Pest Megyei Hirlap, 1958. december (2. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-14 / 295. szám
HOLNAP MÁR KÉSŐ — Négy televíziós készülék működik már a községben — meséli lelkesülten a pátyi tanács v. b. elnökhelyettese, Túri Ferenc. — Egy itt a tanácsházán, egy a Petőfi Termelőszövetkezetben ... A krónikás közbevág: — Egy az orvos, egy pedig az iskolaigazgató lakásán! — s nagy büszkén felvágja fejét, iránt aki most az elnökhelyettes gondolataiban olvasott. Túri Ferenc csak a fejét csóválja. — Tévedés. A harmadik készülék a szövetkezet brigádvezetőjéé, a negyedik pedig a gépállomás egyik traktorosáé. — Nagyszerű! Ha így áll a dolog, akkor bizonyos, hogy a kultúra ügye sem a csáki szalmája Pátyom — Az igaz, hogy a kultúra ápolása a község vezetőinek szívügye, ennek ellenére mind ez ideig nem sok előrelépés történt. Beck Mihályné, a község pérttitkára még megerősíti. — A kultúrmunka jelenleg legnehezebb feladataink közé tartozik. — ? Túri megmagyarázza: — A kultúrmunka fiatalok nélkül elképzelhetetlen. A krónikás akaratlanul rábólint. — Ez igaz. De... — Akkor egyetértünk. Pá- tyon ugyanis nincsenek fiatalok. A krónikás élő kérdőjellé változik. — Tudomásom szerint Páty háromezerötszáz lakosú község. Beckné közbeszól: — Ne felejtse el, hogy Budapest szomszédságában vasaink. Több mint ezer a bejárók,száma. — Talán, ha három egyéni gazda fia dolgozik idehaza — egészíti ki a párttitkár szavát az elnökhelyettes. — A többi mind Budapestre jár. Tanulni. Dolgozni. A krónikás kijátssza utolsó kártyáját. — És a szövetkezetben? — A Petőfi Termelőszövetkezet száznegyvenkilenc tagot számlál. Ennek fele ötven és nyolcán év közötti. Harminc éven aluli talán ha nyolc van összesen. A kérdés magától értetődő: egységre. Ez pedig havi ezer forintnyi bért jelent. Odafenn a fővárosban ugyanennyi munkával ezerkét-ezerháromszáz forintot is megkereshetnék. De nem ez az egyetlen ok, amiért a fiatalok elmennek a faluból. Hiszen a módos egyéni gazdák fiai és lányai is ezt az utat választják. íme néhány példa a sok közül: Kovács Géza nyolcholdas gazdálkodó fia ipari tanuló, leánya irodába jár. Hegedűs Lajos tízholdas, mindkét fia a fővárosban dolgozik. Finta József tízholdas, mindkét lánya bejáró, sőt a téli időszakban mint fűtő, maga is a fővárosban dolgozik. És sorolhatnánk még hosszasan. Vigh Sándor szövetkezeti elnök így példálózik: — Nemrég beszéltem egy hatvanöt esztendős, tizennyolc holdas középparaszttal. Két fia, egy lánya van. Mindhárman Budapesten kerestek maguknak állást, s az öreg gürcölhet egymaga a földdel. Azt mondta: „Tenni kéne már valamit. Még a szövetkezetbe is belépnék, csak a fiatalok itt maradjanak.’“ De nem. Gyárban, irodában nyolc óra a munkaidő. Általában fedett helyiségben dolgoznak. Nem éri őket az eső, a szél, a fagy. Pesten akkor mennek moziba, színházba, táncolni, amikor kedvük tartja. S azt nézik meg, amit ők akarnak. Akár a premier napján. Ezzel szemben: odakinn a földeken nincs nyolcórás munkaidő. Két filmet mutatnak be egy héten. A mozi keskenyfilmes, régi filmeket játszik, színes filmet pedig szinte alig. Szín háa-csak elvétve téved Pátyra. A Déryné Színház vagy a megyei Petőfi Színpad. Táncolni legfeljebb a füstös, borgőzös kocsmában, vagy nagyritkán a kultúr házban lehet. A zenekar;.: És így tovább. De mi lesz a földdel? A szövetkezet ezernyolcszáz holdjával? Az egyéni gazdák parcelláival? Mondjuk húsz év múlva’ Valamit tenni kell. Sürgősen. Azonnal! Vigh Sándor elnök: — A legfontosabb: a jövedelmezőség gyors emelése. Ez a jövő gazdasági év legfőbb célkitűzése számunkra. Nem akarunk még egy ilyen évet. Ha nő a jövedelmezőség, növekszik majd a fiatalok érdeklődése is. Ezzel párhuzamosan“ élénk kulturális életet teremteni a szövetkezetben. Televíziós készülékünk van. Kultúrtermünk azonban a zárszámadásig még magtárként szerepel. Utána nyomban rendbehozatjuk. Ez talán valamit segít. Túri Ferenc tanácselnökbe lyettes: — Már hónapok óta harcolunk azért, hogy egy zenés cukrászdát nyithassunk a községben. Az erre a célra megfelelő helyiséget azonban még mindig lefoglalja magának a Tejipari Vállalat. Indokolatlanul. Mert naponta legfeljebb kétszáz liter tej gyűlik össze. Az sem a faluból, hanem a szövetkezetből. Akkor pedig miért kell a faluba beszállítani a tejet? A gyűjtőkocsi elmehetne nyugodtan a szövetkezetbe is azért a néhány kannáért. Négyszáz méter. Ugyanakkor feleslegesen fizetünk egy alkalmazottat. Ha ezt sikerül megoldanunk, reméljük, hogy vasárnaponként a fiatalok egy része itt marad. Ez természetesen az első lépés. Beck Mihályné, párttitkár: — Sürgősen össze kell fogni a falu vezetőinek és megtárgyalni ezt a kérdést. Csak radikális intézkedésekkel segíthetünk. Olyan kedvező kulturális életet kell teremtenünk, hogy maradjanak itthon a fiatalok. A pátyi példa pem egyedül-- álló. Ha nem is ilyen nagy mértékben, de megyénk számos községében találkozunk hasonló nehézségekkel. Talán ma még nem látszik olyan végzetesnek a dolog. De mi lesz a földekkel holnap, holnapután? Ki műveli majd meg, ha a fiatalok elmennek, az idős nemzedék pedig kiöregszik? Érdemes erre már ma felfigyelni, mert lehet, hogy holnap már késő lesz. Prukner Pál Minden új nehezen születik A Csepel Autógyár előtti parkban deszkapalánkok jelzik a leendő művelődési ház sarkait, s a gyár derék építőmun- kásai saját készítményű salaktéglákból (igaz, hogy felsőbb engedély nélkül) felhúzták már egy felvonulási épület falait. A gyár dolgozói — akik munkába jövet erre járnak — úgy hihetik, hogy épül a nyolc éve várt művelődési ház, pedig mint a zárjeles mellékmondat bői kitűnik, csak a látszat az... A szigethalomi homokon kilenc év alatt a magyar járműipar fellegvára született. Van nagyszámú mérnökük, szakmunkásuk, a munka után olvasni, szórakozni és művelődni vágyó dolgozójuk ezrével, de nincs egyetlen olyan kultúrtermük, ahol erre mód is lenne. A zeneiskola a lakótelepi iskolában sínylődik, a tánccsoport egy ebédlőben próbál, a színjátszók az iparitanuló-inté- zet kisméretű termét használják, a balettre járó gyerekek közül sokan a fővárosba kényszerülnek. És nemcsak a gyárról van itt szó. A gyár előtti parkban felépítendő művelődési ház a munkásosztály vezető szerepének megfelelően — át akarja formálni a környék kultúréle- tét is. A gyár körül ötkilométeres körben ötvenezer ember lakik, munkások és parasztok — itt él a gyár dolgozóinak nagy része is. A megtervezett és elfogadott művelődési ház tehát a gyáré — de Sziget- szentmiklósé, Tökölé, a gyári lakótelepé és a nem messze fekvő Pestvidéki Gépgyáré is lesz, illetve lenne... Mert tavasz óta tart a „támadás” — és ebben persze van némi öröme, igazolása is a kultúr-palotaforradalomnak és a kultúrszomjnak. hiszen mindenki magáénak akarja, csak övének akarná felépíteni a művelődési házat. A gyári lakótelepen aláírási kampány indult ennek érdekében, de ezt sikerült leszerelni. A gyár vezetői megmagyarázták, hogy az autógyár ipari keretből, politikai és kulturá lis célra kapta a csaknem hárommillió forintot, hogy a gyárnak százharminc főnyi szakmunkás-gárdája, több ezer társadalmi munkása van az építés nehezének elvégzésére. A gyár adja majd az energiát. A képzőművész-szakkörben az építőanyag jelentős részét, a szakmai irányítást stb De Szigetszentmiklós község is magának akarta a kultúr- házat. A községi tanács végrehajtó bizottsága közölte » gyárral, hogyha a község területén építik fel a művelődési házat, akkor lemondanak az évi 180 000 forintot kitevő községfejlesztési hozzájárulásról Ellenkező esetben az építéshez sem járulnak hozzá. És ekkor jött a harmadik követelés: a „Népművelés” decemberi számában már egv csepeli dolgozó is tiltakozott a szigethalomi épitkezés ellen, épüljön csak a kultúrház Csepelen ..; Tart-e tovább vagy sem a nemes vetélkedés a művelődési házért — nem tudni. Elég az hozzá, hogy a megyei közegészség- es járványügyi szerv huzavonája miatt még ma sem kezdődhet meg az építkezés. noha beköszöntöttek a fagyos téli hónapok, hosz- szú hetekkel elmaradtak a szeptemberre tervezett indulás mögött. Érdemes még egy kérdést megvizsgálni az ígéretek és a huzavonák közben, örvendetes, hogy a párt és az állam vezetői (Apró Antal, Münnich Ferenc, Gáspár Sándor, Aczéi György stb.) látogatásaik révén közelről ismerik a gyár életét, és nemcsak elismerik a művelődési ház jogosságát, de tettek is érte. Látogatásaik, nagygyűléseik alkalmával azt ts tapasztalták, hogy a gyárnak egyetlen valamirevaló kultúrterme sincs. Ám a középszervek egyes dolgozói és a gyárat nem ismerő főváros) emberek még azt is kétségbe- vonták (a szélsőséges eset a Népművelésben jelent meg), hogy a gyár körül emberek élnek. Ezek a szűklátókörű szemlélők úgy vélik, hogy jobb, ha a Szigethalom környékiek továbbra is a 20 kilométerre fekvő fővárosba járnak művelődni, mintha a sajátjukban töltik a szép, tartalmas és szórakoztató estéket* Mert szép lesz az új művelődési ház az indulás nehézsége ellenére. Igaz, hogy az építkezés őszre tervezett indulásából már semmi sem lett. mégis azt akarják, hogy a jövő esztendő november 20-ra kinyíljon a két nagykapu. Az egyiken a szakkörök tagjai foglalják el új helyiségeiket. a másikon ünnepi közönség veszi birtokába a nyolcszáz főnyi nézőtér kényelmes férőhelyeit. Talán Moliere színművével, talán mással kezd majd az autógyár színjátszó csoportja, de az bizonyos, hogy a párt és a kormány vezetői is ott ülnek majd az ünneplők között. Másnaptól pedig megindulhatnak majd a vetítések a szélesvásznú filmszínházban, megkezdődhet a szellemi értékek felvonulása. És ehhez már csak az kellene, hogy a Pest megyei Tanácsnál néhány illetékes szakember ne a személyes sértődöttség koloncával a kezén intézze a művelődési ház ügyét („miért nem hozzám fordultak először engedélyért”), hanem 50 000 munkás és paraszt érdekében tegyék rá az űrlapra a pecsétet: „engedélyezem’. Mert minden új nehezen születik, de a szülés idejét nem lehet sokáig hátráltatni Szigethalomon sem. Jurmics László — Mi az oka annak, hogy. elhagyják szülőfalujukat a fia-1 talok? Túri: — Nagyon kevés a szórako-i zási lehetőség itt Pátyon. Van: ugyan egy kétszáztíz férőhe-j lyes kultúrházunk, de egyik tér- j •net tanteremként használja azj a másik helyisége j könyvtár, a nagyteremben pe-í dig a keskenyfilmes mozi mű-: ködik hetenként négyszer:! szerdán, csütörtökön, szómba-! ton és vasárnap. Ezenkívül! már csak a kocsma van. A község párttitkára kiegészíti: — A KISZ-szervezetnek is van egy külön terme. Mintegy! harminc taggal működik. Itt jelenleg hetenként kétszer a tánciskola óráit rendezik. Ez valóban nem sok. Különösen nem olyan fiataloknak, akik Budapesten dolgoznak, tehát lényegesen magasabbak az igényeik. Beckné: — Ehhez járul még az is, hogy az autóbusz hetijegy mindössze húsz forint, s vasárnapra is érvényes. így a pátyi ifjúság vasárnap a fővárosba jár szórakozni: színházba, moziba, vagy éppen a Béke Szálló nagytermébe. Az út pedig csak harmincöt perc. Hogy miért nincs a szövetkezetben fiatal, arra Vigh Sándor elnök válaszol. — Mindössze három hónapja vettem át a szövetkezet vezetését. Az Igazság, hogy az előző vezetés hibájából, a tagság még tavalv és az előző években felélte a mát. így most mindössze huszonhárom forintnyi érték jut egy munkaMAGYAR LÁSZLÓ: A néma hegedű Szomorú hír érkezett a minap hazulról. Meghalt Nyáry Bandi, a félszemű hegedűtanár, akinek jellegzetes figurája olyan elválaszthatatlanul nőtt a mi kis városunkhoz, I mint mondjuk a rücsök a csi- | csókához. Tulajdonképpen I csak az én számomra halt meg 1 most, mert a hír kerek 15 esz- ! tendeig vándorolt, amíg hoz- I zám ért. Halálának híre talán I azért ütött annyira szivén, | mert el sem tudom gondolni I azt a messzi kis várost nélkü- ! le. A füstös kávéház ódon sa- 1 rokasztalát sem, amely körül | végtelen alsóspartiját játszotta | annyi évtizeden át. Minden | változott körülötte. Partnerei I is lassan, észrevétlenül kíese- ! rélődtek, amint egy generáció | átadta a helyét a soron követ- | kezének. De ő rendületlenül \ megmaradt. Szinte most is hal- | lom, amint olykor, ha izgalma- í sabban alakult a játék és fél- | szeme közben az asztalra ki- I tett kistányérnyi nagyságú I zsebórájára tévedt, ezzel nyúj- I tóttá át valamelyik megbizha- I több kibicének a nyűtt lapo- I kát: ! — Itthagyom számolatlanul f ezt a 43 fillért, csak öt per- I dg játsz helyettem. Sajnos, el | kell szaladnom, hogy gyorsan 1 leadjak egy — hegedűórát... í Tagadhatatlan, hogy volt né- I mi túlzás ebben a mondásában, mert megtörtént néha, hogy az a bizonyos hegedűóra elhúzódott majd egy fél óráig is. De ilyenkor partnerei rendszerint megérezték néhány útközben elfogyasztott spriccer illatát, amint az árulkodva le begett a vénségtől fehér, a kurta szivar füstjétől és tevétől viszont tajték színűre pa- tinásodott kusza bajusza és fényes, borvirágos ábrázata körül. — Folytathatjuk — szólt ilyenkor rekedtes hangon és gondos gazdaként félszemével számbavette kasszájában a filléreket. Valami buta baleset következtében vesztette el egyik szemét. Ez is már régen történt, nagyon régen, fiatalkorában. A rossz nyelvek szerint menyecske volt a dologban. Igaz, gyönyörű üvegszemet kapott helyette. Keserű tréfával gyakran mondogatta, hogy ez az üvegszem sokkal szebb, ragyogóbb, mint az igazi. Ebben egyre több volt az igazság, mert az élő szemén bizony nyomott hagyott a bor, a kur- Jaszivar maró füstje, az éjszakázás A testi hiba különös ösz- szekötő kapocs azok között, akik ugyanabban a fogyatékosságban szenvednek. Talán így született meg az a barátság is, amely Nyáry Bandi és a Budapesti Operaház zenekarának három ugyancsak félszemű muzsikusa között mélyült ki annak idején. Azoknak is üvegből volt az egyik szemük. A fiatal Nyári Bandi egy nyáron nagy könnyelműen meghívta három pesti barátját a mi kis városunkba, hogy utazzanak le hozzá és töltsenek nála néhány napot. El is látta azután őket minden jóval, ami csak bohémes szegénységéből kitelt. Egy szép napon azonban arra ébredtek, hogy négyüknek együttvéve sincs már több pénzük, mint amennyiért legfeljebb egy liter bort ad a korcsmáros. Pedig csodálatosképpen éppen akkor szomjaztak meg a legjobban. Az ismerős kocsmákban már a hitelkeretük is kimerült, ismeretlen ‘kocsmában pedig mégsem lehet hiteligénynyel kezdeni az ismerkedést. A szomjúság végül mégis arra kényszerítette a négy fiatal muzsikust. hogy betérjenek egy felsőszegi kocsmába, amelynek gazdájához, Tóni bácsihoz még nem volt szerencséjük. Megrendelték és a kiskocsmái törvények szerint előre kifizették az egy liter rizlin- get. de az tüneményes gyorsasággal elfogyott. Es anélkül fogyott el, hogy egy jottányival is enyhítette volna szomjúságukat. Pedig a rizling remek volt. Napsugáraromájú, szívmelegítő. — Csak most kezdtem volna érezni az ízét... — tolta el sóhajtva az üres poharat maga elől az egyik muzsikus. — Hozómra nem lehetne ...? révedezett a másik. Nyáry Bandi végtelen utálattal mutatott az ajtó- fölé, ahol ez a cifra betűkkel leírt rigmus volt olvasható: Itt a jó bor, itt igyál! Hitelezni gonddal jár. Add le a pénzt melegen, Idd meg a bort hidegen. Reménytelenül kókadt le a fejük. De Nyáry Bandi arca hirtelen mosolygósra derült. — Lesz itt bor mindjárt, dögivei — fogadkozott, és az asztalhoz hívta Tóni bácsit. — Idehallgasson, mélyen tisztelt vendéglős úr — kezdte szerényen ahogy itt lát bennünket, négyünket, koldus- szegény muzsikusok vagyunk, de annál szomjasabbak. Ez a három — mutatott barátaira — pesti. Kiég a szemem a szégyentől, hogy nem tarthatom szívem szerint őket, hogy ennek a remek rizlingnek szülőhazájában kell szomjan vesz- niök. Pedig, higgye el, szívesen odaadnám akár az egyik szememet is értük. Mondja, Tóni bácsi — emelte föl most hirtelen hangját —, ha kitenném ide, az asztalra az egyik szememet, adna egy liter bort? — Ha kitenné a szemét? — hitetlenkedett a kocsmáros. — Igen. — Ide az asztalra? — Igen. — Hát ha kiteszi, istenúgy- se, hozom a litert. Nyáry Bandinagyot sóhajtott, majd villámgyors mozdulattal kivette üvegszemét és odatette szépen a kiürült borosüveg mellé, a piros abroszra. A szem félelmesen meredt a holtraréniült kocsmárosra. Végtelen másodpercekbe telt, amíg megértette, miről is van szó, de aztán hatalmasat nevetett. Csak úgy rengett a pocakja, amíg elhozta a söntésböl és az asztalra állította a liter bort. Hamar elfogyott az is. A hangulatot emelte, de a szomjúságot fokozta. Most az egyik vendégmuzsikus szólította asztalhoz a kocsmárost. — Hát ha én is kiténném az egyik szememet... — kérdezte évődő hangon? Tóni bácsi gyanakodva fürkészte, de aztán kimondta: — Tudja mit, ha maga is kiteszi. hozom a másik litert. Majd hanyatt esett, amikor a második üvegszem is odagurult a poharak közé. Most a második pesti következett. Tóni bácsi annak is beugrott. De amikor letette a harmadik üveget az asztalra, határozott hangon, mint aki most már holtbizonyos a dolgában, így szólt: — Hát ha az a negyedik úr is kiteszi az asztalra a szemét, nem is egy, hanem egyszeri* két litert hozok. — Akkor má? hozhatja is — szólt a harmadik pesti, és nyugodt mozdulattal helyezte az asztalra a maga üvegsze-