Pest Megyei Hirlap, 1959. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-04 / 79. szám

ÁLMATLAN ÉVEK A Máriássy-házaspár ezúttal igen nehéz feladatra vállalkozott: másfél órában megörökíteni Csepel közel negyven esztendejének történe­tét,1 a fiön, ceiluloidszalagjára varázsolni a magyar törté­nelem. egy nagy korszakát. Sőt ezen túl, bemutatni a csepeli munkásság fejlődését, történelemformáló erejét. Az alkotók — író és rendező — csupán öt jellemző epizód m e g el e ven í lésére vállalkoztak, Csepel történetének öt jelen­tős és'jellemző esztendejének — 1916, 1919. 1932, 1942 és 1944 — egy-egy eseményét ele­venítették fel. De így is megközelítően teljes képét kapjuk annak, hogyan éltek, harcoltak, örültek és szenved­tek a csepeli emberek a régi világban. Annál is inkább, mert csak látszólag különálló a bemuta­tott" öt történet: az alkotók fi­nom dramaturgiai megoldá­sokkal érzékeltetik szoros együvétartozásukat. Kezdet­ben a munkásosztály, a nép nagy megrnozdulásairól, har­cairól szóló filmekben, pél­dául a „Potemkin cirkáló”-ban, a tömeg volt a főszereplő, az­után- a munkásosztály, a nép legjobb fiai bemutatásán ke­resztül ábrázolták a történe­lem alkotóját, a népet. Az ál­matlan években új művészi megoldással találkozunk. Míg az egyik jelenetben csak epi­zódszereplő a kisunoka, egy a hatalmas tömegből, addig a következő jeleneiben már fő­hőssé lép elő. Vagy míg a negyedik jelenet főhőse, Tóth Mjklós, az illegalitásban dol­gozó kommunista, addig a2 ötödikben már megint csak egy ember a sok közül. Mit mutat ez az újszerű művészi megoldás? Azt, hogy az. egyes ember, ha élete egy bizonyos szakaszán ki is lép a sorból, akkor is a nép, a munkásosztály a történelem formáló erejét testesíti meg. De szimbolizálja., azt is, hogy a nép igazi'fia soha nem sza­kadhat el osztályától. Áz új művészi útkeresés mellett a film másik nagy eré­nye. hogy az alkotók a közel negyven esztendő történetéből mindig a legjellemezőbb sza­kaszt ragadják ki. Sikerrel. Részlet a filmből De anyja ránéz — ső egy húzásra lehajtja. Utána felugrik az asztaltól, s nem eszi meg a karéj ke­nyeret. Nemsokára már úgy mos az anyja, hogy a gőz sűrűn el­lepi a konyhát, ki is kell tárni az ajtót. S amikor elfordul a teknőtől, hogy felteregessen — Pisti kisurran. A folyosón azonban csak a kanyarig jut. Anyja addigra már a konyhaajtóban áll — nem kiált utána, még csak nem is szól, de úgy néz, hogy megérzi Pista még a folyosó végén is, és visszasompolyog. Túdj.a, hogy pofon következik. Be is húnyja előre a sze­mét. de anyja észreveszi ezt, és elfordul tőle. A sóhajt is visz- szanyeli: — Eh, megverte ezt már az isten eléggé... ! Aztán felemelt kezét csak meglendíti, fenyegetőn: — Kotródj be innen, mihaszna kölke! Pisti ettől jobban megijed, nem érti, miért maradt el a pofon. A kimosott ruha nemsokára a magasban lóg. Ketten mennek bevásároln i. A hentesnél sokan állnak, mert holnap vasárnap. Dévényiné gyürkőzik, nagy fej- csóválásokkal méltatlankodik, egyszer-egyszer összecsapja a tenyerét, s „hallatlan” meg „no de ilyet!” fel- fohászkodások közben szépen előrébb sqdródik, ész­revétlenül megelőzve a kevésbé élelmes sorbanállót. Ez a fondorlatos praktika annyira elfoglalja, hogy fel se fi­gyel, amint Pisti, felismervén a helyzetet, meglép mellőle. Szemben a fodrászüzlet. — Tessék megengedni, hogy 40 fillérért telefonáljak. Most már tudja, tegnap megtanulta, hogy 40 fillér a te­lefonálás. Az Állami Áruházat hívják fel először. De ott nem dol­gozik Dévényi László. Aztán a kokszmű következik. S akkor már felfigyel a különös telefonálásra két másik fodrászsegéd is. Egyiknek sincs éppen vendége, és a pénztá­rossal meg egy indulni készülő hölggyel körülveszik Pistit, aki ettől sem pislog erősebben, hanem hol oldalvást, hol pedig felfelé járatja a tekintetét most is. Azt a fehér sem­mit: a plafont szántja szemével, s közben ismétli, mint teg­nap, vagy tán máskor azelőtt is már: — Édesapámmal kell beszélnem. — És minek most? — kérdik tőle itt is. — Hogy jöjjön haza. S újrázza, szinte ritmikus erőszakkal: — ... hogy jöjjön haza ... hogy jöjjön haza! Anyja még ziláltabb, mint tegnap, amikor bevillámlik. — Már megint a telefon! — és most is azonnal csattan a ©ófon. Itt azonban sokan vannak. Pisti tehát sírni mer. Az éppen indulni akaró hölgy közéjük nyál, akar is mon­dani valamit, de Dévényiné szinte elsöpri. Mert kinek mi köze az ő fiához! O tudja, hogyan kell az ilyet nevelni! Csavargó, az apja vére folyik benne, de kiveri a fejéből a hazudozást, a tekergést, ki az istentelen kőikéből! A többiek közül csak az egyik segéd jut szóhoz — ő is csak azért, mert olyan valószínűtlenül vékonyka és kicsi termetű, hogy Dévényiné éppen a merészségtől csuklik el egy szemrebbenésnyire. — De így megütni egy gyereket, amikor... Tovább nem jut, mert közben az asszony már magához tért: — ... Amikor?! Amikor mi az istenség ? !! ! — ... amikor, amikor... — nyel egyet a kicsike borbély — amikor hiszen csak az apjával akar beszélni. — Az apjával, mi?! A másik segéd is bátor már: — Az apjával hát. Ez olyan nagy baj? Az óriás asszony akkorát csap a pénztárpultra, hogy a virágosváza ugrik egyet és a földfe veti magát, A kisasz- szony utána kap, s ezzel leveri a tintatartót is. Na, ettől már dühösen nekibátorodnak mind, talán a kezüket is fel­kapnák Dévényinére, aki épp ezért hordótermete teljes fe­nyegetésével mozdul egy nagy lépést feléjük: — Az apja meghalt! — Ugye... lám ... — hümmögnek ezek visszahúzódva. A hölgy pedig a pénztárnál: — Szegény gyerek ... Dévényiné a kosarát is lecsapja: — Meghalt! Kiment, itt hagyott minket! A fene tudja, hová hordta magát! Hát ennek a kölöknek úgy kell ezt tud­ni, hogy meghalt! Felfordult! Mert azt kellett volna agyon­ütni, azt, a gazembert! De ennek az átkozottnak tövestől té­pem ki a fejéből a csavargást! Megint a kicsi segéd jut először szóhoz tudni, miért gondolja most ezt: — De hiszen ez a gyermek eszelős. Rá kell csak nézni. Orvoshoz vinné verés helyett! — Micsoda??! Jézusmáriám, még hogy eszelős?! Ez esze­lős?! Nagyszerű! Csak éppen én nem bolondulhatok meg ugye?! Itt maradni a kölökkel. az adóssággal, a semmivel, ér­tik: a semmivel! Aztán röhögni lehet rajtam, mi?! Meg ok­tatni, mint a jámborokat, s még csak meg se vesszen az em­ber! Hanem ez, a végén még ez lehet eszelős! S az imént vásárolt marhapacalt lecsapja elébük a föld­re, hogy véresen-vizesen fröccsenve kiterül a papírból. — Itt van! Zabálják meg maguk! És zabáltassák meg vele is! Még nagyobb viharral tör ki az ajtón, mint ahogy be­rontott. Mái) és tanácstalan a csend utána: a távozni készülő hölgy a kilincset fogja, a pénztároskisasszony s a nagyobb segéd egymást nézi; Pisti meg a telefontárcsát akarja vaktá­ban próbálgatni, de nem meri még elkezdeni, addig inkább felfelé kering a szeme — a kicsi borbély viszont olyan durván káromkodik, el se lehet hinni, hogy ő volt. A másik segéd megvonja a vállát. — Alighanem ismerem ezt az asszonyt. Azelőtt, régen, be­járt ide. Derék, szelíd teremtés volt akkor, nem ilyen. Pisti hangosan pörgetni kezdi a telefon tárcsáját. í kai £ mek, az izgalmas történet, a költői szépségű dialógusok, a lelkekben dúló valódi vihart közvetítik. Gyengéivel együtt is jelen­tős Darvas József vállalkozása. Joó Sándor író barátja hitvány kis karrierista, nem elég je­lentékeny figura ahhoz, hogy összecsapásai leleplezzék nem­csak a hitvány kis akarnok jellemtelenségét, a kisstílű po­litikai kalandort, aki a maga pecsenyéjét egy ország tüzénél akarja/megsütni, hanem azo­kat a hibás nézeteket is, ame­lyek akkor az eszmei zűrzavar szakadékéba rántották értel­miségünk tekintélyes részét. A feleség históriája szinte idegen test a darabban. Eről­tetett, erőszakolt fordulat, amely gyengíti az egységes cselekményt. Megrendítő szimbólum a darab egyik epi­zódfigurája, a vakember, aki a pártot keresi, és aki szemé­lyében jelképezi a kommunis­ták botorkáló tömegét a sötét napokban. Amilyen megrázó a vakember első megjelenése, dramaturgiailag annyira indo­kolatlan többszöri szerepelte­tése. Kevesebb — több lett volna. Túlságosan nagy helyet kap a darabban az amerikai újságíró és az orosz író vitája. Ez nem csupán terjedelem kérdése. Mi a dramaturgiai szerepe e jelenetnek? Meg kell mutatni a sokféle ideológiai hatást, és azt a módot, ahogyan Joó Sán­dor ösztönösen elutasítja az amerikai által képviselt mo­dernista maszlagot. Miután azonban ez a jelenet terjengős, elveszi a lehetőséget Joó Sán­dor és barátja harcától, nem ad alkalmat arra, hogy a „nemzeti kommunizmus” esz­méit harcban győzzék le. A rendezés mindent elkövet, hogy maradéktalanul megért­hessük az októberi események lényegét és világossá tegye, mennyire a nemzet életéről vagy haláláról volt szó. A szí­nészek közül elsősorban Básti Lajos Joó Sándcrát és Somo­gyi Erzsi alakítását kell ki­emelnünk, Somogyi Érési az egy szerű munkásasszony. az anya szerepében csodálatos, sokszínű, felejthetetlen figu­rát varázsol a színpadra. A közönség feszült érdeklő­déssel követi a történetet. Ré­gi igazság, hogy drámát nézni nem passzív időtöltés, hanem cselekvő részvétel a hősök küzdelmeiben. Örömteli és megnyugtató, ahogy a közön­ség együtt lélegzik a darab fi­guráival. És örömteli az is, hogy az ellenforradalmi idő sok úgynevezett „eszméje”, amely akkoriban megmérge­zett, elvakított, félrevezetett annyi embert, most a színpad­ról vizsgázik, és kong az üres­ségtől, frázissá kopik. A tap­sok, amelyek a színészeket függöny elé szólítják, elisme­rés a színház iránt, dicsérik az író a művészek jó munkáját és kifejezik a boldog meg­könnyebbülést. a veszedelmes eszmék eltemetését. Szántó Miklós t 1 hogyan találja meg újra az utat A történet izgalmas. Joó Sándor október 30-án lakásának négy fala közé zár­kózva próbálja kiszűrni a há­borgó külvilágot és a maga te­remtette átmeneti csöndben választ keres kínzó kérdéseire. A hullámok azonban átcsap­nak feje felett. Egyetemista fia fegyverrel tér haza az iskolá­ból és szembefordul vele. Fele­sége munkahelyéről hazajövet undorral meséli el, hogy „le­kerültek az