Pest Megyei Hirlap, 1959. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-01 / 27. szám
^flfS?/$rSSSSSSSfS/fSSSSSSSSSSSSSS//S/S//SfS/SSS/S//S/S//SSSS/SS/S/fSSS/SSSSSSSSSSSSSSS^ SZOKOLY ENDRE* GYÁRFÁS ENDRE VERSEI NE TÉRDELJ! Ne térdelj! Lábad ágaskodni termett. De higyj! (e jog az emberé) Szemed kékjében Ott ujjong a gyermek, Mért rejted dohányfüst mögé? Az alázatot ne tűzd ki melledre, Ne lobogtasd a szégyened, A gond aprópénzét váltsd küzdelemre. De ne várj érte érmeket! Kiálts nagyot a süketek fülébe, Rázd fel a mámortól vakot, A gazembert gyötörve törd kerékbe! Csak a butát sajnálhatod. Röpíts az égre tudós szelíd holdat. És ne feledd a körtefát, Mely alatt unokák lovagolnak Térdeden. — Ne térdelj le hát! Tizenkilences bailada Adonynál elfogtak egy vörös katonát Vérszomjas pribékek, Horthy-haramiák. Szuronnyal böködték, puskatussal verték, Testét a megáradt Dunába vetették, özvegy édesanyja a Duna partjánál hős fiát siratja* „Jaj, ha az én szívem az Ararát volna. Búnak özönvize mégis eltakarná; Ha szálló fohászom fehér galamb volna, Remény olajágát nekem mégse hozná” Fiatal asszonya a Duna partjánál jó urát gyászolja: „Jaj, ha az én erőm sziklazátony volna. Fájdalmak hulláma mégis szétmorzsolna: Duna vizét ezer forrás táplálhatja, Gyászom könnyeitől tenger ízét kapja.” Három kis gyermeke a Duna partjánál -» összebújva remeg. „Jaj, ha a mi testünk izzó katlan volna, Árvaság hidege mégis megfagyasztna; Ha a kacagásunk hegyipatak volna. 0 Nagy szomorúságunk neki gátat vonna ” Adonynál megöltek egy vörös katonát Vérszomjas pribékek, Horthy-haramiák. Szuronyuk, puskájuk hirdette az erőt, Mégis, elvtárs, mégis ők haltak meg előbb. ÉBREDÜNK Először kelt a Nap. Hiába, O köztünk a legöregebb. De sorra ébredtek utána a kakasok, a tehenek, Sajó kutya, a kopasz csirke, s a háp-hápoló társaság, S hogy én is keltem, a szemembe Nevettek: mi van, lustaság? Ébredt a táj; bontotta csöndjét A harang, s nyújtózott a rét. Az úton hozta már a rozsét Egy kis szamár és két kerék. A villanydrót futott a háztól. Messze zavarta a ködöt, S piacra indult kosarával Zsuzsi néni a fák között. Úgy jött a reggel, mint a postás: Csak betért, s tovább sietett. Levélként hozott új napot, s már Bontogattam, mit rejteget? De lám, csak egy üres papír volt; — Sebaj, majd én írom tele! S míg mentem, a palánkon szétfolyt A fények friss, fehér teje. A LEGKISEBB KÖZSÉG A vekonyderekú fák gyér erdeje mellett elfordul az út és ismét keskeny ezüstcsík jelzi az Ipolyt. A havas tájból dombhoz lapuló, rákapaszkodó házcsoport tűnik elő. Parányi falu. Ez Tésa, a szobi járásban. Azt mondják a falubeliek — és büszkeség cseng a hangjukban, mert az emberi hiúság annyira kiismerhetetlen, akár az ember —, hogy falujuk, a járás 17 községe, sőt talán széles Pest megye valamennyi községe közül a legkisebb. Ez minden nevezetessége. Azaz, dehogy osak ez, hiszen akármilyen kevesen élnek benne, emberek élnek Tésán és az emberek élete mindig nevezetes. A falu távol esik minden főútvonaltól, kisebb várostól, minden nagy forgalomtól. A dombháton lapul, az országhatáron, a maga szűk határai között egész területe — úgy mondja Bödör Béla vb-elnök — s mindent összevéve csupán 648 hold és 1188 négyszögöl. ötven esztendeje némi túlzással feudális főúrnak. 