Pest Megyei Hirlap, 1958. december (2. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-30 / 306. szám
1958. DECEMBER 30. KEDD M« •ICGTEf cJC irlap Csak meggyőződésből Ha körülnézünk az ség értelmisoraiban, sok olyan becsületes, jól dolgozó orvost, mérnököt, tanítót találunk, akik az ellenforradalom után a párton kívül maradtak. Nem azokra gondolunk, akik valaha tagjai voltak az MDP-nek. de válójában soha nem tartottak, igazán, ószintén a párthoz. Akik csak azért lépték be annak idején, hogy ne kerüljenek hátrányba a pozícióért, állásért folyó harcban, akik csupán karrierjük biztosításáért sündörögtek a pártszervezetek körül. Ezekről itt most nem beszélünk. Azoikról szeretnénk írni, akik valaha erős támasza voltak a pártnak, becsületesek maradtak az ellenforradalom napjaiban is, de valamilyen ok miatt nem kérték átigazolásukat, s azóta is csak távolról szemlélik az eseményeket. Némelyik, azért, mert hitt ttgyam a szocializmus eszméjében, de úgy érezte, hogy gyakorlatunk sokszor ellentmond az elméletnek. A {jártban elkövetett hibák eltakarták előle az eredményeket Elfeledte azt, hogy milliók, akik azelőtt éheztek, most egyre jobban élnek, igényes emberekké váltak. Azt, hogy a tudatlanság helyét a műveltség, a kultúra foglalta el. S mivel elhitte, hogy minden fekete — visszahúzódott. Várt. Van olyan is, aki már előbb közeledett volna, de szégyell- te: „Mit szólnak majd hozzá a többiek7" — kérdezte önmagától. „Nehéz napokban cserben hagytam a pártot és most, amikor konszolidálódott a helyzet, akkor jöjjek elő? Becsületes-e ez igy?’1 Nem akart — úgymond —* ««terített asztalhoz’1 ülni. Sokakat gyötört a kétség, éjszakáikat virrasztónak át, hiszen nem egy mondotta el azóta közülük, hogy „kívül lenni1’, „se ide, se oda nem tar- tozni’* milyen- kínzó,- nyomasztó érzés. Tűrni az ellenség.cinikus, egyetmei, "bízta tó'’piTláh- tását — megalázó. De ennyi hónap után nem könnyű a pártba sem jelentkezni. S ezért inkább halasztotta. Azzal érvelt maga előtt „ezernyi más módon bizonyíthatom be, hogy így is a párthoz tartozom’-, Az értelmiség egy része az- zal nyugtatta önmagát: — Ma sem értek mindennel egyet. Lássuk, az új pártvezetők betartják-e ígéreteiket. Emelkedik-e a nép életszínvonala? Mások arra váltak, hogyan alakul a párt értelmiségi politikája. Egy orvos beszélte el a következőt: Mindig igaz szívvel dolgozott a pártért. Soha nem gondolt arra, hogy pért- munkájáért előnyben részesüljön. Úgy érezte, elég a szaktudása az érvényesüléshez. Párt- munkát azért végzett, előadásokat azért tartott, mert abban bízott, hogy világosságot gyújt az agyakban. Eltávolíthatja az embereket a babona sötétséget terjesztő mákonyától. És egyszer egy hazug elmélettel találkozott: „A régi értelmiség csak útitárs, olyan szükséges rossz, amellyel egyelőre be kell érni“ — mondották egyesek. Ezt hallva, ez az orvos úgy érezte: megsemmisül. Először ki akarta verni fejéből a bántó megjegyzéseket, vitatkozott magá val, hogy azok tévednek, nerr úgy van. De a sértés mér befészkelte magát énje legbense jébe. Ezután már nem szívesen vezette a szemináriumot elmaradozott a taggyűlésekrő is. És talán, ha akkor a párttitkár vagy más valaki megkérdezte volna tőle, mi az oki passzivitásának, miért lett magányos, akikor más lett volna De senki nem közeledett hozzá. Nem hiányzott senkinek «Úgy érezte, felesleges lett — és később nem is kérte az ét igazolást. Van olyan is, aki már a népi demokrácia neveltje, soli jót kapott a párttól, még serr lépett be a pártba. Ügy vélte becsületesebb, ha előbb kételyeit tisztázza. Ezernyi Visszahúzó szál, iga 11 zi vagy vélt serei mek, számtalan megválaszolatlan elvi kérdés, álmatlan éj szakákon a vissza-visszatérő „mit tegyék” problémája! Egyik sem oldódhatna meg, ha a pártszervezetek többsége nem bánna, foglalkozna olyan szeretettel, együttérzéssel az értelmiségi dolgozókkal. Talán nem írhatnánk le azt a jelentős, sokat eláruló tényt sem, hogy a budai járásban novemberben — tehát egy hónap alatt — tizenhat értelmiségi kérte, s kapta meg tagfelvételét. Közöttük régi MDP-ta- gok és olyan fiatalok, akik azelőtt nem voltak pártban... Varga doktorról, a Semmelweis kórház párttitkáráról mondták orvostársai: vele mindig bátran vitázhattunk, soha nem türelmetlenkedett velünk. Sőt, szívesen vették okos, nyugodt érvelését — mindig tanultak és tanulnak, belőle. Amikor a volt MDP- tagokkal foglalkozott, sem volt soha erőszakos, rábeszélő, nem bántott meg senkit. Meghallgatta ellenvetéseiket, s ha akkor nem is sikerült mindjárt meggyőzni az illető orvosokat igazáról, újra és újra megkísérelte. Szalontai Sándor, a belgyógyászat alorvosa például meglehetősen vitakész ember. Míg valóban meg nem győződött valamiről, nem hódol be senki véleményének. Ma is vitázik egyes részproblémákon, de senki nem inti le. Van, amit jól lát. helyes, ha bírál. A nyugodt, emberséges foglalkozás meghozta gyümölcsét: ő is kérte tagfelvételét. Horváth Ákos nőgyógyász nemrégen járt nyugaton. Amikor visszatért, jelentkezett a pártba, mert a kinti talmi, csalóka csillogás mögött meglátta a kapitalista országok igazi életét is, s úgy érzi, sokat mulasztott már eddig is, hogy nem vette ki részét a nálunk folyó, az újért vívott harcból. Jankovics Rezső mindössze ármíric'evés' Édesapja ma is i unkái:," i párt tag, ■ felesége is z. Jankovics elvtárs azt íondja, sokat jelentett szá- :ára. hogy mint pártonkívülit legbízták a munkavédelem Llenőrzésével. Ez, valamint árga elvtárs pártszerű mun* ája. a párt helyes politikája, z ígéretek betartása győzte teg.hogy a pártban a helye. A törökbálinti tüdőszanató- um orvosai, az érdi pedagó- usok. akik a „tizenhat’’ kö- 3tt szerepelnek, mind úgy rzik: végre hazataláltak. Oda, hol a helyük van. Köztük van z az orvos is, aki régi értel- íiségi és valaha megbántották. lost ők érvelnek, vitatkoznak pártonikívüliekkel. Saját pél- ájukkái győzik meg azokat, ogy a párt politikája helyes s az értelmiségnek részt kell állalnia annak megvalósítási- , A „tizenhat" egy járásban ■ olyan szám, mely önmagában is sokat be- zél. Elmondja, hogy egyre un mini itiiiiHiniiiiiiiuiiiii int mii mm ii it mii mini mi tauiivi F 'léves a jászkarajenői UTP-fiók. Törőcsi-k elv- árssal beszélgetürfk erről c él esztendőről. A legelső az tőgy a kirendeltség indulása lágyon vidáman kezdődött. Aj, 'ünnepélyes megnyitás napjár, letvenkét lottószelvényt állí- ottak ki. Az élen a'budapesti cözpont egyik jelentős tagja árt. Megnyugtatta a részvevő, cet. tudja, hogyan kell kiállí- ani egy lottószelvényt. A fali élegzetvisszafojtva várta ai eredményt. Az eredmény meg- írkezett és a falu napokon 'ke 1észtül hahotázott: egyetlen céttalálatos szelvény nem volt Szóval, vidáman kezdődött c cirendeltség élete. Azóta eltel, így fél esztendő és Törőcsü ’■ívtárs néhány megnyugtati izóval tájékoztat. — Takarékos ember a jász karajenői! Évekkel ezelőtt ú hitelszövetkezet működött i faluban, én magam is a hitel szövetkezeti hálózatból kerül lem az Országos Takarékpénz, tárhoz. — Az új intézmény elsősor ban arra hivatott, hogy a fali többen közelednek a párthoz. Egyre többen kapnak választ kérdéseikre. Arra, hogy az elmélet és a gyakorlat nálunk egy. Nem kell attól tartani, hogy a régi értelmiség bármikor is feleslegessé válik, hogy megváltozik a párt értelmiségi politikája. Nem kell attól félni: ki mit szól ahhoz, ha most kérik tagfelvételüket, mert a párttagság szeretettel, bizalommal fogadja az új jelentkezőket. És arra s«m kell senkinek gondolnia, hogy „terített asztalhoz” ül, hisz a pártnak ma is sok és nehéz feladatért kell harcba indulnia. Alrik csak éppen egyetértenek a párt politikájával, de nem készek még arra, hogy dolgozzanak is e politika megvalósulásáért, nem érettek a párttagságra — jobb, becsületesebb, ha kívül maradnak. Nem használnának sem önmaguknak és kivált nem a pártnak, ha teljes meggyőződés nélkül közelednének. De az helyes, ha a pártszervezet — mint tette ezt a Semmelweis kórház vagy a törökbálinti kórház pártszervezete is — állandóan foglalkozik az értelmiségi dolgozókkal. Vitatkozik velük, érvel, hogy mind jobban gyarapodhassék a párt. Elsősorban olyan értelmiségiekkel, mint a budai járásban. Velük/ ahogy kollégáik is elismerik, az orvosok, a pedagógusok elitje került a pártba. Sági Ágnes Pályázati felhívás A Pest megyei Tanács v. b. | művelődési osztálya, a peda- | gógusok: szakszervezete Pest | megyei területi bizottsága és | a Magyar—Szovjet Baráti Tár- | saság Pest megyei pedagógiai | szakosztálya pályázatot hir-§ det nevelők részére „Hogyan | segíti és segítheti a nevelő na- § pi munkájával órán vagy órán 1 kívül a tanuló ifjúság szocia- § lista világnézetének kibonta- | kozását” címmel. Feldolgozható témák: 1. | Hogyan alakítom tanulóim | szocialista világnézetét iskolai | nevelőtevékenységem során | (osztályfőnöki óra, úttörő-, | KISZ-, szaktárgyi óra stb.). 2. \ Megfigyeléseim és *tapaszta- | lataim a gyakorlati munkák | nevelő hatásáról. 3. Az isko- \ Iák nevelőinek pedagógiai fs- | lelőssége a szocialista családi § nevelésért. A pályázat határideje: 1959. | február 15. Beküldendő: Ma- | gyár—Szovjet Baráti Társa- § ság Pest megyei elnökségének, | (V., Városház utca 7.). Első díj: | 1000 forint, második díj 700 f forint, harmadik díj 500 forint. A felsorolt díjakon kívül jutalom-könyveket is osztanak ki. Csodálatos gyógyulás Az Ai Haab című folyóirat közlése szerint egy szíriai fiatalasszonyt tíz évvel ezelőtt aj anyósa hirtelen felébresztet álmából. Azóta az asszon) minden kezelés és altató ellenére súlyos álmatlanságbar szenvedett. Ám, amikor a: anyós elhunyt, az asszon) nyomban egészséges, mél) álomba merült. ÚTRA KÉL A PIROS ALMA Az év utolsó napjaiban is mozgalmas képet mutat Csemőn a földművesszövetkezet felvásárlótelepe. Hetenként 2—3 vagon mosolygós piros almát szállítanak vagonokban és teherautókon a főváros piacaira Az év utolsó tanácsülését tartották Nagykőrösön módosították a városi tanács köztisztasági rendeletét. Ezeken kívül Reszeli Soós Ambrus. a végrehajtó bizottság titkára beszámolt a legutóbbi ta- < nacsüiés határozatainak végre- I i hajtásáról. , ■* U-lést tartott tegnap a Nagykőrösi Város; Tanács a kultúrotthon ban. Az ülésen összeállították az 1959. évi városfejlesztési alapot, kiegészítették a né- -f>i éllénőfzesi bizottságot, meg- .váJafítbUftkj-f mezőőröket í és TÉLI PATKÓ Molnár László kovácsmester Gyón községben a Petőfi Tsz lovait patkolja. A patkókba már a téli jeges-csúszós útra is megfelelő szegeket tesz Tovább a megkezdett úton Kisipari szövetkezeteink eredményeiről és feladatairól Most. amikor búcsúzunk az óesztendőtől és számot vetünk 1958. évi munkánkkal, elmondhatjuk, hogy nem volt könnyű teljesíteni a ránk háruló feladatokat. Az ellenforradalom utáni zűrzavaros gazdasági helyzet rendezésével egyidőben kellett végrehajtanunk szövetkezeteink munkájának átszervezését is. Uj feladatokat adott, új irányt szabott munkánknak a párt és a kormány együttes határozata a helyi ipar tevékenységéről. Nem kisebb feladatot kellett megoldanunk, mint a szövetkezetek munkáját a tömegtermelés helyett a kissorozatú, minőségi termelés, a lakosság igényeinek megfelelő tevékenység felé irányítani. Ezt kellett fokozottan kifejezésre juttatnunk már az év eleji tervezésnél és később a tervek végrehajtása során is. Hogyan feleltünk meg ennek az új feladatnak? Bizony, sok nehézséggel találtuk magunkat szemben. Bár a textil-, bőr-, ruházati és vasiparban részben értünk el eredményeket, de az 1957-es év teremtette konjunkturális lehetőségek miatt nem sikerült minden esetben meggyőznünk szövetkezeteink tagságát az említett feladatok fontosságáról és el- sőlegességéről. Az új esztendőben tehát tovább kell haladnunk a megkezdett úton, tovább kell munkálkodnunk új célkitűzéseink maradéktalan érvényre juttatása érdekében. A kisszériájd minőségi termelés, a lakossági megrendelések teljesítése nenezebb, mint a sorozatgyártás. Ez az idén termelési értékben is jelentős eltolódást okozott és mivel nem annyira anyagigé- 1 nyes, mint inkább munkaigényes termelést jelent, a termelékenység alakulására is kedvezőtlenül hatott. Mindezt figyelembe véve ipari szinten, tehát a szolgáltató- és az építőipar nélkül 97 százalékra, ezekkel együtt pedig 97,8 százalékra teljesítették idei tervüket kisipari szövetkezeteink. Bár a számok jelentős elmaradást mutatnak, ha azonban figyelembe vesszük a fenti körülményeket és azt, hogy a tervfeladatok még nem juttatták kellően kifejezésre a megváltozott körülményeket, szövetkezeteink jó munkát végeztek. Hozzájárultak a szövetkezeti ipar egésze és általában a helyi ipar számára megszabott új irányvonal megvalósításához. A megkezdett úton továbbhaladva, bizakodón tekinthetünk az űj esztendő elé. Már az új év első napjaiban nagy és felelősségteljes munkát ró ránk a népgazdaság egészét érintő termelői árrendezés végrehajtása. Nem könnyű ez a munka, de újabb nagy segítséget jelent, mert lehetővé teszi majd az önköltség alakulásának a népgazdaság érdekeit fokozottabban szem előtt tartó figyelemmel kísérését. A termelői árrendezés ezen kívül új feladataink megoldásában is segít bennünket, mert sok gátló körülményt hárít el fejlődésünk útjábóL Újabb segítség ez számunkra pártunktól és kormányunktól, akár csak a három- és az ötéves tervben számunkra megszabott feladatok. Számítanak ránk és ez kötelez bennünket. A megnövekedett bizalom parancsolóan követeli tőlünk, hogy. egyre inkább a kisipari szövetkezetek rendeltetésének megfelelően alakítsuk egész tevékenységűn- P. két. Csak így válhatunk az | állami ipar igazi kiegészítőivé, Baross Gyuláné, a KISZÖV elnöke. I VIDÁM SZILVESZTER A RÁDIÓBAN ÉS A TELEVÍZIÓBAN | A rádióban az új év első | perceiben Dobi István, a Nép- | Köztársaság Elnöki Tanácsá- ! nak elnöke mond köszöntőt. A | televízió ezen az estén össze- § foglalja 1958 eseményeit, majd 121 órától kezdődően vidám f-műsort ad a televízió studiójá- ! bői és a szórakozó Budapest- ! ről. Az újévi köszöntőt 24 óra- I kor sugározza. 1 A rádió műsorából kiemel- ! kedik a hagyományos szilvesz- ! teresti műsor, amely a Kos- í suth-adón 21 órakor kezdő- I dlk és éjfélkor ér véget. A I Petőfi-rádión 19 órai kezdet- í tel Johann Strauss: Dene- I vér című operettjét közvetítik 1 az Állami Operáházból. FÉL ESZTENDŐ pénz- és hitelügyeit elintézze. Az OTP-fiók tulajdonképpen nem egyéb, mint egy keret, amit nekünk kell élettel megtölteni. Azzal kezdtük, hogy sorra jártuk a faluban azokat az embereket, akikről már a hitelszövetkezet idején tudtuk, hogy takarékos emberek és bizalommal fordulnak minden ügyes-bajos pénzügyükben az intézethez. Ez jelentette az alapot a takarékbetétekhez. Ma már örömmel jelenthetjük, hogy a faluban fellendült a takarékosság. A hitelezés is nagyon jó úton halad. Persze, mi nem nyújtunk hitelt minden rendű és rangú igényre. Célhiteleket adunk. Ebben azonban a legszélső határig rendelkezésre állunk falunknak. — Es mik ezek a célhitelek7 — Egyes emberek számára elsősorban építési hitelek! Mi a hitelakcióval nemcsak támogatjuk a falu házépítését, hanem inspiráljuk is azt. A felek bizalommal jönnek hozzánk, megosztják velünk a gondjaikat és szívesen vesszük a segítséget. — Es hogyan állunk az egyéb hitelekkel? — A szocialista szektor minden támogatásunkat élvezi. Gondolok itt elsősorban arra, hogy mezőgazdasági területen igen komoly feladat a termelő- szövetkezet segítése. — Es azonkívül mivel foglalkozik a kirendeltség? Törőcsik elvtárs mosolyog. Arra gondol, amivel a riportot kezdtem, nevezetesen arra, hogy vidáman kezdődött a ki- rendeltség élete. — Hát igen! A totó és a lottó! A faluban valóban nagyot nevettek azon, hogy a vállalat legjobb képviselői próbálkoztak a szelvények kiállításával, de eredménytelenül. Minden kételkedőt megnyugtathat ez, hogy a szelvények kiállításánál az egyedüli szempont 0 szerencse. Az eltelt fél esztendő alatt persze a lottót és totót illetően is érdékes és megnyugtató dolgok történtek. Négyes lottónyeremény ük volt. Kiss Kálmán 36 000 forintot nyert. Egyetlen szelvény- nyel. A tárgysorsoláson pedig Széles Piroska egy televíziós készüléket. Hogy aztán befejezésül még egy érdekes adatot említsek; Bodzsár János nyeremény takarékkönyvével száz százalékos nyereményt ért el. Egyetlen hiba volt csak, mégpedig az, hogy Bodzsár takarék- könyvében csak 3000 forint betét volt. Kedves ügyfelünk azóta is vakarózik, mint a kárvallott cigány, és sajnálkozva mondja: — Hallják-e, de másképpen látnám a napot, ha nem 3000 forint, hanem legalább 30 000 forint lett volna a könyvemben. Pedig lett volna erre módom, csak be kellett volna vinni a pénzt a takarékba. (R. K.)