álarcok”. Megjön bátyja, a nagyüzemi párttit­kár, aki összetörik attól, hogy a felizgatott munkások kiza­varták az üzemből. Barátja, az ismert kommunista író, tele- szájjal ócsárolja az elmúlt éveket és igyekszik megnyerni hősünket is a „nemzeti forra­dalomnak”, a forradalmi értel­miség kiáltványát szeretné aláíratni Joó Sándorral. Az író azzal tagadja meg aláírá­sát, hogy a kiáltvány szerkesz­tőinek listáján nem akar sze­repelni. Szégyellné saját nevét e díszes névsorban. Amikor felesége és barátja azzal érvel, hogy csatlakozása közelebb hozná a megbékélést, mégis kötélnek áll. Érzi, hogy hibás útra tévedt, de inkább csak azt tudja, mit nem akar. Bizal­matlan mindenkivel szemben és nem bízik saját magában sem. Felesége vendéget hív a házhoz, egy Magyarországról Amerikába szakadt újságírót és megjelenik az írónál orosz barátja, műveinek fordítója is. Vibrólóan szellemes párbeszéd során csap össze az amerikai újságíró és az orosz író. Az amerikai zavaros modernista eszméit szomjasan hallgatja az író barátja és Klári, a felesé­ge, Joó Sándor azonban fá­radtan és kesernyésen ugyan, de visszautasítja e veszélyes nézeteket. Fegyveresek kere­sik és valahol azután lefogják Andrást, az író bátyját, s ez a jelenet mesterien mutatja meg, hogy mi az osztálylénye­ge a szennyes megmozdulás­nak. A fegyveresek vezetője, a bosszúszomjas volt tőkés gya­korlatilag levegőnek tekinti a magát az események irányító­jának képzelő írót, Bérest, Joó Sándor barátját. A parlament egy szögletének bemutatása alkalmat ad Darvasnak arra, hogy ábrázolja a zűrzavart, az odúkból előmerészkedő alvilá­got, és a bátyját kereső Joó Sándor megláthatja előrevetít­ve saját sorsát. Hiába írta alá a kiáltványt, az ellenforrada­lom bosszúszomjas. Az ameri­kai újságíró beleszeret Klári­ba. az író feleségébe és magá­val akarja vinni. Az utolsó képben a lassan eszmélő ember magára talál. Ezek már az ellenforradalmi munkástanácsok garázdálko­dásainak nanjai, a sztrájkok súlyos órái. És egyben a népi demokráciához hű erők felso- rakozásának emlékezetes, hő­sies időszaka. Joó Sándor bátyja mellé áll, és elindul a munkások közé, hogy segítsen eltakarítani a lelkek romjait. A jól megkomponált jelle­gyarország utolsó órái. Az em­berek érzik: nincs messze már a virradat. De sokan van­nak mégis olyanok, mint. Csótiné, akik csak a maguk sorsával törődnek. Talán va­lamennyi közül ez a legdrá­maibban megkomponált je­lenet. Egy téves úton járó ember eszmélése. Igaz em­beri tragédia, amely mögött egy ország tragédiájának ké­pe is felrémlik. Egy átkos korszak utolsó akkordjai ezek a képsorok, amelyekből már kicsendül a szabadulás re­ménye. A sikerült forgatókönyv és a jó rendezésen kívül nagy­szerű színészi alakításokkal ta­lálkozunk .az új magyar film­ben. A kitűnő szereplők hosszú sorát írhatnánk ide, íülön-külön jellemezve min­ién színész játékát. De ala­kításuk annyira tiszta és ta­láló, hogy ezúttal felesleges­nek tartjuk méltatását. Elég, la csak a neveket soroljuk -fii: Ruttkai Éva, Barsi Béla, Vlakláry Zoltán, Gobbi Hilda, íenthe Ferenc, Törőcsik Ma- '!> Bulla Elma, Vass Éva, \scher Oszkár és még so- tan részesei a film sikeré- íek. Régóta vártuk már ezt a ilmet. amely nemcsak a leg- i agy óbb munkáskerület törté­letének öt állomását kelti iletre, de méltó ez a film íz egész magyar munkásosz- ; ály történelmének dokumen- i álására is. Prakner Pál 1916. Már harmadik esz­tendeje dúl a háború. író és rendező nagyszerű kifejező- erővel mutatja be a munkád osztály forrongását, a mun­kásság harci összefogásában rejlő hatalmas erőt. Igaz, ez az erő ekkor még nem elég­séges ahhoz, hogy lerázza ma­gáról a tőke láncait, de már ez érlelődő forradalom elő­hírnöke. Az alkotóknak egy­aránt sikerült az első' világ­háború számos eseményének egyik legjellemzőbb epizódját kiemelni és egy ember egyé­ni tragédiájának — Vilma — keretében történelmi hűséggel bemutatni. 1919. Csepelen is már a munkásoké a hatalom. A je­lenet hőse Knézits bácsi, az öreg, rokkant portás. Nem en­gedi. hogy folt essen a forra­dalom tisztaságán. Ez a jele­net is mesterien kidolgozott. Kár, hogy a jelenet utolsó képsora elnyújtott, hosszadal­mas. Az alkotók nagyobb mér­téktartása művészibb befeje­zést eredményezett volna. 1932. Knézits bácsi unokája és Csapiáros Kató szerelmének bájos epizódja ez a jelenet. Mintha felfrissülésnek szán­ták volna a film alkotói a két sötét, nyomasztó, képsor után. A nagy munkanélküliség esz­tendeje ez. Knézits Jani és Kató vikendházat nyer az Esti Kurír pályázatán. Az újságok öles betűkkel hirdetik a két munkásember nagy boldogsá­gát. Arról azonban már senki sem beszél, ami a hír mögött van: kiderül ugyanis, hogy csak a fából készült házacska az övék. telek nélkül, berende­zés nélkül. A könnyed jele­net mögött is tragédia feszül hát: a kapitalista társadalom látszólagos emberségéről ránt­ja le a leplet és mutatja be a tőke urainak igazi arcát. Újabb tíz esztendő telik el. A naptár 1942-t mutat. Már negyedik esztendeje lángol a világ. Az országban még . Horthy az úr, de él a párt és egyre erőteljesebben harcol az oktalan vérontás megszün­tetéséért. A párt illegális harcának egy nagyszerű epi­zódját mutatja be ez a si­keresen megformált jelenet, mint ez évek legjelentősebb momentumát. S végül: 1944. A német gyarmattá süllyesztett úri Ma­A magyar irodalom örven­detes eseménye: annyi év után újra Darvas-drámát láthatunk. Az író nehéz és felelősség- teljes feladatot tűzött maga elé. A magyar értelmiség sú­lyos válságát mutatja be az el­lenforradalomban, közelebbről egy író vívódásait. Darvas nem azt ábrázolja, hogy mi­lyen erők lökték az írókat a harcok élvonalába, és nem rajzolja meg az írók lelki fej­lődéstörténetét. Hőse egy nép­hez hű író, aki hitt abban, amit írt. A szocializmus, a né­pi demokrácia őszinte harco­saként küzdött, és kijózanodva az illúziókból, szembefordul az elkövetett hibákkal és saját hibáival. Megtorpan, hitét veszti, a vezetés hiánya felbo­rítja lelki egyensúlyát, megza­varja a félrevezetett tömegek mesterségesen felkorbácsolt haragja és kétségbe ejti a pusztulás, ami élete művét, az eddigi eredményeket fenyege­ti. E feszültséggel teli drámai pillanatokban kérdésessé válik körülötte és benne minden ér­ték. Elvész, tönkremegy csalá­di boldogsága is, fia szembe­fordul veie, felesége elárulja. Darvas mindezt központi fi­gurájának. Joó Sándor író és családjának sorsa révén ábrá­zolja, azt festi, hogyan alakul az író viszonya anyjához, fe­leségéhez, fiához, bátyjához és barátaihoz, hogyan sötétedik el felette a „Kormos ég” és v v \ xxxvxxvxvsxvxvxvxvvvvWÍNXVkVWNN.NN.VNV KORMOS ÉG Darvas József drámája a Nemzeti Színházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom