Pest Megyei Hirlap, 1958. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-10 / 213. szám

fMf ff KCÍEt ii/C írlap 1958. SZEPTEMBER 1*. SZERDA Washingtonban nagy ügyeimet keltett Hruscsov üzenete NUN pakisztáni miniszter: elnök kedden reggel Uj Del­hibe érkezett. Mint ismeretes, Nehru indiai miniszterelnök­kel tárgyal majd a két ország között felmerült határkérdé­sekről. STEVENSON, az amerikai Demokrata Párt egyik veze­tője a madridi repülőtéren újságírók előtt kedden este ki­jelentette, hogy „nincs szán­dékában harmadszor is indulni a Demokrata Párt jelöltjeként az elnökválasztáson”. KEDDRE VIRRADÓ ÉJSZA­KA Ciprus-szigetén több rob­banás történt. Berengaria falu­ban egymás után több bomba robbant egy áruházban. A tűz­oltók szerint az épületben bi­zonyára sok felhalmozott bom­ba volt. A kárt többezer fontra becsülik. KÉT AMERIKAI B—52-es óriásbombázó hétfőn este a köze­(Folytatás az 1. oldalról) kétnapos látogatást tett a csangkajsekék által megszállt szigeten. A katonai provoká­ciók ugyancsak folytatódnak. A vasárnapi négy hadihajó után hétfőn újabb nyolc ame­rikai hajó hatolt be Kimoj tér­ségébe, tehát Kína 12 tengeri mérföldes felségvizeire. A kínai kormány megis­mételte ezzel kapcsolatos komoly figyelmeztetését. A kínai néphadsereg egyik szó­vivője kijelentette: a Csang Kaj-sek-klikk a Kimoj és Amoj kötelében levő szigetek­ről már szeptember 4 óta lövi a parti helységeket. Az amerikai agresszorók erő­södő katonai provokációira és háborús fenyegetéseire a 600 milliós kínai nép országos mé­retű tiltakozással válaszolt. A hétfő estig beérkezett nem teljes adatok szerint 60 millió ember vett részt tiltakozó tüntetéseken, gyűléseken. Az amerikai katonai provoká­ciók elleni mozgalom ország­szerte mindinkább terjed. Ceylon népe teljes szolidaritást vállal a Kínai Népköztársaság­nak hazája építéséért síkra- szálló népével. A ceyloni kos- vélemény szerint a távol-kelen feszültség alapvető oka az a nyíltan ellenséges politika, amit az Egyesült Államok foly­tat a Kínai Népköztársaság­gal szemben. A Lankadipa című lap kom­mentálja Eisenhower elnök legutóbbi nyilatkozatát. Meg­állapítja, hogy a „Csang-Kaj­séknek folyósított újabb ame­rikai segélyek világosan bizo­nyítják a Kínai Népköztársa­ság ellen szőtt csangkajsekista —amerikai politikai össszees- küvést.” A lap hangsúlyozza, hogy Kína belső ügyéit magá­nak a kínai népnek kell meg­oldania és figyelmezteti az Egyesült Államokat, hogyha netán agressziót intézne a kí­nai nép ellen, az egész világ közvéleménye elítéli majd. „Egész Ázsia a népi Kínával tart Indiai lapok a tajvani agresszióról Az Indiai közvélemény és sajtó a leghatározottabban til­takozik a Kínai Népköztár­saság szuverenitását sértő provokációs amerikai politika ellen. A lapok hangsúlyozzák, hogy a partmenti szigetek és Taj­van a népi Kína szerves része. Az Amrita Bazar Patrika a következőket írja: „Az Egye­sült Államok ahelyett, hogy megfékezné a kuomintangista A Blitz vezércikkében hang­súlyozza: „Egyetlen kormány — amelyik méltó erre az elne­vezésre — sem tűrheti, hogy lázadók és reakciós erők áll­janak a küszöbén.” Mint a Hindustan Times Ér* ja, az Ázsiai és Afrikai Országok Indiai Szolidaritá­si Bizottsága egész Indiá­ra kiterjedő harcos moz­galmat hirdet az ameri­kai 7. flotta haladéktalan ki­vonásáért és Kína ENSZ-kép- viseletének helyreállításáért. „A népi Kínával együtt egész Ázsia kijelenti, hogy Tajvan és a partmenti szigetek Kí­nához tartoznak és Kína nem tűri területének, vagy vizeinek semmiféle megsértését. Á2 Egyesült Államok Kína el­leni akciói — csakúgy, mint közép-keleti akciói — ku­darcra vannak ítélve.” és kínai *ror Tajvanon amerikai imperialisták és az áruló Csang Kaj-sek-klikk nagy létszámú rendőrséget küldött szét az országutakra, rakpartokra, vasútállomások­ra, hidakra, csatornákra, ha. áisnyasj-gyáraM»oz. ahol meg­motozzák a járókelőket. Az utóbbi napokban Tajvan-szi- getén több ízben hajtottak | végre megiepetésszerű razziá­kat és házkutatásokat. Csang Kaj-sek katonái fosztogatnak j a házakban és válogatás nél- I kül tartóztatják le a lakoso­kat. hozó háborúja milyen vesze- | delmekkel jár“. A távirat felszólítja az ENSZ | tagállamainak vezetőit, ítéljék el Angliának az omsni nép ellen viselt gyarmatosító há­borúját és vessenek véget az cmani angol agressziónak. Furcsa agitátor? Az alabamai Atmore város­kában egy ideje rendkívül ügyes betörő működik. Á rendőrség csak azt nem tudja kitalálni, hogy a szakmának ez a „mestere” milyen indok­ból űzi éjszakai foglalkozását. A betörő ugyanis a legerősebb páncélszekrényeket is feltöri, de egyetlen centet sem visz el, csupán a következő üzenetet hagyja a tett színhelyén: „Is­ten védelme jobb, mint a leg­erősebb páncélszekrény.” mm nap 195S. szeptember 10, szer­da, Erik napja. A Nap kél 5.13 órakor, nyugszik 18.08 órakor. A Hold kél 1.26 órakor, nyugszik 16.04 órakor. Várható időjárás: változó felhőzet, több helyen kisebb eső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt nyugati, észak- nyugati szél. A nappali fel- melegedés a Tiszántúlon kis­sé gyengül, nyugaton egy-két fokkal erősödik. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 23—26 fok között. — KÉT ELŐADÁST tart ma este a Pest megyei Petőfi Színpad. Perbálon Fehér Klára Nem vagyunk angya­lok, Cegléd bercelen Gárdo­nyi Géza Ida regénye című színdarabját adják elő. — SZAKVIZSGÁT tettek tegnap a megyei tanács pénz­ügyi osztályán a járási adó- feliigyelők és vezető könyve­lők. — NYOLC KÖZSÉG telje­sítette már harmadik ne­gyedévi adóbevételi tervét a váci járásban: Csornád, Pót, Kisnémedi, Kösd, őrszent- miklós, Sződ. Vácduka és Veresegyház. — ÜLÉST TART a megyei tanács oktatási állandó bi­zottsága szeptember 12-én délelőtt fél 10 órakor. Az ülésen az új tanév megnyi­tásával kapcsolatos tapaszta­latokat tárgyalják meg. — VADÁSZVENDÉGEIT várja a Hortobágy. A Horto­bágyon már megkezdődött a vadászidény. Egyelőre csak vadkacsára vadásznak. A fo- idény a vadlibák érkezése­kor, 'olct.ábes'fcé.o, novembsr- ben lesz. — A MÁVAUTNÁL is életbe lép a téli menetrend szeptember 28-án. A téli me­netrendet úgy állították ősz- sse, hogy Vác térségében, Budapest és Vác között, Esz­tergom, Zsámbék, Monor vi­dékén is kiküszöbölik az ed­digi hibákat, lényegesen ké­nyelmesebb lesz az utazás a munkás járatokon és a többi menetrend szerinti járato­kon egyaránt. Több kocsit indítanak a Szentendre—Pá­rnáz—Visegrád vonalon is. Ezen a vonalszakaszon a for­galmi tisztek állandóan vizs­gálják a forgalom alakulását és szükség esetén azonnal in­tézkedned — PÉNTEKEN délután 1 Arakor nyílik meg az Orszá­gos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár. A további napokon a kiállítás reggel 8 órától es­te 8 óráig lesz nyitva. Gödörfúró gép A távvezetékeket tartó osz­lopok gödreinek kiásása két embernek három-négy órai fá­radságos munkát jelent. A Ti­szántúli Áramszolgáltató Vál­lalat megrendelésére a győri Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat gödörfúró gépet készítette A gépet a vezetéképítéshez ed­dig is használt darukocsira szerelik fel. A meghajtóerőt a darukocsi generátora szolgál­tatja. A gép négy-öt perc alatt kifúrja az előírt mélységű göd­röt. így nemcsak megkönnyíti, hanem rendkívüli módon meg is gyorsítja a távvezetékek épí­tését. — HAT KATASZTRÁLIS HOLDON telepített ebben az évben spárgát a felsőpako- nyi Uj. Élet Termelőszövet­kezet. Az új telepítés három, négy év múlva jelentős jöve­delmet hoz a termelőszövet­kezetnek. — FELKÉSZÜLTEN vár­ják az őszi kirándulókat a turistaházak. A Lajos-forrás melletti Ságvári turistaházat új emelettel bővítették, ahol így 34 vendég kaphat ké­nyelmes szállást. Dobogókőn hat kétszemélyes szétszedhe­tő vikbendházat állítottak fel, amelyek ősszel és tavas*- szál nyújtanak éjszakai szál­lást. — A MEGYE legjobb adó­fizetője a szobi járás. Har­madik negyedévi időarányos terve 74 százalék, de eddig már 107 százalékot teljesítet­tek. — TIZENKETEZER FO­RINTTAL támogatta a Pilisi Községi Tanács a helybeli Ki­nizsi Sportkört. A fiatalok az összegből sportfelszerelést vá­sároltak, s megkezdték s sportpálya felújítását. A Nagy vásártelepre kedden reggel 123 vagon és 24 tehergép­kocsi áru érkezett, ebből S0 va­gon vegyes zöldáru, 23 vagon burgonya. 18 vagon hagyma. 84 vagon gyümölcs és IS vagon dinnye. A földművesszövetkezeti zöld­séges boltok a kelkáposzta árát kilónként 3.60 forintra szállítot­ták le. A fejeskáposztát 2.80, a piroskáposztát 3.40 forintért áru­sították. A gyalult tököt kilón­ként, 2.20. a kovászolt uborkát 3, a paprikasalátát 5.30 forintért hozták forgalomba. A KÖZÉRT zöldséges boltok a befőzési para­dicsomot kilónként 1.60 forintért árusították. Az állami boltok az almát 2—4.80, a körtét 2.80—5.20, a besztercei magvaváló szilvát 2, az étkezési borszőlőt 4.80, az oportót és az othelló-szőlőt pedig 4 forintért adták. A szövetkezeti baromfiboltok mérsékelték az élő baromfi árát. Az élő csirkét ki­lónként 27, a tyúkot 23, a kakast 19 forintért árusították. tMlillmHHllMiHillilltlintlifiHinnnllimuiiiHmmMMiiiiinHiiuiiiiiiiriiiiiiiimiiiiimiiiiimtiimiHiinmiiiiitiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiittiiiiiiiiHiiiiiiiiiiHiiiiiiiitiiiiiMitw, épülő Gyermekvárosból A parkban sétálva itt is, ott |ls piros téglafalakat' látok elő­lvillanni a fák közül: épül az Ióvodások leendő otthona, a 10 ei ház. Az építkezéshez szükséges 4,5 millió forint már legyütt van. Most újabb gyűj- |tést indított a nőtanács, a be­rendezésre. Egy-egy megyei Iház berendezése 150 000 forint­éba kerül. Mindezt séta közben tudom az igazgatótól. A többit ír saját szememmel látom. tíz ház falai csaknem ké­zen vannak, ötnek már a te- öszerkezetét csinálják, vasbe- iból. Féligkész állapotban látni, hogy csupa ablak, csu- napfény lesz minden há- s ka. A sétány másik oldalán épül pedagógusok öröme, a húsz- ikásos szolgálati lakóház. A 1földszint már áll. Az építők vállalták, hogy másfél heten­felhúznak egy-egy eme­letet. Azt akarják, hogy még a él beállta előtt tető alá ke­rüljön. A belső munkákon a él folyamán is dolgozhatnak, ■k Amikor utoljára láttam az reg kastélyt —- néhány hó­napja csupán — még fageren­dák tartották öles vállukon a3 emeletet. Alá kellett dacolni, mert nagy volt a megterhe­lés. Más bajok is voltak: a ba­rátságosan berendezett helyi­ségek színes szőnyegei alatt szégyenkezve bújt meg a kor­hadt padló. Ahogy most a kas­tély felé sétálunk, mindenfe­lől kopácsolás, fűrészelés zaja hallatszik. Renoválnak; meg­fiatalodik az öreg épület. A szúette fagerendákat vasbeton­ra, a korhadt padlót új par. kettára cserélik ki. Az általános tatarozás alapo­san megbolygatta a Gyermek- város lakóinak életét. Az év­százados fák alatt kifeszített sátrak is erről tanúskodnak. Az egyik 12 személyes sátor­ban a nagy fiúk laknak. Egy másikból szükségtanterem lett: az igazit most parkettáz- zák. A márványteremben is sátrak állnak. — Amint látja, szűkösen va­gyunk — jegyzi meg gondter­helten az igazgató. — Szűkö­sebben, mint amikor beköltöz­tünk. Azóta ugyanis a létszá­munk nőtt, a férőhelyünk pe­dig változatlan maradt. Ez 03 év még sok kényelmetlenséget tartogat számunkra. Máris la­kószobának kellett berendez­nünk a szórakozásra szánt he­lyiségeket. Szerencsére a mi gyemekeink nincsenek elké­nyeztetve: megértik, hogy át­menetileg össze kell húznunk magunkat, ha azt akarjuk, hogy a későbbiekben jobban, kényelmesebben élhessünk. ★ A kastélytól nem messze néhány felvonulási épület, ba­rakk, raktár őrzi az előző tu­lajdonosok emlékét. Építészeti stílusuk ugyan korántsem egyezik a kastélyéval, de így is hasznukat veszik: itt ren­dezték be a műhelyeket. A Gyermekváros általános isko­lájában ugyanis megkezdték a politechnikai oktatást. Az ötö­dik osztályosok a városi, a ha­todikosok pedig a falusi isko­lák politechnikai anyagát ta­nulják. Hogy a felsősök se panaszkodjanak, a hetedikben műanyagipari szakkör alakult, a nyolcadikosok meg a laka- tosműhelyt vették birtokukba. Általában rengeteg újdon­sággal találkozik a látogató a Gyermekvárosban. Megindult például az iparitanuló-képzés. Tíz fodrász, tíz asztalos és ugyanennyi női szabó tanuló teszi meg az első lépéseket a szakmában. Jól felszerelt mű­helyekben, szakképzett okta­tók irányításával ismerkednek mesterségük titkaival. Az asz- talostanulók már „dolgoznak” is: lekvárkavaró kanalakat csi­náltak a konyhának éppen, amikor meglátogattuk őket. De lehet itt szinte mindent tanulni. Nemrégiben zenepe­dagógust kaptak. A tehetséges gyermekek az otthonban ta­nulhatnak hegedülni, zongo­rázni. Vagy itt van az egyik kislakó esete. Most végezte el az általános iskolát s egy meg­lehetősen ritka szakma iránt érzett kedvet magában: atom­fizikai technikus szeretett vol­na lenni. Talán mondanom sem kell, hogy kívánsága tel­jesült. Volt aki aranyműves szeretett volna lenni; ma már az Állami Pénzverdében ta­nulja az ötvösművészet forté­lyait. Gimnazista és vájárta­nuló, esztergályos- és szűcsta­nuló is akad a most szárnyuk­ra bocsátott, általános iskolát végzettek között. Kinek mihez volt kedve, tehetsége. Csak olyan gyermek nem akad egy sem, akivel ne tö­rődnének, akiről ne gondos­kodnának a Gyermekvárosban, Nyíri Év»

Next

/
Oldalképek
Tartalom