Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-01 / 179. szám
pr.sT MEG kJCirlap 11*59. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT Futóellenőrzés helyett alapos vizsgálat Bírálatunk nyomán megjavult a MEO-ellenőrzés a Ganz Árammérőgyár fúrósmühelyében A közelmúltban megbíráltuk lapunkban a Ganz Árammérő- gyár fűrós műhelyének meó- sait és gépbeállitóit, mert figyelmetlenség és felületes ellenőrzés miatt csak a kész árammérők vizsgálata közben jöttek rá, hogy az óramű 55 ■fogas kereke helyett 56 fogast martak. Az ezt követő vizsgálat kiderítette, hogy összesen körülbelül 12 ezer rossz kerék készült, amelyből szerencsére, még nem sokat szereltek be az árammérőkbe. , A napokban ismét ellátogattunk a gyárba, hogy meggyőződjünk róla, mennyit változott a helyzet a bírálat óta. Gulyás Bálint elvtárssal, a MEO főnökével beszélgettünk erről. Elmondta, hogy elemezték a hiba okait. Valóban a beállítok és a minőségi ellenőrök követték el a hibát. A beállítok az első darabokon nem számolták meg a fogakat és nem adták át ezeket ellenőrzésre a meósoknak, viszont a meósok sem követelték meg az első darabok bemutatását. Azt azonban már nem lelhetett kideríteni, hogy melyik műszakban történt a hiba, tehát a személy szerinti felelősséget nem lehetett megállapítani. — Okultunk a hibából és megváltoztattuk az ellenőrzési rendet ebben a műhelyben, ahol a legtöbb és a legkisebb alkatrészek készülnek — — mondta Gulyás elvtárs. Azóta a műhelyben egy könyvben vezetik a gépek beállítási időpontját, beírják, hogy ki állította be a gépet és azt is, hogy milyen alkatrészt kezdtek gyártani. így mindenkor meg lehet állapítani, ha hiba történt, hogy mikor és ki követte el azt. — Ez azonban csak félmegoldás lett volna, mert így még mindig nem szüntettük volna meg a hiba keletkezésének forrásait. Ezzel a módszerrel csak a felelősség állapítható meg. Ennek az intézkedésünknek tehát komoly műszaki intézkedéssel kellett párosulnia — folytatta a MEO-főnök. Ez is megtörtént. Idomszereket készítettek a fogaskerekek fogszámának ellenőrzéséhez. Ezzel ellenőriz a beállító és a meós is, tehát nyomban megállapítható az esetleges hiba. Még ez sem nyugtatta meg teljesen az illetékeseket. Teljesen átszervezték a minőségi ellenőrzés rendszerét a fúrós- műhelyben. A beállítok és a művezetők vállalták, hogy a futóellenőrök munkáját maguk elvégzik. így a műhelyben elegendő egy bemérő ellenőr. A felszabaduló dolgozókból erős támponti ellenőrzést szerveztek, ahol minden alkatrészből minden munkaművelet után mintát vesznek és megvizsgálják a méreteket és a minőséget. Tíz ember dolgozik a támponti ellenőrzésen, akiknek az a kötelességük, hogy a megadott táblázatok alapján kiszűrjék a selejtes darabokat és azonnal felhívják a figyelmet a tapasztalt hibákra. Érdeklődésünkre, hogy hozzávetőleg hány darab alkatrész készül el addig, amíg ellenőrzésre kerül egy tétel, így válaszolt a MEO-főnök: — Körülbelül ezerötszáz darabos mennyiségnél már beérkezik a minta a támponti ellenőrzésre. Ha tehát hiba történne és sem a beállító, sem a bemérő ellenőr nem vette volna észre, itt azonnal rájönnek és legfeljebb ilyen, viszonylag kis tjétel lehet selejtes. Ebben a műhelyben tehát már megnyugtató a MEO ellenőrzési rendje. Dunajszki András elvtárs, az igazgató viszont úgy vélekedik, hogy az egész gyárban még nem ilyen megnyugtató a helyzet. Ezért tervezetet készíttetett a MEO-val, amely sok hasznos intézkedést tartalmaz, de sok tekintetben módosításra szorul még, amit a közeljövőben végre fognak hajtani. Kemény kézzel igyekeznek rendet teremteni a Ganz Árammérőgyárban a minőségi ellenőrzést illetően. Bizonyos, hogy így tovább növekszik majd a gyár jó hírneve és az úgynevezett „pech korszakok” is végleg a kapun Kívül rekednek. — f — KULTUR HÁZ, ORVOSI It I. Mill 1.0. VILLANYHÁLÓZAT, STRANDFÜRDŐ Harminckét nagyobb építkezést végeznek az idén a községfejlesztési alapból a dabasi járásban Elítélték a dánszentmiklósi Micsurin Tsz korrupt vezetőit A dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet vezetői; Miníkó Gyula 34 éves főkönyvelő, Ménesi László 38 éves könyvelő és Tabányi Pál 50 éves elnök hosszú időn keresztül űzött bűnös manipulációikkal százezrekkel károsították meg a tagságot. Egymással és bűntársaikkal ösz- szejátszva, az eladásoknál a befolyt vételár egy részét könyvelték csak el a szövetkezet javára, a többin megosztoztak. Amikor a szövetkezet gyümölcsösét jégkár érte, Székely Sándort, a megyei tanács 32 éves agronómusát és Kovács György 39 éves biztosítási becsüst tíz-, illetve tizenötezer forinttal megvesztegették, hogy magas kárösz- szeget állapítsanak meg. Ezenkívül bűntársaikkal együtt a bűncselekmények sorozatét, követték pl. 'Amikor a vísszaéíésékér le-* leplezték, Minkét, Ménesit, Tabányit és Székelyt letartóztatták s rajtuk kívül 21 társuk ellen emelt • vádat az ügyészség. Egyhónapos tárgyalás után most hozott ítéletet a nagyszabású bűnügyben a Pest megyei Bíróság, amely Minké Gyulát 11 évi, Ménesi Lászlót 12 évi, Tabányi Pált ötévi, Székely Sándort háromévi, Kovács Györgyöt kétévi börtönre ítélte, néhány vádlottat fölmentett, míg a többiek kisebb büntetéseket kaptak. A bíróság elrendelte a négy letartóztatott további fogvatartását. Az ügyészség súlyosbításért, a vádlottak enyhítésért, illetve felmentésért fellebbeztek. már rendelkezésre áll. Meg kell állapítani azonban, . hogy az első félév tervteljesítését az állami tervezőintézeteknél megrendelt késedelmesen szállított tervek hátráltatták. Bizonyos mértékig az anyaghiány is hátráltatta némely munka elkészültét, ezeket a nehézségeket azonban elfekvő anyagok, vagy beszerezhető más anyagok felhasználásával sikerült áthidalni. A jelentés dicsérettel emlékezik meg Alsónémediről, amely az előző években a községfejlesztési terv teljesítését illetően a legutolsók között kullogott, most pedig az elsők közé került. Ehhez az eredményhez sokban hozzájárult a társadalmi munka helyes megszervezése. A társadalmi munka szervezése terén Bugyi és Sári község mutat rossz példát. Egyre több község barátkozik meg a munkák házi kezelésben való elvégzésével. Az így végzett munkáknál 21 százalékos megtakarítás mutatható ki, az állami vállalatok, kisipari szövetkezetek és kisiparosok által kivitelezett munkák költségeivel szemben. Bugyi ez évben folytatta az orvosi lakás és a ravatalozó építését, míg az orvosi rendelő építése befejeződött. Da- bas alig végzett el eddig valami munkát, ennek az Oka az, hogy a terveket későn készítette el. Cyálon megkezdUBORKASZÜRET ték a kultúrház bővítését, Gyónón pedig a strandfürdő építését folytatják. Ezt a munkát házi kezelésben végzik és ezáltal 120 000 forint megtakarítás várható. Hernád községben tervszerűen folyik a kultúrház építése, folyamatban van a fodráitaműhely és a községi mérleg építése, a felsőhemádi iskola bekerítése, továbbá a sportpálya tala jegy engetési munkái. Inárcs erre az évre csak a villany- hálózat bővítését tervezte, újabb tervében szerepel sportöltöző építése, az óvoda korszerűsítése és a hangoshíradó építése. Kakucson, valamint Ócsán az első félévben az előirányzott munkáltat elvégezték. Örkény mindöss'ze 5,7 százalékra teljesítette tervét, mert a strandfürdő tervdokumentációja nem készült el. Pusztavacson át kell dolgozni a tervet. Sári községben a harmadik negyedévben út, a negyedik negyedben pedig villanyhálózat építése várható. Tatárszentgyörgy anyagi eszközeit teljesen igénybe veszi a kultúrház építése. Táborfalván az épülő kultúrotthon átvételére augusztus vége felé kerül sor. Újlengyel folytatta a tanácsház építését házikezelésben. Ezzel 91 000 forint megtakarítást ért el. Üjhartyán főfeladata ebben az értendőben a kultúrház építése lett volna, amit azonban terv hiányában csak a harmadik negyedben kezdenek el. Újabb érdekes tudományos megállapítások a szovjet geofizikai rakétáról Naponta 200 mázsa friss, harmatos uborkát vásárol fel Bagón a földművesszövetkezet a termelőktől (Csekő felv.) A tudományos körökben • világszerte nagy érdeklődést váltott ki a két szovjet geofizikai rakéta felbocsátása. Á Kísérlet több szempontból is foglalkoztatja a kutatókat. Először is a 20, illetve a 22 mázsa hasznos terhet egylépcsős rakétával sikerült fellőni két kísérleti állattal. Ezt a szovjet tervezők és szakemberek nyilatkozata szerint újfajta hajtóanyaggal, különböző boránok keverékével sikerült elérniük. Mindez közelebbhozta azt a napot, amikor olyan méretű és hasznos terhelésű rakéta hagyja majd el a Földet, amely visszatérésre alkalmas műholdat vagy a Holdon leszálló ■automatikus laboratóriumot vihet magával, • De talán még ennél is jelentősebb, hogy most először sikerült elérni, hogy a rakéta az emelkedésen kívül semmilyen más mozgást nem végzett, eltérve az eddigi műholdaktól, amelyek tengelyük körül és egyéb módon mozogtak pályájukon. Ez a körülmény elsősorban az ember űrbeni utazása szempontjából fontos. Ugyanis forgó rakétában az ember számára kellemetlen tünetek jelentkeznek. Ha az utas a rakéta közepén helyezkedik el a röpítő erő a vért a központtól kifelé, a fejbe és a lábakba hajtja. Állatokkal végzett kísérletek tanúsága szerint a láb és a fej ólomnehézzé válik a túlzott vérnyomás miatt, a szem előtt pedig sötét foltok jelennek meg. A vérkeringésnek ez a zavara veszélyessé válhat, mert a hajszálerek repedése belső vérzést okoz. Ha a kísérleti személy nem a rakéta központjában van, hanem a peremen fekszik, akkor a centrifugális erő miatt ránehezedő nyomás következtében a légzés válik nehézzé. Mindezek a körülmények a világűrbe induló embert annyira megviselnék, hogy kétségessé válna élve való visz- szatérése. Az új szovjet rakéta nagy érdeme, hogy kiküszöbölték a forgást és ezzel együtt a különböző élettani zavarok keletkezését. A többszöri hasonló kísérletek bebizonyították, hogy ma már megoldottnak tekinthető a világűrnek emberrel történő meghódítása. Ünnepség az alsógödi „Fészekben" A Budapesti Vörös Meteor Sport Klub az alsógödi „Fészekben”, a volt Munkás Testedző Egyesület telepén, 1959. augusztus 2-án a Tanácsköztársaság 40 éves évfordulója tiszteletére ünnepséget rendez. Ez az ünnepély a régi munkássportolók seregszemléje lesz. A RÓKA FOGTA CSUKA A dabasi járás tanácsülése most foglalkozott a községíej- lesztési tervek első félévi teljesítéséről szóló jelentéssel, amelyet tudomásul vett. A jelentésből kiderül, hogy erre az esztendőre 32 nagyobb építkezést terveznek, s ezek közül 22 munkálatait már megkezdték. A 22 új létesítményből a félév végéig ötöt fejeztek be, öt pedig befejezés előtt áll. Befejezték többek között a bugyi orvosi lakást, a tatárszent- györgyi autóbuszmegálló építését és a dabasi hangoshíradó felszerelését. A járás községfejlesztési bevételi előirányzatának az állami árkülönbözet megtérítéssel felemelt összege 5 950 000 forint, amelyből az első félévben 3 008 000 forint folyt be. Az évi kiadási előirányzat 3 468 132 forint, amiből június 30-ig 1 703 900 forintot használtak fel. A tervezett munkálatok kivitelezése — kivéve néhány kisebb jellegű felújítást — biztosítva van. Mind a tervdokumentációk, mind a kivitelezés, két kisebb villanyhálózat bővítés kivételével, most más az ügy, különben van- ^ nak ennél sokkal hosszadat- ^ masabb ügyek is. A tekintélyes aktacsomag — | amely lassan már nem fér ^ bele egy aktatáskába — nem ^ tud megszólalni. Csak szó- ^ morúan tűri. hogy újabb és ^ újabb bélyegzők kerüljenek ^ rá, s hagyja azt is, hogy egy- ^ mással homlokegyenest ellen- ^ kező vélemények kerüljenek ^ az újabb és újabb lapokra. ^ Az akták helyett hadd ^ mondja el az újságíró véle- ^ menyét: ^ Nem vaigyok jogászember. ^ Én is érdeklődéssel várom a ^ Legfelsőbb Bíróság végre ^ pontot jelentő döntését. Sze- ^ rencsére ez ellen már nem ^ lehet fellebbezni. így hát ^ nem is szaporodik majd to- ^ vább az aktacsomag. De: ^ nem lehetne sokkal egysze- ^ rűbben, sokkal gyorsabban? ^ A róka fogta csuka ügyek ^ nem F.-nének és nem F.-nek ^ jelentenek terhet. Nekik ez £ csak izgalmas civakodás, ^ amelyben hol az egyik, hol ^ a másik van felül. Hol van ^ már a kiskorú ebben az egész ^ ügyben? Mert már presztízs- £ kérdés lett az egész dologból. ^ S az ilyen presztízs-ügyek ke- £ rütnek nekünk sok-sok mun- ^ kaórába, forintba, felesleges í tárgyalásokba. S ez az, ami £ ellen szót kell emelni. Erre ^ jó példa a „róka fogta örök- ^ ség” ügye. £ Mészáros Ottó í mizték, amiből neveltetését biztosítani lehetett volna, azt adta az anyja el. — De hiszen maguk is megváltoztatták álláspontjukat! — Ez igaz. De aki rossz álláspontot . képviselt, sajnos, sokkal nagyobb hibákat is elkövetett. Az asszony különben hetenként a nyakunkra jár, s azzal fenyegetődzik, hogy majd összeköttetése segítségével elintéztet bennünket* Az asszony mondja: — Persze, hogy eladtam a földet. Kinek mi köze hozzá. A kislányomat éh nevelem, én fedezek minden költséget, ahhoz nyúl az ember, amihez tud. — Igaz, hogy maga összeköttetésekkel fenyegetődzik? — Kérem, ebből egy szó sem igaz! — Úgy érzi, hogy magának van igaza? — Az csak természetes. A megyei gyámhatóság: — A kiskorú érdekeit az anya eljárása mélyen sérti. Érthető, ha mi ilyen szempontból meg is tettük észrevételeinket a Legfelsőbb Ügyészségnek. — De hát hol az igazság? — Természetesen a mi oldalunkon. A Legfelsőbb Ügyészségen: — Mi a törvényességi óvást helyesnek tudtuk, s annak tudjuk ma is. Nem vonjuk vissza. Fogas jogi probléma a dolog, ezért ilyen fhosszadalhoz fordult, majd a megyei bírósághoz, ahol meghozták azt az ítéletet, hogy a közjegyző második döntése a helyes. Az asszony élve jogaival, a Legfelsőbb Ügyészséghez fordult, ahol törvényességi óvást jelentettek be az ítélet ellen. A Legfelsőbb Bírósághoz került az ügy, ahol eddig három ízben foglalkoztak vele, de ítélet még nem született. Reklamál a gyámhatóság, az anya, az apa, a közjegyző, s ki tudja még kicsoda, s közben a földet megvásárló parasztok a fejüket kapkodják, hogy miféle üzletbe vitték őket; Itt tart jelenleg az ügy. A végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondja ki, s nem ránk tartózik a dolog jogi része. De igenis ránk tartozik, s ezért emelek szót. az ilyen róka fogta csuka ügyek kérdése, amelyek rengeteg fölös munkát adnak az államapparátus különböző fokú szerveinek, s értékes munkaórákat rabolnak el sokkal fontosabb ügyek elől. Engedtessék meg, hogy idejegyezzek pár beszélgetést. A városi gyámhatóság képviselője mondja: — Az csak természetes, hogy pereskedünk, hiszen a kiskorút lényegében kisemlombosodni a negyven holdnyi örökség. S most — az ügy érthetősége kedvéért — kénytelen, vagyok pár száraz tényadatot felsorolni. A végrendelet közjegyzői tárgyalásán a közjegyző nem tartotta szükségesnek a tiltó rendelkezés telekkönyvi bevezetését. Az anya — kihasználva ezt a lehetőséget — kapott az alkalmon, s hamar eladta a föld felét. Amit nem lehetett volna eladni. Az üzletbe belement a gyámhatóság akkori képviselője is, aki azóta börtönben ül — a legváltozatosabb szabálytalanságok és visszaélések miatt. Amikor a föld eladása kiderült, az apa szaladt a bírósághoz, s újabb közjegyzői tárgyalás lett az eredmény, ahol a közjegyző megállapította, hogy: mégis be kell vezetni a tiltó rendelkezést. De a föld már tizennégy gazda kezén volt ekkor! Hogyan lehet ezt visszacsinálni? A városi gyámhatóság a másodfokú gyámhatósághoz fordult, s mivel a beleegyezését adó gyámügyes ekkor már börtönben ült, a két gyámhatóság egyöntetűen azt állapította meg, hogy a közjegyző második döntése helyes, ez szolgálja a kiskorú érdekeit. Az anya a járásbíróságRóka fogta csuka, csuka fogta róka, vadász fogta mind a kettőt — mondja a magyar népmese, s keresve sem lelhetni jobb hasonlatot arra az ügyre, amely kezembe adta a tollat. Az ügyre, amely fogas jogi probléma köntösében nem egy jogásznak okozott már kínzó fejtörést, s okoz még jelenleg is, mivel hivatali szervek serege foglalkozik jelenleg is vele. A róka fogta csuka ebben az esetben: föld. Örökségi földterület, amelynek egyszerre sok gazdája akadt. A föld F. Lászlóné kiskorú leányáé. Reáhagyta az apa — aki maga is gazdag családból származott —, szintén gazdag nagynénje, de kikötötte halálakor, hogy a földet sem eladni, sem megterhelni nem lehet! Az asszony azonban elvált első férjétől, s hozzáment egy másik férfihez, akitől két gyereke született, s alti 1956 őszén Itthagyva a családot; disszidált. Az asszony persze mind a három gyereket eltartja. S ez pem tetszett az első férjnek, Jiiszen a második két gyereket abból eltartani, amit az ő lánya örökölt, „mégis csak disz- nóság”. így kezdődött üggyé