Pest Megyei Hirlap, 1958. december (2. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-29 / 305. szám

■'•\iCivUlV 1958. DECEMBER 29. HÉTFŐ „Tévedések“ csatasora Miért HP dirspriiink -1™,+ tagadta azrikat, akkor csak mién ue uitstijuim olyat, =zért> hQgy jóbbfeU tolódjon ami rossz, miért ne eszményít­sünk olyasmit, ami elvetendő? Meghökkentő, furcsa elv ez, de nem egy vallója akad. így legutóbb Réz Pál, Kosztolányi összegyűjtött kritikáinak ma­gyarázója, utószóírója. Kosztolányi sokat vitatott, isok arcú, nagyon ellentmondá­sos alakja volt a magyar iro­dalomnak. Egy ilyen kiadás — amelynek szükségességét ugyan vitatni lehet — alkal­mat adott volna arra, hogy alaposan és helyesen elemezve Kosztolányi kritikai munkás­ságát, az olvasó, az irodalom­barát tiszta képet kapjon ar­ról, hogy miféle világnézet diktálta Kosztolányi monda­tait, miféle elvek vezették bírálatainak, portréinak meg­írásakor. Nos, az olvasó kap Is erre magyarázatot, de a magyarázat: enyhén szólva téves, s ezekből a téves ma­gyarázatokból tisztán kivehe­tő csatasor áll össze, amely nem másért, mint a Kosztolá- nyi-féle polgári esztétika, a Vart pour l’art rehabilitálásá­ért, igazolásáért harcol. Kosztolányi tipikus polgár volt, akár mint ember, akár mint író, akár mint esztéta. Nem volt nagyobb becsülete semminek és senkinek előtte, mint a „mindentől független’’ tndividumnak, amelynek füg­getlensége korántsem volt pártatlanság, az elfogultság hiánya, hanem függetlenség volt mindentől, ami: nem fért bele a Kosztolányi-féle tár­sadalmi képbe, élet- és művé­szetfelfogásába. S véletlenül éppen a társadalmi harcok ha­ladó erőinek legjobbjai nem fértek bele ebbe a képbe, vagy ha igen., akkor felszíni, mes­terségbeli fogásaik, s nem el­veik, nem világnézetük által. Réz azt írja Kosztolányiról: Minden szépet szeretett, bár­honnan is jöjjön az, bármilyen irány is diktálja. S mégis: Szo- mory „iránya” dicshimnuszok­ra ragadtatja Kosztolányit, ugyanakkor József Attilának alig jut pár sor. Móriczbaa»^ nem lát többet, mint az ízes magyar nyelvet stb. Lehetné a sort folytatni tovább. De nem érdemes. Mert az olvasó előtt világosan kirajzolódik a Kosztolányi-féle „pártatlan­ság”, az a pártatlanság, ame­lyet Réz ugyancsak pártatla­nul nagyon is feltűnő buzga­lommal védelmez. Igaza van abban Réznek, hogy Kosztolányit minden ér­dekli, de magyarázata a miért re már hamis. Nem azért ér­dekli minden, mert elfogulat­lan, nem azért, mert minden­ben valami újat keres, hanem elsősorban azért, mert Kosz­tolányi a legkérlelhetetlenebb harcosa és képviselője volt a polgári esztétikának, alapos és módszeres harcosa, s éppen ezért nagyon érdekelte, hogy: mivel, kikkel kell szembenéz­nie ebben a harcban. Réz azt írja az utószóban, hogy Kosztolányi elméleteihez soha nem maradt hű. Nos, Kosztolányi elméleteihez min­denkor hű maradi, ha meg­él. Beszédes erre az Ady pamf­let, amelyben a kor legnagyobb magyar költőjét rántja sárba, s csúfolja azért, mert társadal­mi harcokba vetette magát, s azok szolgálatába állította köl­tészetét is. De elvi egység is van Kosztolányi írásaiban, hi­szen minden, ami táboron be­lülről jött, dicséretes és fort is- simófcra ragadó, de ami kívül­ről: az gúny tárgya, bármeny­nyire is finoman cizellált ez a gúny. De nincs igaza abban sem Réznek, hogy Kosztolányi kritikáiban nem mond ki álta­lános érvényű esztétikai törvé­nyeket. Kritikáinak, portréinak kétkötetes gyűjteménye a leg- ihamgcsabb kimondása a Kosz­tolányi-féle esztétikai elvek­nek, igaz, hogy ezek az elvek elavultak, az idő bebizonyí­totta, hogy mennyire tartlhatat- landk, mennyire erőszakoltak. Bizonyos: Kosztolányi ilyen irányú mnukásságából is ta­nulni lehet, akárcsak költésze­téből, regényeiből. A mesterség példás szeretetét és tiszteletét, a magyar nyelv imádatát, de elveket, állásfoglalást semmi esetre sem. Réz azt írja az utó­szóban, hogy Kosztolányi in­kább elragadtatott olvasó, mint kritikus. Igaz, hiszen kritikái­ban nem szereti az állásfogla­lást, a nyílt színvallást. De hi­szen elég azt figyelembe ven­ni, hogy mitől elragadtatott Kosztolányi, s mitől nem! Töb­bet mond az, mintha egy-két kritikájában pálcát törne, s ki­mondaná takaratlanul elveit-! Nincs igaza az Élet és Iro­dalom kritikusának, amikor azt veti Réz szemére hibaként, hogy a hírhedt Ady pamfletét nem magyarázza Réz magya­rázza ezt a hírhedt írást, de nagyon is rosszul magyarázza azt. Igazolást, magyarázatot keres Kosztolányi száméra, s a végén úgy tünteti fel ezt a hitvallást — mert az volt — mint Kosztolányi apró, meg­bocsátható tévedését. Pedig az Ady pamflet hitvallás volt, po­rondra lépés, megbélyegzése annak, ami író, költő munká­jában a legnagyobb, a legtöbb lehet: szolgálni a társadalmi előrehaladást, jobbat, szebbet akarni a népnek, a nemzetnek. Kosztolányinak ez az írása nem melléfogás, nem tévedés volt, hanem politikai szembe­fordulás mindazzal, ami az Ady-névvel összefüggött: a ra­dikalizmussal, a nemzet-éb­resztéssel, az uralkodó osztá­lyok leleplezésével. Tévedéseinek csatasorába a vezért azzal állítja be Réz, hogy kimondja és igazolni akar­ja a fából vaskarika elméletet, a világnézet nélküli írót. Ezerszer megcáfolt) ezerszer szétzúzott elmélet ez, s ime, is­mét életre kel, ismét ólom­betűt lát! Kosztolányi, a világ­nézet nélküli író! Hiszen maga Kosztolányi mondta ki világi- nézetét nem egyszer, amikor élesen meghúzta a határvona­lat elvei és a világ között, a világnak azon részei között, amelyek nem fértek bele a maga polgári világképébe. Végezetül: érthetetlen, mi­féle igény kielégítésére kellett ezt a kétkötetes gyűjteményt kiadni. Érthetetlen, hogyan tá­madta^ fel ezerszer megcáfolt, hamis elméletek. Érthetetlen, hogyan látott nyomdafestéket ez a „tévedésektől*“ hemzsegő utószó. Mészáros Ottó SZILVESZTERI HÍRADÓ ÉS RÖVID TÁNCFILMEK A Budapest Filmstúdió mű­termeiben érdekes rövidfilmek készülnek az év utolsó napjai­ban. Csurka István forgató­könyvéből György István rendező készít Gebék és pari­pák címmel vígjátékot. Az operatőr Haffmann Vladi­mir, a főszerepeket Kiss Ma­nyi, Szirtes Ádám, Rajz Já­nos és Bánhidy László ala­kítják. Az Állami Népi Együttes, a kalocsai népi táncegyüttes gyermekcsoport­jának, valamint a néphadsereg táncegyüttesének közreműkö­désével rövid táncfilmeket forgatnak Banovich Tamás rendezésében. A Filmhíradó munkatársai az elmúlt évek­hez hasonlóan szilveszteri „különkiadást” készítenek, s ebben, mintegy görbe tükör­ben bemutatják az elmúlt évet. Öt nyelvre fordították le a romanid nyelvtant A dr. Magyar Zoltán deb­receni tanár által alkotott új nemzetközi műnyelv, a ro­manid nyelvtanát eddig öt nyelvre — oroszra, örményre, finnre, norvégre és románra — fordították le. A nyelv al­kotója több mint húsz ország nyelvészeivel áll kapcsolat­ban. Jövőre már a legigényesebb borivók sem panaszkodhatnak a bor minőségére Több mint egymillió hektoliter bort vásároltak fel eddig Megjelent a Magyarországi Művészet Története című ml második kötete Szerte a világon keresett és közkedvelt a tokaji aszú, az egri bikavér. A borok tartósí­tásának, kezelésének és pa­lackozásának meggyorsítására és megkönnyítésére az Élel­mezésügyi Minisztérium bor­A paprika hatóanyagából készített kenőccsel eredményesen kezelik a reumás betegeket zos esetben és olyankor alkal­mazták sikerrel, amikor rönt­gen- és más vizsgálatokkal elő­zőleg megállapították az ízü­letek deformálódását. A capsaicinos kenőcs alkal­mazása lényegesen előnyö­sebb. mint a szájon át adott gyógyszerek, mert a paprika hatóanyagát tartalmazó ke­verék külső alkalmazása tel­jesen veszélytelen, a korábban adott gyógyszereknek viszont néhányszor káros hatása volt minden ünnep­h rí 'TOTO nyereményekben qazdaq újesztendőtl A Szegedi Orvostudományi Egyetem belgyógyászati kli­nikájának reumatoidambulan- ciáján az idén mintegy 40— 50 esetben sikerrel alkalmaz­tak új módszert az izületi betegségek kezelésében. A szegedi vegyészek koráb­ban aránylag egyszerű mód­szert dolgoztaik ki: kivonták a paprika erezetéből ennek a fűszernövénynek a hatóanya­gát, a capsaicint, s azt kris­tályosították. Ebből az egyetem gyógyszertárában — más anyagok hozzáadásával — olyan hatásos kenőcsöt készí­tettek, amely — a fájdalmas | részeknél külsőleg bedörzsöl- | ve a bőrbe — a reuma egyes | eseteiben megszünteti a fáj- | dalrnat. Megállapították, hogy | a capsaicinos keverék hatá- | . . sara gyógyul a fájdalmakat | /V7 if elénk okozó gyulladásos megbetege- | nejc megvan a maga szórako- dés. Az új fajta kezelési mód- | Újévkor két napig áll a szert eddig sok izületi csú- | ^öreg-fiatal ott szorong a I 'Kultur házban, míg Tücsök | Marci és vegyes zenekara mu- I zsikál. Azért vegyes zenekar, | mert klarinét is van benne, | meg szárnykürt és a kettő kö- ízött brummog a nagybőgő. A I húsvét csendes, augusztus 20-a | pedig a sörivás és a lepény- I evés hangos ünnepe. De vala- § mennyi között különleges he- I lyet foglal el karácsony. | Aki csak teheti — márpedig | néhány forintot minden halan- | dó elbír —, kártyát vesz a ke­ltébe és mecfkezdődik a vége- ! hossza-nincs ultizás. I S hogy a hagyományoktól az 1 idén se térjünk el, a sógorom, I a sógor bácsi meg jómagam 1 összehoztuk az ultipartit, és I már korán reggel — amint vé- ! geztüník a kiadós früstökkel — | elfoglaltuk az asztal nagyobbik Z felét. Sógor néném, aki az ün- 1 népi ebédhez készítette a réce- | húst, leszorult a sámlira, mert | ami hely még maradt az aszta- | Ion, azt kibérelte erre az idő- | re egy hosszúnyakú öblös | üveg és három pohár. Man- idom, három s egyik sem ki- 1 sebb két decisnél. forgalmi igazgatósága több új, nagyteljesítményű gépet ren­delt külföldről. — Az utóbbi években az ol­csóbb borok íze és zamata — mondotta Mihalusz Ferenc, a borforgalmi igazgatóság he­lyettes vezetője — nem min­dig ütötte meg a kívánt mér­téket. Ez amiatt volt, mert boraink tartósítására nem álltak rendelkezésre különle­ges, nagyteljesítményű pasz­tőröző berendezések. A mi­nisztérium megállapodott tar­tósító berendezés behozatalá­ról külföldi cégekkel, az egy­millió forint értékű, új gépi berendezést Budafokon állít­juk fel, A gép egy óra alatt 28 hektó bort tartósít. A felvásárlási rendszerről Mihalusz Ferenc elmondotta, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket. December első fe­léig több mint egymillió hektó bort vásároltak a borforgalmi igazgatóság szervei. A Képzőművészeti Alap Ki­adóvállalatának gondozásában a karácsonyi könyvvásárra ér­dekes újdonság, a Magyaror- szátgi Művészet Története című mű második kötete jelent meg. A mű, amelyet Zádor Anna szerkesztett, s többek között Genthon István, Németh La­jos és Végvári Lajos írt, a ma­gyar művészet 1800-tól 1945-ig terjedő időszakát mutatja be és egyúttal értékeli is. A köte­tet 360 kép egészíti ki, bemu­tatva a majdnem másfél év­százados korszaknak legjelen­tősebb művészeti alkotásait. A kiadó az év végéig még két művet — Ybl Ervin tanul­mányát Csontváry Tivadarról és a Balaton környék műem­lékeit bemutató nagyszabású kötetet — jelentet meg. A Csontváry-tanulmány a mű­vész 12 legjelentősebb alkotá­sának mását is tartalmazza, köztük azét a festményét is, amellyel a Szépművészeti Mú­zeum a brüsszeli világkiállítá­son aranyérmet nyert. Ismertető füzet jelent meg a szövetkezeti tanácsokról Egy évvel ezelőtt a Szövet­kezetek Országos Szövetségé­nek IV. kongresszusán felhí­vás hangzott el a falusi dolgo­zókhoz, hogy teremtsenek szo­rosabb együttműködést a kü­lönféle szövetkezetek között. A felhívás elsőként Baranyá­ban talált visszhangra. Ez év februárjában Dunaszekcsőn, ahol földműves-, takarók-, kisipari és két termelőszövet­kezet működik, megalakult az ország első szövetkezeti taná­csa. Azóta újabb négy helyen alakult szövetkezeti tanács, többek között Mohács városá­ban is. A baranyai MÉSZÖV most ismertető füzetet adott ki, amelynek az a célja, hogy a szövetkezeti tagok megértsék az új szerv szerepét, jelentősé­gét. A mintegy 60 oldalas könyvecske ezer példányban, karácsony előtt került ki a pécsi Szikra Nyomdából, A JÓSNŐ K isvárosban ritkaság. A ritka­ságok közé számít Róza né ne, a j'os- nő, aki kinn lakik a Zsófia-ligetben, mesterségéhez illő nádfedeles öreg házban, amelynek tetején csak azért nem gubbaszt a kuvik, mert ott mereszti szemét az almáriumon — persze kitömve. Jönnek ide szá­mosán, főként öre­gek, pár után só- várgó vénkisasz- szonyok, nyava­lyától rettegő öregurak, olykor egy-két. fiatalabb is, akiben még ott mocorog a régi: hátha a látó asz- szony megmondja... Egymás riadozva repdeső pillantását hessentve hallga­tagon üldögélnek a kis szoba re­csegő székein, míg rájuk nem kerül a sor. Szót már az vet itt, aki nem először kiváncsi a jövendőjére. A nagyobb szo­bában székel Róza néne, vizslat az Okuláré mögül, észrevétlenül ka­parja elő a gya­nútlan delikvens­ből az adatokat, s egy villanásnyi idő múlva jóslatruhá­ba öltözötten pen­deríti eléjük. Csendben moc­cantak előre a na­pok, de egyik nap csúfság esett. Fia­tal, pirospozsgás ember állított be, mondván: kerül, amibe kerül, de bizony ő a jöven­dőjét szeretné tud­ni. Jámbor képe volt, nem nézett ki kettőig szólás se belőle, így Róza néne az általános bevezető után — amit már harminc esztendeje min­denki szóról szóra egyformán meg­kap — rátért az első „konkrétum­ra”: — A betegsége­ket hírből se fogja ismerni — mondta szemrebbenés nél­kül, hiszen az egészség kiabált a szinte férfiről. De a férfi mo­solyogva közbevá­gott: — Hát az na­gyon kellemetlen lenne. Ugyanis én vagyok az új kör­zeti orvos... Róza néninek úgy mellén akadt a levegő, hogy csak nagy sokára kezdett el sápi- tozni: — Jaj, est a csúfságot... jaj, mit tett az úr ve­lem ... jaj, ezt a szégyent.. ■, Az orvos kicsit bűntudatosan mo­solygott. „Hatás­köri túllépés” volt, dehát megérte ... Pár nap múlva az egész Zsófia- liget beszélte, hogy Róza néne mit mondott az új doktornak. S csodák csodá­jára mégis Róza néne kis szobájá­ban csappant meg erősen a várako­zók száma..; — mottó — a szervezetre. / i|||||IIIIIHilllllim»IHHHini»«IIHMIIIIIIIIIIIIHIIIMIM»l»l»ltllllllllllllllt*HllllIIIIII»ll»linilMIIIM»IIMMIII»»ll»IIHflllll»H»HMIIIIIIIIMIIIIIIIttllllltllimllllttll1llttlltllllllllllMMIIIIII • III • I l*#l I' * »*1IIII I* I* l»ll 11II tlHIMI I»!• 11 Hl *#* • I»• • • III111 • 111 # I * 111 HI I* 111II11»1*1 II»III1 III IH1111II11111 Hl Ünnepnapi szórakozás Aztán felváltva folyt a já­ték. Hol a blattot vertük.., hogy: „Adut... mégegyet... namégegyet...”, hol meg a po­harat emelgettük. Aszerint, hogy minek jött sorja és volt-e ok az ivásra? S úgy van az elrendelve, hogy ultizás közben könnyen kerül ok az ivásra. Mert ami­kor a sógor bácsi azt mondta, hogy piros negyven száz ulti­mo és elbukta annak rendje- módja szerint, akkor ittunk egyet a kárörömre. Ha ugyan­ezt mondta a sógor és szépsze­rivel megnyerte, akkor újra csak ittunk. t" Ugy lát szik , sok veresei mondhattunk és sok ultimót, mert harmadszor is megbuk­tatták a borosüveget és delet még mindig nem harangoztak. Bár harangoztak volna . i ■. A baj ugyanis ott kezdődött, hogy a sógorasszony — fekete, villogó szemű fehérnép — be­kapcsolódott a játékba. Már máskor is tapasztaltam, hogy csak bajt hoz, ha az asszony­nép beleüti az orrát a férfi­munkába. de most aztán vég­legesen meggyőződtem ennek káros voltáról. Akkor történt, amikor a fér­je elbukott egy durchmarschot, amelyet a sógor bácsival meg­kontráztunk és szerencsével (ezt ma is állítom!) megnyer­tünk. Dehát lehet-e ilyesmit meg­magyarázni egy fehérnépnek? Különösen akkor, ha egy éve házasok és az asszonyka nem­csak az urát szereti a veszeke­dős féltékenységig, hanem a pénzmagot is, amelyik jelen­leg egyre jobban fogyott az ura elől. Először csak csendesen szid. ta azt, aki kitalálta a kártyát. Veszne ki az írmag ja is, és ha egyszer a kezébe kaparintja, tűz emészti fel mind a har­minckét lapot. Aztán az ultival nem volt kibékülve. — Már ez is játék? — kezd­te. — Milyen játék ez? Csak veszíteni lehet. Mondjátok meg őszintén, magatok sem tudjátok, hogy mit mondotok. Ez célzás volt arra, hogy én éppen piros terített betilt mondtam, ami már nem ért fel az asszonyi felfogás legfel­ső határáig. A sögorasszony arca tüzet vetett. Egyre sűrűbben kerülgette az urát és egyre gyakrabban számolgatta előtte a pénzt. — Nem adok ám, ha elfogy! — De anyukám! — Semmi anyukám, nincs több pénz. Ha elfogy, akkor nem játszol. Ez már az én fülemet is megütötte. Mert ha a sógor nem ját­szik, akkor nekem is, a só­gor bácsinak is az unalom lesz a veszte. Az nem lehet. Ad­dig nem fejlődhet a dolog. S megszületett bennem a tett. Raboltam. Pocsék kár­tyám volt, legszívesebben el­dobnám. vagy hallgatnék, majd megjátssza a magáét a partner, de hát lehet-e hallgatni; amikor a sógorasz- szony egyre duruzsol a fülem­be? — Felveszed, sógor? — Fel:.. — Mire? Az majd elválik. Először is számolok. Az én asszonyom nincs itt, nem szá­molgatja a pénzt és nem tud­ja, nyerek, vesztek, mit csi­nálok. Eddig még mindig nyereséggel mentem haza. De hát istenem, egyszer nekem ts lehet engedni... Aztán nem kell sokat engedni... pár forint... (tapogatom a zse­bem — húszast érzek benne, igen, ez két tízes)... na . Nézem a kártyám. Két ász, két király, a többi csupa he­tes, nyolcas Ahogy mondják: felp. betli, fele durchmarsch.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom