Pest Megyei Hirlap, 1959. augusztus (3. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-16 / 192. szám

6 "‘‘kfCirlap ,1959. AUGUSZTUS 16. VASÁRNAP Pesti gimnazista szeretne lenni tizennégy éves hárams&aras Fényesen sikerüli a Dunakanyar idei „próbajárata“ életmentő A tizennégy éves Pákozdy Gábor, három élet megmen- íője, az egyik megmentett fiúcska. Prédák Károiy tár- J saságában megmutatja, hol merült a víz alá a kis Ijfc'l Madarasi Gábor, akit szintén kimentett A szőke hajú nyurga gye­rek, Pákozdy Gábor, akit Szigetújfalun felkerestem, márciusban töltötte be tizen­negyedik életévét, júniusiban fejezte be általános iskolai tanulmányait és július végén kimentett a vízből egy ful­dokló gyereket — amint arról nemrég hírt adtunk. — Ez a gyerek azonban már a har­madik volt, az elsőt még ta­valy augusztusban mentette ki a vízből, a másodikat pe­dig az iskolaév vége táján, bizony rtvámyosBtás előtt. Há- 1 rom emberélet megmentője tehát ez a kisfiú és most, «.hogy az apja házának ve- i randáján egymással szemben , íitónk, gyerekes csodálkozás­sal mereszti rám tekintetét. Vajon miért kérdezgetem? Hiszen nem tett semmi kü­lönöset. Jó úszó, egészen ter­mészetes. ha a bajbajutotta­kon segített. Szűkszavúan vá- laszoägat, érezni minden sza­ván, amit véghezvitt, nemi tartja nagy dolognak. Tavaly nyáron, akkor még 13 éves fejjel a községi strand partján he- verészett. Egyszerre csak kiál­tozást hall, felugrik és máris a vízbe veti magát. A mély víz határán éppen akkor me­rült a víz alá egy szőke gye­rekfej. Gyors csapásokkal úszott abba az irányba és mire a szőke haj újból kibuk­kant a vízből, már megmar­kolta és> annál fogva húzta ki a fuldokló gyereket. Iigy mentette meg az első életet, a kilencéves Prédák Káro- Jyét. Előlkerült azután Károlyka. huncut szemű, jókedvű fiúcska. — Hát te hogyan élsz még? 1— kérdem a meigmemtettet és a gyerek nevetve felel: — Mert nem haltam a vízbe. Gáspárné tsz-tagnál nyaralt. Jaj, hogy megijedt a nagyma­ma, amikor odakint a mezőn megtudta a hírhozóktól á tör­ténteket. Szaladt haza és sírva ölelte magához az akkor már ágyban fekvő unokáját. Este­felé aztán szépen felöltöztette a fiúcskát, maga is ünneplő­jét vette magára és elment Pákozdyékhoz. Gábor apja — vasutas, a Nyugati-pályaudva­ron szolgál, most éppen a sza­badságon levő állomásfőnököt helyettesíti — akkor ért haza és büszkén hallgatta, hogyan hálálkodik fiának a kedves öreg néni. — Nem hiába tanítottam úszni a gyereket inég egészen kicsi korában — mondotta a feleségének. Mert már három­éves korában bevitte a Duná­ba, meg a Nyitrába is a fiát. Madarasi Gáborkát azonban másnap megriadt szülei haza­vitték Pestre. nuló volt — mondja Szíjjártó Sándor igazgató. Aztán a fiú­hoz fordul: — Megakartalak dicsérni a lélekjelenlétedért, a gyors elhatározó képessége­dért, a helytállásodért. És arra gondolunk, hogy az iskola fel­terjeszt kitüntetésre. — Örülnél-e a kitüntetés­nek? — kérdezem. A kisfiú elgondolkodik. — A ráckevei gimnáziumba iratkoztam, pedig Pestre sze­retnék kerülni a Czuczor ut­cai gimnáziumba. A nővérem gépészmérnök, a bátyám most végezte a Marx Károly egyete­met, a NIKEX-nél dolgozik. Pesten laknak, én is náluk lak­hatnék. segíthetnének nekem a tanulásban; Ezt mondja. A kis életmentő talán a kitüntetésnél is jobban szeretné, ha pesti gimnazista lehetne. Szokoly Endre Az 1959. évi üdülési szezon a Dunakanyar első komoly „próbajárata”. Ezen a próbán kell eldőlnie az országos szempontból is annyira fontos kérdésnek, alkalmas-e a pá­ratlan természeti szépségek­ben bővelkedő és igen sok utolérhetetlen adottsággal ren­delkező terület a már évek óta túlzsúfolt Balaton teher­mentesítésére, valamint arra, hogy kielégítse milliós töme­gek évről évre növekvő üdü­lési igényeit. A főszezon augusztus végé­vel ér véget, de már . az ed­digi adatokból is következ­tetni lehet a „próbajárat” végső eredményére. Erről a kérdésről beszélgettünk dr. Nagy Gyulával, a Pest me­gyei Idegenforgalmi Hivatal vezetőjével; — A Dunakanyar üdülőhe­lyeinek idei forgalmára vo­natkozó adataink igen kedve­zőek — mondja —, felülmúl­ják legszebb várakozásainkat is. Cáfolhatatlanul bizonyít­ják, hogy az érdeklődés e gyönyörű fekvésű üdülőhe­lyek iránt egyre fokozódik, ami maga után vonja az ér­dekelt szervek tevékenységé­nek fokozódását is. A beérke­zett adatokból megállapíthat­juk azt is, hogy elsősorban Budapest népe érdeklődik fő­leg Zebegény, Visegrád és Leányfalu iránt. Visegrádot hétköznapon­ként átlag 2509 látogató kereste fel, a tavalyi öt­hatszázas átlagnak több mint négyszerese, vasár­napokon és ünnepnapo­kon 7009—8000 látogatója volt, a tavalyinak szintén a négyszerese. Talán még többet mond az az adat', hogy a visegrádi vendéglátóipari egységek az idén július elsejéig nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint tavaly egész évben. Fi­Sok ezer forintot fizetett ki az elmúlt évben az Állami Biztosító a Pest megyei károsultaknak De aztán elkomorul az Arca, szégyellj nagyon a tör­ténteket. — Kérem, én kiúsztam vol­na magamtól, csak egy kicsit megijedtem, azért volt az egész. Akkor még kezdő úszó voltam, most már nem félek a víztől. Kihúznék én is akár­kit. Odasimul azért, kicsit hálá­san a nála jó két fejjel maga­sabb Gáborhoz. A másik két megmentettél nem találkozha­tunk. Egyiküknek még a nevét sem tudhatjuk meg, Gáborka becsületszóra szigorú titoktar­tást fogadott neki, hogy a szü­lei meg ne tudják az esetet. Mellette álló édesanyja tudja a nevet, szemtanú volt's kertek alján, amikor az idén június­ban először öntötte el az árte­rületet a Duna és a baleset történt, de tiszteletben tartja fia ígéretét. Mi sem nagyon firtatjuk a nevet. Csak annyit árulnak el, hogy a kimentett fiú osztálytársa Gábornak, a télen költözött ki Pestről, ha­mar összebarátkoztak és ami­kor a Duna már a Pákozdyék telke alján nyaldosta a gátat, mindennap pecáztak, együtt lubickoltak a vízben. Egyszer meg kihozták és ladikká nevezték ki az öreg mosóteknőt. Előbb Gá­bor, aztán a másik fiú ült be­le és kezével egyre mélyebbre kormányozta a teknőt. Hiába hívta vissza Gábor, csak nem jött. Azt mondta, ne féltse, na­gyon jól úszik. Felborult az­tán a teknő, a fiú vízbe poty- tyant, akkor derült ki, hogy nem tud úszni. Csak vergődött, kapkodott a két méter mély vízben, mire Gábor beúszott érte és kihúzta, már tömén­telen vizet nyelt. így történt tehát a második életmentés. Ezek után már maga a kis Pákozdy Gábor sem csodálko­zott, amikor néhány héttel ké­sőbb reggel nyolc óra tájt a legjobb álmából verte fel né­hány ijedt gyerek: — Gábor! Gábor! Gyere gyorsan!! Fuldoklik egy gye­rek! Kiugrott erre az ágyból Gá­bor, ledobta a pizsamakabát­ját és máris rohant, beleve­tette magát a vízbe, a fuldokló után úszott és kimentette. A harmadik megmentett. Mada­rasi Gábor tízesztendős pesti fiú, a nagyanyjánál, Kitzinger I Elmeséli még Pákozdjjpé, , - J , hogy a fia áradáskor a moso- teknővel mindig kimenti a ba­romfiakat. Négy éve pedig, amikor hirtelen jött az ár, az történt, hogy egy ember vala­mi emelkedésre szorult. Nem volt ugyan életveszélyben, de nem akart a vízbe lépni, talán úszni sem tudott. Gá­borka érte evezett és partra- hozta a mosóteknőben. |— Az igazgató úr üzent az iskolából Gáborért, a gyerek sejti, miért hivatja, sehogy- sem akar elmenni — panaszol­ja az anyja. Magunkkal visz- szük tehát. «— Gábor mindig jeles ta­Az Állami Biztosító Pest me­gyei Igazgatósága Segítség a bajban címmel könyvecskét adott ki, amelyből megtudhat­juk, hogyan segíti a biztosítot­takat kár esetén a vállalat. Az Állami Biztosító Pest me­gyében 1957-ben 320 000 fo­rint kártérítést fizetett tűzese­tek után, míg 1958-ban az első három negyedévben a tűzkár­térítés összege már megha­ladta a 320 000 forintot. 1958 első három negyedévében 620 000 forintot kaptak a biz­tosított állataik elhullása után. jégkár után 3 millió 433 ezer forintot, balesetek után pedig 255 ezer forintot. Tavaly például a szigetbecsei Petőfi Tsz 29 100, a csömöri Hala­dás Tsz 10 000 forint kártérí­tést kapott tűzkár miatt. Jég pusztítóit Tatárszentgyörgyön: Dobos Józsefek 11 588 forintot vettek fel az Állami Biztosító­tól. Jégkár érte az albertirsai Szabadság Tsz-t; 59 012 forin­tot kapott kártérítésként a szö­vetkezet tagsága. A Tápiószent- mártoni Földművesszövetke- zetet állatethullás miatt kár­pótolta 27 760 forinttal az Ál­lami Biztosító Pest megyei Igazgatósága. A gyors kártérítés és a se­gítés szándéka természetesen egyre inkább növeli a biztosí­tások számát. A most megalakult új ter­melőszövetkezetekről és az egyéniekről is gondoskodni kí­ván az igazgatóság. Lehetősé­get nyújtanak a háztáji bizto­sításokra is. Az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságának igaz­gatója, Hajdú György elvtárs, kijelentette: _ Mindent megteszünk, hogy megyénk lakosságát meg­felelően tájékoztassuk a bizto­sítások különböző fajtáiról. Azt akarjuk, hogy a váratla­nul az emberre törő elemi csa­pás anyagi következményeit minél kevésbé érezzék bizto­sítottjaink. Az érző szívű betörő Fegyveres fiatalember tá­madt a nyugat-németországi Fürthben egy idős házaspár­ra és pisztolyával hadonász­va pénzt követelt. A házaspár megmutatta üres pénztárcá­ját, s lelkére beszélt a betö­rőnek. Az elérzékenyült be­törő olyannyira meghatódott hogy csak hosszas rábeszélő' után fogadott el a házaspártó1 10 márkát. Fotósok figyelem! Részletfizetésre is vásárolhatók! MOMIKON fényképezőgép bőrtokkal MOMETTA I. fényképezőgép bőrtokkal MOMETTA II. fényképezőgép bőrtokkal ZORKIJ—C fényképezőgép 24X36-os kisfilmes, távmérős bőrtok FLEXARET fényképezőgép 6X6 és 24X36 kétméretű tükör­reflexes, 1:3,5 fényerővel bőrtok ÖRÖKVACÜ kétlámpás Műfény color fordítós (lejárt) film régi ár 40,— új ár 10,— Ft. Forte, Mimósa és Gewaert különféle méretű, csomago­lású és felületű (lejárt) FOTÓPAPÍR az új árnál is 75 százalékkal olcsóbb áron Régi ár 1680,— 1680,— 1680,— 2200,— 200,— 1700,— 200,— 3500,— Uj ár 900,— 1000,— 1150,— 1600,— 200,— 1200,— ■ 200 — 2950,— gyelemre méltó jelenség az is, hogy egyre több szervezett kiránduló-csoport keresi fel Mátyás király egykori várát, tehát nemcsak az egyéni ér­deklődés irányul Visegrád felé, hanem az üzemek, a tömegszervezetek, a kulturális szervek, a hivatalok és intéz­mények kollektíváié is és nemcsak Budapestről, hanem az ország minden részéből. A visegrádi turistaszállóknak az idén már mintegy nyolcezer vendégük volt, többségükben nem pestiek, mert Szegedtől Nagykanizsáig és Nyíregyhá­zától Szombathelyig az ország minden tájékáról érkező tu­risták szálltak meg bennük. Örvendetesen növekszik a külföldiek érdeklődése is az ősrégi város iránt. Ebben az évben eddig közel ötezer külföldi ke­reste föl Visegrádot és egyre több azoknak a külföldi autós turisták­nak a száma, akik végig­látogatják a Dunakanyar más üdülőhelyeit is. Megfigyeléseink szerint a legtöbb külföldi autós láto­gató, aki Budapestre érkezik, ellátogat a Dunakanyarba és ott igen jól érzi magát. A Dunakanyar üdülőhelyeinek éttermeiben napról napra fel­tűntek a külföldi vendégek. A leányfalui Gyöngyszemben a napokban egy öttagú indus család ebédelt, egy, varsói lengyel család pedig napokig volt a Horány Gyöngye ven­dége. — Igen népszerű Zebegény. Itt főleg a hétvégi kirándulók fordulnak meg. Az IBUSZ hétvégi különvonatai már le sem tudják bonyolítani a mag- növekedett forgalmat, éppen ezért merült fel a kívánság, hogy az IBUSZ jövőre szom­batonként már két ilyen DKV szerelvényt indítson Zebegény- be. — Fokozza a Dunakanyar forgalmát az i§, hogy egyre nő azoknak a száma, akik autót tártanak. Az autó való­sággal csábítja tulajdonosát arra, hogy szabad idejében fölkeresse vele a főváros köz­vetlen közelében megtalálható üdülőhelyeket. A balatoni élet megfigyelői szerint a legnépszerűbb ma­gyarországi üdülőhely forgal­ma az idén semmivel sem volt kisebb a tavalyinál, viszont feltűnően csökkent a vendég­látóipar egységeinek bevétele. Ennek a szakértők szerint igen érdekes magyarázata van, még­pedig az, hogy a nagyobb jö­vedelemmel rendelkező dolgo­zók közül egyre többen vásá­rolnak autót, televíziót, építe­nek családi házat, ami anyagi erejüket jobban igénybeveszi és így, ha nem is mondanak le a balatoni üdülésről, de az üdülőhelyeken pénzükkel ta­karékosabban gazdálkodnak, kevesebbet költenek. Ez a je­lenség a Dunakanyarban nem volt észlelhető, mert itt a for­galom mindkét vonatkozásban meghaladta a múlt évi forga­lom négyszeresét, az is jele annak, hogy a Dunakanyar alkalmas lesz a Balaton és a többi régi üdülőhely tehermen­tesítésére. Igen szépen bevált és fejlő­dik a Dunakanyarban a múlt évben megszervezett fizető­vendég-szolgálat. A Leány­falun, Nagymaroson, Zebe- gényben, Visegrádon, Alsógö- dön, Nógrádverőcén és Pilis- szentkereszten megszervezett szolgálat az idén már több mint ötezer vendégnapot ért el. A nagy siker arra készteti az idegenforgalmj szerveket; hogy folytassák a fizetőven­dég-szolgálat szervezését, mert az igen jól bevált és értékes segítséget jelent az üdülésre vágyó vendégek elhelyezésé­hez és tekintélyes jövedelem­hez juttatja a beszervezett üdülőhelyek állandó lakóit. A dunakanyari tapasztala­tokból levonható következte­tésekről ezeket mondotta dr; Nagy Gyula: — Óriási előnye a Duna­kanyarnak, hogy itt túlajdon- képpen nem lehet főszezonról beszélni, mert a május—júniusi elősze­zonban és a szeptember— októberi utószezonban úgy­szólván nagyobb a forga­lom, mint a július—au­gusztusi főszezonban. Ennek az az oka, hogy a fő­szezonban a közönség inkább a balatoni üdülőhelyekre tódul és a budapesti strandfürdőket tölti meg, a Dunakanyar vi­szont a nyáreleji és őszeleji hónapokban minden más hely­nél kellemesebb és könnyebben elérhető kirándulóhelye a bu­dapestieknek. Idén szerzett ta­pasztalataink különben ponto­san megszabják a tennivaló­kat a vendéglátóipari és a ke­reskedelmi szervek, de az il­letékes megyei szervek szá­mára is. Gondoskodni kell az ész­lelt hibák, fogyatékossá­gok sürgős kiküszöbölésé­ről, a vendéglátóipari és kereskedelmi színvonal emeléséről, az áruellátás hathatósabb biztosításáról, a közlekedési lehetőségek fejlesztéséről, mert a tapasztalatok alapján számolnunk kell a forgalom to­vábbi jelentős fokozásával. A kérdés egyébként állan­dóan foglalkoztatja a megyei tanács végrehajtó bizottságát is. amelynek éppen legutóbbi ülésén hangzott el igen éles kritika egyik-másik duna­kanyari étteremről és cukrász­dáról. Magyar László Száztízen nyolcezer külföldi Az idegenforgalom az idén megélénkült. 1958 első felében 102 000, 1959 január és június között pedig 118 000 külföldi kereste fel hazánkat. Magyar- országról 72 000-en utaztak külföldre. Únkiválasató rendszerű DARABÁRU BOLT nyílik Vácon, f. hó 19-én (Március 15 tér 17.) Különleges férfi- női és gyermek divat-kötöttáruik nagy választékban. Ugyancsak ezen a napon nyitjuk meg átalakított „MENYASSZONY" boltunkat, mely önkiszolgáló mód­szerben méteráru és lakberendezési cikkekkel várja kedves vásárlóit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom