ vid ujjú kezével összebor- ^zol ja Béres Pista haját. ^ — Milyen legények vagyatok, ha nem fértek össze a ^lányokkal? Utóvégre udvaria- Ó sa k is lehetnétek. g Aztán a lányokhoz fordul: g — Klári, te meg ne panasz- $ kodj! Tudom, hogy a stafi- $rangodhoz már csak a bölcső ^hiányzik, de legényt nem \ kapsz, ha mindig porolsz ve- ^ lük. ■5 — Kinek van igaza ebben a ^vitában? — kérdezem a ménedéi téglagyár nyolcvannégy k munkásának elismert „apját". BOGÁNCS ÉS TÁRSAI Gyorsfénykép a mendei téglagyárról — Fiatalok... — vonja meg nevetve a vállát. A piros tetejű nyerstéglaszínekhez megyünk, ahová tolókocsik szállítják az agyagot. A tégla itt szárad ősszel három, nyáron két hónapot. A négy asszony — Pór Istvánná brigádja — a beálló tolókocsiról négyesével emeli le és rakja gúlába a téglára formázott agyagot. Egy mozdulattal darabonként különválasztják, hogy minden oldaláról jobban érje a levegő, a szél. Minél szárazabb, annál kevesebb a selejtjük. Most már lenyomták 1,3 százalékra. Kettő volt. Bogáncs jelenik meg a teli kocsival a szín alatt. — Megkapták ám a fiúk a magukét Bandi bácsitól! — újságolja nagy hangon. — Tán még a nyaklevest is? — hangzik hamiskásan az egyik asszony haéngja. — Azt nem, de ... — a kislány szájában elhal a szó. A mellettük levő gúlautcában meglátja a gyárvezetőt és Mészáros Ernőt, a művezetőt, akit ismét megválasztottak párttitkárnak Bandi bácsi úgy tesz, mintha nem hallana semmit. Az asszonyok nevetnek, Bogáncs pedig üres kocsijával gyorsan eltűnik a kanyarodóban. — Holnap mosni akarok — jelenti be Pintér Andrásné a többieknek, két kocsi érkezése között. — Már nagyon összegyűlt a ruha. — Egy óra alatt végzel vele, akármennyi — jegyzi meg Bori cs Józsefné. Közben odaér a két férfi és feléjük fordulva folytatja. — Jó lenne megvenni a csavar ót is. i párttitkártól tudom meg, Ax hogy mosógépet — nagyméretűt — már vett a kollektíva. Az új fürdőépület kazánházában állították fel, ahol mindig rendelkezésükre áll a meleg viz. Csak a mosószert kell megvenni. — Meg a csavarót is — ismétli Boricsné. — Úgy, ahogy a mosógépet vettük, ezt is megszerezzük saját erőből. A Pest megyei Hírlap terjesztéséért kaptunk 1500 forint jutalmat, ehhez külön mindenki ezer téglát berakott, vagy égetett. Így lett mosógépe az üzemnek — fordul felém ma- gyarázólag. — A televíziót meg a jutalomból vettük meg — fűzi hozzá Pintérné. — Tegnap a Fene ... Fener... vagy mit tudom én, minek hívják azt a török futballcsapatot! Láttam a meccset. Voltunk vagy 150- en a kultúrteremben. Mindig sokan jönnek a faluból is a műsort nézni. — A féléves tervünk túlteljesítéséért kaptunk ötezer forint jutalmat — szól közbe Brüll elvtárs. — Abból vettük a televíziót. — Az év végén mit veszünk? — fordul a párttitkárhoz Boricsné. — Mert a nyereségrészesedésem ezer forinton felül volt. — Annyi biztos lesz, mint tavaly! — mondja a párttitkár. — Kell is, hogy legyen, mert a kilencmillió tégla október végére Ikészen lesz! Az pedig egész évre szól! Amit utána vwwwvwwvwwxwvwxwwwvwvvvxwww csinálunk, az már ráadás a tervre, meg a kongresszusi felajánlásra is. Bandi bácsi is, a párttitkát is nevet. Erre a megállapítás-* ra azonban nem felelnek. Boricsné kutatva néz rájuk, aztán kicsit indulatosan folytatja: — Számontartom én, hogy mit végeztünk, hiszen szak- szervezeti bizalmi vagyok! Emlékezzenek csak rá, hogy a központ hétszázezer téglát akart a kongresszusi versenyben. mi meg egymilliót mondtunk. Több is lesz annál, igaz-e asszonyok?! Az új, négykamrás kemence építkezésénél a KlSZ-titkár csatlakozik hozzánk. — Szeretnék bemenni holnap a járáshoz — kéri is, jelenti is Mészáros Ernő művezetőnek. — Minek? — November 7-re színdarab kell. Már együtt van hozzá a társulat. Meg... — elakad és kicsit habozva folytatja! —i Úgy gondoljuk, hogy jövő hónap végén tánciskolát csinálunk ... — Mi jutott eszetekbe? dörmög Brüll Endre. — Tánciskola ... még mit nem?! tj a kérik a fiatalok, mill ért ne? — így a párttitkár. — A gyári KISZ-vezetöség úgy gondolja, hogy jobb lesz, ha az egész falu fiataljai idejönnek a mi kultúrliázunkba... Szocialista falu lesz Mende is... Jobb, ha már most ösz- szeszokunk... Meg a tánccal egy kis illemet is tanulunk... — Hát az bizony rátok féri — buggyan ki a nevetés Bandi bácsiból. — Ha a takarítást és a rendfenntartást a KISZ vállalja, akkor csak táncoljatok — illedelmesen. Déry Károly
