Pest Megyei Hirlap, 1959. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-29 / 176. szám

Uhui. Tííy CEGLÉD, ALBERTIRSA, CEGLÉDBERCEL, TÖRTÉL ÉS CSEMŐ RÉSZÉRE Vidám Anna-bdl , . , 'it'''' ' . Szombaton este tartotta hagyományos Anna-bMmt a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat. A Vígadó terme zsí tolásig megtelt. Az Annák részére a belépés díjtalan voí . azonban — mint később megtudtam — effu Anna sem é' ezzel a. lehetőséggel. A kitűnő hangulatot bizonyítja az is hogy a bál reggel 4 óráig tartott. III. ÉVFOLYAM, 174. SZÄM 1959. JÚLIUS 29. SZERDA Ölési tartott a ceglédberceíi tanács végrehajtó bizottsága A tegnap délutáni ülésen megtárgyalták a községi tö­megszervezetek: a KISZ, a Hazafias Népfront és a nőta- nács munkáját. Jelentést ké­szítettek a községi tanács végrehajtó bizottsága munká­járól, melyet nemsokára ér­tékel a járási tanács végre­hajtó bizottsága. Kérelem a 19-esekhez Szerkesztőségünkbe levelet kül­dött Pálfi Jenő, aki jelenleg Gyu­lán, Mágócsi u. 11. szám alatt la­kik. Elmondja, hogy 19-ben vö­röskatona volt a 30-asoknál. Ör- kénytáborban képezték ki. Pola- esek századában. Szakaszparancs­noka Korsós és Berényi vagy Be- reczki nevű volt. Augusztus 1-én ötvenen azt a parancsot kapták, hogy a visszavonulást fedezzék. Román fogságba került. Kéri volt bajtársait, akik emlékeznek rá, igazolják, hogy ő is vöröska­tona volt. Mi is kérjük azokat, akik ismer­ték Pálfi Jenőt, jöjjenek be szer­kesztőségünkbe" (Tanácsház, I. emelet 4.), hogy igazolásuk alap­ján a szükséges írást Pálfi Jenő­nek elküldhessük. Növeljük a pártmunka színvonalát, hatásugarát Bátrabb bírálatot-önbírálatot — Sokoldalúbb kádermunkát Baleseti hírek Cs. J. 4 éves kisfiút a hinta fejbevágta. Két centiméter hosszú, csontig terjedő sérülé­sét összekapcsoltáK; I. Gy. 7 éves fiút kistestvé­re egy kulccsal tejbevágta. Jobb homlokán diónyi bevér­zés, horzsolás keletkezett. H. J. és H. G. budapesti lakosak motorkerékpáron Ceg­léd felé haladtaik. A monori átjárónál egy teherautó el­ütötte őket. H, J.-t nyílt láb­szár- és bordatöréssel, H. G.-t pedig agyrázkódással szállí­tották a Baleseti Kórházba. A kongresszusra való ké­szülődés időszakában növelni keil a pártpolitikai munka színvonalát. E célkitűzés szo­rosan kapcsolódik a kong­resszusi munkaversenyben vál­laltait maradéktalan teljesíté­séhez, illetve túlteljesítéséhez, a város mezőgazdasági terü­letének szocialista átszervezé­séhez, a termelőszövetkezeteik megszilárdításához. A gazda­sági és szervező munka si­kere ugyanis a jó vagy rcssz politikai munkától függ. Jól példázza ezt a Dózsa Népe Tsz alapszervezeté­nek tevékenysége, ahol a fontosabb kérdések meg­oldása előtt nem „sajnál­nak” rendkívüli párt-tag­gyűlést, pá.tnapot vagy közgyűlést összehívni. Tudják, hogy ha a dolgozók jól megértik feladatuk jelen­tőségét, a végrehajtás szük­ségességét, akkor biztosabb a siker. Nem véletlen, hogy nagy területük ellenére — a tsz-ek között mindig az élvo­nalban vannak. A kongresz- szusi versenyben jelenleg is a harmadik helyen állnak. A tömegekkel való szoro­sabb kapcsolat elengedhe­tetlenül megköveteli a kollektív vezetés érvé­nyesülését. Ahol ez érvényesül — jó a dolgozókkal való kapcsolat —, ott hallatlanul nagy eredmé­nyek születhetnek. Sokat ja­vult e téren — bár még nem eleget — a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat pártszerve­zetének munkája. Ez a bizto­síték arra. hogy túlteljesítik majd a mintegy hárommillió forint értékű felajánlásukat. Eddigi eredményeik legalábbis erre engednek következtetni, Támogatni kell az őszinte, nyílt, kommunista bírálat és önbírálat szélesebb ki­bontakozását. Ma még több helyen tartóz­kodnak ettől, félnek, hogy csorba esik a vezetés tekinté­lyén. Hosszú időn keresztül nem merték bírálni például nemtelen magatartásáért a volt igazgatót. Mi lett a vége? Tekintélyét elveszítve, le kel­lett váltani funkciójából és a legszigorúbb pártbüntetésben kellett részesíteni. A bírálat mellőzése tehát nem védi a vezetés tekin­télyét, sőt aláássa azt. Art az egyénnek, s végső so­ron a pártnak is. A közelmúlt néhány fe­gyelmi esete arra int, figyel­meztet, — különösen a soron- következő vezetöségválaszíás- sal kapcsolatiban —, hogy a kádereket már a beállítás előtt sokoldalúan vizsgáljuk meg. Olyan elvfársakat vá- lasszunk vezető : funkciókba, akik bírják a párttagok és a pártonkívüliek bizalmát. Po­litikailag képzettek, a kollek­tív vezetés elvét érvényesí­teni tudják, áldozatkészek, hűek a pártihoz és a néphez, példamutatók, élenjárnak a munka frontján is, emellett szerények és példás a magán­életük. Babinszki Károly MSZMP városi bizottságának titkára Vidám a hangulat,'ÍRtáncóltíok a fiatalok Nyolcvan motorkerékpár OTP-kölcsönns! Miért nincs kerékpár belső és külső? Tovább képezik magukat a könyvtár dolgozói Nagy izgalomban találtuk néhány héttel ezelőtt a könyv­tár két dolgozóját: Kányi Andrásné vezetőt és Sárfí Jó­zsef nét, a felnőtt részleg könyvkiadóját. Kiderült, hogy felvételi vizsgára készülnek. Az egyetem könyvtáros és irodalom szakára. Szeretnének tovább tanulni. Azóta már meg is volt a vizsga és mint hallottuk, jól sikerült. Annyira jól, hogy a vizsgáztató bizottság tag­jai külön dicséretben része­sítették könyvtárosainkat. — A középiskola négy osz­tályának történelem és iro- j dalom anyagából kellett ké- j szülnünk — mondja Kányi- I né. — Két hónappal ezelőtt j kaptuk meg a tételeket, így j kevés időnk volt a tanulásra. | Az éjszakát is fel kellett hasz­nálni, de megérte. Mind a kettőnket felvettek. Eddig csak egy főiskolát végzett dolgozója volt a ceglédi könyvtárnak, most már há- ■ rom lesz. A negyedik, Hor­váth Tiborné a gyermekrész­leg kiadója kétéves szaktan- folyamot végzett. Ősszel vizs­gázik. — Lassan odajutunk, hogy minden második ember mo­torkerékpárt akar venni — hallottam a minap. Igaz ez? Az önkiválasztós Csepel- boltban azután megtudtam, hogy a kereslet valóban nagy. A 175 köbcentis Jávából min­den mennyiség elkelne. Ked­velik a kis Pannikát, a Ber- vát, Danuviát is. Február óta több mint 80 motorkerékpárt vásárol­tak OTP-kölcsönnei, csak ebben az üzletben. De azért itt sincs minden rendben. Jelenleg öt Pan­nónia van az üzlet raktárá­ban és hat, útban van Cegléd felé. Eladni azonban egyet sem lehet, hanem vissza kell tartani a már régebben ki­adott, esetleg be nem váltott hitellevelek fedezeteként. Pe­dig már két hónapja nem ad­tak ki hitellevelet Pannóniá­ra, s így bőven volt idő a be­váltásra. A legnagyobb hiány ke­rékpárokban van. Július elsején például százhat- vanat rendeltek és csak húszat kaptak. Kerékpárkülső és belső gumi végképp nem kapható, pe­dig a keresget ebből a legna­gyobb. Ez természetes is, hi­szen városunkban a kerék­pár a fő közlekedési eszköz. Szinte érthetetlen, hogy ha ilyen hatalmas beruházással létrehozták ezt, az országban egyedülálló korszerű üzletet, miért nem látják el megfele­lően áruval? Több gondot kellene fordí­tani erre az üzletre. — Zs Országos vidéki vízilabda-bajnokság Szombaton délután a ceglédi uszodában az országos vidéki ví­zilabda bajnokság keretében, a Ceglédi Vasutas együttese a Diós­győri Vasas csapatát látta vendé­gül. A vidéki bajnokságban ez a csapat képviseli a legjobb játék­erőt és már most biztos bajnoknak tekinthető. Titokban azonban biza­kodtunk a ceglédi,fiúkban, hogy a nagyobb tudást képviselő és jobb felkészülési lehetőségekkel ren­del'kezo diósgyőriek éMeni vetélke­désben esetleg meglepetést szerez­nek. Ez a reményünk azonban már a mérkőzés elején kétségessé vált,* mert hamarjában 3:0 veze­tést szerzett a diósgyőri csapat. Végeredményben 5:0 félidő után 11:3 arányú vereséget szenvedett a ceglédi csapat a következő ösz- szeállításban: Lakatos Pál, Or­bán — Balázs — Diós, Halász, Pusztai. A ceglédiek góljait Orbán és Halász szerezte. * A vereség ellenére a ceglédi ‘ együttes, amely mögött jó után- 5 pótlás áll, képes arra, hogy a ! most keletkezett jobb edzési íehe- ! tőségeket kihasználva, jövőre sok- ; kai komolyabb eredményeket ér- ; jón el. A ceglédi fiúkban minden ‘ képesség megvan arra, hogy ma* ! ga.sabb osztályban képviseljék szí- í neinket. * A jövő vasárnap a Ceglédi Vas- ‘ utas Jászberény csapatát látja * vendégül bajnoki mérkőzésre. Áz j összecsapásra délután kerül sor. A * bajnokság jelenlegi állása: l. Diós- | győri Vasas, 2. Ceglédi VSE, 3. ! Jászberény. ; - Gy. L. ­» i "" 11 »■—■■■ 1 M i Társadalmi munkában j ! bekerítik a kézilabda-pályát ; A Rákóczi út melletti kézilabda- ; pálya most a lapátok, ásók és i egyéb munkaeszközök zajától han- ! gos. Egyesek a talajt egyengetik, j vannak, akik a salakot rostálják, ; mások a padok lábazatát ássák a ; földbe. Sokan vannak, de minden- ! kinek jut munka. A pályát már > be is kerítették, csapán a festési ; munkálatok vannak még hátra. ; — Eddig közel 50 OrtO forint érté­; kű társadalmi munkát végeztek el ; a sportolók és a kézilabda hívei — ! mondja Kardos Béla bácsi, a ké­* zilabdázók vezetője. Munkaidő ; után, délutánonként, rendszerint ; itt vannak a fiúk, lányok, de itt ! találjuk majdnem minden alka- | lommal a szurkolókat is. Hudra ; néni éppen olyan lelkesedéssel és ; örömmel lapátol, mint az aktív ! játékosok. A vezetőségünk részé- I ről is minden támogatást megka- | punk, de különösen Gvenei elvtárs ; viseli a szívén a pálya sorsát. ; Igyekszünk is a munkálatokkal. : hiszen hamarosan ismét elkezdő- ; dik a bajnokság és akkorra már a ; szépen bekerített, rendezett, tiszta : sporttelepen fogadjuk a kézilab- [ dát szerető és támogató közönsé­get. SZÉP ÉLET A TÁBORÉLET úttörők hat támadó kiszistát\ jogiak el. $ s — Miből fedezték a tábor\ költségeit? $ — Egy körülbelül két kilo-l méteres árkot temettünk be <x$ községben. Ezzel 6—7 ezer /<>-$ rintot kerestünk. Ennek felét a; táborozásra fordítottuk, feléti megkapták a pajtások. Kiilö-l nősen szépen dolgoztak Szabói Zsuzsa, Kovács Zsuzsa és Gáli Tibor. A szülők 160 forinttall járultak hozzá a költségekhez. I Ezenkívül a tanácstól is kapunkl minden évben 2000 forint l anyagi támogatást. Segít a l földművesszövetkezet is. I J ól szerepeltek a törteti út-; törők a tábori sportver-l senyeken is. Hajdrik Béla 1,50$ méteres ugrásával első lett ma-$ ga«ugrásban. Bárány Hajnal-\ ka lett az első a sakkverseny-\ ben. Szabó Zsuzsa távfutásban\ vitte el a pálmát. A boldog^ győztesek oklevelet és egy-egy\ szelet csokit kaptak jutalmul.^ Gál Tibor a táborban tette le $ az úttörőpróbát, — Jövő nyáron hová men-$ nek? Vagy erről még korai be-$ szélni? i S — Egyáltalán. Tavaly 10, az ^ idén 20 sátrat vettünk. Ez márt, nagyjából elég egy önálló tá- \ borhoz. Jövőre a Bakonyba vetnénk vinni a wajtásokat. Ott•; még nem jártunk. — B, V. — * pénteken negyven csokolá­dé-barnára sült, vidám, kis úttörő új csatakiáltását zeng­te vissza Törtei. „Mecsek Zengő Misina, Állj meg Dömör kapuja, Kisrét, Tubes, Kantavár, Itt ránk vidám élet vár. Hur­rái” A táborban született új csata- kiáltással köszöntötték szülő- falujulcat a pajtások. A festői Mecsekben töltött 10 nap sok­sok élménnyel gazdagította a gyerekeket. Sok érdekeset lát­tak és hallottak a komlói bá­nyában, kirándultak Pécsre, a Sikondai fürdőhöz, Harkány- fürdőre, a Misina-tetőre, Siklós várából gyönyörködtek a cso­dálatos kilátásban, megtekin­tették a Kanta-vári romokat és forrást, s közben idézték a régmúlt idők történetét. Jogosan büszkék a törteit pajtások. A tábor-vezetőség szóbeli dicséretben részesítet­te a 153. Helmeczi Mihály út­törőcsapatot, mert sátrukban mindig rend és tisztaság ural­kodott, a napost teendőket mindig pontosan végezték. Ria­dó alkalmával a törteit gyere­kek találták meg az ellopott kondért. Ezért külön dicséret­ben részesültek. Dísztáviratban \ köszöntötte a MEDOSZ országos e'aoök- \ sége Szász Miklóst, a Ceglédi í Gégállomás dolgozóját, mivel ^ aratógépével 240 katasztrális $ holdat aratott le és otszagosán ^ a második helyre került. ^ Az aratógéppel való aratást $ be is fejezte a Ceglédi Gép- $ állomás. 23-án és 24-én össze- § sen 280 katasztrális holdról | takarították be a gabonát, ami § azt jelenti, hegy 7 holdas nor- ^ ma helyett 9 holdat végeztek. 8 A kombájnosok közül kiemel- ^ kedik a Szücs-házaspár 170. $ Bar any L Ferenc 153 és Károly § Sándor 152 holdas eddigi tel- § jesítményével. ^ Pasa Éva táncdalokat énekel (Foto, szöveg: Kink») Segítséget a kárt szenvedett méhészeknek! Taggyűlést tartott a méhész szakcsoport A méhész szakcsoport jú­lius 16-án este taggyűlést tar­tott. melyen ismertették a vá­ros területén fellépett fertőző nyúlás költésrothadós megbe­tegedés kártételét. Eddig há­rom méhészetben lépett fel és a vizsgálatra beküldött mintákból a gödöllői kutató­intézet minden kétséget kizá­róan megállapította e vesze­delmes betegséget. A szakcsoport vezetősége felhívta a méhészek fi­gyelmét, hogy a közeli napokban minden csalá­dot alaposan vizsgáljanak át és a legkisebb gyanú esetén azonnal jelentsék a vezetőségnek vagy a méhegészségügyi felelős­nek. aki szakszerű felvilágosítást ad a Gödöllőre küldendő minta vételére és küldési módjára vonatkozóan Elpusz­tult méhei után ugyanis csak az a méhész kaphat segélyt* aki a betegséget idejében be­jelenti és a méhegészségügyi felelős jelenlétében vett min­tát elküldi a gödöllői kutató- intézetbe vizsgálat végett. A szakcsoport vezetősége intézkedett a betegség elfoj­tására és mind a három fer­tőzött helyen elégették a be­teg családokat és, építményei­ket Méthé Miklós és Präger Lajos méhegészségügyi felelő­sök jelenlétében. A taggyűlés határozatot ho­zott a kárt szenvedett méhé­szek megsegítésére. Baranyi István méhész részére, aki pontosan eleget tett bejelen­tési kötelezettségének és vég­rehajtotta a megbetegedett család elégetését, valamint végrehajtotta az előírt fertőt­lenítést, a közös méhállo- mányból egy raj és a szük­séges műiép átadását hatá­rozta el* — A FÖLDMŰVESSZÖVET­KEZET KULTURCSOPORT­JA értekezletet tart pénteken délután fél 7 órakor a kultúr­termükben. — 4500 LOTTÖ-SZEL- VÉNYT adott el már eddig a héten a Totózó. — NYOLCTAGÚ KISZ-BRI­GÁD dolgozik a Kossuth Ter­melőszövetkezetben a búza aratásánál. A kiszesek hordják el a szalmát, zsákolnak, a ne­hezebb munkákat végzik. — 3 KILŐ ÄRPÄT OSZ­TOTT munkaegységenként tagjainak a Kossuth Termelő- szövetkezet. Ez meghaladta az 5 vagonnak megfelelő mennyi­séget. — A 11-ES AUTÓKÖZLE­KEDÉSI VÁLLALAT ceglédi főnöksége augusztus 1-én este 7 órakor tartja a kongresszusi verseny kiértékelését és egy­ben megjutalmazzák a kiváló dolgozókat. — 38 OüO FORINTOT forgal­mazott tegnan a földműves- szövetkezet bútorüzlete. — AUGUSZTUS 17-ÉN nyí­lik meg a Pest me,gyei Ruháza­ti Kiskereskede’mi Vállalat különleges méteráru boltja, a Rákóczi út és Szabadság tér sarkán. — AZ ŰJ GABONA őrlését július 20-án kezdte meg a M - lomipari Vállalat. Az eltelt egy hét alatt 22 vagon búzát és két vagon rozsot őröltek meg. — A HÁROM TANÁCSI ÉLELMISZERIPARI. vállalat­nál a második negyedévi ter­melő munkát végzők létszáma 258 volt, míg az összes állomá- nyi létszám 422. — A TANÁCS IRÁNYÍTÁ­SA alá tartozó vállalatok az el­ső félévben mintegy két és fél­millió forint terven felüli nye­reséget értek el. Ezúton mondunk hálás kcezö- netet mindazoknak, akik feled­hetetlen drága jó édesanyánk, nagvanyánk éa testvérünk, özv. Végh Ferencné. szül Pataki Lídia temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek. A qyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Férjem ha­lnia alkalmával ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik részvétüket fejezték ki. t)zv. Zr.olnai Jánosné, Vecsés. ANYAKÖNYVI HÍREK CEGLÉDBERCEL: MEGHALT: Steer Istvánná sz. Hacfcli Terézia 73 éves, Enigler Jó­A község úttörő vezetőivel, Molnár József csapatvezető­vel, a járási elnökség tagjával, akit áprilisban tüntették ki a kiváló úttörővezető éremmel és Molnár Józsefné csapatve­zető helyettessel beszélgettünk a tábori élményekről. 771 gy alkalommal — emlé­t-J keznek —, kiszöktek a tábor vezetői és a környező bokrokba bújtak, hogy próbára tegyék az őrség éberségét. Ép­pen a hetedikes Bimbó Ilonka állt őrséget egy pajtásával, A két kislány láthatóan megijedt a közeli neszek hallatára. Egy­mást nógatták! — Te menj előre! — Jobb, ha te mész! — Végül Bimbó Ilonka minden bátorságát összeszedve, előre indult, határozottan súgva pajtásának. — Nem bánom, ha meghalok, ha. életben maradok, de meg­nézem, mi van ott! — A nagy tábor előtt kétna­pos próbatábort szerveztünk a Jarsoviczki erdőben az ötödi­kesek számára — veszi át a beszéd fonalát Molnár József­né. — Itt próbáztak a gyerekek sá* orv érésből, ebédfőzésből. A tábortűz mellett jól szórakoz­tak a pajtások. Riadó is volt a két- nap alatt. Az újdonsült

Next

/
Oldalképek
Tartalom