Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-04 / 155. szám
íhtááái Tíw\ CEGLÉD, ALBERTIRSA. CEGLÉDBERCEL ÉS XSEMŐ RÉSZÉRE Villáminterjú a „csirkegyárban 9t a gyógyszertáraknak, vállalatoknak, a szükséges gyógynövényeket, komlót és aszalt gyümölcsöt.-Ke.-^ III. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM 1959. JÚLIUS 4. SZOMBAT. Hasznos kirándulási szervezett a tanács A CEGLÉDI EGYÉNI GAZDÁK KÖZÖSEN TANULMÁNYOZTÁK A HELVÉCIÁI ÁLLAMI GAZDASÁG NAGYÜZEMI SZŐLŐTERMELÉSÉT Ceglédről harminc egyéni gazda közösen látogatott el a Helvéciái Állami Gazdaságba, hogy közvetlenül megismerhessék és tanulmányozhassák a szőlő nagyüzemi termelését. Hasznos volt ez a tanulmányút, mert eddig több egyéni gazda úgy vélekedett: jó a termelőszövetkezet a feketeföldön, ott lehet eredményesen nagyüzemi gazdálkodást folytatni, de a jelenlegi szőlőkben ennek megvalósítását nem tudják elképzelni. Ez a vita késztette a városi tanács mezőgazdasági osztályát ennek a tanulmányútnak a megszervezésére, hogy az egyéni termelők gyakorlatilag győződjenek meg arról, mit lehet elérni a homokon a nagyüzemi szőlő- termelésben. A részvevőket autóbusz szállította Helvéciára. Elkísérte őket Balogh László, a városi pártbizottság mező- gazdasági osztályvezetője, Szelepcsényi Imre vb-elnök, Bódizs Antal vb-elnökhelyet- tes. A látogatókat Huszta János, a gazdaság főkertésze fogadta. A gazdaságról adott rövid tájékoztatója után először egy olyan szőlőtáblát mutatott be, amely régi telepítésű, gyümölcsfával közösen telepített. Az egyéni gazdák érdeklődéssel figyelték a gazdaság saját készítésű, lóval vontatott kidas szőlő- permetező gépének működését. Kérdésekkel ostromolták az — időközben megérkezett — üzemegység-vezetőt; — mi a gép teljesítménye? Hányszor permeteztek? Mennyibe került az elmúlt évben 1 liter bor előállítása? jeTöbben szorgalmasan gyezték a válaszokat. Bemutatták a battériás hátigépek motorral való töltését. Egyszerre 4 gépet lehet tölteni, a töltési idő 3—4 perc. Az egyöntetű megállapítás az volt, hogy ez kiválóan alkalmazható a régi telepítéssel rendelkező termelőszövetkezeti gazdaságokban is. Ugyancsak itt láthatták a zetoros pótkocsin levő kádakból történő, gyümölcsfa-permetezést is. Majd a 80 katasztrális hold őszi telepítésű gyümölcsös megtekintése után került sor az 1953-ban, már nagyüzemi módon telepített 120 katasztrális hold szőlőtábla megtekintésére. Az itt látottak lenyűgözték a vendégeket, elsősorban a hatalmas méretek, a jól beállott táblák, a kordonos művelésmód és katasztrális holdanként ígérkező (80—90 mázsás) termés. Nagy elismerést váltott ki a francia hidas traktor, amellyel éppen a permetezést végezték. Nyolc sort permetez be egy fordulóban, naponta 15 katasztrális holdat lehet vele bepermetezni. Például, Bakos Pál véleménye szerint meg lehetne valósítani a táblás szőlőművelést a XII. kerületben is, de ehhez legkevesebb 25 hold összefüggő terület szükséges. — B. A. — Diákok között a Csemői Állami Gazdaságban Év végén, amikor megkérdeztük az általános iskolás gyerekeket, mivel töltik a szünidőt, sokan válaszolták, hogy dolgozni'mének, pénzt akarnak keresi, ruhára,' nyaralásra vagy valami régen áhított sporteszközre. Most megkezdődtek a nyári munkák és ml elhatároztuk: meglátogatjuk az; egyik diákbrigádot a Csemői Állami Gazdaságban. Esik az eső, amikor az 5 órás vonat kipöfög a Kossuth téri állomásról. A gyerekek mégis itf vannak mind, nem riasztja el őket ez a kis reggeli „harmat”. Igazuk is van, mivel még délelőtt kiderül s befejezhetik a múlt héten megkezdett meggyszedést. • Mi először a Dózsa-brigád irodáját keressük fel. Szabó László brigádvezető elmondja, hogy itt az öreg tanyákon két üzemegység dolgozik négynégy brigáddal. Kevés a felnőtt munkaerő, ezért alakították meg a diákbrigádokat a könnyebb mezőgazdasági munkák elvégzésére. A Dózsa- brigádban 15 gyerek dolgozik, közöttük négy lány és 11 fiú. Most — mint említettük — meggyszedéssel foglalkoznak. A munkájukat a leszedett mennyiség szerint fizetik, kilónként 1,37 forintos árban. A sok kicsi mégis sokra megy, mert amint a hirtelen elkészített számadásból kitűnik, naponként 9—10 órai munkával személyenként 20—25 forintot is megkeresnek. Örülnek a gyerekek a pénznek. Egy ötödik osztályos fiúcska, alig látszik ki a földből, 400—500 forintot is megkeres havonta, lóvezetéssel. Kádár Pálnak hívják a kisfiút, az apja, testvérei is itt dolgoznak már harmadik éve. Keresetéből kerékpárt vesz, de haza is ad könnyítésül a megélhetésre. Gyár Károly már nagyfiú, hetedikes. Harminc forintot keres naponta. Augusztus 15-ig szeretne dolgozni, hogy sötétkék öltönyt és órát vehessen magának. Megy a munka, telnek a ládák. Nagy segítség a sok gyerek a bőséges termés betakarításánál. A sok jó mellett csak az a baj — folytatja a brigádvezető —, hogy a kamaszfiúk mellé férfi felügyelő kellene. Most az ezüstkalászos tanfolyamot végzett Bezdán Anna ügyel a gyermekekre, de nem tud fegyelmet tartani. Hogy nagyobb összetűzésre ne kerüljön sor közötte es a fiúk között, inkább szemetihúny szemtelenkedésük, a lányokkal való durvaságuk felett. Elnézi a sok cigarettát, ami nincs hasznára a növőben levő gyerekeknek. Férfi kellene melléjük. Ez Szabó László véleménye. így a segítség sok bosszúságba kerül. Ezen azonban lehet segíteni. Rátermett munkásokat kell az ilyen helyekre állítani és akkor a nyári brigádmunka nem lerontó ja, hanem megerősítője lesz az iskolai nevelőmunkának. A közös munkának az egymás segítés, a lányokkal való udvarias viselkedés szellemét kell kifejlesztenie. — Ke — KISZ-híradó PÉCSI táborozásra indult a ceglédi kiszesek első csoportja, A csoport tíz napot tölt a Mecsek festői vidékén. NÉGY MÁZSA papírhulladékot adott át a MÉH-nek a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat KISZ-szervezete. KÖZEL NEGYVENEN tették le a VIT-próbát a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat ki- saesei közül. PIROS RÚZSA BALT rendeznek a vasút kiszesei szombaton a vasutas otthoniban, amelyre meghívták a többi KlSZ-szervezeteket is. ELKÉSZÜLTEK a július 28-i ünnepségek jegyei. A járási KISZ-bizottságon igényelhetők. HAT FIATAL kérte a felvételét a Vörös Csillag Termelőszövetkezét KlSZ-szervezeté- be. A JÖVŐ HÉTEN vezetőség- választó KISZ-taggy ülés t tart a földművesszövetkezet KISZ- szervezete. Osztályozzák az apró pihés állatokat. Egy-egy rekeszbe 40 válogatott kis csibe kerül $ (Foto, szöveg: Kinka) $ ?sssjyss//s//fS/sss/ss///s//SfSf//s/s/f//ssssss///s/fSSS/s//sssssfls/y//SfS/s/ssfjrssYfSA*l SPORT Pénteki piaci árak A tegnapi piacori a kilónkénti, csomómkénti, literenkénti, illetve darabonkénti árak a következőképpen alakultak: paradicsom 23—, zöldbab 2.50, borsó 4.—, burgonya 2.50. sóska 4 __ tök — 60. piszke 4.—, karfiol 5 fejeskáposzta 1—, kelkáposzta 2.—, uborka 2.50, zöldség —.80, sárgarépa —50, vöröshagyma 1.—, retek 1—, fokhagyma 1.—, zöldpaprika —60—.80, karalábé 1.—, to.iás 1.30, tej 3___ tejföl 20.—, t ehértúró 12 juh túró 26.—. juhsajt 28.—. cseresznye 3.50, meggy 5.50, málna 16__. szamóca 6.—, k örte 5___ §lma 2.-6__ őszib arack 7.—, sárgabarack 2.50, ribizli 8.— forint. Viszonteladóknál paradicsom 3—,- zöldbab 3._. borsó 4.—, burg onya 2.40, tök —6». piszke 4.50, karfiol 6.—. fejeskáposzta 2.—, kelkáposzta 3.—, ufborka 3___ z öldség 1.40, sárgarépa 1.40. vöröshagyma 1.40, fokhagyma 1___ z öldpaprika —.80—1.20, karalábé 1.40. Ha városunk sportéletéről akarunk tájékozódni, első helyen Magyarország ez évi ifjúsági teike- bajriokságáról kell szólnunk. A ceglédi Raffai (C. Kossuth Építőik) 74 induló közül 450 fával az előkelő 3. helyet foglalta’ el." Kívüle ott küzdött még a C. Bányászból Laki S., aki 303 fával 34-ik. Farkas Gy. (C. Kossuth Ép.) 389 fával 39-ik és Ocsai (CVSE) 385 fával 42-ik lett. Ha már a tekénél tartunk, beszámolunk arról is, hogy befejeződött a C. Bányász válogató háziversenye, amelynek alapján a következők képviselik városunkat a július 17—18-án Dorogon sorrakerülő országos bányász teke- bajnokságon: 1. Pákozdi S. (1300), 2. Ozsgyányi (1278), 3. Nyíri (1243), 4. Nagy Pál (12128), 5. Gács (1223), 6. Arany vári (1181), 7. Szeberényi (1181). A zárójelben levő számok a találatokat jelzik. Vasárnap egésznapog verseny lesz ismét: a C. Kossuth Építők és a C. Bányász pályáin rendezik a megyei felnőtt egyéni tekebajnokságot, amely egyben válogató az országos bajnokságra. A CVSE ökölvívói vasárnap a Gödöllői Vasashoz látogatnak el, barátságos mérkőzésre. Ezt követően bemutató, illetve hírverő ökölvívómérkőzéseket rendeznek majd Abonyiban és Törteién. A szakosztály ezután néhány napos üdülésre viszi versenyzőit a Balatonra. Nagyon nehéz megtalálni a C. Kossuth Építők kézilabdázóit. Már- már odaterelődött a gyanúnk, hogy talán elbújdpstak a vasárnapi kettős vereség miatt, de kiderült, hogy nem ilyen fáiból faragták ezeket a sportolókat. Csak éppen nem jó helyen kerestük őlket. azaz, hogy a legjobb helyen és a lelátót készíthették szorgalmas társadalmi munkával. — Szeretnénk ezzel is kedveskedni állandóan növekvő szurkolóinknak, hogy kényelmesebben és kellemesebb környezetben nézhessék kedves sportjukat — mondják a fiúk. — Mi volt az oka anmak, hogy vasárnap a férfi csapat is, s a női ia kikapott? — Jó kis együttes volt a Kohőés Gépipariak csapata __ emlékezik vissza Öcsai Károly __, nekünk pedig egyszerűen semimi sem sikerült... Ez csupán a magyarázata a 14:io-es vereségnek. Talán még kapusunk gyenge napja lehet különösebb mentségünk, ha ez egyáltalán mentség lehet. Ugyanez vonatkozik női csapatunk kapuvédőjére is. Ök a Bp. Divatcipőtől kaptak ki 12:7-re . . . Majd javítanak, bízunk bennük! Kunsági Kálmánnal találkozunk össze itt az Építők ,,portáján”. Rögtön megkérdezzük az „öreg minden-est”, m.i újság a labdarúgóik házatáján? — Semmi különös _ mondja. __ C sapatunk kitűnően összekovácso- lódjott az elmúlt bajnokságban, ahol a 4. helyen kötöttünk ki. A szellem kiváló. Ezt nem mi állapítottuk meg, hanem a megyei értekezlet, hogy a legszebben játszó csanat a mienk a megyéiben. Reméljük hogy ezeket az erényeket a következő bajnokságban már sikerül majd úgy hasznosítanunk, hogy megnyerjük a megvet bajnokságot. Egy évvel ezelőtt erről még álmodnunk sem lehetett volna! — Igaza van. Hát az ifjúsági csapat? — Az 5-ik lett. 38 ponttal. Itt szólnom kell még egy — bennünm két ceglédieket közelebbről ér- ^ deklő — érdekességről. A CVSE ifj. csapata megnyerte ezt a baj- § nokságot a pályán. De csak a ^ pályán. Formai dolgok miatt négy $ büntetőpontot levontak és egy- szeriben a Kistarcsa lett a baj- $ nők! Ilyen is van. Négy büntető- ^ pontot kellett ahhoz levonni, hogy 5 egy ponttal megelőzze őket Kis6 Az átigazolásokról annyit, hogy ^ Gyikó Benőt a C. Kossuth Építők kiadta a CVSE részére. Kökény II ^ a Bp. Előréhez ment, Kökény I ^ pedig e sorok írásakor jár vala- i hol Budapesten, hogy visszavonja ^ átigazolási kérelmét és a CVSE- i ben maradihasson. ^ Es most a legszebbet a labda- ^ rúgásról: üzemi bajnokság folyik, ^ több-kevesebb ..barátsággal”, in- ^ kább elszomorító, mint megörven- ^ deztetö jelenségekkel. Most azon- $ ban egy mintaszerű mérkőzésről i adunk számot, amelyben a C. ^ Lábbelikészítök csapata 8:1 aránv- ^ ban kapott ki a Vasöntö váll. ^ csapatától, de ilyen kedves, iga- S zán baráti légkörben lefolyt mér- | kőzést keveset lehet látni. Róluk | minden csapat példát . vehetett S volna! Ez tényleg felüdülés volt $ a munka után. és egy kis kikap- J esolódás, testedzéssel. így kerül- ^ nek egymáshoz közelebb a dolgo- 4 zók és ísy kell egymást meg- § becsülnünk! Mindkét csapatnak gratulálunk! nak. Bálokat is rendezünk, a \ zenét saját zenekarunk szol- \ gáltatja. A tsz vezetősége a i kulturális alapból 3500 jorin- \ tért most dobfelszerelést vett. i A szövetkezeti KISZ-bálokra \ mindig meghívjuk a szülő-] két is. — Mivel foglalkoznak vasár. \ naponként? — Legutóbb a Dózsa Népe \ Tsz-szel egész gazdag sportmű- j sorú délutános ismerkedést \ rendeztünk. Alig várjuk már i a visszavágó labdarúgó-mér-; kőzést. A változatos program- i nak köszönhetjük, h'ogy hat j fiatal ismét felvételét kérte a j KISZ-szervezetbe. Minden hó-j napban munkaegységenként 10 \ forint előleget osztunk. Van | olyan KISZ-fiatal, aki 500 fo-\ rintot is kap havonta. A Vörös Csillag kiszesei ] megtalálták a helyes utat az i if júság neveléséhez. Ezek után ] ne csodálkozzunk, hogy az; idén több mint tíz fiatal kérte [ felvételét a termelőszövetke-; zelbe, — Kecskeméti —! így élnek a Vörös Csillag Tsz-ben a fiatalok — Mióta megalakult az ifjúsági szervezet, legnagyobb eredményként elérte, hogy a fiatalok körében megszűnt az igazolatlan mulasztás. Ma már elvétve sem akad igazolatlanul hiányzó, mert a kiszesek szigorúan felelősségre vonják a hanyagokat. Közben beérünk az irodába, s Gyöngyivel beszélgetünk a fiatalok életéről. — A televízión, mozin kívül mással nem foglalkoznak? — Ó, dehogynem. Van színjátszócsoportunk és a népitáncos lányok is szerepeltek már. A televízión és mozin kívül van időnk a. próbákra is. — A lányok járnak-e a klubestékre? —, Miért ne? Hiszen a fiúk rendesen viselkednek, s a szülők örülnek, mert tudják, hogy lányaik jó helyen szórakozzetí mozi látogat meg bennünket. — Beszélhetnénk a KISZ- titkárral? — Kint van a határban. Ilyenkor nagyon nehéz megtalálni a fiatalokat. — Hogyan látja a tsz vezetősége a fiatalok munkáját? — Két leány munkacsapatunk van. Szorgalmukkal kiérdemelték a szövetkezet vezetőségének bizalmát. A fiúknak nincs közös brigádja, de őróluk is csak jót mondhatok. A munka nehezebbjét vállalják. hogy kíméljék az idősebbeket. Ezért nagyon szeretik, becsülik őket a brigádban. Az egyik idős tagunk házáról — például nemrég levitte a szél a tetőt. A fiatalok munkaidő után kérés nélkül felrakták. — Mit tett a KISZ a munka- fegyelem megszilárdításáért? — 22 UJ HÁZÉPITTETŐ részére adott ki lakhatási engedélyt a tanács a II. negyedévben. — A HUSZÁR UTCA ÉS KÖRNYÉKE vízvezetékhálózat végleges műszaki átvételét 9-én tartják meg a helyszínen. VZZ///////////////////////////////////////// A Vörös Csillag Tsz tábláin már zúgnak a gépek. A kombájn nyomán dől az őszi árpa> mely holdanként 18 mázsás ; átlagtermést adott. Negyven- \ nyolc férőhelyes fiaztatót épí- ; tenek a most érkezett törzs- \ könyvezett sertések számára. j A TI éves termelőszövetkezet- \ nek már régen kialakult a ! törzsgárdája és örvendetes a ;fiatalok határtalan ragaszko- \ dása a termelőszövetkezethez. \ Mindenki a földeken dolgo- Izik. Véletlenül találtam az l irodában Kubinyi Gyöngyit, laki szorgalmasan számolja a ! munkaegységeket. Marton La- \jos főkönyvelővel jártuk végig laz istállókat, építkezéseket, s \ közben a fiatalokról beszélget- | tünk. ! — Megszerették fiataljaink l a termelőszövetkezetet. Még 1 vasárnap sem kívánkoznak a párosba. A megyei versenyében elért első helyezésünkért é televíziót kaptunk, s esténként é ez köti le a szabad időt. Mikor i nincs televízió, ~akkor a kör— AZ AMERIKAI SZÖVŐLEPKE fertőzése ellen az utcai fákat a -Növényvédő Állomás gépei folyamatosan permetezik. Holló 10. DDT tartalmú permetezőszert használnak, melegvérűekre, így emberre, állatra ártalmatlan. — 94 SZÁZALÉKOS MINŐ-* SÉGET értek el a legutolsó^ szállítmánynál a Cipőipari ^ Vállalat dolgozói. Az első ne- ^ gyedévi lemaradását is behozta ^ a vállalat, így a második ne- ^ gyedév végén a tervteljesítés- ^ sei együtt a lemaradásokat is $ teljesítették. — A VENDÉGLÁTÖIPARI | VÁLLALAT bezárta a Rákóczi ^ úti Béke Étterem söntését és ^ hétfőn kezdik meg az átalakí- ^ tási munkálatokat. A söntés ^ helyén reprezentatív borkósto- $ lót létesítenek. A régen várt $ Mézes Mackót pedig a Kossuth í Étterem halijában állítják fel. $ — AZ UJ TSZ-EKNÉL a ^ mezőgazdasági osztály felmérte $ * közös állatállomány elhelye- 5 zésére szükséges istállók építé- $ íének lehetőségét. Ezzel kap- $ csői at osan, ahol saját erőből 5 nem tudják elkészíteni az is- 5 tállókat, állami hitelt kértek. $ Az Aranykalász Tsz a Sernevál $ által felszabadítandó gazdasági $ ' épületek átengedésére vár. 5 f Rövidesen megkezdik a salak utak építését $ A városi tanacs* műszaki osz-^ tálya a lakosság több oldalról $ megnyilvánuló kérésének meg- $ felelően hozzákezdett a salak- § utak építésének műszaki elő-5 készítéséhez. A városfejlesztő- $ sí alap terhére készülő úthen-$ ger szerelésének a befejező $ munkálatainál tart a Vasöntő ^ Vállalat. Amint a henger pró-$ baútján beválik, nem sokkal $ utána végre Cegléd úthálóza-^ tának megjavítására is sor ka-^ rülhet. A kialakult vélemény ^ szerint, elsősorban kisebb for-$ galmú utcában kezdik meg salakút építés kipróbálását. ^ A Szücs-telepiek örömére a ^ Fűtőház utcában kezdték meg§ a salakozás alá a földmunka § elvégzését. Most már az lenme^ igazán szép, ha az útépítési ^ munkából a környék lakossá- ^ ga is kivenné a részét.--------------- ^- A napokban ismét ellátogat- tünk a baromfikeltető állo- másra. Érdeklődtünk Horváth ! István telepvezetőnél, mivel I lehet hasznosítani az állomást laz őszi-téli „holt-szezonban”.- — A késő ősz és a tél, a betakarított gyógynövények, kü- i lönfále magvak, komló, dug- j hagyma és egyéb növények, I valamint a gyümölcsök szári-; : tási és hőkezelési ideje. Mi ; ezt korszerű villamosberende- ! zéseinkkel olcsón és ideális I körülmények között el tudjuk : végezni. Nemcsak Cegléd, ha- ! nem az egész járás ilyen i.rá- ; nyű igényeit kielégíthetjük, \ akár vagohtételben is. így vá- ! rosunk nem szorul külön szá- ! rítóberendezés beszerzésére, ; és a baromfikeltető-készülékek ! sem pihennek haszontalanul a ! keltetssi idény befejezése i után. Kevés emberi erő igény- ! bevételével, higiénia követel- : ményeinek betartásával, meg- : felelő állapotban szállíthatjuk Horváth Istvánná nagy gonddal szedi l;i a keltetőből a csibéket