40 esztendeje túlzott szerénységgel kisgazdának nevezte magát, akinek ennyi földje volt. Akkoriban hivatalosan középbirtoknak mondtak ekkora területet, amely birtoknak mégis elég nagy, csak falu határának kevés. Nos, azért nagyobb községek sem dicsekedhetnek azzal, hogy miként Tésán, a csecsemőket is beleszámítva, minden lakosra másfél hold föld esik. Mert nemcsak területre ilyen pici ez a falu, lélekszámút tekintve is az, csupán 430 ember lakik benne. — így is az egész megyében legkisebb a falunk —, mintha hivalkodnának, úgy mondják ezt a tésaiak. A tanácskozón ülünk némi statisztikai adatok miatt és közben be-beállít egy-fegy falubeli ügyes-bajos dolgait elintézni, de mert megtudja, mi járatban vagyunk, mindegyik elmond valamit a faluról, jót, rosszat, ami éppen eszébe jut. Panaszt is tud némelyik, hogy majd a sajtó hívja fel arra a figyelmet, akkor majd orvosolják a bajokat. — Megvolnánk kérem itt a világvégén — így szól például egy bekecsbe öltözött, gazdaformájú fiatalember —, csakhát az asszonyok, ha rájuk jön az óra .;. Mert nincs orvosunk és nincs a községben gólyanéni sem .; > „Gólyanéni” — így mondja kicsit szemérmesen. És ebben a pillanatban nem a hiányán sajnálkozom, hanem az évtizedek óta nem hallott szónak örülök, mert a szülői ház emlékét idézi. Otthon hívtuk így a szikár asszonyságot, aki néhanapján váratlan megjelent, táskáját letette az előszobában, ölbe kapott bennünket és összecsókolt. — Óh, hogy megnőttetek, aranyom, én hoztalak a világra, ilyen parányi voltál! — ismételgette minden kortynál, amíg a nagy ibrik kávét ki nem szürcsölte, aztán el- viharzott. — Óh, annyi sok a dolgom, csak látni akartam a gyerekeket, mert én mind számon tártom, úgy szeretem őket!... Én is szerettem a „gólyanénit”. Szegény, kórházban született mai gyerekek, nekik nincs ilyen nénijük, s lám, még a tésaiaknak sincs, pedig azoknak valóban nem könnyű kórházban meglát- niok a napvilágot. Balassagyarmat vagy Vác, akármelyik legalább 50 kilométer, ott a kórház, onnan kell kihívni a mentőket is. — Volt itt községi „gólyanéni” — folytatja a panaszkodást a bekecses —, azaz itt van még most is, de már nyugdíjban, és azt mondja* nem szabad neki rendelnie. Dehát miért nem neveznek ki helyette másikat? Erre már megkérdeztem, hány gyerek születik Tésán egy esztendőben? — öt-hat. Tavaly nyolcán születtek, igaz, az egyik asz- szonynak ikrei lettek — mondják. Legtöbben — hiába magyarázom —, nem akarják megérteni, hogy ilyen kevés gyerek miatt még a miénknél gazdagabb ország sem tarthat külön községi szülésznőt. Akkor meg azt panaszolják, hogy az orvos Vámosmikoláról jár ki minden hétfőn, máskor meg, ha szükség van rá, kocsit kell érte küldeni, vagy megfogadni az egyetlen mikolai taxit, ami sokba kerül. De ahogyan mondom, hogy 430 ember számára mégsem tarthat orvost az SZTK, ezt belátják. De ha már orvosról esik szó, megkérdezem, az elmúlt esztendőben hányán mondottak örök búcsút Tésának? — Négy új sírt hántolták tavaly a temetőben. Négyen meghaltak, nyolcán születtek. Két házasságkötés is történt... Ezek a kis falu népmozgalmi adatai. Nos, ahol ilyen kicsi számok között mozog a nép, ott bizony meg nem élne pap, de még harangozó sem. Nincs is papja a falunak. A tatárjárás előtt va]a. mikor nagy község volt Tésa, úgy mondják — szólal most meg valaki. Sorolják, hogy a templomuk 1600-ban épült, az emeletes kastély is legalább 100 esztendős, és a családok a maguk történetét úgy tudják, hogy eleik már régesrégóta laknak itt, a Börzsöny szélén, a dombon — meg a domb alatt. A községnek majd a fele Mészáros meg Gulyás nevű. — Szarvasmarhával foglalkozhattak az ükapáink, onnan eredhet a nevünk — mondja az egyik jelenlevő Mészáros, aki különben a tejátvevő. Szerinte 72 tehén van a faluban és évente 263 ezer forint a tejpénz, amit a jó tehenek gazdáiknak szereznek. Régebben nagy juhnyájat tartott az uraság, s juhászokat a Felvidékről hozatott, ezek voltaic a Henckó, Palkó, meg a Pleskó-családok ősei. Az uraság 350 éve a Foglár-család volt, de már a szabadságharc- idején a Boromkay-család, tőlük meg Jantkovichék vették meg a birtokot. — Jankovich Béla, a kultuszminiszter, ha tetszett ismerni ... — magyarázzák. Nem, személyesen nem ismertem, kisiskolás voltam, amikor Tisza Pista idejében miniszterkedett. Régen meghalt, de még most is emlegetik, hiszen sok tésai család cseléd- kedett Jankovichéknál, a kultuszminiszter örököseinél. Aki meg nem szegődött be hozzájuk, az beállott kapásnak, aratónak, ha muszáj volt. Mert rossz napszámot fizettek, bár a munkáskéz mindig kevés volt Tésán. Haragudott is az uraság Róthra, a szomszédos prímási birtok bérlőjére, aki pár fillérrel több napszámért magához édesgette a tésai munkásságot. Szete, a község, ahol ez a birtok volt, Csehszlovákiába esett, de az ezerholdas uradalom majorja Szeteharaszt, néhány hold földdel emitt maradt, és egy ideig Tésához tartozott, most azonban a kemencéi határhoz. Ezért nincs erdője a falunak, az erdő hiánya miatt meg nagy a tüzelőgondja. — Vitás ez a 42 hold erdő — hangoztatják —, Kemencének sok az erdője, mi visszaköveteljük. Már meg is kérvényeztük. A szeteharasztiak, 18 családból 15, meg azt a kérvényt írták alá, hogy ők bizony Tésához akarnak csatlakozni. Kemencétől több mint öt kilométer választja el őket, tőlünk kövesúton csak kettő, de dülőúton legfeljebb egy kilométer. Már a múlt hónapban beadták a kérvényt. Ha győz az igazságuk, 80 fővel szaporodunk és a határunk is nagyobb lesz ... Megnövekedne mindenképpen a mi kis falunk. Pedig Tésa, a felszabadulás óta amúgyis rohamosan növekszik. ötven-hatvan éve még legfeljebb 25 ház állott a kastély körül, ma pedig már 103 ház, és ebből 1945 óta épült 31. A falu szélén négy-öt villaszerű épület, ezek a legújabbak. Mindegyikben parasztember lakik. Most meg huszonhármán kémek házhelyet, és rövidesen meg is kapják az állami tartaléktőidből. Ha továbbra is ilyen gyorsan fejlődik, „gólya- néni”, talán még orvos is kerül Tésára. Földműves ember ____ manapság egy se akad Tésán, akinek ne lenne földje. Üj- gazda a legtöbb, a másén verejtékeztek, béresek, kertészek. kocsisok voltak még másfél évtizede, vagy messze I földre eljártak dolgozni, hogy a száraz kenyeret megkeressék. öreg Henckó bácsi, a község legidősebb, élete kilencedik évtizedét taposó lakója félszázadnál régebben, három kemény évet töltött a tengeren túl, az Államokban, igaz. nehéz munkával, de annyi pénzt keresett, hogy még jócskán haza is küldözgethetett belőle. Talán már arról álmodozott. hogy még pár esztendőt eltölt odakinn, aztán hazajön és megveszi kastélyostól a Jankovich uraság földjét, amikor egyszerre az utcán találta magát. — összebeszéltek kérem, azok a részvénytársasági urak, és egész Amerikában becsuktak sok-sok gyárat, a munkásokat a szélnek bocsátották — panaszolia annyi sok év után. — Egy darabig munkát kerestem, de nem találtam, majdnem minden összekupoca mikor befejeződött a film, SÍ haragudtam. Haragudtam, mert jó volt elfelejteni, hogy csak moziban vagyok. Jó volt szereplőjévé — nem — részesévé válni mindannak, ami előttem történt: gyönyörködni a csodálatosan szép tengerben, készülni a VIT-re és parányi ízelítőt kapni a moszkvai fesztiválról. Én is lebegtem, éreztem a tánc könnyedségét, amikor a fiatalok keringőztek és szédültem a roppant színes tömegtől, amely egyre hullámzott, s pillanatra sem akart megállni. önfeledten élveztem a pergő képeket. Amikor befejeződött az előadás, gondolkodni kezdtem: már a multkorában is láttam egy filmet a moszkvai fesztiválról, miért jelentett ez a Tengerész-revü annál sokkal többet? Miért nem tűnt ez is csdk dokumentfilmnek, a VIT-rész erőltetett betétnek, fi qe rés z.-re oii mint a Gitáros lányban? Hiszen a Tengerész-revü meséje nem új, nem valami bonyolult történet. Ennek ellenére ez a film felvidított, s utána jóleső szédüléssel tértem vissza a napi életbe. Ennek az az oka, hogy egységessé, egésszé komponálták a mesét a fesztivállal. A fiatalok szerelme — a matrózlegényé és a sportoló leányé — akkor kezd bimbózni, amikor a VIT-re még csak készül ajia- talság, és akikor válik teljessé, amikor a fesztivál hangulata elérte tetőpontját. Az egyszerű szerelmi történetet hihetőnek, természetesnek ábrázolták. A sportoló leány és a szólóénekes matróz óriási sikert aratott a fesztiválon, de utána mindketten visszatérnek eredeti munkájukhoz, a hétköznapokhoz, és már kijózanodva az ünnepi mámorból, nyújtják egymás felé kezüket. A zene, a matróz éneke még napokkal később is a fülünkben cseng. Észrevétlenül lopja magát a szívekbe, s akaratlanul is minduntalan dúdolni kell. Ezt a kellemességet csak fakozza a nagyszerű, színes fényképezés: a tenger pompája, a margaréták tánca, a lányok ünnepének valamennyi műsorszáma, a fehérruhás balett. Érdekes a sok felülről fényképezett kép, amelyek még emelik a revü hatását. A filmet ugyan olykor-olykor megakasztja egy-egy erőltetett móka, betét, figura, amelyre nem lenne szükség. Ilyen a kultúrcsoport vezetőgatott garasomat feléltem már, éppen csak még a hajójegy ára maradt a zsebemben; Hogy az is el ne fogyjon, inkább hazajöttem és beszegődtem juhásznak a Jankovich urasághoz. Mások, akik Pesten próbáltak szerencsét, azok végül szintén a Jankovich-birtokon kötöttek ki. Pedig mindig eljártak néhányan a kőművesek mellé dolgozni, de ott se kerestek sokkal többet, mint odahaza. — Sokan meg a sörgyárban dolgoztak — mesélik. — Hányán? — Hárman voltak oda a sörgyárban, kocsiskodtak. Öh, talán tésai volt az a söröskocsis, akit valaha sokszor meglestem az ablakomból, amikor két vaskos Dréhér-lo- vával odaállt a szemben levő kocsma elé, leugrott a baknak hasmáit hordó tetejéről, és a nehéz hordókat gurigólta. Egyszer elmentem mellette, egészen közelről láttam a szemét, mennyi szomorúság égett benne. Bizonyosan hazavágyó tésai volt, aki odahaza nem tudott megélni. Nincs postánk !_ mond_ jók éppen, amikor a postás belép. A postás mosolygós arcú, szőke ember, Pleskó József nevezetű, kék zubbonya gallérján aranyzsinór. Helybeli ember. Hivatala mellett még fontosabb munkát is végez: a község párttitkára. — Mindennap jókor reggel megindulok, Kemencére megyek. Ott a posta. Akár esik, akár tűz a nap, télen-nyárm minden áldott nap 25 kilométert gyalogolok, kilencet Kemencére, kilencet meg visz- sza. Aztán Szeteharasztra, oda- vissza négyet, ez már 22 kilométer és közben legalább három, ahogy házról házra kézbesítem a levelet. Én árulom a bélyeget, meg mindenféle más értékcikket. Akár az utca kellős közepén felvehe- tem az ajánlott levelet, és táviratot. viszont ha valaki csomagot, vagy pénzt akar feladni, nem vehetem át, az illető begyalogolhat a postára, hogy mondjuk 20 forintot feladjon, és odavész a napja. Legalább postaügynökséget létesíthetnének a községben. már csak azért is, hogy pár forint elküldéséért ne kelljen annyit gyalogolnia az embernek. Tésa azonban olyan kicsi falu. hogy csak postása van, de postája az nincsen. Iskolája azért természetesen van, két tanítóval és két tanteremmel. De kéttantermes iskolája csak pár esztendős. A jól alapozott, vastagfalú csűrből építették át. Az egyik tágas tanteremben az alsó, a másikban a felső tagozat tanul. Olyan nyolcosztályos általános iskola a tésai. amelynek csak hét osztálya van már két év óta. Idén nincs nyolcadik osztálya, mert tavaly hetedik osztálya nem volt. Nyolc esztendeje egyetlen hatéves gyerek se kopogtatott az iskola ajtaján. Ez idén éppenhogy van első osztály, egyetlen egy növendék jár csak ide. Az egész iskolának mindössze 46 a tanulója, abból is 26 a fiú és csak 20 a leány. Mindenütt a világon több a nő a férfinál, talán csak egyedül Tésán fordított az arány.Kultúrháza is van a falunak. A község a maga erejéből átépítette a régi egytantermes iskolát, és néha táncmulatságot is rendeznek benne. Ilyenkor a tésai fiúk — már ha mernek — a szomszédos községekből lányokat hívnak meg... Lehet, jogosultak a tésai panaszok. de a tésai lányoknak igazán nem lehet panaszra okuk. Kapósak ebben a nőszegény községben, legalább olyan kapósak, mint a tésai málna, a reájuk hasonlatos, szén nagvszemű, nemes gyümölcs. amire olyan büszke a megye legkisebb falva; * .lének alakja, aikinek szélhá- \ mosságát már amúgyis érzé- \ keltette a film, felesleges volt i még azzal a tulajdonsággal \ sematikussá tetézni, amivel ■ addig a másikat, az énekest \ vádolták. A női főszereplő Le- \ na alakja is sokszor mester- \ kelt, a fényképész túlságba ■ vitt karikírozása sem erőssé- j ge a filmnek. De ezek a hi- \ bák nem rontják le az ossz- \ hatást, nem uralják a cselek-; ményt, nem takarják el a \ mondanivalót: a tengerészek \ derűs, baráti összefogását, azt, \ hogy az igazi, tiszta szerelem- < nek győznie leéli és főképpen, j hogy milyen volt a felejthetet- \ len ifjúsági találkozó. Aki szórakozni kíván, derül- ! ni, fülbemászó dallamokat hal- \ lani, és nem vár valamilyen \ elmélyült, nehéz drámát —! nagyszerű élményt kap a Ten- \ gerész-révűtől. > Sági Ágnes !
